Címke: Drive to Survive

  • A Netflix+Tiktok kombó taccsra vágta az F1-es rajongótábort?

    A Netflix+Tiktok kombó taccsra vágta az F1-es rajongótábort?

    Szubjektív vélemény következik: Nem gondoltam, hogy ilyen hamar, már harmincas éveim elején boomerré válok. Már ha boomerségnek számít az, hogy bármiféle tartalomtól, tartalomkészítőtől szeretnék „elvárni” minimális kreativitást, intelligenciát, netalántán értékteremtést. Főleg ha arról a Forma-1-ről van szó, amit idestova legalább 25 éve imádok.

    F1-en nőttem fel, míg a legtöbbeknél zenekarok, színészek poszterei voltak kiaggatva, nálam F1-es képek töltötték be ezt a szerepet. Végig kísérte az iskolás éveimet, ennek köszönhetem a nyelvvizsgám, és még sorolhatnám.

    A mai napig sem tudok „kiszeretni” belőle, még akkor sem, ha egy-egy verseny halálosan unalmasra sikeredik, és elborzadok mikor meglátom, hogy a mexikói második szabadedzés magyar idő szerint éjfélkor kezdődik.

    Mégis van egy vonulata, ami egyre kevésbé tetszik

    Nem a szabályok, nem a halkabb autók, nem a versenyzők, nem a sportpolitika. Hanem a rajongói tábor (versenyzői preferenciától függetlenül) eszeveszett hígulása, eligénytelenedése.

    Rajongói táborok egymásnak feszülése mindig is megvolt, ez nem újdonság. (Más kérdés, hogy a közösségi oldalak térhódítása a vitákat gyakran minősíthetetlen acsarkodássá varázsolta, de kivételesen most nem erre akarok kitérni.)

    Anno, a fórumos időkben sokat emlegették/emlegettük a „divatdrukker” szót, de úgy gondolom, amire/akire akkor használtuk, az semmi volt a maiakhoz képest.
    Nem is jól fogalmazok, ez úgy hangzott, mint egy nyugdíjas szájából, hogy „bezzeg a mi időnkben minden jobb volt”. Dehogy volt jobb, csak más volt.
    Jelen esetben arról van szó, hogy míg anno csak egy szűkebb kör tudott X ember hóbortjairól, nézeteiről, stb., most a közösségi oldalaknak „hála” országvilágnak szétkürtöl mindenki mindent.

    Forma-1 tekintetében mostanság szinte minden nap újabb és újabb „gyöngyszemre” (rajongóra, vagy ha úgy tetszik „divat(?)drukkerre”) bukkanok, és olyan tartalmakra, hogy lekaparom tőle az arcom.

    Ebben pedig kulcsszerepe van a Drive to Survive-nak a Netflixen, valamint a TikToknak. Előbbi arról tehet, hogy felszínes infók, külsőségek alapján szerettetik meg az F1-et az emberekkel, utóbbi pedig arról, hogy platformot biztosít önjelölt szakértőknek, méghozzá úgy, hogy kb semmi szűrő nincs ehhez, és a platform moderációja is csapnivaló (még a Facebookhoz képest is, pedig az se piskóta.)
    Senki ne vegye személyeskedésnek, de nőként mondom, hogy amit a nem túl rég óta rajongóvá vált lányok/nők művelnek a közösségi oldalakon F1 témában, a szekunder szégyen szótári definíciója.

    Nem azzal van a gondom, hogy valaki F1 témában gyárt tartalmat TikTokra, az lehetne akár tök jó is. De vagy semmitmondó videókról van szó (ez még a jobbik eset), vagy kínos „szakértésről”, és/vagy ömlengésről a „cuki” versenyzőkről. Ez ebben a formában, ahogyan trenddé vált, nagyon cringe.

    A „kedvencem” (ilyen videót majd’ minden F1-es TikToker lánynál találni), hogy egyik videóban kikéri magának, hogy ő aztán nem a pasik miatt néz F1-et, és milyen szörnyű sztereotípia ez, majd a következő videóban szinte elalél egy Norris/Ricciardo/Leclerc/Sainz/stb. fotótól. Lányok, ne már! Legalább saját magatokat ne cáfoljátok meg két egymást követő videóban.

    A nagy feminizmus és egyenlőség közepette, ezek a tartalmak pont, hogy sztereotipizálják a női rajongókat, és sajnos teljesen megértem.

    Megnevezések nélkül, hogy nagyjából értsétek mi is böki a csőröm, mondok pár példát, miket láttam (külföldieknél és magyaroknál egyaránt):
    • Lányok a Tiktokon ömlengenek, ez már nem újdonság.
    • Ha egy versenyző becsajozik, sírás-rívás. Ha szakítanak, akkor is sírás-rívás.
    • „Szerintem senkinek semmi köze a magánéletükhöz” felütéssel aztán jól kibeszélik/véleményezik azt.
    • F1-es autóbemutatók „elemzése”, mely kimerül annyiban, hogy tetszik-e a színe, vagy sem.
    • Fan lány nívós nemzetközi szaklapot hülyéz le, mert neki nyilván pontosabb és biztosabb információi vannak.
    • Elmaradhatatlan „sokan kérdeztétek” rovat. (Könyörgöm, a sportról szóló alap információkat ne a TikTokról szedjétek!)
    • A legújabb: Leclerc új csajának beazonosítása az alapján történik, hogy a lány fotóján milyen a fürdőszobai csempe…
    • És a non plusz ultra: van „F1-es weboldal” versenyzői asztrológiával, és manifesztációs illatgyertyával (itt azt hittem, ledobom a hajam… 😯 ).
    • Hogy egyes tartalmak mennyire legálisan vannak felhasználva, azt már meg sem említem…

    A világ, beleértve az F1-et is, épp azt hangoztatja hogy diverzitás, és „dolgozzon több nő az F1-ben”, stb (amivel csak részben értek egyet, erről szubjektív vélemény ITT találtok), akkor ezek a lányok az ilyen tartalmakkal épp ennek a fajta elfogadásnak a szöges ellenkezőjén dolgozik, hozza kellemetlen, kínos helyzetbe nőtársait, sőt minden F1 rajongót.

    Én mindent megértek, de ezekben az esetekben, bár nem vagyok szakértő persze, de komoly komplexusok vannak jelen szerintem. Fogadjátok meg inkább Lando és George tanácsait, foglalkozzatok a mentális egészséggel, mert nagyon fontos!

    Russell a mentális egészségről beszélt: Fontos, hogy beszéljünk valakivel

  • Sargeant: Az F1 hamarosan megelőzi a NASCAR-t Amerika kedvenc motorsportjaként

    Sargeant: Az F1 hamarosan megelőzi a NASCAR-t Amerika kedvenc motorsportjaként

    A Forma-1 jó úton halad, hogy megelőzze a NASCAR-t, mint a legnépszerűbb autóversenyzési forma Amerikában – állítja az ország új versenyzője.

    Logan Sargeant lesz az első amerikai pilóta, aki 16 év után először indul Forma-1-es szezonban, amikor a jövő hónapban a Bahreini Nagydíjon rajthoz áll. Az F1 népszerűsége megugrott, mióta hat évvel ezelőtt az amerikai médiacsoport, a Liberty Media felvásárolta a sorozatot. Sargeant floridai származású, de versenyzői karrierje során javarészt Európában élt. Azt mondja ugyanakkor, hogy hazájában egyértelműen megnőtt az érdeklődés a királykategória iránt.. A 22 éves versenyző a Williams mai bemutatkozó rendezvényén a médiának, köztük a RaceFansnek nyilatkozott erről:

    „Majdnem akkorának tűnik, mint a NASCAR és az IndyCaré, ha nem nagyobbnak. Nehéz megmondani anélkül, hogy látnám a számokat, de úgy tűnik, igen népszerű, és ez pozitívum.”

    Míg az IndyCar népszerűsége meredeken csökkent, amikor a sorozat a kilencvenes években a rivális CART és IRL sorozatokra szakadt, a NASCAR régóta hatalmas vonzerő az amerikai rajongóknak, bár népszerűsége az elmúlt években némileg csökkent. Így folytatta Sargeant:

    „Egyértelmű, hogy van egy csomó megrögzött IndyCar- és NASCAR-rajongó, akiknek nem mindig tetszik a dolog. De azt hiszem, ahogy a sportág Amerikában fejlődik, ez lesz a legnagyobb, ha már most nem az, akkor rövidesen azzá válik.”

    A Netflix Drive to Survive című sorozatának népszerűségét széles körben elismerik azért, hogy a sportágra felhívta a rajongók figyelmét Amerikában. Sargeant elmondta, hogy azt vette észre, hogy egyre többen érdeklődnek a száguldó cirkusz iránt:

    „Ha őszinte akarok lenni, nem hiszem, hogy annak idején bárkit is érdekelt volna, bárki is értette volna, hogy mi ez. Vicces, hogy mostanában az emberek írnak nekem SMS-t, és azt írják: „Hé, rájöttem, hogy ez végül is mekkora dolog lehet, vagy hogy az F1 milyen nagy dolog volt.” Teljesen más világ van már Amerikában. Ott most mindenki tudja, mi a Forma-1. Jó látni az átmenetet, és remélhetőleg tovább fejlődik.”

    A Liberty keményen dolgozik azon, hogy a sportágat Amerikában is terjeszkedjen, így idén egy harmadik futammal bővítette az országot. Sargeant idén Miamiban, Austinban és Las Vegasban is kiáll a hazai közönsége elé. Így zárt ezért:

    „Úgy gondolom, hogy a sportágba megérkezni, egyenesen egy olyan évbe, ahol három amerikai nagydíj is lesz, különleges lehetőség és kiváltság is egyben. Az F1 Amerikában egyértelműen a csúcsra ért, és még mindig felfelé ível, ami hatalmas pozitívum. Láthatjuk, hogy mennyi kérdés érkezik a barátoktól, a családtól, és hogy az emberek mennyire kíváncsiak a sportra. Ez mutatja, hogy mennyire is növekszik Amerikában.”

    Váratlan bejelentést tett a Williams miközben leleplezte milyen lesz az autója

     

  • Óvatosan közelíti meg Verstappen a Drive to Survive új évadját

    Óvatosan közelíti meg Verstappen a Drive to Survive új évadját

    Max Verstappen reméli, hogy a Drive to Survive legújabb évadja után is boldog lehet.

    A holland versenyző nem rajong a Netflix sorozatáért, mivel túlságosan kiszínezik a valóságot. Az előző évadokban nem is „szerepelt”, mert nem értett egyet a gyártó narratíváival.

    Stefano Domenicali megígérte, hogy beszél a népszerű streaming szolgáltatóval, és megpróbálja elejét venni az elferdítéseknek. Emiatt a Red Bull versenyzője úgy döntött, ad még egy esélyt a sorozatnak. Azonban Verstappen reméli, nem kell majd megbánnia a döntését.

    Verstappen elárulta milyen feltételeket szabott a Netflixnek

    „Természetesen beszéltem velük, mielőtt interjút adtam nekik. Remélem megértették az üzenetemet. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy világbajnokként részese kell, hogy legyek az ilyen dolgoknak. Úgy egy órát beszéltem velük. Remélem, megfelelően kerül felhasználásra az anyag. Nem tudom mikor nézem majd meg, de remélem, miután láttam magam, boldog leszek és nem fagy rá a mosoly az arcomra. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen fontos ez a sorozat az F1 általános megítélésben és fejlődésében.” – nyilatkozta Verstappen.

  • Hibáztak az IT-sek: Idő előtt kiderült a Red Bull-Ford és a Gulf-Williams kapcsolat

    Hibáztak az IT-sek: Idő előtt kiderült a Red Bull-Ford és a Gulf-Williams kapcsolat

    Adminisztrációs hiba miatt kiszivárgott a hivatalos megerősítés, mely szerint a Red Bull és a Ford egyesíti erőit a Forma-1-ben.

    A Red Bull és a Ford úgy tervezték, hogy pénteken, a 2023-as szezonra készülő F1-es csapat bemutatóján jelentik be a nagy hírt. Azonban az véletlenül máris elterjedt. A Ford csütörtökön küldte el az információt az Ansa olasz hírügynökségnek, anélkül, hogy közölte volna velük, hogy a hír péntekig embargós. Az Ansa tévedésből tette közzé, majd eltávolította – írja a BBC.

    A kapcsolat 2026-tól indul, amikor a Ford segít finanszírozni az új motort. Ezt a Red Bull tervezi az ugyanebben az évben bevezetésre kerülő szabályokhoz. A Ford korábban a Jaguarral is részt vett a száguldó cirkuszban, amíg azt a csapatot el nem adták a Red Bullnak. Tehát egyesítik erőit a Red Bull Powertrains-szal, akik már szorgalmasan készítik a 2026-os terveket. A Ford Performance főnöke, Mark Rushbrook a hét elején gyakorlatilag már szította a tüzet, az alábbi kijelentésével:

    „A Forma-1 erős és növekszik, mind az Egyesült Államokban, mind globálisan. Remek futamaik vannak, pompás versengés, és sikerült új célcsoportokat is elérni olyan dolgokkal, mint a Drive to Survive.”

    A Williams is kínosan nagy bejelentést szivárogtatott ki előzetesen. A Gulf Oil marad a Forma-1-ben, miután 2022 végén elválnak útjaik a McLarennel.

    Egyre többen gondolják úgy, hogy a Williams véletlenül rakta ki a Gulf Oil-lal való új partnerségét, miután a brit csapat egy Gulf-szponzorációs oldalt tett fel a weboldalára, majd gyorsan eltávolította azt.

    Pechjükre az oldal eltávolítása nem volt elég gyors, az oldal híre gyorsan elterjedt a közösségi médiában. Tekintettel a Williams esetleges hibájára, most már erősen feltételezhető, hogy a grove-i székhelyű alakulat bejelenti a partnerséget a céggel. Ez azt jelenti, hogy a 2023-as festésükön a Gulf híres színei szerepelhetnek.

    Az olajtársaság nem titkolt szándéka, hogy a tavalyi szezon végén a McLarennel történt szakításuk után is maradnak a királykategóriában. A cég a Twitteren azt írta, hogy „Nagy F1-es hírek hamarosan”, majd a január 13-án kelt bejegyzésükben hozzátették:

    „Mit vársz a legjobban az új szezonban?”

    Amennyiben bejelentik a lehetséges együttműködést, akkor az valószínűleg hatalmas pénzügyi injekciót jelentene a Williamsnek, ami a 2023-as betontorpedójuk fejlesztését támogatná. A csapat jövő hétfőn, február 7-én mutatja be 2023-as autóját, és az előrejelzések szerint ez lesz az az időpont, amikor hivatalosan is bejelentik a partnerséget.

    Erősödnek a pletykák a Red Bull és a Ford körül a New York-i bemutató előtt

  • A Ford gondolkodóba esett a Forma-1 népszerűsége miatt

    A Ford gondolkodóba esett a Forma-1 népszerűsége miatt

    A Ford motorsportfőnöke szerint az amerikai autóipari óriásnak butaság lenne nem gondolkodna a Forma-1-es visszatérésén, miközben a sportág népszerűsége gyorsan növekszik az Egyesült Államokban.

    A legendás kék ovális márkája előrehaladott tárgyalásokat folytat a Red Bull-lal a csapat erőforrásainak „átmatricázásáról” a 2026-os szezon kezdetétől. Vannak olyan elképzelések is, hogy az üzlet még a következő idény kezdete előtt hivatalossá válhat. A Ford egyelőre hallgat a Red Bull-lal kapcsolatos ügyletéről. Azt azonban elismerték, hogy az F1 népszerűségének növekedése a Liberty Media hatalomátvétele óta megváltoztatta a felfogást, és ez azt jelenti, hogy a királykategóriába való visszatérésnek a radaron kell lennie.

    Miután a Ford legutóbb 2000 és 2004 között a Jaguar csapatával vett részt a száguldó cirkuszban, és 2004-ig Cosworth motorokat is gyártott, azóta más versenykategóriákra, például a rali-világbajnokságra és a sportkocsikra összpontosította az erőfeszítéseit. Mark Rushbrook, a Ford Performance főnöke azonban arra utalt, hogy a gondolkodásmód megváltozik, és a közelmúltbeli növekedésnek köszönhetően az F1 is megfontolásra érdemes. Rushbrook a Motorsport.com-nak nyilatkozva ennyit mondott erről:

    „A Forma-1 kétségtelenül erős és növekszik, mind az Egyesült Államokban, mind globálisan. Amit jól csináltak, az az, hogy nagyszerű futamokat és nagyszerű versengést hoztak létre. Még mindig ez a csúcs, de olyan megoldásokkal, mint a Drive to Survive, új közönséget tudtak elérni. Vállalatként az innováció, a technológiai transzfer és a tanulási lehetőség miatt megyünk versenyezni, de marketing okokból is. Ez egyértelműen az asztalra került, és mindenképpen megfontolást igényel.”

    Rushbrookot konkrétan a 2026-os potenciális belépéssel kapcsolatos pletykákról is kérdezték:

    „Nem véleményezzük a spekulációkat, de ugyanez a helyzet az összes ilyen sorozat esetében, ami létezik. A mi felelősségünk, hogy tanulmányozzuk és megértsük őket, és aztán határozzunk arról, hogy van-e értelme avagy nincs.”

    Az F1 vonzerejét növeli a gyártóknak az is, hogy 2026-tól teljesen fenntartható üzemanyagokra térnek át, és ezt a tényezőt az Audi és a Cadillac is fontosnak nevezte az érdeklődésük felkeltésében. Rushbrook úgy véli, hogy komoly értéket képvisel, ha a kategóriák nem sietnek a teljesen elektromos üzemre való átállással:

    „A fenntartható üzemanyag mindenképpen érdekel bennünket, és ezt már más sorozatokban is csináljuk. A WRC-ben van már ilyen tavaly óta, és ez nagyszerű része volt a történetnek és a tanulásnak számunkra. Az általunk értékesített járműveknél, egyes régiók gyorsabban térnek át a teljesen elektromosra, mint mások, mások pedig hosszabb ideig maradnak a belsőégésű motoroknál. De mi fenntarthatóak akarunk lenni abban, amit vállalatként csinálunk. Nem csak elektromos autókat gyártunk, hanem a belsőégésű motorokkal is fenntarthatóbbak akarunk lenni. Támogatjuk, hogy minden széria, akár részt veszünk benne, akár nem, fenntarthatóbb üzemanyagra álljon át.”

    A Ford Forma-1 iránti érdeklődésének másik szikrája az lehet, ha a General Motors a Cadillac márkáján keresztül zöld utat kap, hogy az Andretti csapattal együtt csatlakozzanak a nagydíjversenyzés mezőnyéhez. Amennyiben az egyik fő piaci versenytársa versenyezne az F1-ben, az minden bizonnyal némi lendületet adna a Fordnak, hogy belevágjon. Rushbrook azonban úgy gondolja, hogy az, amit a GM tesz, nem fogja szigorúan diktálni a Ford terveit. Arra a kérdésre, hogy a General Motors részvétele változtatna-e valamit a Fordnál, így felelt:

    „Nem feltétlenül, de érdekes lesz figyelni, miképp alakul ez a dolog, sikerül-e 11. csapatként csatlakozniuk.”

    A Ford nem cáfolta a Red Bull-pletykát

  • De kicsoda is valójában Logan Sargeant milliárdos rokona?

    De kicsoda is valójában Logan Sargeant milliárdos rokona?

    Logan Sargeant 2023-ban mutatkozik be a Forma-1-ben a WIlliamsnél. De mit tudunk róla és a családjáról?

    A Williams versenyzőjének van egy nagyon ismert családtagja: a nagybátyja, Harry Sargeant. Harry az Egyesült Államok tengerészgyalogságának korábbi tisztje és vadászpilótája. Mára több milliárdos halmazt alkot több olajtársaságból, köztük az apja cégéből, a Sargeant Tradingből. Harry Sargeant tulajdonában van az IOTC – International Oil Trading Company – is, amely repülőgép-üzemanyagot biztosít az amerikai hadseregnek. Az évek alatt több okból is a média címlapjaira került, mivel állítólag részt vett Donald Trump politikai segítésében.

    Az ellentmondásos esetek sora ezzel nem ért véget, az iNews.co.uk beszámolója szerint a Burford Capital egyik magas rangú vezetőjét egy 74 millió fontos perben azzal vádolták meg, hogy papírokat cserélt egy – a milliárdos Harry Sargeantet is érintő – szexvideóért.

    Sargeant akkor lett véglegesen a Forma-1 2023-as felállásának a része, amikor a Williams úgy döntött, hogy a pilótaakadémiáról előlépteti Nicholas Latifi helyére.

    Junior pályafutása során végig nagy tempót mutatott, annak ellenére, hogy sem az Formula 2-es, sem az Formula 3-as bajnoki címet nem sikerült megnyernie. Sargeant rendelkezik ugyan nyers tempóval, de Alex Albon ellen nagyon nehéz dolga lesz. Ez egy remek lépés az F1 és a Williams számára, hiszen Sargeant az első amerikai, aki 2015 óta versenyez. A Forma-1 jelentősen megnőtt Amerikában, mióta a Netflix „Drive to Survive” című dokumentumfilmsorozatát bemutatták.

    Sargeant beszélt róla, hogy szülei milyen hatással voltak a pályafutására:

    „Szüleim mindig is nagyon támogattak abban, hogy versenyezzek. Úgy érzem, hogy az apám mindig mellettem állt, bármilyen helyzetben is voltam. Remek, ahogyan végzi a dolgát és amilyen fegyelmezett, valamint az üzleti gondolkodásmódja is kifogástalan. Ő jó és okos ember, akire fel lehet nézni, és nagyszerű apa is.”

    Sargeant miatt egy legendás szponzort foghat magának a Williams 2023-ra

     

  • Volt aki megvédte a Drive to Survive kiszinezett világát

    Volt aki megvédte a Drive to Survive kiszinezett világát

    David Coulthard szerint muszáj valami pluszt adni a Drive to Survive-hoz, mivel a versenyzők élete „nagyon unalmas”.

    Az elmúlt évek során rengeteg kritika érte a Netflix sorozatát. A pilóták is felszólaltak már emiatt, sőt Max Verstappen nem is volt hajlandó részt venni az előző évadokban. A holland versenyző szerint túl sok mindent ferdített el a produkció, így ő nem akart részese lenni a show-nak.

    A negyedik évad viszont többeknél kiverte a biztosítékot. Lando Norris is felhúzta a szemöldökét, mikor „mini-főgonosznak” lett beállítva, sőt Toto Wolffnak sem tetszett az, amit látott.

    Stefano Domenicali így beszélt a gyártóval, ezért az elkövetkezendő ötödik évadra javulást ígértek ezen a téren. Viszont a Red Bull egykori pilótája úgy véli, muszáj kiszínezni a dolgokat, hiszen a versenyzők élete nem túl izgalmas.

    „Úgy látom, nagy az érdeklődés a valóság nem forgatókönyvbe foglalt, de szerkesztett változata iránt. Néhány versenyző nem teljesen örült annak, hogy néhány beszélgetés nem a megfelelő helyre került. Ám ha ez nem így történne, akkor közel sem lenne olyan érdekes a sorozat. Ez is a show része. Ha nem írják át úgy a történet ami már illegálisnak tekinthető, akkor nincs probléma. Így érdekesebbnek tűnnek, mint amilyenek valójában, ugyanis a legtöbb versenyző átkozottul unalmas. Őszintén szólva a Netflix elég érdekessé teszi őket. Ez nem olyan, mint például A Korona (The Crown), ahol az első évaddal kell kezdened, hogy megértsd az utat. A sport lehetővé teszi azt, hogy bármelyik évadba belevághass.” – nyilatkozta a PlanetF1-nek Dublinban Coulthard.

    A skót szakértő szerint a Netflix nagyon is jót tett a sportággal, mivel a fiatalabb generációt is megtudták szólítani.

    „A Netflix a pandémia időszakában még jobban beköltözött az otthonokba, és ez a Forma-1-nek is kapóra jött. Sokkal többen ültek le, és nézték a sorozatot. Különösen Amerikában volt népszerű, ami feltörekvő piacnak számít, ott nagyon rákattantak a Forma-1-re. Európában a fiatalabb generációt is megszólították, akiket a sorozat előtt egy kicsit elveszítettünk. A versenyek ugyanis nem mindig olyan izgalmasak. Inkább hasonlít néha egy sakkjátszmához, mint egy akcióval teli küzdelemhez.”

    Megvan a Drive To Survive 5. évadának premierje

  • Megvan a Drive To Survive 5. évadának premierje

    Megvan a Drive To Survive 5. évadának premierje

    A Forma-1 a hivatalos közösségi oldalain tudatta, hogy mikor érkezik a Netflixre a nagysikerű dokumentum sorozat, a Drive To Survive legújabb évada.

    A streaming szolgáltató nem szakít a korábbi hagyományokkal, vagyis nem sokkal a szezonnyitó előtt mutatja be az új etapot.

    Idén ez a dátum február 24., ami egyben a bahreini teszt második napja is, egy héttel később pedig már élesben is pályára gurulnak a versenyzők.

    A bejelentéssel együtt pedig a Netflix egy előzetest is kiadott, ami alapján ismételten izgalmas feldolgozást kaphatunk Max Verstappen sikerével záruló 2022-es idényről.

  • A Senna-hatás: Valójában innen indult az F1 aktuális amerikai sikere?

    A Senna-hatás: Valójában innen indult az F1 aktuális amerikai sikere?

    Egyesek szerint a Forma-1 végül a Netflix Drive to Survive sorozatának köszönhetően került be az amerikai mainstreambe, de a fokozott ismertség már évekkel korábban elkezdődött: Ayrton Sennával.

    2023-ban az Egyesült Államok három F1-es nagydíjnak ad otthont: Austinban, Miamiban és Las Vegasban. Ez a legtöbb futam egy év alatt Amerikában, és a legtöbb, amit valaha egy szezonban bármelyik ország rendezett.

    30 évvel ezelőtt minden az amerikai Forma-1 rajongók ellen dolgozott. A nyolcvanas évek közepétől a kilencvenes évek végéig a versenyeket nem mindig adták valós időben. Hacsak nem voltak olyan kapcsolataid, mint David Lettermannek, aki az ESPN connecticuti központjába autózott, hogy élőben nézhesse a királykategória futamait a műholdas közvetítésről, a rajongóknak gyakran be kellett érniük 20 perces összefoglalókkal.

    A Speedvision remek munkát végzett az amerikai közönség kiépítésében a 2000-es évek elején. A kábelhálózat az egész szezont élőben adta, még akkor is, ha egyes futamok hajnali fél háromkor kezdődtek Amerikában. 2013-ban belépett az NBC Sports, és további vállalt programokra szánt finanszírozással támogatta ezt a sorozatot, amelyben tévés producerként J.F. Musial is részt vett. A nézettség nőtt, de a műsorszolgáltatókat még mindig a régi szabályok kötötték, amelyeket Bernie Ecclestone, a száguldó cirkusz hosszú ideje irányító vezérigazgatója állított fel. Kevés helyen engedtek akkoriban forgatni. Csapatok garázsai? Esélytelen. A pályák mellett? Azt az F1 tulajdonában lévő kamerákra szabályozták. Kiemelt pozíciót akarsz? Tilos volt. Kissé mókás volt az is, hogy nagyméretű kamerákkal voltak ott a kézben, hogy a tévének forgathassanak vágóképeket, valamint a telefonról a közösségi médián keresztül küldött tartalmak miatt megvonhatták a belépési engedélyeket is akár.

    Nem csoda, hogy a versenyhétvégék közvetítésein túl is volt igény valamire, bármire. Így aztán megugrott az érdeklődés, Asif Kapadia 2010-es Senna dokumentumfilmjére. Kapadia a majdnem két évtizeddel korábban elhunyt versenyzőről szóló, friss tartalom elérhetővé vált.

    Ayrton Senna 1994-es temetése a világtörténelem egyik legnagyobb tömegét vonzotta, több mint hárommillióan álltak sorba São Paulo utcáin a halottaskocsija mellett. Ecclestone sok mindent elrontott, de értett a tömegek vonzáshoz. Akkor még vezérigazgatóként lazított a Forma-1-es tartalmának ellenőrzésén, és megnyitotta az archívumokat a filmkészítők előtt, hogy elmesélhessék a történetet. A Senna a nem rendszeres nézők számára is tanulságos élményt adott. Nem csak a versenyzésről szólt, hanem azokról is, akik az életüket adták a Forma-1-ért.

    A filmet legkorábban megtekinteni az Államokban zártkörűen lehetett. Az egyik első Manhattanben, a New York Times épületében volt. A közönség között F1- és Senna rajongók, de a média döntéshozói és az iparág befolyásolói is jelen voltak. A Senna dokumentumfilm rámutatott az F1 potenciális amerikai üzleti lehetőségeire. Amikor Ecclestone felfogása a sportágáról végül a távozásához vezetett, egy olyan terméket hagyott maga után, amely tökéletes volt az új vezetésnek, és ezt a szerepet a coloradói székhelyű Liberty Media töltötte be.

    A Forma-1 új amerikai tulajdonosai megértették, hogy szükség van a kereskedelmi termék modernizálására. Az egyik első változtatásuk az volt, hogy megnyitották a mezőnynek az új tartalmi lehetőségeket. A közösségi médiahasználat szabályait 2018-ban fellazították, a televíziós futamok nézettsége pedig megugrott. Ez megnyitotta a Netflix előtt is az ajtót. A Drive to Survive talán tökéletes szelet kapott, hiszen az első évad a COVID korlátozások előtt jelent meg, de a „Senna” teremtette meg az alapokat. Ez volt az a felismerés, hogy emberekről szóló történetek kellenek, nem csak a versenyzés, az értékes áru.

    Steiner terhesnek érzi a Netflix okozta hírnevét?

  • Steiner terhesnek érzi a Netflix okozta hírnevét?

    Steiner terhesnek érzi a Netflix okozta hírnevét?

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner elgondolkodott azon, hogy miképp emelkedett a saját csillaga a Netflix Drive to Survive című műsorának köszönhetően.

    Steiner szinte azonnal a Netflix Drive to Survive című sorozatának egyik főszereplőjévé vált, amikor a sorozatot először mutatták be a világnak a streaming platformon. Mivel a műsor a sport személyiségére koncentrált, nem pedig pusztán a pályán zajló versenyzésre, a Drive to Survive gyorsan reflektorfénybe hozta Steinert, mivel a sportág laikusabb megfigyelői is imádták a kemény, szókimondó vezetési stílusát.

    A műsor révén Steiner olyan hírnevet szerzett magának, amely a Red Bull-os Christian Hornerrel és a Mercedes-es Toto Wolff-fal vetekszik, de elmondta, hogy ez a hírnév egyfajta „teherként” érte. A brit Mirrornak beszélt erről:

    „Csak tettem a dolgomat, az emberek pedig szerették, amit csinálok. A Liberty Media és a Netflix a legjobbat hozta ki belőle, és hirtelen egy csomó ember megismert téged! Ez nem olyasmi, amit évekkel ezelőtt kitaláltam, és nem arra gondoltam, hogy „ilyenné kell válnom, másnak kell lennem.”. Egyszerűen így alakult, és néha ez elég nagy teher is. Mindenki téged figyel, sokan felismernek.”

    Steiner azonban hajlandó örömmel fogadni saját ismeretlenségének elvesztését, hiszen az F1 figuráinak általános népszerűsége összességében erősíti a sportágat:

    „Mindent figyelembevéve a Forma-1-nek ez jó. Amennyiben egy fiatalabb generáció érdeklődik az F1 iránt, az biztosítja a jövőnket. És ez nem csak engem érint – sokan mások is belekerültek. Ez csak a Forma-1 modern korszaka, ez az, amit az emberek látni akarnak. Megadtuk nekik, amit látni akartak, majd hirtelen a középpontban vagy. Most egy kicsit fárasztóbb, mint három-négy éve, de az ember csak számítasz rá, és együtt élsz vele. Ma már több interjút kell adnom. Ugyanakkor mindenkit megkérdezhetsz a csapatból, semmi sem változik.”

    Ami pedig azt illeti, hogy személyisége miért váltott ki akkora visszhangot a műsor nézői közt, Steiner úgy véli, azért, mert nincs megjátszás, nincs hamisság abban, ahogyan ő megjelenik:

    „Szerintem azért, mert nem változom – lefilmeztek, ahogy dolgozom, nem játszottam meg semmit, és ez az oka annak, hogy nem nézem meg. Eszem ágában sincs megváltozni. Nem hiszem, hogy boldoggá tenne, ahogyan látom magam, vagy ahogyan játszom, ezért a legjobb, ha nem nézem meg, és akkor maradok olyan, aki vagyok, és ugyanazt a munkát végzem. Ha az embereknek tetszik, az remek. Amennyiben nem tetszik nekik, az is rendben van, nem fogom felhúzni magam emiatt. Szerintem az embereknek azért tetszik, mert őszinte, nincs megjátszás. Személy szerint egyáltalán nincsenek közösségi média csatornáim, hála Istennek – az árthatna!”

    Jön Steiner első, a Forma-1 kulisszái mögé is betekintést nyújtó könyve!