Címke: Daytona

  • Brown: Nem valószínű, hogy Alonso nyerni tud Daytonában

    Brown: Nem valószínű, hogy Alonso nyerni tud Daytonában

    A McLaren ügyvezető igazgatója, a United Autosports főnöke, Zak Brown nem gondol arra, hogy Fernando Alonso nyerni tud a nem soká kezdődő Daytona 24 órás versenyen.

    „Komoly a verseny. Úgy hiszem, hogy az alapvető tempónk egy kicsit elmarad.” – mondta Brown, de hozzátette, hogy biztosan nem Alonso képességin múlik majd az eredmény. „Fernando azért van itt, hogy nyerjen, mindannyian azért vagyunk itt, hogy nyerjünk, de reálisnak kell lennünk. Hiba lenne azt állítanom, hogy ugyanolyan esélyeink vannak, mint a Cadillacnek és az Acurának, mert nem így van.”

    „A top 5, vagy dobogó lehet reális.” – tette hozzá.

    A United Autosports triója, Fernando Alonso, Lando Norris és Phil Hanson egyébként a 13. helyre kvalifikált. A 24 órás versenyen hamarosan, magyar idő szerint ma este 20:40-kor kezdődik.

    A verseny televíziós közvetítés formájában Európában a Motors TV-n látható, azonban lesz folyamatos élő közvetítés a versenyről online is, az IMSA.com-on, illetve az IMSA mobil alkalmazásán.
    Ezen kívül a rajtot, valamint holnap az utolsó két órát a televízióban, az Eurosport 1-en is megnézhetitek.

  • Audi TT Cup-os lány is indul Daytonában!

    Audi TT Cup-os lány is indul Daytonában!

    Az Audi TT Cup mezőnyében tavaly három női versenyző is szerepelt: Keszthelyi Vivien, Fabienne Wohlwend és Gosia Rdest. Közülük Rdest volt a legeredményesebb, kétszer dobogón is állt, és a hatodik helyen zárt a bajnokságban.

    A 25 éves lengyel lány azonban a téli szünetben sem bír magával. Két hete a Dubai 24 órás versenyen járt harmadmagával, és az abszolút 26. helyen zártak (82 autós mezőnyben), kategóriájukban azonban az első helyen végeztek.

    A dubai eredmény pedig felkeltette az Audi USA érdeklődését és meghívták Daytonába, ahol Gosia és Ashley Freiberggel (26 éves amerikai versenyző) női párost alkotva, a GMG Racing egyik Audi R8-asával rajthoz állnak a 4 órás Continental SportsCar Challenge-en. Az időmérőn a 11. helyet szerezték meg (43 autós mezőnyben).

    „Nem is álmodtam róla, hogy idén Daytonában versenyezhetek.” – mondta Rdest. „Nagyon boldog vagyok és köszönöm az Audi Sportnak és az Audi USA-nak. Az álmok valóra válnak.”

    „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy részt vehetek ezen az eseményen. Mindig is hittem, hogy nem az ember neme, hanem a kemény munka és az erős karakter hozza meg az eredményeket. Szerintem nagyon jó, hogy a motorsport egyre elérhetőbb a nők számára, egyre több lányt látok a pályákon. Szerintem a nők a motorsportban megmutatják, hogy megéri szokatlan utakon járni, el lehet érni sikereket, olyan területen is, ami erőt és pontos vezetést igényel.”

    4 órás versenyük magyar idő szerint ma, 19 órakor lesz.

    Ashley Freiberg, Gosia Rdest
    Ashley Freiberg és Gosia Rdest | Fotó: Audi AG
  • Alonso szerint 50% az esélye annak, hogy idén induljon Le Mansban

    Alonso szerint 50% az esélye annak, hogy idén induljon Le Mansban

    Fernando Alonso szerint 50% az esély arra, hogy bemutatkozhat Le Mansban a 24 órás versenyen, amit azon pletykák is megerősítenek, hogy leszerződhet a Toyotával emiatt. A kétszeres Forma-1-es világbajnok a Le Mans felé vezető úton most hétvégén teheti meg az első komolyabb lépést, hiszen indul az United Autosports sportautójával Daytonában, a 24 óráson.

    A spanyolt már régebben hírbe hozták azzal, hogy vezetheti a Toyota LMP1-es autóját idén Le Mansban, sőt akár egy kiterjedtem WEC-es program keretén belül több versenyen is, miután tesztelhette a japánok autóját tavaly novemberben Bahreinben.

    Rá is kérdeztek Alonsónál, hogy áll a 2018-as Le Mans nevezése, erre annyit mondott, hogy jelenleg nem garantált a bemutatkozása a legendás Circuit de la Sarthe-on:
    „Nem titok, hogy szeretnék a jövőben Le Mansban versenyezni. Abban nem vagyok 100%-ban biztos, hogy ez már idén bekövetkezhet. Megtörténhet, adok neki 50%-ot. Sok dolognak kell összeállnia ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, és mindent megteszünk azért, hogy ez sikerüljön. Reméljük, hogy igen lesz a válasz, de akár igen vagy nem lesz a válasz, pontosan mindenki akkor fogja ezt megtudni, mint én.”

    Alonso nagyon szeretne a jövőben Le Mansban versenyezni, hiszen ez része azon tervének, hogy a második pilóta legyen a motorsport történelemben, aki megszerezte a „tripla koronát”, tehát megnyerte Le Manst, az Indy 500-at és a Monacoi Nagydíjat.

    Monacoban kétszer is nyert, tavaly pedig bemutatkozott Indianapolisban, és idén elviekben nincs akadálya annak, hogy nevezzen Le Mansba, hiszen nem ütközik Forma-1-es hétvégével, ahol a McLaren versenyzője továbbra is a teljes szezonban.

    A Toyota jelenleg még nem jelentette be a 2018/19-es WEC-es programját a „szuperszezonra”. Ez a jövő hónapban dőlhet el, és jelenleg José Maria Lopez helye kérdéses a programban, lehet, hogy neki kell a helyét átadnia majd Alonsonak.

    Lopez elárulta a Sportscar365-nak, hogy szerződése van a japán gyártóval a következő évadra, de még megerősítésre vár az, hogy valóban folytatják-e vele az együttműködést. Amennyiben Alonso részévé válik a Toyota kétautós felállásának Le Mansra, akkor ő lehet az első aktív Forma-1-es versenyző aki indulhat itt is, miután 2015-ben Nico Hülkenberg a Porschéval megnyerte újoncként a legendás versenyt.

    A spanyol elviekben indulhat Spaban, Silverstoneban és Sanghajban is a WEC fordulóin, mert nem ütközik az F1-es tevékenységével, sőt, a teszt napokra is el tud menni Le Mansba majd június elején.

  • Hibázott, mégis van der Zande szerezte meg a pole-t Daytonában

    Hibázott, mégis van der Zande szerezte meg a pole-t Daytonában

    A Cadillac versenyzője, a holland Renger van der Zande szerezte meg a pole pozíciót a Daytona 24 órás versenyre, a Penske-s Helio Castronevest megelőzve, míg Fernando Alonso a 13. pozícióba kvalifikált.

    Van der Zande 1:36.083-as időt produkált a Wayne Taylor Racing Cadillac DPi-V.R-ével, hét ezreddel megelőzve a Penske Acuráját.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy itt lehetek, nem számítottam rá, hogy megszerzem a pole-t” – mondta van der Zande. „Szélesen vettem az ötös kanyart, elfékeztem magam, de valahogy mégis gyors lett a kör.”

    A 37-es rajtszámú Jackie Chan DCR JOTA ORECA LMP2-vel Lance Strollék a 6. helyet szerezték meg, Felipe Nasr-ék (Whelen Engineering Racing, Cadillac DPi) a hetedikek, Juan Pablo Montoyáék (Acura Team Penske, Acura DPi) a tízdeikek, Ferdinand Habsburgék (Jackie Chan DCR JOTA, ORECA LMP2) a tizenegyedikek lettek.

    A kétszeres Forma-1-es világbajnok, Fernando Alonso a pole-tól másfél másodperccel elmaradva a 13. pozíciót szerezte meg a United Autosports csapatának.

    A versenyhétvége programjáért klikkelj ide!

  • Megborult Alonsoék autója

    Megborult Alonsoék autója

    Megborult a Daytona 24 órás verseny első szabadedzésen Fernando Alonsoék autója, a 23-as rajtszámú Ligier JS P217. Azonban nem Alonso vezette a United Autosports autóját az incidenskor, hanem csapattársa, Phil Hanson.

    Mindez még a 60 perces edzés elején történt, így Alonso és Lando Norris nem is tudtak még autóba ülni ma.

    „Hibáztam, de ahogy Fernando is mondta, inkább ma, mint majd a versenyen.” – mondta Hanson.

    A karosszéria eleje sérült, és a kormányrudat is ki kellett cserélni. Az autót azonban úgy fest, hogy fixálni tudják a második edzésre, amely magyar idő szerint ma, 19.40-kor kezdődik.

    A további menetrendet ITT találjátok.

     

  • Kezdődik a Daytona 24 órás verseny programja!

    Kezdődik a Daytona 24 órás verseny programja!

    Idén bizonyára olyanok is odafigyelnek majd a Daytona 24 órás versenyre, akik eddig nem nagyon tették, mivel Forma-1-ből és európai junior szériákból, jól ismert versenyzőkkel van tele a mezőny. Részt vesz a megmérettetésen többek között Fernando Alonso, Lance Stroll, Lando Norris, Ferdinand Habsburg, Felipe Nasr, Juan Pablo Montoya, Alex Brundle, Antonio Felix da Costa,
    Ho-Pin Tung, Daniel Juncadella, Felix Rosenqvist, Robin Frijns, Bruno Senna, Paul di Resta, Gianmaria Bruni, Jan Magnussen, és Markus Winkelhock, csak hogy néhányat említsünk.

    A program a következő (magyar idő szerint):

    Január 25, csütörtök
    15:20 szabadedzés 1
    19:40 szabadedzés 2
    21:55 kvalifikációk
    Január 26, péntek
    00:30 szabadedzés 3
    15:40 szabadedzés 4
    Január 27, szombat
    20:40 Rajt
    Január 28, vasárnap
    20:40

    verseny vége

    A verseny televíziós közvetítés formájában Európában csak a Motors TV-n látható, azonban lesz élő közvetítés az időmérőről és a versenyről online, az IMSA.com-on, illetve az IMSA mobil alkalmazásán.

  • A BMW most hétvégén motorsport-történelmet ír

    A BMW most hétvégén motorsport-történelmet ír

    A sorozatgyártásban érkező új BMW 8-as Coupé és a valaha készült legerősebb BMW M modell előfutáraként megépített BMW M8 GTE versenyautó a január 27-én elrajtoló Daytona-i 24-órás megmérettetésen ünnepli világpremierjét.

    Elérkezett a pillanat, amelyre a BMW Motorsport népes családja oly régóta vár: hónapokon át tartó intenzív fejlesztőmunka, átfogó tesztelés és részletekbe menő finomhangolás után a vadonatúj BMW M8 GTE versenyautó most hétvégén végre versenypályás világpremierjét ünnepli. A nemzetközi GT versenyosztály új etalonja az IMSA WeatherTech SportsCar Championship 2018-as szezonnyitó futamán, a január 27-én elrajtoló Daytona-i 24-órás megmérettetésen gurul fel először élesben a rajtrácsra. A megtiszteltetés Bobby Rahal tengerentúli istállójának, a bajor prémiumgyártó színeiben immáron tizedik esztendeje versenyző BMW RLL csapatnak jut, amely rögtön két BMW M8 GTE versenyautóval indul csatába.

    „A BMW M8 GTE az egyetlen vadonatúj versenyautó az idei GTLM mezőnyben. Hatalmas potenciált látok a gépben, amely jó eséllyel még a rajt előtti éjszaka is megdolgoztat majd minket, de ennek ellenére mind elégedettek és boldogok vagyunk. A január elején megrendezett, háromnapos szezon előtti teszt az új versenyautók minden átkát ránk hozta, de mindenre fel voltunk készülve. Büszke vagyok rá, hogy idén már a tizedik szezonunkat kezdjük meg a BMW színeiben, az pedig elmondhatatlan megtiszteltetés számunkra, hogy az új BMW M8 GTE versenyautót mi vihetjük először pályára” – nyilatkozta Bobby Rahal, a BMW RLL istálló csapatfőnöke.

    A BMW M8 GTE a bajor prémiumgyártó valaha készített legfejlettebb GT versenyautója, amelyet kifejezetten a Le Mans-i 24-órás megmérettetés és a nemzetközi GT versenyosztály járműtechnológiai kritériumai szerint fejlesztettek ki a mérnökök. A BMW M8 GTE bemutatkozása több szempontból is történelmi mérföldkőként szolgál, hiszen a BMW hét év kihagyás után, 2018 júniusában ezzel a géppel tér vissza a legendás Le Mans-i 24-órás futamra, miközben a versenyautó lemezei alatt dolgozó technika számos ponton megegyezik az idén érkező új BMW 8-as Coupé sorozatgyártásban kínált megoldásaival – amely így a lehető legkevesebb kompromisszum és a maximális teljesítmény egyedülálló egységével kecsegtet majd.

    A vadonatúj versenyautó világpremiere mellett a BMW RLL csapat az elmúlt évtized legátfogóbb személyi változásaival készül a 2018-as idényre. Az istálló legendás veteránja, az egyesült államokbeli Bill Auberlen, aki több mint négyszáz alkalommal ült be a BMW versenyautóinak volánja mögé, idéntől a BMW Észak-Amerika marketinggel és PR-tevékenységekkel foglalkozó márkanagyköveti székében foglal helyet. Utódja a teljes szezonban a nagy-britanniai Alexander Sims és az egyesült államokbeli Connor De Phillippi párosa lesz, akik Daytonában is pályára gurítják a 25-ös rajtszámmal induló BMW M8 GTE versenyautót. A szezonnyitón még Bill Auberlen is tiszteletét teszi a volán mögött, a csapatot pedig a Német Túraautó Bajnokság (DTM) egyik idei újonca, az osztrák Philipp Eng egészíti ki. A 24-es rajtszámot viselő BMW M8 GTE versenyautó volánja mögé az egyesült államokbeli John Edwards és a finn Jesse Krohn ül be az IMSA WeatherTech SportsCar Championship idei futamain, Daytonában hozzájuk a holland Nick Catsburg és a brazil Augusto Farfus csatlakozik.

    „Az elmúlt évek során jó pár BMW versenyautóhoz volt szerencsém, így most is meglehetősen optimista vagyok. A BMW M8 GTE minden téren etalon lett, izgatottan várom a Daytona-i rajtot” – fogalmazott Bill Auberlen, akinek véleményét Alexander Sims és Philipp Eng is osztja. „A BMW M8 GTE egy fantasztikus gép, amellyel a BMW kiaknázta az M6 GT3 versenyautó összes műszaki kiválóságát, miközben a hátrányokat is ledolgozta” – mondta a brit pilóta. „Rendkívül erős szálak kötnek az új versenyautóhoz, hiszen az első naptól kezdve a fejlesztőcsapat tagja vagyok. Remélem, nagyot szól majd a hétvégi premier” – tette hozzá osztrák csapattársa.

    „Ez lesz az első versenyem a BMW színeiben. Már alig várom, hogy én is hozzátegyek valamit a BMW RLL csapat kimagasló sikersorozatához” – vette át a szót Connor De Phillippi, Bobby Rahal istállójának négy tavalyi IMSA-futamgyőzelmére és a BMW M6 GTLM versenyautóval bezsebelt háromszoros abszolút második helyezésére utalva. Hiszen miután a 2009 óta eltelt kilenc évben a BMW M3 GT, a BMW Z4 GTLM és a BMW M6 GTLM versenyautókkal 17 abszolút győzelmet és 68 dobogós helyezést nyert el, a BMW RLL csapat az IMSA WeatherTech SportsCar Championship 2017-es idényének gyártók közötti, csapatok közötti és pilóták közötti pontversenyét is ezüstéremmel zárta.

    „Az idei szezon kiváltképp izgalmasnak ígérkezik. Megtiszteltetés számomra, hogy a teljes szezont Jesse-vel karöltve, a Daytona-i 24-órás futamot pedig Augusto és Nicky oldalán versenyezhetem végig” – nyilatkozta a 24-es rajtszámmal induló BMW M8 GTE versenyautó legfiatalabb pilótája, John Edwards. „Még most is sokat tanulunk. Egy vadonatúj versenyautónál rengeteg dolgot kell megoldanunk a sikeres premier előtt, így a szezon előtti hivatalos teszt is erről szólt. De rendkívül magabiztosak és eltökéltek vagyunk” – tette hozzá Jesse Krohn. „Az új technológia tökéletesre hangolása soha nem egyszerű feladat, de a háromnapos teszten mutatott teljesítmény alapján nagyon bizakodó vagyok” – erősítette meg csapattársa gondolatait Nick Catsburg.

    A trióhoz Daytonában a Német Túraautó Bajnokság (DTM) egyik legtapasztaltabb pilótája, Augusto Farfus csatlakozik a volán mögött. „A BMW M8 GTE már az első teszteken is lélegzetelállító tempót autózott, így végtelenül motiváltak és összeszedettek vagyunk. A fejlesztést és tesztelést végző csapat számára nagyszerű jutalom lenne egy jó helyezés a szezonnyitón” – mondta a brazil versenyző.

    Az IMSA WeatherTech SportsCar Championship 2018-as idényének megmérettetései:

    • 2018. január 27 – 28.: Daytona International Speedway (Daytona Beach)
    • 2018. március 17.: Sebring International Raceway (Sebring)
    • 2018. április 14.: Long Beach Street Circuit (Long Beach)
    • 2018. május 6.: Mid-Ohio Sports Car Course (Lexington)
    • 2018. június 2.: Raceway at Belle Isle Park (Detroit)
    • 2018. július 1.: Watkins Glen International (Watkins Glen)
    • 2018. július 8.: Canadian Tire Motorsport Park (Bowmanville)
    • 2018. július 21.: Lime Rock Park (Lakeville)
    • 2018. augusztus 5.: Road America (Elkhart Lake)
    • 2018. augusztus 19.: VIRginia International Raceway (Alton)
    • 2018. szeptember 9.: Mazda Raceway Laguna Seca (Salinas)
    • 2018. október 13.: Road Atlanta (Braselton)

    A BMW M8 GTE versenyautó műszaki adatai

    Külső méretek és saját tömeg

    • Hosszúság a hátsó légterelő szárny nélkül: 4 980 mm
    • Szélesség a külső visszapillantók nélkül: 2 046 mm
    • Szélesség a külső visszapillantókkal: 2 224 mm
    • Magasság: 1 212 mm (módosítható)
    • Tengelytávolság: 2 880 mm
    • Saját tömeg: 1 220 kilogramm

    Motor

    • Típus: V8-as benzinmotor BMW TwinPower Turbo technológiával
    • Hengerűrtartalom: 3 981 ccm
    • Hengerek száma: 8
    • Hengerelrendezés: V
    • A hengersorok által bezárt szög: 90°
    • Hengerfurat: 89 mm
    • Lökethossz: 80 mm
    • Hengerek közötti távolság: 98 mm
    • Maximális fordulatszám: percenként körülbelül 7 000 főtengely-fordulat

    Karosszéria

    • Acél, alumínium és szénszál egyedi ötvözetéből felépített, magas szilárdságú BMW CarbonCore karosszériaváz a Deutsche Motor Sport Bund által jóváhagyott, alumínium biztonsági bukókerettel
    • Szénszál-erősítésű műanyagból készült karosszériaelemek gyorszáras felhelyezési megoldásokkal

    Futómű

    • Kettős keresztlengőkaros első és hátsó kerékfelfüggesztés
    • Négyállású, állítható lengéscsillapítók mindegyik keréknél
    • Gyorsállítású stabilizátorok

    Erőátvitel

    • Hatsebességes, motorsport-specifikus szekvenciális váltó
    • Elektromosan működtetett váltófülek a kormánykerék mögött
    • Részlegesen önzáró hátsó differenciálmű
    • Szénszál-erősítésű műanyagból készült kardántengely
    • Sachs szénszálas tengelykapcsoló

    Elektronika

    • A BMW Motorsport saját fejlesztésű motor-, váltó- és hajtáslánc-vezérlő szoftvere
    • Kormánykerék tizenhat gombbal és hét visszajelzővel
    • Hátrafelé néző kamerarendszer tárgyfelismerő funkcióval
    • Nagyteljesítményű fényszórók LED-technológiás OSRAM izzókkal
    • Élő telemetria-rendszer a jármű folyamatos követhetősége érdekében

    Keréktárcsák és gumiabroncsok

    • Speciális BMW Aero keréktárcsák az első tengelyen 12,5 x 18”, a hátsó tengelyen 13 x 18” méretben
    • Motorsport-fejlesztésű Michelin gumiabroncsok az első tengelyen 30/68 R18, a hátsó tengelyen 31/71 R18 méretben
  • Alonso úgy döntött, hogy készen áll egy NASCAR tesztre!

    Alonso úgy döntött, hogy készen áll egy NASCAR tesztre!

    Fernando Alonso azt állítja, hogy ugyan még nem tudja azt, hogy fog-e a NASCAR-ban versenyezni, de azt elismerte, hogy már dolgozik az ügyön…

    A McLaren versenyzőjének a héten már versenyeznie kell, hiszen indul a Rolex 24 óráson Daytonában, főnöke, Zak Brown csapatában, az United Autosportsnál. Tegnap már promóciós turnén vett részt az IMSA szervezésében Alonso, és ennek keretében eljutott Észak-Karolinába, ahol a NASCAR előszezoni bemutatóját is tartották a Charlotte Convention Centerben, ahol olyan hírességgel is találkozhatott, akit eddig csak szimulátorból ismerhetett: a hétszeres NASCAR bajnok Jimmie Johnsonnal!

    „Amikor először hallottam a nevét, az feltehetően olyan 2003 körül lehetett, a NASCAR videojátékban. Általában őt választottam, úgy, hogy nem is ismertem, az autója miatt. Játszottunk egy haverommal, aki szeret egy csokoládés céget, amelyet most nem neveznék meg, és azért volt kénytelen azt választani, mert én mindig vittem Jimmie autóját. Ez volt az első alkalom, amikor hallottam róla, és egyértelmű hogy az utóbbi évek motorsport sikerei miatt legendájává vált az autósportnak, emiatt nagyon tisztelem.” – lelkendezett Alonso.

    Charlotteban persze nekiszegezték a spanyolnak a kérdést, hogy tervezi-e, hogy valaha is elindul az igazán népszerű amerikai versenysorozatban, és elismerte, hogy érdekli:
    „Jelenleg, elég távolinak tűnik.A vezetéstechnika és a tapasztalat a srácoknak már megvan, nekem nehezebb lenne ezt a szintet elérnem. Addig persze nem tudom, amíg nem próbáltam ki, így egy napon tesztelnék egy autóval, aztán már látnám, hogy mennyire is élvezetes azt vezetni. Kívülről nézve a versenyeket jó lehet a dolog, mert egy csoportban mennek, és az utolsó körig megmondhatatlan az, hogy mi fog történni. Szóval kívülről nézve klassz, de belülről még nem ismerem…”

  • Norris nem szereti, ha Hamiltonhoz hasonlítgatják

    Norris nem szereti, ha Hamiltonhoz hasonlítgatják

    A McLaren feltörekvő tehetségét, Lando Norrist nem igazán érdekli, ha a négyszeres világbajnok Lewis Hamiltonhoz hasonlítgatják. Tavaly a McLaren Autosport BRDC Award díj birtokosaként megszerezte a FIA European Formula 3 bajnoki címet 2017-ben. Idén már a McLaren teszt- és fejlesztő pilótájaként már egyre közelebb kerül ahhoz, hogy a Forma-1-ben is sztárrá válhasson.

    2018-ban a Formula 2-ben fog indulni, hasonlóképp, ahogy azt tette Hamilton is a GP2-ben, 2006-ban. Hamilton újoncként meg is nyerte akkor a bajnoki címet, ami azt is jelentette neki, hogy a következő évben debütálhatott a McLaren pilótájaként. Norris szerint azonban nem előremutató, ha sokan próbálnak törvényszerűségeket felfedezni az ő karriere és a regnáló világbajnoké között:
    „Ad némi motivációt, de nem sokat. Jó persze azt gondolni, hogy hasonló utat jártunk be a Forma-1-ig. Ha így tudom folytatni, akkor talán én is meg tudom ugyanazt csinálni, mint ő. Ez némileg motivál. Ettől eltekintve nem akarok úgy gondolkodni és cselekedni, ahogy azt mások elvárják. Azért csinálom ezt, mert igazán élvezem.”

    Norris ezzel arra utal, hogy nem volt neki minden áron egy motorsportos karrier kikövezve. Épp ezért mint mondja, nincs is hosszútávú karrierút terve:
    „Csak arra próbálok fókuszálni amit csinálok, és jól akarok dolgozni a csapattal. Meg akarok ismerni mindenkit, a lehető legjobbamat akarom nyújtani, reménykedem győzelmekben, és ezáltal még nagyobb öröm menni, és végezni a dolgunkat. Csak koncentrálok arra, amit csinálok, teszem a dolgomat, és rendre megpróbálok nyerni.”

    Hamilton első F1-es szezonjában 2007-ben összekerült Fernando Alonsoval. Norris is kap ebből az élményből, mivel a spanyol pilóta csapattársa lesz a hétvégi Rolex 24 óráson Daytonában. Korábban így nyilatkozott erről Norris:
    „Ez egy remek lehetőség nekem, hogy tanuljak Fernandotól. Kíváncsi vagyok, mit tudok tanulni tőle, ha már adódott ez a lehetőség. Komoly versengés lesz, hogy ki végez jobb munkát majd az edzéseken és a versenyen! Nem mintha nem élvezném azt, hogy jó vagyok benne amit csinálok, így persze reménykedek abban, hogy karriert is építhetek. Szeretem azt, amit csinálok, ezért akarom jól csinálni.”

  • A versenyzők szerint a valaha volt legmenőbb Daytona 24 órás futam jöhet

    A versenyzők szerint a valaha volt legmenőbb Daytona 24 órás futam jöhet

    24 órás Daytona: Bő 11 nap múlva jön az év első komolyabb versenye. 2018-ban megdöbbentően sokan érkeznek nem amerikai szériákból erre a megmérettetésre, elég csak Fernando Alonsora, Felipe Nasrre, vagy akár a magyarokhoz is közel álló Ferdinánd Habsburgra gondolni. Január 27-én tehát soha nem látott színes forgatag veszi birtokba a legendás amerikai pályát, és ezt érzik a versenyzők is.

    A szervezők az alábbi kisfilmet vágták össze, a témakörben, amelyben majdnem az összes nagy és sikeres sztár szerepel, ehhez képest bőven benne van a pakliban, hogy a kockás zászló olyasvalakit int majd le, aki egyáltalán nem nyilatkozott ebben a videoban.

    „Szeretem az ikonikus versenyeket, szeretem a motorsportok minden kategóriáját. Itt lenni, különösen ebben az évben amikor a prototípus kategória szintje a valaha volt legmagasabb, igazán boldoggá tesz. Az United Autosportsszal a legjobbak ellen vesszük fel a harcot, a világ minden tájáról.” – szögezte le Fernando Alonso a verseny előtt, de érdemes végighallgatni a többiek véleményét is.