Címke: Dr. Helmut Marko

  • Alonso nem segít Verstappennek a bajnoki cím megszerzésében

    Alonso nem segít Verstappennek a bajnoki cím megszerzésében

    Fernando Alonso udvariasan visszautasította azon felkérést, hogy segítsen a Red Bullnak a vasárnapi Török Nagydíjon. Dr. Helmut Marko a verseny előtt azt mondta, reméli, hogy Max Verstappen bajnoki riválisa, Lewis Hamilton nehezen tud majd előzni néhány kiemelkedő versenyzőt, miközben farag majd a rajtbüntetéséből. A Red Bull illetékese így fogalmazott:

    „Tudjuk, hogy Alonso nem nagy Hamilton-rajongó, és ezt Budapesten is láthattunk.”

    Amikor a kétszeres világbajnok 40 éves Alpine pilóta Alonsót erről a kijelentésről kérdezték, így válaszolt:

    „Ma reggel olvastam ezt, de én mindig a saját versenyemet futom. Magyarországon igen, sikerült harcolnunk Hamiltonnal, de ez elsősorban a pályának volt köszönhető. A Mercedes és a Red Bull általában túl gyorsak. Lássuk csak Monzát, ahol Bottas utolsóként indult, és mégis a dobogón végzett. Szóval természetesen szeretek jó pilótákkal harcolni, de szerintem a Red Bullnak tényleg magának kell ezt megoldania ebben a szezonban.”

  • Tévhit a Red Bull „gazember-szerepe”

    Tévhit a Red Bull „gazember-szerepe”

    A Red Bull tartalékversenyzője, Alex Albon úgy véli, hogy „tévhit” a csapatnak tulajdonított „gazember-szerep”.

    Albon 2019-ben szezon közben ülhetett át a Toto Rossóból a Red Bullba, majd 2020-ban szezon közben került ki onnan.
    Sergio Perez már második szezont kapott a Red Bullnál, Max Verstappen csapattársaként, noha úgy tűnt, hogy Pierre Gasly talán visszakaphatja ezt a lehetőséget.

    Arra a kérdésre, hogy a Red Bullnál fiatal versenyzőnek lenni brutális-e, a gyakori pilótacserék miatt, Albon így felelt az F1 Nation podcastban: „Az igazat megvallva, azt hiszem, van egy tévhit ezzel kapcsolatban.”

    „Azt hiszem, hogy a médiában van ez a gazember szerep, amit játszanak, de ez határozottan, közel sincs így.”

    „Szerintem Helmut (Marko, a Red Bull motorsport-tanácsadója) van talán a legrosszabb szerepben a globális oldalon, de szerintem ez a Red Bullra úgy általában is igaz.”

    „Be kell látni, hogy ők egy győztes csapat. Jó eredményeket várnak el, és olyan a kultúra, hogy ha nem nyerünk, akkor nem vagyunk boldogok. Szerintem ennek így kell lennie.”

    „Az első három csapat, általában a Red Bull, a Ferrari és a Mercedes, ezt várják el.”

    „Persze nehéz, különösen, ha nincs sok tapasztalatod egy top, top csapatban, de ez van. Mindennél fontosabb, hogy magabiztos legyél az autóban.”

    Albon, miután kiszorult az F1-es mezőnyből, azzal segítette a csapatot a bajnoki címért folytatott harcban, hogy több órányi szimulátoros munkát végzett a versenyhétvégékre. A következő szezonre ismét versenyzői ülést kapott, azonban a Williamsnél.

    A 25 éves versenyző kifejtette, hogy a Red Bull hierarchiája nem gyakorolt rá extra nyomást, amikor az autójukat vezette.

    „A helyzet az, hogy ez nem olyan, hogy ha nem csinálod meg ezt, akkor csomagolj össze, vagy ilyesmi.”

    „Természetesen azt akarják, hogy mindkét autó jól teljesítsen, ez az egésznek a célja. Nem akarnak nyomást helyezni valakire, ha nem teljesít (jól).”

    „Először is, a sajtó eleget foglalkozik ezzel, és különösen, ha rólam van szó, azt mondom, én magamra helyezem a legnagyobb nyomást.”

    „Kívülről nincs semmi plusz előny. Ez trükkös dolog. Inkább arról van szó, hogy az autó gyors, de nem olyan könnyű Checónak vagy nekem (az autóval bánni), mint Max Verstappennek.”

  • A Red Bull elárulta, hogy tárgyalásokat folytatott Lando Norrisszal!

    A Red Bull elárulta, hogy tárgyalásokat folytatott Lando Norrisszal!

    A Red Bull elismerte, hogy tárgyalásokat folytatott a Forma-1-ben kiemelkedő újonccal, Lando Norrisszal. Dr. Helmut Marko, az energiaitalosok tulajdonában lévő csapat versenyzői programjáért legközvetlenebbül felelősként ragaszkodik ugyanakkor ahhoz, hogy az F1 legjobb fiatalja már a Red Bull pilótafülkéjében ül. Az Österreich című újságnak nyilatkozott:

    „Figyeltem Norrist, de Max még mindig az én toplistám élén áll.”

    A Mercedeshez kötődő George Russell egy másik kívánatos ifjú tehetség, de Marko vele kapcsolatban megjegyezte:

    „Csak jövőre fogjuk látni, mennyire jó ő valójában.”

    Arra is utalt, hogy Russell tavaly majdnem nyert Bahreinben, miközben a beteg Lewis Hamilton helyére ülhetett be:

    „Higgyék el, mások is megnyerhették volna a világbajnokságot azzal a Mercedesszel.”

    Amikor tehát Norrisról kérdezték, a 21 éves srácról, aki idén felülmúlta Daniel Ricciardót a McLarennél, és majdnem nyert Szocsiban a pole-ból, Marko elárulta, hogy beszélgetett a mindig vidám brittel:

    „Tárgyaltunk vele, de hosszú távon a McLarenhez kötötték. Mi pedig hűek maradunk a saját programunkhoz.”

    Ez a program pedig nagyon úgy néz ki, hogy 2021-ben Verstappen első világbajnoki címét is meghozza. A 78 éves osztrák szakember erről így beszélt:

    „Először is újra az élre kell állnunk, de a pályák többsége valójában a Red Bullnak kedvez. Büszke vagyok arra, hogy 16 évesen be mertük hozni Maxot az F1-be. Soha nem kételkedtem benne, hogy a mi utunk a helyes. Mindig remekül összpontosít, és semmi sem tudja eltéríteni a céljától, a győzelemtől.”

  • Honda: Nem egyértelmű, hogy Hamiltonnak új motorra lenne szüksége

    Honda: Nem egyértelmű, hogy Hamiltonnak új motorra lenne szüksége

    Nem teljesen egyértelmű, hogy Lewis Hamiltonnak be kell-e vállalnia egy motorcserét a szezon hátralévő részében, legalábbis a Honda szerint.

    Ez Toyoharu Tanabe, a Honda technikai főnökének véleménye. Max Verstappennek motorcseréje után át kellett vágnia a mezőnyön az Orosz Nagydíjon, amin végül kis szerencsével a második helyen végzett.

    Ami Dr. Helmut Markot illeti, mint mindig, most is határozottabb véleménnyel rendelkezik ez ügyben:

    „Remélem jók az információink, ami szerint Lewisnak is cserélnie kell majd még motort. A mezőny utolsó helyéről indulva a dobogó nem egy egyszerű dolog.”mondta Marko a Sky Deutschland-nak.

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff azonban nem tudja egyértelműen kijelenteni, hogy Hamiltonnak biztosan új erőforrásra lenne szüksége a hátralévő 7 futam során.

    A német csapat éppen ezért lepett meg mindenkit, amikor bejelentette, hogy a monzai motorcsere után ismét belenyúlnak Bottas autójába, és újra kicserélik az erőforrást. Ezzel hátraküldvén őt a mezőny végére Max Verstappen környékére.

    Egyesek szerint ez színtiszta taktika volt a világbajnoki küzdelem végett, ugyanakkor Bottas nem volt hajlandó túlságosan nagy csapatjátékot játszani:

    „Azt láthattuk, hogy csak simán elengedte Verstappent. Majdnem olyan volt, mint egy ajándék.” – mondta az 1996-os világbajnok, Damon Hill.

    Tanabe a következőt nyilatkozta az érdekes eseményekről:
    „Nem tudom pontosan mi okozhatta azt, hogy Bottas monzai motorja, már tönkre is ment. Azonban, ha azt mondják, hogy nem tudtak a motorral többet menni, akkor megértem a döntésüket.”

    „Természetesen nem ismerem a csere okát, ugyanakkor ugyanazon indok miatt Hamiltonnak is lehet, hogy motort kell majd cserélnie. Nem egyértelmű a szituáció.” – mondta a japán szakember.

    „Van rá esély, szóval ilyen téren lehet egy olyan hétvégénk, mint amilyen a Red Bullnak volt most.” – mondta Wolff.

    „Egy ilyen meghibásodással a bajnokság egyértelműen nem lehetne meg. Sem mi, sem pedig az ellenfeleink nem engedhetnek meg maguknak egy nullázást.”

    „Meglátjuk hogyan alakul az erőforrás helyzete. Mindig meg tudjuk nézni a teljesítmény adatait, és eldöntjük majd, kell-e cserélni, vagy nem” – zárta Wolff.

  • Hamilton esetében is eljöhet valamikor a motorcsere miatti büntetés

    Hamilton esetében is eljöhet valamikor a motorcsere miatti büntetés

    Max Verstappen az Orosz Nagydíjat a mezőny végéről kezdi, miután teljes erőforrásegységet cseréltek az autójában. A Red Bull már egy ideje kereste az erre megfelelő alkalmat, hiszen a negyedik motor használata már büntetést von maga után.

    A monzai ütközéséért kapott háromhelyes hátrasorolás pedig erre remek alkalommal szolgált, illetve az sem hátrány a holland számára, hogy ez a helyszín is inkább a Mercedesnek kedvez.

    „Mindent mérlegeltünk” – nyilatkozta a döntésről Verstappen, még pénteken. „Nemcsak az edzéseredményeket, hanem a szombati időjárást is megnézve. Ez volt a legjobb időpont erre.”

    Ráadásul a Honda új akkumulátora elvileg erősebb és könnyebb lesz. Helmut Marko is egyértelművé tette, ez a hétvége a legideálisabb a cserére.

    „Tekintettel a Mercedes fölényére, Max a legjobb esetben is a harmadik helyen végzett volna a kvalifikáción” – mondta. A monzai büntetéssel már csak hatodik, az új motorral 16. Ez nem sokkal jobb, mint a 20. hely. Ezért inkább mindent kicseréltünk.”

    „Törökországgal, Austinnal és Mexikóval ismét olyan pályák jönnek, amelyek feküdni fognak nekünk. Feltételezzük, hogy a Mercedes ezen futamok valamelyikén fog cserélni és büntetést kapni, ugyanazon gondolat mentén, mint amit mi alkalmaztunk, Szocsira vonatkozóan” – tette hozzá Marko, arra utalva, hogy valamikor Lewis Hamiltonnál is várnak egy motorcserét.

    Toto Wolff is elismerte, hogy tervben van egy ilyen: „Minden csapatnak nehéz dolga van három motorral végigcsinálni a szezont. Ha a motor miatt kiesel, és az ellenfeled nyer, akkor négy futamra van szükséged, hogy visszahozd az összeszedett hátrányt. Most ellenőrizzük a motorok megbízhatóságát, de jelenleg nem látunk semmilyen nehézséget. De talán eljön majd egy olyan hétvége, amikor baleset ér minket, és úgyis hátulról kell indulnunk. Ez lenne az ideális időpont a motorcserére.”

    Verstappen 2018-ban hasonlóképp a mezőny végéről indult, ám most nehezebb felzárkózásra számít: „Akkor nagyobb volt a különbség a középmezőnyhöz képest. De ezt a büntetést be kellett vállalnunk. Ha nem itt, akkor máshol kellett volna.”

  • Marko: Verstappen és Hamilton soha nem lesznek jó barátok

    Marko: Verstappen és Hamilton soha nem lesznek jó barátok

    Az idei Forma-1-es szezon során 2012 óta először láthatunk olyat, amikor két különböző csapat versenyzője mérkőzik meg egymással az egyéni vb-címért. A Red Bull szaktanácsadója, Dr. Helmut Marko azonban nem szeretné azt, hogy csupán az ütközések döntsék el a harcot Max Verstappen és Lewis Hamilton között.

    Ugyan a már 14 versenyt teljesített az F1 mezőnye 2021-ben, a Hamilton és Verstappen közötti pontkülönbség ezt egyáltalán nem tükrözi, ugyanis a holland fiatal hihetetlen szoros csatát vív a hétszeres világbajnokkal. Verstappennek hét győzelme van már idén, amíg Hamilton csak négy alkalommal állhatott a dobogó legtetején. Azonban még így is csak 5 pont a kettejük közötti különbség.

    A sok kerék a kerék elleni küzdelem mellett azonban a Red Bull és a Mercedes versenyzője két alkalommal is összeütközött egymással. A Brit Nagydíjon történt incidensük során csak a holland, azonban a monzai csörtéjük során már mindketten nulláztak.

    Marko reméli, hogy az Abu Dhabiban esedékes szezonzáróhoz követően Verstappen önerőből lesz majd képes megtartani az első helyét az összetettben, nem pedig azért, mert mindig összeütközik a közvetlen riválisával.

    „Jelen pillanatban mi vagyunk elöl, de nem ütközésekkel, hanem a saját erőnkből szeretnénk növelni az előnyünket” – idézi a szaktanácsadó szavait az planetf1.com. „Nem hiszem, hogy Max és Lewis valaha is jó barátok lesznek, mert két teljesen különböző karakterről beszélünk, ráadásul a mögöttük álló csapatok filozófiája is más.”

    „Ugyan feszült a köztük levő helyzet, de ettől még nem kell egymás ellenségeinek lenniük. Ha meglesz a kölcsönös tisztelet kettejük között, akkor minden rendben lesz. Lewis a sportág legeredményesebb versenyzője és sokkal tapasztaltabb Maxnál. Szerintem a józan ész fogja majd megakadályozni azt, hogy még több ütközést láthassunk majd tőlük.”

  • Pérez: Ha Marko vagy Horner mond valamit, abban teljesen megbízom

    Pérez: Ha Marko vagy Horner mond valamit, abban teljesen megbízom

    Sergio Pérez nem játszik fontos szerepet az egyéni világbajnoki cím szempontjából, ugyanakkor csapatszinten kellenek a pontjai. A tapasztalt mexikói reméli, hogy továbbra is képes lesz hozzájárulni a világbajnoki csatához. Hogy ez mégis hogyan teljesül majd, az hétről hétre változik.

    A Motorsport.com megkérdezte Pérezt, mégis hogyan tudja támogatni Max Verstappent a világbajnoki küzdelemben, mire a válasz a következő volt:

    „Nos, az egyértelmű, hogy idén a csapatból Max az, aki esélyes a világbajnoki címre. Éppen ezért az egész csapatnak segítenie kell őt. Ugyanakkor harcolunk a konstruktőri világbajnoki címért is természetesen, és ezt is bele kell számolni.”

    A Red Bull nem fogja teljesen feláldozni második pilótáját, hiszen fontos, hogy mindkét versenyző sok pontot szerezzen. Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is ugyanezt próbája véghez vinni a Mercedesnél:

    „A szerepek elosztása tehát egy kicsit attól függ, hogy milyen forgatókönyvekkel találkozunk egy versenyhétvége során. Mindenesetre a célunk egyértelmű: megszerezni a konstruktőri bajnoki címet, és valóban segíteni Maxot az egyéni bajnokság megnyerésében.” – mondta Pérez.

    Augusztus végén a Red Bull bejelentette, hogy 2022-ben is Pérezzel folytatja. Azt remélte a mexikói, hogy közelebb kerülhet Verstappenhez, de ez a teljesítmény is elegendőnek bizonyult az újabb elköteleződéshez. Voltak Péreznek aggodalmai?

    „Nem. Hogy őszinte legyek, Christian Horner és Helmut Marko beszélt velem néhány futammal ezelőtt, és azt mondták, hogy ne nézegessek túlságosan körül. Elégedettek velem, és szeretnék folytatni. Ugyanez vonatkozik rám is, szóval elég egyértelmű volt a helyzet. Ezen kívül nagyon sok kölcsönös bizalmat építettünk ki ez alatt a rövid idő alatt. Ha mond nekem valamit Christian, vagy Helmut akkor azt én teljes mértékben elhiszem, és én is megbízhatok bennük. Ebből a szempontból nem aggódom a jövő év miatt.” – zárta Pérez.

  • Wolff: A Forma-1-nek tovább kell lépnie a Belga Nagydíj botrányából

    Wolff: A Forma-1-nek tovább kell lépnie a Belga Nagydíj botrányából

    A Forma-1 két bajnokaspiráns csapata nyilvánosan is filozofált a bohózatba fulladt Belga Nagydíj után. A versenyzők a rajtrács elején és végén is csalódottságuknak adtak hangot amiatt, hogy a véget nem érő halasztás az esős Spa-Francorchamps-ban végül két lassú körrel végződött a biztonsági autó mögött.

    Ez azt jelentette, hogy a Forma-1 és az FIA fél pontokat tartalmazó hivatalos versenyeredményt hirdethetett, a veterán F1-es pilóták pedig csalódottak voltak. A 40 éves Fernando Alonso így fogalmazott:

    „Miért vannak pontok, amikor nem volt verseny? Nem harcolhattam pontokért biztonsági autó mögött.”

    Csapattársa az Alpine-nál, Esteban Ocon is egyetértett vele ebben, a francia így fogalmazott az RTBF-nek:

    „Az FIA jó döntést hozott, mert zéró látási viszonyok között nem lehet versenyezni. A biztonságos megoldást választottuk, mert akár baleset is lehetett volna. Ezzel minden versenyző egyetért. De Fernando nincs tévúton a pontkiosztással kapcsolatban. Ez jó azoknak a pilótáknak, akik a kvalifikáción jó munkát végeztek, de mi vesztettünk a versenytársainkkal szemben. Mindkét autóval szerezhettünk volna pontokat, ha rendes verseny lett volna.”

    A bajnokságot vezető Lewis Hamilton, – akinek előnye Max Verstappen győzelmével mindössze 3 pontra zsugorodott -, azzal vádolta a Forma-1-et, hogy tudták, hogy a futamot nem lehet majd a biztonsági autó mögött elrajtoltatni. A Mercedes versenyzője így beszélt erről:

    „Tudták ezt már, amikor a végén kiküldtek minket, hogy a pálya nem lett jobb. Csak azért tették ezt, hogy két kört tudjunk menni a biztonsági autó mögött, ami a minimális követelmény egy versenyen.”

    Az F1 versenyigazgatója, Michael Masi visszautasította ezt a vádat, és kifejtette, hogy a sportágat a olyan folyamatos rossz esőzés érte utol, amit még nem látott egy nagydíjon:

    „Még a nemzetközi sportkódexet is megpróbáltuk megfelelően alkalmazni, hogy „megállítsuk az időt”, hogy lehessen futam. Mindent megpróbáltunk, de egyszerűen nem volt ezzel szerencsénk.”

    Érdekes, de az olyan topcsapatok, mint a Mercedes és a Red Bull nem voltak hajlandóak sarazni a Forma-1-et a lebőgésük miatt. Toto Wolff így mérlegelt:

    „Ma pontokat vesztettünk, de ezek a szabályok, és ez ellen nem lehet mit tenni.”

    Megvédte Hamiltont is, amiért dühös volt az F1 döntése miatt.

    „Mindannyiunknak megvan az oka rá, hogy feldúltak legyünk. De most már higgadtan kell fogadnunk ezt az egészet és tovább kell lépnünk- Tiszteletet kell mutatnunk a rajongók felé a türelmükért. Helyes döntés volt, hogy nem indultunk el versenyszerűen, de talán elkerülhettük volna a biztonsági autó mögötti procedúrát. A nap végére lett ez az egyedi esetünk, amilyet még nem láttunk. Most tanulnunk kell belőle.”

    A Red Bull részéről Dr. Helmut Marko hasonlóképp nyilatkozott, és ragaszkodott ahhoz, hogy minden érintett mindent megtett, árulta el a német Skynak:

    Nem vagyunk büszkék erre a győzelemre. A verseny szervezői és a vezetők mindent megtettek azért, hogy mindenki akár csak egy pillanatra is a pályán legyen, hogy végül meg tudjuk tenni a szükséges köröket. Az nem volt jó dolog, hogy a nézőket ilyen sokáig vakon tartották. Lógott a bizonytalanság a levegőben, hogy elindul-e a verseny vagy sem. Ez nem volt egy kellemes nap. A jövőben jobb megoldást kell találnunk. Ha már ennyire rosszak a körülmények, már a rajtnál három-négy órával el lehetett volna tolni a versenyt.”

  • Nem Mazepin kapja a leggyorsabb kört? Egyáltalán jár-e valakinek a cím?

    Nem Mazepin kapja a leggyorsabb kört? Egyáltalán jár-e valakinek a cím?

    A szabályok körüli hercehurca tovább folytatódik, ugyanis nem biztos, hogy az előzetesen kihirdetett Nikita Mazepin kaphatja meg a leggyorsabb kört a káoszfutamon.

    Akár Max Verstappen kaphat egy – vagy fél – pontot a Belga Nagydíj leggyorsabb köréért, hiszen csak az első kör számít bele a végeredménybe. Az első fordulót pedig mindenki egyszerre, a boxutcából kezdte, így hivatalosan a célvonalon elsőként áthaladó Max Verstappené a legjobb idő.

    Mazepin tehát nem örülhet, hiába a korai öröm. Ugyanis a hivatalos statisztikában és az FIA által kiadott végeredményben nem szerepel a leggyorsabb kört teljesítő pilóta neve.

    Persze, egy kiélezett bajnoki küzdelemben azonban minden pont (vagy félpont) számít. Így Helmut Markóék ismét a versenyirányításra mennek egy újabb rendhagyó esettel.

    „Majd utánanézünk, szerettünk volna még egy fél pontot szerezni.” – mondta erről az osztrák.

    Ugyanakkor, mivel boxutcából „rajtoltak”, csak 6,88 km-t tettek meg az első körön. A spái pálya hossza pedig 7004 méter…

  • Berger: Verstappen és Hamilton 2021-es párharca igazi unikum

    Berger: Verstappen és Hamilton 2021-es párharca igazi unikum

    Az F1-legenda Gerhard Berger szerint a Forma-1 világa egyedülálló csatának lehet szemtanúja az idei világbajnokságért. A még mindig szorosan a Red Bullhoz kötődő, immáron DTM-sorozat főnöke szerint Max Verstappen már a 2021-es bajnoki cím felé haladt, míg a Mercedesnél Lewis Hamilton meg nem fordította ezt a legutóbbi futamokon. Berger a Speed Weeknek nyilatkozott:

    „Nemrég még azt mondtam volna, hogy Max idén megcsinálja. De soha nem szabad alábecsülni a versenyt a Forma-1-ben, és semmit sem szabad készpénznek venni. Maxnak kényelmes előnnyel kellett volna Spa-ba érkeznie, de a Mercedesnek és Hamiltonnak sikerült változtatnia a helyzeten.”

    A 61 éves egykori Ferrari- és McLaren-pilóta, aki a nagyszerű Ayrton Senna egyik legismertebb csapattársa volt, úgy véli, a Hamilton-Verstappen párharc is a Forma-1 történetének egyik legemlékezetesebbje. Így folytatta az osztrák:

    „Sok párharcot láttam már a Forma-1-ben, de ez páratlan. A két csúcspilóta, mögöttük technikai zsenik, Wolff pedig Marko ellen. Mindannyian kiváló profik, akik hihetetlen látványt biztosítanak. Nem lennék meglepve, ha a bajnoki címről csak Abu-Dhabiban lenne majd döntés.”

    Egyesek úgy vélik, hogy a Red Bull és a Mercedes intenzív harca árthat valójában a két topcsapatnak a 2022-es teljesen új szabályokra való felkészülésben. Berger azonban nem aggódik:

    „Ez a párharc sok energiába kerül majd az érintetteknek, de nem hiszem, hogy ez hátrányt jelentene az új autók fejlesztésében. Az állományukkal meg tudnak birkózni vele.”