Címke: dohányreklám

  • A McLaren is összeállt egy dohányipari vállalattal!

    A McLaren is összeállt egy dohányipari vállalattal!

    Szépen óvatosan és burkoltan visszaszivárogni látszanak a dohányipari márkák a Forma-1-be, annak ellenére, hogy tiltva vannak a dohányreklámok a Forma-1-ben, és világszinten komoly a kampány a dohányzás visszaszorításáért.

    A Ferrari és a Philip Morris partnersége jól ismert, ez utóbbi a Mission Winnow szlogennel jelenik meg a sportban, mely ugyan nem konkrét dohányterméket reklámoz, hanem a fenntarthatóság filozófiáját, és a dohányzás alternatív, füstmentes verzióit.

    Hasonló helyzetet teremtett most magának a McLaren is, ugyanis bejelentették együttműködésüket a British American Tobaccoval (BAT). Hangsúlyozzák, hogy a BAT termékeinek egészségügyi kockázata jelentősen lecsökkent, köszönhetően a technológiának és innovációnak. Üzenetük pedig körülbelül ugyanaz, mint a Mission Winnow esetében.

    A wokingi csapat és a BAT több évre szerződtek, mely során egyesítik erejüket a technológia, az innováció és a tervezés területén, a cél pedig, hogy segítsék ezen iparág átalakulását.

    „Üdvözöljük a BAT-ot a McLaren csapatnál és támogatjuk törekvéseiket, hogy jelentős és tartós változást érjenek el az innováció által.” – mondta Zak Brown a McLaren Racing vezérigazgatója. „A BAT átalakítási menetrendje központi szerepet játszik a partnerségünkben, és örömmel osztjuk meg technikai tapasztalatainkat és szakértelmünket, hogy segítsünk ennek felgyorsítását.”

    „Rendkívül büszkék és izgatottak az új partnerség kapcsán, mely lehetővé teszi számunkra, hogy felgyorsítsuk az innováció és átalakulásunk ütemét.” – mondta Kingsley Wheaton, a BAT marketing igazgatója. „Ez valós globális platformot biztosít számunkra, hogy ismertessük a kevesebb kockázattal bíró termékeinket, mint a Vype és a Vuse márkák. Alapvetően az innováció és a technológia segít majd nekünk abban, hogy jobbá formáljuk a holnapot a fogyasztóink számára, világszerte.”

  • „Füstmentes” cigireklám kerülhet a Ferrarira

    „Füstmentes” cigireklám kerülhet a Ferrarira

    A Ferrarit már hosszú évek óta támogatja a Marlborót forgalmazó Philip Morris, mely most arra használhatja fel a csapattal való együttműködését, hogy a füstmentes cigarettákat reklámozzaf1.

    A dohányreklám már 2006 óta tiltott a Forma-1-ben, így a Marlboro sem látható az autókon.

    A Philip Morris most bejelentette, hogy „kizárólag a füsmentes világ előtérbe helyezésére összpontosítanak” a partnerség kapcsán.

    A Philips Morrisé az IQOS egy csúcstechnológiás eszköz, mely nem égeti, csupán melegíti a dohányt, így az közel 800 fokon való égés helyett csak 350°C-s hőt kap, és füst helyett “csak” nikotin tartalmú gőz keletkezik.

    A Philip Morris vezérigazgatója, André Calantzopoulos elmondta, hogy a vállalat „elkötelezte magát amellett, hogy minden erőforrását arra használja, beleértve a motorsportos tevékenységeket is, hogy felgyorsítsa a dohányzási szokások forradalmi változását, a dohányzó emberek és a társadalom egészsége érdekében.”

    A részletekről nem nyilatkoztak, de várhatóan „a következő hónapokban” lesz erről információ.

    Ugyan az IQOS kék logója nem igazán passzol a Ferrari színeihez, vélhetően megoldható az integrálása hasonló módon, mint ahogy a Moto GP-s Ducati csapat esetében, ahol szürke felülettel utalna a márkára.

  • Dohányreklám kerülhet a Ferrarira?

    Dohányreklám kerülhet a Ferrarira?

    A Ferrari hamarosan új főszponzort jelenthet be 2018-ra, miután a spanyol Santander bankkal nem sikerült meghosszabbítani a szerződésüket.

    A spanyol ABC lap információi szerint a hátsó szárnyakon a Santander helyére egy IQOS nevű márka kerülhet.

    A márka a Ferrari a cigaretta reklám tilalma miatt „láthatlanná vált” szponzorához, a Philip Morrishoz tartozik. Az IQOS egy csúcstechnológiás eszköz, mely nem égeti, csupán melegíti a dohányt, így az közel 800 fokon való égés helyett csak 350°C-s hőt kap, és füst helyett „csak” nikotin tartalmú gőz keletkezik.

    Azt azonban még nem tudni, hogy ez összeegyeztethető-e az F1 dohánytermékek tilalmáról szóló szabályaival.