Címke: Dr. Helmut Marko

  • Marko szerint nem Vettel volt a Red Bull legjobb versenyzője

    Marko szerint nem Vettel volt a Red Bull legjobb versenyzője

    Max Verstappen 2021-ben megszerezte első világbajnoki címét, 24 évesen. Ezzel ő lett az első holland Forma-1-es világbajnok.

    2013 óta először (és összesen másodjára) adott a Forma-1-nek világbajnokot a Red Bull. Az energiatalos csapat korábbi világbajnoka Sebastian Vettel, aki négyszer lett bajnok a Red Bull által, és azóta sem sikerült ez neki más csapattal.

    2005-ös debütálása óta a Red Bull Racingnél máig 12 versenyző fordult meg:
      1. David Coulthard
      2. Christian Klien
      3. Vitantonio Liuzzi
      4. Robert Doornbos
      5. Mark Webber
      6. Sebastian Vettel
      7. Daniel Ricciardo
      8. Daniil Kvyat
      9. Max Verstappen
      10. Pierre Gasly
      11. Alexander Albon
      12. Sergio Pérez

    Közülük a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko nem a négyszeres világbajnok Vettelt nevezte meg legjobbnak. Szerinte Verstappen az, aki a Red Bull történetének legjobbja.

    „Igen, kétségkívül az” – felelt Marko a ServusTV műsorában arra a kérdésre, hogy Verstappen-e a legjobb versenyző, akivel valaha együtt dolgozott.

    Zsigeri tehetsége és akarta emeli ki a fiatal hollandot a többi versenyző közül.

    „Ami őt a leginkább kiemeli: Nincs szüksége bemelegítésre” – tette hozzá Marko. „Ha valahol esik az eső, a többiek öt-nyolc kört tesznek meg. Aztán Max kimegy, és az első körben a leggyorsabb időt futja. Vagy Dzsiddában: senki sem ismerte a pályát. A többiek megint vezettek, Max kiment, és bumm! Háromszor (3 leggyorsabb szektort futott – a szerk.). Ez az egyik lenyűgöző tulajdonsága.”

    Max Verstappen, Red Bull
    Fotó: Red Bull Content Pool/Mark Thompson/Getty Images

    Az osztrák azt is elárulta, hogy egy kicsit büszke arra is, hogy minden kritika ellenére 2015-ben, mindössze 17 évesen hozta be Verstappent a Forma-1-be.

    „Ez akkoriban […] bizonyos kockázatot jelentett a kora miatt. De tudtam, hogy az AlphaTaurival (akkor még Toro Rosso – a szerk.) egy szuper csapatunk van” – emlékszik vissza Marko.

    Verstappen 17 évesen, 5 hónaposan és 15 naposan debütált, ezzel a mai napig ő a legfiatalabb pilóta, aki valaha Forma-1-es versenyen indult.

    „Természetesen örülök, hogy így alakult” – vallja be Marko.

    „Tudtam, hogy jól felkészülten fog belevágni.”

    Nem is olyan sokkal később azonban a következő felháborodást az okozta, mikor Verstappent a Toro Rossóból átültették a Red Bullba. Az idő azonban Markót igazolta.

    Marko szerint pedig a holland pályájának felívelése még közel sem ért a végéhez.

    „Kíváncsi vagyok, mi következik…” – mondta Marko.

  • TOP 10 legolvasottabb cikkünk 2021-ből: Hamilton ebben a csúcsra ért

    TOP 10 legolvasottabb cikkünk 2021-ből: Hamilton ebben a csúcsra ért

    2020-ban is Lewis Hamilton pályán, vagy pályán kívül viselt dolgai érdekeltek titeket a leginkább. Kénytelenek is vagyunk ismételten felhívni a figyelmet arra, hogy nem azért, mert a szerkesztőség „hamiltonos” lenne, sőt.

    Megpróbáljuk ismét elmagyarázni ennek a miértjét, de lehet, hogy ezen kísérletünk is falra hányt borsó. Amennyiben a rajongója vagy, elégedetten nyugtázod a dolgot akár egy lájkkal is pl. a Facebookon, ugyanakkor lássuk be, az ellentábor nagy, mert az átlag Forma-1 rajongói közösség is már nagyon azt akarta, hogy szakadjon meg Lewis dominanciája. Ezért vérmérséklettől, felkészültségtől stb, függően véleményezi a cikket, és ilyenkor aposztofálnak minket egyébként igen sértő módon a brit hétszeres világbajnok pártfogóinak. Lehet, hogy te nem akarsz látni Hamiltonos cikkeket a te kis zárt világodban, akkor a legegyszerűbb módja ennek az, ha nem nyilvánítasz véleményt ennek emojival, és pláne nem kommentelsz.

    Lehet, hogy most egyeseknek nagy titkot árulunk el, de a Facebookot elképesztően és egyre inkább nem érdekli az, hogy te pozitív, vagy negatív kritikát gyakorolsz-e éppen. Az algoritmus a tevékenységedből kb. annyit lát, hogy érzelmet fejeztél ki egy emoji ikonnal, sőt, akár kommenteltél is, tehát TÉGED EZ ÉRDEKEL. Nem izgatja az, hogy milyen értelemben, de felhatalmazást érez arra, hogy a jövőben még több ilyen jellegű posztot toljon az arcodba. Amin vagy megint kiakadsz és ezzel tovább hergeled magad, esetlegesen annyira, hogy szankcionáljuk is.

    Mert ebből sem csinálunk titkot, 2022-ben is aki átlép egy határt ami túlmutat a mindenki által elfogadott közösségi alapelveken, azt helyre tesszük. Nem azért, mert életcélunk önkéntes rendőrködni, hanem azért, mert a Facebook is erre kényszeríti az oldal és csoport tulajdonosokat. El lehet billenni akár abba az irányba is, hogy az már érezhetően károkat okoz nekünk, ezt pedig nem engedhetjük meg magunkat. SZABAD a véleménynyilvánítás, de alkalmazzuk a magyar nyelvet, lehet csodálatosan is tálalni valamit, ami nem tetszik, iróniában pokolian erősek vagyunk.

    Nézzük is akkor most már a 2021-es top cikkeket!

    10. Hamilton úgy is veszíthet, ha Verstappen előtt végez Abu Dhabiban

    A szezonzáróra úgy érkeztünk ugyan, hogy elég egyértelmű volt az, hogy ki mit tehet meg a Hamilton-Verstappen párosból azért, hogy világbajnok legyen. Mégis volt egy kivételes eset, amely benne volt a pakliban…

    9. Grosjean letett arról, hogy valaha még F1-es pilóta lesz

    A francia pilótáról azt gondolhattuk, hogy vége a teljes autóversenyzői karrierjének, hiszen csodával határos az, amit túlélt Bahreinben. Ehhez képest Főnix-madár jelleggel megrázta magát, és IndyCarban olyan derekas eredményeket ért el, hogy 2022-ben már topcsapatnál indul, és a teljes Grosjean család átköltözött Amerikába. De erről írjon majd az 500miles.hu!

    8. Négy dolgot kér Hamilton az új szerződésében

    Én eleji slágersztori volt az, hogy Lewis úgy indult neki 2021-nek, hogy nem volt szerződése az esztendőre. Az idei évre vonatkozóan végül ezt hamar nyélbe ütötték. Nyár közepén Ausztriában pedig az is kiderült, hogy az együttműködés tart még tovább is…

    7. Kiderült mit mondott egymásnak Hamilton és Verstappen a befutó után

    Alig pár hete, ki ezért, ki azért teljesen készen volt a végeredménytől Abu Dhabiban. Hamilton azóta sem nagyon beszél, sőt az Instagramján is furcsa dolgokat művel, így felértékelődött ez a diskurzus a két világbajnok között.

    6. Marko meglepő jelöltet nevezett meg a Red Bull második ülésére

    Nem volt tökéletes a mexikói éve, inkább csak a nyári szünet után talált magára. Volt terv tehát a leváltására, de végül nem kellett élni vele, mert parádésan zárta az évet.

    5. Így kiabált Hamilton bakija közben Toto Wolff – videóval!

    Most újra nézve a videót, azért az a BOSE fejhallgató itt is kapott egy kisebbet, tehát nyugodtan kijelenthetjük, hogy idén bizonyosan lett a Mercedes csapatfőnökének pár ősz hajszála.

    4. Dr. Gordini Senna balesetéről: Emlékszem a vérre, a csendre és Berger könnyeire

    Dr. Giovanni Gordini nem igazán beszélt eddig a legendás háromszoros brazil világbajnok, Ayrton Senna balesetének a körülményeiről, idén megtörte a csendet.

    3. Több F1-es csapat és a Facebook is közleményt adott ki

    Nagy volt a balhé a Brit Nagydíj után Silverstoneban a pályán, majd azt követően a rasszista fotelhuszárok körében is. Nos, ez nem maradhatott így, lépni kellett…

    2. A pénzbírságnál is súlyosabb büntetés várhat Hamiltonra

    Nem elég, hogy nem jött össze a nyolcadik, de az FIA új vezetésétől függően akár további szankciók is várhatnak az időközben lovaggá ütött Hamiltonra. Biztos, hogy már 2022 év elején sem fogunk unatkozni, már a szezon előtt sem…

    1. Damoklész kardja lebeg Hamilton feje felett, rajtbüntetés lehet belőle

    Az év legnézettebb versenye előtt benne volt még az is a pakliban egy ideig, hogy Lewis kénytelen lesz hátrányból elindulni a döntő menetnek…

    Minden kedves olvasónknak sikerekben gazdag Boldog Új Évet kívánunk!

  • Marko úgy hiszi, tudja, ki lesz jövőre a mezőny elején

    Marko úgy hiszi, tudja, ki lesz jövőre a mezőny elején

    A nagy szabályváltozások mindig felrázhatják az erősorrendet, de a sok ismeretlen ellenére Marko tudni véli, ki lesz ott a legjobb csapatok között.

    2009-ben a merőben más aerodinamikai koncepció bevezetésénél az addig sikeres Ferrari és Mercedes visszasüllyedt a középmezőnybe. Jövőre szintén felrázzák az eddigi szabályokat, de a Red Bull tanácsadója szerint nem fog megismétlődni hasonló.

    A jövő évi módosítások szerint körülbelül 10 százalékkal lesz kisebb a leszorítóerő, de az autók sokkal jobban követhetik egymást.

    „Jelenleg szerintem egy szinten vagyunk a Mercedesszel.” – jelentette ki Marko a Servus TV-n, annak ellenére, hogy a riválisok előbb átálltak a jövő évi autó fejlesztésére.

    „Mindketten azt hisszük, hogy mi vagyunk előrébb, kivéve, ha valaki nagyon eltalál valamit, mint anno a dupla diffúzorral.”

    Ha ez igaz, Verstappennek jó esélye lesz a címvédésre, a holland erre pedig már most készül a szimulátorban.

    „Max már a versenyek között is a szimulátorban tesztelt. Ő tud olyan autót is vezetni, aminek kevésbé stabil a hátulja. Számára csak annyi a lényeg, hogy gyors legyen az autó, szóval a vezetési élménynek nem kell sétakocsikázásnak lennie.” – jelentette ki Marko.

  • Newey felesége csodálatos felépülésről beszél a kerékpáros baleset után

    Newey felesége csodálatos felépülésről beszél a kerékpáros baleset után

    Amanda Newey, a Red Bull technikai igazgatójának, Adrian Newey-nak a felesége részletesen beszámolt a brit csodálatos felépüléséről az év eleji kerékpáros balesetét követően. Hónappal ezelőtt bejelentették, hogy Newey kerékpáros balesetet szenvedett, és Dr. Helmut Marko is kijelentette, hogy több hétig nem tudott dolgozni a mérnökzseni. Kevés további részletet közöltek, azonban Newey felesége egy nemrég közzétett közösségi médiás bejegyzésében kifejtette az eset súlyosságát. Leírta, hogy a férje közel állt ahhoz, hogy életét veszítse, miután többszörös koponyatörést szenvedett. A karácsonyi időszakban Newey 63. születésnapját ünneplő posztban felesége, Amanda az alábbiakat írta:

    „Nincs fent a közösségi média oldalain. Milyen bölcs! Ugyanakkor a mögöttünk álló év után nyilvánosan is ordíthatnékom támadt. Augusztusban közel voltam ahhoz, hogy elveszítsem életem szerelmét a kerékpáros balesete után. Többszörös koponyatörés, majd koponyaműtét (a koponyacsont egy részének ideiglenes eltávolítása). Ezután tíz napon belül a Holland Nagydíj virtuális boxfalán ült, ami mutatja az erejét és az elhivatottságát. A felépülése felér egy csodával. Így ez a születésnapja igazán különleges érzés most.”

    Newey a szezon későbbi szakaszában visszatért a pálya mellé, és Abu Dhabiban végignézte, ahogy Max Verstappen megszerezte első F1-es bajnoki címét a Red Bull-lal.

    Newey 2006 óta a Red Bull F1-es technikai programjának a vezetője, és jelenleg a 2022-es autó építését felügyeli, amely az új technikai szabályok bevezetése miatt jelentősen eltér majd az idei RB16B-től.

  • Marko szerint Russell megkönnyítheti a 2022-es bajnoki cím megszerzését

    Marko szerint Russell megkönnyítheti a 2022-es bajnoki cím megszerzését

    A Mercedes 2022-re tervezett pilótafelállás-változása valóban megkönnyítheti Max Verstappennek azt, hogy megvédje a bajnoki címét. Ez a véleménye a Red Bullos Dr. Helmut Markónak, aki az osztrák kolléga, Toto Wolff döntését kommentálta, miszerint a Mercedes ötéves veteránját, Valtteri Bottast a Williams fiatal tehetségére, Russellre cseréli. Marko a La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozott:

    „Először azt kell látnunk, hogy Russell mennyire gyors valójában. Idén az időmérőkön nagyon jó volt, de a versenyeken nem sokszor előzte meg Nicholas Latifit. Szóval meg kell néznünk, mennyire gyors a versenyeken. Amennyiben tényleg képes lesz felvenni Hamilton sebességét, az még nekünk is segíthet.”

    Marko, aki Christian Horner mellett a Red Bull legfőbb tisztségviselője, szintén visszatáncolt a korábbi kijelentéséből, miszerint Wolff egy „rossz vesztes”, amiért idén nem fogadta el gyorsan a bajnoki vereséget. A 78 éves szakember így folytatta a Servus TV-n:

    „Elsőre egy kicsit talán túlzó volt a szóhasználat. Ugyan nem megyek nyaralni együtt Totóval, de remek munkát végez, és általában véve kölcsönös a tiszteletünk. Én is igyekszem a legjobbat kihozni magunkból. Aztán akadnak ezek a konfliktuspontok itt-ott.”

    Marko úgy gondolja, hogy a teljesen új szabályok ellenére is a Red Bull és a Mercedes 2022-ben is szorosan küzdenek majd egymás ellen:

    „Max már dolgozott a 2022-es autóval a szimulátorban, és tudja kezelni a hátsó rész stabilitási hiányosságait. Nem feltétlenül a legkényelmesebb autót akarja, hanem a lehető leggyorsabbat, amit meg tudunk építeni neki.”

  • Az orosz F1 szakértő attól tart, hogy 2022-ben valaki nagyon dominálni fog

    Az orosz F1 szakértő attól tart, hogy 2022-ben valaki nagyon dominálni fog

    Egy népszerű Forma-1-es kommentátor elismeri, hogy „nagyon fél”, amikor a sportág 2022-ben belép a teljesen új korszakába. Miután a 2021-es év epikus küzdelme lezárult, a figyelem már a jövő év felé fordul, ahol teljesen új autók debütálnak, teljesen új tervezési filozófiával, azzal a céllal, hogy jobb és szorosabb versenyeket eredményezzen a dolog. Alexey Popov, az orosz Match TV kommentátora a Championatnak nyilatkozott erről:

    „Nagyon tartok az új szabályok első évétől. Az emberek olyan sokat várnak tőle, mert Ross Brawn előállt ezzel az újragondolt „ground effect”-el. Életem során azonban már sokszor változtak a szabályok, és minden alkalommal kemény küzdelem helyett egy ember kitalál egy dolgot a szürke zónában, és másfél másodperccel előrébb jár a többieknél. Aztán az egész szezon arról szól, hogy mindenki más fájdalmak közepette próbál felzárkózni.”

    A hihetetlenül szoros és intenzív 2021-es harccal ellentétben úgy véli, a 2022-es szabályok okozta fájdalmak sok rajongó számára nehezen lesz emészthető:

    „Idén hozzászoktunk a többszintű küzdelemhez – két csapat az első helyért, kettő a harmadik helyért, kettő az ötödik helyért ment. Szóval amit igazán nem szeretnék, hogy valaki sokkal jobban alkalmazza Brawn ground effectjét, mint a többiek. Sajnos az előrejelzéseim kiábrándítóak. Attól tartok, hogy ismét egyféle szuperdominanciát láthatunk majd.”

    A Red Bull részéről Dr. Helmut Marko azonban kevésbé aggódik, a La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozva úgy véli, hogy 2022-ben „még mindig párharc lesz köztünk és a Mercedes között”.

  • Verstappen azt javasolja Latifinak, hogy kapcsolja ki a telefonját

    Verstappen azt javasolja Latifinak, hogy kapcsolja ki a telefonját

    Az új világbajnok Max Verstappen azt tanácsolta Nicholas Latifinak, hogy kapcsolja ki a telefonját. Miután múlt vasárnap Abu Dhabiban a rendkívüli izgalmak után a kockás zászló lehullt, Christian Horner „életre szóló Red Bull-ellátmányt” ajánlott fel a kanadai Latifinak, amiért kiesett és kiváltotta a bajnokságot megváltoztató késői biztonsági autós fázist.

    Azóta a Lewis Hamilton- és Mercedes-rajongók egy része összeesküvés-elméleteket és gyalázkodásokat zúdítanak a Williams-pilótára a közösségi médiában. A 26 éves pilóta így védekezik:

    „Nyilvánvaló, hogy soha nem állt szándékomban véletlenül befolyásolni a bajnokságot. Hibáztam és elrontottam a saját futamomat. Csak bocsánatot kérhetek a befolyásolásért és a lehetőség megteremtéséért, de még egyszer: hibáztam.”

    A vasárnapi, pattanásig feszült 2021-es szezonzáró előtt a Red Bull főnöke, Dr. Helmut Marko azt mondta, Verstappen úgy kezeli a bajnoki küzdelem okozta nagy nyomást, hogy kerüli a sajtót és a közösségi médiát. A 24 éves Verstappen elmondta a De Telegraafnak, hogy most azt tanácsolja Latifinak, hogy járjon el hasonlóan:

    „Ha okos, akkor kikapcsolja a telefonját és nem vesz tudomást erről. Csak remélni tudom, hogy Nicholas élvezni tudja az ünnepeket, és jövőre még erősebben tér vissza.”

  • A Red Bull a létező leghamarabb hosszabbítana Verstappennel

    A Red Bull a létező leghamarabb hosszabbítana Verstappennel

    A Red Bull kihasználná azt, hogy Max Verstappen az Abu Dhabi Nagydíj után azt mondta, hogy „10-15 évig még simán versenyezne a Milton Keynes-i istálló színeiben”. Az energiaitalosok emiatt még megkezdenék a Forma-1 frissen koronázott világbajnokával, hogy hosszú távra magukhoz láncolják őt.

    A holland szupersztár a csütörtöki nap folyamán vehette át a jól megérdemelt világbajnoki trófeáját az Fia Gálán, Párizsban. Verstappennek ehhez egy drámai, véglegtekig kiélezett csatában kellett felülmúlnia a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont Abu Dhabiban, amit egy utolsó körös előzéssel meg is tudott csinálni.

    2021 bajnokának jelenlegi szerződése a 2023-as év végén fog majd lejárni, de mivel a felek rendkívüli harmóniában képesek együtt dolgozni, a hosszabbítás csupán az idő kérdése. Ugyan még semmit nem kell elkapkodnia a két félnek, Dr. Helmut Marko elismerte, hogy rövidesen meg fogják kezdeni a tárgyalásokat Verstappennel az új szerződéséről.

    Az osztrák szakember a német Formel1.de-nek adott interjújában árulta el azt, hogy rövidesen elkezdik a megbeszéléseket Hollandia első Forma-1-es világbajnokának menedzserével, Raymond Vermeulennel.

    „Meglátjuk majd” – mondta Marko egy YouTube videóban. „Megbeszéljük a dolgokat és nagy valószínűséggel hosszabbítani fogunk.

    Verstappen Red Bullnál maradása mellett még az is nagy fegyvertény lehet, hogy az energiaitalos istállóra már a „családjaként” tekint, ami miatt a közös folytatás szinte egyértelműnek látszik.

    „Egyértelmű, hogy maradni szeretnék, mert a rádióban is hallhattátok a futam után, hogy ezt 10-15 évig még nagyon szívesen tudnám csinálni a csapattal” – nyilatkozta a holland csillag a csütörtöki FIA Gálán.

    „Boldog vagyok, hogy itt versenyezhetek, mert itt önmagamat tudom adni, ami szerintem nagyon fontos a sportunkban. A pályán és azon kívül is képesek vagyunk erre, mert képesek vagyunk együtt nevetni és mókázni. Ez pedig szerintem nagyon fontos, mert így képesek vagyunk szórakozni amellett, hogy azt csinálhatjuk, amit a legjobban szeretünk.”

  • Ecclestone kiakadt Hamilton lovaggá ütésén

    Ecclestone kiakadt Hamilton lovaggá ütésén

    Bernie Ecclestone megkérdőjelezte, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton valóban megérdemli-e a lovagi címet. Szerdán, alig néhány nappal azután, hogy Abu Dhabiban csak kis híján maradt le a rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki címről, a Mercedes pilótáját Károly herceg hivatalosan is lovaggá ütötte a Windsori kastélyban tartott hagyományos kardos ceremónia keretében. A 91 éves Ecclestone, az F1 korábbi ura az n-tv német csatornának nyilatkozott:

    „Csak olyan embereket szabadna lovaggá ütni, akik valóban tettek valamit az országért. Nem hiszem, hogy sokakat, akiket most lovaggá ütnek, valóban megérdemelnék. Mindannyian sok pénzt keresnek, és adományoznak valamennyit jótékonysági célokra, de nem tettek semmi rendkívülit az országért.”

    Ecclestone Hamilton Mercedes-főnökére, Toto Wolffra is kiakadt a viselkedése miattt, miután a Red Bull-os Max Verstappen Abu Dhabiban megnyerte a világbajnokságot. Így folytatta a brit:

    „Nyilvánvalóan a csapat többi tagja is dühös volt, de ő volt az egyetlen, aki ezt kimutatta. Ha a Mercedes nem is nyerte volna meg a bajnokságot, legalább színészkedésért Oscar-díjat kellene kapnia.”

    Dr. Helmut Marko, a Red Bull részéről is élesen bírálta a Mercedes fenyegetését, hogy megfellebbezi Verstappen bajnoki címét. Szerinte a nagy Niki Lauda, Wolff segítője a Mercedesnél volt az, aki kitalálta a szlogent a Forma-1 új hozzáállására, hogy a versenyek alatt döntéseket hozzanak. Így fogalmazott Marko:

    „Engedjétek versenyezni őket, mondta mindig Niki. Túl korán halt meg sajnos. A sportról alkotott felfogásunk alapján mi pedig soha nem tennénk ilyet.”

    A Mercedes azonban a csütörtöki határidő előtt ejtette a fellebbezést, de a korábbi F1 versenyző, Christian Danner szerint a reputációs kár már megtörtént:

    „Először is, nem lettek világbajnokok (egyéniben). Most pedig úgy néznek ki, mint a rossz vesztesek.”

  • Alonso: Verstappen szerencsés volt, de így igazságos

    Alonso: Verstappen szerencsés volt, de így igazságos

    Max Verstappen drámai végjáték után biztosította be élete első bajnoki címét, és persze mindenkiből komoly érzelmeket váltott ki az Abu Dhabi Nagydíj.

    Helmut Marko például elárulta, hogy „sokkal intenzívebb volt”, mint az első bajnoki címük, amit Sebastian Vettellel nyertek.

    „Ez sokkal messzebbre ment, sokkal intenzívebbek voltak az érzelmek” – nyilatkozta az osztrák a német Sky-nak. „A felszabadultság, ami az utolsó kör után jött, tényleg páratlan.”

    Marko elárulta, hogy már elfogadta a vereséget, valójában már akkor, mikor még el sem indultak Abu Dhabiba: „Igen, úgy gondoltam, hogy vége, ennyi volt, ha őszinte akarok lenni. A Mercedesnek volt a legjobb autója a szezon végén.”

    Fernando Alonso is gyakran megnyilvánult a vb-harccal kapcsolatban, így a végkifejletről is szólt néhány szót: „A biztonsági autó nélkül Lewis lett volna a bajnok. A biztonsági autóval Max lett. Ebben a tekintetben tehát ma a szerencse döntött, őszintén szólva. De ha megnézzük a többi 21 futamot, beleértve ezt is, Maxnek is sok balszerencséje volt, szóval talán ez volt az igazságszolgáltatás.”

    A finálé minden idők talán legvitatottabbja lett, a Mercedes két óvást is benyújtott, szinte rögtön a leintés után. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner így reagált erre: „Ez tényleg senkinek sem jó, hogy ezt csinálják. De nem vehetik el tőlünk ezt a bajnokságot. Senki sem veszi el Max bajnoki címét. De hé, várhattunk volna tőlük más reakciót?”

    Verstappen édesapja, Jos pedig a Red Bullt méltatta stratégiai élességük miatt: „A Red Bull mindig nagyon erős volt, már ami a taktikát illeti. Sokáig nem nekik volt a leggyorsabb autójuk, így a taktikára kellett hagyatkozniuk. De Max volt idén a legjobb pilóta, és megérdemli a világbajnoki címet. Végül egyetlen esélye volt, egyetlen kör, és megcsinálta. Szinte el sem hiszem.”