Címke: Dr. Helmut Marko

  • Marko szerint ez az, ami biztosan nem történhet meg az AlphaTaurival

    Marko szerint ez az, ami biztosan nem történhet meg az AlphaTaurival

    Dr. Helmut Marko bevallotta, hogy a Red Bull ügyei jelenleg a levegőben lógnak az alapító Dietrich Mateschitz halála után.

    Ugyanakkor eloszlatta azokat a vad pletykákat, melyek szerint az energiaital-gyártó új, sporttal foglalkozó vezérigazgatója, Oliver Mintzlaff egyik első lépése az AlphaTauri eladása lenne. A Mateschitzhez legközelebb álló osztrák F1-es vezető tisztségviselő az Auto Motor und Sportnak nyilatkozott:

    „Jól teljesít a csoport. Nincs pénzügyi szükséglet arra, hogy eladjuk a csapatot. Sokkal inkább arra van szükség, hogy a sportot tekintve újra magasabb szintre emeljük őket.”

    Ami azonban a Red Bull Forma-1-es működését mindent egybe véve illeti, Marko elismeri, hogy a dolgok „minden bizonnyal változni fognak”:

    „Ez egy de facto autokrácia volt, de a Red Bull Racing a csoport legerősebb és leghatékonyabb marketingeszköze, és a múltban kifejezetten függetlenül dolgoztunk. Mi voltunk a kivételek, akiknek nem kellett követniük bizonyos céges szabályokat. Ez az autonómia Mateschitz beleegyezésével működött.”

    Ami a Red Bull által támogatott és a Red Bull Ringen megrendezett Osztrák Nagydíj jövőjét illeti, arról Marko ennyit mondott:

    „Ez a Mateschitz alapítvány tulajdona, független a csoporttól. Támogatói szerződés van a Red Bull és a Projekt Spielberg között. Meg kell vizsgálnunk, miképp alakulnak a dolgok a magánalapítvánnyal. De ahogy mondtam, ez elkülönül a Red Bulltól”.

    Ami a saját szerepét illeti a Red Bull F1-es vezetőségének élén, Marko arra így felelt:

    „Hamarosan lesznek üzleti tárgyalások Thaiföldön de, én független vagyok. Függ az általános struktúrától, és még sok dolgunk van, de jól haladunk. Igen hatékonyan dolgozunk.”

    Marko azzal is viccelődött, hogy a Red Bullnak könnyebb dolga lesz a Forma-1-es költségvetési sapka alatt maradni a nagyszabású büntetés, valamint a regnáló konstruktőri bajnokot korlátozó szabályok miatt:

    „Az a gond a szélcsatornánkkal, hogy az egy háború utáni konstrukció. Az angol védelmi minisztérium hozta létre, és műemléki védettség alatt áll. Elképesztően hosszú és nem elszigetelt, így sokáig tart felmelegednie, különösen, ha kint hideg van. Már régóta panaszkodott Adrian Newey erre, ezért építünk egy újat. Ez valójában buta dolog, mert az egész fejlesztés a CFD-szimulációk irányába tart. Tehát ez újabb 50 millió megint, csak mert nem tudtunk ebben mi, F1-es csapatok megegyezni.”

    Marko: Én mondom meg a szülőknek, hogy hagyják abba a pénzpazarlást

  • Jövőre jöhet a Hamilton-Verstappen párharc visszavágója?

    Jövőre jöhet a Hamilton-Verstappen párharc visszavágója?

    Max Verstappen a tavalyi Lewis Hamilton elleni, végletekig kiélezett bajnoki csatáját követően az idei világbajnokságot tükörsimán húzta be, ám jövőre talán ismét komoly ellenfele lehet a brit.

    Legalábbis a Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko így látja. Az osztrák természetesen nem feledkezett el Charles Leclerc-ről sem, aki az idei szezon elején tűnt kihívónak, de végül nagyon állva hagyták őt és a Ferrarit.

    „Leclerc nagyon erős volt az időmérőkön” – szögezte le Marko. „De hajlamos volt hibázni. Hamiltont látom erősebb kihívónak 2023-ra. Egyértelmű előnye van a tapasztalat tekintetében, hihetetlenül jól tudja motiválni magát, és arról is meg vagyok győződve, hogy a Mercedes jövőre egy jobb autót fog pályára küldeni.”

    Marko azonban hozzátette, hogy Verstappent sem kell félteni, ő is évről-évre javul: „Magabiztosabban vezet, mint valaha, és összességében jobban átlátja a versenyt. Ugyanakkor gumimágussá fejlődött. Hosszabb ideig megy el a lágy gumikon, mint a versenytársai a keményebb keverékű gumikon. Még nem láttam, mi a határ nála. Beül az autóba, és már az első edzésen – az első körtől kezdve – nagyon magabiztos. Amikor nedves az idő, az első körökön két másodperccel gyorsabb, mint a mezőny többi tagja. Csak annyira van szüksége, hogy az autó eleje jól tapadjon, a hátsó rész nem nagyon befolyásolja. Ez csak idegessé teszi a többi versenyzőt. Láthattuk a szezon elején, hogy Max olyan gyors volt, mint Perez, egy olyan autóban, amely nem illett a vezetési stílusához. Amint az autó passzolt, fél másodperccel gyorsabb volt.”

    Ami a riválisokat illeti, Marko azt jósolja, hogy a Ferrari vissza fog térni Brazíliában a mexikói kisiklás után, míg a Mercedest a javuló időmérős teljesítményük miatt dicsérte.

  • Marko: Én mondom meg a szülőknek, hogy hagyják abba a pénzpazarlást

    Marko: Én mondom meg a szülőknek, hogy hagyják abba a pénzpazarlást

    Helmut Marko azt állítja, nem érdekli, hogy a hírneve alapján ő kőszívű, az ő dolga az, hogy megmondja a szülőknek, mikor hagyják abba a pénzpocsékolást.

    A Forma-1-es paddock összes szereplője közül talán Markót tartják a legszívtelenebbnek.

    A Red Bull tanácsadója a versenyzőtoborzást felügyeli, és nem az érzelmek és a türelem híve. Szívesen elküldi a versenyzőket, ha nem felelnek meg bizonyos kritériumoknak.

    Alex Albon és Pierre Gasly a legismertebb példák, akik csak rövid ideig voltak a Red Bull versenyülésében, mielőtt tartalékpilótának álltak volna, vagy az AlfaTaurihoz szerződnek. Ugyanakkor számtalan olyan versenyző van még, aki a rajtrács közelébe sem jutott, mert Marko állította meg a karrierútját.

    Ez a hírnév azonban nem zavarja a 79 éves egykori versenyzőt, és azt mondja, az ő dolga, hogy megmondja a szülőknek, mikor van itt az ideje, hogy ne finanszírozzák tovább a gyermekeik drága álmait. A Road and Trackneknek nyilatkozott a szerepéről:

    „Az autóversenyzésben mindig van egy kifogás arra, hogy miért nem nyertél – a motor, a gumik, a futómű és így tovább. Sajnos sok versenyzőt támogatnak a szüleik, akik rengeteg pénzt költenek, néha többet, mint amennyijük van, csak azért, hogy beteljesítsék az álmukat, hogy egy olyan fiút neveljenek, aki híres autóversenyző lesz. Az én kötelességem az, hogy megmondjam nekik, mikor kellene más irányba menniük, és abbahagyni a pénzszórást.”

    Marko kritikája alól még azok sem mentesülnek, akik eljutnak a paddockig. Yuki Tsunodát „problémás gyereknek” bélyegezte, Max Verstappen apukája, Jos pedig kapott némi szidást az osztráktól. Gyakran hangoztat olyan dolgokat a médiának, amiket más csapatok zárt ajtók mögött tartanának. Elmondása szerint ezeket csak azért mondja, mert a Forma-1-es pilótáknak képesnek kell lenniük elviselni a nyomást. Így folytatta:

    „Velünk lehetséges bajnokságot nyerni, és természetesen nagy a nyomás. De ha nem bírod ezt, akkor az autóversenyzés nem neked való üzlet.”

    Marko olyannyira hajlandó ezen alapvetéseket lefektetni a Red Bullnál, hogy még azt is bevallotta, nem okoz neki gondot, ha azt mondja a versenyzőknek, hogy nem olyan jók, mint Verstappen:

    „Egy ponton túl el kell ismerni, hogy van valaki, aki különleges, és egyszerűen nem lehet őt legyőzni. Feladatom, hogy ezt megértessem velük. Ez kegyetlen lenne? Nem hinném. Az, hogy Max a csapattársad, nem lesz kellemes része a karrierednek.”

    Marko azonnal óriási nyomás alá helyezte de Vriest

  • Marko elárulta, hogy lesznek sikeresek jövőre, a büntetések terhe mellett is

    Marko elárulta, hogy lesznek sikeresek jövőre, a büntetések terhe mellett is

    Dr. Helmut Marko elbagatellizálta azt, hogy a Red Bull költségvetési sapka büntetései milyen hatással lesznek a csapat versenyképességére a jövőben.

    A 2021-es „kisebb” túlköltekezésért kiszabott büntetés egyik tétele egy 7 millió dolláros bírság. Erről Günther Steiner, a Haas amerikai kiscsapat főnöke a német ntv-nek ennyit mondott:

    „Hétmillió dollár, az rengeteg pénz. Fájni, mégsem fog nekik. Ha azt mondták volna, hogy jövőre 5 millió dollárral kevesebb keretet kapnak, mint a többi csapat a költségvetési sapkában – és csak egy számot mondtam -, akkor annak valódi hatása lenne az autó fejlesztésénél.”

    Steiner abban is kételkedik, hogy a szélcsatornában eltöltött idő 10 százalékos csökkentése olyan büntetés, amely tényleg hátrányosan hatna a Red Bullra:

    „A Red Bull elég jó ahhoz, hogy ezt kikompenzálja, csak tudnak valami mást csinálni. Továbbra is vannak lehetőségeik arra, hogy máshol fejlesszenek, tehát a fejlesztés egyáltalán nem áll le, csak átkerül az autó egy másik területére. Dolgozhatnak helyette a súlyán. Annyi mindent lehet csinálni, ha van pénzed.”

    Szinte hihetetlen, de a Red Bull-os Dr. Helmut Marko sem tűnik úgy, hogy lényegében ne értene egyet Steinerrel. Ő az osztrák Österreichnek nyilatkozott:

    „Nem hagyjuk, hogy ezek az irányított akciók letereljenek minket a helyes útról. Ezt motivációval tudjuk pótolni.

    Ugyanakkor a szélcsatornában végzett munkát más tevékenységekre, például a súlycsökkentésre vagy a felfüggesztési kialakításokra is tudjuk mérsékelni. Ezek logikus következmények, és még a könyvelési és jogi részlegünkön is kiigazításokat végzünk.”

    Marko: Mateschitz azt akarná, hogy a Red Bull folytassa a Forma-1-et

  • Marko: Mateschitz azt akarná, hogy a Red Bull folytassa a Forma-1-et

    Marko: Mateschitz azt akarná, hogy a Red Bull folytassa a Forma-1-et

    A F1-es paddock Austinban gyászolja az Ausztriából érkező hírt a Red Bull-alapító Dietrich Mateschitz haláláról.

    Ausztria leggazdagabb milliárdosa, két Forma-1-es csapat tulajdonosa hosszú betegség után hunyt el. Roger Benoit, a Blick svájci lap veterán újságírója elárulta: „Úgy tudni, hasnyálmirigyrákja volt.”

    A tiszteletadás élén a világbajnok Max Verstappen állt, aki a Forma-1-es karrierjét a néhai 78 éves üzletembernek köszönheti:

    „Szerencsés voltam, hogy néhány hete újra láthattam őt, és eltölthettem vele némi időt. Amikor utoljára láttam, a dolgok, amiket megbeszéltünk, már akkor is nagyon különlegessé tették a napot. És most ez az utolsó találkozás még mélyebbé vált. Nagyon nehéz feldolgozni a halálhírét. Úgy fogok rá emlékezni, mint egy szelíd emberre, aki rendkívüli szeretettel törődött az emberekkel. A rivaldafényt nem kereste. Úgy ismertem meg, mint aki szívből jövően verseng, akinek hatalmas szenvedélye volt a sportág iránt. Arra gondolok itt, hogy ki más indított még két csapatot a Forma-1 történetében?”

    Sebastian Vettel, a Red Bull korábbi négyszeres világbajnoka elismerte, hogy „sokkolta” őt a hír:

    „Szerintem ő egy igazán különleges ember volt, aki mindig képes volt arra, amit mások nem is gondoltak, hogy lehetséges. Nem érzem úgy, hogy most több emléket tudnék elmondani vele kapcsolatban. Ez egy nagyon rossz hír, és először végig akarom gondolni.”

    Dr. Helmut Marko, aki vitathatatlanul a legközelebb áll Mateschitzhez a Forma-1-ben, azt mondta, barátja és régi kollégája azt szerette volna, ha a Red Bull és mindenki más a paddockban továbbra is a győzelemre hajtana Austinban:

    „Tudtuk, hogy Didinek nagyon súlyos az egészségügyi állapota. Ugyanakkor mégis, most, hogy megtörtént, mindannyiunk számára érthetetlen, hogy egy ilyen nagyszerű személyiségnek ilyen hamar bevégeztetett. Azonban minden ötletének, mindannak elismeréseként, amit létrehozott, mi tovább folytatjuk. Ő is ezt akarná. Mindez a Forma-1-ben egyedül Didi érdeme. Az elképzelése, a csapatba vetett hite, de egyéb vállalkozói tevékenységei is csak egy igazán egyedülálló személyiséget tükröznek. Mégis még egyszer mondom, ő egy szerény ember volt, szóval ezt szem előtt tartva szeretnénk most nyugodtan, de határozott eredményekkel nekivágni a hétvége hátralévő részének.”

    Végül még a Red Bull ősi riválisa és osztrák honfitársa, Toto Wolff is elismerte, hogy szomorú a hazájából érkező hírek miatt:

    „Mateschitz a legelképesztőbb vállalkozó volt. Nem csak azért, amit a saját terméke vagy egy remek márka számára sikerült felépítenie, hanem azért is, amit a sportért tett. A pályán zajló harcok ellenére is nagy volt a tisztelet, így ez egy szomorú nap Ausztriának és mindenkinek, aki a sportágban érintett. Annyi mindent tett, mindenféle sportágban – futball, jégkorong, az összes extrémsport. És itt a Forma-1-ben, úgy gondolom, ő volt a legmeghatározóbb vállalkozó aki a Forma-1 történetének a részévé vált.”

    DANKE DIDI! – Főszerkesztői jegyzet, a Red Bull első emberéről

  • DANKE DIDI! – Főszerkesztői jegyzet, a Red Bull első emberéről

    DANKE DIDI! – Főszerkesztői jegyzet, a Red Bull első emberéről

    Igazán remek „monarchiás” történet az övé. A horvát felmenőkkel bíró osztrák milliárdos, aki megvalósította a gyerekszobáját, – nagyban.

    Nem csinált nagy dolgot, „csak” sikerült a Krating Daengből egy eladható dolgot csinálnia, Red Bull néven. Miképp? Azt ma már oktatják, az üzleti főiskolákon, egyetemeken.

    De tegyük fel a kérdést, mit is adott nekünk Dietrich Mateschitz? Mert bizony, adott, nem is keveset! Először is a legfontosabb, hogy megmaradt örök gyereknek, de lett pénze rá, hogy mindezt nagyban csinálja, sőt, másoknak is örömet okozzon vele. Ő Ausztria leggazdagabb embere, de ellentétben a dolgai sosem voltak vagy lettek öncélúak.

    Spielberg és környékén építette fel a „játszóterét”, ahol a történet leginkább a Forma-1-ről, és az autósport szeretetéről szól. Még fiatalemberként szerzett autogramot Jochen Rindtől, az F1 egyetlen posztumusz világbajnokától, és ez a mai napig kint volt a falon bekeretezve az irodájában. A „játékrepülőit” pedig Salzburgban, a legendás és ingyenesen látogatható Hangar-7-ben helyezte el.

    Amikor visszahozta a Forma-1-et Ausztriába, annyira kellett a hely, akkora volt az érdeklődés, hogy a környékbeli polgárokat is elküldte nyaralni családostul, hogy legyen még több helye a nézőknek sátrazni, stb. Mire visszatértek, minden az eredeti állapotában volt újra. Ha megtetszett neki egy műemlék víztorony, megvette, felújította, és kávézót nyitott a tetejében. Ha oda hívott meg tárgyalni, akkor is kifizette az alkalmazottaknak a fogyasztását, hiába volt ő A tulajdonos.

    Máskor húsvétkor akkora tojáskeresést rendezett a Red Bull Ringen (főnyeremény egy autó volt.), hogy még Bécsből is már reggel 7-kor ott toporgott mindenki.

    Folytathatnám még estig a róla szóló sztorikat, mert bizony szerette a magyarokat, jó munkaerőnek is gondolja őket, és megbecsülésnek örvendtek nála a hazánkból érkezett alkalmazottjai.

    2017-ben a Legends Paraden addig-addig kavarogtunk, hogy végül összekerültem vele, és bátorkodtam tőle interjút kérni. Még Marko is mondta rögtön, hogy ő nem ad, de Didi leintette. Belement a játékba, de kérte, hogy kapcsoljam ki a mikrofont. Tényleg beszélgettünk, a végén már nem is csak a sportszakmai dolgokról. A fiókban marad.

    Köszönök mindent Didi, neked valóban szárnyaid vannak, de te is adsz másoknak. 🖤

    Elhunyt Dietrich Mateschitz, a Red Bull „atyja”

  • Marko azonnal óriási nyomás alá helyezte de Vriest

    Marko azonnal óriási nyomás alá helyezte de Vriest

    Ugyan Nyck de Vriesnek a 2023-as év lesz az első teljes szezonja a Forma-1-ben, Dr. Helmut Marko szerint a holland pilóta képes lesz azonnal a faenzai kiscsapat vezéregyéniségévé válni.

    De Vries hiába nyerte meg a Formula 2-es bajnokságot még 2019-ben, nem volt számára hely a királykategóriában, így egy másik lehetőség után kellett néznie. Így vezetett az útja a Formula E-be, ahol ő lett a sorozat történetének első világbajnoka. Eközben a Mercedes tartalék és fejlesztő pilótájaként elvétve az F1-ben is kapott pár pénteki edzéslehetőséget, azonban Monzában megkapta élete lehetőségét a sorstól. A holland a betegeskedő Alex Albon helyén versenyzett az Olasz Nagydíjon, ahol nem elég, hogy átfogóan meg is verte Nicholas Latifit, a 9. helyen ért célba, amivel fontos pontokat szerzett a grove-i istállónak.

    A Red Bullnál azonnal le is csaptak de Vriesre, aki az AlphaTauritól az Alpine-hoz távozó Pierre Gasly helyét fogja átvenni a faenzaiaknál. A Red Bull szaktanácsadója pedig az általa már jól megszokott módon azonnal nagy nyomást pakolt de Vries vállaira azzal a kijelentésével, hogy majd neki kell vezetnie az AlphaTaurit 2023-ban.

    „Yuki (Tsunoda – a szerző) még túl fiatal ahhoz, hogy vezér legyen, ráadásul még a szükséges háttérrel sem rendelkezik ezen téren” – nyilatkozta az osztrák szakember. – Ezért kell Nycknek vezetnie a csapatot. Meglátjuk, hogy jövőre mi lesz majd, de a tapasztalat és a személyisége alapján ez nem jelenthet majd neki komolyabb problémát.”

    Marko hozzátette, hogy de Vries érkezése már csak azért is fontos, mert komoly titkokat árulhat majd el a Mercedes, az Aston Martin és a Williams kapcsán is, miután eddig a Mercedes pártfogoltjaként volt számontartva.

    „Nyilvánvalóan ebből is némi előnyünk származik majd” – folytatta az ex-F1-es Marko. – Az összes Mercedes erőforrást használó csapatnál megfordult már, ami majd hasznos lehet számunkra a későbbiekben.”

    De Vries megköszönte Marko „bókját” és elmondta, hogy szerinte képes lesz megfelelnie a Red Bull szaktanácsadója által elvárt dolgoknak.

    „Ezt bóknak veszem” – mondta nevetve de Vries Mark szavairól. – Nem feltétlenül van szükséged F1-es tapasztalatra, hogy vezér lehess. Ez a személyiségedből és a tapasztalatból adódik. Lehet, hogy még nem volt teljes szezonom az F1-ben, de tudom, mire van szükségem ahhoz, hogy jó legyen az autónk, illetve, hogy a szerelőkkel is hatékonyan tudjunk együtt dolgozni.”

  • A Red Bull még idén újabb rekordot döntene Verstappennel

    A Red Bull még idén újabb rekordot döntene Verstappennel

    Max Verstappen múlt hétvégén, 4 versennyel a vége előtt biztosította be 2022-es világbajnoki címét, ezzel már kétszeres világbajnoknak mondhatja magát.

    Csapata, a Red Bull pedig 2013 óta az első konstruktőri elsőségére hajt, ami akár a következő versenyen, Austinban már meg is szerezhetnek. A 25 esztendős versenyző célja pedig nem is lehet más, mint hogy fenntartsák ezt a dominanciát.

    „Minden arról fog szólni, hogy egyben tartsuk ezt a nagyszerű csapatot” – mondta. „Ha ezt meg tudjuk tenni, akkor sok mindent elérhetünk együtt. Ez persze az ellenfeleink versenyképességétől is függ, de én szilárdan hiszek a több győzelemben és címben.”

    A csapat egyik első emberét, Helmut Markót lenyűgözte Verstappen teljesítménye a döcögős kezdés után.

    „Max akkoriban azt mondta, hogy 33 vagy 36 futamra van szükségünk ahhoz, hogy utolérjük őket – hála Istennek, hamarabb sikerült” – mondta a Servus TV-nek. „Az is döntő volt, hogy jobb volt a megbízhatóságunk, mint a Ferrarinak, de ehhez Max kiváló teljesítménye is kellett. Soha nem fogom elfelejteni azt a manővert a rajtnál Leclerc ellen Suzukában – az földöntúli volt.”

    A következő cél Verstappennel pedig egy impozáns rekord megdöntése lenne, ez a legtöbb futamgyőzelem egy szezonban, amit jelenleg Michael Schumacher és Sebastian Vettel tart 13-mal, Verstappen pedig idén 12-nél áll. Ugyanakkor van ennél egy fontosabb céljuk is.

    „Biztos vagyok benne, hogy a 13-meglesz, és talán egy 14. is” – tette hozzá. „De az sokkal fontosabb, hogy Pérez bebiztosítsa a második helyét. Mostanra már hat egyéni világbajnoki címet szereztünk, de még soha nem volt a két versenyzőnk az első két helyen egy szezon végén.”

  • A zavaros szabályzás miatt elfordulhatnak a Forma-1 rajongói

    A zavaros szabályzás miatt elfordulhatnak a Forma-1 rajongói

    A Forma-1-nek „óvatosnak” kell lennie, hogy ne idegenítse el a rajongóit a túl bonyolult szabályalkotással.

    A teljes paddockot és az F1-es világát, beleértve a Red Bullt is, meglepetésként érte, amikor Max Verstappent világbajnoknak nyilvánították mintegy 20 perccel a vasárnapi Japán Nagydíj leintése után. Christoan Horner csapatfőnök a német Skynak beszélt erről:

    „Biztosak voltunk benne, hogy csak akkor lesz teljes pontszám osztás, ha a verseny 75 százalékát teljesítik. Ezért feltételeztük, hogy egy pont még hiányzik.”

    Kiderült, hogy egy szabály lehetővé tette, hogy teljes pontokat adjanak, amennyiben a piros zászlóval megállított futamot ezután újraindítják. Alan Permane, az Alpine sportmenedzsere elismerte:

    „El kell áruljam, hogy másokkal együtt egyike voltam azoknak, akik kezdeményezték ennek a szabálynak az átírását. Ami történt, az teljes összhangban van a szabályokkal, csak abban nem vagyok biztos, hogy ez volt a szándék.”

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl is egyetértett vele:

    „Nem gondoltunk arra, hogy a pontok kiosztása ebben az esetben miképp történt. Nem ez volt az FIA vagy a csapatok szándéka – úgy tűnik, hogy mindannyian figyelmen kívül hagyhattuk ezt a kiskaput, így mindannyian felelősek vagyunk ezért.”

    Horner most arra számít, hogy 2023-ra változtatni fognak ezen a szabályon:

    „Biztos vagyok benne, hogy ez lesz.”

    Sok szurkoló ugyanis azzal vádolja az FIA-t, hogy szándékosan a Red Bullnak és Verstappennek kedvez, a korábbi F1-es pilóta, Ralf Schumacher pedig egyetértett a német Skyon azzal, hogy az irányító testület nem kezelte jól a helyzetet:

    „Ha utánanézünk a szabálynak, szinte önkényről beszélhetünk, de nem ez a probléma. Az FIA-nak legalább előzetesen meg kellett volna mutatnia a szabályt, hogy az emberek világszerte ne matekozzanak. Közölhették volna rögtön, hogy teljes futamnak tekintik majd. Ahogy vasárnap megesett mindez, az tényleg nem volt jó. Még Christian Horner és Dr. Helmut Marko is meglepődtek.”

    Ugyanakkor a paddock egyik leghosszabb ideje szolgáló újságírója, a Blick újságírója, Roger Benoit is úgy véli, hogy úgy tűnt, mintha az FIA „egy kalapból húzott volna elő egy új szabályt”. A Bild újság erre a végkövetkeztetésre jutott:

    „A Forma-1-nek vigyáznia kell, hogy ne riassza el a rajongókat a kusza szabályokkal.”

  • Verstappen: mindegy volt, mit hoznak ki, amúgy is bajnok lennék

    Verstappen: mindegy volt, mit hoznak ki, amúgy is bajnok lennék

    Hiába nyerte meg magabiztosan a futamot, a bajnokság sorsa nem volt ennyire kérdés nélküli, még az érintettek, többek között Max Verstappen számára sem.

    Mivel a mezőny csak a versenytáv felét teljesítette, mindenki – a szakértőkkel együtt – úgy gondolta, hogy kevesebb pontot osztanak majd a versenyért. Ez pedig nem lett volna elég Verstappennek, hogy már Japánban kétszeres bajnokká avassák.

    A futam után aztán Leclerc kanyarlevágása és agresszív védekezése büntetést eredményezett, és kiderült, egész pontokat osztanak. Lement a holland interjúja is, mire kiderült, hogy a címvédő kétszeres bajnoknak mondhatja magát.

    „Nem tudtuk, amíg Jenson Button ki nem mondta. Azt hittük, Max egy ponttal lemaradt róla.” ismertette a forrást Christian Horner.

    Verstappen azért nem szomorkodott, de ő is furcsállta az eseményeket. Hiszen eredetileg nem úgy szólították meg, aztán visszahívták egy második interjúra, aztán a dobogóra való készülődés közben még mindig nem tartotta magát bajnoknak. Végül egy harmadik interjú során Jenson Button a helyi közönség előtt jelentette be, hogy mégis megkoronázzák.

    „Nem tudtuk, hogy fél- vagy egész pontokat kapunk. De aztán végigolvasták a szabályokat, és az FIA odajött hozzám azzal, hogy világbajnok vagyok. Elkezdtünk ünnepelni, de még mindig voltak, akik azt mondták, hiányzik egy pont.

    Furcsa volt, de viccesnek találom, mert végeredményben nem változtat az eredményen, nemdebár?”

    Sokan panaszkodtak a versenyirányításra idén, Verstappen bajnoki címéhez azonban így – négy versennyel a vége előtt – sem férhetett kétség.

    „Ha nem írnak elég szabályt, az a baj, ha meg túl sokat, akkor meg az. Nehéz megtalálni az arany középutat.”