Címke: Diriyah E-Prix

  • Az idei Formula E szezon legvalószínűtlenebb pillanatai

    Az idei Formula E szezon legvalószínűtlenebb pillanatai

    Előzések, új pályák, villanyfény, kizárások, ütközések – a Formula E első világbajnoki szezonjában mindegyikből akadt bőven. Összeszedtük a flúgos futamok legjobb pillanatait.

    Éjszakai verseny

    A MotoGP és Forma-1 egymással vetélkedve rendezték első éjszakai versenyeiket 2008-ban, a Formula E-nek egészen a hetedik szezonjáig kellett várnia erre. Az arab házigazdák ráadásul rögvest kétszeresen is meglépték a rendezést – a pálya átalakítása mellett.

    Rakétakilövés, majd -támadás?

    Alex Lynn kapott szárnyra a második szaúdi versenyen, de mint utólag kiderült, nem csak ő, hanem maga Rijád városa is veszélyben forgott. Az atrocitás szerencsére nem járt veszteségekkel, és a brit pilótának sem esett nagyobb baja.

    Új helyszínek, városon kívül is

    Az idei nyolc versenyhelyszínből csak kettőnél, New York és Berlin esetében nem történt változás az előző évekhez képest. A legszembetűnőbb eltérés a sorozat városi mivoltával történő kényszerű szakítás volt. Valencia után Pueblában ráadásul a döntött kanyar mellett egy rendhagyó Attack Mode elhelyezést is láthattunk.

    Többek között végre sor került a monacói aszfaltcsík teljes hosszának elektromos felavatására is, és a visszatérő London E-Prix keretein belül az első bel- és kültéri pálya is bemutatkozott.

    Ez a trend jövőre is folytatódik majd, Fokváros, Vancouver és Szöul lesznek az új helyszínek.

    Plusz egy kör…

    Valenciában elég bizarr jelenetnek lehettünk tanúi: a biztonsági autó okozta energialevonások és a versenytávhoz utolsó pillanatban hozzáadódó forduló azt eredményezte, hogy a mezőny egy része a pálya szélén kötött ki.

    Sokan csak nagyon lassan tudtak végigcsorogni, és olyanok is voltak, akik kizárással nem törődve mentek végig a célvonalig, így nem lehetett tudni, mi a végeredmény.

    Nincs biztos győzelem

    Rómában di Grassi az utolsó öt percben esett ki technikai hiba miatt, káoszt okozva a Mercedes pilótái között.

    Monacóban da Costa előzött az utolsó körben a győzelemért, miközben mögötte Evans és Frijns gyorsulási versenyt tartottak a célvonalig.

    Puebla pedig egy domináns versenyen aratott első helytől fosztotta meg Pascal Wehleint, akit adminisztratív okok miatt zártak ki.

    De ez csak az első három eset, utána jött a…

    …trükközés a boxutcával

    Di Grassi, a Formula E egyik legelső pilótája rafinált módon a safety car alatt a boxutcán áthajtva került az élre a London E-Prix egyik futamán.

    Egy apró hibával csúszott el a terv, hiszen nem állt meg teljesen a boxba előtt, ami miatt végül kizárás lett a jutalma.

    Az, hogy több, mint a mezőny fele harcban volt a bajnoki címért az utolsó futam előtt, csak hab a tortán. Kiszámíthatatlansága miatt sokan meg is kérdőjelezik a Formula E sportértékét, egy azonban biztos, izgalmakban nem volt hiány.

  • Formula E: jövőre rekordszámú verseny és új pályák három kontinensen is

    Formula E: jövőre rekordszámú verseny és új pályák három kontinensen is

    Az FIA legújabb ülésén nyilvánosságra hozták a Formula E jövő évi, előzetes versenynaptárát. Nagyobb az átalakulás, mint eddig: több új pálya és kimaradó verseny is van.

    Ahogy arra számítani lehetett, az idén beugró állandó pályák (Valencia, Puebla) nem térnek vissza. A tavalyi előzetes menetrendhez képest az eddig állandó – de idén elmaradó – Santiago nem szerepel.

    A városi versenyzés bölcsője, Monaco állandó jelleggel lesz majd a naptár része, szemben a párizsi versennyel, ami csak a 2022/23-as szezonban tér majd vissza.

    Berlin és Róma az idei anomália után visszatér egyfutamos felálláshoz. Eközben Diriyah, New York, London és a végre bemutatkozó Szöul [eredetileg már 2020-ban bemutatkozott volna – a szerk.] pedig két versennyel fogja megörvendeztetni a nagyérdeműt. Utóbbi három ráadásul a szezon utolsó három helyszíne is lesz majd.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Formula E Seoul E-Prix (@formulae_seoul) által megosztott bejegyzés

    Eddig két bizonytalan időpont is van a Formula E naptárában, előbbi biztosan egy kínai helyszín lesz. Tavaly ugyanígy jelezték a Sanya E-Prix utódját, majd közölték, marad ugyanott a verseny, végül azonban törlésre került.

    A bizonytalanság ellenére új pályákban nem lesz hiány, a fent említett koreai főváros mellett a jelenlegi tervek szerint két újabb helyszínnel bővül az elektromos versenyek listája.

    Bár Kanadában volt korábban verseny, most Montréal után Vancouver lehet – a téli olimpiai játékok után – egy Formula E futam házigazdája is. A város vezetése már a pályáról is döntött: a korábbi IndyCar forduló helyszíne egy átalakított vonalvezetéssel rendezi majd a versenyt.

    Ezenkívül az F1 által is hőn áhított afrikai fronton az eddig tartalékos Marrákest a kontinens ellentétes felén elhelyezkedő Fokváros váltja majd.

    Ha minden jól megy, ezzel megdől majd az egy szezonon belüli versenyek rekordja, az idei 15 után eggyel növekszik. London pedig a harmadik város lesz – Berlin és Santiago után – amelyik immáron két helyszínen is rendezett futamot.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés

  • Formula E: még pár csapat adós lesz az új autóval Róma után is

    Formula E: még pár csapat adós lesz az új autóval Róma után is

    Három csapat határozott úgy, hogy eltolja a fejlesztés ütemét, azonban ketten így sem készültek el időre, a Formula E római fordulójára.

    A 2021-es szezon előtt két út kínálkozott a csapatok előtt. A költségcsökkentés jegyében egy új autóval készülhettek, amit aztán meg kell tartaniuk a Gen2 éra végéig. A másik lehetőség szerint pedig több fejlesztéssel áprilisban vihetik pályára az új masinát.

    A tavalyi év első két helyen végző csapata, a Techeetah és a Nissan – illetve a sereghajtó Dragon – gondolkoztak úgy beáldozzák a szezon első felét.

    A versenynaptár azonban jelentősen átalakult, így csak az első hétvégén, Diriyahban kellett volna a régebbi specifikációt használniuk.

    A Dragon nagyon jó hétvégét zárt Szaúd-Arábiában. Ezért döntöttek amellett, hogy későbbre hagyják a bemutatást, inkább kihasználják a régi specifikációban talált tempót.

    A Nissan is erős pontokat szerzett, de a beszállítók miatt megcsúsztak az ütemtervvel, és legkorábban csak a Valencia E-Prix után készülnek majd el.

    Így a Techeetah az egyetlen Formula E csapat, ami maradt az újításnál. Nem jártak rosszul, mert bár Vergne belekeveredett az első szabadedzés végén az ütközésbe, végül győzni tudott az első római futamon.

  • A „repülőbalesetet” szenvedő Lynn már elhagyta a kórházat – VIDEÓ

    A „repülőbalesetet” szenvedő Lynn már elhagyta a kórházat – VIDEÓ

    Az idei második Formula E versenyen balesetet szenvedő Alex Lynn az ellenőrzéseket követően elhagyhatta a kórházat.

    A Mahindra pilótája 10 perccel a verseny vége előtt a 14. helyért küzdött Mitch Evansszel, amikor ütköztek, ezt követően pedig 60 métert csúszott fejjel lefelé az autójával.

    A TV közvetítés éppen előttük Günther és Blomqvist balesetére koncentrált, így lemaradtak a sokkal nagyobb ütközésről.

    Evans alatt még működött az autó, de inkább kiszállt a versenyből, és odavezetett brit kollégája mellé, hogy megnézze, minden rendben van-e.

    „Keményen védekeztem a 18-as kanyar felé.” – emlékszik vissza az új-zélandi. – „Közel voltunk a falhoz, és nem hátrált meg. Volt ott elég hely? Nem vagyok benne biztos, látnom kéne a felvételeket. Remélem igen, és nem tettem semmi rosszat.”

    „Ütközött a hátsó kerekemmel, és utána repülőként felemelkedett, úgy esett a földre. Beszéltem vele, láttam, minden rendben.”

    Lynn a pályabírókkal is kommunikált, térdfájdalomra panaszkodott, még a helyszínen.

    Scot Elkins versenyigazgató eleinte egész pályás sárgát rendelt el, majd a mentés miatt piros zászlóval leintette a versenyt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés

    Nem ez volt az első baleset a hétvégén, a versenyt megelőző gyakorláson Edoardo Mortara ütközött a falnak ugyan abban a kanyarban technikai hiba miatt.

    https://www.youtube.com/watch?v=oqlOIaDzykE

  • Rakétatámadás célpontja volt a Diriyah ePrix, veszélyben a Szaúdi Nagydíj

    Rakétatámadás célpontja volt a Diriyah ePrix, veszélyben a Szaúdi Nagydíj

    A tegnapi második verseny egy hatalmas balesettel zárult, de mint kiderült, nem ez lehetett volna a Diriyah ePrix legnagyobb tragédiája.

    Számos robbanást hallottak Szaúd-Arábia fővárosa, Rijád fölött szombat éjszaka. A szaúdi katonai szolgálat szerint Iránnal szimpatizáns jemeni houthi lázadók lőttek ki rakétákat.

    A jelentések szerint sikerült elhárítani a veszélyt, és nem sérült meg senki, a rakéta maradványai azonban legalább egy otthont megrongáltak. Elővigyázatosságból átirányították a légi közlekedést is, nehogy utólagos támadások célpontjai lehessenek a repülők.

    A városban éppen a Diriyah ePrix második versenye zajlott, amit a koronaherceg, Mohammad bin Salman is meglátogatott. A támadás célpontja vélhetően a díjátadó ceremónia lett volna.

    Ezek után megkérdőjeleződik az idén debütáló, és már így is kérdőjeles létjogosultságú Szaúdi Nagydíj sorsa is.

  • Így változik Diriyah világítása és vonalvezetése a Formula E idénynyitójára!

    Így változik Diriyah világítása és vonalvezetése a Formula E idénynyitójára!

    Első éjszakai versenyére készül a Formula E Diriyah utcáin, ráadásul a pálya vonalvezetése is kisebb módosításokon megy keresztül.

    Szinte utolsó pillanatban kisebb, de annál jelentősebb módosítások érték a Rijád közelében található utcai pályát. Főleg a kanyarok csúcspontja, illetve profilja változik majd, de ezzel az előzetesen végzett szimulációk máris hasznavehetetlenek.

    A változások a pálya újraaszfaltozása miatt jöttek létre, miközben mélyépítési munkálatok is folytak a területen.

    Nem ez az egyetlen, amit a helyieknek be kell fejezniük a verseny előtt: most először villanyfényes futamot rendeznek majd a szaúdi pályán. Ehhez pedig komoly infrastruktúra szükséges.

    Azt már korábban is tudni lehetett, hogy környezetbarát forrásból származik majd az energia, ami a világításhoz kell, most azonban már képek is nyilvánosságra kerültek a Diriyah-ban végbemenő munkálatokról.

    A Formula E első világbajnoki szezonjában szinte minden egyes versenyen nagyobb változások lesznek az előző évekhez képest: a soron következő Róma ePrix-n egy hosszabb vonalvezetés várja majd a mezőnyt, utána Valenciában először versenyeznek majd épített pályán, végül pedig Monacóban is bővített, F1-hez hasonló körön mehetnek majd az elektromos autók.

  • Igazi versenypályára is megy a Formula E, hat új versenyt jelentettek be

    Igazi versenypályára is megy a Formula E, hat új versenyt jelentettek be

    A párizsi verseny törölték, a kínai és koreai fordulót pedig elhalasztották a Formula E első világbajnoki szezonjában, de jó hírek is vannak a sorozattal kapcsolatban.

    A római és monacói utcai versenyeket megerősítette az elektromos formaautós sorozat vezetősége, ezen kívül a tartalékhelyszín, Marrakesh is visszakerült a naptárba.

    A szezonnyitó továbbra is Diriyahban lesz majd, dupla éjszakai futammal, ezt követné Róma. A városhoz közeli Vallelunga készenlétben áll, amennyiben a vírushelyzet ellehetetlenítené a központban való versenyzést.

    Most először egy állandó pálya – a valenciai Circuit Ricardo Tormo – is helyet kap a menetrendben. A spanyol helyszín a szezon előtti tesztek házigazdája is volt, így nem ismeretlen a mezőny számára. Ott ráadásul már le is tesztelték a szigorú egészségügyi protokollt is.

    Circuit Ricardo Tormo, Valencia, Formula E, racingline.hu
    Circuit Ricardo Tormo, Fotó: FIA Formula E

    Azt még nem lehet tudni, melyik vonalvezetést használják majd, a kollektív teszten is különböző verziókat próbáltak ki a szervezők.

    Egy másik változtató város, Monaco következne ezután, ezúttal a városi pálya teljes vonalvezetésével, amit a Forma-1-ben is használnak. A beugró Marrakesht pedig az újra beütemezett Santiagói dupla hétvége követné.

    Az eredeti naptárban Berlin, New York és London következett a szezon végén, utóbbi kettőt azonban erős kétség övezi. Ebben az esetben az év elején mellőzött Mexikóváros térhetne vissza kipótolni a hiányt.

    Mivel a Szöul és Sanya is elhalasztásra került, nagy valószínűséggel nem lesz ázsiai verseny idén. Ehhez hozzá lehet venni a tervezett jakartai futamot is.

    Ennek ellenére nyilatkozatában Jamie Reigle, a Formula E elnöke kiemelte, „globális naptárral, méltó módon” rendeznék meg az első világbajnoki szezonjukat.

  • Formula E: nincs több csúszás, biztosan Diriyah nyitja majd a szezont

    Formula E: nincs több csúszás, biztosan Diriyah nyitja majd a szezont

    Most már hivatalos, hogy a kétfutamos Diriyah ePrix-vel kezdődik majd a Formula E hetedik szezonja február végén.

    A normál naptár felülírása után két hétvégét jelöltek ki az elektromos sorozat újabb évadában, Santiago és Diriyah lettek volna a házigazdák. A chilei szabályzások, illetve az új, Egyesült Királyságban megjelenő koronavírus miatt azonban a szezonnyitót elhalasztották.

    Ezt követően kétséges volt, lesz-e másik verseny, most azonban a Formula E vezetése megerősítette, február 26-én és 27-án két éjszakai versennyel kezdődik majd a szezon, Diriyah-ban.

    „Elég szigorú a COVID-szabályzatunk, ezt már bebizonyítottuk Berlinben (az előző szezon végén, hat futamon), illetve Valenciában (a szezon előtti teszten – a szerk.) is.” – jelentette ki Alberto Longo, a sorozat igazgatója.

    „A helyi szervezőknek, és a protokollnak köszönhetően biztosan kijelenthetjük, el tudjuk kezdeni a szezont Diriyah-ban.”

    Szaúd-Arábiában jelenleg zajlik a Dakar Rally, így az ország jó helyszínnek tűnik a motorsportos események szempontjából.

    „Majdnem teljesen normális eseményt szervezünk, adott számú nézőkkel, de nem teljes kapacitáson. A sportminisztérium és a nemzeti szövetség az, akikkel dolgozunk, ők felelősek a Dakarért is. Naponta kapjuk az információkat, és folyamatosan tanulunk az ottani tapasztalatokból.”

    Arról, hogy a Santiago ePrix-nek mi lesz a sorsa, Longo nem árult el sokat, de az eredeti naptárban másodikként szereplő Mexikói ePrix-vel közös sorsra jut majd.

    „Bármikor is pótoljuk be, valószínűleg Mexikóval közösen lesz, így egy amerikai részt hozunk létre a versenynaptárban.”

    A Formula E várhatóan január utolsó hetében jelenti be a Diriyah után következő öt versenyt.

  • Koronavírus miatt elhalasztják a Formula E chilei idénynyitóját

    Koronavírus miatt elhalasztják a Formula E chilei idénynyitóját

    A Santiago ePrix két futamát január 16-17-én rendezték volna meg, azonban a Formula E első hétvégéje elmarad, hivatalosan ok nélkül.

    Az előzetes naptár megjelenése után nem sokkal az elektromos sorozat bejelentette, nem ragaszkodnak majd a tervhez, hanem fokozatosan teszik közzé a végleges menetrendet.

    Első körben két dupla fordulót jelentettek be, januárban Santiago, februárban Diriyah adott volna otthont két versenynek.

    Parque O'Higgins, Santiago, Chile, Formula E, racingline.hu
    A Parque O’Higgins Santiagóban, a pálya helyszíne, Fotó: FIA Formula E

    A helyi hatóságokkal tárgyalva azonban a hetedik szezon első két versenyét elhalasztották, valószínűleg az Egyesült Királyságban megjelenő új koronavírus-változat miatt. Ezzel együtt nehéz lenne biztonságosan megoldani, hogy a valenciai teszt után az autók és a csapatok személyzete január közepére megérkezzen Dél-Amerikába.

    „A santiagói városvezetéssel egyeztetve elhalasztjuk a Santiago ePrix-t.” – olvasható a hivatalos közleményben.

    „A várossal együtt azon dolgozunk, hogy véglegesíthessük a dátumokat, amikor meg tudjuk majd tartani a versenyeket, 2021 első negyedévében.”

    Ez a fejlemény felveti a kérdést, vajon a következő verseny is hasonló sorsra jut-e Szaúd-Arábiában. A kérdés már csak azért is érdekes, mert a 2021-es Diriyah ePrix lenne a sorozat első éjszakai versenye.

    A koronavírus már a Formula E előző szezonjának is rendesen keresztbe tett, öt versenyt még meg tudtak rendezni, utána azonban hét forduló maradt el, és közel fél évig szünetelt az évad. Emiatt a csúszás miatt tervezték 2021 elején kezdeni a következő szezont.

  • Jövőre éjszakai Formula E versenyt rendez Diriyah, Szaúd-Arábiában!

    Jövőre éjszakai Formula E versenyt rendez Diriyah, Szaúd-Arábiában!

    A 2020/21-es szezon lesz a Formula E első világbajnoki szezonja, emellett pedig a sorozat első éjszakai versenye, Diriyah-ban, Szaúd-Arábiában.

    Harmadjára tér majd vissza az elektromos sorozat a Rijád közelében fekvő világörökségi helyszínhez. Ezúttal – a korábbi terveknek megfelelően – azonban már lámpafénynél várják a mezőnyt az arab házigazdák.

    Alacsony fogyasztású LED égők szolgáltatják majd a fényt. Az általuk használt energia pedig teljes mértékben újrahasznosítható forrásból származik. Mégpedig különböző zöldségolajok felhasználásával állítják majd elő.

    A nemrég karbonsemlegessé váló Formula E nagy figyelmet fordít a fenntarthatóságra, testvérsorozatával, az Extreme E-vel együtt.

    Ráadásul nemcsak, de rögtön két villanyfényes fordulóra kerül majd sor. Ugyanis Santiago után Diriyah is „duplázik” a jövő évi versenynaptárban, melynek csak az első részét tették eddig közzé.

    A szezon előtti tesztekre november 28. és december 1.-je között kerül majd sor a valenciai Circuit Ricardo Tormo versenypályán, a sorozat hagyományos teszthelyszínén.