Címke: Drive to Survive

  • Hamilton egyforma alsógatyákat ajándékozott kollégáinak

    Hamilton egyforma alsógatyákat ajándékozott kollégáinak

    A Netflixen futó Drive to Survive ötödik, a 2022-es szezont feldolgozó évadának 2. epizódjában a Mercedes csapat van a középpontban.

    Itt mutatkozik be George Russell először, mint a Mercedes versenyzője, hiszen tavaly került a csapathoz, Valtteri Bottas helyére.

    Mikor a helyszín épp Silverstone, a Netflix kamerája az egyik jelenet során épp az öltözködő Russellt veszi. Mire ő kiemel a bőröndjéből Union Jack mintájú, hagyományos fecske fazonú alsónadrágot és megmutatja.

    „Ne kérdezzétek, hogy mi ez.” – mutatja a fehérneműt. „Lewis azt mondta: ‘Van neked egy ajándékom’.”

    https://twitter.com/ferrcedes/status/1629334044780670976

    A 25 éves versenyző ezután hozzáteszi, hogy nem ő volt az egyetlen, aki kapott ilyet.

    „Mindenkinek adott egyet a csapatban” – mondta. „Nem vagyok biztos benne, hogy egyhamar viselni fogom.”

    Az világos, hogy miért a Brit Nagydíjon ajándékozta meg csapatát a hétszeres világbajnok, az azonban nem derült ki, hogy miért pont alsónadrágot kaptak a kollégák. És mi a helyzet a női csapattagokkal? Nekik ajánlanánk egy Geri Horner (Halliwell), vagyis Ginger Spice-féle spice girlsös ruhadarabot:

    Embed from Getty Images

    Így ferdíti el a valóságot a Drive to Survive Ocon szerint

  • Drive to Survive, az újrahasznosítás évada: Ráalszol, vagy kiakadsz

    Drive to Survive, az újrahasznosítás évada: Ráalszol, vagy kiakadsz

    Már az ötödik évada jelent meg a Forma-1 „dokumentumfilm-sorozatának”, a Netflixen futó Drive to Survive-nak. Mint mindig, most is megnéztük, és elmondjuk a vele kapcsolatos gondolatainkat.

    Ahogy teltek az évek, egyre látványosabbá vált, hogy a show kedvéért olykor beáldozzák kicsit a valósgot.

    Kerül bele dárma, káromkodás, baleset, s minden mi jó. Így születtek a Pindúr Pandúrok… helyett, a Drive to Survive.

    Az ötödik évadra világossá váltak a jól bevett sémák, a kötelező elemek, hogy ki milyen színészkaraktert kapott a rendezőktől.

    Toto Wolff a dühös, Christian Horner az angol úr, aki kekeckedik, Daniel Ricciardo a vicces srác, Lando Norris olyan magabiztos, hogy az már gonosznak hat, Zak Brown a laza amerikai, aki röhög másokon, stb…

    Még ha ezen karakter skatulyáknak van is alapja, egyik szereplő sem annyira az, amit a sorozatban látni belőle. Mintha rendre kifelejtenék a karakterekből a mélységet, az árnyalatokat. Pedig van bőven.

    Mintegy „az előző rész tartalmából” jelleggel, rögtön az elején visszatekintünk a 2021-es szezon végének drámájára. Wolff kiakadására, a Red Bull örömére, stb. Ami így 2023 elején nézve már talán több, mint unalmas. De ugyebár azt szokás mondani, hogy egy videónak kulcsfontosságú az első pár másodperce, mert az fogja meg a nézőt. Oda kell a feszes vágás és a dráma, a túlzás. Ezt sikerült is teljesíteni.

    Idén számomra nagyon szembeötlő (vagy inkább fülbe) volt a káromkodás. Olyan sűrűn voltak egymás után vágva az egész évadban a káromkodások, hogy azt a hatást kelti, mintha a teljes mezőny, a versenyzőktől kezdve a csapatfőnökökön keresztül, mindenki olyan egybites lenne, hogy megállás nélkül káromkodik. Pedig nyilván nincs így.

    A dráma fokozását szolgálja, hogy a történések nem lineárisan zajlanak. Ez egyben azt is eredményezi, hogy az új rajongók (akik eddig nem néztek F1-et és egyértelműen ők a fő célközönség) kevéssé fogják átlátni a lényeget, az ok-okozati összefüggéseget, hogy mi mi után következett. Például nem világlott ki, hogy a Ferrari remekül kezdte a szezont és hol, mikor kezdtek jönni a gondok. Miközben a Red Bullnál épp fordítva volt.

    Az időbeli ugrálásnak köszönhetően egy-egy jelenet többször is újra lehetett hasznosítani, különös tekintettel a balesetekre, ütközésekre.

    Az a szerintem jelentős elem is kimaradt, hogy a Japán Nagydíjon nem teljesítették a teljes versenytávot, és egy ideig vita tárgyát képezte, hogy mennyi pont is jár ez esetben a helyezésekért, és valóban bajnok lett-e már Verstappen, vagy még nem…

    Az a kicsit sem elhanyagolható történés is kimaradt, hogy Vettel személyében visszavonult egy négyszeres világbajnok. Gyakorlatilag ez csak azért volt érintőlegesen említve, hogy felvezesse az Alpine-McLaren cirkuszt Piastri kapcsán.

    Öt versenyző (Vettel, Latifi, Stroll, Bottas, Albon) pedig egyáltalán nem szerepelt az évadban. Zhou is csak a silverstone-i baleset miatt.

    Számomra ez az eddigi leggyengébb évad volt, mindenféle szempontból. Nem mentette meg Ricciardo és Tsunoda vicceskedése sem.

    A sorozat garantáltan nem színészkedő, legőszintébb karaktere egyértelműen Kevin Magnussen kislánya volt.

    Tanácsom: Nézzétek úgy a Drive to Survive-ot, mint bármilyen más filmet, sorozatot a streaming szolgáltatóknál. Toljatok be közben egy tál popcornt, lazítsatok és élvezzétek, de semmiképp ne ítéljetek meg semmit és senkit az alapján, amit a sorozatban láttok. Hiszen még a sorozat producere is egy szappanoperához (Dallas) hasonlította.

    Sőt még Ocon is felhívta rá a figyelmet, hogy a vágással könnyen lehet ferdíteni a valóságot.

    Ricciardo felbukkanhat a zuhanyzóban, és megvan, ki „pótolhatja” őt a Netflixen

  • Így ferdíti el a valóságot a Drive to Survive Ocon szerint

    Így ferdíti el a valóságot a Drive to Survive Ocon szerint

    Esteban Ocon úgy gondolja, hogy a Netflix gyártásában készült Drive to Survive néhol elferdíti a valóságot a szórakoztatás céljából.

    Ezt már a korábbi évadokkal kapcsolatban is emlegették néhányan, például Max Verstappen is ezért zárkózott el attól, hogy benne legyen, viszont idénre megenyhült, és vállalt némi szerepet.

    A sorozat 2022-es évet feldolgozó 5. évadja február 24-én debütált, és egyes vélemények szerint az előző évadokhoz hasonlóan, vannak benne ferdítések. Az egyik az Alpine franciáját, Esteban Ocont érinti.

    „Nem hiszem, hogy a valóságot mutatja” – szögezte le a francia a Speedcafe.com hasábjain. „Mindig furcsának találom ezt. Például Franciaországban a 8. helyen végeztem, és a sorozatban azt mondtam utána, hogy ez ma olyan volt, mint egy győzelem. Azt hiszem, valószínűleg akkor mondtam ezt, amikor Ausztriában az ötödik vagy Japánban a negyedik helyen végeztünk, de nem akkor, amikor Franciaországban a nyolcadik helyen végeztem.”

    „Ezek a dolgok furcsák, de azt hiszem, ez része a show-nak” – tette hozzá. „Nem panaszkodhatunk arra, hogy egy ilyen nagy nézettségű platformon vagyunk. Szerintem ez fantasztikus. Nem panaszkodásból, de nem akarom, hogy úgy tűnjön, hogy elégedett vagyok egy nyolcadik hellyel. Nyerni akarok. Nem akarok nyolcadik lenni, de az ilyesmihez ez is jó.”

    Volt aki megvédte a Drive to Survive kiszinezett világát

  • Ez a csapat volt komolyabban képben Ricciardónál

    Ez a csapat volt komolyabban képben Ricciardónál

    A McLarentől – és ezáltal – a Forma-1-es mezőnyből kikerülő Daniel Ricciardo számára lett volna lehetőség, hogy a rajtrácson maradhasson. Derül ki a Drive to Survive legújabb évadjából.

    Mint ismert végül, Ricciardo visszatért a nevelő egyesületéhez, a Red Bullhoz, ahol azonban csak tartalékpilóta lesz. Az már számtalanszor ki lett hangsúlyozva, hogy voltak megkeresései, de leginkább a Haas volt leginkább megemlítve. Aztán a tavalyi nyár viharosan alakult a francia Alpine számára, előbb Fernando Alonso jelentette be váratlanul, hogy az Aston Martinhoz távozik, majd a csapat tartalékversenyzője Oscar Piastri is elhagyta őket a McLaren kedvéért. A csapat így két szék között a padlóra esett, így muszáj volt csapattársat keresniük Ocon számára.

    Itt jött képbe a McLarentől kirakott Ricciardo, ez pedig mind a mától streamelhető Drive to Survive 5. évadjában derült ki, így aki nem szeretne szpojlereket, az most ne olvasson tovább és elégedjen meg ennyivel.

    Az Alpine-McLaren-Ricciardo-Piastri sztorijával foglakozó részben lehet elcsípni az alábbi, rövid, de annál lényegesebb párbeszédet a McLarenes Zak Brown és az Alpineos Laurent Rossi között, akik egy ausztrál pilótacserét terveztek véghez vinni:

    „Úgy érzem segíthetek, zárjuk le ezt a dolgot.” – mondta Brown Rossinak, utalva a két csapat közötti feszült Piastri-helyzetre és a pilótakérdésre, ezzel együtt ajánlva Ricciardot. „Danielt örömmel látnám itt az Alpine-nál, főleg mert ezzel a sportban is tudnánk tartani őt.”

    Végül a tervük nem sikerült, hiszen Ricciardo inkább egy top csapat harmadik számú állását fogadta el – noha az Alpine tavaly le tudta győzni a McLarent – végül pedig a franciák választása egy franciára, Pierre Gaslyra esett.

    A DTS új évadjából az is kiderült, hogy a Haas végül miért nem tudott megállapodni a 33 éves versenyzővel. Steiner elmondása szerint irreálisan magas, tízmillió dolláros fizetést kért az amerikai istállótól, akik ezt nem engedhették meg maguknak.

  • Horner úgy „udvarolt” Norrisnak, mint soha senki

    Horner úgy „udvarolt” Norrisnak, mint soha senki

    Lando Norris és baráti nevetésben törtek ki, mikor meghallották milyen szépen beszél Christian Horner a McLaren pilótájáról.

    Pénteken érkezik a Drive to Survive 5. évadja, így a brit versenyző és a Quadrant szemezgetett a tavalyi szezon eseményeiből. A közösségi médiás felületeikre feltöltöttek egy videót, amiben a Netflixnek nyilatkozó Red Bull csapatfőnök méltatja a 23 éves pilótát.

    „Lando, fiatal és jóképű fickó, aki még vicces is.” – nyilatkozta Horner.

    Max Fewtrell és Ria (Maira) nevetésben tört ki, majd az egykori versenyző megkérdezte barátját mégis mennyit fizetett a brit csapatfőnöknek azért, hogy ilyen szépeket mondjon róla. Norris láthatólag zavarba jött, de nevetve hozzátette: elég sokat.

    Horner folytatta a dicséretet, mire a Renault Akadémia egykori tagja a következőket vágta a McLaren pilótájához:

    „Most azonnal írj alá hozzájuk.”

    https://twitter.com/Quadrant/status/1628028264928145410?s=20

    Horner korábban már elmondta, tárgyaltak Norrisszal egy esetleges megállapodással kapcsolatban, ám akárhányszor leültek beszélgetni, másnap a brit pilóta a McLarent választva a wokingiaknál hosszabbított szerződést.

    A Red Bull „üldözte” Norrist, de ő mindig a McLarent választotta

  • Verstappen szerepel a Drive to Survive-ban, de nem biztos, hogy nézni fogja

    Verstappen szerepel a Drive to Survive-ban, de nem biztos, hogy nézni fogja

    Max Verstappen beadta a derekát, így szerepelni fog a Drive to Survive 5. évadjában, ám azt még nem döntött el, hogy megnéz-e majd a sorozatot.

    A holland versenyzők az elsők között fogalmazott meg negatív kritikát a sorozattal kapcsolatban. Verstappen évek óta hangoztatja, hogy  a Netflix manipulálja a látottakat és gyakran elferdíti a valóságot. Oda nem illő rádióüzeneteket vágnak be bizonyos jelentekhez, sőt a versenyzők megítélését és karakterét is torzítják.

    Tavaly a Red Bull versenyző azért ekézte a sorozatot, mert rossz fényben tüntette fel Lando Norrist. Az érintett sem volt elragadtatva a produktum láttán, pedig a brit versenyző mindig is támogatta a kezdeményezést. Toto Wolff is negatív kritikákat fogalmazott meg, így a sok panasz miatt Stefano Domenicali elbeszélgetett a készítőkkel.

    Verstappen: A Drive to Survive egy p*csnek állította be Norrist

    2022-ben a kétszeres világbajnok is be állt a sorba, így szerepelni fog a február 24-én debütáló évadban. Ugyan Verstappen beadta a derekát, ám továbbra sem rajong a népszerű streaming szolgáltató műsoráért.

    „Természetesen beszéltem velük, mielőtt interjút adtam volna nekik. Remélem, hogy megértették az üzenetet. Tisztában vagyok azzal, hogy világbajnokként nem húzhatom ki magam és részese kell lennem valami ilyesminek. Talán 30 perces vagy egy órás interjút adtam nekik, remélem fel fogják használni. Azt viszont nem tudom, hogy meg akarom-e nézni a sorozatot. Remélem, hogy örülni fognak az eredmények, és ha mégis megnéznem, akkor én is örülhetek majd. Tisztában vagyok azzal, hogy a Forma-1-nek mennyire fontos ez az együttműködés” – magyarázta Verstappen.

  • Ricciardo felbukkanhat a zuhanyzóban, és megvan, ki „pótolhatja” őt a Netflixen

    Ricciardo felbukkanhat a zuhanyzóban, és megvan, ki „pótolhatja” őt a Netflixen

    A Netflix Drive to Survive című Forma-1-es sorozata mögött álló producer elárulta, hogy szerinte ki fogja „leváltani” Daniel Ricciardót. Mivel az ausztrál versenyző amolyan „titkos főszereplője” volt a sorozatnak, ám idén nem lesz a mezőny tagja.

    „Daniel nélkül szerintem valószínűleg nem lett volna Drive to Survive” – mondta Paul Martin a The Postnak.

    „Ő volt az első versenyző, akivel beszéltünk erről, az első versenyző, aki meghívott minket az ausztráliai otthonába. Nagyon meghatódtam, amikor távozott.”

    A Box to Box Films társalapítója úgy véli, a 27 éves francia pilóta, Pierre Gasly, aki az idei szezonban az Alpine színeiben áll rajthoz, „betöltheti” a Ricciardo által hagyott űrt.

    „Számomra Gasly mindig is ebben a szerepben volt. A sorozat elképesztő utat járt be Pierre-rel, és érzelmileg eléggé kötődöm hozzá” – magyarázta Martin.

    „Láttuk őt átmenni néhány hihetetlen mélyponton: a szezonban, amikor lefokozták [a Red Bull Racingtől] és amikor Anthoine [Hubert] meghalt. Szóval nagyszerű lesz látni, hogy végre újra lehetőséget kap egy versenyképes autóban.”

    „Versenyzőként és emberként is sokat fejlődött a képernyőn, szóval szerintem ő lesz az, aki igazán kitölti majd azt az űrt, amit Daniel hagyott maga után.”

    A perthi születésű Ricciardo, akit 2023-ra a Red Bull tartalékversenyzőjének neveztek ki, már régóta a rajongók kedvence, idővel nemzetközi sztárrá vált, miután a „Drive to Survive” által mindenki megismerhette személyiségét.

    „Daniel Ricciardo vagyok, és autószerelő” – viccelődött az első epizódban.

    „A netflixesek igazán egy rakás g***, nem igaz?” – mondta a második évadban, majd később hozzátette: „Én vagyok az emberi nagyteljesítmény megtestesítője”.

    Maga az F1 népszerűsége is az egekbe szökött a doku-sorozat 2019-es premierje óta, Martin pedig a sportágat a klasszikus nappali drámákhoz hasonlította.

    „Ez egy szappanopera: a karaktereket megölik, visszatérnek, új szereplők jönnek” – mondta Martin.

    Ezzel mondjuk ki is mondta Martin azt a kulcsszót, ami viszont épp a negatív oldala a sorozatnak, és ami az új rajongókat megtéveszti, félreinformálja, netán „divatszurkolót” csinál belőlük – a szerk.

    Ricciardo F1-es távozását még a Dallas ikonikus zuhanyjelenetéhez is hasonlította, amelyben Bobby Ewing „visszatér a halálból”.

    „Nagy rajongója vagyok a régi ’80-as évekbeli szappanoperáknak, szóval kicsit olyan ez, mint Bobby Ewing esete. Nem lennék meglepve, ha Daniel idén egyszer felbukkanna a zuhanyzóban” – nevetett Martin.

    „Ő egy ilyen karakter… Ha néhány csapat elkezd rosszul szerepelni, és úgy tűnne, hogy nem működnek a versenyzőik, akkor nem lennék meglepve, ha Danielt újra egy versenyzőülésben látnám.”

    A „Drive to Survive” ötödik évadának premierje február 24-én lesz a Netflixen.

    A Netflix+Tiktok kombó taccsra vágta az F1-es rajongótábort?

  • Kiderült, mennyiért ült volna be Ricciardo 2023-ban a Haasba

    Kiderült, mennyiért ült volna be Ricciardo 2023-ban a Haasba

    Daniel Ricciardo egyszerűen túl sok pénzt akart azért, hogy idén is a Forma-1-es rajtrácson maradhasson, állítja a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner.

    A McLarennél eltöltött két kiábrándító év után a Red Bull korábbi futamgyőztesét, a most 33 éves Ricciardót menesztették Wokingból. Végül 2023-ra visszatért a Red Bullhoz, mint márkanagykövet, de még csak nem is elsődleges tartalékosként – hiszen csak nagyjából 8 nagydíjon lesz majd ott. Például máris Bahreinben nem lesz ott. Az egyik narratíva az, hogy az ausztrál 12 F1-es szezon után egyszerűen már nem szereti a versenyzést. Ezt az érvelést látszik erősíteni Steiner beismerése, miszerint Ricciardo egyértelmű jelölt volt, hogy 2023-ban Mick Schumacher helyére lépjen – de ez a hely végül Nico Hülkenbergé lett.

    Steiner tavaly, amikor arról kérdezték, miért hiúsultak meg a Ricciardóval folytatott rövid tárgyalások, még ezt mondta:

    „Nem tudom, inkább kérdezzék meg őt.”

    Ricciardo még azt is elárulta, hogy a Williams-ülés „potenciálisan elérhető” volt 2023-ra, de végül inkább a jelenlegi tervet választotta, amely jobb a hosszú távú jövője szempontjából. Egy másik lehetséges narratíva azonban az, hogy a McLarennek szerződés szerint nem kellett volna kifizetnie Ricciardo többmilliós fizetésének utolsó évét, amennyiben elfogadott volna valami alternatív versenyzőülést 2023-ra. A Drive to Survive hamarosan megjelenő legújabb kiadásában a Haas főnöke, Steiner látható, ahogy Kevin Magnussennel beszélget, miközben azon gondolkodnak, ki legyen a dán csapattársa 2023-ban. Magnussen állítólag maga tette fel a kérdést:

    – „Ricciardo?”
    – „Kevin, nem engedhetjük meg magunknak. Kibaszott tízmilliót akar. Minimum.”

    Kiderült: itt fog versenyezni idén Daniel Ricciardo

  • Megérkezett a Drive to Survive 5. évadának előzetese!

    Megérkezett a Drive to Survive 5. évadának előzetese!

    Egy hét, és érkezik a Drive to Survive új, 5. évada a Netflixen.

    A Forma-1 dokumentumfilm-sorozatának új epizódjai a 2022-es szezont mutatja be, olyan oldalról, amilyenről eddig nem láttuk. Ismét kiderül, hogy ki milyen ambíciókkal és reményekkel vágott neki a szezonnak, miként lett belőle siker, vagy kudarc.

    Február 24-én mind bekukkanthatunk a kulisszák mögé és kicsit a versenyzők fejébe. Ugyanakkor tartsuk majd észben azt is, hogy egy érzelmekre ható sorozatot látunk, ahol a filmesek gyakran eltúlozva, felnagyítva mutatnak be ezt-azt, a hatás érdekében.

  • Masi nem a Netflix kedvéért döntött „Verstappen javára”

    Masi nem a Netflix kedvéért döntött „Verstappen javára”

    James Gay-Rees, a Netflix Break Point című tenisz-dokumentumfilmjének producere cáfolta, hogy Michael Masi a kamerák előtt színészkedett volna, amikor a 2021-es Abu Dhabiban rendezett szezonzárón vitatott döntést hozott.

    Christian Horner „hadd versenyezzenek!” felszólításától Toto Wolff „nem, Michael, nem!” kijelentésén át Masi „ezt hívják autóversenyzésnek” kijelentéséig sok minden elhangzott azon a versenyen.

    A döntése végül Max Verstappen dolgát könnyítette meg, így a holland megnyerte első bajnoki címét. Ez pedig egyenesen online háborút indított Max Verstappen és Lewis Hamilton rajongótáborai között.

    Ennek az lett az eredménye, hogy a kritikák következtében Masi versenyigazgató távozott a pozíciójából.

    Arról volt szó, hogy a verseny vége előtt pár körrel biztonsági autós fázis lépett életbe. Ez idő alatt Verstappen végrehajtott egy kerékcserét, Hamilton azonban nem. Ezt követően – még mindig a biztonsági autó mögött haladva – Hamilton állt az élen és Verstappen volt a második. Közöttük azonban voltak lekörözött autók (ahogy hátrébb is voltak lekörözöttek). Ilyenkor általában, a biztonsági autó távozása előtt a lekörözöttként beékelődő versenyzőknek meg szokták engedni, hogy kielőzzék a biztonsági autót, és felsorakozzanak a sor végén, visszakapva így a valós sorrendet.

    Ebben az esetben azonban vészesen közeledett a verseny vége. Ha a szokásos módon döntöttek volna és minden lekörözöttet elengednek, valószínűleg nem zajlott volna le időben a procedúra és a safety car mögött sétakocsikázva ért volna véget a verseny. Ez esetben Hamilton ugyebár az élen maradt volna, megszerezve 8. bajnoki címét.

    A cél az volt, hogy valós versennyel érjen véget a futam, ezért, hogy gyorsabban menjenek a dolgok, csakis a Hamilton és Verstappen közti lekörözötteket engedték el. Így Verstappen Hamilton nyakában volt a biztonsági autó távozásakor és a friss gumikon viszonylag könnyedén vette át a vezetést, és haladt át győztesként – és világbajnokként – a célvonalon.

    Miközben a Red Bull ünnepelt, a Mercedes füstölgött, de a többi pilóta is hangot adott véleményének.

    Carlos Sainz „igazságtalannak” és „furcsa” döntésnek tartotta, hogy a hátrébb lévő versenyzők elől nem „tüntették el” a lekörözötteket, míg Lando Norris úgy érezte, Masi a kameráknak játszik.

    Gay-Rees azonban cáfolta ezt a felvetést, kizártnak tartja, hogy Masi a nézettségre gondolt volna.

    „Szerintem [Masi] csak nagy nyomás alatt volt, és kissé félreértette a dolgokat” – mondta a The Guardiannek.

    „Nem hiszem, hogy arra gondolt, hogy ‘Mit akar a Netflix?’”

    Gay-Rees, aki a 2010-es Senna című dokumengtumfilmet is készítette, úgy véli, hogy a Netflix sportdokusorozatának népszerűsége abból ered, hogy „a közönségnek van étvágya arra, hogy túllépjen a sport közvetített változatán”.

    A Netflix+Tiktok kombó taccsra vágta az F1-es rajongótábort?

    „Hatalmas a kíváncsiság az élsportolók iránt, és a vágy, hogy másképp értsük meg a sportot, hogy a kulisszák mögé nézve lássuk a személyes oldalt.”

    A Netflix Drive to Survive sorozatának tulajdonítják, hogy új közönséget érkezett a Forma-1 rajongóinak körébe és nemcsak a fiatalabbakat, hanem az amerikai piacot is meghódította.

    A regnáló világbajnok Max Verstappen visszautasította a külön szereplést a sorozatban, mivel szerinte a Netflix elmossa a határokat, és olyan rivalizálásokat ábrázol, ami nem is létezik, és ezzel rontja a hírnevet.

    Tavaly mégis bevállalta a szereplést, így a most februárban debütáló új évadban ő is szerepel majd.