Címke: Daytona

  • Danica Patrick ott lesz az Indy 500-on, majd visszavonul

    Danica Patrick ott lesz az Indy 500-on, majd visszavonul

    Danica Patrick bejelentette, hogy jövőre visszatér az Indy 500-ra.

    A 35 éves versenyzőnő 2005 és 2011 között versenyzett az IndyCarban, egyetlen győzelmét pedig 2008-ban Motegiben szerezte.
    Hét Indy 500-on vett már részt, ebből hatszor a top 10-ben végzett, 2009-ben pedig dobogós is lett Hélio Castroneves és Dan Wheldon mögött.

    2012-ben átigazolt a NASCAR-ba, 2018-ra azonban nincs teljes szezonos helye. Most azonban bejelentette, hogy részt vesz majd a Daytona 500-on és az Indy 500-on, ezt követően pedig visszavonul a „teljes munkaidős” versenyzéstől.

    „Nem végeztem még teljesen.” – mondta. „Ott leszek jövőre a Daytona 500-on és az Indy 500-on, és nagyon izgatott vagyok. Szerintem ez remek módja lesz a lezárásnak.”

    Azt azonban még nem tudni, hogy Patrick melyik csapattal áll majd rajthoz.

    „Örülünk, hogy Danica azt tervezi, hogy visszatér az Indianapolis 500-ra.” – mondta az Indianapolis Motor Speedeay elnöke, J. Douglas Boles. „Így még izgalmasabb lesz a verseny a rajongók számára. És jó keretet is ad Danica karrierjének, hogy ott versenyez, ahol felkeltette a világ figyelmét 2005-ben. Örömmel várjuk a visszatérését májusban, az IndyCar minden nagyszerű versenyzőjével együtt.

  • A McLaren „nyitott” Alonso Le Mans-i szereplésére

    A McLaren „nyitott” Alonso Le Mans-i szereplésére

    Zak Brown megadta az engedélyt Fernando Alonso számára, hogy rajthoz állhasson a jövő évi legendás Le Mans-i 24 órás versenyen.

    „Szeretnénk, ha Fernando majd a McLaren színeiben nyerné meg a mesterhármast.” – mondta a brit csapat főnöke. „Győzött már Monaco-ban, azt hiszem, egy nap visszatérünk az Indy 500-ra, és Le Mans-ra is oda kell figyelnünk” – idézi Brown-t az El Mundo Deportivo.

    A McLaren azonban még nem áll készen Le Mans-ra, ami megmagyarázza a pletykákat, melyek szerint Alonso viszont felkészült rá, hogy 2018-ra bejelentkezzen a Toyota-hoz az LMP1 kategóriába.

    „Ugyanakkor ha Daytonában és Le Mans-ban szeretne tapasztalatot szerezni, nyitottak vagyunk rá.” – tette hozzá Brown.

  • Kevésbé futurisztikus LMP1-es versenygépek készülhetnek a jövőben

    Kevésbé futurisztikus LMP1-es versenygépek készülhetnek a jövőben

    Egy újonnan megfogalmazott ötlet szerint az Endurance világbajnokság gyári LMP1 kategóriájának következő generációja a gyártók nagy teljesítményű közúti autóinak képmása szerint lenne kialakítva.

    A javaslat az FIA és az Automobile Club de l’Ouest (ACO) által létrehozott kerekasztal-megbeszéléseken merült fel, hogy olyan új szabályozást dolgozzanak ki, melyek a sorozat 2020/21 idényének kezdetén lépnének hatályba. Mindez hozzájárulhat a P1 divízióban lehetőséget látó gyártók érdeklődésének újbóli fellendítéséhez.

    Az ACO sportigazgatója, Vincent Beaumesnil megerősítette, hogy az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején a GTP prototípusokhoz hasonló megoldások létrehozása „az egyik lehetőség” volt. De hozzátette, hogy akkor nem volt megfelelő az idő annak kidolgozására.

    „Most a közepén tartunk a megvalósításnak, úgyhogy inkább kicsivel több időt fordítunk rá, mielőtt a nyilvánosság elé tárjuk” – mondta az Autosportnak.

    A Toyota Motorsport GmbH műszaki igazgatója, Pascal Vasselon kifejtette, hogy a javaslat „annak biztosítása, hogy a karosszéria jobban illeszkedjen a gyártó termékeihez”.
    „Pillanatnyilag, az LMP1 egyfajta általános prototípus, és mindenkinek magának kell a saját elvárásainak megfelelően kialakítania. ” – mondta. „Abban nyilvánul meg az ötlet, hogy olyan karosszériához közelítsen, ami egyértelműen közelebb áll az igazi autókhoz – így felkelthetné azon gyártók figyelmét, akiket jelenleg nem érdekel az általános LMP.”

    Vasselon szerint a stílus sokkal több lehetőséget adhatna, úgy mint az IMSA Daytona Prototype nemzetközi osztályában Észak-Amerikában. A DPi szabályok lehetővé teszik az elülső és a hátsó karosszéria átalakítását, valamint az LMP2 alapjármű karosszériáját, annak érdekében, hogy a gyártó bemutassa saját stílusjegyeit.

    Az ötlet egy kulcsfontosságú elemet kölcsönözne a legfrissebb GTE előírásoknak, melyeket a 2016-os WEC szezon előtt vezettek be. A versenytárs gyártók olyan aerodinamikai teljesítmény szempontokat kapnának, amely alapján autóiknak egyenlő versenyfeltételeket lehetne biztosítani. Amit nem javasolnak, hogy a P1 osztály a „hypercar-ok” felé, mint például az Aston Martin Valkyrie vagy a LaFerrari megjelenése felé mozduljon el.

    Úgy tűnik, egyetértés van abban, hogy a homologizált közúti autók versenyzése nem segítené a költségcsökkentést, ami a szabályalkotási folyamat egyik fő célkitűzése. Az új szabályok továbbra is lehetővé teszik a gyártók számára, hogy bemutassák energiafelhasználási technológiájukat. Vasselon ragaszkodott ahhoz, hogy továbbra is megmaradjon a vágy „a technológia kihívásainak megtartására”.

    A szabályalkotók megpróbálják meghatározni a 2020/21 LMP1 szabályzat kereteit, hogy annak előterjesztése az FIA Motor Sport Világtanács december elején megrendezésre kerülő következő ülésén helyet kapjon.

    De Beaumesnil ugyanakkor kijelentette, hogy „sokkal fontosabb a helyes döntések meghozatala”, mint a határidő elérése.

     

  • Paul di Resta és Lando Norris tesztelhetett a Daytona 24 órás előtt

    Paul di Resta és Lando Norris tesztelhetett a Daytona 24 órás előtt

    Az Európai Formula-3-as bajnok Lando Norris, Paul di Resta és a kétszeres F1 világbajnok, Fernando Alonso csatlakozott a United Autosports csapathoz, akik mindhármukra számítanak majd a jövő januári Daytona 24 órás versenyen.

    Norris és di Resta az első köröket a csapat Ligier JS P217 nevet viselő versenygépében tette meg a Paul Ricard pályán egy kétnapos teszten, amelyet ezen a héten kedden és szerdán tartottak. Alonso nem volt jelen, mivel állítólag kedden meglátogatta a Toyota Motorsport kölni központját, hogy megkezdje a felkészülést a lehetséges LMP1-es versenyére az Endurance Világbajnokság újonc tesztjén.

    „Csak az első napot tölthettem a Paul Ricardon, mielőtt Brazíliába indultunk” – mondta di Resta. Érdekes és jó tapasztalat volt látni, hogy mit tud az LMP2-es Ligier. Ez volt az első alkalom, hogy egy ilyen autót megosztva vezettem egy tesztnapon, és annak ellenére, hogy Lando-val magasságkülönbség van köztünk, így is jól tudtunk együtt dolgozni, egy igazán jó és szórakoztató nap volt.”

    Norris fejezte be a „közel 200 mérföld”-es tesztet a francia pályán, megosztva az autót di Resta-val a 3,66 mérföldes Le Castellet-ben kedden.  A vonalvezetést szerdán módosították, kivették belőle a sikánt, így az 1.12 mérföld hosszúvá vált, a Mistral egyenest csak Norris használhatta.

    „Élveztem a tapasztalatszerzést ezzel az autóval. A Ligier-t szórakoztató vezetni és már most nagyon várom, hogy eljussak Daytonába” – mondta Norris, aki január előtt valószínűleg már nem fogja újra vezetni az autót.

    „Gyorsan alkalmazkodtam a teljesítményhez, a leszorító erőhöz, a gumiabroncsokhoz és az üzemanyag-terheléshez. Az elmúlt két nap folyamán nem tudtam mindent kipróbálni, és ez egy bonyolult autó, mindent komplexen kell kezelni. Nem éreztem magam 100% -ban kényelmesen az autóban és magával a kocsival sem sikerült teljesen összehangolódni, de a csapat változtatni fog az ülésemen, és mások addig nem tehetnek meg vele több mérföldet, míg én a hivatalos teszten bele nem ülök.”

    „A gumiabroncsok különbözőek lesznek, mert itt Dunlop-ot teszteltünk a Daytona-ban alkalmazott Continental-hoz képest, és én új és régi gumikat felváltva használtam a hosszú és rövid etapokon, hogy érezzem a különbséget a vezetési stílusomnál nehezebben kezelhető autóval. Igazán jó volt zárt pilótafülkés autót vezetni így a fejemet legalább nem szaggatta a szél.” – mondta a fiatal versenyző.

    Norris megosztja majd Ligier-jét Alonso-val és Phil Hansonnal Daytona-ban, míg di Resta Will Owennel és egy későbbiekben leigazolandó versenyzővel fog indúlni.

    Alonso még a január 5-7-i hivatalos teszt előtt vezetni fogja az LMP2 autót, valószínűleg ebben a hónapban. A United Autosports azt állította, hogy összesen kétezer mérföldet jelentett be két autójára a Paul Ricard-on a 2018-as európai Le Mans Series-el együtt, Hanson és Filipe Albuquerque is fog Franciaországban tesztelni.

    Norris – aki a jövő héten (november 13. – a szerk.) ünnepli 18. születésnapját – az F1-ben a McLaren hivatalos tartalék pilótája lesz a következő szezonban.
    Részt vesz a hivatalos Pirelli gumiabroncs-teszten a brazil Grand Prix utáni kedden, majd elrepül Macau-ba, ahol kvalifikálja magát az FIA Formula 3 világkupa kék-szalag eseményére.

    https://www.instagram.com/p/BbUBH_thUl2/?taken-by=landonorris

     

  • Montoya a Penske-Acuráról: Hihetetlenül stabil!

    Montoya a Penske-Acuráról: Hihetetlenül stabil!

    Daytonában jelenleg az IMSA csapatok egymás kezébe adják a kilincset. Már mindenki a 2018-as szezonnyitóra készül, amit majd ezen a pályán tartanak, Floridában. Jó egy hete a Joest próbálgatta a Mazda RT24-P-t az oválon, ezután jözz a Penske-Acura, akik szintén már a 24 órás versenyre készülnek.

    A tesztpilóta Juan Pablo Montoya kifejezetten elégedett: „A megbízhatósága megdöbbentően jó az autónak. Semmi gondunk se akadt. Az Acura olyan motort rakott bele, ami egyszerűen csak jól megy. Ez nagyszerű, hiszen ennek kiemelkedően fontos szerepe lesz. Az autó tempóján kicsit még dolgoznunk kell, de ez is a célunk.”

    A volt Forma-1-es sztár Montoya társai a Penskenél Dane Cameron, Ricky Taylor és Helio Castroneves lesznek. Utóbbi is véleményt formált:
    „Rickyn és Dane épp bajnokai lettek az IMSA-nak. Több a tapasztalatuk, mind nekem, vagy Juan-Pablonak. Ő jó referenciaidőt állít most fel, és sokat segít abban, hogy dolgozhassunk a részleteken.”

    Az olyan témakörök, mint az autó beállítása, szervó, kipörgésgátló nem volt jelen Castroneves és Montoya életében az IndyCarban, de Helio szerint nem lesz gond:
    „Mellettem egy bajnok lesz az autóban. Juan-Pablo mellett is egy bajnok lesz. Idősebbek vagyunk ugyan, mégis újoncok leszünk. Ez vicces lesz!”

  • Alonso nem tagadja, Daytona jó edzés lehet Le Mansra

    Alonso nem tagadja, Daytona jó edzés lehet Le Mansra

    Fernando Alonso nem tagadja, hogy januári kitérője akár 2018-as LeMans indulásának „edzése” is lehet.

    A spanyol egy LMP2-es prototípust fog vezetni Daytonában, a 24 órás futam alatt pedig Phil Hanson és Lando Norris mellett köröz majd a Zak Brown csapata által felkészített autóval.

    „Igen, ez egy remek lehetőség arra, hogy kipróbáljam magam egy ilyen autóban. Meglátom, milyen vezetni egy prototípust, és saját magam is tesztelhetem, ahogy Indianapolisban is tettem.” – idézte Alonsot a Marca napilap.

    „De ahogy már Austinban is mondtam, minden egyes hétvégén versenyezni akarok, amikor csak lehetőségem van rá.”

    Alonsonak egyébként Sebastian Vettel kívánt sok szerencsét a januári versenyre, viszont bevallotta, nem sokat tud a daytonai 24 órásról.

    „Nem igazán tudom, mikkel versenyeznek ott. Leginkább GT3-as autókkal, nem?”

  • Lando Norris Fernando Alonso csapattársa lesz

    Lando Norris Fernando Alonso csapattársa lesz

    Hivatalossá vált, hogy Fernando Alonso valóban rajthoz áll majd januárban a Daytona 24 órás versenyen.

    Méghozzá a  McLaren igazgatójának, Zak Brownnak csapatával, a United Autosports-szal áll majd rajthoz a spanyol versenyző. Egyik csapattársa a csapat állandó tagja, Phil Hanson lesz, míg a másik a McLaren 17 éves felfedezettje, az idei F3-as bajnok, Lando Norris lesz.

    A United Autosports második autóját többek között Paul di Resta vezeti majd.

    Alonso korábban már beszámolt róla, hogy Daytonát egyfajta felkészülésnek tekinti Le Mansra. Erre jobban szeretne felkészülni, mint idén az Indy 500-ra. Nem titkolt célja, hogy triple crown-t szerezzen, azaz magáénak tudjon karrierje során egy Monacói Nagydíjas, egy Indy 500 és egy Le Mans győzelmet. Monacót már kipipálhatja.

    „Micsoda izgalmas, érdekes projekt.” – mondta Fernando Alonso. „Megtanulni egy teljesen új kategóriát, megszokni egy másmilyen autót, és egy másmilyen vezetési stílust, és mindent ami ezzel jár. Ez egy új kihívás számomra és alig várom, hogy újra tesztelhessem magam, mint versenyző.”

    „A Daytona 24 órás verseny a legikonikusabb endurance verseny az Egyesült Államokban, és világszinten is az egyik legjelentősebb. Mindenki ismeri. Ez a verseny nem eleme a Triple Crownnak, de ahogy mindig is mondtam, az a célom, hogy versenyképes legyek és ez a tapasztalat segíteni fog nekem abban, hogy minden esetleges későbbi endurance versenyemre felkészüljek.”

    „Köszönöm a United Autosportsnak, hogy felajánlotta nekem ezt a lehetőséget és köszönöm a McLarennek, hogy támogat engem ebben az új, izgalmas kalandban.”

    „Nagyon örülök, hogy sikerült leszerződtetnünk Fernandót Daytonára.” – mondta Zak Brown, a McLaren elnöke, valamint a United Autosport tulajdonosa. „Bár nem vezetett még LMP2-es autót korábban, én biztos vagyok benne, hogy gyorsan belejön majd. Ő az egyik legjobb versenyző, szóval nagyszerű, hogy a csapatban tudhatjuk, nem csak a sebessége, de a tapasztalatai és a felbecsülhetetlen tudásáért is, mit átad majd Philnek és Landonak.”

  • Alonso Daytonával készülne fel Le Mansra

    Alonso Daytonával készülne fel Le Mansra

    Fernando Alonso azt fontolgatja, hogy januárban rajthoz áll a Daytona 24 órás versenyen, mintegy felkészülésül egy esetleges le mans-i részvételre. Erre ugyanis lehetőséget ad új McLarenese szerződése.

    Azt azonban tagadja a spanyol versenyző, hogy 2018-ban újra megpróbálkozna az Indy 500-zal.

    „Az Indy 500 remek élmény volt, nagyon versenyképesnek éreztem magam, de nagy kihívás volt a nulláról kezdve, tesztelés nélkül, úgy, hogy sosem indultam korábban hasonló versenyen.” – mondta Alonso. „Ha fel akarok készülni Le Mans-ra, talán más lehetőségek után kellene néznem, ami jobban felkészít Le Mans-ra, mint amennyire fel voltam készülve az Indy 500-ra.”

    A McLaren vezetője, Zak Brown, akinek vagy egy United Autosports nevű csapata is Amerikában, örömmel fogadná, ha Alonso rajthoz állna Daytonában.

    „Ha Fernando indulni akar Daytonábam és lesz elérhető helyünk, akkor örömmel számolnánk vele.” – mondta Brown, akinek csapatában a Floridában Paul di Resta és Lando Norris is indulnak majd.

  • Lehet, hogy Alonso ott lesz a Daytona 24 órás versenyen

    Lehet, hogy Alonso ott lesz a Daytona 24 órás versenyen

    A McLaren el tudja engedni Fernando Alonsót a Daytona 24 órás versenyre, jövőév elején.

    Alonso idén már kihagyott egy futamot, mert helyette az Indy 500-on indult, és nem titkolt szándéka, triple crown-t szerezzen, azaz Monacói győzelme mellett Indy 500-on és Le Mansban is nyerni tudjon karriere során.

    Jelenleg a spanyol versenyző épp tárgyal a McLarennel 2018-ról, és állítólag már az apróbb részleteknél tartanak. Például annál, hogy elengedi-e őt a csapat egyéb szériákba egy-egy versenyre, ha mehetnékje lenne…

    „A Forma-1 a prioritás.” – mondta Alonso. „Háttérben a triple crown gondolatával. De nagyon sok lehetőség van arra, hogy 2018 fantasztikus legyen.”

    A francia Auto Hebdo azt is tudni véli, hogy a csapat megengedi a spanyolnak, hogy induljon a daytonai 24 órás versenyen, melyre 2018 január 25-18-án kerül majd sor. Főleg, hogy a McLaren vezetőjének, Zak Brawnnak van egy csapata, a United Autosports, mely indul Daytonában.

  • Felipe Nasr 2018-ban az IMSA-ban folytatja pályafutását

    Felipe Nasr 2018-ban az IMSA-ban folytatja pályafutását

    A brazil pilóta, aki 2016-ban még a Forma-1-ben szerepelt, az IMSA-ban folytatja, jelentették be kedden. Felipe Nasr a # 31-es rajtszámú Action Express autót hajthatja majd a teljes nevén WeatherTech SportsCar Championship, azaz az IMSA bajnokságában, 2018-ban. Itt majd Eric Curran társa lesz, és egy Cadillac DPi-VR-t hajthat majd. Utoljára 2012-ben indult egy IMSA rendezvényen, a 24 órás daytonai futamon, akkor a Michael Shank Racing színeiben indult.

    Gary Nelson, az Action Express Racing vezetője ennyit mondott: „Örülök, hogy teljes szezonra tudtuk igazolni Eric Currant és Felipe Nasrt.”

    A pároshoz esetenként csatlakozik majd Mike Conway is, a Rolex 24 At Daytona, Sebring 12 Hours, és a Petit Le Mans futamain.