Címke: dobogó

  • Verstappen: Simán meglehetett volna a dobogó

    Verstappen: Simán meglehetett volna a dobogó

    Nagy reményekkel vágott neki az évad első versenyének Max Verstappen és a Red Bull. Az álom azonban hamar rémálommá változott, hiszen a holland pilóta a verseny elején technikai hiba miatt kiesett, ami fájdalmas pontokba került neki, ha a világbajnoki cím a célja.

    Az Osztrák Nagydíj hétvégéjén egyértelműen látszódott a Mercedes fölénye, így Verstappen nem is a győzelmet, hanem egy biztos dobogót sirat, ami szerinte nagyon könnyen meg lett volna.

    „Hirtelen elvesztettem az erőt a kocsimból, nem tudtam kikapcsolni a lefulladás gátlót. Nem tudom pontoson mi okozhatta, később majd megtudjuk.” – mesélte a kiállása kapcsán.

    „Ööm, elég hamar láthattad, hogy Bottas milyen gyors volt. Én a saját tempómat igyekeztem futni, így is könnyedén meg lett volna a dobogó. Egyébként is, mit lehet most tenni ezzel?” – tette hozzá.

  • Leclerc továbbra is kritikus: Rengeteget kell még dolgoznunk

    Leclerc továbbra is kritikus: Rengeteget kell még dolgoznunk

    Ha valaki azt mondta volna tegnap, hogy Charles Leclerc ma dobogóra fog állni a Ferrarival, akkor nagy valószínűséggel kiröhögtük volna. Azonban kisebb-nagyobb szerencsével, Leclerc elcsípte a második helyet Ausztriában.

    „Nem számítottam rá.” – mondta a monacói miután kiszállt az autóból. „Nagy meglepetés, de a jó fajtából. Őszintén megmondom, azt hiszem, hogy ma mindent jól csináltunk. Persze szerencsénk volt Lewis Hamilton büntetése, és sok ütközés kapcsán, azonban ez is a versenyzés része. A cél az volt, hogy előrébb kerüljünk, még akkor is, ha önmagában a tempónk nem elég a második helyre.”

    Azonban a Ferrari még nincs ott, ahol lenni szeretne:
    „Még mindig sokat kell dolgoznunk, de ez most egy kis elégedettséget kölcsönöz. Még minden lehetséges, szóval mentálisan erősnek kell maradnunk, mint egy csapat, és a munkát közösen kell folytatnunk. Vissza fogunk térni, de ez egy kis ideig el fog tartani.”

    „Nagyon agresszív akartam lenni előzetesen, és az is voltam. Az összes adandó lehetőségemet kihasználtam. Nehéz volt, de élveztem.” – mondta Leclerc, Norris és Perez elleni előzéséről.

  • Ilyen lesz a díjátadó ceremónia az Osztrák Nagydíj után

    Ilyen lesz a díjátadó ceremónia az Osztrák Nagydíj után

    Noha korábban már beszámoltunk arról, hogy nem a megszokott módon fog zajlani a Forma-1-es versenyek utáni pódium ceremónia, az FIA most hivatalosan is felvázolta azt, hogy mi lesz ennek a pontos menete.

    A hétvége során az F2 és F3-as versenyek után már láthattuk az új fajta ceremóniát, ám a két sorozat esetében két eltérő procedúra volt.

    Az F1 most közleményben ismertette a saját megoldását.

    „A dobogó ceremóniára kijelölt területen a csapat szerelőin, a tisztviselőkön, az FIA által előre engedélyezett tévé stábok és három fotós kivételével mások nem tartózkodhatnak ott. (így sem a fizioterapeuták, sem pedig a PR munkatársok sem.)

    „Miután a legjobb három pilóta kiszállt az autóból az FIA emberei a hordozható mérleggel megmérik őket az autójuk mellett, amíg ez meg nem történik addig teljes viseletben kell lenniük. Ezután következnek az interjúk, a kijelölt ceremónia területen, amelyet Jenson Button fog készíteni.”

    „Ezután távirányítós kocsival juttatják el a pilótáknak a vizet és a törölközőt. A Parc Fermé területén semmilyen más italt nem lehet fogyasztani. Majd felveszik a Pirelli sapkákat és a maszkokat, amelyet a pódium ceremónia egésze alatt kötelező viselni. Miután a versenyzők elkészültek, szólítják őket a díjátadóra, elfoglalják a helyüket az egymástól távolabbra helyezett dobogókon, majd lejátszák a himnuszokat és a virtuális zászlók is megjelenítésre kerülnek.”

  • A szezon ugyan elindul, de semmi nem lesz olyan, mint azt megszoktuk

    A szezon ugyan elindul, de semmi nem lesz olyan, mint azt megszoktuk

    Ahogy arra már előzetesen utaltak, bár a Forma-1-es szezon hamarosan elkezdődik, a koronavírus egyik hozadéka, hogy a versenyeket nézők nélkül rendezik meg, és a megszokott ceremóniákon is változtatnak, hogy a jelenlévők minél kevésbé kerüljenek kapcsolatba egymással.

    Például nem fognak a csapatok szerelői a rajtrácson tolongani a rajt előtt, a versenyzők ugyanis nem sokkal a rajt előtt fognak oda kigurulni.

    Nem lesz interjú a pályán

    „Mindegyiküket (a versenyzőket) a garázsuk előtt fogjuk meginterjúvolni” – mondta Ross Brawn a Formula1.comnak. „Számos módunk lesz ilyesmire, az egészség és biztonság veszélyeztetése nélkül.”

    „Az olyan dolgokra, mint például a nemzeti himnusz meghallgatása, nem csoportosíthatjuk össze a versenyzőket és nem lesz előttük FIA Future Stars (rajtrács gyerekek) sem.”

    „Az FIA Future Stars továbbra is a show része lesz, virtuálisan. Elküldjük nekik az egyenruhájukat, ők pedig videóüzeneteket küldenek majd nekünk, amit le tudunk játszani, szóval sok mindent tudunk csinálni, hogy szórakoztató legyen.”

    Dobogós díjátadó sem lesz

    Ami azonban ennél is lényegesebb, hogy nem lesznek szokásos pódium ceremóniák, mikor a dobogó alatt össze szoktak gyűlni a csapattagok, hátrébb, a pályán pedig a közönség.

    „Nem lesz pódium procedúra, a rajtrácson csinálnánk inkább valamit, a verseny után” – mondta Brawn. „Az egyik opció, hogy felsorakoznak az autók a pályán, a versenyzők pedig az autóik előtt állnának.”

    „Nem tudjuk átadni a trófeákat, mivel senkit nem küldhetünk olyan közel, hogy átadja a trófeát, de kitalálunk rá valamit, vannak terveink, most megvizsgáljuk, hogyan tudjuk ezt a tévében is közvetíteni.”

    Brawn azt is hangsúlyozta, hogy nagyon szigorúan odafigyelnek majd mindenki biztonságára és egészségére, attól a pillanattól fogva, hogy megérkeznek a pályákra.

  • Nem lesz hagyományos díjátadó ceremónia a Forma-1-ben

    Nem lesz hagyományos díjátadó ceremónia a Forma-1-ben

    A COVID-19 járvány miatt a Forma-1-es pilóták elfelejthetik a hagyományos pódium ceremóniákat, idénre legalábbis.

    A futam napját érintő biztonsági intézkedésekről beszélt Ross Brawn pénteken a sorozat hivatalos oldalának. Ebben kitért arra is, hogy a futamok előtt megszokott procedúrák sem a hagyományos módon fognak megtörténni.

    „A múltban megszokott gyakorlatok idén nem valósíthatóak meg.” – kezdte. „Így a pódium ceremónia sem történhet meg, de a verseny után valamit azért szeretnénk majd a rajtrácson. Az egyik ilyen opció az lehet, hogy a dobogón végző autókat a pályán sorba állítjuk és a versenyzők az autójuk elejére állnak fel. A trófeákat sem adhatjuk át, mivel nem lehet annyira közel menni a másikhoz. De kidolgoztunk pár tervet és eljárást erre is, és most azt vizsgáljuk, hogy ezt a tévében hogyan lehetne bemutatni.”

    „A pilóta parádét sem fogjuk megtartani, nem rakhatunk fel egy kamionra húsz versenyzőt és vihetjük körbe a pályán. Ehelyett a garázsok előtt fogunk interjúkat készíteni velük. Rengeteg féle módon tudunk kapcsolatot teremteni velük anélkül, hogy veszélyeztetnénk az egészségüket. Ezek lesznek most már az új normák. Hogy meddig fog ez tartani? Nem tudjuk, de az idei év hátralévő részében biztosan így lesznek.” – tette hozzá.

    A Forma-1 korábban már kiadta az első nyolc verseny naptárát, pénteken pedig az is kiderült, hogy melyik azok a helyszínek, ahova idén biztosan nem látogatnak majd el.

  • Minden futamon dobogóra állna idén Verstappen

    Minden futamon dobogóra állna idén Verstappen

    Max Verstappen fogadkozik, hogy további fejlődést fog mutatni az előttünk álló idényben. Már többször is kijelentette, hogy a bajnoki cím a célja, és most egy másik, hasonlóan komoly célt tűzött ki maga elé 2020-ra: minden versenyen dobogóra akar állni.

    „Csapatként mindig a bajnoki címért akarunk harcolni. Az idő választ fog majd adni arra, hogy ez így lesz-e, mert jelenleg nehéz megmondani, hogy hol állunk a riválisainkhoz képest. Természetesen mindent megteszünk azért, hogy előrébb lépjünk.” – mondta Verstappen a saját oldalán.

    „Jó úton vagyunk. Remélem, hogy minden versenyen dobogón tudunk végezni. Remélhetőleg a pályán is izgalmas dolgok fognak történni. Már alig várom az idényt!” – tette hozzá.

    A 22 éves pilóta összességében pozitívan tekint vissza a tavalyi évre, ami remekül zárult a számukra, függetlenül a visszafogottabb kezdéstől.

    „Röviden visszatekintve: Egy jó év volt 2019, amely során képesek voltunk végig fejlődni. Ez egy természetes folyamat volt, mivel tapasztaltabbak voltunk. A tavalyi év tehát pozitív volt, de szeretnénk feljebb lépni. Személy szerint mindig a fejlődésre törekedek, sosem vagyok 100%-on. Sosem lesz olyan szezon, ami teljesen tökéletes lesz, de igyekezni fogok, hogy a lehető legtökéletesebb legyen.” – fogalmazott.

    Verstappen számára azért is lesz döntő az idei esztendő, mivel ez lesz az utolsó lehetősége, hogy megdöntse Sebastian Vettel rekordját és ő legyen a legfiatalabb világbajnok.

    „Nagyszerű dolog lenne, de mindig a bajnoki címre megyek, mindegy, hogy én lehetek-e a legfiatalabb vagy sem. Biztos vagyok benne, hogy jó évünk lesz, de meglátjuk.” – jegyezte meg.

  • Vergne megpróbálta túlélni az autójának sérülését Santiagoban

    Vergne megpróbálta túlélni az autójának sérülését Santiagoban

    Jean-Éric Vergne a Santiago ePrix-n való kiesését követően elmondta, hogy megpróbálta túlélni az autója sérülését, ami az első szárnyának bal oldalán keletkezett. A kétszeres bajnok francia versenyző emiatt le is lassult, amivel feltartotta a mögötte érkező csapattársát, Antonio Félix da Costát.

    A Formula E regnáló bajnok hatalmas felzárkózást mutatott be a tizenegyedik helyről rajtolva, miután az időmérőn nem sikerült összeraknia egy olyan gyors kört, amivel bejuthatott volna a Super Pole-ba.

    A francia chilei forduló ötödik körében a Mercedes belga versenyzőjével, Stoffel Vandoornenal csatázott, miközben mögöttük érkező Sébastien Buemi is viharléptekkel közeledett feléjük. Amint a trió a tizes kanyarhoz érkezett, Vergne bevetődött Vandoorne mellé, azonban a két autó nem nagyon fért el egymás mellett és az előzés során nem elég, hogy a francia Techeetahjának bal eleje megsérült, a Nissan e.dams svájci versenyzője mindkettőjüket átlépte.

    Vergnet sokáig nem hátráltatta a sérülés, azonban amint megszerezte a harmadik helyet a negyvenkilenc körös verseny huszonnyolcadik körében az elsőszárny sérülése súlyosbodott és a leváló szárnyfelület folyamatosan érintkezett a bal első gumi felületével, ami hatalmas füstfelhőt generált. A DS Techeetah francia versenyzője a sérülés miatt tempót vesztett, ami miatt a mögötte érkező versenyző – aki ráadásul a francia csapattársa volt – nem tudta rögtön megelőzni őt.

    Amikor az Autosport ezzel kapcsolatban faggatta a regnáló bajnok franciát – akinek nemrégiben jelent meg egy exkluzív interjúja – ezt válaszolta: „Nem voltam tudatában, hogy éppen Antonio van mögöttem,” – mondta Vergne, aki három versenyt követően mindössze az egyéni pontverseny tizenhatodik helyén áll. „Éppen leget szenvedtem a sérüléssel, próbáltam nem nekimenni a falnak. Eközben reméltem, hogy a sérült elem egyszer majd csak leszakad az autóról és ha leesett volna, akkor akár a futamgyőzelemért is mehettem volna.

    „Láttam az elem mozgását, azonban úgy gondoltam, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Kicsit meg is lepődtem, amikor végre leesett az autómról. Amikor megláttam füstöt azt gondoltam: ó ne már. Kár érte, ugyanis addig a pontig őrülten jó tempót voltam képes autózni.”

    Vergne viszonylag sokáig maradt a pályán a sérülést követően is, azonban a harminckettedik körben a boyba hajtott, ahonnan már nem volt folytatás a számára. Mint utólag kiderült, a franciát egyenesen a versenyigazgató, Scot Elkins utasította arra, hogy kiálljon a boxutcába.

    „Ki kellett állnunk, mert a versenyigazgató arra utasított minket, amit nem értek, mert néha a versenyzők előszeretettel koccolják le a falat, ha le akarják szakítani a sérült elemet az autójukról.”

    A kínai istálló csapatfőnöke, Mark Preston ezt nyilatkozta az Autosportnak: „Azt hiszem, hogy Vergne a múlt eseményeiből azt szűrte le, hogy még egy sérült autóval is nagyon sokáig el lehet menni. Azonban a Scottal való egyeztetést követően ki kellett hívnunk őt, ugyanis azt mondta, hogy Vergne így nem folytathatja tovább a futamot.

    „A kiintést követően pedig már nem lett volna értelme orrkúpot cserélnünk és visszaküldenünk őt a pályára, ugyanis a versenyből már nem volt sok hátra és úgy is az utolsó helyek valamelyikére jött volna vissza.”

    A másik Techeetahban versenyző da Costa végül a második helyen ért célba Maximillian Günther mögött, aki a verseny utolsó körében vette vissza vezető helyet a portugáltól, akinek az akkumulátor hőmérséklete az egekbe szökött a verseny utolsó szakaszában.

    „Rengeteg időt veszítettem JEV mögött, amikor problémája akadt,” – nyilatkozta a portugál, aki a tizedik helyről rajtolva tudott felérni a dobogó második fokára a chilei fővárosban rendezett versenyen. „Ötletem sincsen, hogy miért nem könnyítette meg a dolgomat,” – zárta a gondolatmenetet da Costa, akinek ez volt az első dobogós helye az új csapatnak színeiben.

  • Gasly szeretne „kiskirály” lenni, de már a jövőre is gondol

    Gasly szeretne „kiskirály” lenni, de már a jövőre is gondol

    Pierre Gasly megőrizné a lendületét az utolsó nagydíjra, hogy megtarthassa a Brazil Nagydíjon visszaszerzett hatodik helyét a pontversenyben.

    A francia hullámvölgyekkel teli szezonon van túl. Alighogy előléptették a Red Bull első számú csapatába, 12 verseny múlva újra a Toro Rossónál találta magát.

    Most 95 pontja van, csakúgy, mint Carlos Sainznak, de jobb dobogós helyezése miatt ő került előrébb a rangsorban. Albon ugyan csak 11 ponttal van mögöttük, de a Red Bullal még így is megelőzheti őket.

    Mindenesetre Gasly szeretne a „kicsik bajnoka” lenni a három nagycsapat mögött. Ha szigorúan nézzük, Sainz „címe” nincs veszélyben, mivel mind Gasly, mind Albon versenyzett Red Bullal idén, a bajnoki hatodik helyért folyó harc azonban így is szoros.

    „Az utolsó verseny mindig különleges” – kezdte a Toro Rosso (jövőre Alpha Tauri) francia pilótája – „az egész csapatnak fontos lesz, hogy minél előrébb végezzünk a konstruktőri bajnokságban is. Jól akarjuk zárni a szezont, nem csak a büszkeségünk miatt, de a végső pozíció meghatározza a jövő évi teljesítményt is.”

    Annak ellenére, hogy nehéz évet zárhat, Gasly elégedett a dolgok alakulásával, főleg amióta visszakerült a „kisbikákhoz”.

    „Ez a hétvége mindig szomorú egy kicsit, hiszem nem versenyzünk majd három és fél hónapig. De az érzés majd vasárnap este jön majd el igazán, amikor tényleg vége a szezonnak. Bármi történjen is aznap, boldog vagyok, hogy ilyen évet zárhatok. Főleg, hogy visszatérhettem a csapathoz, de persze a dobogómat sem fogom elfelejteni.”

    Nem csak visszatekint, félig már a téli szüneten és a jövő éven jár az esze a 23 éves franciának.

    „Azért élvezni is fogom, hogy vége az évnek. Végre újra láthatom a barátaimat és a családomat így karácsony környékén. Év közben nem sokat tudtam velük lenni, annyira sűrű volt minden.”

    „Utána az Államokba megyek a Red Bull edzőtáborába, hogy minél felkészültebb legyek az új idényre. De úgy tudok majd jól lazítani, ha jó felhanggal zárom a szezont. Ezért is fontos, hogy mindent kihozzak az utolsó versenyből.”

  • Gasly: Ez egy hihetetlenül érzelmes pillanat

    Gasly: Ez egy hihetetlenül érzelmes pillanat

    Rendkívül meghatottan és érzelmekkel telve nyilatkozott élete első dobogós helyezése után Pierre Gasly. A francia pilóta az őrült Brazil Nagydíj végén lett második.

    Igazi hullámvasút a 2019-es idény a fiatal francia számára. A szezont még a Red Bullnál kezdte, ám onnan félév után a gyenge teljesítménye után mennie kellett, vissza a Toro Rossohoz. A kiscsapatnál pedig valósággal szárnyal, aminek eredménye egy dobogós hely lett.

    Így érthetően a fellegekben járt a pódium után:

    „Ez az első Forma-1-es dobogóm, és biztos, hogy ez sosem fogom elfelejteni. Ez egy nagyon különleges pillanat, elképesztően érzelmes dolog ez. A Toro Rosso fantasztikus autót adott nekem a visszatérésem után, csodálatos nap ez.” – örömködött Gasly.

  • Megvan Alonso első ralis dobogója

    Megvan Alonso első ralis dobogója

    Folyamatosan készül a 2020-as Dakarra Fernando Alonso, aki igyekszik minél több versenyen részt venni. Legutóbb éppen Szaúd-Arábiában versenyzett, és megszerezte első dobogós helyezését a ralis pályafutása során.

    Alonso Marc Coma oldalán a Toyota Hilux volánja mögött összesítésben a harmadik helyen végzett a négynapos Al Ula-Neom nevű raliversenyen, amely a szaúdi Toyota bajnokság harmadik állomása is volt egyben.

    A versenyt a Yazeed Al-Rajhi-Konstantin Zhiltsov páros nyerte meg, szintén egy Toyota Hilux-szal.

    „Ez négy tökéletes nap volt a Dakarra való felkészülésben, új típusú terepet és dolgokat fedeztünk fel.” – kezdte a kétszeres Forma-1-es világbajnok.

    „Harmadik lettem az utolsó két szakaszon és az összetettben is, amely az első dobogóm a ralis időszakom során. Jó, hogy ez most jött el, ez plusz önbizalmat ad majd a Dakarra.” – folytatta.

    A 2020-as Dakart majd január 5-17. között rendezik meg Szaúd-Arábiában, ahol a Toyota egy igen erős, négy gyári versenyzővel áll majd rajthoz. A spanyol mellett a japánok autóját vezeti majd a címvédő Nasser Al-Attiyah, valamint Giniel de Villiers és Bernhard ten Brinke.