Címke: diszkrimináció

  • Felülről is megdorgálták Helmut Markót a botrányos kijelentése miatt

    Felülről is megdorgálták Helmut Markót a botrányos kijelentése miatt

    Össztűz alá került a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko az egyik Sergio Pérezre tett megjegyzése miatt, és az FIA írásbeli figyelmeztetésben részesítette őt.

    Marko azt mondta csapata pilótájára egy interjúban, hogy mivel dél-amerikai, nehezebben tud összpontosítani, mint Max Verstappen. A sztereotip nyilatkozat nagy felháborodást keltett a közösségi médiában, bár a kritika alanya, Pérez nem vette zokon, főleg miután személyesen bocsánatot kért tőle Marko.

    A Szingapúri Nagydíjon először nyílt lehetősége a médiának megkérdezni az F1 tagjait, mit szólnak a nyilatkozathoz, és a riválisok természetesen szétszedték a szakembert, a mercedeses Toto Wolff például kijelentette, hogy ilyen beszédnek nincs helye a befogadást előtérbe helyező sportágban.

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke megvédte kollégáját, egyúttal tisztázta, az istálló nevében miért nem született nyilvános bocsánatkérő közlemény. „A kijelentés nem volt helyes, és Helmut szerintem gyorsan rájött erre. Hamar bocsánatot kért nyilvánosan és Sergiótól is, akivel személyesen beszélt. Mindig tanulunk az életben, még 80 évesen is, és azt hiszem, hasznos leckét kaptunk” – mondta a Sky Sports adásában Marko viselkedéséről.

    Hamilton teljesen kiakadt Marko megjegyzésén, és nem érti a Red Bullt

    „Nem a Red Bull Racing alkalmazottja [Marko], hanem a Red Bull tágabb szervezetéé. Mi ezért nem adtunk ki közleményt, és ezért kért elnézést a Servus TV-ben.”

    Pénteken kiderült, hogy az FIA írásos figyelmeztetésben részesítette az erős kijelentésektől ritkán megriadó Markót, egyúttal emlékeztették rá, hogy ismert személyként milyen felelősségei vannak, illetve hogy az FIA etikai kódexéhez tartania kell magát.

  • A Mercedes Formula E autója is befeketedett!

    A Mercedes Formula E autója is befeketedett!

    A Mercedes Formula E csapata egy teljesen fekete festéssel fog versenyezni az idei év hátralevő részében. Az Ian James által vezetett istálló a rasszizmus és a diszkrimináció elleni harc miatt váltott fekete festésre, csakúgy, mint a Forma-1-es csapat.

    A Mercedes Formula E csapatának versenyzői, Stoffel Vandoorne és Nyck de Vries is feketére fogják cseréni az eredeti szürke fényezésüket. Az autón mindezek mellett a cég logóját – ami 1954 óta mindegyik versenyautójukon rajt volt – és az „End Racism” (vessünk véget a rasszizmusnak) feliratot is megtalálhatjuk majd.

    Az újdonsült festést az elektromos széria idei kiírásának utolsó hat versenyén csodálhatjuk majd meg, amiket a berlini Tempelhof repülőtéren fognak megrendezni három különböző vonalvezetésen.

    A Mercedes Formula E csapat a Forma-1-es csapat mintáját követte ezzel, akik már a szezonnyitó Osztrák Nagydíj óta versenyeznek azzal a bizonyos fekete fényezéssel.

    Ian James – aki az Ezüst Nyilak elektromos szériában versenyző csapatának vezetője – ezt nyilatkozta az autójuk új festése kapcsán.

    „Mindig is a rasszizmus és a diszkrimináció ellen voltunk, ugyanis ezen dolgoknak egyáltalán nincs helye se a sportágunkban, sem pedig a társadalmunkban. Azonban az utóbbi időkben történő eseménye megmutatták, hogy többet kell használnunk a platformunkat és fel kell hívunk az emberek figyelmét ezen harcra.”

    https://www.instagram.com/p/CDN_Is0JvB0/

  • Hamilton lelki sebei nem gyógyulnak be, Wolff szerint

    Hamilton lelki sebei nem gyógyulnak be, Wolff szerint

    A Mercedes jelenleg ötszörös világbajnok brit versenyzője, Lewis Hamilton egész élete során rasszista sértések áldozata volt, már egészen fiatal korában is. Erről csapatfőnöke, Toto Wolff beszélt Mexikóban.

    „Mikor Lewis kicsi volt, ő volt az egyetlen fekete gyerek a fehérek közt, és tudom, hogy a pályán szembesült a rasszizmussal.” – mondta Wolff. „Ha ez egy nyolc, vagy tíz éves gyerekkel történik, az komoly sebeket hagy, mely nem múlik el.”

    Wolff szerint Hamilton, mint a Forma-1 egyetlen színes bőrű versenyzője, érettségéről tesz tanúbizonyságot az, hogy a diszkrimináció ellenére képes volt elérni mindazt, amit elért.

    „Ha gyerekként gyalázkodással és diszkriminációval kell megküzdened, az egyrészt erősebb személyiséggé tesz, de másrészt sebeket hagy.” – folytatta a csapatfőnök.

    „Ma Lewisnak jó és érett perspektívája van, de a sebei megvannak. Ez nem csak motiváló tényező számára, hanem ezek a sebek tanúsítják a túlélést is.”

    „El kell ismernünk, hogy nem vagyunk túl változatosak a Forma-1-ben és én Lewis által határozottan megtanultam szembesültem vele, hogy nehéz dolog időről-időre túljutni a diszkrimináción.”

    Wolff azzal kapcsolatban is megszólalt, hogy az utóbbi időben sok kritikát kapott Hamilton amiért rajongóit veganizmusra és környezetvédelemre buzdítja, miközben ő maga fényűző életet él. Noha azt is meg kell jegyezni, hogy elmondása szerint a brit versenyző veganizmusán kívül más lépéseket is tett a környezete érdekében, és több luxus dologról is lemondott az utóbbi időben.

    „A kivételes személyiségek mindig megosztóak. Ami a szívén, az a száján, van véleménye és azzal, hogy ezt kifejezi, mindig a polarizációt kockáztatja. Ilyen az emberi természet.” – mondta még Wolff Hamiltonról.