Címke: döntés

  • Vettel: Stroll nem kényszerített bele a visszavonulásba

    Vettel: Stroll nem kényszerített bele a visszavonulásba

    Sebastian Vettel tagadta, hogy Lawrence Stroll miatt kellett majd visszavonulnia a Forma-1-ből az idei szezon végén. A 4-szeres világbajnok szerint a visszavonulás a saját maga döntése volt.

    Az 53-szoros futamgyőztes Vettel még a Magyar Nagydíjat sokkolta a világot azzal, miután az Instagram oldalán bejelentette, hogy számára nem lesz tovább a Forma-1-ben a 2022-es szezon végeztével. A németnek csakis kizárólag saját maga döntött így és nem a Lwrence Stroll által teremtett rossz munkakörnyezet miatt akasztja majd szögre a bukósisakját.

    „A teniszjátékosoknak is rendkívül sokat kell utazniuk” – idézi az Aston Martin versenyzőinek szavait az Autosprint. – Általában a tehetségünk miatt kell hajszolnunk a céljainkat. Ha ebből a szemszögből nézzük a dolgokat, akkor elégedett vagyok, mert a Forma-1-ben meg tudtam élni az álmaimat. Versenyzőként imádunk egymás ellen teljesíteni. Még fizettem is volna azért, hogy itt versenyezzek, ha másként nem lett volna rá lehetőségem.”

    Sokak szerint Vettel csak azért döntött a visszavonulás mellett, mert ezzel csak azt a tényt próbálta meg elrejteni, hogy Lawrence Stroll szimplán Fernando Alonsót szeretné a helyén látni a 2023-as szezontól kezdődően. A német klasszis tagadta, hogy emiatt cselekedett volna így.

    „A visszavonulás a saját döntésem volt” – folytatta a német, aki az F1 után először a Race of Champions-on áll majd rajthoz. – Ezzel sem a csapat, sem pedig Stroll (Lawrence – a szerző) nem tudott és nem is volt képes mit kezdeni.”

    Vettel azt is hozzátette, hogy „lehetséges, hogy már pár hónap múlva meg fogja bánni a döntését”, de „biztosan nem lesz jelen a paddockban az idei évet követően” és „szeretné élvezni a családos életet”.

    Egyesek szerint Vettel pályafutás akkor siklott félre, amikor a 2014-es szezon végén a Ferrari kedvéért otthagyta a Red Bullt, ahol a sikereinek a túlnyomó részét aratta. A német azonban „semmit nem bánt meg”.

    „Nagyon jó korszakom volt a Ferrarinál. Kétszer is közel kerültünk a bajnoki címhez, de végül egyszer sem tudtunk felérni a csúcsra. Ennek megvannak az okai, de már nem idegeskedem ezen. Sok időt töltöttem a Ferrarinál és nagyon tisztelem a csapatot és az az ott dolgozó embereket is.”

  • Grosjean: Masi helyesen döntött Abu Dhabiban

    Grosjean: Masi helyesen döntött Abu Dhabiban

    A Forma-1 rajongóinak folyamatos kereszttűzében álló Michael Masi egy újabb szövetségesre lelt az ex-F1-es Romain Grosjean személyében. A francia pilóta szerint ugyanis az FIA versenyigazgatója jó döntést hozott a nagy port kavaró Abu Dhabi Nagydíj legvégén.

    Nagy kérdés, hogy anno a Charlie Whiting utódjaként kinevezett Masi megtartja-e a pozícióját, ugyanis több jel is arra mutat, hogy ez nem fog megtörténni és 2022-től valaki más fog majd helyette döntést hozni. Az Abu Dhabi Nagydíj legvégén ugyanis Masi először úgy határozott, hogy a Lewis Hamilton és Max Verstappen között autózó lekörözöttek nem vehetik vissza a körüket, majd a Red Bull-lal való rövid rádiózását követően megmásította a döntését, amit a hétszeres világbajnok szimpatizánsai egyáltalán nem néztek jó szemmel.

    Az FIA versenyigazgatója azóta rengeteg kritikát kapott, sokan pedig már a lemondását követelik. Azonban Grosjean nemrégiben a szárnya alá vette a brit szakembert és az IndyCarban versenyző francia elmondta, hogy a szezonzáró minden egyes pillanatát élvezte.

    „Imádtam, rendkívül izgalmas volt” – nyilatkozta a „Főnixnek” becézett Grosjean a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjról. „Az szívem olyan hevesen vert, mint szerintem még soha.”

    „Sok féleképpen lehetett értelmezni az esetet. Nagyon furcsa lett volna a drukkerek számára azt látni, hogy az újraindítás pillanatában a két bajnokaspiráns között ott van négy lekörözött autó. Lewis szempontjából nyilvánvaló, hogy nem volt jó a döntés, de a tévénézők, a szurkolók és a sport szempontjából jó döntés született, szóval én kiállok Michael (Masi) mellett. Szerintem az nagyon nem nézett volna ki jól, ha a biztonsági autó mögött fejeződik be a bajnokság.”

    Grosjean hozzátette, hogy a szurkolók elfelejtették a szezon dramatikus eseményeit, ahol Hamilton és Verstappen pontokat veszítettek. Emiatt a francia azt gondolja, hogy szerinte azon emberek nagyon rosszul gondolkodnak, akik azt mondják, hogy a szezon utolsó körében dőlt el a bajnokság.

  • Wolff: Remélem a „kiábrándult” Hamilton nem vonul vissza

    Wolff: Remélem a „kiábrándult” Hamilton nem vonul vissza

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff csak remélni tudja, hogy Lewis Hamilton nem vonul vissza az idei szezont követően, miután mindkettőjük teljes mértékben „kiábrándult” az Abu Dhabi Nagydíjon történtek után.

    A szezonzárón nagy úgy nézett ki, hogy a hétszeres világbajnok megszerzi a nyolcadik világbajnoki címét. A brit klasszis egészen Nicholas Latifi balesetééig tökéletesen kontrollálta a futamot, azonban a biztonsági autós fázis utáni újraindítás lehetőséget adott Max Verstappennek arra, hogy megelőzze riválisát a frissebb abroncsain és megszerezze ezzel a világbajnoki címet érő első helyet.

    Habár a Mercedes megfellebbezte a futam végeredményét, az FIA mindkét esetben elutasította a felülvizsgálás szükségességét és mivel a mai nagyon visszaléptek az újbóli fellebbezéstől, ezért hivatalosan is kijelenthető, hogy Verstappen nyerte az idei bajnoki címet.

    Wolff elismerte, hogy neki és Hamiltonnak is nehéz volt feldolgoznia a „fájdalmat és a bánatot”, de nagyon reméli az, hogy Hamilton emiatt a csalódottsága miatt nem fog kisétálni a Forma-1 ajtaján.

    „Lewisszal kiábrándultak vagyunk jelen pillanatban” – ismerte el az osztrák szakember. „Nem a sportból ábrándultunk ki, mert azt minden porcikánkkal imádjuk. Azonban, ha megszegjük az alapvető sportszerűség szabályait, akkor nem az fog számítani, hogy ki a gyorsabb, mert ki leszünk téve a változatos döntéshozásnak. Emiatt soha nem fogjuk feldolgozni a most vasárnap történteket.”

    „Ekkor kérdőjelezed meg azt, hogy megéri-e beletenni a kemény munkát, a vért és a verejtéket, ha a pályán elért zseniális teljesítményünket így lerombolhatják egy másodperc alatt ezekkel a döntéssekkel. Remélem, hogy a történtek nem vették el Lewis kedvét a versenyzéstől, mert ő a saját generációjának a legjobb pilótája.”

    „Az utolsó négy verseny mindegyikét végig tudta dominálni, kétség nem fért a győzelmeihez. Már csak emiatt a páratlan teljesítménye miatt is megérdemelte volna a világbajnoki címet. Szerintem a szíve miatt fogja folytatni, mert még mindig a pályafutása csúcsán jár. Azonban neki is túl kell tennie magát a most történteken, mert neki is tiszták az értékei és ő nehezen tudja csak elfogadni az FIA döntését.

  • Sainz: Teljes mértékben hiszek a döntésemben

    Sainz: Teljes mértékben hiszek a döntésemben

    Kilenc év után nyert először a McLaren legutóbb Monzában. A győzelmet az a pilóta szerezte meg, aki éppen a Ferrarihoz távozott Carlos Sainz helyére érkezett.

    A Ferrari spanyol versenyzője elégé gyakran váltott csapatot az elmúlt esztendőkben, és a sors fintora, hogy az elmúlt egy évben mindhárom olyan csapat nyert, ahol a Ferrari előtt megfordult. A Toro Rossoból lett AlphaTauri tavaly Monzában nyert Gaslyval, a Renault utódja az Alpine idén Magyarországon Oconnal, míg a McLaren szintén Monzában Ricciardoval.

    Miközben volt csapatai megízlelték a győzelem ízét, addig Sainz számára továbbra sem jött még el az első futamgyőzelme. Ezért újra felmerültek olyan kérdések az irányába, hogy biztos jó döntés volt-e a Maranelloba való szerződés.

    „Száz százalékig hiszek a döntésemben” – reagált Sainz. „Egy párszor már legalább mi is nyerhettünk volna, miközben a McLaren kihasználta az utolsó futamon adódó lehetőségüket.”

    „Nem csupán egy futamgyőzelem alapján hoztam meg ezt a döntést, hanem egy egész projektet tartottam szem előtt. Továbbra is hiszek benne, hogy a legjobb csapatban vagyok, miközben a fő szempont a jövőre érkező új éra.” – tette hozzá.

  • Maldonado: Hülyeség volt engem dobni Palmerért

    Maldonado: Hülyeség volt engem dobni Palmerért

    A korábbi Forma-1-es pilóta Pastor Maldonado szerint a Renault nagyon rossz döntést hozott, amikor 2016-ra nem tartották meg őt, hanem leigazolták a helyére Jolyon Palmert, és ezt a mai napig nem tudja megérteni.

    A venezuelai három Williamses év után 2014-ben csatlakozott a Lotus csapatához, hozva magával a tehetős támogatóit is. Most visszatekintve arra az időszakra, úgy ítéli meg, hogy jó döntés volt akkor a csapatáváltás, csak aztán pár hónap alatt rosszra fordultak a dolgok.

    „Akkoriban két lehetőségem volt: a Force India és a Lotus.” – emlékezett vissza a motorsport.com holland kiadásának.

    „A Lotus volt a logikus választás. Nagy nevek támogatták őket és márkaként is nagyon érdekesek voltak az én hazámban. Ott volt nekik az Unilever, a Coca-Cola vagy éppen a Microsoft. Számos kiváló és érdekes szponzor.” – indokolta.

    „Aztán november vége és január eleje között a csapat teljesen megváltozott. Eric Boullier és mindenki más is elhagyta a csapatot. Kevés ember maradt, sok stresszel, nem tudtuk mit csináljunk. Szimulátorozni sem tudtunk, mert nem volt pénzünk újra működésbe hozni. Ráadásul a szimulátorban csak két-három pálya volt telepítve, mert a pályák egyenként húszezer euróba kerültek.– mesélte.

    Ennek a versenypályán is meg lett az eredménye, hiszen a csapat 2014-ben csupán tíz pontot tudott gyűjteni, abból Maldonado kettőt, ráadásul a Renault megbízhatatlansága is sokat tett ezért. Miközben a Renault másik partnercsapata a Red Bull Daniel Ricciardo révén több futamot is tudott nyerni, ami még tovább lombozta a csapat harcikedvét.

    „A versenyek felét nem tudtuk befejezni szerkezeti, mechanikai és erőforrás problémák miatt. A Red Bull azonban versenyre tudott kelni a Mercedes-szel, míg mi az autót alig tudtuk működésre bírni. Nem arról van szó, hogy lassúak voltunk, hanem egyszerűen nem indult el a motor sem. Ezek lelkileg nagyon megterhelték a csapatot, ezért nem volt jó akkor ott lenni.” vélekedett a venezuelai.

    2015-ben a csapat Mercedes erőforrásokra váltott, ami meghozta számukra az előrelépést. A csapat 78 pontot szerzett, amiből Maldonado csak 27-et gyűjtött, miközben a csapattársa Grosjean dobogóig is eljutott. Az év végén pedig a gyári Renault-vá alakuló gárda úgy döntött, hogy nem tartanak igényt tovább az egyszeres futamgyőztes szolgálataira, helyette a 2014-es GP2-es bajnokot, Jolyon Palmert szerződtették. Amit a venezuelai zokon vett és mindmáig nem érti ezt a döntést.

    „Amikor a csapat Renault-vá alakult tudtam, hogy nem maradhatok, de nem értettem. Egyik nap azt mondták, hogy igen, másik nap azt, hogy nem. Még mindig zavaros ez az egész. Nem értettem, hogy miért Palmert választották… elképesztő, még akkor is, ha hoz pénzt magával. Akkoriban hoztak néhány nagyon rossz döntést az autó, a pilóták és a technikai személyzet kapcsán.” – zárta.

  • Red Bull az Albon kérdésről: A tények győztek az érzelmek felett

    Red Bull az Albon kérdésről: A tények győztek az érzelmek felett

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elmondása szerint a csapata nem az érzelmeik, hanem sokkal inkább a tények alapján hozta meg a döntést Alexander Albon jövője kapcsán, akinek a helyén Sergio Pérez fog versenyezni 2021-től.

    A Red Bull a pénetki nap folyaám jelentette be, hogy a Racing Pointtól távozó Pérez lesz Max Verstappen csapattársa 2021-ben.

    Albon jövője már elég régóta kérdéses volt, miután a thai-brit pilóta eredményei jelentősen elmaradtak holland csapattársa által elértekhez képest. Mindezek ellenére a Red Bull a 2020-as szezon végig időt hagyott Albon számára, hogy bizonyítsa rátermettségét és kiérdemelje a szerződéshosszabbítást.

    Azonban miután Pérez 190 futam után megszerezte élete első Forma-1-es győzelmét a Szakhíri Nagydíjon, és Albon ezzel szemben mindössze kétszer tudott dobogóra állni Mugelloban és Bahreinben, egyértelmű volt, hogy Pérezt fogja választani a Red Bull.

    Horner hiába érezte azt, hogy Albon jelentős fejlődésen ment keresztül, szerint a Verstappentől való lemaradása egyáltalán nem csökkent ez fikarcnyit sem.

    „Azt kapod, amid van, nem?” – válaszolta-e Horner arra kérdésre, miszerint Albonnak szimplán csak nem jött ki a lépés az RB16 volánja mögött.

    „A Red Bullnak köszönheti, hogy bekerülhetett a Forma-1-ben és természetesen ezért rendkívül hálás is. Hiába döntöttünk így, továbbra is a csapat részese lesz.

    „Nehéz volt az idei szezon Alex számára. Szerintem hatalmas fejlődésen ment keresztül, különösen az évad utolsó harmadában. Azonban mindezt hiába tette, a különbséget továbbra sem tudta csökkenteni Maxszal szemben, sőt, még nagyobbra nyílt az olló kettejük között. Max a szezonnyitótól a szezonzáróig konzisztens volt és folyamatosan szállította a jobbnál jobb eredményeket.

    „Ezt leszámítva mindent jól csinált Alex. Egy remek versenyző és egy igazi úriembert ismertem meg benne. Rendkívül népszerű a csapaton belül, ugyanis köztudott róla, hogy egy jó srác.

    „Azonban, ha végignézed az adatokat, akkor a tényeket fogod előtérbe helyezni az érzelmek helyett. Többek között ezért esett a választásunk Sergiora,” – zárta Horner, aki így dörzsölheti a tenyerét a 2021-es szezonra, ugyanis a Verstappen-Pérez páros akár még a Mercedesek ellen is felveheti majd a versenyt.

  • Albon: Mindent megtettem, hogy megmentsem az ülésemet a Red Bullnál

    Albon: Mindent megtettem, hogy megmentsem az ülésemet a Red Bullnál

    Alexander Albon úgy érzi, hogy minden tőle telhetőt megtett a red bullos ülésnek megmentése érdekében. A thai pilóta az Abu Dhabi Nagydíjon nyújtott teljesítményéért dicséretet kapott az energiaitalosok csapatfőnökétől, Christian Hornertől.

    Albon az ötödik helyről várhatta a piros lámpák kialvását a Yas Marina Circuiten, a 2020-as Forma-1-es szezon utolsó versenyén. A thainak sikerült már a verseny elején megelőznie Lando Norris McLarenjét a negyedik helyért és a verseny végig meg is tartania ezt a pozíciót.

    Habár Albonnak nem sikerült nyomás alá helyeznie Lewis Hamilton, a thai a verseny végén futott erő köreinek köszönhetően képes volt a kilenc másodperces hátrányát mindössze másfél másodpercre csökkentenie a futam végére.

    A milton keynesi istálló megerősítette, hogy Albon és a Racing Pointtól távozó Sergio Pérez között fog eldőlni, ki lesz Max Verstappen csapattársa 2021-ben. Azonban hangsúlyozták, hogy elég időt szeretnének adni a brit-thai fiatalnak a bizonyításra.

    Albon a futam utáni nyilatkozatában elmondta, hogy elégedett a szezonzáró hétvégén nyújtott teljesítményével.

    „Nyers tempót tekintve ez volt a legjobb hétvégém az idei szezonban,” – véli Albon.

    „Szeretném megköszönni a támogatást a gyárból és a pálya mellől is. Nem adtuk fel, folyamatosan kerestük a megoldásokat arra, hogy kényelmesebben érezzem magam az autóban.

    „Büszke vagyok magamra, ugyanis ezen nyomás alatt teljesítve megszerezni a negyedik helyet nem egy könnyű feladat. Ez egy tökéletes lezárása volt ennek az évnek.

    „Hogy ez elég lesz-e vagy sem, nem az én dolgom eldönteni. Úgy érzem, hogy én minden tőlem telhetőt megtettem az ülésem megtartása érdekében. Meglátjuk, hogy miként alakul majd a jövőm ezt követően.”

    Horner a futam után adott interjújában megerősítette Albon állítását, miszerint ez volt az idei egyik legjobb eredménye.

    „Alex rendkívül jó teljesített a mai nap folyamán,” – idézi Horner szavait a Sky Sports. „Az egész hétvége során jól vezetett és ez kifejezetten pozitív. A verseny vége felé még Lewist is sikerült utolérnie.

    „Az itt szerzett adatokat pedig bőven lesz majd időnk kielemezni és meghozni a megfelelő döntést Alex jövője kapcsán.”

  • Steiner nagyot csalódott Mazepinben a történtek miatt

    Steiner nagyot csalódott Mazepinben a történtek miatt

    A Haas csapatfőnöke Günther Steiner alig bírta kifejezni csalódottságát a Nikita Mazepint övező botrányvideó miatt.

    A Haas már adott ki hivatalos közleményt az esetről, amiben ijesztőnek titulálták Mazepin tettét és a csapat belső berkeiben fogják megtárgyalni ezt a bizonyos esetet.

    A videó – ami már törölve lett a Haas frissen igazolt pilótájának Instagram oldaláról – egy Porschéban készült, amiben két férfi és egy nő utazott. Ezt követően Mazepin szexuálisan zaklatta a hölgyeményt, aki emiatt be is mutatott neki.

    „Már tisztává tettük, hogy nekünk kell döntést hozni erről a csapaton belül,” – nyilatkozta Steiner.

    „Nem szeretném kommentálni azt, hogy jelen pillanatban miként állunk ezen döntéssel. Tudjuk, hogy mit csinálunk, azonban azt el sem kell mondanunk, hogy a megjelent videó miatt végtelenül csalódottak vagyunk. Ezt a dolgot komolyan kell vennünk, azonban a döntésünkről még nem szeretnék elárulni semmit sem,” – zárta az amerikai istálló csapatfőnöke.

     

  • A szezonzáró után dől el végleg Albon sorsa

    A szezonzáró után dől el végleg Albon sorsa

    A Red Bull tanácsadója Dr. Helmut Marko ismételten megszólalt Alex Albon jövője kapcsán, aki elmondta, hogy a thai-nak még mindig van esélye megtartani a helyét a Red Bullnál.

    Az osztrák szakember a német Sky-nak adott interjújában ismét kiállt a szenvedő versenyzője mellett, aki egy dobogót vesztett el Istanbulban a megpördülése miatt.

    „Mindkét versenyzőnk túlhasználta a gumijakat, míg az olyan rutinos versenyzőnk, mint Hamilton és Perez remekül bántak velük. Nem a legjobb nap volt a fiatal versenyzőinknek.” – értékelt visszatekintve Marko.

    „Mi mindig is azt mondtuk, hogy a pilótáinkat érintő végső konklúziót majd Abu Dhabi után vonjuk le. Albon jó versenyt futott Törökországban a megforgásig, de a szezon végén az egész idényt értékeljük majd.” – mondta.

  • Wolff: Nem a Mercedestől függ Russell jövője a Williamsnél

    Wolff: Nem a Mercedestől függ Russell jövője a Williamsnél

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff elárulta, hogy George Russell ülése a Williamsnél a Sergio Pérezzel kapcsolatos pletykákon fog múlni.

    A grovei istálló még július folyamán jelentette be, hogy a Mercedes junior Russell 2021-ben is náluk fog versenyezni. A régebbi vezetés még Nicolas Latifi szerződését is meghosszabbította a brit pilóta mellett.

    Azonban immáron nem a Williams család birtokában áll a csapat, ugyanis a Dorilton Capital felvásárolta azt tőlük és így immáron már ők irányítják a legendás brit istállót. Az új vezetés pedig lehetséges, hogy új pilótákat szeretne látni a csapatnál.

    Russell a Portugál Nagydíj előtti sajtónapon elmondta, hogy egyáltalán nem aggódik a jövőjét illetően és még a csapat vezetőségével is leült, hogy átbeszéljék azt közösen.

    A groveiak jelenlegi csapatfőnöke, Simon Robert azt nyilatkozta, hogy jelenleg semmi változás nincsen a tervezett pilótapárosuknál, azonban ezt nem mondta egy szóval sem, hogy biztosan Russell és Latifi lesznek a versenyzőik 2021-ben is.

    Russell már 2017 óta tagja a Mercedes juniorprogramjának és sokan arra számítottak, hogy a brackleyi istálló be fogja ültetni őt Valtteri Bottas helyére. Azonban miután Bottasszal hosszabbított a Mercedes, Russellnek maradt a Willams, ahonnan a jelenleg szabadúszó Sergio Pérez túrhatja ki a jelentős szponzori tőkéje miatt.

    A Mercedes csapatfőnöke ezen téma kapcsán azt nyilatkozta, hogy Russell jövője nem a Mercedes, hanem a Williams vezetőségének kezében van.

    „A végén úgy is a Williams fog dönteni,” – mondta az osztrák csapatfőnök. „George képességeivel pedig tisztában vagyunk. Ő a jövő egyik nagy sztárja és még továbbra sem tudta őt senki sem legyőzni egy időmérő edzésen sem. Néha képes megvillanni a Williams kevésbé versenyképes autójával, szóval szerintem remek részét képezi a csapatnak.

    „Aztán azonban ott vannak a sport anyagi vonzatai, amiről én nem döntést hozni. George jövője az új tulajdonosokon és a csapatfőnökön fog múlni, hogy folytatják a vele megkezdett utat vagy inkább a pénzt választják George helyett.”