Címke: Drifting

  • Drift: Brno – harc a végső pontokért

    Drift: Brno – harc a végső pontokért

    Még sohasem volt ilyen szoros állás talán a bajnokságban egy versennyel az idény zárása előtt. A dobogó első helye már elkelt a Magyar Profi Drift Bajnokság PRO kategóriájában, de a második, harmadik, negyedik és ötödik hely sorsa még nagyon kérdéses.

    Roman Kolesar három versenyből eddig kétszer győzött, egyszer pedig a második helyet szerezte meg, így toronymagasan vezeti a bajnokságot. Az első helyet már nem lehet tőle elvenni, de azt még senki sem tudhatja biztosan, hogy ki áll majd mellette az év végi dobogón.

    A Mercedessel rajthoz álló Magyar Tamás és a gyönyörű BMW E92 volánja mögött ülő Piskolty Kevin között mindössze két pont különbség van, így ők még a többieknél is jobban várják az utolsó versenyt, melyet a sokak által imádott Brno-i pályán rendeznek majd meg 2019. október 26-27-én.

    Magyar Tomi rengeteget küzd a technikával, mindig szerelnek, ritka a nyugodt versenyhétvége az életükben. Tomi azonban hihetetlen, ahogyan a Mercivel driftel, precíz, bátor és sohasem törődik azzal, hogy a Mercijénél jóval erősebb autókkal kell megküzdenie. Most is elegánsan csak ennyit üzent Kevinnek, aki két ponttal elmaradva mögötte jelenleg a harmadik helyen áll: „Hajrá, versenyezzünk egy jót, lehetőleg ne a technika döntse el…”

    Piskolty Kevin BMW E92-vel áll rajthoz, sok gond nincs ezzel az űrtechnikával. Kevin fantasztikusan tehetséges pilóta, ifjú kora ellenére sok-sok borsot tört már magyar és külföldi ellenfelei orra alá. Most abban bízik, hogy a második hely még kényelmesen megszerezhető az utolsó, záró futamon Brnoban. Lazán ennyit üzent Tominak: „Nahát Tomi! Elég szoros pontverseny alakult ki köztünk. Brnoban találkozunk!”

    Még szorosabb a verseny a jelenleg negyedik helyen álló Cselőtei Csaba és az ötödik helyen álló Bócsik Oszkár között, hiszen őket mindössze egy pont választja el egymástól.

    Mindketten az utolsó versenyen vesztettek sok pontot és így elmaradtak az „élmezőnytől”, de nem búsulnak, hiszen nincsenek lehetetlenek. Csaba ezt üzente az őt követő Oszinak: „Brnoba egy teljesen új technika fog a motorháztető alatt elhelyezkedni. Sajnos tesztelésre már nincs lehetőségünk, így csak reménykedni tudunk, hogy nem lesz technikai hiba! Nagyon várjuk a versenyt és természetesen szeretnénk megvédeni a negyedik helyet! Bócsik Oszi barátomnak műszaki hiba-mentes, jó versenyzést kívánok!”

    Oszi is korrekt módon egy jó versenyt vár és bízik abban, hogy lefaraghatja minimális hátrányát:
    „Ebben az erős mezőnyben nem adják könnyen a dobogó egyik fokát sem. Brno az egyik kedvenc pályám, nagyon várja az egész csapat, hogy újra ott lehessünk. Remélem Csabival tudunk egy jót csatázni azért az egy pontért (persze ha a hajtáslánc is úgy akarja)!”

  • György Szilveszter a TOP8-ban zárt az amerikai Formula Drift Pro2-ben!

    György Szilveszter a TOP8-ban zárt az amerikai Formula Drift Pro2-ben!

    Jól sikerült utolsó, texasi futamával elérte célkitűzését, és a legjobb 8 között zárta a szezont György Szilveszter drifter az amerikai Formula Drift Pro2 versenysorozatban. A HELL Racing Team pilótájának menetelését ugyan technikai problémák szakították meg a legjobb 8 között, de a texasi eredmény így is elegendő volt ahhoz, hogy év elején megálmodott célját elérje az Európa-bajnok versenyző.

    Az augusztus eleji, peches monroe-i futam után nem kis feladat várt György Szilveszterékre: szinte teljesen újra kellett építeni az összetört karosszériát, hogy a versenyző rajthoz tudjon állni a Formula Drift Pro2 sorozat utolsó futamán. A csapat kéthetes munkájának eredményeképp azonban Szilveszter egy tökéletes állapotú Nissannal kezdhette meg a felkészülést Arkansasban, amely után bizakodóan nyilatkozott:  „A pálya európai jellegű volt, az első perctől olyan volt, mintha már mentem volna rajta.” A 2012-es Magyar Profi Drift Bajnokság győztese a hetedik helyen kvalifikálta magát a páros megmérettetésre.

    A TOP 16/TOP 8-ba való bekerüléshez Matt Wankirket kellett legyőznie Szilveszternek. A technikai gondok nem kímélték a magyar drifter ellenfelét, és mivel Wankirkék a felmerült problémát a technikai problémák helyrehozására rendelkezésre álló 5 percben sem tudták megoldani, Szilveszter könnyedén nyerte a csatát és bejutott a legjobb 8 közé. A TOP4-be kerülés azonban nem várt fordulatot tartogatott a magyar pilóta számára. A by run-ról leérkezve a csapat jelezte Szilveszternek, hogy valami probléma van az autóval, hiszen a jobb oldali első keréknél szikrázik a kocsi. Az új kormánymű, amit Arkansasban szerelt be a csapat, valószínűleg gyártási hibás darab volt és több egész egyszerűen szétesett. A szerelők, amennyire lehet, rendbe hozták a hibás alkatrészt a rajtra, de a TOP4-ért folytatott csata közepén a kormánymű megadta magát és Szilveszter kénytelen volt befejezni a driftet. Ellenfelét, az Enjuku Racing pilótáját, Kevin Lowrence-t így a magyar drifter segítette a végső győzelemhez.

    Szilveszter így a 8. helyen zárta az évet, ami azt jelenti, a 2015-ös King of Touge bajnok jövőre magasabb kategóriában is nevezhet: négy versenyt futhat a Pro2-ben, és nyolcat a Pro1-ben.

  • Tokióban lesz az első FIA Intercontinental Drifting Cup!

    Tokióban lesz az első FIA Intercontinental Drifting Cup!

    A japán Toge nevű hegyi hágónál kezdődött az drifting őrület a 80-as évek elején, és ma már a világ minden tájáról vonzza a fiatalokat. 2017-ben a FIA egységesítette a szabályrendszert, és a júniusi genfi Sportkonferencián bejelentették tegnap, hogy „FIA Intercontinental Drifting Cup” néven szeptember 30. és október 1. között Tokió Daiba nevű negyedében megrendezik az első nemzetközi megmérettetést, Japánban.

    A FIA 2016 júliusában nyitott tendert az esemény megrendezésére, és olyasvalakit kerestek, aki elkötelezett a rendezvény iránt, versenyképes a menedzsmentjük, és szeretnék a jövőben is fejleszteni a sportágat. A befutó a SUNPROS lett, akik már 2001 óta rendezik a D1 Grand Prixt, és biztosak benne, hogy a drift kultúra őshazájában jó fogadtatása lesz a FIA Intercontinental Drifting Cupnak.

    A FIA elnöke, Jean Todt is örül a rendezvénynek: „Ez a kezdete a FIA zászlója alatt egy nagyon fontos kategóriának. Ahogy fejlesztünk minden motorsportot a világon, a drifting az, ami megfogja a fiatalokat, és az elhivatott kemény magjuk egyre csak növekszik. Azzal, hogy megalkottuk a FIA Intercontinental Drifting Cupot, építünk egy egységes szabályzást is, ami segíti a sport fejlődését, hogy egy professzionális szintre emelkedhessen világszinten. Olyan kereteket hoztunk létre, amiben biztos vagyok, hogy nagy sikere lesz a motorsportok világában.”

    Isao Saita, a SUNPROS elnöke is elégedett: „Büszkék vagyunk rá, hogy ezt a világméretű megmérettetést Japánban tarthatjuk meg, ahonnan a motorsport ezen műfaja származik. Szeretnék ezzel a rendezvénnyel is hozzájárulni a drifting kultúra világszintű terjeszkedéséhez, sé azt gondolom, hogy igazán izgalmas időszak előtt állunk.”​