Címke: Dr. Helmut Marko

  • Marko: Sainz szerződtetése jó a Ferrarinak

    Marko: Sainz szerződtetése jó a Ferrarinak

    Carlos Sainz Jr. három szezonon keresztül versenyzett a Toro Rosso csapatának versenyzőjeként, az energiaitalosok pilótaprogramjának tagjaként. A rövid Renault-s és McLarenes kalandjait követően pedig 25 évesen a Ferrari tagja lett.

    A Red Bull szaktanácsadója, Dr. Helmut Marko ennek kapcsán mondta el, hogy a spanyol biztosan az anyacsapatnál kötött volna ki, ha Max Verstappen nem lett volna jelen.

    „Először is, Carlos egy remek srác és mindezek mellett okos és gyors is,” – idézte az osztrák szavait a La Gazzetta dello Sport. „Egyszerűen rosszkor volt rossz helyen, ugyanis egy olyan kaliberű versenyzőnk is volt mellette, mint Max (Verstappen).”

    Marko szerint a maranellói istálló jól döntött, amikor Sainzot választották a távozó Sebastian Vettel helyére – akinek a jövője a helyek fogytán erősen bizonytalan.

    „Biztos vagyok benne, hogy ez jó lesz a Ferrari számára,” – mondta a 77 éves Marko, aki pontosan tudja, hogy a spanyolnak nehéz dolga lesz az olasz istállónál. „Ha nyerni akar, akkor egy nagyon kemény harc vár rá az élmenőkkel, különösen a csapattársával, Charles Leclerc-rel.”

    Mrko meg van győződve Sainz képességeiről, azonban miért nem próbálta ki a milton keynesi istálló a spanyolt, amikor még a kötelékükben versenyzett?

    „Nyilvánvalóan azért, mert ott volt Verstappen. Az pedig már a mi irányelvünk, hogy egy jó versenyző mellett egy olyan versenyzőt alkalmazzuk, aki képes segíteni a munkáját.”

    Az egykori Forma-1-es versenyző emellett még arra is kitért, hogy mind a mai napig szoros kapcsolatot ápol az egykori pártfogoltjával, Vettellel és gyakran találkozik is vele.

    „Egyszer egy havonta mindig szoktunk beszélgetni egymással. Bármi is történjen vele, továbbra is egy sikeres és tehetséges versenyzőt tisztelhetünk Sebben. Hogy folytatni akarja-e vagy inkább visszavonul, őszintén, fogalmam sincsen. A döntés az ő kezében van, csakis kizárólag ő tudja, hogy mit akar csinálni a jövőben.”

  • A Red Bullnál nem számolnak Vettel szerződtetésével

    A Red Bullnál nem számolnak Vettel szerződtetésével

    Dr. Helmut Marko szerint Sebatian Vettelnek egyáltalán nem lenne helye a Red Bullnál Max Verstappen mellett a 2021-es szezonra. A Red Bull tanácsadója azt is elmondta, hogy több, mint valószínű, hogy emellett még a négyszeres világbajnok fizetési igényeit sem lennének képesek kielégíteni.

    A tegnapi nap folyamán robbant az átigazolási szezon eddigi legnagyobb bombája: Vettel nem hosszabbít a Ferrarival és az idei szezon végén távozik a Vörösöktől. Kérdés, hogy mi lesz így a négyszeres világbajnokkal?

    Marko azonban szinte azonnal kizárta a német szerződtetését, ugyanis a milton keynesi istálló szerint egyáltalán nem téma náluk a régi versenyzőjük visszaszerzése.

    Az osztrák tanácsadó a német Sky-nak adott interjújában mondta el, hogy Vettel Red Bullhoz való visszatérését eléggé valószínűtlennek tartja. A legfőbb indoka pedig rendkívül egyszerű: „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy két szupersztár versenyezzen a csapatunkban.”

    Eddig úgy nézett ki, hogy csupán mese az, hogy Vettel szabadon igazolható lesz 2021-re, azonban annak ellenére, hogy a pletykák valósággá váltak, Marko emiatt sem fog másként gondolkodni.

    „Az állításom az volt, hogy nem lehet két erős versenyző a csapatunknál,” – mondta az osztrák. „Ezt nem engedhetjük meg magunknak, már csak az anyagiak miatt sem és azt leszámítva sem.”

    Marko emellett a Ferrari hivatalos közleményére is kitért, amiben az áll, hogy a négyszeres világbajnok nem az anyagiak miatt döntött a távozás mellett. Ezzel pedig arra mutatott rá, hogy a maranellóiak még mindig több pénzt fizettek volna ki neki, mint amit a Red Bull jelenleg fizet a csapat másik pilótájának, Alexander Albonnak.

    „Ha összehasonlítanánk a két összeget, amit a Ferrari kínált Vettel számára, és amit Alex keres, mérföldekre lennének egymástól.”

    Marko ugyan elismerte, hogy folyamatosan kapcsolatban állnak a négyszeres bajnokkal, de már közölték vele, hogy jelen pillanatban rendezett a helyzetük azzal, hogy Verstappen az első számú versenyzőjük. „Jelen pillanatban nem téma Vettel szerződtetése a csapat berkein belül,” – tette hozzá az energiaitalos alakulat szaktanácsadója.

  • Marko tagadja Ricciardo visszatérését a Red Bullhoz

    Marko tagadja Ricciardo visszatérését a Red Bullhoz

    Dr. Helmut Marko teljességgel kizártnak tartja, hogy Daniel Ricciardo visszatérhet a Red Bull Racinghez 2021-ben.

    Az ausztrál pilóta, Daniel Ricciardo szerződése idén lejár, így egyből szóba hozták több csapattal is, például a Ferrarival vagy éppen a Red Bull Racinggel.

    Marko a Sport1-nak elmondta: jobban szeretné, ha Alex Albon elég erősen szerepelne ahhoz, hogy a Red Bull másik pilótája legyen Max Verstappen mellett.

    „Ha Alex Albon úgy szerepel, mint ahogy tavaly – és nagyon remélem, hogy így tesz -, akkor maradhat. Emiatt most nincs lehetősége Ricciardonak” – nyilatkozta.

    „Csak akkor gondolkozunk más pilótában, ha Albon valami oknál fogva visszeesik, de ekkor sem csak Ricciardot értjük ebben.”,

    Marko – akit Dietrich Mateschitz jobb kezének tartanak – tagadta azt a pletykát, miszerint Christian Hornert, a csapat főnökét is elbocsájthatják.

    „Nincs semmi ilyen. Persze, hogy meg szeretnénk tartani Horner urat” – bizonygatta az osztrák szakember.

    „Az egyetlen dolog, ami a közelmúltban történt, az volt, hogy ellenezte a költségvetési korlátot, amely segíti a csapatoknak a pénzmegtakarítást. Megértjük. Ezért történt egy kis nézeteltérés.”

    Arra a kérdésre, miszerint hogyan halad az első „szellemverseny” szervezése, Marko elmondta, hogy a Red Bull Ring előkészületei tökéletesen zajlanak.

    „Most már csak bíznunk kell abban, hogy semmi sem változtatja meg drasztikusan a koronavírus fertőzöttek számát” – tette hozzá.

  • Nem igazán nő Ausztriában a koronavírusos esetek száma, ami pozitív hír

    Nem igazán nő Ausztriában a koronavírusos esetek száma, ami pozitív hír

    Kedden a Forma-1 jó híreket kapott délután Ausztriából: nem nőtt a fertőzöttek száma, mióta úgy döntöttek, hogy lazítanak a korlátozásokon. Ausztria volt Európa első olyan állama, akik április 14-én elkezdték lassan a visszatérést a megszokott élethez, és kinyithattak már a kisebb boltok is.

    Helmut Marko egyből jelezte is, hogy csak a koronavírus második hulláma állíthatja meg hazáját attól, hogy július elején megrendezzék az Osztrák Nagydíjat. Most, hogy a kormány is elismerte, hogy nem nőtt nagyon a koronavírus fertőzöttek száma, úgy tűnik, hogy semmi sem állhat az útjába egy versenyhétvégének a Red Bull Ringen. Rudolf Anschober egészségügyi miniszter így nyilatkozott:

    „Nincs bizonyíték észrevehető növekedésről egyes területeken. A helyzet konstans, stabil, ami nagyon-nagyon jó hír, ez egy jó állapot.”

    Anschober ugyanakkor figyelmeztetett, hogy továbbra is szükséges az, hogy a lakosság betartsa a még érvényben lévő korlátozásokat. Zöld lámpát kapott tehát a rendezvény, de a Forma-1 biztonsági tervezetét még jóvá kell hagynia a hatóságoknak. A végső „Igen.”-re ezért még várni kell.

  • Marko: Wolff megváltoztatta véleményét a költségvetési plafonnal kapcsolatban

    Marko: Wolff megváltoztatta véleményét a költségvetési plafonnal kapcsolatban

    Helmut Marko nemrég elárulta, hogy Toto Wolff megváltoztatta véleményét a költségvetési plafon összegének csökkentésével kapcsolatban.

    Eredetileg 175 millió dollár lett volna az az összeg, amit a csapatok költhetnek egy évben (természetesen a marketing költségek és a versenyzők fizetése nem tartozik ebbe bele), ám az alakulatok megegyeztek abban, hogy ezt az számot lecsökkentik, és 150 millió dollárnál határozzák meg a felső határt. 8 istálló még ennél is alacsonyabb összeget javasolt ám a Ferrari és a Red Bull ebbe nem hajlandó belemenni.

    Az osztrák csapat tanácsadója szerint a Mercedes azonban kész lemondani a drasztikus csökkentésről, és 145 millió dollárt emleget végső összeg gyanánt.

    ,,Pár héttel ezelőtt Wolff készen állt arra, hogy elfogadja a 100 millió dolláros plafont. Most azonban írt egy levelet az FIA-nak, amiben hirtelen 145 millió dollárt emleget.” -árulta el Marko az F1-insidernek.

    Az osztrák tanácsadó szerint honfitársa korábban azt is támogatta, hogy a pilóták fizetésének legyen egy külön költségvetési plafonja, „de most Wolff nem akarja ezt meglépni 2025-ig.”

  • Kettő Osztrák Nagydíj jöhet egymás után, nézők és sajtó nélkül?

    Kettő Osztrák Nagydíj jöhet egymás után, nézők és sajtó nélkül?

    Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Red Bull Ringen kezdődhet meg talán a 2020-as Forma-1-es szezon, ami eddig a koronavírus-járvány miatt nem startolt el. Az osztrák Ö3 rádió ugyanis arról számolt be, hogy minden feltétel adott ahhoz, hogy megrendezzék az Osztrák Nagydíjat.

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója elmondta a rádiónak, hogy a tervek szerint „két verseny lesz (a Red Bull Ringen), mindkettő vasárnapi napon, július 5-én és július 12-én”.

    Az Ö3 szerint csak az akadályozhatja meg az Osztrák Nagydíj szervezését, ha újabb hullámban jelenik meg a vírus, de alapvetően minden feltétel adott. A versenypálya 400 alkalmazottját már alávetették koronavírus tesztnek.

    Tesztek várnak valószínűleg az F1-es csaptokra is, melyek csak szigurúan ellenőrzött körülmények között léphetnek majd be Ausztria területére. Feltétel az is, hogy tesztjük negatív legyen. Marko szerint a csapatok maguknak intézik majd, hogy embereik már meglévő, negatív tesztről tanúskodó igazolással érkezzenek az országba.

    Viszont állítólag nézőket és a sajtót (kivéve a széria sajtósait) nem engednék a helyszínre.

    Marko azt is hozzátette, hogy más európai helyszínekkel is tárgyalnak az esetleges versenyrendezésről.

  • Ausztria minden nagyobb sporteseményt betilt nyár végéig

    Ausztria minden nagyobb sporteseményt betilt nyár végéig

    Németország és Belgium után Ausztria is akadályt gördített a nagyobb események elé nyár végéig. Ennek ellenére zártkapus futam még lehet.

    Bár néhány korlátozáson rögzítettek már, sógorainknál most mégis, Marko fogadkozásai ellenére maradhat el az Osztrák Nagydíj. Christian Horner szerint még lehetséges egy nézők nélküli futam megrendezése.

    „A Red Bull Ringen kialudhatnak a rajtlámpák. Nagyon rövid idő alatt kész állapotba lehet hozni, hogy megfeleljen az FIA kritériumainak. Az, hogy zártkapus versenyt rendezzünk, egy teljesen megvalósítható lehetőség.”

    Reménykedik benne, tovább lazulnak majd az előírások, mire a futam időpontja közeledik majd.

    „Reméljük, a szankcióknak is vége lesz, de akkor ki akarna rögtön egy 150 ezres tömegbe beülni? Úgy gondolom, könnyen visszatérhetünk majd a nagydíjak rendezéséhez, sok helyszínen már beszélnek a nézők nélküli lehetőségről, limitált személyzettel, csak azért, hogy elindulhasson a bajnokság.”

    A labdarúgás felől érkeztek olyan hírek, miszerint a rajongók még jó ideig nem mehetnek be a stadionokba, de több játékos és menedzser is kikötötte, amíg minden résztvevőt nem teszteltek le, nem fognak pályára lépni. Hozzátéve, hogy először azok kapjanak tesztet, akik a frontvonalban dolgoznak.

    Hasonlót a Forma-1 vezetőinek is figyelembe kell majd venniük, ha újraindítanák a szezont.

    „A foci és a többi sportág is gondolkozik hasonló megoldásokon. Itt az F1-ben a versenyzők között több távolság van, ráadásul a sisak amúgy is elválasztja őket egymástól.” – folytatta Horner.

    „Ez is olyan dolog, amit Ausztria és a Red Bull meg fognak vizsgálni. Persze egytt kell majd dolgozni a helyi hatóságokkal, és a kormánnyal is, jelen pillanatban csak megbeszélések folynak.”

  • Ki lehet majd bikás újonc? Íme a Red Bull-létra!

    Ki lehet majd bikás újonc? Íme a Red Bull-létra!

    A múltkori kitekintés után nézzük, mi a helyzet a legnagyobb junior programban, íme a Red Bull Junior Team!

    Amikor a juniorokról beszélünk, Helmut Markót és a Red Bullt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az első és leghatékonyabban működő akadémia az övék. Egy bajnok, három futamgyőztes, és hat dobogós eddig a mérlegük.

    Marko híres kegyelmet nem ismerő stílusáról, így talán nem meglepetés az, hogy kevesen érik el a királykategóriát. Az utóbbi évben Lucas Auer (Gerhard Berger unokaöccse) és Dan Ticktum is elhagyni kényszerült a bikásokat.

    A kialakult hiányt téli igazolásokkal pótolták, a visszavett, és Super Formulába átirányított Sette Camarán kívül a néhai Force India protezsáltja, Jehan Daruvala; és az e-sportok világából érkező, de már bajnokságokat nyerő Igor Fraga lett tagja a Red Bull akadémiájának.

    Most hogyan néz ki az istálló háza-tája:

    F1-es szereppel: ?? Sébastien Buemi és ?? Sérgio Sette Camara

    Svájc eddig utolsó F1-es pilótáját (Grosjean ugyan Genfben született, de francia színekben indul) továbbra is a Red Bull hivatalos tartalék- és tesztpilótájaként nevezték meg, immáron tizedik éve.

    Brazil kollégája idén kapta ezt a szerepet, bár Buemihez hasonlóan ő is kettős versenyprogramot tervezett be magának.

    Közel, de még nem eléggé: ?? Jüri Vips, ?? Yuki Tsunoda és ?? Jehan Daruvala

    Az itt szereplők már vezethetnének F1-es autót, rendelkeznek a szabadedzéseken való részvételre jogosító 25 licenszponttal, de még nem tagjai egyik csapat keretének sem.

    Jüri Vips tavaly 4. lett a Formula 3-ban, majd év végétől átnyergelt ő is a Super Formulára, így egy lépcsőfok kihagyásával igyekszik elérni a hőn áhított célt.

    Yuki Tsunoda, ez nem titok, a Honda támogatásával landolt a Red Bullnál. Japán F4-es bajnoki címe után, tavaly az F3-ban kilencedik lett egy győzelemmel és három dobogóval. Ezután került fel az F2-be.

    Jehan Daruvala, még a Force India tehetségvadászatából kerül nemzetközi porondra. A csapat átalakulásával azonban most úgy tűnik, az F3 tavalyi bronzérmese az energiaitalosoknál találhat új otthonra.

    F3: ?? Liam Lawson, ?? Dennis Hauger, ?? Jack Doohan és ?? Igor Fraga

    Mindannyian F3-as versenyzők, és mindannyian a motorsport bölcsőjének számító Nyugat-Európán kívülről. A Red Bull tényleg kivetette rájuk a hálóját.

    Liam Lawson 2018-ban jött át Európába versenyezni. Tavaly nem alkotott nagyot az F3-ban, de a csapatváltás talán segít neki, hogy előreléphessen majd. Eddig Európán kívüli téli versenyeken szorgalmasan gyűjtötte a licenszpontokat.

    Dennis Hauger lenne az első norvég F1-es, és ehhez megfelelően is teljesít. F4-es szinten eddig a briteknél negyedik, a németeknél második, az olaszoknál pedig első lett. Marko is jó véleménnyel van róla.

    Jack Doohan (a motorversenyző Mick fia) az ázsiai F3-as bajnokság második helyével érkezik majd meg Európába.

    Igor Fraga az FIA által támogatott Gran Turismo, és a McLaren által szervezett virtuális bajnokságok megnyerése után kapott lehetőséget, hogy a való életben is volán mögé ülhessen, de az F1-es e-bajnokság döntőjében is megfordult.

    Jelenleg ők vannak, akik a Forma-1 valamelyik nevelőszériájába kerültek, úgy tűnik, most minden lépcsőfokon vannak többen is. Hogy lehetőségük lesz-e az F1-ben, az még attól is függ, lesz-e üres ülés. De ha nem is, érdemes odafigyelni rájuk, ha esetleg feltűnnek egy másik sorozatban.

  • Leberer: A lassú országokhoz képest Ausztria nagyon jól reagált

    Leberer: A lassú országokhoz képest Ausztria nagyon jól reagált

    Helmut Marko mellett most egy másik osztrák veterán is megszólalt koronavírus ügyben, mégpedig Josef Leberer, aki 30 éve fizioterapeuta a Forma-1-ben. Előbbi elég meglepő nyilatkozatokat tett a COVID-19 kapcsán, némileg elbagatellizálva azt. Ayrton Senna egykori barátja és gyógytornásza egy dologban egyetért honfitársával, valamint elmondja véleményét arról is, hogy szerinte Ausztria hogy reagált a vírusra. A speedweek.com-nak nyilatkozott:

    „Szerintem Ausztria nagyon jól reagált erre a krízisre. Egyike voltunk azon államoknak, ahol nagyon szigorú intézkedéseket hoztak, hogy ne terjedjen tovább a vírus. Láttuk már, hogy mi történik, vagy mi következik be Kínában és Olaszországban. Azt is tudjuk, hogy folyamatosan lesz emiatt tennivaló. Azt hiszem azonban, hogy Ausztria, más lassabban reflektáló országokhoz képest nagyon jól teljesít.”

    Amennyiben Helmut Markón múlna, folytatódna idény nyáron is az Osztrák Nagydíj sorozata. Ehhez azonban sok jelenleg is érvényben lévő rendelkezést kellene felülbírálni, majd visszavonni. A jelenleg az Alfa Romeónál dolgozó Leberer szerint ehhez idő kell, és nagyon át kell gondolni ezen intézkedések enyhítését:

    „Amikor a fertőzési görbe már laposodik, meg kell gondolnunk azt, hogy miképp csökkentsük a limitációk gazdaságra gyakorolt káros hatásait. Tisztázni kell azt is, hogy nehéz az embereket karanténban tartani addig is, amíg meglesz a vakcina. Elkerülhetetlenül még több ember fog megfertőződni, de legalább ellenőrzött körülmények között.”

  • A Red Bull is megkezdte a lélegeztetőgépek gyártását

    A Red Bull is megkezdte a lélegeztetőgépek gyártását

    Helmut Marko elárulta, már a Red Bullnál is megkezdődött a légeztetőgépek gyártása.

    A koronavírus elleni harcba a brit kormány az országban állomásozó Forma-1-es csapatokat is harcba szólította. Az érintett hét alakulat (Mercedes, Red Bull, McLaren, Renault, Racing Point, Haas, Williams) a Project Pitlane program keretein belül a már meglévő orvosi eszközökre fordított tevékenységet, lélegeztetőgépek gyártását, továbbá új prototípusok kifejlesztését vállalta.

    A Mercedes már hírt adott arról, hogy megkezdődtek a munkálatok Brixworth-ban, a csapat motorfejlesztő bázisán, míg Marko az ORF-nek adott interjújában beszélt arról, hogy Milton Keynes-ben is munkához láttak.

    ,,Itt a gyártás már elkezdődött. Ez a legnagyobb előnye az F1-nek, a legrövidebb idő alatt tudunk reagálni a legnagyobb technológiai kihívásokra, sőt a gyártást is gyorsan meg tudjuk valósítani, ha szükséges. Múlt péntek óta az előrehozott nyári szünetünket töltjük, ám azoknak az elemeknek a gyártása, amit a bírt kormány kért, ez idő alatt sem szünetel.” -árulta el az osztrák tanácsadó.