Mario Andretti eléggé rossz véleménnyel van a Forma-1-ben népszerű Drive to Survive-ról, melynek IndyCar-os verzióját már rebesgetik.
Andretti úgy véli, hogy az IndyCarnak a sorozat növekedése érdekében több pénzt kell költenie arra, hogy „megfelelően népszerűsítse a versenyeit”, de a „Drive to Survive” nem a megfelelő módja ennek.
„Nem vagyok benne biztos, hogy megszavaznám a dolgot” – mondta a 82 éves Andretti az Autoweek-nek. „A Drive to Survive működött a Forma-1 számára, és olyan nagy érdeklődésre tett szert, ami a kissé szunnyadó rajongói bázist felébresztett az Államokban, és új rajongókat hozott.
„Szerintem nem jó, ha lemásoljuk ezt. Senki nem akarja, hogy koppintott verziónak nevezzék az IndyCart, ha úgy tetszik.”
A Nexflix Drive to Survive című sorozata, amely immár a negyedik évadában jár, és amely mélyreható betekintést nyújt az F1-be a pályán és azon kívül is, határozottan növelte a sorozat iránti figyelmet és szenvedélyt az Egyesült Államokban.
A Drive to Survive sokak szerint az egyik oka annak, hogy a nemzetközi sorozat idei versenynaptára két amerikai futammal bővül, beleértve a jövő hétvégi Forma-1-es Miami Nagydíjat, majd jövőre egy harmadik futamot is rendeznek Las Vegasban.
Bár egyesek úgy gondolják, hogy az F1 azért jött az IndyCar hazájába a Drive to Survive-val, hogy új rajongókat vonzzon, vagy akár el is lopjon az IndyCartól, ha az IndyCar ugyanígy próbálna meg nézőket csalogatni nemzetközi szinten, az Andretti szerint nem működne.
„Szerintem túl nagy az esélye annak, hogy olyan összehasonlítások szülessenek, amelyek negatívak lehetnek a szériára nézve” – mondta Andretti. „Nem hiszem, hogy egy jó megközelítés azért nekivágni valaminek, mert a másik is úgy csinálja.”
Mario Andretti a mai napig sokat hozzátesz az IndyCar népszerűsítéséhez Fotó: Penske Entertainment: Joe Skibinski/IndyCar Media
Andretti tudja, mi a megoldás
Mario Andretti szerint az IndyCar televíziós nézettségének és a pályák látogatottságának növeléséhez az igazi kulcs inkább a versenypromótereken és a sorozaton múlik.
„Minden a promócióról, promócióról, promócióról szól” – mondta a korábbi F1-es, USAC- és CART-bajnok. „A versenyek előtt hetekkel el kéne kezdeni idehozni a versenyzőket, beültetni tv és rádió adásokba őket. A lényeg, hogy éreztetni kell a nézőkkel, hogy ez nem csak egy verseny, hanem egy nagybetűs esemény.”
Andretti konkrétan rámutatott a tavaly Nashville belvárosában rendezett, rendkívül sikeres IndyCar bemutatkozó futamra.
„Több profi PR-osra van szüksége a sorozatnak. Nézzék meg, mit tettek például Nashville-ért.
Voltak tévéreklámok, amikből én is csináltam néhányat, csak hogy felhívjam rá a figyelmet. Nem mehetsz csak úgy ki, hogy ‘Oké, ezen a héten Texasban vagyunk, és higgyétek el, ez egy fenomenális esemény lesz’” – magyarázta Andretti.
„A texasi szállodában, ahol megszálltam, egészen a futamot megelőző napig senki sem tudta, hogy IndyCar-futam lesz. Minden a promócióról, promócióról, promócióról szól, és ehhez mindenkinek hozzá kell tennie a magáét.”
Andretti szerint mind a sorozatnak, mind az egyes versenyek szervezőinek több pénzt kell a promócióra fordítaniuk. A NASCAR 90-es évek beli fellángolását hozta példaként
„Amikor az IndyCarnak a ’90-es években a CART és az Indy Racing League szétválása miatt problémái voltak, a NASCAR egyszerűen felerősítette a PR gépezetét és a 900 kilós gorilla lett” – magyarázta a legenda.
„Csak több ok kell, hogy beszéljenek a sorozatról, mert megvan a termék, megvan a tehetség, megvan a csapat. Mennyi is, 26-28 induló van ezeken a versenyeken? A sorozat szilárd lábakon áll, és a világnak tudnia kell róla.„
George Russell megszakította a sort azon a Forma-1-es versenyzőknél, akik fújnak a Netflix hivatalos sorozatára, a Drive To Survive-ra. Max Verstappen és elvbarátai a hírek szerint most, hogy elkezdték a 2022-es széria forgatását, a producereket szidják, a regnáló világbajnok pedig „kamunak” nevezte egyes narratívákat. Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali megérti az aggodalmaikat, ezért így nyilatkozott a motorsport-magazin.com-nak:
„Az olyan versenyző, aki azért nem hajlandó részt venni, mert úgy érzi, hogy nem a megfelelő módon ábrázolják, nem konstruktív. Ugyanakkor ez olyasmi, amit minden versenyzővel meg fogunk beszélni. Biztosítanunk kell, hogy ez a projekt továbbra is vonzó az embereknek, anélkül, hogy eltorzítanánk a sport imázsát és jelentését.”
Még Domenicali is elismerte, hogy a Netflix producereinek stílusa az, hogy „dramatizálnak” bizonyos történetszálakat:
„Mi is beszélni fogunk a Netflixszel, mert szükséges az, hogy a történet ne térjen el a valóságtól. Különben már nem felelnek meg nekünk.”
A Mercedes új pilótája, Russell azonban nem érti, mi ez a nagy felhajtás – annak ellenére, hogy a rajongóknak is feltűnt egy komoly rendellenesség az egyik Netflixes történetében. Russellnek a tavalyi belgiumi futam előtt mondták meg, hogy a Mercedes versenyzője lesz – majd a következő futamon, Zandvoortban újra eljátszotta, hogy Toto Wolff mondta ezt neki a Netflix kamerái előtt. A brit pilóta ennyit mondott erre:
„A Netflix mindannyiunknak fontos a Forma-1-ben.
Láttuk, hogy a sportág fejlődött az elmúlt években, és a sorozat új rajongókat hozott a Forma-1-nek. Sok szó esett a drámaiságról, de végeredményben a sportot a legjobb formájában akarjuk megmutatni. Amíg pozitív hatása van a Forma-1-re, nem látom, mi a probléma.”
Ami a színészi képességeit illeti az újrajátszás kapcsán, a 24 éves versenyző felnevetett:
„Nem gondolom, hogy egyhamar Hollywoodba megyek.”
A hétszeres világbajnokkal és csapattársával, Lewis Hamiltonnal való kemény rivalizálásáról szóló, valószínűleg 2022-es Netflix-narratívát is megelőlegezi, de így folytatta:
„Tény, hogy Lewis és az én kapcsolatom jó. A Drive To Survive-ban talán kicsit kiforgatják majd a szavaimat, hogy úgy tűnjön, mintha el akarnám venni Lewis koronáját vagy ilyesmi, de az én álláspontom más. Igen, a Forma-1-ben versenyzem, és világbajnok akarok lenni. Ez egyértelmű. Ahhoz, hogy világbajnok legyek, mindenkit le kell győznöm, beleértve a csapattársamat is.”
Max Verstappen újabb kritikát fogalmazott meg a Drive to Survive kapcsán.
A holland versenyző már tavaly is jelezte, hogy nem hajlandó részt venni a produktumban, ugyanis a Netflix elferdíti a valóságot sok esetben. Véleményét nem változtatta meg a 24 éves pilóta, sőt egyre többen értenek vele egyet.
Sergio Péreznek sem tetszett a negyedik évad, így a következőkben ő sem kíván szerepelni a sorozatban. Lando Norris is kijelentette, hogy a bahreini futam kapcsán nem a megfelelő rádióbeszélgetést vágták be.
Stefano Domenicali meghallgatta a versenyzőik panaszait, így tárgyalni fog a népszerű streaming szolgáltatóval. Az olasz vezető kijelentette, hogy a sorozat jelenetei nem távolodhatnak el ennyire a valóságtól.
A negatív kritikák ellenére Verstappen megnézte a sorozatot. 2021 világbajnoka a Kardashian show-hoz hasonlította a produktumot.
„Néhány részt megnéztem, majd meglepődtem, hogy én is beszélek benne. Valószínűleg 2018-ból maradtak meg a felvételeket, amiket újra felhasználtak. A harcról, és arról szólt, hogy mit szeretek csinálni. Nyilvánvalóan némileg azóta változott a dolog. A hangom is más lett. Azt is észrevettem, hogy amikor mondtam dolgokat, akkor ők belógatták azt a gerendát (mikron), hogy felvegyék. Egy kicsit óvatosabbnak kell lennem. Egyszerűen ez nem az én világom. Persze ők megpróbáltak bizonyos pillanatokat kiemelni az évből, és bizonyos értelemben elferdítették őket.” – magyaráztaa Red Bull versenyzője.
Verstappen a Norris-Ricciardo epizód miatt is felszólalt. A holland szerint negatív fényben tüntették fel a brit versenyzőt.
„Ami nagyon nem tetszett, az nem rólam szólt, hanem Landóról és Danielről. Két nagyszerű srácról. Először is ők nagyon kedvesek. Ám azokon a felvételeken úgy tűnt, mintha Lando egy kis p*cs lenne, holott nagyon nem az. Én nagyon jól ismerem Landót, többen is tudják, hogy ő egy kedves, vicces srác. Nagyszerű karakter. Ám ha megnézed azt a részt, felmerül benned a kérdés: ki ez a fickó, és mi a fene folyik itt? Ha nem láttál még rendes versenyt és csak ez alapján követed a Forma-1-et, azt hiheted, hogy ő tényleg ilyen. Ezért sokan nem kedvelik őt. Miért kell ennek így lennie? Ő egy remek srác, ám emiatt egy negatív kép alakul ki róla az emberekben. Szerintem az elején én is ebbe a csapdába estem. Ha nálam valamit elrontottál, akkor azt már nem tudod helyre hozni. Ennyi, elrontottad. Ez az én álláspontom.”
A Forma-1 közölte, hogy megvitatja, miképp szerkeszti a Netflix a „Drive to Survive” című sikersorozatot, miután a versenyzők és a rajongók panaszkodtak, hogy bizonyos történetszálakat meghamisítottak, vagy drámaibbá tettek a szórakoztatás érdekében.
A Netflix nemrégiben tette közzé az F1-es szezont követő doku-sorozata negyedik évadát. Ebben is nagyobb betekintést nyújt a kulisszák mögé és a pályán kívül történtekbe, valamint a pályán zajló drámákról is beszámol. Ugyanakkor néhány versenyző, köztük a világbajnok Max Verstappen kritikusan nyilatkozott arról, hogy egyes drámákat a szórakoztatás érdekében felfokoznak. Verstappen még azt is elutasította, hogy részt vegyen a további sorozatokban.
Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali szerint a Netflix főnökeivel közösen fognak foglalkozni a „hamis drámával”. Kiemelte viszont azt, hogy a sorozat milyen sikeresen növelte az F1 népszerűségét, hiszen több tízmillió új rajongó nézi minden hétvégén, miután a Netflixen keresztül felfedezték a sportágat. Az olasz a Motorsportnak nyilatkozott:
„Nem is kérdés az, hogy a Netflix-projektnek nagyon sikeres hatása volt. Az új közönség érdeklődésének felkeltése érdekében olyan hangnemet használtak, amely bizonyos szempontból a történet dramatizálására összpontosított. Ez egyfajta lehetőség, de úgy gondolom, hogy ezt meg kell érteni. Erről egyeztettünk ezen a hétvégén Bahreinben a csapatokkal tartott megbeszélésen is. A Netflixszel is fogunk beszélni, mert szükséges, hogy a történet ne távolodjon el a valóságtól, különben már nem illik bele.”
Domenicali ugyanakkor nem ért egyet Verstappen döntésével, hogy nem vesz részt. Ragaszkodik ahhoz, hogy nyílt párbeszédre van szükség az F1, a csapatok, a versenyzők és a Netflix között, hogy a tartalmat jobban, minden félnek tetsző módon alakítsák ki:
„Az a pilóta, aki azért nem hajlandó részt venni, mert úgy érzi, hogy nem a megfelelő módon jelenítik meg, nem konstruktív. Párbeszédre van szükség, hogy megértsük, hogyan lehet őt olyan formában bevonni, amit ő is helyesnek érez. Ez egy olyan téma, amelyet a versenyzőkkel együtt fogunk kezelni. Biztosítanunk kell, hogy egy olyan projektnek, amely ilyen páratlan vonzerőt generált, olyan nyelvezete legyen, amely továbbra is vonzó. Azonban anélkül, hogy eltorzítaná a sportról alkotott képet és a sport jelentését, amellyel nap mint nap együtt élünk.”
Az 1996-os világbajnok Damon Hill is érzi, hogy a Netflix néhány kulcsfontosságú története nem igaz. Példaként ezt hozta fel:
„Toto Wolff és Christian Horner rivalizálása köré egy komplett falazatot építettek fel. Ezt elkeserítőnek találom, mert ezért alakult ki ez a két tábor a rajongók körében. Tisztázzunk valamit! Az, ahogy a Netflix népszerűbbé teszi a Forma-1-et, szenzációs dolog a sportág számára.
Ugyanakkor különösen a tavalyi évadban úgy gondoltam, hogy néhány kijelentés Toto és Christian között eléggé illetlen volt. Nagyon remélem, hogy valójában ez színészkedés volt. Nem hiszem, hogy bárkinek is szívességet tesznek azzal, ha ennyire sértegetőek egymással szemben.”
Lando Norris, Valtteri Bottas és Carlos Sainz sem voltak elragadtatva a sorozat legutóbbi évadától.
Valtteri Bottas elárulta, hogy még nem nézte meg a Drive to Survive negyedik évadát, mely a Mercedesnél töltött utolsó napjait ábrázolta. A finn azt állítja, hogy nem szereti magát nézni a tévében.
Bottast az F1 hivatalos honlapja arról kérdezte, mi a véleménye arról, ahogyan a sorozat a Mercedestől való távozását és a döntési folyamatot ábrázolta.
„Nem láttam ebből semmit, szóval nem igazán tudom” – válaszolta a finn.
„Nyilvánvalóan különböző versenyekből és helyzetekből vesznek ki részleteket, szóval nem igazán tudom, hogy pontosan mire utalsz, szóval nem igazán tudok sokat mondani erről” – tette hozzá.
„Általában nem igazán szeretem nézni magam a tévében…”
Sainznak kettős véleménye van
Carlos Sainz mindenesetre a fenntartásai ellenére is jónak tartja a sorozatot. Úgy érzi, nem mutatták be pontosan a Lando Norrisszal való „bromance-ét”, de úgy véli, a sorozatnál tisztában vannak a problémával.
„Azt hiszem, a Lando és az én esetemben szerintem egy kicsit túlzásba vitték a dolgot, és még a Forma-1-et ismerő rajongók is – ez rengeteg – rájöttek, hogy a Netflix valószínűleg egy kicsit túl messzire ment Landóval és velem” – magyarázta.
„De hiszem, hogy a Netflix tudja ezt, és képesek kijavítani a hibákat, és alkalmazkodni fognak, és talán egy kicsit reálisabbá teszik a dolgot ebben az értelemben.”
„De még ezzel a hibával együtt is úgy gondolom, hogy a Netflix jót tesz a sportnak” – jelentette ki Sainz.
„Még mindig úgy gondolom, hogy a Netflix jót tesz nekem és a Forma-1 márkájának, és továbbra is szerepelni fogok benne, ha azt akarják, hogy szerepeljek benne.”
Norris hasonlóan vélekedik
Lando Norris is elmondta benyomásait a Drive to Survive-ról, és bár szerinte izgalmas, úgy érzi, hogy nem minden tartalom tükrözi azt, ami valójában történt.
Norris a róla és csapattársáról, Daniel Ricciardóról szóló epizódokról így nyilatkozott: „Az én oldalamról jónak tűnik, a másik oldalról (Ricciardo) talán nem annyira, de nyilván van néhány megjegyzés itt-ott, ami talán nincs a helyén.”
„Ha te vagy az, akiről szól, akkor nem értesz vele annyira egyet, mert úgy tűnhet, hogy olyan időben és olyan helyen mondtál valamit, ami biztosan nem helyes.”
Norris egy olyan esetet emelt ki, amikor a sorozatban azt mutatták, hogy panaszkodott, hogy Ricciardo meglökte őt a pályán az egyik futamon, miközben a felvételeket egy másikról használták fel.
„Van egy felvétel, ahol én és Daniel egymás mellett megyünk az egyes kanyarban, amikor még csak közel sem vagyunk egymáshoz, és én azt állítom, hogy letolt (a pályáról), ami egy teljesen más futamról származik” – árulta el.
„Vannak dolgok, amik talán egy kicsit túlságosan is ilyenek, és nem értek vele nagyon egyet, de összességében úgy gondolom, hogy ez csak izgalmas és jó mindenkinek.”
„Mindaddig, amíg nem viszik túlzásba. Ha szó szerint úgy állítanak be valakit, mintha olyasmit tett volna, amit biztosan nem tett, az szerintem túlzás. Amíg ezt nem teszik, addig jó” – zárta a McLaren versenyzője.
A Drive to Survive-ról szóló véleménycikkünket két részletben, az alábbi linkekre kattintva éritek el:
Megérkezett a Drive to Survive negyedik évadjának utolsó elemzése, ahol is jobban kifejtük a véleményünket a sorozatról.
Az első felvonásban a Forma-1 és a Netflix múltja került előtérbe, az első öt rész vizsgálata mellett. Most folytatódik a móka, ugyanis még vissza van az szezon második fele.
Aki még nem olvasta az első felét az évadkritikának, az ide kattintva érheti el.
Spoiler Alert!
A lehetőségek tengerében:
George Russell és a Mercedes.
A fiatal brit versenyző már régóta készül a csillagosokhoz. A visszajátszások során végre belekerült a sorozatba az a pár képkocka is, mikor 2020-ban, a Szahíri Nagydíjon Lewis Hamiltont helyettesítette. Russell végül az Ezüst Nyilak hibája miatt nem nyerte meg a versenyt, ám kapott némi ízelítőt a topcsapatból.
Fotó: Williams Racing
Megismerhettük jobban Jost Capitót is, aki Claire Williams távozása után került a csapathoz. Ugyanakkor jó húzás volt az egykori csapatfőnököt is megszólítani. A német vezető lazán, ám mégis szigorral irányítja a Williamst. Kapott pár képsort Nicholas Latifi is, bár inkább Russell helyzete foglalkoztatta a Netflixet (legalább ebben az évadban szerepet kapott).
Plusz pont jár a készítőknek azért, amiért megmutatták, hogy örült az első williamses pontjainak a brit, sőt, még a dobogós helyezés ünneplését is láthattuk. Ám jobban ki lehetett volna fejteni, miképp is végzett a második helyen a 23 éves pilóta.
Mindeközben a 8. részben a narratíva az imolai ütközésre volt felfűzve. Valtteri Bottast sikerült ugyanis kiütnie Russellnek. Míg a finn a helyéért küzd, addig ellenfele mindent megtesz, hogy eléjre célját.
Wolff nem tudja mit tegyen. Nem tetszett neki Russell magatartása az ütközés során, így nem biztos abban, hogy magukhoz vegye a fiatalt. Bottas mindig jó „szárnysegédként” viselkedett, ám egy ifjonc pilóta nem feltétlenül fog annyira alkalmazkodni. Silverstone-ban mindenki arra számít, hogy bejelentik a 23 éves versenyzőt, még az F1 is említést tesz róla. Ám a Mercedes cáfolja a híreket, ami az érintettnek nagyon rosszul esik.
Fotó: Steve Etherington/Mercedes AMG Petronas
Lewis Hamilton többször is kampányol a nastolai mellett, ám Russell teljesítménye meggyőzi az osztrák csapatfőnököt. A Holland Nagydíj után el is mondja a jó hírt a britnek.
Bottas eközben a barátnőjével beszéli meg jövőjét és Wolff monacói lakásába látogat. Russell hasonló módon jár el egy étterembe. Ám ezek a „családi” pillanatok egy kissé mesterkéltnek tűnnek. Russell némileg a zabolázatlan tinédzser szerepét kapja, holott a versenyző nagyon is következetes és higgadt. Egy hibát vétett Imolában, mégis a sorozat azt hangoztatja, hogy némileg meggondolatlan és forrófejű.
Azonban arról egy szó sem esik, hogy a nagy hír bejelentése után mi lett Bottasszal, vagy ki érkezik a Williamshez.
Távol az otthontól, és a visszatérés:
Yuki Tsunoda személye és beilleszkedése, Esteban Ocon felemelkedése.
A japán versenyző nem igazán boldog Milton Keynesben. A város unalmas, sokat kell edzeni és emellett még rendet is kell tartani. Az első néhány versenyen jó az összkép, ám utána a megforgások és a törések veszik át a főszerepet.
Minden fiatal pilótának fontos az, hogy megvesse a lábát a Forma-1-ben. Bekerülni is nehéz, ám megtartani a helyet, még nehezebb. Ezt mondja Franz Tost is, aki kedvesen, mégis szigorúan áll az új versenyzőjéhez.
Fotót: Peter Fox/Getty Images / Red Bull Content Pool
Tsunodának a keleti ízek is hiányoznak. Amikor először kóstolta meg az angol konyha egyik legikonikusabb művét (fish and chips), nem igazán volt elragadtatva. Szókimondó stílusa és bohókás énje, viszont megnevetteti a nézőt. Pierre Gasly is elmondja, pont azt szereti csapattársában, hogy nem kertel, ami a szívén az a száján.
Ugyanakkor a rádióban is sokat káromkodik a 20 éves pilóta. Ennek egyszerű oka van. A mérnökeitől tanult meg angolul az évek során (na meg a Valorantból), így nem rendelkezik még szofisztikált szókinccsel.
Azonban költöznie kell Faenzába, ahol minden egyes óráját beosztják.
Esteban Ocon visszatért a Forma-1-be egy év kihagyás után. Az Alpine-nál megtalálta számításait, Fernando Alonsóval is jól ki jön, továbbá első futamgyőzelmét is megszerezte a Hungaroringen.
Világbajnoki csaták:
Egymásnak feszülő ellenfelek, és a híres Abu Dhabi Nagydíj.
Összedarálva ismét megkapjuk hogyan is jutott el az utolsó három felvonásra a két bajnok aspiráns.
Fotó: Dan Istitene/Getty Images/Red Bull Content Pool
Wolff és Horner a családjával beszéli át a dolgokat, míg a Mercedes oldaláról láthattunk egy kis részletet a szárny megóvásáról.
Az utolsó előtti futam eseményei miatt pontegyenlőséggel fordulnak a szereplők a mindent eldöntő megmérettetésre.
Az Abu Dhabi Nagydíj hétvégéje részletesebben jelenik meg. Az időmérő és a futam eseményeit nem idézném fel, hiszen az elmúlt három hónapban eleget olvastuk, láttuk, és hallottuk. Azonban nem adott annyi pluszt a történésekhez a DTS. Láthattuk a Red Bull örömét, azt hogy pár pilóta (a szezon főszereplői) kire tippel, de ezen felül semmi extra.
Pozitívumok:
A Netflix még mindig mesterien prezentálja a sorozatot. A képi megjelenítés tökéletes, a vágások szépek és az audio is kifogástalan. A Haas F1 drámája, Günther Steiner és a hegymászás allegóriája, valamint Yuki Tsunoda vitte el számomra jó irányba az évadot. Susie Wolff és Geri Horner egy-két megjegyzése is remekül betalált. Max Verstappen ugyan nem akart részt venni a sorozatban, ám hiányát jól megoldották. Bemutatni Lewis Hamilton és a Mercedes tanakodását az óvni készülő Red Bull-lal szemben, kiváló ötlet volt. Még több ilyet!
Ami kimaradt:
Ez a lista hosszabb lesz a pozitívumoknál. Először is az Alfa Romeo, mintha nem is létezett volna Kimi Räikkönnel és Antonio Giovinazzival. Meg sem említették, hogy a távozó finn helyére Bottas kerül, míg az olasz ülését Guanyu Zhou veszi át. Alexander Albon visszatérése is elmaradt. Az Aston Martin versenyzői egy-két képkocka erejéig feltűntek, sőt talán még egy mondatot is elmondhattak, ám az ő történetüket nem élhettük át a sorozatban.
Fernando Alonso csak Esteban Ocon kapcsán került elő, holott a spanyol is érdekes és mozgalmas évet tudhat a háta mögött.
A szárny botrány kevés pillanatot kapott, ahogy a Brazil Nagydíj is. Verstappen büntetése viszont nem került bele a sorozatba. A meg sem történt belga versenyt és annak botrányát szintén elfelejtette a Netflix, ahogy Lando Norris szemszögéből sem nézhettük meg az Orosz Nagydíjat (az, hogy az első rajtkockából indult, szintén nem volt megemlítve). Ehelyett háromszor átélhettük Bottas hibáját a Hungaroringen, az ütközését Imolában, valamint a monzai Hamilton-Verstappen balhé is többször szerepelt.
A Mercedes óvása az évadzáró után még csak egy sort sem kapott. Sőt, én megnéztem volna azt is, hogyan fut a Ferrari segíteni a csillagosoknak a futam után leszedni Bottas kerekét Monacóban.
Konklúzió:
A 2021-es évad rengeteg nyersanyaggal látta el a Drive to Survive készítőit. 22 verseny eseményeit nem is lehet 10 részbe összesűríteni, de a nagyobb volumenű történések egy része még csak egy mondat erejéig sem tűnt fel a sorozatban. Az új szabályváltozásokra sem utalnak sokat.
A tipikus jó és rossz oldal megjelenítése itt is érződik, valakivel együtt kell érezni, valakin meg kell lepődni, hogy ilyen viselkedést tanúsít, sőt valakit meg is kell sajnálni. A narratíva egy síkú, kevés alkalommal mutatja be a történéseket mindkét fél oldaláról.
Christian Horner szerepeltetése lehet negatív és pozitív is. A motivációit hallgatni érdekes, de az, hogy mindenről is elmondja a véleményét, nem feltétlenül. Inkább az adott szituációban szereplőket kellene többször megszólítani.
Egyszer nézhető, és lapos lett a negyedik évad. Az irány sajnos nem jó, bár ferdítés most talán kevesebb volt az előző évadokhoz képest. Ha lesz következő szezon, akkor át kell gondolni merre menjenek tovább. Lehet, hogy új nézőket vonz be a sorozat, viszont ha végig követik a szezont, akkor már ők is csalódni fognak. Nincs plusz információ, sőt többeket ki is hagytak.
Jól indult az első évaddal, ám a negyedik szezon nem váltotta meg a világot. Talán az újdonság varázsa miatt lett sikeres az alkotás akkor? Vagy valóban jobban lett megcsinálva?
Számomra ez a szezon 3,6-os. Nem jó, de nem is tragikus.
Lando Norris is elmondta a véleményét a Drive to Survive negyedik évadjának első két epizódjáról.
Max Verstappen már tavaly is kijelentette, hogy nem hajlandó részt venni a Netflix produkciójában. A holland szerint hamis narratívát kreálnak azzal, hogy különböző futamokból és rádióüzenetekből teszik össze a jelenetek nagy részét.
Toto Wolff sem volt elragadtatva az első két epizód megnézése után. Hasonló kritikát fogalmazott meg az osztrák csapatfőnök is a produkcióval kapcsolatban.
Lando Norris kiállt eddig a kezdeményezés mellett. Tavaly elmondta, hogy semmi baj a Drive to Survive-val, hiszen rengeteg rajongó a sorozat által ismeri a meg a sportot. Ugyanakkor a mostani évad kapcsán érezhetően változott egy kissé a véleménye.
A második és ötödik rész a McLaren irányából közelíti meg a szezont. Láthatjuk Daniel Ricciardo bemutatkozását, szenvedését és némileg a brit pilóta menetelését is. Majd jön a monzai siker ami áttöri falakat és egyensúlyba helyezi a csapatot.
A 22 éves pilóta szerint voltak pontatlanságok, de összességében elégedett.
„Megnéztem az első két részt. Nem fogom elrontani, hiszen Danielt (Ricciardo), és a párosunkat mutatja be a McLarennél. Szerintem jó betekintést nyújt a kulisszák mögé. Az én oldalamról nézve jónak tűnik, viszont a másik fél szemszögéből már nem biztos. Van néhány megjegyzés itt-ott, ami talán nem helyénvaló. Ha rólad szól, akkor nem feltétlenül értesz mindennel egyet, hiszen úgy tűnhet, hogy olyat mondtál egy bizonyos szituációban ami nem helyes.” – nyilatkozta a McLaren versenyzője.
Norris elmondta, hogy a bahreini jelenet nem egyezett a valósággal.
„Van egy rész, ahol egymás mellett megyünk Daniellel az egyes kanyarban. Még csak közel sem kerültünk a másikhoz, mégis az epizódban én azt állítom, hogy meglökött engem. Az a rádióüzenet egy másik futamon történt. Vannak dolgok, amik túlságosan ebbe az irányba mennek, és nem is értek igazán ezzel egyet. Összességében viszont azt gondolom, hogy izgalmas kezdeményezés, ami a szórakoztatást tűzte ki célul. Mindaddig amíg nem tolják túl és nem állítják azt, hogy valaki olyat csinált, amit el sem követett. Az már túl sok lenne. Amíg nem élnek ezzel, addig jó.”
Nemrég jelent meg a Drive to Survive negyedik évadja, így a bahreini teszt mellett a figyelmünket a népszerű sorozatra összpontosítottuk.
Amióta a Liberty Media vette át az irányítást a Forma-1 felett, azóta a sportág próbál jobban nyitni a modern világ felé. Az Ecclestone-érában még egy Youtube-videóért is imádkozhattunk, a többi közösségi médiás platformokat meg szinte temethettük is.
Nyitott a száguldó cirkusz, egyre több tartalmat kínál, így született meg a megállapodás a népszerű streaming szolgáltatóval is. Izgalommal és némi kételkedéssel vártuk az első évadot (főleg úgy, hogy a Mercedes és a Ferrari nem kívánt részt venni a projektben), ám kellemesen csalódtunk. Jó volt az irány, kellően bemutatták a kiscsapatok, és beláthattunk a színfalak mögé és megismerhettük a szereplők motivációját.
Rengeteg új rajongót hozott a Forma-1-be a Netflix, sokan csak azért kezdték el követni a sportot, mert egyik este keresgéltek a platformon és rátaláltak a sorozatra. A fiatalok szeme a száguldó cirkuszra irányult, amit a Forma-1 meg is lovagolt.
Ugyanakkor a további két szezon furcsa párhuzamokat és értelmetlen narratívákat sorakoztatott fel a szórakoztatás sakktábláján.
Visszagondolva a harmadik évadra, George Russell nem is szerepelt benne, ehelyett végig nézhettük Lando Norris és Carlos Sainz „rivalizálását.”
A 2021-es szezon rengeteg nyersanyaggal látta el a készítőket, míg a 10. rész után hiányérzetem támadt.
A következő bekezdésekben végig vesszük a negyedik évad részeit, így aki még nem látta a sorozatot, (vagy nem minden részt nézett meg) annak kitesszük a feliratot:
SPOILER ALERT!
Rablóból Pandúr:
Csapatot váltó pilóták és a Mercedes legyőzése.
Már a téli tesztek folyamán is jól mozgott a Red Bull, így először érezhette az F1-es közösség, hogy megtörhetik a csillagosok hegemóniáját. Miközben fél szemét a Netflix az Ezüst Nyilakon és a Red Bullon tartotta, addig az első futamon párhuzamosan az alakulatot váltó versenyzők pillanatait is újra átélhettük (már akiét).
Daniel Ricciardo és Carlos Sainz kiemelt szerepet kapott, ugyanakkor Sergio Pérez, Sebastian Vettel és Fernando Alonso helyzete már nem került olyan jól bemutatásra.
Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas
Bahrein kapta a főszerepet, az első reménysugár a Bikák szemében. Max Verstappen a pole pozícióból indult, mégis Lewis Hamilton lett a futamgyőztes.
A Mercedes autója nem váltotta meg a világot a tesztek után, ezt a szereplők is érezték. Christian Horner szemében felcsillant a remény, míg a paddock nagy része (még a pályatulajdonos is) azt kívánta, bárcsak győznék le idén a csillagosokat.
Úgy érezhettük, hogy mindenki a bukásukat akarja, így a „jó fiú szerepét” az első epizódban ők kapták meg. Ugyanakkor minden csapat nyerni jött, és korántsem meglepő az, hogy az Ezüst Nyilakat akarják lenyomni.
A futam eseményeit már jól ismerjük mégis, a plusz rádióbeszélgetések megkeverhették volna azt a bizonyos forró kását. Ehelyett az események egy narratíva mentén lettek felfűzve: Max Verstappen a pályán kívül előzött, így kapott öt másodpercet. Lewis Hamilton nyert.
Ferrari vs. McLaren, Ricciardo vs. Norris:
Harc csapaton belül és azon túl.
Ricciardo nagy reményekkel érkezett a McLarenbe, ám már az első futamon is arcon csapta a valóság. Sokkal nehezebb dolga lett, mint gondolta. Az MCL35M nagyon eltért az eddigi konstrukcióitól, így vezetési stílusát meg kellett változtatnia. Ez azonban problémákat okozott. A berögződött mozdulatokat és gondolatokat kellett kiirtania vezetés közben.
Lando Norris viszont berobbant tavaly. Imolában már dobogóra állt, míg Monacóban (Ricciardo legkedvesebb pályáján) is folytatta ezt a tendenciát.
Fotó: McLaren
Zak Brown és Andreas Seidl támogatta a 32 éves versenyzőt, ahogy a csapat többi tagja is.
Mindkét pilóta tartott a másiktól, ezért indul nehezen a kapcsolatuk. Viszont korántsem volt olyan „hidegháborús” hangulat a McLarennél.
Mindenki Ricciardo felemelkedését várt (Christian Horner véleményét is meghallgathattuk, bár ő szinte az összes témához hozzászólt), míg Norris jó teljesítménye feledésbe merült.
A brit versenyzőt a jó kedvvel és humorral azonosítjuk, viszont ha kell nagyon is oda tud szúrni. Ezt szemlélteti az a jelent is, mikor az ausztrál szemébe mondva elmondja, nem fogok együtt érezni veled, ha csak nem akarod, hogy így tegyek.
Norris ki is fejti véleményét Charlotte Seftonnak, a kommunikációs vezetőjének. A megjelent cikkben az igazat mondta, hiszen senki sem azért van ott, hogy más miatt sajnálkozzon. Kegyetlen sport a Forma-1, így mindenki magára koncentrál.
A narratíva azt sugallja: a 22 éves fiatal a „rosszfiú”, hiszen „nem segít a csapattársának.”
A történethez hozzátartozik, hogy Norris megosztotta az adatait Ricciardóval. Az autót viszont nem vezetheti helyette, sőt az ausztrál sem szeretné, ha „lesajnálnák.”
Míg a McLarenen belül eluralkodik a feszültség, addig a Ferrarinál jó a hangulat. Charles Leclerc és Carlos Sainz megtalálta a közös hangot, aminek Mattia Binotto is kifejezetten örül.
Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Közös erővel menetelnek előre, míg a wokingi istállónál a pontok nagy részét csak az egyik pilóta szállítja.
Hazai versenyére készülve, az első helyről indulhatna a 24 éves pilóta, viszont a váltó megadja magát. Leclerc „monacói átka” tovább él, míg Sainz feljön a második helyre.
Monzában, a Ferrari hazájában viszont visszavág a McLaren. Kettős győzelmet aratnak. Nemcsak Ricciardo lélegezhet fel, hanem Norris is. Kettőjük kapcsolata el kezd javulni.
A jó, a rossz, és a pénzes:
Megmászni a hegyet:
Mick Schumacher jobban vette az akadályokat, mint Nikita Mazepin. Az orosz versenyző egy idő után arra gyanakodott, hogy nem ugyanolyan technikát kapnak. Ezt a feltevést édesapjával is megosztotta, aki előhúzta a „nem kaptok pénzt” kártyát.
A Haas ugyan megmenekült és 2022-re készült, viszont nehezen elképzelhető az, hogy volt keret két különböző konstrukció összerakására. Hiszen minden alkatrész és elem (főleg mivel törték őket rendesen) számított. A sor végén összetartva és közösen lehet csak előre menni, semmi értelme nem lett volna annak, ha az egyik versenyző „jobb autó kap”. Ezt azonban Mazepin nem igazán akarta megérteni.
Fotó: Andy Hone / LAT Images/ Haas F1 Media
A folytonos panaszkodása és a parancsolgató hangneme miatt a csapaton belül sem volt népszerű. Mindaddig a szerény és alkalmazkodó Micket jobban kedvelték.
Günther Steiner szerepe is változott. Most már nem minden második szava káromkodásból állt, végre megismerhettük a gondolatmenetét, és azt, mi motiválja. A párhuzam a hegymászással kitűnő képet mutatott a helyzetéről. A sorozat egyik pozitívumát az olasz csapatfőnök adta.
Az orosz versenyző kasztniját kicserélték, és „időjós békaként” megjósolt az esőt, így sikerült csapattársát és a kieső Latifit is megelőznie.
Dimitrij Mazepin feltűnése is szolgált érdekességekkel. Az orosz igyekezett meghúzni magát és aggódva figyelte a kamerákat, valamint a Netflixet. Inkább apaként volt jelen, ám mikor fia nem kapta meg amit akart, előtört belőle a főszponzor.
Nemcsak Mazepin révén jutottak pénzhez. A Schumacher név is hozott a konyhára, bár emiatt elég érdekes reklámokat és fotózásokat kellett elvállalniuk. Steiner minden szégyenérzetét félre téve tette ezt meg, majd nevetve hozzátette: mindig is az Aldi újságban akart szerepelni.
Az orosz versenyzőért is kiállta, bár ő azt hitte, mindenki ellene van. A jég Szocsiban viszont megtört.
Minden fronton elindul a harc:
Silverstone és Monaco.
Míg Max Verstappen és a Red Bull menetelt, addig a Mercedes próbált felzárkózni. A Brit Nagydíj azonban fordulópontot hozott a két alakulat kapcsolatában.
Monacóban Hamilton nem találta a ritmust, míg Valtteri Bottas a kerékcserén bukta el a második helyet.
Érdekes volt látni, hogy nézi meg a hétszeres világbajnok a Bikák autóját, majd azután a sajátján szemléltetve magyarázza el mérnökinek milyen különbségeket láttot.
Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas
Még jobban megismerhetjük csapatfőnök gondolkodásmódját és életét. Susie Wolff bevonás igazi pozitívum a készítők részéről.
A holland pilóta és Lewis Hamilton összeütközött a brit futamon. A nagy erejű becsapódás miatt többen is felszisszentek. Itt azonban hasznos volt a plusz rádióbeszélgetés, ugyanis az élő közvetítés során nem derült ki, hogy mennyire megviselte a 24 éves pilótát az ütközés.
A Red Bull Hamilton kizárását követelte, ám ez nem történt meg. A brit versenyző megnyerte a futamot, ezzel életben tartva az esélyeit. A Bikák azonban felháborodva nézték az ünneplést. Elindult a háború, ahol már nincs finomkodás.
Wolff és Horner vitája a tetőpontjára hágott, és ment az egymásra mutogatás.
Max Verstappen ismét kritizálta a Netflix által gyártott Forma-1-es sorozatot.
Ma vált elérhetővé a népszerű streaming szolgáltatónál a negyedik évad, így a tavalyi év eseményeit élheti át a néző a gyártó szemszögéből.
Az elmúlt évek során rengeteg rajongót hozott a sportágnak a sorozat, legfőképp az Egyesült Államokban kedvelték meg miatta többen a Forma-1-et. Ugyanakkor vannak hibái is a Drive to Survive-nak.
Sokszor az összeollózott jelenetek miatt más kontextusba kerülnek a párbeszédek, kiemelnek mondatokat, valamint olyan „rivalizálásokat” kreálnak, aminek nincs alapja. Épp ezért 2021 világbajnok már tavaly sem kért az egészből, és véleményét tovább is fenntartja:
„Nem, nem változott a véleményem ezzel kapcsolatban. Már az első évad után tönkrement az egész. Én eléggé földhözragadt srác vagyok, így én a tényeket szeretném viszontlátani. Nem kell felhajtást csinálni. Megértem, hogy a Netflixnek ilyennek kell lennie, ott minden film, sorozat, dokumentumsorozat, vagy hogy is hívják őket, ilyen. Viszont ez nem az én világom. Valószínűleg megnézem, megállapítom mennyire túlzás és folytatom tovább az életemet.” – nyilatkozta Verstappen.