Címke: Dr. Helmut Marko

  • A Honda nem kötelezte el még magát 2021-re!

    A Honda nem kötelezte el még magát 2021-re!

    Dr. Helmut Marko, aki komoly szerepet tölt be a Red Bullnál elhintette, hogy a Honda még nem kötelezte el magát a Forma-1 2020 után. Hozzátette, hogy a márkának még mindig dolgoznia kell, ha utol akarják érni a Ferrarit és a Mercedest, még ha az ExxonMobil bemutatott egy új, innovatív üzemanyagot, illetve a japán gyártó bevetette a „Spec 4”-es motorját Suzukában. Az Auto Motor und Sportnak nyilatkozott:

    „Az időmérőn egyértelmű a hátrányunk, különösen a Ferrarihoz képest. Nyolctizedet vesztettünk hozzájuk képest az egyenesekben. A versenyen azonban már azon a szinten vagyunk, ahol a Mercedes.”

    A Honda kapcsán pedig 2020 után jelenleg Marko borúsnak ítéli meg a helyzetet:

    „Várnak a szabályzás véglegesítésére a zöldasztalnál. Utána mindent kielemeznek, majd döntenek.”

    Marko elismerte, hogy a költségcsökkentés a motorgyártóknak kiemelkedően fontos szempont lesz egy ilyen analízisben, ugyanakkor a motorbefagyasztás se lenne a legjobb ötlet most:

    „Amennyiben nem lesz olcsóbb, akkor alig marad majd valaki. A fagyasztás meg akkor működik jól, ha mindenki ugyanazon szinten van. Jelenleg a Ferrari vezet mindenki előtt az időmérőkön, már a Mercedest is legyőzték ezen a téren.”

  • Marko: Nincs gond Max kritikájával

    Marko: Nincs gond Max kritikájával

    Dr Helmut Marko szerint semmi gond nincs azzal, hogy Max Verstappen legutóbb kritikát fogalmazott meg a Red Bullal szemben.

    „A szezon második felében jobb eredményre számítottunk, de eddig nem így alakult.” – nyilatkozta a holland versenyző saját weboldalán.

    „Maxnak részben igaza van.” – mondta Marko az Auto Bildnek. „Nos, másodszorra fejezte be a versenyét az első kanyarban, de ez megesik. Alapvetően a Red Bullnál mi azt akarjuk, hogy a versenyzőknek legyenek önálló véleményeik és ki kell tudniuk fejezni a véleményüket.”

    „Nincs ezzel probléma.”

  • A Red Bull egy „erős második pilótát” szeretne 2020-ra

    A Red Bull egy „erős második pilótát” szeretne 2020-ra

    A Red Bull versenyzői közül akár még Daniil Kvyat is megkaphatja a Red Bull második ülését a 2020-as Forma-1-es idényre.

    Nem is olyan régen a milton keynesi istálló tanácsadója, Dr. Helmut Marko még azt nyilatkozta, hogy az orosznak egyáltalán nincs esélye visszakerülni az anyacsapathoz, ugyanis Max Verstappen csapattársa Alex Albon és Pierre Gasly lesz. Azonban Marko egy orosz hírügynökségnek azt mondta, hogy meg van elégedve Kvyat teljesítményével, akinek sikerült talpra állnia, miután a Red Bull már kétszer is kirúgta őt az elmúlt 3 évben.

    Az orosz eddig zseniálisan teljesít az idei szezonban, ugyanis a top csapatok versenyzőin kívül csak ő mondhatja el magáról, hogy pezsgőzhetett a dobogón. A faenzai istálló versenyzője a kaotikus Német Nagydíjon szerezte meg a harmadik helyet, miután számos élversenyzőnek eléggé balszerencsésen alakult a hétvégéje.

    „Kvyatnak eddig nagyon jó szezonja van,” – mondta Marko. „Sajnos a technika ördöge számos alkalommal kibabrált vele, azonban eddig azt nyújtja, amit elvárunk tőle. Tudjuk, hogy mire is képes valójában. Felnőtt a feladathoz, ugyanis már nem annyira érzelmes, mint pár évvel ezelőtt volt. Nem kérdés, hogy sokat fejlődött az elmúlt évek során.”

    Az orosz a maga részéről csupán annyit mondott, hogy nagyon örül annak, hogy újra csúcsformában versenyez és 2020-ban is a Red Bull valamelyik csapatában versenyezhet majd. „A legfontosabb az, hogy a Forma-1-ben maradjak,” – nyilatkozta Kvyat. „Ez egyfajta elismerése lenne az idei szezonban nyújtott teljesítményemnek. Forma-1-es versenyzőnek lenni fantasztikus érzés, és emellett a Toro Rossot is nagyon szeretem.

    „A döntést természetesen a főnökeimre bízom, azonban annyit mindenféleképpen el szeretnék mondani, hogy elégedett vagyok magammal. Rengeteg jó versenyt teljesítettem az idei szezonban és hosszú időt követően újfent dobogóra állhattam. Kevesebbet hibázok és magamat is jobban kezelem,” – tette hozzá az orosz.

    A Red Bull Racingnek eléggé nyilvánvalóak céljai a következő szezonra: Verstappennel harcba szeretnének szállni az egyéni világbajnoki címért. Azonban Marko a konstruktőri bajnokság fontosságát is hangsúlyozta. „Az a feladatunk, hogy újfent konstruktőri bajnokok legyünk és ez csak úgy lehetséges, ha Max mellett a másik versenyző is kiegyensúlyozottan teljesít és folyamatosan hozza a pontokat.”

  • Red Bull: Az új Honda motorral nyerni szeretnénk Japánban

    Red Bull: Az új Honda motorral nyerni szeretnénk Japánban

    A Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko elárulta, hogy a Red Bull meg szeretné nyerni a Japán Nagydíjat, hogy a lehető legjobb módon zárják le az első közös évüket a Hondával együttműködve.

    Max Verstappen először az első dobogót, majd az első győzelmet és nem sokkal később az első pole pozíciót is megszerezte a japán gyártó erőforrásait használva. A milton keynesi istálló a tavalyi szezonban döntött úgy, hogy a szakítanak a Renaultval és a 2019-es szezontól már a Honda hajtásláncaival fognak versenyezni. Eleinte tartottak attól, hogy vissza fog esni a csapat teljesítménye, azonban a Red Bull holland pilótájának két győzelme és dobogós helyezései nem ezt mutatják.

    Azonban a Red Bull jobban le van maradva a másik két élcsapathoz képest a konstruktőri bajnokságban tavalyhoz képest. Ebben jelentős szerepet vállalt Pierre Gasly, aki szinte kivétel nélkül minden versenyen kikapott Verstappentől és néha még a középcsapatok versenyzőivel sem tudta felvenni a versenyt. A Belga Nagydíjon azonban már Alexander Albon versenyzett a francia a helyén, aki az eddigi három versenyén eléggé meggyőző teljesítményt nyújtott.

    A Japán Nagydíjra pedig egy új motorral készül a Honda, ami miatt Marko nagyon reméli, hogy egy győzelemmel a lehető legjobb módon tudnák lezárni az első közös évüket a japán motorgyártóval. „A szezon elején problémáink voltak a karosszériával, szóval közel sem álltunk azon a szinten, mint ahol szerettünk volna,” – idézi Marko szavait a motorsport.com.

    „Azonban sikerült jó irányban fejlesztenünk az autót és a Honda motor is lépésről lépésre erősebb és megbízhatóbb lesz. Minden egyes alkalommal sikerült elérniük azt, amit megígértek. Már Szingapúrban is az új motorral versenyeztünk, a szuzukai versenyre pedig egy vadonatúj kenőanyagot is fogunk kapni. Nyilvánvaló, hogy a győzelem a célunk Japánban. Az első célunk az volt, hogy versenyeket nyerjünk és egy esetleges győzelem Japánban fantasztikus lenne a számunkra. Max mindig is jól ment a szuzukai pályán, ami a Honda hazai versenye is egyben, szóval mi lehetne jobb ennél?”

    A Red Bull holland pilótája az előző három Japán Nagydíj mindegyikén fel tudott állni a pódiumra, habár a turbóérában eddig csak a Mercedes tudott nyerni a felkelő nap országában.

  • Marko: Taktikai hiba volt Hamiltont nem leszerződtetni a Red Bullhoz!

    Marko: Taktikai hiba volt Hamiltont nem leszerződtetni a Red Bullhoz!

    Mint az a napokban kiderült: Helmut Marko és Lewis Hamilton egyeztettek arról 2012 környékén, hogy a brit pilóta a Red Bullhoz igazoljon, de Lauda végül meggyőzte arról, hogy a Mercedesszel jár jobban. A McLarentől végül valóban Lewis a csillagos márkához igazolt, az energiaitalosok tanácsadója pedig elismerte, hogy taktikai hibát vétett. Így beszélt erről most a Motorsport-Total.com-nak:

    „Lewis boldogtalan volt a McLarennél, de nem volt szabad helyünk. Aztán arra gondoltam, hogy jobb lenne az, ha a Mercedeshez igazolna, és nagyon is támogattuk Lauda elképzelését Lewisszal kapcsolatban.”

    Marko gondolatmenete az volt, hogy ha már nincs hely a Red Bullnál, akkor addig jó lesz Hamilton egy gyengébb csapatnál, mert akkoriban a Mercedes nem muzsikált még így. Arra számított, hogy a brit pilóta ezt követően nagyon ácsingózna majd a Red Bull versenyülésére:

    „A McLaren volt akkoriban a legerősebb ellenfelünk. Most már azt gondolom, hogy jobb lett volna, ha marad a McLarennél. Ma meg már látom, hogy ilyen taktikázással néha mennyire mellé lehet lőni.”

    Egyébként az osztrák SportWoche felelős ezen pletykáért, hogy Hamilton egyeztetett annak idején a Red Bullal, és a heti címlapfotójuk is ezt ábrázolja:

  • Salo megvédte a pilótapolitikája miatt sokat támadott Red Bullt

    Salo megvédte a pilótapolitikája miatt sokat támadott Red Bullt

    A korábbi Forma-1-es versenyző, Mika Salo a Red Bull védelmére kelt, miután az osztrákok szezon közben cserélték le Pierre Gaslyt Alexander Albonra.

    Sokan kritizálták a Red Bullt és Helmut Markót emiatt, no meg amiatt, hogy túl sokat várnak el a fiatal pilótáiktól, és ha azok nem teljesítenek, mindenféle teketóriázás nélkül kirúgják, vagy lefokozzák őket.

    Salo máshogy látja: „Azért azt ne feledjük, hogy ők tudatosan csatlakoztak a csapathoz, és a Red Bull biztosította a lehetőséget számukra, hogy itt legyenek.”

    Gaslyra és Kvyatra így utalt a finn: „Nem tudták kihasználni a lehetőségeik legtöbbjét, ezzel olyan helyzetbe kerültek egy idő után, hogy a falnak ütköztek. A szerződésükben az áll, hogy a Red Bull dönt arról, mit csinál velük, és hová teszi őket. És hogy egyetlen mondatban ki lehet őket akár rúgni. Tudom, hogy azért választották Albont, mert hasonló a vezetési stílusa Maxéhez. Úgy hiszik, képes lesz elvezetni azt az autót.”

  • Marko: Albon remekelt a Red Bull tagjaként bemutatkozásképp

    Marko: Albon remekelt a Red Bull tagjaként bemutatkozásképp

    Alex Albon immáron nyilvánosan is teljes mellszélességgel élvezi Dr. Helmut Marko támogatását. Spa után Christian Horner elmondta, hogy Albon jól indult az anyacsapatnál miután bekerült Pierre Gasly helyére. Most már a Red Bull keményebb kezű versenyzői menedzsere, Marko is elégedettségét fejezte ki az újonc teljesítménye után, és ezt el is mondta az ORF-nek:

    „Remekül ment a szoft gumikon, sokakat megelőzött nagyszerűen. Alexandernak nem volt meg az a sebessége az egyenesekben amire képesnek kellene lennünk, próbáltunk mindezt rádión keresztül orvosolni, de nem értettük teljesen egymást, így nem sikerült a megfelelő beállításokat alkalmazni. Azonban különösen a versen végén Ricciardo ellen Albon csodálatos volt. Persze volt némi szerencse is az ötödik helyezésében, de ettől függetlenül parádés volt.”

  • Marko kizártnak tartja azt, hogy Hülkenberg a Red Bullhoz igazoljon

    Marko kizártnak tartja azt, hogy Hülkenberg a Red Bullhoz igazoljon

    Dr. Helmut Marko most már kizártnak tartja Nico Hülkenberg érkezését a Red Bull második versenyülésébe 2020-ra. Korábban, amikor arról beszéltek, hogy Alex Albon, Daniil Kvjat vagy Pierre Gasly lehet Max Verstappen csapattársa, akkor a csapat főnöke Christian Horner hozzátette, hogy nem zárná ki Hülkenberget sem.

    Az Auto Bild azonban konkrétan rákérdezett a Red Bull versenyzői programjának az igazgatójánál Hülkenbergre, hogy volna-e esélye, aki elér röviden válaszolt:

    „Nem.”

    Napokon belül ugyanakkor bejelenthetik Hülkenberget 2020-ra az amerikai Haas csapathoz, erről ennyit mondott a hétvégén:

    „2020-szal kapcsolatosan elég nyugodt vagyok.”

  • Verstappent nem érdekli, ki a csapattársa

    Verstappent nem érdekli, ki a csapattársa

    Max Verstappen támogatja a döntést, mi szerint csapata, a Red Bull Racing úgy határozott, hogy Pierre Gasly-t visszaültetik a Toro Rossóba, helyét pedig Alexander Albon veheti át a Belga Nagydíjtól a főcsapatnál.

    „Persze, ez szomorú dolog Pierre szempontjából.” – mondta Verstappen a De Telegraaf című lapnak. „De engem személy szerint nem érdekel, hogy ki a csapattársam.”

    A cserét Dr Helmut Marko azzal magyarázta, hogy Gasly nem tud jól vezetni ha forgalomba kerül, és nem tud előzni, ellenben Albon eddig megfelelően teljesített debütáló szezonjában.

    „Mindent kipréselt az autójából, amit lehet.” – mondta Marko Albonról.

    Verstappen egyetért a csapat döntésével.

    „A lényeg az, hogy jobban tudjunk teljesíteni a másik autóval és több pontot gyűjtsünk a csapatnak.” – mondta a holland.

  • Gasly képtelen volt előrelépni a téli tesztes ütközései után

    Gasly képtelen volt előrelépni a téli tesztes ütközései után

    Pierre Gasly kemény heteket él meg, és Helmut Marko úgy véli, hogy a francia pilóta soha nem is heverte ki az ütközéseit még a téli tesztről. Gasly azt követően léphetett a Red Bullnál Daniel Ricciardo örökébe, miután nem tudtak megegyezni, így az ausztrál pilóta átigazolt a Renaulthoz. Úgy tűnik, hogy ez az előrelépés azonban sok volt a francia versenyzőnek, és nem találja a sebességét a riválisaihoz képest.

    Magyarországon kört kapott, így a Red Bull úgy döntött, hogy visszaküldik a Toro Rossoba, a Belga Nagydíjtól kezdve az ő helyén pedig Alex Albon  vezethet majd. Gasly a téli tesztek alatt ütközött, visszavetette a csapatot is a problémái miatt, és az alkatrészellátás terén is gondot okozott. Marko szerint azóta sem heverte mindezt ki, és ezt elmondta a japán Auto Sport Webnek:

    „Nem egyszer, hanem kétszer. Igen, a balesetei nagyban befolyásolták a csapat tesztprogramját. Kevés alkatrészünk volt, és emiatt gondjaink is akadtak a teszteken. Egyértelmű Gasly felelőssége. Nem tudott ezen túllépni, még akkor sem, amikor elkezdődött a szezon.”