Címke: Dorilton Capital

  • Pérez miatt kerülhet veszélybe Russell helye?

    Pérez miatt kerülhet veszélybe Russell helye?

    Sajtóértesülések szerint a Williams új tulajdonosai nagyon is érdeklődnek Sergio Pérez iránt, így George Russell helye veszélybe kerülhet.

    Miután a Williams család úgy döntött, hogy kivonul a Forma-1-ből és eladják a csapatot, a Dorilton Capital vette át az irányítást. Claire Williams visszalépésével pedig a csapatvezetői teendők is az új tulajdonosok nyakába zúdultak.

    Az új irányítás ugyanakkor egy kívülálló versenyzőt is a csapatba vinne, ez alapján viszont az egyik pilótájuktól meg kell válniuk. A mexikói versenyző felszabadulása tovább keverte ugyanis azokat a bizonyos kártyákat a pilótapiacon. Az olasz Motorsport.com úgy tudja, hogy a 30 éves pilóta tárgyalásai megakadtak, mivel Nikita Mazepin is bekopogtatott a sportágba. A lap szerint Pérez és a Haas már majdnem megegyezett egymással, mikor az orosz úgy döntött, hogy ülést keres magának. A kölcsönös egyesség az amerikai csapat és a Racing Point jelenlegi versenyzője között így nem jött létre, a mexikói ezért kénytelen elővenni a B tervet.

    Pérez útja ez alapján a Williamshez vezet. A grove-i istállónál ugyanakkor mindkét versenyző érvényes szerződéssel rendelkezik, viszont a tulajdonosváltás miatt az új vezetőségnek lehetősége van arra, hogy felülírja a korábbi kontraktusokat. Nicholas Latifi némileg biztonságban érezheti magát, ugyanis szponzori pénzt visz az alakulatba. Ennek értelmében pedig Russell lehet az, aki esetleg félre állhat Pérez útjából.

  • „Nem rejtőzködnek” a Williams csapat új tulajdonosai

    „Nem rejtőzködnek” a Williams csapat új tulajdonosai

    A Williams új csapatfőnöke, Simon Roberts elmondta, hogy a közbeszéddel ellentétben a csapat új tulajdonosa, a Dorilton Capital, jobban mondva annak képviselői egyáltalán nem rejtőzködnek.

    A New York-i központú Dorilton Capital augusztusban vette át a Williams csapatot. Ezzel együtt a Willams család teljesen kivonult a sportból, Claire Williams a Toszkán Nagydíjon már nem volt jelen.

    A Dorilton képviselőiről nem sokat tudni, azonban Mugellóban jelen voltak, hogy első alkalommal találkozzamak a csapat tagjaival.

    „Matthew Savage (a Dorilton elnöke) ott volt Mugellóban, csatlakozott a csapathoz” – mondta Roberts a Motorsport.comnak. „Magával hozta az egyik igazgatósági tagot és vezérkari főnököt is. Szóval jelen voltak.”

    „Nem fognak interjút adni, de ez volt az első megjelenésük a Forma-1-ben és én arra számítok, fogjuk még látni őket a jövőben. Nem rejtőzködnek.”

    Van egy olyan feltevés is, mely szerint a csapat megvásárlása mögött valójában Bernie Ecclestone állhat, ám ezt Claire Williams korábban cáfolta.

    Mindenesetre Roberts bizakodó a tulajdonosok elképzelései kapcsán, ami a csapat jövőjét illeti.

    „Most igyekeznek mindent megismerni az üzlet kapcsán.”

    „Nagyon okosak és nagyon kedvesek és könnyen ki lehet jönni velük, szóval jó őket körülöttünk tudni.”

    „Csak most érkeztek és bekapcsolódnak mindenbe, amibe tudnak. Nyilvánvalóan ott voltak Mugellóban, ami nagyszerű; most a költségvetés beállításával foglalatoskodunk, megvizsgáljuk a befektetési terveket, próbáljuk kitalálni, hogyan leszünk hatékonyak, ez az első teendő” – mondta a Williams csapatfőnöke.

    „Nem akarunk hibázni, most annyit teszünk, hogy a teljesítményünk javítására koncentrálunk hosszútávon.”

    „Nincs gyors megoldás. De rajta vagyunk a hosszú úton és a Dorilton is.”

  • Claire Williams: Sosem volt normális családi életem

    Claire Williams: Sosem volt normális családi életem

    Az elmúlt hetekben Claire Williams visszalépett, így hosszú idő után búcsút int a Forma-1-nek.

    Miután a Dorilton Capital tulajdonába került a Williams csapat a helyettes csapatfőnökként tevékenykedő brit hölgy úgy döntött ideje átadni a stafétabotot. Ezt állítása szerint azonban nem bánta meg. A versenyzés iránti elkötelezettsége miatt ugyanis sosem volt lehetősége egy normális élet kialakítására.

    A Telegraph-nak adott interjúja során elmondta, édesapja, Frank Williams kihagyta családi ebédet az esküvője napján, ugyanis vissza kellett mennie a gyárba. Továbbá a Spanyolországban töltött nyaralásokon sem volt jelen. A 44 éves vezető így tisztában volt azzal, mit is követel kedvenc sportága attól, aki a szereplőjévé akar válni.

    ,,Van tapasztalatom arról, hogy mennyit vesz el az életedből a Forma-1. Most azonban olyan pozícióba kerültem, ami mellett anya és feleség is lehetek. Ezen felül fókuszálhatok az apámra is, aki nagyon közel költözik hozzánk. Rengeteg munka van ebben. A sport rengeteg energiát vesz el tőled. Szeretném egy kicsit újraépíteni magam, és kitalálni azt, hogy ki is vagyok én az F1 világán kívül. Mindig is Claire Williams voltam, Frank lánya. Szeretném ezt azonban hátra hagyni (Forma-1) és magam lenni, hogy meg tudjam az milyen érzés.” -nyilatkozta Claire.

    A 44 éves ex-vezető azonban hozzátette, ahhoz, hogy ma sikeres legyen egy csapat rengeteg millióra van szükség. A sport anyagi vonzata miatt, talán az eljövendőben sosem lesz még egy olyan istálló, mint amilyen a Williams volt. Ez volt az ami megtörte végül. Azonban hozzátette: az emlékeiben a sportágban vívott harcot mindig fantasztikusnak fogja megőrizni.

    ,,A csapatvezetés sosem volt teher a számomra, mindig is kiváltságként tekintettem erre.”

    Ugyan élvezte azt, hogy átvehette a staféta botot a családi örökségben, azonban a várva-várt áttörés nem jött el. Idén Claire Williams úgy érezte forduló ponthoz fognak érkezni az új főszponzoruk segítségével, ám a koronavírus átírt mindent:

    ,,Minden elérhető utat végigjártunk már. Úgy gondoltam, hogy ebben az évben végre forduló ponthoz fogunk érkezni. Volt egy új főszponzorunk, aki tartható ígéretet tett. Ezután viszont minden összeomlott, ugyanis beütött a koronavírus. A játéknak itt vége volt.”

    A Williams először is egy ‘stratégiai áttekintést’ tervezett, viszont Claire számára már az elején egyértelmű volt az, hogy el kell adniuk a csapatot:

    ,,Erre viszonylag korán rájöttünk. Őszintén, ha figyelembe vesszük azokat a szervezeteket, akik befektetnek egy ilyen projektbe, tudhatjuk azt, hogy teljes ellenőrzést akarnak majd. Így mindez elkerülhetetlen volt.”

  • Hivatalos: Claire Williams lemondott a posztjáról, és visszavonul!

    Hivatalos: Claire Williams lemondott a posztjáról, és visszavonul!

    A Williams Racing helyettes csapatvezetője, Claire Williams lemond a hétvégi Olasz Nagydíjat követően az istállónál betöltött posztjáról. Claire 2002-ben lett a csapat része, annak a kommunikációs irodájában. 2012-ben az igazgatótanácsba került, mint kereskedelmi és marketing igazgató, majd 2013-tól kezdve vette át a helyettes csapatvezetői teendőket. Az elmúlt hét évben a vezetése mellett kétszer voltak harmadikak, majd kétszer ötödikek a konstruktőrök bajnokságában.

    A versenyzésben és az üzleti életben tett erőfeszítései mellett Claire dolgozott azon, hogy a nemek közötti sokszínűséget előre mozdítsa a sportágban, miközben a mérnökösködést is népszerűsítette az új generációnak. A csapat élén nevezték ki a Brit Birodalom Rendjének (OBE) tisztjévé, a királynő 2016-os kinevezési listáján ismerték el a Forma-1-ért tett szolgálatait.

    Claire utolsó szerepe helyettes csapatvezetőként talán az egyik legfontosabb volt: jól kampányolt a fenntarthatóbb Forma-1-ért. Az új Concorde Egyezményt az összes csapat aláírta, és ez egyenlőbb versenyfeltételeket biztosít a sportágban résztvevőknek, igazságosabb pénzelosztást és előremutató technikai előírásokkal vágnak neki az istállók 2021-nek, és ami utána jön.

    Claire Williams OBE, helyettes csapatvezető:

    „Nehéz szívvel távolodom el a csapatnál betöltött szerepemtől. Reméltem, hogy folytathatom a hivatalomat, hogy ezzel is rászolgáljak a Williams család örökségére, és képviselhetem azt egy következő generációként. Ugyanakkor idén befektetőt kellett találnunk, és sok dologra nem volt ráhatásunk, és végül a Dorilton Capital csapatához kerültünk. A családom mindig is a versenycsapatot és az embereink érdekeit nézte, így ez volt a legjobb döntés. Tudom, hogy megtaláltuk a megfelelő embereket, akikkel a Williams újra a rajtrács elejére kerülhet, és egyben megőrzik az örökségünket is.

    Úgy döntöttem, hogy lemondok, és ezzel is lehetővé teszem a Doriltonnak, hogy új tulajdonosként újrakezdhessék a csapattal. Nem volt ez könnyű döntés, de hiszem, hogy ez a legjobb minden érintettnek. Óriási megtiszteltetés, hogy ennél a csapatnál nőhettem fel, a Forma-1 csodálatos világában. Minden egyes percét élveztem, és örökké hálás leszek azért, amiért ez megadatott nekem. Ez egy hihetetlen kihívást rejtő sportág, de most meg akarom nézni azt, hogy mit tartogat számomra még a világ. A legfontosabb pedig az, hogy családommal szeretném eltölteni az időmet.

    Köszönöm a Doriltonnak, amiért támogattak, majd megértették a döntésemet. Köszönöm a rajongóinknak is, akik akkor is kitartottak, amikor nehéz időket éltünk meg. Köszönöm az embereinknek a Williamsnél, amiért mindig is családias volt a hangulat, és motiváltak a legutóbbi időszakban is, ők azok, akik leginkább hiányozni fognak. Őszintén remélem, hogy ez a folyamat meghozza a várt sikert. Végük meg szeretném köszönni édesapámnak mindazt, amit tett a csapatért, a sportért és a családunkért.”

  • Claire Williams: Nem Ecclestone a csapat új tulajdonosa

    Claire Williams: Nem Ecclestone a csapat új tulajdonosa

    Miután múlt héten eladták a Williams csapatát, a csapatfőnök-helyettes arra számít, hogy ő marad a vezető szerepben. Azt a pletykát is cáfolta emellett, hogy Bernie Ecclestone-nak bármi köze is lett volna a tulajdonosváltáshoz.

    „Bernie-nek semmi köze nincs az új tulajdonoshoz. A Dorilton Capital teljes mértékben független, tehát nem Bernie a csapat új tulajdonosa” – jelentette ki Claire Williams. „Ez a biznisz, semmi nem változik, csak várjuk, hogy versenyezzünk a hétvégén.”

    Claire végezetül a szerepével kapcsolatban is nyilatkozott: „Itt vagyok és vezetem a csapatot, ahogy tettem azt Barcelonában és előtte, de továbbra is ez lesz a helyzet.”

  • Bernie Ecclestone áll a Williams megvásárlása mögött?

    Bernie Ecclestone áll a Williams megvásárlása mögött?

    Nemrégiben kiderült, hogy a komoly F1-es történelemmel rendelkező egykor bajnok csapat, mely most már egy ideje sereghajtó, új tulajdonba került. A Williams család beadta a derekát, az új tulajdonos pedig a Dorilton Capital nevű amerikai befektetési társaság.

    A csapat hivatalos közleménye szerint a friss tőkebeáramlással a Williams most már profitálhat majd az Concorde Egyezményből és a 2022-ben érkező szabályváltozásokból.

    Claire Williams helyettes csapatfőnök szerint az új befektetési csapat elismeri és értékeli a csapat örökségét és meg fogják őrizni a márka identitását. Marad a Williams név, és az autók elnevezése is továbbra is „FW” (Frank Williams) kezdetű lesz. Marad a székhely is Grove-ban.

    A Dorilton egy manhattani (New York) tőkekezelő társaság. A Williams részvényeket pedig leányvállalatán, a BCE Limited nevű vállalkozáson keresztül vásárolták.

    A Doriltont két ex-Rothschild bankár, Mathew Savage, elnök és Darren Fultz, ügyvezető igazgató hozta létre 2009-ben. A BCE Limited azonban egy meglehetősen „rejtélyes” vállalkozás.

    Úgy tudni, hogy vállalat egyik kulcsembere James Matthews, egykori F3-as versenyző lehet, aki időközben üzletember lett, akinek felesége nem mellesleg Katalin cambridge-i hercegné testvére, Pippa Middleton.

    Azonban esélyes, hogy van az üzletnek egy Matthewsnál is jelentősebb szereplője. Többeket gondolkodóba ejtette azonban a BCE név… Egyes feltevések szerint, többek között a thejudge13.com szerint is lehetséges, hogy ez a betűszó nem másra utal, mint Bernard Charles Ecclestone-ra… Aki egyébként nagyon gyakran hangoztatta, hogy meg kell menteni a Williamset, mert egy ilyen komoly F1-es történelemmel bíró csapat nem mehet csak úgy a levesbe…

    Júniusban arról is beszámolt, hogy befektetőket keres a csapat számára.

    Nagyon úgy tűnik tehát, hogy Ecclestone talált befektetőket a Williams számára, és ő maga is részese a megállapodásnak.

    Várjuk, mikor erősíti, vagy cáfolja ezt meg…

  • Van der Zande: Ha minden jól megy, akkor jövő héten már Claire eltűnik

    Van der Zande: Ha minden jól megy, akkor jövő héten már Claire eltűnik

    Renger van der Zande arra számít, hogy Claire Williams csapatfőnöki pályafutás hamarosan véget ér, miután a Williamst felvásárolta a Dorilton Capital.

    A brit istálló már évek óta a mezőny végén kullog. Több próbálkozásuk is volt a tekintetben, hogy ismét fellendüljenek és visszanyerjék régi hírnevüket, ám a dolgok nem javultak, hanem csak rosszabbak lettek. A mérnökök és a pilóták egyre váltották egymást, sőt a csapat még pénzügyi nehézségekkel is küszködött. Az idei évet tekintve azonban egy fokkal jobban állnak, mint egy éve, és az amerikai cég érkezése még több kaput nyithat ki számukra majd a jövőben.

    A hír hallatán a Ziggo Sport szakértői „összeültek”, hogy megvitassák a kialakult helyzetet. Van der Zande szerint a paddockban mindenki tudja, hogy Claire Williams rossz döntéseket hozott az évek alatt, azért ő abban reménykedik, hogy az alakulat fejlődése érdekében félreállítják majd:

    ,,Ha minden jól megy, akkor jövő héten Claire (Williams) el fog tűnni. Ő a nagyfőnök lánya, ennyi volt a prioritása. Azonban ez már nincs így.” – osztotta meg a véleményét a holland, aki szerint a Dorilton Capitalnak nem érdeke megtartani a korábbi vezetőt. – ,,A Mercedes úgy tudott sikeressé válni, hogy a legjobb embereket vásárolta meg a többi csapattól. Ez a trükk, ugyanis ez az emberek sportja. Ha a megfelelő személyek vannak a fedélzeten, akkor messzire el lehet jutni. ” -tette hozzá utalva arra, hogy a Williamsnek is ezt az utat kellene követnie.

     

     

  • Felvásárolják a Williams csapatát!

    Felvásárolják a Williams csapatát!

    A Dorilton Capital nevű vállalat felvásárolja a Williams Forma-1-es csapatát. Azt azonban egyelőre még nem tudni, a részvények hány százalékát vásárolják meg.

    A grove-i istálló májusban stratégiai felülvizsgálatot tartott, melynek eredményeképpen eldőlt, hogy befektetőket keresnek, melyek átvehetik a csapatot. A folyamat most ért a végére, a Dorilton Capital érkezésével.

    A legendás csapat közleményében ez áll a felvásárlással kapcsolatban: „A Dorilton Capital a hosszútávú elköteleződéséről ismert, a fő céljuk a csapat versenyképessé tétele lesz. Ez egy új, izgalmas éra kezdetét jelenti a Williams történetében. A csapat az új tulajdonossal remek pozícióban van a komoly szabályváltoztatások és az új Concorde egyezmény hatályba lépése előtt.”

    Az amerikai cég megőrzi a Williams örökségét, az autók kódjele mellett a csapat főhadiszállásának helye is változatlan marad, vagyis maradnak Grove-ban.