A Ferrari nem zárja ki, hogy tiltakozik a Forma-1-ben bevezetett, vitatott „delfinezés” elleni szigorítás ellen.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Red Bull és a Ferrari vezeti azt az összesen hat csapatból álló koalíciót, amely ellenáll az aerodinamikai jelenséget megakadályozó szigorúbb ellenőrzésekre irányuló törekvéseknek. Arra gyanakszanak, hogy a küszködő Mercedes áll az FIA nyomulása mögött. Christian Horner a Red Bull csapatfőnöke így látja:
„Azt hiszem, borzasztóan sok lobbizás folyik azért, hogy jelentősen megváltoztassák a szabályokat a jövő évre, hogy egy bizonyos csapat alacsonyabbra tehesse az autóját, és profitálhasson abból a koncepcióból.”
Piero Ferrari, a maranellói márka alelnöke szerint a Ferrari totális mértékben „érvényesíteni kívánja érveiket” a szabálymódosítások ellen. Ferrari, akinek édesapja a csapatalapító Enzo Ferrari volt, ennyit tett hozzá az olasz Autosprint kérdésére:
„Érvényesíteni fogjuk az érveinket. Ellenezni fogunk mindenfajta kivételezést. A Ferrarinak évekig motorhátránya volt a Mercedeshez képest, de nem kértünk semmilyen szívességet vagy kiskaput. Méltósággal vesztettünk, csendben dolgoztunk a visszaszerzésen. Az ellenfeleinknek is így kellene viselkedniük, nemde?”
A Ferrari jó oldala, hogy az olasz csapat vitathatatlanul még a Red Bullnál is jobb munkát végzett, ami a 2022-es, teljesen új szabályok első évének értelmezését illeti. A 77 éves Piero is elégedett:
„Cégként büszkék vagyunk arra, amit a versenyosztályunk eddig elért. Egy hátrányos időszakból jöttünk ki, és most olyan autónk van, amely minden pályán versenyképes. Ugyanakkor vannak még javítanivalók és részletek, amiket tökéletesíteni kell.
Ez a Ferrari azonban versenyképes. Természetesen szeretnék gyakrabban győzni, így jó lenne az eddigi pole-okat – nyolc – kockás zászlós győzelmekre fordítani. Eddig ez négy van, ami csak a fele, de jó úton haladunk.”
Christian Horner szerint „ostobaság” Toto Wolff elmélete a flexi padlólemezek használatáról.
A Mercedes csapatfőnöke többször hangoztatta, hogy riválisaik trükköznek a padlólemez hajlékonyságával. A delfinezés csökkentésére kiadott technikai direktívák miatt vették észre a turpisságot, ami ellen az osztrák vezető azonnal felemelte a hangját.
Augusztus végén viszont életbe lépnek az iránymutatásban leírtak, így néhány alakulatnak búcsút kell vennie a megoldástól. Ugyanakkor a 2023-as év szabálymódosításai további trükköknek vetnek véget.
A Red Bull csapatfőnöke kijelentette, hogy ők nem vettettek be semmilyen turpisságot, így Wolff vádjai nem relevánsak:
„Ez teljes ostobaság! Semmiféle gondunk vagy aggályunk nincs a padlólemezünkkel kapcsolatban. Ez csak egy próbálkozás arra, hogy tartani tudják a lépést a Ferrarival és velünk. Arra számítunk, hogy a Paul Ricardon gyorsak lesznek. Vannak villanásaik, néha ott vannak a tűz közelében. Az elmúlt két futam elég tisztességesen alakult a számukra, semmi jelen nem volt a pattogásnak. Kezdik magukat visszahozni a játékba. Folyamatosan és következetesen gyűjtik a pontokat. Néha jó dolog, ha több autó küzd a dobogós helyezésekért, néha viszont nem kifizetődő. A rajongók számára viszont nagyszerű.” – nyilatkozta Horner.
Toto Wolff kitart azon állítása mellet, miszerint néhány csapat megszegte a szabályokat a padlólemezük kialakításával.
Az Osztrák Nagydíj előtt az FIA újabb technikai direktívát adott ki, ám ezúttal a hajlékony padlólemezekre vonatkozott az pontosítás.
Mindemellett a Belga Nagydíjtól a delfinezés csökkentése érdekében további szigorítások lépnek életbe. A változásokat eredetileg jövő hétre tervezték, ám az átalakítások megkönnyítése érdekében a nyári szünet utánra tolta az FIA a határidőt.
Wolff már korábban is örömmel fogadta a hír, ám nemrég újfent kiállt a kinyilatkoztatása mellett. Az osztrák vezető szerint két féle módon trükköznek az ellenfeleik, ám csak az egyikre lesz megoldás ebben a szezonban:
„Némelyik istállónak valóban olyan kopólemeze van, ami szinte eltűnik, mikor a konstrukció hasa érintkezik a talajjal. Ez korlátozza, hogy mennyire kophat a padlólemez. Ám ha csodával határos módon a kopólemez elbújhat, akkor az egyértelműen szabályellenes. Van egy másik megoldás is, mi szerint ez a deszka jobban elmozdul a kelleténél. A tűréshatár 1 mm, ám ha a deszka arrébb kerül az autó alján, akkor nyilvánvalóan nagyobb teljesítményt lehet generálni. Úgy vélem, hogy az előbb említett verzió (fleix-padlólemez) el fog tűnni Spa-ra. A másikat a jövő évi szabályozások semmisítik meg.” – magyaráztaa Mercedes csapatfőnöke.
A Belga Nagydíjtól kizárás várhat azokra, akik nem tartják be a delfinezésre vonatkozó határértéket, vagy továbbra is trükköznek a padlólemezzel. Az igazán nagy módosítások azonban csak 2023-tól érkezhetnek.
Hiába ütközött ellenállásba több csapat, különösen a Red Bull részéről, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nyomatékosította, hogy továbbra sem tett le az idei autók pattogásának szabályokkal történő kordában tartásáról, és ismertette, hogy a Belga Nagydíjtól, illetve a következő szezontól milyen intézkedésekre kell készülnie az istállóknak.
A pattogás mérséklése már egy ideje terítéken van, miután az Azerbajdzsáni Nagydíjat követően a mezőny nagy része felszólalt az idei autókkal fellépő jelenség rövid és hosszú távú egészségügyi kockázatai miatt. Az FIA válaszul megalkotott egy bonyolult képletekkel meghatározott mérőszámot, amelyet végül a Belga Nagydíjtól kell kötelező jelleggel betartania a csapatoknak, azaz akinek túlságosan pattog vagy delfinezik az autója, azt kizárják.
Ez azonban nem minden, az FIA számára ugyanis világossá vált, hogy egyes csapatok trükköznek a padlólemezzel annak érdekében, hogy lejjebb engedhessék az autójuk hasmagasságát. Ezt a padlólemez hajlékonyabbá tételével érhették el, aminek következtében úgy engedhették közelebb a kocsit az úthoz, hogy nem kellett a delfinezéstől vagy a padlólemez túlzott kopásától tartaniuk.
A Red Bullt soha nem érintette a delfinezés, míg a Ferrari pattogva is gyors tudott lenni Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool
Hogy ezt a jövőben ne tehessék meg, a spái versenyhétvégétől fogva technikai direktíva útján kötelezővé tesznek egy merevítést a kopólemezeken, amelyeket egyes csapatok feltehetően mozgathatóvá tettek annak érdekében, hogy egyszerűen felcsússzanak a padlólemezbe, amikor az autó a földhöz ér. A szövetség emellett a padlólemez mérésein is változtatni fog, hogy az istállók ne használhassanak eltűnő kopólemezeket, hogy így menjenek át a verseny utáni ellenőrzéseken (így a padlólemez egyéb részei kopnak).
Az aerodinamikai oszcillációra vonatkozó mérőszámot már a Francia Nagydíjtól kezdve megkapják a csapatok, hogy a belgiumi versenyig hátralevő két futam során kitapasztalhassák, hogy miként tudnak azon belül maradni.
Jövőre még több változás jön
A változtatást ellenző csapatok egyik érve az, hogy az utóbbi versenyeken nem jelentett problémát a pattogás (állítása szerint még az eddig nagy mértékben érintett Mercedes is talált rá megoldást), a másik pedig, hogy az FIA-nak nem kellene beleszólnia abba, hogy miként állítsák be az autójukat.
A szövetség azonban továbbra is úgy véli, hogy ez komoly biztonsági kérdéseket vet fel, ezért nem hajlandó letenni a változtatásokról. „Az FIA felelőssége és kiváltsága, hogy beavatkozzon a biztonsági kérdésekben. Az ok, amiért a szabályok lehetővé teszik az ilyen intézkedések meghozatalát pontosan az, hogy anélkül születhessenek döntések, hogy az adott csapatok versenyhelyzetből adódó pozíciója befolyásolná azokat.”
Az FIA szerint az, hogy az utóbbi versenyeken nem okozott gondot a pattogás, leginkább a pályáknak volt köszönhető, és úgy vélik, hogy lesznek még olyan helyszínek, amelyeken ismét fokozottan fog jelentkezni. Emellett azt is elképzelhetőnek tartják, hogy amennyiben nem avatkoznak közbe, a 2023-as autók még az ideieknél is jobban pattoghatnak, mert a csapatok a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően növelni fognak a leszorítóerőn.
Ezért a 2023-as szezontól a következő változtatásokat akarják minél hamarabb elfogadtatni a Motorsport Világtanáccsal, hogy a csapatok tudják, milyen szabályok szerint tervezzék a jövő évi autójukat: 25 mm-rel megemelnék a padlólemez élének magasságát, megemelnék mindkét oldali Venturi-csatorna torkolatát, szigorúbb oldalirányú méréseket vezetnének be a padlólemez rugalmasságára vonatkozóan, extra érzékelőt helyeznének el a rezonancia mérésére.
Úgy tűnik, hogy a Mercedes megoldotta a „delfinezési” problémáit. Jó egy hónappal ezelőtt, Bakuban Lewis Hamiltonnak rendkívüli hátfájása volt, mivel a hétszeres bajnok 2022-ben keményen küzdött eddig a talajhatás okán fellépő jelenségével.
Sokak szerint ez volt a kiváltó oka az FIA ezt követő szigorításának, amely elfogadásával most Spa-Francorchamps-ig – az augusztusi nyári szünet utánig – várnak.
„Továbbra is hiányzik két-három tized a teljesítményünkből.”
Ugyanakkor elismeri, hogy a Mercedes „most már kézben tartja a delfinezést”, a csapat technikai igazgatója, Mike Elliot pedig bejelentette, hogy az autó frissítései mostantól minden egyes nagydíjon folyamatosan érkeznek majd. Ezt megerősítette Wolff is:
„Igazán szeretnénk ott lenni abban a küzdelemben, amit a Ferrari és a Red Bull vív az élen.”
A következő verseny pedig, a jövő hétvégi, tükörsima Paul Ricard pályán, még Ausztriánál is jobban feküdhet a Mercedes csomagjának. Erről már a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner beszélt, akinek a pilótája, Max Verstappen vezeti a világbajnokságot:
„Arra számítunk, hogy ott igen gyorsak lesznek. Az elmúlt két versenyen nagyon erősek voltak, és egyáltalán nem volt nyoma a delfinezésüknek. Úgy látszik, lassan visszatérnek a játékba.”
A Forma-1 új, talajhatást kihasználó szabályzata sikeres a Ferrarinál egykor, hosszú évek óta dolgozott mérnök, Rob Smedley szerint.
A brit szakember jelenleg a Liberty Media tulajdonában lévő Formula One Group adatrendszerekért felelős igazgatója és műszaki tanácsadója, aki mintegy 100 embernek felel azért, hogy elemezze az információkat a sportág „show-jának” feljavítása érdekében. A La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozott:
„A szórakoztatóiparban használt adatelemzési módszereket átültettük a Forma-1-be. Az F1 egy roppant összetett sportág, így a cél az, hogy jobban bevonjuk a közönséget, különösen a fiatalokat, akiknek az okostelefonjaik segítségével érthetőbbé tehetjük a boxkiállási stratégiákat és a versenyek egyéb elemeit.”
Sok szakértő, köztük maguk a csapatok is, szkeptikusan nyilatkoztak arról, hogy a radikálisan más „ground effect” versenyautók valóban javítanának a 2022-es és az azt követő show-n. A legtöbb ilyen főnök már elismeri, hogy tévedtek. Így folytatta Smedley:
„Jó hallani a véleményeket, de ez csak olyan dolog volt, ami mindig megtörténik, amikor valami újdonságot vezetnek be, és ebben az esetben ez egy hatalmas változás volt. Ugyanakkor minden jel arra mutat, hogy jó irányba haladunk. A talajhatású autók már most is olyan gyorsak, mint a 2021-es autók, és a szezon végére akár még gyorsabbá is válhatnak.”
Az egyik legnagyobb gond azonban a nagy visszhangot kiváltó „delfinezés” jelensége volt. Felipe Massa egykori ismert versenymérnöke ezért így folytatta:
„Ez egy olyan probléma, ami néhány autót kicsit érint, másoknál pedig nagyon is előfordul. Ez nem a szabályzás hibája. Mindannyiunknak együtt kell dolgoznunk, hogy megoldást találjunk a sportág érdekében, miközben annak a biztonságát is garantáljuk. A csapatok hajlamosak a teljesítményt előnybe helyezni a pilóta kényelmének beáldozásával.”
Ami viszont lenyűgözte őt, az az a nagy előrelépés, amelyet korábbi csapata tett:
„Tudtuk, hogy valaki nagy előrelépést tehet az új szabályokkal, és mint egykori Ferrari-srác, örülök, hogy ők voltak azok.
Most nekik van az mindent egybevetve a leggyorsabb autójuk, különböző pályákon. A megbízhatósági gondjaik azzal függnek össze, hogy ennyire keményen nyomták, de kockázatot kellett vállalni, hogy újra az élre kerüljenek.”
Fernando Alonso kivételével mindenki panaszkodott a delfinezésre, pattogásra a versenyzői eligazításon, de csak néhányan álltak ki a megjegyzéseik mellett a sajtó előtt is. Nico Rosberg szerint ez a „politika az F1-ben”.
A delfinezés, ahogy az egész szezonban, az egyik leglényegesebb téma a versenyek előtti versenyzői eligazításokon. Bakuban Alonso volt az egyetlen, aki nem panaszkodott a jelenségre, amely a ground effect aerodinamika következménye.
A legjobban azonban a Mercedes küzd ezzel a problémával.
Toto Wolf, a Mercedes csapatfőnöke a német Sky-nak így nyilatkozott: „Minden versenyző összeült és egyetértett abban, hogy ez probléma – egy kivétellel, aki Alonso .”
Később azonban, amikor a sajtónak nyilatkoztak, bár határozottan több volt a változtatást követelő hang, nem 19-en állították ezt.
Erről Nico Rosberg beszélt a Sky Sports Any Driven Monday című műsorában. A 2016-os világbajnok a „politika” számlájára írta a csendet.
„Nos, tudod, ilyen a politika az F1-ben” – mondta.
„Ez mindig nagy nagy szerepet játszik, és a leggyorsabb csapatok természetesen nem akarják, hogy bármilyen változás történjen. Ez egyértelmű.”
„Szóval ezért van az, hogy sokszor a nyilvánosság előtt nem ezzel értesz egyet, de a zárt ajtók mögött igen. Ez egy jobb módja a dolognak. Így kezelhetőbb a dolog, és az F1 mindig is ilyen volt.”
„Szóval ez teljesen normális.”
Az FIA egy rövid távú megoldással lépett közbe, hogy segítsen a fájdalomra panaszkodó versenyzőknek, mondván, mostantól bevezetnek egy maximális lengésszintet, és minden olyan autónak, amely ezt túllépi, megemeltetik a hasmagasságát.
Arra a kérdésre, hogy mit gondol arról, hogy az FIA a szezon közepén lép közbe, hogy megoldjon egy olyan problémát, ami csak néhány csapatnak okoz igazán gondot – vagy legalábbis panaszkodik rá -, a német azt mondta, erre nehéz válaszolni.
„Ez egy nagyon nehéz kérdés” – mondta a Mercedes korábbi versenyzője. „Nem vagyok benne biztos, hogy van helyes válasz, mert természetesen az FIA-nak gondoskodnia kell arról, hogy a versenyzők egészségesek legyenek.”
„De aztán azt is mondhatnánk, hogy a csapatok felelőssége kellene hogy legyen, hogy ne sérüljenek meg a versenyzőik. Ez egy nehéz kérdés.”
A Pirelli kijelentette, ők nem fognak segíteni a delfinezéssel küszködő csapatoknak.
A jelenség nagy fejtörést okoz a száguldó cirkuszban. A legjobban a Mercedes és a Ferrari pattog a pályákon, ám a csillagosok versenyzői egészségügyi problémákra is panaszkodnak. A Kanadai Nagydíj csütörtöki napján az FIA kiadott egy technikai direktívát a delfinezés csökkentése érdekében. A vizsgálat meg is kezdődött Montréálban, míg bárminemű változtatás Silverstone-ra lehet esedékes.
Természetesen az F1 ismét két táborra szakadt. Az egyik csoport támogatja a Szövetség lépését, míg a másik igazságtalannak tartja a beavatkozást.
A Pirelli viszont nem kíván állást foglalni. A gumigyártó szerint a 13 colos abroncsokkal még nagyobb problémák lennének. Ugyanakkor a vállalat F1-es vezetője (Mario Isola) kijelentette, hogy minden csapatnak magának kell megoldania a problémát, így ők nem segítenek. Az olasz cég szerint az új szabályok mentén megalkotott abroncsaik (18 colos gumik) nem segítik elő a delfinezést, így őket a probléma nem érinti.
„Az autók is merevebbek, és az abroncsok is. Ezzel viszont az alakulatoknak kell foglalkoznia. Nem hinném, hogy befolyásolja a dolgot a gumik mérete. Az, hogy 13 vagy 18 colos abroncsokról beszélünk, mindegy. Ez a hatás az autóktól ered. Elképzelhető, hogy a 13 colos gumikon ez a hatás szignifikánsabb lenne. A nagyobb oldalfal egyfajta felfüggesztésként működik. Nem hinném, hogy a mostani prototípusok rontanak a helyzeten. Szerintem pont az ellenkezője történt.” – magyaráztaIsola.
Toto Wolff elmondta, őt nem zavarja, hogy a riválisok politikai támadásokat indítottak ellene.
Az elmúlt időszakban többen is kritizálták a Mercedes ténykedéseit a delfinezés megszüntetésével kapcsolatban. Még azzal is megvádolták az osztrák vezetőt, hogy korábbi ügyvédje segítségét kérte. Shaila-Ann Rao egy ideje ugyanis a Szövetséget erősíti.
Bernie Ecclestone szerint az Ezüst Nyilak csapatfőnöke veszélyes játékot űz. Mivel ő kampányolt legjobban a változtatás mellett, így gyanússá vált.
„Ez nagyon veszélyes. Toto kezdte az egész ostobaságot azzal, hogy változtatást követelt. Ő (Rao) nyilván beszélt neki az új irányelvről. Két vagy három évig dolgozott Totóval.”
Wolff azonban kijelentette, hozzászokott már ahhoz, hogy egy piros célkereszt van a hátán.
„Most vagyok a komfortzónámban. Egész életemben szinte mindenki ellenem volt, és ha most mindenki ellen van, akkor valamibe biztosan betaláltam.” – magyarázta nevetve a Mercedes vezetője.
Ugyanakkor az osztrák csapatfőnök cáfolta azokat a híreket, mik szerint segítséget kért korábbi ügyvédjétől.
„Először is, ő egy teljesen tisztességes ügyvéd. Másodszor, egyes csapatfőnökök arra kérték a versenyzőiket, hogy ne beszéljenek a pattogás okozta egészségügyi gondokról. Minden csapatból legalább egy ember elmondta, hogy fájdalmai vannak. Van akinek a háta fáj, mások rossz látással vagy épp fejfájással küzdenek. A főnökeik meg úgy tesznek, mintha ez semmiség lenne. Ez felelőtlenség.”
Helmut Marko szerint Wolff ténykedései és kiborulásai megmutatják, mennyire hiányzik a Mercedesnek Niki Lauda.
„Helmut már csak ilyen, mindig kötekedik, és ez így is van rendjén. Való igaz, hogy Niki hiányzik. Hiányzik, mint barát és mint elnök. Higgyék el nekem, inkább Nikivel harcolok, mint egyedül.” – tette hozzá Wolff.
Lewis Hamilton szerint többet is tehetne az FIA és a Mercedes a delfinezés csökkentése érdekében.
Múlt csütörtök óta ismét a pattogás szolgáltatja a fő témát az F1-ben. A Szövetség ugyanis kiadott egy technikai direktívát (inkább annak a tervezetét), ami alapján csökkenteni szeretnék a pattogást. Az irányítótestület aggódik a versenyzők egészségügyi állapota miatt, mivel többen is panaszkodtak az elmúlt futamok során.
Ugyanakkor a Mercedes Kanadába már vitt egy olyan elemet, ami egybevág az iránymutatás nézeteivel. Természetesen az ellenfelek rögtön gyanakodni kezdtek, ezért a csillagosok inkább leszedték az újítást.
Toto Wolff szerint a fejlesztéssel sikerült megfékezniük a delfinezést, ám a hétszeres világbajnok még nem kiabálná ezt el.
A 37 éves versenyző úgy véli, hogy az FIA-nak, a sportágnak, és saját csapatának is „többet kellene tennie” a jelenség megszüntetése érdekében. Azt elismerte a brit, hogy nem pattogott úgy az autójuk, mint Bakuban, viszont a delfinezés még nem tűnt el.
„Még mindig van pattogás, és nem is fog varázsütésre eltűnni. Úgy vélem, sportágként és csapatként is jobbnak kellene lennünk. Többet kellene tennünk a megszüntetés érdekében.” – nyilatkoztaHamilton.