Címke: Dr. Helmut Marko

  • Tsunoda elismeri, hogy 2021-ben lusta volt

    Tsunoda elismeri, hogy 2021-ben lusta volt

    Yuki Tsunoda elismerte, hogy a tavalyi Forma-1-es bemutatkozó szezonjának nagy tanulsága az volt, hogy ne legyen többé oly lusta.

    A Honda támogatta japán pilóta, akit a Red Bull megtartott juniorcsapatának, az AlphaTaurinak, még „lusta disznónak” is nevezte magát. A 21 éves Tsunoda azt mondja, tévesen ítélte meg a Forma-1 nehézségét, miután 2021-ben, a debütálásakor pontokat szerzett:

    „Azt hittem, hogy kontroll alatt tartom a dolgokat. Úgy gondoltam, könnyű lesz.”

    Ezt követően azonban elkezdett hibázni és hagyta, hogy a frusztrációja láthatóvá váljon, és elismeri, hogy az önbizalma is nagyot esett:

    „Felismertem, hogy OK, ez elég nehéz – sokkal nehezebb, mint hittem volna. Ilyen tapasztalatom még soha nem volt korábbról. Küzdenem kellett ezután.”

    A Red Bull versenyzők elöljárója, Dr. Helmut Marko még időben közbelépett, és arra kényszerítette Tsunodát, hogy költözzön Olaszországba, hogy közel legyen az AlphaTauri csapatfőnökéhez, Franz Tosthoz. Így folytatta a japán versenyző:

    „Aztán volt hét olyan verseny egymás után, amelyen nem volt balesetem. Ugyanakkor még soha nem volt ennyi hullámvölgyet tartalmazó szezonom. Most, hogy láttam a jót és a rosszat is, előre tudok lépni. Tudom a részleteket, hogy hol kell javulnom ahhoz, hogy folyamatosan a csapattársam előtt legyek. Az alapanyagok megvannak.”

    Tsunoda, 2022-ben újra a jó formában lévő francia Pierre Gaslyval alkot majd egy párost.

  • Marko: Masi ne legyen már a Forma-1 bűnbakja

    Marko: Masi ne legyen már a Forma-1 bűnbakja

    Úgy néz ki, Michael Masi továbbra is kiemelt szerepet kap a Forma-1 élén – de 2022-re egyértelmű változások jönnek. A rendkívül ellentmondásos 2021-es Abu Dhabiban rendezett bajnoki döntő óta egyesek azt követelik, hogy a versenyigazgatót, Michael Masit váltsák le egy sor megkérdőjelezhető döntése miatt. Erről Sergio Perez, a Red Bull versenyzője beszélt:

    „Egyes emberek nagyon komolyan gondolják ezt, de szerintem továbbra is támogatnunk kell Michaelt. Remek munkát végzett. Ne feledjük, hogy Charlie Whiting helyét kellett betöltenie.”

    Valóban, az utóbbi időben az a vélemény alakult ki, hogy Masi valószínűleg megtarthatja állását, de a versenyigazgatói feltételeket átdolgozzák, hogy levegyék a nyomást az ausztrál szakemberről. Az energiaitalosok részéről Dr. Helmut Marko elmondta, hogy az FIA jelenlegi vizsgálata Abu Dhabiban és más 2021-es ellentmondások miatt nem kifejezetten Masi ellen irányulnak. A Kleine Zeitungnak nyilatkozott:

    „A vizsgálat elsődleges célja annak a tisztázása, hogy Masi egyszerűen túlterhelt volt abban a helyzetben, és hogy a csapatfőnökök nem avatkozhatnak közbe továbbra is a rádión keresztül a versenyirányításba. Mindennek tisztábbá kell válnia.”

    Védence, Max Verstappen volt ugyanakkor a haszonélvezője a legvitatottabb Masi-döntésnek Abu Dhabiban, ezért így folytatta:

    „Azt hiszem, hogy megpróbálják majd egy kicsit jobban tehermentesíteni a versenyigazgatóságot.”

    Marko szerint az FIA-nak a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a csapatok sokkal nagyobb erőforrásokkal és személyzettel rendelkeznek, mint azt gondolták:

    „A nagy csapatoknak, mint amilyen mi is vagyunk, vannak embereik a gyárban, akik minden apró részletet kielemeznek, és azonnal tudatják a boxfallal. Tehát ilyen szempontból az FIA reménytelenül háttérbe szorul az emberhiánya miatt.”

    Ezért a 78 éves Marko szerint nem lehet Masi a bűnbak szerepében:

    „Persze, hogy nem az. Ő találni akart egy sportszerű megoldást. Ahogy az sokszor előfordul a biztonsági autós fázisoknál, az egyik versenyző jobban profitál belőle, mint a másik. Az amerikai IMSA-ban akár három kört is hozzá lehet adni, így a futamok hirtelen hosszabbak lesznek. A Forma-1-ben, a szűkre vett üzemanyag-számításokkal ez nem lehetséges.”

  • Red Bull: A Mercedes nem vállalna akkora kockázatot, mint mi anno Verstappennel

    Red Bull: A Mercedes nem vállalna akkora kockázatot, mint mi anno Verstappennel

    A Forma-1-et vakmerő és néha már őrültségnek tűnő döntések vezérlik. Dr. Helmut Markót rendkívül sokan kritizálták, amikor ő és a Red Bull vezérkara zöld utat adott a 17 éves Max Verstappennek a Forma-1-ben való bemutatkozásra. Az osztrák szakember most elárulta, hogy mi vezette őket ehhez a döntéshez.

    2021 világbajnokának egyáltalán nem voltak könnyűek az első évei az autósport királykategóriájában. Ugyan a tehetsége egyből látható volt, sokan tapasztalatlannak és túlzottan agresszívnak tartották őt a paddockban. Marko elismerte, hogy ugyan nehezen hozták meg a döntésüket Verstappen mellett, de miután meghúzták a ravaszt, mindig kiálltak mellette.

    „A kritikákra számítottunk, azonban vállaltuk ezt a fajta kockázatot” – ismerte el a szaktanácsadó. „Minden létező tesztlehetőséget megadtunk Maxnek a Toro Rossónál, természetesen szabályos keretek között. Először Szuzukában ülhetett autóba egy első szabadedzés keretein belül és már ott láttuk, hogy van benne potenciál, mert viszonylag jól szerepelt egy nehéz pályán.”

    „Amikor tárgyaltunk vele, mindenben biztos voltam. Max már mentálisan és fizikailag is készen állt a Forma-1-re 17 évesen. Soha nem bántuk meg a döntésünket emiatt.”

    Marko hozzátette, hogy „a kritikusok a tavalyi szezont követően nem nevezhetik Verstappent éretlennek”, ugyanis a holland csillag még a legnehezebb pillanatokban is meg tudta őrizni a hidegvérét, ami végül egy világbajnoki címet ért a számára.

    Ugyanakkor az osztrák ex-F1-es az interjújában odaszúrt a közvetlen rivális Mercedesnek is. Marko állítása szerint ugyanis a brackley-i istálló nem merne bevállalni egy ekkora kaliberű kockázatot, mint azt ők Verstappennel tették két alkalommal is. Először, amikor beültették a Toro Rossóba, másodszor pedig akkor, amikor mindössze egy F1-es évet követően lehetőséget adtak neki a Red Bullnál.

    „A Mercedesnél nem mernének egy újonccal ekkora kockázatot vállalni. Verstappen megszerzésével és azonnali alkalmazásával nem az volt a célunk, hogy mindezt a Mercedes orra alá dörgöljük. Rövidre fogva az egészet, más a mentalitásunk, azonban nagy szerencsénk van, hogy Verstappennel 19-re lapot húztunk és bejött.”

  • Marko elégedett a Liberty költségvetési sapkájával, és a Netflixszel

    Marko elégedett a Liberty költségvetési sapkájával, és a Netflixszel

    Dr. Helmut Marko ritkán dicsér, de most méltatta a Forma-1 jelenlegi kereskedelmi jogtulajdonosát, a Liberty Mediát. Az amerikai médiacéget rengeteg kritika érte, mióta öt évvel ezelőtt átvette a sportág irányítását és leváltotta Bernie Ecclestone-t, de az új világbajnok Red Bull-os Dr. Helmut Marko üdvözli a legújabb intézkedéseket. Az Autorevue-nak nyilatkozott az osztrák szakember, és egykori F1-es pilóta:

    „Sokkal érdekesebb lesz a Forma-1 a költségvetési korlát miatt.”

    Az új költségvetési keret célja a költségek általános csökkentése mellett az is, hogy a sokkal nagyobb topcsapatok és a mezőny többi tagja közötti szakadékot csökkentse. Marko azonban így folytatta:

    „Emellett az is tény, hogy a Liberty Media sokat tett és fejlesztett a közösségi média és a Netflix területén. Amikor látod Sergio Perez körül a lelkesedést Mexikóban, egyszerűen el sem hiszem azt, ami ott történt. Ugyanez esett meg Maxszel is, Zandvoortban. Ez egy olyan pozitív lelkesedés, amit alkohol és erőszak nélkül értek el.”

  • Marko: Bottas egy lúzer, ha előzni kell

    Marko: Bottas egy lúzer, ha előzni kell

    Helmut Marko szerint Sergio Pérez bizonyította, hogy jobban bírja a nyomást, mint Valtteri Bottas.

    Max Verstappen és Lewis Hamilton 2021-es párharcában sokszor a csapattársaik is fontos szerepet játszottak, a Red Bullhoz év elején csatlakozó Sergio Pérez, és a Mercedestől év végén távozó Valtteri Bottas is vívott egyfajta különmeccset. Abu Dhabiban például Pérez védekezésén is sok múlott Hamilton ellen, így maradt esélye Verstappennek a bajnoki címre.

    „Számunkra egyértelmű, hogy jelenleg nincs olyan versenyző, aki fel tudná venni a versenyt Verstappennel az időmérőn” – szögezte le Helmut Marko Pérez védelmében az AutoRevue hasábjain. „De akkor kell valaki, aki nem omlik össze – ez nem is történt meg Pérezzel.”

    A dicséret után viszont Marko kifejtette, mi az, amiben fejlődést akar látni a mexikóitól.

    „Ha a 9. vagy a 11. helyről indul, akkor nem fognak segíteni azok a kvalitásai, amelyekkel rendelkezik a versenyben” – tette hozzá. „Ugyanolyan szinten autózott néhány versenyen, mint Max Verstappen, de elszállnak az esélyei, mire átmegy a mezőnyön.”

    Ezután került szóba Pérez teljesítménye Bottashoz képest: „Ez a nagy különbség közte és Bottas között, aki egy lúzer, ha előzésről van szó. Szupergyors, de ha forgalomban van, nem tud előzni.”

  • Miért nem száll be továbbra se a Red Bull a Formula E-be?

    Miért nem száll be továbbra se a Red Bull a Formula E-be?

    Helmut Markonak a Red Bull részvétele a Formula E-ben kizárt, az érvelése azonban tévedésen alapszik.

    Az energiaitalosoknak két csapata van a Forma-1-ben, a DTM-ben, a rali-világbajnokságban és számos más motorsport-sorozatban is kiemelkedő támogató. Egyedül a Formula E-ben keressük hiába a jellegzetes logót a piros bikával, néhány versenyző sisakja kivétel ez alól csak. Helmut Marko tanácsadó szerint ez egyhamar nem is fog változni, árulta el az Autorevuenek:

    „Több oldalról is próbáltak rávenni minket, hogy csatlakozzunk, de nekem elég volt egy futamra ellátogatni. Egyértelművétettük: nem, ezek nem mi vagyunk.”

    A célcsoportban pedig határozottan van átfedés. A Formula E a fiatal, nagyvárosi közönséget akarja megszólítani, ami a Red Bull számára is fontos. Marko véleménye szerint azonban a Formula E fenntartható arca csak álca:

    „A Formula E-nél az emberek rájöttek, hogy ez valójában egy átcímkézős csalás. Elmentünk megnézni a futamot Uruguayban, a Punta del Este-i E-Prix-versenyre. Ahol megláttam ezeket a hatalmas dízel aggregátokat.”

    A Red Bull Motorsport tanácsadójának érvelése azonban ingatag lábakon áll. Tény, hogy az akkumulátorok töltéséhez szükséges áramot a megfelelő áramfejlesztőkkel állítják elő. Azonban nem gázolajjal, hanem glicerinnel, tehát cukoralkohollal működnek.

  • A Red Bull néhány héten belül szerződést hosszabbítana Verstappennel

    A Red Bull néhány héten belül szerződést hosszabbítana Verstappennel

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko azt mondja, hogy a következő hetekben leül Max Verstappennel, hogy megvitassák a regnáló világbajnok 2023 utáni jövőjét. A holland pilóta érdekeit régóta menedzsere, Raymond Vermeulen kezeli, de utóbbi még nem szakított időt arra, hogy egy esetleges új szerződésről tárgyaljon az energiaitalosokkal. Marko az AutoRevue-nak ennyit mondott erről:

    „A következő hetekben Maxszel tárgyalásokat fogunk folytatni. A menedzserével nehéz volt beszélni, mert a fia a dubaji 24 órás versenyen volt Jos Verstappennel együtt.”

    Verstappen múlt havi, Abu Dhabiban elért megkoronázásának a Red Bull részéről fizetésemelést kellene indokolnia, de Marko figyelmeztetett, hogy a holland jelenlegi – becslések szerint borsos 25 millió dolláros – fizetése nem sok teret enged a növekedésnek. Az osztrák szakember ezért így folytatta:

    Verstappennel már a határhoz közel vagyunk. Egy ponton, bizony ez lesz a vége.”

    Verstappen közvetlen riválisa, Lewis Hamilton 2023 végéig kötelezte el magát a Mercedeshez.

    Arra a kérdésre, hogy a Forma-1 2021-es világbajnokát nem lehetne-e valamikor átcsábítani az ezüstnyilas alakulathoz, Marko úgy vélte, hogy a tavalyi Brit Nagydíj és a Verstappen és Hamilton közötti vitatott összecsapás után talán túl sok a sértődöttség a Mercedes felé Max részéről:

    „Nem hiszem, hogy Max akkor odamenne. Úgy vélem, hogy a silverstone-i események miatt kevésbé lenne hajlamos a váltásra. Ennél drágábban pedig nem mehetne ez a dolog!”

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner nemrég kiemelte az istálló különleges kapcsolatát sztárpilótájával, és ragaszkodott ahhoz, hogy ez „többet ér minden papírnál”. Marko is kiemelte a csapat és a versenyző közötti figyelemre méltó hűséget:

    „Annak ellenére, hogy láttuk, hogy a Renault-erőforrással biztosan nem fogunk világbajnokságot nyerni, ő kiállt a csapat mellett. Mindig egyenesen elmondtuk neki, mik a terveink, amikor elkezdtünk a Hondával dolgozni. Más fejlesztésekről is tájékoztatást kapott. Ezért is hiszek a nyilatkozatainak, miszerint nagyon jól érzi magát velünk.”

  • Abiteboul a Red Bullhoz tart?

    Abiteboul a Red Bullhoz tart?

    Cyril Abiteboul egyes értesülések szerint a Red Bull csapatához szerződhet a közeljövőben. A Renault korábbi csapatfőnöke egész pontosan a Red Bull motorrészlegéhez érkezhet.

    A 2021-es szezon végeztével a Honda kivonult a Forma-1-ből, így a Red Bullos csapatok magukra maradtak motorfronton. Az energiaitalosok úgy döntöttek, hogy saját kézbe veszik a motorprojektet, a Honda kisebb segítségével. És itt jön Abiteboul a képbe, aki a Red Bull motorrészlegének vezetője lehet a japán Autosport Web információi szerint.

    „Egy Red Bullon belüli forrás szerint a tárgyalások után Abiteboul elvileg beleegyezett abba, hogy a Red Bull Powertrains vezetője legyen, és annak nem technikai részét irányítsa” – áll az értesülésben.

    A Red Bull 2023-tól teljesen a saját lábán kell álljon ilyen téren is, gyár is épül e célból Milton Keynes-ben. Több szakembert igazoltak például a Mercedestől is, és most tehát Abiteboul lehet a következő erősítés.

    A 44 éves francia érkezésének pikantériáját az adja, hogy néhány éve nagyon úgy tűnt, nem felhőtlen a viszony közte és a Red Bull Racing vezetése között. Amikor a Red Bull még Renault erőforrásokkal ment, többször előfordult szócsata a felek között, majd viharosan is ért véget a partnerség.

    Továbbá az is beszédes lehet, hogy Abiteboult látni lehetett az Abu Dhabi paddockban Christian Hornerrel és Helmut Markóval tárgyalni.

  • Tost: Gasly igazán nagyot lépett előre 2021-ben

    Tost: Gasly igazán nagyot lépett előre 2021-ben

    Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost elismerte pilótája, Pierre Gasly „fantasztikus potenciálját”, és ragaszkodott ahhoz, hogy a francia „ott lesz a szeren” az idei szezonban, ha a faenzai bázisú alakulat versenyképes autót tud biztosítani neki.

    Gasly negyedik teljes szezonját töltötte a Forma-1-ben a sportág legjobb tíz versenyzője közt, és egyéni csúcsot ért el azzal, hogy 110 pontot szerzett a pilóták bajnokságában tavaly.

    2019-ben a Red Bull Racinggel folytatott bizonytalan szezonját követően, amely idő előtt véget ért, Gasly Tost irányítása alatt újjászületett az AlphaTaurinál, és a 2020-as Olasz Nagydíjon aratott szenzációs győzelmével, valamint a tavalyi szezonban az F1-es középmezőny éléhez tartozó remek szezonjával újra a helyes útra tért.

    Tost ugyanakkor úgy véli, hogy Gaslynak még bőven van hova fejlődnie, mondta média munkatársainak a tavalyi szezon végén:

    „Elképesztő potenciál van benne. A lényeg, hogy még mindig az az érzésem, hogy fejlődhet, mert ez a döntő akkor, ha ezen a szinten vagy. Amennyiben jövőre versenyképes autót biztosítunk neki, akkor 100 százalékosan odateszi magát. A vezetéséből tanulva pedig most már van tapasztalata arról, hogyan kell beállítani az autót, miképp kell kezelni a gumikat. Érti a verseny történéseit, a rádión a kérdéseket, amiket feltesz. 2021-ben újabb nagy lépést tett előre, egy igazán nagyot, ami fontos. Még egyszer: amennyiben az autónk működik, ő is ott lesz a top pilóták között.”

    A Red Bull junior motorsport igazgatója, Helmut Marko csatlakozott Gasly dicséretéhez:

    „Mint mindenki tudja, két Forma-1-es csapatunk van, és rengeteg energiát fektetünk a divatmárkánkba, az AlphaTauriba, ott szükségünk van egy erős vezéregyéniségre. A legjobb formájában van, és egy nagyon jó B-csapatnál első számúnak lenni egészen más, mint Max Verstappen mellett második számúnak lenni egy topcsapatnál. Mentálisan ez hatalmas különbséget jelent.”

    Csak idő kérdése az, hogy Gasly kap-e még egy lehetőséget a Red Bull Racingnél. A francia pedig reménykedik ebben, árulta el a brit Expressnek:

    „Először is, nyilvánvaló, hogy a Red Bullnál van az elsőbbségem, de jelenleg úgy döntöttek, hogy Sergióval folytatják. Nem tudom, mi a tervük.

    Az a mondás, hogy valószínűleg 2023-ban adódhat egy lehetőség. Megpróbálom magam a legjobb helyzetbe hozni ehhez, de ez egy olyan egyeztetés, amiről tudjuk, hogy a Red Bull-lal kell megtárgyalni.”

  • A Red Bull idei erőforrása gyengébb, mint a 2021-es

    A Red Bull idei erőforrása gyengébb, mint a 2021-es

    Németországból érkező sajtóértesülések szerint a Red Bull 2022-es erőforrása teljesítményben nem éri el a tavalyi konfigurációét sem.

    Idén hivatalosan már Red Bull Powertrains a motor megnevezése a Honda kiszállása után, ám még az idei verzión azért elég jelentősen fognak dolgozni a japán szakemberek. Fontos változás azonban motorfronton, hogy 2022-ben E10-es üzemanyagokat fognak használni a csapatok, amely miatt minden motor lóerőket veszít. Vannak olyan csapatok, akik már ezt le tudták küzdeni, de a Red Bull még nem.

    Erről maga Helmut Marko is nyilatkozott:

    „A Honda keményen dolgozik az új szabályokhoz való igazodáson. Amit hallok, az pozitív, de a teljesítmény még nincs a 2021-es szinten sem, de meg kell várni, hogy versenykörülmények között milyen lesz.”