Címke: Doha

  • Doha utcáira költözhet a Katari Nagydíj

    Doha utcáira költözhet a Katari Nagydíj

    Katar állítólag azt tervezi, hogy a MotoGP helyszínéről, Losailból, a fővárosba, Dohába helyezi át a jövőben a Forma-1-es versenyt.

    Bár voltak morgolódások az agresszív rázókövek miatt, a Forma-1-es versenyzők általában véve élvezték a gyors pályán való versenyzést a múlt hétvégén.

    „A pályán elképesztő vezetni” – mondta a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton. „Hihetetlenül gyors, csupa közepes és nagy sebességű kanyar – jó érzés volt.”

    Katar az utolsó pillanatban került be a 2021-es versenynaptárba, miután Ausztrália koronavírus miatt másodszor is lemondták a versenyhétvégét.

    „A paddock nem olyan volt, mint most, és a boxutcát is megváltoztattuk, mert különben 240 km/h-val hajtottak volna be” – idézi a pálya igazgatóját, Juan Baquerót az AS című spanyol napilap. „Mindezt rekordidő alatt csináltuk meg” – tette hozzá.

    „Nem volt idő a tecpro falakra, így három hét alatt építettünk 2 km gumikerítést, majd az utolsó pillanatban megkaptuk a tec-ro-t, amit Vietnámban nem használtak.

    „Mindent három műszakban szereltünk össze. Igazi csapatteljesítmény egy brutális erőfeszítés után.”

    Szaúd-Arábia szomszédja, Katar szintén tízéves szerződést kötött a Forma-1-gyel 2023-tól kezdve.

    „A pálya 2004-ben épült” – mondta Baquero. „A pálya nagyon jó, de az ország még magasabb szintű pályát szeretne. Az egyetlen fix lelátó az egyenesben van, és sok mindent javítani kell, például a megközelíthetőséget.”

    „Számos projekt van a jövőre nézve” – árulta el. „Egy új pálya, ennek a pályának a megreformálása, vagy egy utcai pálya”.

    A bejelentett tervek szerint az esetleges utcai pálya a főváros, Doha utcáira kerülne.

    A döntés hamarosan várható.

  • Losail lehet a Katari Nagydíj házigazdája hosszútávon is

    Losail lehet a Katari Nagydíj házigazdája hosszútávon is

    Amikor bejelentették az idei Katari Nagydíjat, egy tízéves szerződésről is lerántották a leplet. Azt rebesgették, nem Losail lenne a helyszín, hanem egy utcai pályát építenének Dohában.

    Az idei futamot követően jövőre Labdarúgó-világbajnokságnak ad majd otthont Katar, így csak 2023-ban térnek majd vissza a Forma-1-es versenynaptárba. A katari szövetség igazgatója, Amra Al-Hamad úgy nyilatkozott, először a jelenlegi pálya kerül megfontolásra a futam kapcsán.

    „Sokan azt mondták, Losail nem lesz jó az autóversenynek, túl gyors, a MotoGP-nek tervezték. Ez kicsit olyan, mint visszautasítani a brokkolit, mielőtt kipróbálja az ember.”

    „Senki nem volt még itt, nem teszteltek, nem tudjuk milyen gumistratégiák vannak itt, és milyen beállításokkal érdemes menni – semmi érdemleges adatot.”

    A kritikusok szerint azonban nem csak ez az egy probléma van az aszfaltcsíkkal:

    „Azt mondják, itt nem lehet előzni. Csak fejből hármat tudok mondani, legalább.”

    Ami a jövőt illeti, az idei futam alapul szolgál majd a 2023-ban kezdődő tíz évhez is.

    „Még nem dőlt el semmi, most arra koncentrálunk, amit ezen a hétvégén csinálunk. Amint lélegzethez jutunk, több gondolatot tudunk ennek is szentelni. Felmérjük, mink van, utána állunk elő tervekkel.”

    „Mindenképpen [maradhat Losail a helyszín]. De ahogy mondtam, nem tudjuk jelenleg. Nincs semmilyen adatunk, amint ez változik, könnyebben fel tudjuk mérni a lehetőségeinket. Így hagyjuk a pályát? Vagy változtatunk néhány kanyaron, hogy megtörjük a lendületet?”

    „Ilyesmin még nem kezdünk el gondolkodni. Még időpontunk sincsen, így nem akarunk a dolgok elé szaladni, és rögtön levonni a következtetéseket. Várunk, és majd utána mérlegeljük a lehetőségeinket.”

  • Egy DRS-zóna lesz a Katari Nagydíjon

    Egy DRS-zóna lesz a Katari Nagydíjon

    Először látogat majd a Forma-1 mezőnye a katari Dohában található Losail International Circuit-re. A leginkább a MotoGP által használt aszfaltcsík összességében egy tempós, gyors pálya, ám DRS-zóna csupán egy darab lesz.

    Hiába a 16, rendre tempós kanyarok, mindösszesen egyetlen egy, hosszú egyenes található a pályán, a rajt-cél egyenes, értelemszerűen itt is jelölik ki az egyetlen DRS-zónát.

    Az érzékelési pont 125 méterrel az utolsó kanyar előtt lesz, és a szárnyat pedig 200 méterrel a kanyar után lehet nyitni.

    Ezzel az egy zónával Katar lesz Monaco után a második olyan helyszín a naptárban, ahol nincs több DRS-zóna.

  • Számos változtatásra van szükség a katari pályán a Forma-1 miatt

    Számos változtatásra van szükség a katari pályán a Forma-1 miatt

    Első F1-es futamára készül a katari Losail International Circuit. A Dohában található versenypálya 1-es szintű licensszel rendelkezik, tehát a legmagasabb besorolású aszfaltcsík. Ám eddig jellemzően MotoGP futamokat rendeztek rajta, ezért számos változtatásra lesz szükség a Forma-1 számára.

    Az első Katari Nagydíj Ausztrália helyett került be a naptárba novemberben. Addig azonban sok munka áll még az FIA előtt, erről Michael Masi versenyigazgató beszélt.

    „A bokszutca bejárata megváltozik, ennek munkálatai már majdnem be is fejeződtek. A motorok számára az előző bejárat megfelelő volt, de számunkra már nem. Az austini hétvége előtt ismét ellátogatok majd Katarba, hogy megnézze minden rendben van-e.” – kezdte az ausztrál.

    „Ez a pálya elsősorban a motorversenyeknek épült, ezért néhány helyen dupla kerékvetőket kellett elhelyeznünk. A kanyarok csúcspontjain ún. „szendvicseket” helyeztünk el, megakadályozva a levágásokat. Korszerűsítettük a kerítést is. A pályán voltak már Tecpro falak, de mindenhová plusz gumiabroncsokat is elhelyeztünk. Magán a pályán azonban csak a bokszbejáratánál volt jelentősebb változás.” – tette hozzá.

  • Katar is rendezhet idén beugróként versenyt

    Katar is rendezhet idén beugróként versenyt

    Állítólag Katar is beugorhat 2021-ben valamelyik verseny helyére, hiszen számos nagydíj felett sötét felhők sorakoznak.

    Ilyen például Zandvoort is, még annak ellenére is, hogy oda teltházat várnak, napi 105 ezer szurkolóval. A De Telegraaf értesülései szerint habár már dolgoznak az ideiglenes vendéglátó egységek felépítésén, nem teljesen tökéletes a dolog: „Azonban van bizonytalanság a nagyszámú koronavírus-megfertőződés és a jelenlegi több napos események augusztus 14-ig való tilalma miatt.”

    Az Ausztrál Nagydíjat már törölték, de Japán is veszélyben van, az itteni WEC fordulát ugyanis már törölték, és ugye például a most zajló tokiói olimpián sem lehetnek nézők.

    „Információink szerint augusztus 10-ig kell döntésnek születnie Suzukáról” – állítja az Auto Motor und Sport tudósítója, Tobias Grüner.

    Austin akár rendezhetne is egy második versenyt, ha még valamit pótolni kellene, de így is ott van Brazília, ahol még napi 50 ezer új fertőzött van, így itt is van ok az aggodalomra a versenyrendezést illetően.

    „Viszont Sao Paulo mindenképpen meg akarja tartani a versenyt” – tette hozzá Grüner. „A szerződések megnehezítik a Forma-1 számára, hogy kikerüljön a verseny a naptárból.”

    Mindazonáltal a Forma-1-nek így is van terve, szeretnének még egy versenyt a Közel-Keleten, ahol enyhébbek a korlátozások: „Ez logikus lenne. Logisztikailag is, illetve kisebb az esély a verseny törlésére.”

    Egy második bahreini verseny is opció lehet, de az új jelölt igazából Katar. Az Auto Motor und Sport szerint Szaúd-Arábia szomszédja már régóta szeretne F1-es nagydíjat: „Úgy hallottuk, hogy nagy összegeket ajánlottak már fel a tárgyalások során, hogy rávegyék a sportágat, hogy a Doha külvárosában található Losail International Circuit pályán versenyezzenek.”

    A dohai pálya hosszú évek óta vendégül látja a MotoGP mezőnyét, de megfordult már itt a WTCC mezőnye is.

  • Közel-keleti futamot szeretne jövőre az FE

    Közel-keleti futamot szeretne jövőre az FE

    Kairó, Bejrút, Doha – ez a három város merült fel egy lehetséges közel-keleti futam helyszíneként, amelyet már a 2018/19-es Formula E-szezonban megrendeznének, Agag azonban emellett azt is megerősítette, hogy prioritásként tekint a kontinentális Kínába való visszatérésre.

    Egyiptomról egyelőre azon kívül nincsenek részletes hírek, hogy felmerült a versenyrendezés ötlete, Kairó történelmi háttere azonban már önmagában elég indok ahhoz, hogy az arab ország és az FE komolyan gondolja a sivatagi ePrix-t. Kicsit keletebbre ugorva, a Qatar Airways vezérigazgatója, Akbar al Baker szerint a légitársaság meghosszabbított szponzori együttműködése a Párizs és New York ePrix-kkel előrevetíti egy dohai futam megrendezését; al Baker úgy jellemezte a potenciális katari versenyt, mint ami „csupán logisztika kérdése”.

    Ami Libanont illeti, Alejandro Agag elnök-vezérigazgató tavaly októberben találkozott Saad Hariri libanoni miniszterelnökkel, ahol a nemzeti hírügynökség értesülései szerint „egy bejrúti Formula E-verseny lehetőségét” tárgyalták meg.

    „Bejrút remek helyszín lenne a bajnokságban” – vélekedett Agag. „Gyönyörű főváros és egy nagy metropolisz; nagyon szeretnénk megvalósítani ezt a tervet. Már dolgozunk az ügy kivizsgálásán, és remélhetőleg a jövőben lesz verseny Bejrútban is.”

    Az idei szezon New Yorkban fejeződik majd be, ám néhány érdekelt félnek ez nem elég és szeretnének egy másik amerikai versenyt látni az USA nyugati partján. További kérdőjel a kanadai forduló jövője, amely idén szezonzáróként tetszeleghetett volna, ám a montréali önkormányzati választásokat követően a város új polgármestere az ePrix ejtése mellett döntött. Agagnak azonban „sokkalta fontosabb” a kínai jelenlét visszaszerzése, mint egy újabb észak-amerikai verseny. Az FE első két szezonjában Peking adott otthont a nyitófutamnak, később azonban ezt a szerepet Hong Kong vette át. Az ázsiai versenyek kulcsfontosságúak minden versenysorozat számára, a súlypont viszont áthelyeződhet kissé nyugatabbra, Agag ugyanis a még ismeretlen közel-keleti futamnak ajándékozná a szezonnyitói szerepkört.

    Dél-Amerikát még nem érintettük: az idénre beharangozott Sao Paulo ePrix minden valószínűség szerint jövőre tényleg megrendezésre kerül, míg a múlt heti santiagói futam is változásokon eshet át. A chilei főváros az FE négyéves történelmének 17. új versenyvárosa volt, és habár kisebbfajta protezsálások és fennakadások előzték meg, Agag „hatalmas sikerként” könyvelte el az eseményt. A Santiago ePrix-vel jövőre is találkozhatunk majd, a pálya nyomvonalát azonban alaposan át kell tervezni: az idén használt vonalvezetés három városrészt is érintett, ami logisztikai szempontból komoly fejtörést okozott a szériának, így visszatérés esetén az új pályát már csak egyetlen városrészbe tervezik meg.