Címke: Dr. Giovanni Gordini

  • TOP 10 legolvasottabb cikkünk 2021-ből: Hamilton ebben a csúcsra ért

    TOP 10 legolvasottabb cikkünk 2021-ből: Hamilton ebben a csúcsra ért

    2020-ban is Lewis Hamilton pályán, vagy pályán kívül viselt dolgai érdekeltek titeket a leginkább. Kénytelenek is vagyunk ismételten felhívni a figyelmet arra, hogy nem azért, mert a szerkesztőség „hamiltonos” lenne, sőt.

    Megpróbáljuk ismét elmagyarázni ennek a miértjét, de lehet, hogy ezen kísérletünk is falra hányt borsó. Amennyiben a rajongója vagy, elégedetten nyugtázod a dolgot akár egy lájkkal is pl. a Facebookon, ugyanakkor lássuk be, az ellentábor nagy, mert az átlag Forma-1 rajongói közösség is már nagyon azt akarta, hogy szakadjon meg Lewis dominanciája. Ezért vérmérséklettől, felkészültségtől stb, függően véleményezi a cikket, és ilyenkor aposztofálnak minket egyébként igen sértő módon a brit hétszeres világbajnok pártfogóinak. Lehet, hogy te nem akarsz látni Hamiltonos cikkeket a te kis zárt világodban, akkor a legegyszerűbb módja ennek az, ha nem nyilvánítasz véleményt ennek emojival, és pláne nem kommentelsz.

    Lehet, hogy most egyeseknek nagy titkot árulunk el, de a Facebookot elképesztően és egyre inkább nem érdekli az, hogy te pozitív, vagy negatív kritikát gyakorolsz-e éppen. Az algoritmus a tevékenységedből kb. annyit lát, hogy érzelmet fejeztél ki egy emoji ikonnal, sőt, akár kommenteltél is, tehát TÉGED EZ ÉRDEKEL. Nem izgatja az, hogy milyen értelemben, de felhatalmazást érez arra, hogy a jövőben még több ilyen jellegű posztot toljon az arcodba. Amin vagy megint kiakadsz és ezzel tovább hergeled magad, esetlegesen annyira, hogy szankcionáljuk is.

    Mert ebből sem csinálunk titkot, 2022-ben is aki átlép egy határt ami túlmutat a mindenki által elfogadott közösségi alapelveken, azt helyre tesszük. Nem azért, mert életcélunk önkéntes rendőrködni, hanem azért, mert a Facebook is erre kényszeríti az oldal és csoport tulajdonosokat. El lehet billenni akár abba az irányba is, hogy az már érezhetően károkat okoz nekünk, ezt pedig nem engedhetjük meg magunkat. SZABAD a véleménynyilvánítás, de alkalmazzuk a magyar nyelvet, lehet csodálatosan is tálalni valamit, ami nem tetszik, iróniában pokolian erősek vagyunk.

    Nézzük is akkor most már a 2021-es top cikkeket!

    10. Hamilton úgy is veszíthet, ha Verstappen előtt végez Abu Dhabiban

    A szezonzáróra úgy érkeztünk ugyan, hogy elég egyértelmű volt az, hogy ki mit tehet meg a Hamilton-Verstappen párosból azért, hogy világbajnok legyen. Mégis volt egy kivételes eset, amely benne volt a pakliban…

    9. Grosjean letett arról, hogy valaha még F1-es pilóta lesz

    A francia pilótáról azt gondolhattuk, hogy vége a teljes autóversenyzői karrierjének, hiszen csodával határos az, amit túlélt Bahreinben. Ehhez képest Főnix-madár jelleggel megrázta magát, és IndyCarban olyan derekas eredményeket ért el, hogy 2022-ben már topcsapatnál indul, és a teljes Grosjean család átköltözött Amerikába. De erről írjon majd az 500miles.hu!

    8. Négy dolgot kér Hamilton az új szerződésében

    Én eleji slágersztori volt az, hogy Lewis úgy indult neki 2021-nek, hogy nem volt szerződése az esztendőre. Az idei évre vonatkozóan végül ezt hamar nyélbe ütötték. Nyár közepén Ausztriában pedig az is kiderült, hogy az együttműködés tart még tovább is…

    7. Kiderült mit mondott egymásnak Hamilton és Verstappen a befutó után

    Alig pár hete, ki ezért, ki azért teljesen készen volt a végeredménytől Abu Dhabiban. Hamilton azóta sem nagyon beszél, sőt az Instagramján is furcsa dolgokat művel, így felértékelődött ez a diskurzus a két világbajnok között.

    6. Marko meglepő jelöltet nevezett meg a Red Bull második ülésére

    Nem volt tökéletes a mexikói éve, inkább csak a nyári szünet után talált magára. Volt terv tehát a leváltására, de végül nem kellett élni vele, mert parádésan zárta az évet.

    5. Így kiabált Hamilton bakija közben Toto Wolff – videóval!

    Most újra nézve a videót, azért az a BOSE fejhallgató itt is kapott egy kisebbet, tehát nyugodtan kijelenthetjük, hogy idén bizonyosan lett a Mercedes csapatfőnökének pár ősz hajszála.

    4. Dr. Gordini Senna balesetéről: Emlékszem a vérre, a csendre és Berger könnyeire

    Dr. Giovanni Gordini nem igazán beszélt eddig a legendás háromszoros brazil világbajnok, Ayrton Senna balesetének a körülményeiről, idén megtörte a csendet.

    3. Több F1-es csapat és a Facebook is közleményt adott ki

    Nagy volt a balhé a Brit Nagydíj után Silverstoneban a pályán, majd azt követően a rasszista fotelhuszárok körében is. Nos, ez nem maradhatott így, lépni kellett…

    2. A pénzbírságnál is súlyosabb büntetés várhat Hamiltonra

    Nem elég, hogy nem jött össze a nyolcadik, de az FIA új vezetésétől függően akár további szankciók is várhatnak az időközben lovaggá ütött Hamiltonra. Biztos, hogy már 2022 év elején sem fogunk unatkozni, már a szezon előtt sem…

    1. Damoklész kardja lebeg Hamilton feje felett, rajtbüntetés lehet belőle

    Az év legnézettebb versenye előtt benne volt még az is a pakliban egy ideig, hogy Lewis kénytelen lesz hátrányból elindulni a döntő menetnek…

    Minden kedves olvasónknak sikerekben gazdag Boldog Új Évet kívánunk!

  • Dr. Gordini Senna balesetéről: Emlékszem a vérre, a csendre és Berger könnyeire

    Dr. Gordini Senna balesetéről: Emlékszem a vérre, a csendre és Berger könnyeire

    Dr. Giovanni Gordini jelen volt, amikor Ayrton Senna 1994. május 1-jén, a San Marinó-i Nagydíjon balesetet szenvedett Imolában, a Williamsszel, és meghalt.

    A bolognai sürgősségi szolgálat orvosaként aznap ő is a néhai Sid Watkins professzor által vezetett orvosi csapatban teljesített szolgálatot. Mindent megtettek Senna megmentéséért, de hiába, a háromszoros F1-es világbajnokot helyi idő szerint 18:37-kor halottnak nyilvánították.

    A most 67 éves Dr. Gordini most először beszélt a brazil versenyző életének utolsó pillanatairól, és 27 évvel a tragédia után, a Gazzettának adott interjúban idézte fel a tragédiát.

    A szöveg további része a nyugalom megzavarására alkalmas tartalommal bír.

    „Emlékszem a vérre, a helikopteres szállításra, a csendre és barátja, Berger könnyeire” – emlékezett vissza Dr. Gordini.

    „A pályán voltam a JJ Lehto és Pedro Lamy között történt balesetnél, a rajtnál, amikor az autó törmelékei és a gumiabroncsok a lelátóra repültek. Néhány perccel később Mauro Sacchetti (a helyszín orvosi szolgálat koordinátora azon a hétvégén) hangját hallottam, a rádión, három egyértelmű szóval: Senna, Tamburello, baleset.”

    „Azonnal aggódni kezdtem, mivel az a kanyar rossz emlékeket idézett 1989-ből, Gerhard Berger kapcsán, aki beszorult az égő Ferrarijába, és a tűzoltók időben történő beavatkozásának köszönhetően menekült meg. Így hát fogtam az orvosi robogómat, és elindultam Tamburello felé.”

    „Néhány perccel Sid Watkins F1-es orvos után érkeztem. Senna még önállóan lélegzett, de már kómába esett: rengeteg vért vesztett a jobb szeme feletti sebből, valamint a nyakánál törést szenvedett, a Williamséről letört felfüggesztés miatt.”

    „Az újraélesztés már megkezdődött, de nem adott életjelet. Mindannyian azonnal megértettük a helyzet súlyosságát, és úgy döntöttünk, hogy a helikopterrel a Maggiore kórházba visszük.”

    „Sennát rögzítettük, és légcsőmetszéssel intubáltuk. A helikopterben még mindig lélegzett, mesterséges lélegeztető segítségével. A szívverése lelassult, de sikerült újraindítani.”

    „Közben riasztottuk Dr. Maria Teresa Fiandrit, az intenzív osztály akkori főorvosát, aki összetoborozta a teljes orvosi csapatot, amelynek én is tagja voltam, hogy készen álljon az érkezésünkre.”

    „Sennát azonnal a sürgősségi osztályára vittük, és miután levettük róla ruhája felső részét, ellenőriztük a vérét, és CT-vizsgálatot végeztünk. Tízen voltunk, akik segédkeztünk ebben.”

    „Már az első képekből megértettük, hogy mennyire kritikus a helyzet, a megerősítést később az elektroenkefalográfia (EEG) által kaptuk meg: az agya nem reagált az elektromos ingerekre.”

    „A vérzés túl intenzív és nagy kiterjedésű volt, mind a jobb homloklebeny sérülése, mind a koponyaalapi törés miatt. Mivel kevés vér áramlott oda, Senna agya leállt, és átment abba az állapotba, amit mi elektromos csendnek nevezünk.”

    „Annak ellenére, hogy nagy mennyiségű vért vesztett a pályán, csak az arca volt feldagadva. Ez természetes dolog ilyen trauma esetén és az eszméletlen betegeknek adott nagyon agresszív életmentőterápiák miatt. A teste változatlan maradt.”

    „Fáradhatatlanul folytattuk a munkát az újraélesztési módszerekkel, a rendelkezésünkre álló gépekkel, mindazt, amit közvetlenül a baleset helyszínén nem tudtunk elvégezni: a lehető legjobb módon gondoskodtunk az ércsatlakozásokról, infúziókkal, a légcsőmetszést is biztosabbra módosítottuk, és gyógyszert is kapott.”

    „Biztosíthatom önöket, hogy mindent megpróbáltunk, de nem volt mit tenni. Senna agyhalálával, és miután a szíve is leállt, újabb nehéz feladat elé kerültünk: be kellett jelentenünk a halál beálltát a kórházban jelenlévő sok embernek.

    „Kétségtelenül az volt rám a legnagyobb hatással, amikor Berger belépett a szobába. Lenyűgözött, hogy mindenáron be akart jönni haldokló barátjához. Ő, aki 1989 áprilisában már volt ugyanabban a kórházi szobában. Ritka és jelentőségteljes gesztus volt.”

    „Keveset tudtam beszélni vele, keveset beszélve, némán és szomorúan állt. Nem akart beszélni, már tudta, mi fog történni. Arra is emlékszem, hogy (Senna) személyes fizioterapeutája, Josef Leberer, a menedzsere, Julian Jakobi és Watkins is bejöttek a szobába.”

    „Sokáig beszélgettünk Siddel Ayrton halála után, ő is elcsüggedt a történtek miatt, de emlékszem, hogy nem sírt. Elmondta, hogy már a baleset pillanatától kezdve tudta, hogy lehetetlen megmenteni őt.”

    „Ő egy másik helikopterrel érkezett Bolognába Franco Servadeivel, a koponya-gerincvelői műtétekre szakosodott idegsebésszel együtt, aki velünk volt Imolában, de nem tudott beavatkozni, mivel lehetetlen volt megmenteni a brazilt.”

    „Még mindig vannak tiszta emlékeim. Már az Imolából való megérkezésünkkor tele volt a kórház előcsarnoka olyan emberekkel, akik a televízióban látták a balesetet: akkoriban ez volt az egyetlen módja annak, hogy értesüljenek a hírekről. Sok újságíró, aki megérkezett, a kórház bejárata melletti nagyteremben kapott helyet.”

    „Fiandrinak sikerült megtalálnia a megfelelő szavakat egy ilyen nehéz pillanatban, és a jelenlévők korlátozott érzelmessége ellenére is észrevehető volt a nagy szomorúság az arcokon. Néhányan közülük még több órán át ott maradtak.”

    „Szombaton megpróbáltuk megmenteni Ratzenbergert, vasárnap pedig Sennát, de abszolút nem volt mit tenni. Egy dolgot azonban szeretnék elmondani: az az átkozott 1994-es hétvége, amikor Rubens Barrichello is súlyosan megsérült (pénteken), megmutatta a világnak, hogyan kell működnie a vészhelyzeti rendszernek ilyen esetekben.”

    „Ayrtont szerették, és ezt látni is lehetett. Azóta a baleset óta az F1 megváltozott, különösen a biztonság szempontjából” – mondta Gordini doktor.