Címke: Drive to Survive

  • Megvan a Drive to Survive második szezonjának a kezdő időpontja!

    Megvan a Drive to Survive második szezonjának a kezdő időpontja!

    Megjelent a Netflix Forma-1-es dokumentum sorozatának, a „Drive to Survive” második szezonjának azon várható időpontja, amikor bemutatják. Az első széria sikerére alapozva a Forma-1 irányítói már korábban bejelentették, hogy leszerződtek a második szezonra, amelyben már mind a 10 csapat szerepel majd, így a Mercedes és a Ferrari is, akik a 2018-as filmezésben nem vettek részt.

    A 2019-es szezonban a Netflix kamerái mindenütt ott voltak a paddockban, de eddig nem volt meg a bemutató időpontja. A Netflix francia Twitter-fiókja azonban elárulta, hogy a Drive to Survive második sorozatának a kezdési időpontja február 28 lesz, tehát kilenc nappal korábban, mint volt az 2019-ben. Hivatalosan egyelőre sem a Netflix, sem maga a Forma-1 nem jelentette be a bemutató dátumát és idejét, de tavaly egyszerre elérhetővé vált a sorozat globálisan.

    Pár dolog már ismertté is vált a soron következő Drive to Survive szériából, mint például a Ferrari és a Mercedes részvétele a dologban, és feltehetően az utóbbiak számára katasztrofálisan sikerül Német Nagydíj az egyik epizód központi témája lesz. Charles Leclerc érzelmekben gazdag monzai győzelme a Ferrari hazai terepén s az egyik fő mondanivalója lesz az egyik résznek, ahogy Alexander Albon előremenetele is a Toro Rosso csapatától a Red Bullhoz.

    A Drive to Survive első szezonját széles körben elismerték, különösen a fiatal Forma-1 rajongók körében volt népszerű, az új nézők a felmérések szerint 35 év alattiak közül kerültek ki.

  • A láthatatlan középmezőny küzdelmei

    A láthatatlan középmezőny küzdelmei

    Az élmenőket számtalanszor láthattuk befutni a célba és ünnepelni a közvetítések során. A középmezőny csatái azonban általában háttérbe szorultak egy-egy kibontakozó vagy potenciális élmezőnybeli történés mellett.

    Az idei évad során szép lassan már mémmé vált, az ügyben többször is felszólaló Carlos Sainz és a TV-s rendező kapcsolata. A spanyol ugyanis nem egy brilliáns előzést mutatott be a pályán – mégis az élő közvetítés látószögén kívül. A másfél órás, többször unalomba fulladó közvetítés után néha több akciót láthatott a közérdemű az utólag megjelenő videók révén, mint a verseny alatt.

    Persze nem arról van szó, hogy televíziós bojkott indult volna a kiscsapatok ellen, de tényleg néha mintha a kelleténél többet láthattuk volna az élen haladókat, miközben a középmezőnyben kiélezett küzdelem folyt.

    Elég csak a Francia Nagydíj utolsó körére gondolni, amikor Lewis Hamilton befutóját láthatta a világ, majd a levezető kört és az ünneplést. A készülődés közben szúrták be az ismétlést, mekkora csata volt négy autó között a hátsó egyenesben.

    Szerencsétlen eset, de nem mindig volt ez így. Az év végén dobogót szerző Sainz szezonját leírja, hogy a bírák „tétlensége” miatt csak utólag mehetett fel csapatával a dobogóra, hiába volt egyértelmű Hamilton büntetése. Így végül nem milliónyi néző szeme láttára, de megünnepelhette első dobogóját.

    Pedig a Liberty több eszközzel is igyekszik kiemelni a középmezőny küzdelmeit.

    A nap versenyzője

    Először 2016-ban a Driver of the Day, vagyis a nap versenyzője szavazást vezették be, hogy a nézők szerint legjobb teljesítményt nyújtó pilóta is kaphasson egy elismerést, az aznapi futamgyőztesen kívül.

    Egy ideig ez működött is, az első nyolc versenyen ötször kapta a „másodosztály” pilótája a címet. Összességében azonban nem ilyen rózsás a helyzet. A 2016-os Ausztrál Nagydíj óta 84-ből mindössze tizennégyszer lett valaki a nap versenyzője úgy, nem a legjobb 3 autó valamelyikét vezette.

    Persze ez inkább egy népszerűségi verseny, nincs sportértéke. Nem meglepetés, ha azt mondom, legtöbbször Max Verstappen kapta ezt a virtuális díjat.

    Többször a nézők trollkodása miatt kellett újraszámoltatni az eredményt. Legelső alkalommal a verseny közben kieső, de hazájában rengeteg embert megmozgató Rio Haryanto lett az előzetes nyertes. Idén Ausztriában pedig az utolsó helyen beérkező Robert Kubicát hirdették ki először „győztesnek”.

    Szerencsére van ellenpélda is, a szurkolók összefogásának köszönhető, hogy utolsó versenyén Fernando Alonsót és Nico Hülkenberget is megszavazták „legjobbnak”.

    Szuvenír a múltból

    Aminek azonban már a bajnokság szempontjából is van egy kis jelentősége, az az idén bevezetett, leggyorsabb körért járó pont. Már az ötvenes években ez része volt a pontrendszernek, de aztán a történelemkönyvek és a statisztikusok csemegéje lett ez a jelenség, és eltűnt a Forma-1 világából.

    Most annyi változtatást hoztak az akkori szabályhoz képest, hogy csak pontszerző helyen beérkező pilóta kaphatja meg a pontot. Így azt, hogy valaki világbajnoki pont tulajdonosa legyen, továbbra is ugyanúgy kell kiérdemelni.

    Az első versenyen, Ausztráliában kisebb versenyfutás indult az utolsó körökben. Utána azonban nem volt nagy jelentősége, a csapatok integrálták ezt is a stratégiába, nem volt külön verseny érte, mint először.

    Ahogy a szezon elején felhívták erre a figyelmet az Alfa Romeónál és a Haasnál is, a pluszpont tényleg a „nagyokat” erősíti, eddig mindannyiszor ők szerezték meg. Csak egyszer fordult elő, hogy más lett a leggyorsabb kör tulajdonosa, Szingapúrban. De mivel Kevin Magnussen a mezőny hátsó felében végzett, aznap nem kapott érte senki sem pontot.

    Netflix – a kicsik hangja, de meddig?

    Az egyetlen újítás, ami eddig működni látszik abban a tekintetben, hogy a kiscsapatokat kiemelje, az nem más, mint a Drive to Survive. Igaz, az első évadnak még nem volt részese a bajnokságért küzdő Mercedes és Ferrari. A dokumentumsorozat így megmutatott néhány folyamatot és küzdelmet, ami különben csak a „háttérben” játszódna le.

    A második évadról még nincs hír, remélhetőleg nem kerül túlsúlyba a két „TV-s újonc”, és minden csapat továbbra is képviseltetheti magát.

    Max Verstappen a Mercedes által szponzorált és elveszített Német Nagydíjra lenne kiváncsi, vélhetőn Charles Leclerc monzai győzelme is képernyőre került majd, én azonban kiemelnék egy csaknem ugyanannyira izgalmas témát a középmezőny világából: a McLaren garázsát az Abu Dhabi Nagydíj utolsó körében.

    Történt ugyanis, hogy Carlos Sainz akkor nyert, Lando Norris pedig akkor vesztett egy világbajnoki pozíciót, az utolsó pillanatban. Ezt azonban legfeljebb csak utólag láthatjuk majd, pár hónapos késéssel, ha egyáltalán sor kerül rá.

  • Camilleri a Liberty Mediát és a Drive to Survive-ot élteti

    Camilleri a Liberty Mediát és a Drive to Survive-ot élteti

    Louis Camilleri elégedett a Liberty Media intézkedéseivel, különösen a Netflix sorozatát élteti.

    Az év elején mutatták be a Drive to Survive első évadát, ami a tavalyi szezont ölelte fel. A nézők más perspektívákból vizsgálhattak meg egyes eseményeket, miközben a részek egy-egy versenyzőt, csapatot avagy szituációt mutattak be. A rajongók úgy érezhették, hogy a színfalak mögé látnak, előtérbe kerültek az emberi kapcsolatok, a sisak mögött rejtőző érzelmek és a sorsfordító döntések. A sorozat nagy siker lett még úgy is, hogy a Mercedes és a Ferrari nem engedte be a stábot és nem vett részt a sorozatban.

    A második évadot nagyon gyorsan berendelték, és már a téli teszteken elindult a fogatás. A 2019-es szezont felölelő sorozatban azonban már mindenki szerepleni fog, miután a két nagy csapat is beadta a derekát. A Scuderia elnöke igazán megkedvelte az újítást, ugyanis a sorozat új nézőket és szurkolókat vonzott a sportágba.

    ,,A Liberty Media, – ami egy amerikai cég – megjelent, majd azonnal együttműködést kínált, és ha innen nézzük a dolgokat, igazán jó munkát végeztek. Megérkeztek és okos változásokat eszközöltek, erre a legjobb példa a Netflix. Sokakat nem érdekel az F1, ám a Drive to Survive hatására egyre több embert megfogott a sportunk. Ez egy igazán nagyszerű lépés volt. Nem hinném, hogy ez kereskedelmi szempontok alapján nagy értékkel bírna, ám az imázs és az emberi kíváncsiság miatt , nagyon fontos volt. Harminc évvel ezelőtt az ember szerepe hangsúlyosabb volt az F1-ben, ám ez az évek során elhalványodott. Azt remélem, hogy a költségvetési sapka és az új technikai szabályzat kapcsán ez a tényezők, ismét előtérbe kerül. A fiatalabb generáció a hitelességre és az emberi kapcsolatokra kíváncsi.” -nyilatkozta Camilleri a Motorsport.com-nak.

  • Ha Verstappen rendezné a Netflix sorozatát, a Mercedes hazai futama benne lenne

    Ha Verstappen rendezné a Netflix sorozatát, a Mercedes hazai futama benne lenne

    Max Verstappen nevetve megjegyezte, ő a Drive to Survive második évadában a Mercedes hazai futamának eseményeit nézné meg szívesen.

    A Netflix által készített első évad idén nagy sikert aratott, így a készítők úgy döntöttek érdemes lenne egy újabb évaddal megajándékozni a nagyérdeműt. Már a téli teszt időszak alatt elkezdődtek a forgatások, sőt idén újdonság az is hogy a Mercedes és a Ferrari is beadta a derekát és részt vesz a sorozatban.

    Az Ezüst Nyilakat a stáb a Német Nagydíjon követte, ám a versenyen a dicsőség helyett a kudarccal kellett szembe néznie az alakulatnak. Lewis Hamilton beteg volt azon a hétvégén, így ő külön kérte, ne használják fel a felvételeket, ugyanis nem akarja visszanézni olyan állapotban magát.

    Az évadzáró futamhoz érkezve természetesen felreppent a kérdés, vajon a versenyzők, mit látnánk szívesen a sorozatban, Verstappen azonnal lecsapta a magas labdát, és elmondta, ha ő rendezné a Drive to Survive-ot, akkor az első a listáján a Hockenheimben történt események lennének:

    ,,Hockenheim lenne, úgy tudom ott a Mercedest követték, nagyon szeretném látni azt az epizódot. Egy kicsit vicce volt nem igaz? Úgy értem, ők is nevethetnének rajta. Úgy is megnyerték a bajnokságot, egy kis dráma ezért jót tenne a sorozatnak. Ha én lennék a rendező, akkor benne lenne, ugyanis meg kell alapoznod a dolgot valamivel.”

    Charles Leclerc inkább a jó pillanataiból választana és monzai sikerét látná viszont a sorozatban:

    ,,Nem a legutóbbi futamot választanám! -viccelődött a monacói. – ,,Talán a monzai győzelmet tenném be.”

  • Hamilton nem akarja, hogy a Netflix használja a róla készített felvételeket

    Hamilton nem akarja, hogy a Netflix használja a róla készített felvételeket

    Lewis Hamilton nem fogja engedélyezni, hogy a Netflix a Drive to Survive című sorozatában közzétegyen olyan felvételeket, amelyek a Német Nagydíjon készültek róla.

    A nagy sikerű sorozat ugyanis folytatódni fog a második évaddal, ráadásul mind a 10 csapat benne lesz. A Mercedes most először engedte be a Netflix kameráit a kulisszái mögé, de csak egy verseny erejéig. Ez pedig pont a hazai futamuk, a Német Nagydíj lett.

    „A Netflixes srácoknak több anyagot adtunk, mint bármely más hétvégén” – erősítette meg a csapatfőnök Toto Wolff a GPFans hasábjain.

    A csapat egyik versenyzője, az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton azonban nem akarja, hogy a róla készült felvételek is benne legyenek a sorozatban: „Nem sokat leszek látható a Netflix sorozatában, mert egész idő alatt beteg voltam. Nem fogom nekik engedni, hogy így adják ki.”

    Azt nem árt megjegyezni, hogy messze ez volt a Mercedes eddigi legrosszabb hétvégéje. És ezt a Netflix kamerái rögzítették…

  • Készül a Drive to Survive második évada, mind a 10 csapattal!

    Készül a Drive to Survive második évada, mind a 10 csapattal!

    Miután az idei év elején bemutatott, a 2018-as Forma-1-es szezonról szóló Netflix sorozat, a Drive to Survive nagy sikert aratott, most bejelentették, hogy 2020-ban érkezik a második évad, a 2019-es szezonról.

    A sorozatban ismét nyomon követhetjük a csapatok és versenyzők életét, az Ausztrál Nagydíjtól kezdve, egészen a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjig.

    Bár az első évadban a két topcsapat, a Mercedes és a Ferrari nem kívánt részt venni, a másodikban immáron teljes lesz a mezőny a sorozatban is, mivel e két csapat is engedélyezte a forgatást.

    A sorozat betekintést enged a színfalak mögé, a versenyzőkkel, csapatvezetőkkel, tulajdonosokkal, így teljesen új perspektívából láthatjuk majd az eseményeket.

    „Izgalommal tölt el minket, hogy újra a Netflix-szel dolgozhatunk, a Drive to Survive második évadán.” – mondta Ian Holmes, a Forma-1 médiajogi részlegének vezetője. „Ez egy igazán egyedi sorozat, mely lehetővé teszi, hogy a rajongók korábban nem látott oldalát is megtekinthessék az F1-nek, bemutatva a személyiségeket és érzelmeket melyeket megél minden versenyző és csapat, a rajtrácson és azon kívül is. A Drive ti Survive lehetővé tette számunkra, hogy egy teljesen új rajongói bázishoz elérjünk, globálisan, és a Neflix-szel való társulás a második szezonra biztosítja számunkra, hogy továbbra is bevonzzuk a rajongókat annak a szívébe, amit csinálunk, a sport pedig még nyitottabb és elérhetőbb legyen számukra.”

    A sorozat főgyártásvezetője az a James Gay Rees, aki a Senna filmet is megalkotta, valamint Paul Martin a Box to Box Filmstől.

  • A Mercedes és a Ferrari részt vehet a Netflix idei szezonról szóló sorozatában

    A Mercedes és a Ferrari részt vehet a Netflix idei szezonról szóló sorozatában

    A Forma-1 vezérigazgatója, Chase Carey elárulta, hogy a Mercedes és a Ferrari részt vehet a Drive to Survive című sorozat idén forgatott évadjában azok után, hogy az első évadból csak ő hiányoztak.

    A Netflix sorozata néhány hónappal ezelőtt jelent meg, és világszerte átütő sikert aratott a rajongók körében. Carey ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a sorozat ötlete a sport fejlesztése érdekében született meg.

    „Az F1-nek fejlődésre volt szüksége” – magyarázta. „Manapság, amikor a fogyasztók minden oldalról kapják az impulzusokat, folyamatosan fel kell magunkat találni a siker érdekében. A célunk, hogy elragadjuk a szurkolók képzeletét és eddig soha nem látott mértékben kaphassanak hozzáférést egy-egy futamhoz.”

    Carey azt is elmondta, hogy az első évad sikere után a Ferrari és a Mercedes is elkezdett érdeklődni a sorozat iránt.

    „A szurkolók az autóban akarnak ülni, a garázsokban, a mérnökök monitorjai mögött. És nem csak a futamok alatt. A múlt évben együttműködtünk a Netflix-szel, ami remek marketing értékkel bírt még úgy is, hogy nem minden csapat szerepelt. Ők [a Mercedes és a Ferrari] szemtanúi voltak a sorozat sikerének, és már volt is néhány egyeztetésünk velük a szereplés lehetőségéről hasonló projektek, vagy egy másik évad esetén.”

  • A Ferrari Netflixes és eSportos szerepvállalásban gondolkodik

    A Ferrari Netflixes és eSportos szerepvállalásban gondolkodik

    A Ferrari azzal a gondolattal kacérkodik, hogy szerepeljen a Netflix Forma-1-es dokumentumsorozatának második évadjában, ráadásul az eSportot is fontolgatják.

    A két elmenő csapat, a Ferrari és a Mercedes nem szerepelt a tavalyi szezonról szóló nagysikerű Drive to Survive című Netflix sorozatban, elmondásuk szerint inkább a bajnoki küzdelemre koncentráltak. Ha fel is tűntek a sorozatban, akkor az a felvétel csak a hivatalos futamközvetítésekről származott.

    Nemrég azonban Sean Bratches, a Forma-1 kereskedelmi igazgatója beszélt arról, hogy van esély a két élcsapat szereplésére az idén készülő sorozatban. Ezt pedig a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto is alátámasztotta, akit a Spanyol Nagydíj helyszínén kérdeztek.

    „Ez természetesen egy érdekes dolog. A tavalyi évadban nem szerepeltünk, de jelenleg azt mérlegeljük, hogy az ideiben benne lehetnénk-e. A végső döntés még nem született meg, de pár héten belül meg fog.”

    Az olasz csapat az egyedüli, amelyik eddig nem képviseltette magát az F1 eSport világbajnokságában, aminek hamarosan a harmadik szezonja rajtol el. Binotto elmondása szerint akár ez is változhat.

    „Az eSport növekszik, egyre nagyobb az érdekeltsége, és így természetesen mi is komolyan fontolóra vesszük. Még nem köteleztük el magunkat teljes mértékben amellett, hogy megcsináljuk, de az egyeztetések folyamatosan zajlanak, és a döntést is hamarosan meghozzuk.”

  • Talán már benne lesz a Mercedes és a Ferrari is a Netflix sorozatában

    Talán már benne lesz a Mercedes és a Ferrari is a Netflix sorozatában

    Sean Bratches, a Forma-1 kereskedelmi jogokért felelős igazgatója elárulta, hogy optimista abban a tekintetben, hogy a Mercedes és a Ferrari a Netflixes dokumentumsorozat, a „Drive to Survive” második szezonjában már szerepelni fognak.

    A két legnagyobb csapata a királykategóriának ugyanis nem szerepelt az első évadban, de Bratches hisz benne, hogy mind a 10 csapat most már részt vesz benne. Nincs még ugyan szerződés az új sorozatra,a de a Netflix kollégái három nagydíjhétvégén is forgattak már idén. Bratches Miamiban nyilatkozott:

    „Úgy néz ki, hogy lesz folytatás, és mist már az összes csapat részvételével. Optimisták vagyunk, mert most már teljes a támogatottsága. Nagyon közelivé, átláthatóvá akarjuk tenni a szériát. Amit csinálunk, az az összes csapat számára elérhető lesz. Az, hogy a Mercedes és a Ferrari eddig kimaradt ebből, több teret hagyott a többi csapatnak, akik tündökölhettek.”

    Végül ha már Miamiban volt, arról megjegyezte, hogy optimista egy ottani verseny jövőjét illetően is, hiszen terjeszkedne a sportág Amerikában, de még ezen keményen kell dolgozniuk.

  • Hamilton a Drive to Survive-ot még nem látta, de a Stranger Things új évadát már nagyon várja

    Hamilton a Drive to Survive-ot még nem látta, de a Stranger Things új évadát már nagyon várja

    Lewis Hamlilton elmondta még nem nézte meg a Formula 1-ről szóló netflixes sorozatot a Drive to Survive-ot, azonban annyit elárult, régebben szó volt arról is, hogy egy részt köré is felépítenek a készítők.

    ,,Nem láttam még a netflixes sorozatot. Nem igazán nézek ilyesmit, ezért ezt se láttam. Az egyetlen sorozat, amit követek az a Stranger Things (szerk: a Netflix egyik saját gyártású sorozata, ami a 80-as években játszódik), már alig várom, hogy kijöjjön a harmadik évad. Nem igazán vagyok oda a sorozatokért, lehet, ezen változtatnom kellene.”

    ,,Régebben adódott egy lehetőség a ezzel kapcsolatban, még mielőtt kijött ez a sorozat, akkor egy egyéni szereplésről beszéltünk, de én nem mentem bele. Aztán azt hiszem a csapat csinált valamit és azért nem lett ebből semmi, végül a Formula 1-nek kellett közbe avatkoznia.”

    ,,Úgy hallottam vegyes fogadtatás érte a sorozatot, azt hiszem több volt a pozitív visszajelzés, mint a negatív. Úgy vélem, hosszútávon segíteni fog ez a dolog a sportnak. Azok az emberek, akik nem értik miért is nézzenek meg egy versenyhétvégét, ők meg tudják nézni a Netflixen ezt a produktumot. Azt hiszem, ez az egész jól sült el, remélem, a jövőben még folytatják. Várom már a második évadot és a történések folytatását, még így is, hogy én nem láttam egy részt sem a sorozatból.” –osztottam meg véleményét az ötszörös világbajnok.