Címke: Daytona

  • Daytona: Magnussen szíve kis híján megállt, akárcsak az autója

    Daytona: Magnussen szíve kis híján megállt, akárcsak az autója

    A 60. Daytona-i 24 órás elmúlt két órája is hozott érdekes momentumokat. Magnussen lelassulását követően a Ganassi kis híján a #02-est is elvesztette.

    Már 16 óra telt el azóta, hogy szombaton, magyar idő szerint 19:40-kor elrajtolt a mezőny Daytonában. A legutóbbi két óra sem hozott kisebb izgalmakat, mint az eddigiek.

    Alighogy beléptünk az utolsó 10 órába, a WeatherTech Racing autót terelgető Picariello hagyta el a pályát, rövid kitérő után azonban vissza tudott térni. Akárcsak Jimmie Johnson, aki több, mint 1 órás szerelést követően vihette ismét pályára a #48-ast.

    A DPi kategóriát Kevin Magnussen vezette. A Cadillaces folyamatosan nyúlt el az üldözőitől, és a következő kiállás-sorozatot követően már több, mint 30 másodperc volt az előnye. A második helyen Pipo Derani hozta a #31-es Whelen Engineering autót, míg a harmadikon a #10-essel Jarvis haladt.

    Nem sokáig maradt azonban ez az állás, pár perccel később ugyanis az ovál bejáratánál lelassult Magnussen autója, és elment mellette a komplett DPi mezőny. A dán valahogy életet lehelt a kocsiba, így nagyjából 14 másodperc hátrányból elkezdhette a felzárkózást.

    E közben az LMP2-ben az O’Ward által vezetett #81-es csatázott a Racing Team Netherland #29-es autójával, melyet Gierdo van der Garde vezetett.

    A GTD Pro-ban is hasonlóan izgalmas csata zajlott, mint a DPi-ben, bár az olló most egy kissé nagyobbra nyílt. Nagyjából 9 másodperccel vezetett a #9-es Pfaff Motorsports a #14-es VasserSullivan autó előtt, amikor ismét előkerült a sárga zászló.

    A megszakítás oka az első kanyarban történt baleset volt, melyet követően a #7-es Forty7 Motorsports autó ki is gyulladt.

    A sárga zászló alatt többen is kihasználták a lehetőséget, és a pitbe látogattak. Köztük a DPi-ben negyedik helyen álló Ganassi Cadillac, és a mögötte haladó Meyer Shank Accura is. Előbbit ekkor már Alex Lynn vezette, utóbbi volánja mögött pedig, ahogy azóta is, Simon Pagenaud foglalt helyet.

    Az újraindítást követően nagy csata alakult ki a #10-est vezető Will Stevens, és Lynn, valamint Pagenaud közt a 3. helyért. E közben az élen a #31-es autóval Derani haladt, aki a Le Mans sikánt elrontva át kellett adja helyét a JDC Miller autót vezető Loic Duvalnak.

    Nem sokkal később újabb drámai pillanat következett; a #69-es LMP2-es G-Drive autó kapott defektet, Allen autóját pedig javítani is kellett, így ő is elbúcsúzhattak a jó eredményektől.

    A GTD élmezőny sem úszta meg kicsúszás nélkül; A Le Mans sikánban a harmadik helen haladó Spencer Pumpelly akadt össze egy prototípussal. A Magnus Racing autó kisebb sérülésekkel megúszta, bár visszacsúszott a 4. helyre.

    Majd’ 16 órányi versenyzést követően újabb kiállásokra került sor, melyet követően a #31-es autó volánja mellett a vezetést is átvette Nunez. Előnye jelenleg nagyjából 10 másodperc az #5-ös Vautier előtt.

    Az LMP2-ben a DragonSpeed vezet Colton Hertával, míg az LMP3-at immár 2 körös előnnyel Felipe Fragáék vezetik. A GTD Proban 2 Porsche áll az élen. Jaminet az első, míg a KCMG-t vezető Olsen a második.

    A GTD-ben a Wright Motorsport áll az élen Heylennel. Előnyük 4 másodperc az üldöző, Auer által vezetett #57-es Winward autó előtt.

    A hőmérséklet pedig 2°C alá esett Daytonában…

  • Verstappen visszavágna Daytonában, miután ütközött nemrég Le Mansban

    Verstappen visszavágna Daytonában, miután ütközött nemrég Le Mansban

    Max Verstappen a hétvégén újra versenyez, hiszen részt vesz az iRacing Daytona 24-en, a 2021-es Forma-1-es világbajnok tehát újra az online világban mutathatja meg a képességeit.

    Verstappen a megszokott virtuális alakulatánál, a Team Redline-nál fog versenyezni. A 24 órás endurance versenyen a német Gianni Vecchio és a brit Chris Lulham lesznek a partnerei. A holland pilóta ismert arról, hogy az online szimulátoros versenyzést használja arra, hogy élesen tartsa magát. Gyakran vesz részt ilyen eseményeken, amikor a sűrű F1-es menetrendje ezt megengedi.

    Verstappen célja ezúttal az, hogy visszarázódjon a múlt hétvégi nagy csalódásából. Akkor a Le Mans-i 24 órás digitális futamon az élről esett ki. Az iRacing Daytona 24 január 22-én 14:00 órakor vette kezdetét, a Team Redline és Verstappen fedélzeti felvételei pedig végig élőben láthatók.

  • Villeneuve: Hamilton csak agresszívan tudja visszaszerezni a bajnoki címét

    Villeneuve: Hamilton csak agresszívan tudja visszaszerezni a bajnoki címét

    Jacques Villeneuve Forma-1-es világbajnok szerint Lewis Hamiltonnak túl kell tennie magát a csalódásán, hogy elvesztette a 2021-es bajnoki címet Max Verstappen ellen, és agresszívnak kell lennie, hogy visszaszerezze azt. Villeneuve az 1997-es bajnoki címét a Williamsszel szerezte meg a jerezi vitatott finálét követően, ahol a Ferrari versenyzője, Michael Schumacher nekiment, miközben a címért csatáztak.

    Daytonában, ahol a jövő hónapra tervezett NASCAR Cup Series visszatérése előtt tesztelt, Villeneuve azt mondta, hogy a 2021-es Forma-1-es szezon vitatott befejezése Abu Dhabiban jót tesz a sportágnak, mivel megteremti a lehetőséget, hogy Hamilton visszatérjen és megbosszulja a vereségét:

    „Ez mindenképpen jó a sportágnak, mert Lewisnak most vissza kell térnie. Meg kell próbálnia megnyerni a nyolcadik bajnoki címét, és agresszívan elérni ezt a sikert. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg tinta került az újságokba. Kissé ellentmondásos volt a dolog, de mindig az, amikor minden az utolsó futamon dől el.”

    Az Abu Dhabiban elszenvedett sokkoló vereségét követően, amely rekordot jelentő nyolcadik bajnoki címébe került, Hamilton elhallgatott a közösségi médiában. Ez olyan felvetésekhez vezetett, hogy esetleg abbahagyja a Forma-1-et. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff azt mondta, hogy „nagyon reméli, hogy Lewis folytatja a versenyzést”. Majd közölte, hogy sztárpilótája „jelenleg kiábrándult”.

    Arra a kérdésre, hogy szerinte Hamilton visszatér-e 2022-ben, Villeneuve így felelt:

    „Nos, ki tudja? Senki sem számított arra, hogy Nico Rosberg nem tér vissza, és hirtelen egy reggel felébred, és azt mondta mindenkinek, hogy valójában nem szenvedélye a versenyzés bizonyos értelemben. Úgy tűnik, Lewis esetében nem ez a helyzet, bár ki tudja? Tényleg pácban van akkor az ember, nem tudod mi zajlik az emberek fejében, amikor a szezon nagyon hosszú. Azt hiszed, hogy tudod, hova fogsz kilyukadni, és ha nem úgy alakul, ahogy vártad, vagy úgy érzed, hogy elvették tőled. Azt hiszem, a reakció ilyenkor elég negatív. Pedig egyszerűen csak újra kell kezdened.”

    Az Abu Dhabit követő felháborodás ellenére, ami után az irányító testület, az FIA megfogadta, hogy részletes elemzésben vizsgálja ki az utolsó futam biztonsági autóját követő újraindítást. Villeneuve úgy gondolja, hogy a megfelelő ember nyerte meg a 2021-es bajnoki címet:

    „Azt hiszem, attól függ, hogy Verstappen vagy Lewis rajongója vagy-e, amikor a reakcióról van szó. Izgalmas volt, és látva azt, ahogy az egész szezon alakult, Max megérdemelte ezt a bajnoki címet. Egész évben a csúcson volt – versenyről versenyre.”

  • Elindult társoldalunk, az amerikai autósportra fókuszáló 500miles.hu!

    Elindult társoldalunk, az amerikai autósportra fókuszáló 500miles.hu!

    Kicsit előbb lett karácsony, mint arra magunk is számítottunk, de nem akartuk már tovább rejtegetni az „ajándékot”: elindult az 500miles.hu!

    Az 500 mérföld a tengerentúlon az egyik legnagyobb erőpróba, versenyzőnek, technikának, csapatoknak. Gondolkodtunk egy ideig, hogy mégis mi legyen a kifejezetten amerikai autósportos oldalunk neve, végül ennél maradtunk, és talán Magyarországon sem kell bemutatni az Indianapolis 500-at, vagy a Daytona 500-at, hogy csak a két legismertebb széria legnagyobb versenyénél maradjunk.

    Úgy véljük, hogy elég hányattatott sorsa volt eddig hazánkban az amerikai autósportok kultúrájának, és nem segített ezen az sem, hogy gyakorlatilag évente kellett vadászniuk a rajongóknak azt, hogy mégis melyik magyar nyelvű sportcsatorna adja legalább csak az ismertebb versenyeket, nem hogy egy teljes évadot. Ez egyébként úgy tűnik, hogy hála az Aréna4-nek, most évekig megoldott lesz.

    Alapvetően az IndyCar, NASCAR és IMSA szériák híreire koncentrálunk majd, de további csemegékre is számíthatunk majd az Újvilágból. Jelenleg még akadhatnak gyermekbetegségei az oldalnak, arra kérünk mindenkit, hogy ezeket jelezzétek Varga Ákos főszerkesztőnek, vagy az 500miles.hu Facebook oldalán, üzenet formájában. Segítségetek előre is köszönjük!

    Godspeed 500miles.hu csapat!

  • A száguldó Habsburg környezettudatos, Lando rajongó és félprofi riporter

    A száguldó Habsburg környezettudatos, Lando rajongó és félprofi riporter

    Habsburg Ferdinánd majdnem tíz éve jóbarátunk, hiszen gokartos kora óta személyesen is ismerjük. Ott voltunk a Pannónia-Ringen az első, akkor magyar színekben aratott sikereinél, láthattuk őt a Hungaroringen Formula 3-as pilótaként. Ezúttal a Red Bull Ringen találkoztunk vele, mint az ORF boxutcai riportere, és rögtön az interjúnk elején kifejtette Ferdinánd, hogy nem teljesen elégedett a spielbergi pálya jelenlegi nevével…

    – Újra itt vagyok Habsburgék országában, és…

    – Igen, ez a Habsburgring. (nevet)

    – Tényleg, hogyhogy még nincs Habsburgring?

    – Valamit biztosan rosszul csinálok. (nevet)

    – Azért valamit tisztázzunk: a rendes, igazi politika nem érdekel téged.

    – Dehogynem, csak még nem vagyok benne eléggé érintett. Ez nagy különbség. Persze szavazni járok, olvasok róla, valamint a szüleimtől is kapok információkat. Az azonban, hogy politikai szerepet vállaljak, azért még kicsit odébb van. Nézzük csak meg hogy volt ez Schwarzeneggernél, aki egy remek filmes sztár, de… ugye érted már, miért is ne?

    – Tehát Amerikában akarsz akkor ilyen karriert csinálni?

    – Na, azért ezt sem mondanám. Alapvetően a műfaj amit csinálok, azt gondolom, az illik hozzám. Aztán meg, ki tudja? A politika valójában annyira egy megfoghatatlan szó. Ez persze nem jelenti azt, hogy azonnal be kell ülnöd a Parlamentbe, sokakat befolyásolhatsz és tehetsz jót enélkül is. Nekem például motorsport berkeken belül egy politikai mozgalmam, a fenntarthatóságra, ezek a #DriveFastActFaster és a zöld program a Green Future Project. Csapatokat próbálok meggyőzni arról, hogy karbonsemlegesek legyenek. Így nézve már mondhatom, hogy politikus vagyok, nemde?

    – Akkor mondhatjuk azt, hogy a sportpolitikában jeleskedsz, akár az FIA-val együtt?

    – Pontosan! Velük is kapcsolatban állok az ügy miatt. Ilyen értelemben ez az a sportpolitika amit örömmel végzek, hiszen ez csak jót tesz a környezetünknek. Azt a fajta sportpolitikát nem szeretem, amely arra törekszik, hogy manipulálják a versenyeredményeket. Az nem az én műfajom.

    – Foglalkozzunk akkor a fő tevékenységeddel! A Forma-1 felé tartottál, de végül a hosszútávnál kötöttél ki. Jövőre már a Hypercar korszak kezdődik ott, esetlegesen szeretnél már inkább ott gyári szerződést?

    – Persze! Ugyanakkor a Forma-1-es álmom sajnos még megvan, úgy fogalmaznék, hogy a partvonalon kívül élvezem. Bár némileg közelről is, mint félprofi szakkommentátor, amit ráadásul rettentően élvezek is. Azok a dolgok, amiket viszont vezethetek is, boldoggá tesznek és a rendelkezésemre állnak, azok a hosszútávú versenyek. Tehát Le Mans. A Hypercar pedig az ottani elit, tehát egyértelműen az a cél, oda bekerülni.

    – Kik jelenleg a kedvenc csapattársaid, vagy ellenfeleid a Le Mans szériákból ahol indulsz?

    – Kik a kedvenceim? Lando Norris!

    – Na! Ő nem is ott versenyez…

    – Na jó, ez igaz… (nevet)

    – Jó páros lennétek ti ketten?

    – Lando vezetett már Daytonában a 24 óráson, olyan 3-4 éve. Akkor ellene versenyeztem, és előttük is értünk célba, de mivel technikai problémájuk volt, ezt már ki is húzhatjuk, mert így összehasonlítani persze hülyeség. Ott is ütős volt a teljesítménye, de ez természetes is, ha gyorsan tudsz vezetni, jól bánsz gyors versenyautókkal is. Jelenleg a WEC-ben azonban Robin Frijns a csapattársam, aki egy nagyon képzett autóversenyző, és jó barát is, örömmel lógok vele. Egyébként meg igen, Landóval és Robinnal igazán vicces triónk lenne. Ott van még persze René Rast akit érdemes megemlíteni, hiszen tapasztalt, jó arc, és egy megatehetség.

    – Itt a Red Bull Ringen most valóban médiamunkásként vagy jelen, milyen érzés volt pont Landóval, a korábbi csapattársaddal interjút csinálni? Kívülről nézve jól mulattatok…

    – Totál állati volt! Ugyanakkor nagyon vicces is volt, mivel valóban nem volt épp profi amit előadtunk, de kit érdekel ez most? Magam is szoktam gondolkodni ezen, hogyha egyszer rajongóként tekintek erre a dologra, akkor az a jó, ha igazi érzelmeket láthatunk. Szerencsére Landóval remek a kapcsolatom, így ez megtörténhetett. Nyugodtan mondhatom, hogy médiásként eddig ez pillanat volt a csúcs!

    – Amikor nem versenyzel, nagyon sokat látlak a természetben. Érdekelnek téged ezek az új elektromos sorozatok, mint a Formula E, Extreme E? Telefonáltál már emiatt valakikkel?

    – Igen, mert érdekel a környezetvédelmi programjuk, különösen a Formula E-é. Az Extreme E egy teljesen más műfaj az autósportban, és velük még nem állok kapcsolatban, de biztosan öröm lehet azokat a gépeket is vezetni. Jelenleg azonban az van, hogy az utóbbi években túl sokszor váltottam szériákat. A formaautókból először a DTM-be kerültem, ami már egy hatalmas váltás volt. Itt sajnos csak két évet töltöttem, majd jött egy újabb nagy váltás a prototípusokra. Azt hiszem, hogy annak lenne most igazán értelme, hogy valahol megragadjak, legyen versenyülésem, egyszerűen csak élvezzem, és jó munkát végezzek. Ez után jöhet csak majd a következő lépés, ahol lehet szerepe akár a Formula E-nek is. Azt gondolom, ha a szívem szerint kellene választanom a Le Mans és a Formula E között, akkor jelenleg még egyértelműen Le Mansra szavaznék.

    – Mikor látogatsz el esetleg újra valamelyik Osztrák-Magyar Monarchiás egykori tagállamba?

    – Magánútra gondolsz? Valamikor a nyáron menni fogok még Horvátországba, 3-4 napra, az Adria mellett fogok nyaralni. Ezt igazán megérdemlem.

    – Semmi Balaton?!

    – Ohh, sajnos nincs versenyünk Budapesten, amit személy szerint én igazán sajnálok. De most van újra egy gokartom, így lehet, hogy mennem kell majd újra a Pannónia-Ringre. Az ott a kedvenc gokartos versenypályám. Mondhatnám azt is, hogy vissza a gyökereimhez. Szerencsére most azonban annyi dolgom van, mert két bajnokságban versenyzem, az ORF-nek is a rendelkezésére állok, meg ilyesmi. Relatíve kevés szabadidőm van az utazgatásokhoz, de mégis élvezem. Ilyen kiváltságos helyzetben jelenleg nincsenek sokan most, mint én. Így örülök annak, hogy ennyi tennivalóm akad.

  • Ricciardo elmondta, hol vezetné a példaképe autóját

    Ricciardo elmondta, hol vezetné a példaképe autóját

    A McLaren-Mercedes ausztrál pilótája Daniel Ricciardo most említést tett arra, hogy ha összejön, akkor hol vinné pályára a fogadásából „nyert” NASCAR-autót.

    Idénre is lett egy fogadása Ricciardonak, ezúttal a McLaren ügyvezetőjétől kapta azt a felajánlást, hogyha dobogóra áll idén, akkor vezetheti a gyerekkori példaképe, Dale Earnhardt NASCAR autóját.

    Azonban azt még nem derült ki, hogy hol vezetné ebben az esetben azt a legendás autót, most pedig rá is kérdeztek nála:

    „Mondjuk azt, hogy a nagy álmom az Daytona lenne. Azonban az a pálya a frászt hozná rám, így ami talán valószínűbb az Bristol vagy Martinsville, egy kedves, kicsi pálya. Másfelől pedig ott lehet még egy utcai pálya, mint Watkins Glen, de talán azt mondanám végső soron, hogy Bristol.” felelte.

    Az ausztrál a nyilatkozata ellenére azért szeretne egyszer részt venni a daytonai 24 órás viadalon, emellett pedig a bathursti Supercar viadalon is szívesen megmérettetné magát.

  • 2025-ben a Porsche vagy az Audi csatlakozhat a Forma-1-hez

    2025-ben a Porsche vagy az Audi csatlakozhat a Forma-1-hez

    Olivier Blume, a Porsche AG vezérigazgatója szerint a Volkswagen Csoport 2025-ben jelentkezhet a Forma-1-ben akár a Porsche, akár az Audi márkájával. Az új generációs Forma-1-es motort eredetileg 2026-ban tervezték alkalmazni, de egy évvel korábbra hozták a bemutatkozást. A fókusz ezúttal az erőforrások előállítási költségeinek a csökkentésén lesz. Ez talán megengedi majd információáramlást, sőt alkatrészek megosztását is a csapatok között. Így még több figyelem irányulhat az égéstechnikai oldal helyett az elektromosra. Az FIA is azért akar új generációs motorokat, hogy jobban előtérbe kerülhessen az elektromos technológia, megnövelt erővel, és még nagyobb kreativitást megengedve a csapatoknak a használatukra.

    A VW Csoport már kifejezte, hogy érdekelné őket a Forma-1 az új motorokkal. de amennyiben be is szállnának a sportágba, Blume szerint még nem eldöntött az, hogy a Porsche vagy az Audi márkájukkal lépnének be a szériába, árulta el a Marcának:

    „A Porsche génjeiben van a motorsport, és mindig is érdekeltek voltunk a versengésben, hogy ezen technológiákat átültethessük az utcai autóinkba is. Kerestek minket a VW Csoporttól, hogy érdekelne-e minket az ottani versenyzés. Nem döntöttek még, de tanulmányozzák ezt a lehetőséget. Azt nem lehet tudni, hogy az Audi vagy a Porsche márkával képzelik-e el ezt, minden az új 2025-ös szabályzáson múlik. Amíg eldöntik, addig is marad a túraautózás, a WEC, itt egy új prototípussal megpróbáljuk megnyerni az IMSA-t is, Le Mans, Sebring és Daytona, valamint folytatjuk a Formula E-ben is.”

    Jelenleg négy gyártó van a Forma-1-ben, a Mercedes, a Ferrari, a Honda és a Renault. A Honda 2021 végén kiszáll, és átadja az üzemeltetést a Red Bull Racingnek. Ők egyike azon csapatnak, akiket ellátnak jelenleg az AlphaTauri mellett. A Mercedes erőforrása tűnt a legjobbnak a 2020-as mezőnyben. Azzal a motorral hetedszer nyerték el a versenyzők és a konstruktőrök bajnoki címét egymás után. A Honda lehet, hogy már erősebb, mint a Mercedes 2020-as motorja, a 2021-es erőforrásával. A Ferrariról is úgy lehet sejteni, hogy sikerült előre lépniük a 2021-es motorjukkal.

  • Ki volt az utolsó aktív F1 versenyző, aki nyert a Daytona 24 óráson?

    Ki volt az utolsó aktív F1 versenyző, aki nyert a Daytona 24 óráson?

    Az autósport rajongók ezen a hétvégén már tűkön ülnek, hiszen kezdődik a Rolex 24 Daytona, tehát az első komolyabb szórakozás az évben. Nem kevesebb, mint nyolc korábbi F1 versenyző is ott lesz a mezőnyben, konkrétan: Kevin Magnussen, Sebastien Bourdais, Felipe Nasr, Kamui Kobayashi, Juan Pablo Montoya, Robert Kubica, Giedo van der Garde és Timo Glock.

    Ki volt azonban az utolsó olyan pilóta, aki úgy nyerte meg ezt a klasszikus 24 órás futamot, hogy közben a Forma-1-ben is versenyzett? Fernando Alonsót mondanád elsőre, 2019-ben, igaz? Nos, a spanyol akkor már elhagyta a királykategóriát, amikor két éve nyert a Cadillaccel.

    Érdemes felcsapni az autósport történelmi könyveket, és egészen 1985-ig amikor Thierry Boutsen az F1-ben az Arrows versenyzőjeként megnyerte ezt a versenyt Bob Wollek, Al Unser és AJ Foyttal még a fedélzeten a Preston Henn Porsche 962-ével. Boutsen az utolsó pillanatban került a csapatba, eredetileg Henri Pescarolo és Bruce Leven mellett kezdett el versenyezni, utóbbi saját 962-ével. Ezzel azonban korán problémák adódtak, és Wollek javaslatára csatlakozott Henn alakulatához.

    Nem meglepőmód, a francia és Boutsen vitték el a munka oroszlánrészét, és kényelmesen nyertek egy másik Porsche 962 csapat előtt, melynek a volánjánál Al Holbert, Al Unser Jr. és Derek Bell voltak.

  • Magnussen 2021-re is kapott volna Forma-1-es ajánlatot

    Magnussen 2021-re is kapott volna Forma-1-es ajánlatot

    Kevin Magnussen állítja, hogy megkereste más F1-es csapat is, miután mennie kellett a Haastól. A dán pilóta jól kezdett Daytonában, a királykategória utáni karrierje első állomásán, és a Dossier dán magazinnak elárulta, hogy lett volána egy ajánlata egy másik F1-es ülésre, de nem fogadta azt el:

    „Nem igazán mondanám meg, hogy kik voltak ők, mert valaki még megőrülne ettől. Egy olyan csapatról van szó, amelyik nem volt jobb a Haasnál. Így azért nem lesz annyira nehéz kitalálni.”

    A Haas a 2020-as bajnokságban kilencedik lett, a Williams előtt és kicsivel az Alfa Romeo mögött. A 28 éves versenyző így folytatta:

    „Még ha lett is volna rá esélyem, hogy maradhassak a Forma-1-ben, nem éreztem már kellően motiváltnak magamat, hogy így folytathassam ott. Olyan ajánlatnak örültem volna, ha egy olyan nagyobb csapat keresd meg, ahol van esélyem nyerni is.”

  • Magnussen csak győzelemre képes autóval térne vissza a Forma-1-be

    Magnussen csak győzelemre képes autóval térne vissza a Forma-1-be

    Kevin Magnussen elmondta, hogy nem érdekelné a visszatérés a Forma-1-be egy olyan autóval, amely csak a mezőny végére képes. A 28 éves dán pilóta miután elvesztette a versenyülését a Haasnál, a tengerentúlra megy versenyezni 2021-ben a legismertebb amerikai sportautó szériába. Január végén máris bevetésre megy majd, a legendás 24 órás futamra, Daytonában. A jövőbeni esetleges F1-es visszatéréséről Magnussen így beszélt a dr.dk-nak:

    „Soha nem mondd azt, hogy soha. Ezt akkor tanultam meg, amikor egyszer már kívül találtam magam a száguldó cirkuszból, aztán hirtelen lett egy lehetőség, pedig azt hittem, hogy mindennek vége. Most azonban úgy vélem, hogy már más helyzetben vagyok. Amennyiben visszatérnék a Forma-1-be, akkor az csak egy győzelemre képes autóval történhet meg, amellyel tudnék harcolni győzelmekért és a világbajnokságért. Ez nagyon hiányzik. Nem tenne boldoggá az, ha csak a mezőny végén versenyezhetnék.”