Címke: Daytona

  • Nasr szerint vetít az összes nem Cadillaces csapat Daytonában

    Nasr szerint vetít az összes nem Cadillaces csapat Daytonában

    Felipe Nasr volt vasárnap a leggyorsabb egy olyan időmérő edzésen Daytonában, amely alapján majd kiosztják a garázsokat és a pit falat. A #31-es rajtszámú Action Express Cadillac DPi-nél Mike Conway, Eric Curran és Stuart Middleton a brazil pilóta csapattársai. A Cadillac foglalta el a képzeletbeli rajtrács első négy helyét, utánuk jött Dan Cameron az új Penske Acura ARX-05 DPi-vel, de már 1.182 másodpercnyi hátrányban.

    Emiatt is reménykednek a riválisok abban, hogy az IMSA szervezői kiosztanak valami + súlyt a Calillaceseknek, akik egyébként a tavalyi 5.5 literes V8-as motorjukat 6.2 literesre cserélték. Nasr tisztázta a helyzetet az Autosportnak:
    „Nem hinném, hogy ez nagy előny. A legjobb tudásunk szerint tesszük a dolgunkat, a maximumot nyújtjuk, viszont azt hiszem, hogy az ellenfeleink nem. Többre képesek, mint amit mutatnak, ebben 100% biztos vagyok. Sokszor megyek mögöttük a pályán, és látom, hogy mit csinálnak.”

    Nasr elárulta, hogy ő végig keményen nyomta a ROAR etapjaiban, így valós képet mutat az ő teljesítménye. Elárulta, hogy csapattársa, Albuquerque is, aki csak a harmadik leggyorsabb volt az edzésen szintén, de sokan csak ismerkedtek az autókkal és gyűjtötték a kilométereket. Nasr erről ennyit mondott:

    „Én nyomtam neki, 100%, nincs takargatnivalóm. Azzal foglalkoztunk, hogy a legtöbb időt töltsük el az autóban, pedig nekem is volt már némi sportautós tapasztalatom, de annyi minden változott. Conwaynek is van tapasztalata, ahogy Ericnek is, Stuart pedig megnyerte a SUNOCO Challenge-t. Voltam már itt 2012-ben Daytonában, így tudom, hogy mennyi információra van szükség ahhoz, hogy minden rendben haladjon. A legtöbb kört mi tettük meg, és kényelmesen éreztem magamat az autóban is.”

  • Webber szerint Alonso hibát követ el

    Webber szerint Alonso hibát követ el

    Fernando Alonso hibát követ el azzal, hogy megpróbálja kombinálni az F1-et az endurance versenyzéssel, véli Mark Webber, aki maga is megjárta az F1-es és a WEC-et is, nem mellesleg pedig jó barátságot ápol Alonsoval.

    Alonso épp a Daytona 24 órás versenyre készül, azzal a céllal, hogy felkészítse magát egy esetleges Le Mans-i szereplése. Webber azonban nem támogatja a spanyol törekvéseit.

    „Nem, ez hiba.” – idézi Webbert az olasz Automoto. „Ez két külön dolog (az F1 és az endurance), és mindkettő kellően leszívja az ember mentális energiáit. Szerintem ha F1-ezel, akkor kalandozhat el róla a figyelmet, mivel az annyira speciális, hogy nem marad helye másnak.”

    Pedig korábban Nico Hülkenberg is tett egy kitérőt Le Mansba, és meg is nyerte azt, harmadmagával. Webber szerint azonban ez nem hasonlítható Alonso esetéhez.

    „Abban az esetben egy másodrangú F1-es csapatról beszéltünk. Ami nem jár olyan mértékű nyomással. És ő (Hülkenberg) egy top Le Mans csappal volt, és ez jelentősen leegyszerűsítette a dolgokat.”

    Webber szerint akár meg is nyerheti majd Alonso a daytonai versenyt, de azt megkérdőjelezi, hogy ez mennyire jó „gyakorlásnak”.

    „Ha nyerne, az csodás lenne. Ő egy kivételes tehetségű versenyző. Fantasztikus lenne, de nem fog nyújtani neki semmit.”

  • Az éjszakai teszten Felipe Nasr volt a leggyorsabb Daytonában!

    Az éjszakai teszten Felipe Nasr volt a leggyorsabb Daytonában!

    A #31-es Action Express Cadillac DPi, Felipe Nasr vezénylésével volt a leggyorsabb szombaton, a 90 perces edzésen. 1:36.973 volt a legjobb ideje, és eddig két teszten is a Cadillacek domináltak a háromból, az első négy helyeket az amerikai márka autói foglalták el újra. A második az IndyCar ász Ryan Hunter-Reay lett, 1:37.056-os idővel. Reggel már csapattársa Jordan Taylor uralta a terepet a #10 Wayne Taylor Racing Cadillac autóval, amit felváltva vezettek Renger van der Zandéval. Eddie Cheever III lett a harmadik leggyorsabb, a #90-es Spirit of Daytona Cadillac-kel. Christian Fittipaldi lesz teljes a top négy, ő az #5-ös Action Express autót hajtja.

    action express

    A leggyorsabb nem Cadillac-kes versenyző Alex Brundle lett, aki a JOTA által felkészített #78-as Jackie Chan DC Racing ORECA-val. A legjobb ideje 1:37.510 lett, őket az #54 Core Autosport ORECA-ja követi, amelyet Romain Dumas terelgetett.

    Alonso ezúttal 13 kört teljesített az edzés elején, és ez volt az első alkalom, hogy kipróbálta az éjszakai versenyzést. A legjobb ideje 1:39.857 volt ekkor, majd átadta az United Autosports Ligier JSP217-et a csapattársainak, Phil Hansonnak és Lando Norrisnak aki a csapat legjobb éjszakai eredményét egy 1:38.531-es idővel érte el.​

  • Eddig Alonso „családi ékszere” érezte meg leginkább Daytonát

    Eddig Alonso „családi ékszere” érezte meg leginkább Daytonát

    Tegnapi első daytonai körei után Fernando Alonso beszámolt róla, milyen tapasztalatokat gyűjtött e rövid idő alatt.

    Némileg humorba hajlóan azonban a spanyol versenyző azt is elárulta, hogy ezidáig a legkomolyabb kihívást a biztonsági öv okozta, mivel az kissé megnyomorgatta odalent…

    „A legnagyobb kihívást eddig a biztonsági övek jelentették.” – mondta Alonso. „Tudják, az amelyik a lábunk közé megy. Annak uh, hosszabbnak kéne lennie… Szóval, hát, igen, ez volt a legnagyobb kihívás, amit meg kell majd oldanunk.”

  • Alonso első benyomásai Daytonáról

    Alonso első benyomásai Daytonáról

    Tegnap első ízben ülhetett bele Fernando Alonso a United Autosports LMP2-es autójába a Roar Before the 24, vagyis az első gyakorlások alkalmával. Élményeiről persze be is számolt a sajtónak.

    „Sajnos csak kevés időt mentem délelőtt, csak három kört, de ez is elég volt arra, hogy ráérezzek az autóra.” – mondta a spanyol versenyző. „Persze a kanyarok és a nagy dőlésszögű helyek elég különlegesek. Alapvetően érzed ahogy passzírozza össze a tested, érzed, hogy változnak a látási viszonyok, hiszen mikor a pálya egy, mondjuk úgy, hogy normális részén vagy, vízszintesen, akkor messzire ellátsz előre az autóból, miközben a döntött kanyarban csak a következő 200 métert látod a pályából. Szóval próbáltam arra figyelni, hogy ‘merre folytatódik a pálya?’ Szóval jó móka volt.”

    A kétszeres F1-es bajnokot lenyűgözte a Daytona International Speedway.

    „Itt érzed, a levegőben érzed a motorsportot, ez jó érzés minden versenyzőnek. Csodálatos pálya, óriási méretű, így ha elképzelem, hogy a lelátók megtelnek emberekkel a NASCAR versenyen, az csodálatos.”

    Ettől függetlenül a NASCAR-ban való versenyzés gondolata jelenleg nem foglalkoztatja Alonsót. Bár a tévében azért megnézi majd a Daytona 500-at.

    „Többé-kevésbé ugyanaz a célom (a Daytona 24 órás versenyen), mint Indianapolisban volt. Elsősorban különféle versenyzési technikákat szeretnék megtanulni, az endurance versenyzés specialistáitól próbálok tanulni, hogy a 24 órás verseny után már egy jobb versenyző legyek.

    „Ahogy Indianapolisban is, ha az ember megérzi a lehetőséget és versenyképesnek érzi magát, akkor elkezd hajrázni.”

  • Alonso máris a top 6-ban Daytonában is!

    Alonso máris a top 6-ban Daytonában is!

    Fernando Alonso már kipróbálhatta az United Autosports csapat Ligier JS P217-esét még tavaly novemberben Aragon pályáján, Spanyolországban, ahogy csapattársa Phil Hanson és Lando Norris is. Most csak 5 kör adatott meg egyelőre neki, de már három gyors kör alatt is összerakott egy 1:39.604-es időt, ami Norris 1:38.170 top hatba is befért eredményét figyelembe véve remek eredménye a #23-as United Ligieres csapatnak.

    A leggyorsabb azonban Joao Barbosa volt a ROAR első edzésén az #5-ös Action Express Cadillac DPi-vel, 1:37.266 idővel. Őt 0.262 másodperccel lemaradva követi a Wayne Taylor Racing Cadillacjét vezető Renger van der Zande. Tristan Vautier, a Spirit of Daytona színeiben, és Felipe de Oliveira, a másik Action Express autóban tette teljessé a Cadillac boldogságát, és azt hogy az első négy helyen az amerikai márka van jelenleg.

    Colin Braun a leggyorsabb azok közül, akik nem Cadillackel indultak, 0.755 másodpercnyire lemaradva az éltől, a CORE Autosport Orecájával. Juan Pablo Montoya volt a leggyorsabb a Penske Acurások közül, ő a kilencedik lett, 1.525 mésodpercnyi lemaradással, a Rick Taylor vezérelte testvér autójuk pedig 14. lett, Paul di Restáék #32-es rajtszámú United Ligier autója előtt.​

  • Habsburg és Félix da Costa is megmérkőzhet Fernando Alonsoval!

    Habsburg és Félix da Costa is megmérkőzhet Fernando Alonsoval!

    Antonio Félix da Costa idén a Formula E-ben, illetve Blancpain GT Series Sprint Cup-ban és International GT Open-ben is versenyzett. 2018-at pedig az amerikai kontinensen kezdi majd a Daytona 24 órás versenyen, a Jackie Chan DC Racing csapatában.

    Jackie Chan-ék azonban egy másik ismerős nevet is leigazoltak a 24 órás megmérettetésre, Ferdinand Habsburg személyében, aki idén a FIA Formula 3 European Championship mezőnyében állt rajthoz.

    Félix da Costa és Habrburg Alex Brundle-lel és Ho-Pin Tunggal osztják majd meg Oreca 07-esüket.

    A csapat másik autóját a Forma-1-es Lance Stroll, valamint Daniel Juncadella, Felix Rosenqvist és Robin Frijns vezetik majd,

    A mezőnyben egyébként ott a Forma-1 egyik legjobb versenyzője, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, valamint a McLaren üdvöskéje, a 2017-es F3-as bajnok, Lando Norris is. Ők Zak Brown United Autosports csapatát erősítik majd.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy részt vehetek a Rolex 24 at Daytonán, főleg úgy, hogy ilyen erős versenyzőkkel egy csapatban.” – mondta Félix da Costa.

    „A Daytona 24 órás verseny mindig is az álmom volt, mindig is szerettem volna sportautós tapasztalatot szerezni.” – mesélte Habsburg. „Hogy ezek a Jackie Chan DC Racing JOTA-nál teljesülhet, egészen hihetetlen. Olyan csapattársaim lesznek, akikre felnézek és a világ egyik leglátványosabb autóját vezethetem majd.”

  • Egy harmadik F1-es versenyző is bejelentkezett Daytonára?

    Egy harmadik F1-es versenyző is bejelentkezett Daytonára?

    Egy harmadik aktív Forma-1-es versenyző is bejelentkezett a Daytona 24 órás versenyre. Fernando Alonsóhoz, Lance Strollhoz – és az idei F3-as bajnokhoz, Lando Norrishoz – Kevin Magnussen is csatlakozik januárban.

    Az Ekstra Bladet című lap szerint a Haas dán versenyzője már közel a megállapodáshoz, hogy rajthoz állhasson a 24 órás megmérettetésen. A lap szerint Magnussent a Dallara segíti, mely együttműködik a Haas csapattal, Daytonában pedig az Action Express Racing színeiben állhat majd rajthoz.

    Úgy tudni, hogy Kevin édesapja, Jan is versenyez majd Daytonában, ám ő GT kategóriában, egy Corvette-tel.

  • Hivatalossá vált, hogy Stroll is indul Daytonában

    Hivatalossá vált, hogy Stroll is indul Daytonában

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Lance Stroll is indul a Daytona 24 órás versenyen, mostanra azonban ezt hivatalosan is megerősítették.

    Stroll egy Jackie Chan DCR JOTA LMP2 autón osztozik majd Felix Rosenqvisttel, Robin Frijnsszel és Daniel Juncadellával.

    „Élvezni fogjuk Daytonát, versenyzünk, és persze megpróbálunk nyerni.” – mondta a fiatal kanadai. „Mindig a legjobb szeretnék lenni és a lehető legversenyképesebb. Pár haverommal vezetjük majd az autót, és megtiszteltetés lesz újra részt venni ezen a versenyen, mivel imádok versenyezni. Négy fiatal versenyző vagyunk, szóval biztos vagyok benne, hogy jó móka lesz.”

    „Daytonában az egyik legfontosabb tényező, hogy kikkel osztod meg az autót, szóval már nagyon várom. Nem kell majd aggódni az üzemanyag és a gumik miatt, és keményen nyomjuk majd és forgalomban is versenyzünk majd, amit nagyon fogok élvezni.”

    „Nagyon sok jót hallottam a Jackie Chan DCR JOTA csapatról, szóval nagyon várom már, hogy a része legyek. Igazán hálás vagyok a Williamsnek, hogy elengednek versenyezni Daytonába.”

    A versenyre január 27-28-án kerül majd sor, az azt megelőző teszt pedig január 5-7-én lesz.

    Strollon kívül Fernando Alonso is rajthoz áll a versenyen a United Autosports csapattal, Lando Norrid és Phil Hanson oldalán.

  • Lance Stroll Jackie Chan csapatával áll rajthoz januárban

    Lance Stroll Jackie Chan csapatával áll rajthoz januárban

    Nem Fernando Alonso lesz az egyetlen F1-es versenyző, aki rajthoz áll januárban, Amerikában. A Williams kanadai versenyzője, Lance Stroll is ott lesz a Daytona 24 órás versenyen, méghozzá a  színeiben.

    Stroll Felix Rosenqvisttel, Robin Frijnsszel és Daniel Juncadellával osztja majd meg az Oreca 07 LMP2-es volánját.

    Stroll számára ez már a második daytonai részvétel lesz, ugyanis 2016-ban is indult egy Ford EcoBoost Riley DP-velm Brendon Hartley, Andy Priaulx és Alex Wurz oldalán. A fiatal versenyző akkor összesen 7 órát töltött a volán mögött, és volt, amikor vezette is a versenyt. A négyes végül az ötödik helyen zárt, és csak műszaki okok miatt maradtak le a dobogóról.