Címke: Davide Valsecchi

  • Túlkapásnak érzi az “áldozat” a szexizmussal vádolt kommentátorok botrányát

    Túlkapásnak érzi az “áldozat” a szexizmussal vádolt kommentátorok botrányát

    A Sky olasz csatornájának két kommentátorát, Davide Vaslecchit és Matteo Bobbit felfüggesztették, amiért élő adásban egyesek számára ízléstelenül poénkodtak két hölgyön. Utóbbiak közül az egyik kijelentette, hogy nem vette zokon a történteket és sajnálja a büntetést.

    Christine Giampaoli Zoncának hívják az egyik hölgyet, aki a jelenlétével és vonzó megjelenésével akaratlanul hozzájárult a botrányhoz, és mellesleg raliversenyző, így vélhetően tényleg nem véletlenül mondta róla Valsecchi, hogy ismeri őt.

    A szakmai berkekben Christine GZ-nek hívott lánnyal a Corriere della Sera készített interjút, amelyből kiderült, hogy nem érzi magát sértettnek a nőket tárgyiasító mondatok miatt. „Amikor a közösségi médiában elterjedt az ügy és kiderült, hogy felfüggesztették őket, azt hittem, ez csak vicc. Nagyon sajnáltam, amikor megtudtam, hogy valóban így történt. Ők ketten kiváló kommentátorok, az egész ügyet eltúlozták. Ismerem őket és írtam is nekik” – jelentette ki.

    Bocsánatért esedeznek a szexista poénok miatt felfüggesztett F1-es kommentátorok

    „Nem bántottak meg, viccnek fogtam fel. Azért tűnt fel egyáltalán, mert sokan írtak nekem róla. Tisztelettel beszéltek, nem máshogy.”

    Az ominózus poénkodás során a vele látható másik lányról azt mondta, aznap ismerte meg, de rajta is azt látta, hogy nem vette zokon az egészet.

    Viccesen hozzátette a riporternek, hogy legközelebb be kellene rakni adásba a két kommentátort úgy, hogy ő tesz poénos megjegyzéseket rájuk.

  • Bocsánatért esedeznek a szexista poénok miatt felfüggesztett F1-es kommentátorok

    Bocsánatért esedeznek a szexista poénok miatt felfüggesztett F1-es kommentátorok

    Az olasz Sky csatorna nem díjazta a két szakkommentátor, Davide Valsecchi és Matteo Bobbi humorát.

    A két korábbi versenyző a Spanyol Nagydíjon élő adásban tárgyiasított nőket szellemesnek gondolt megjegyzésekkel, például „szép fejlesztési csomagnak” nevezték őket. Természetesen sok kritika zúdult rájuk, a tévécsatorna határozatlan időre felfüggesztette a párost, így a következő versenyen biztos nem kerülnek képernyőre.

    Az Instagramon azóta mindketten elnézést kértek a viselkedésükért. „Vasárnap a vicceim ízléstelenek, helytelenek és tiszteletlenek voltak. Nagyon sajnálom, én nem ilyen vagyok. Mindenkitől szeretnék bocsánatot kérni, akiket megbántottam, főleg az összes hölgytől és a Sky tagjaitól” – írta Valsecchi.

    Strollt szidta egy kommentátor, felfüggesztették érte

    „Őszintén elnézést kérek mindenkitől, aki talán megbántva érezte magát, és a legmélyebb tiszteletem szeretném kifejezni az összes hölgy iránt – jelezte Bobbi is. – Tíz éve kommentálom a Sky-nál a Forma-1 eseményeit, a csatorna szinte a családommá vált. Még sosem kerültek ilyen kellemetlen szituációba. Mindig úgy véltem, hogy az ember tanulhat a hibáiból, és utána tiszta lappal kezdhet. Igyekszem jobb ember lenni.”

    Azt továbbra sem tudni, a két kommentátort mennyi ideig ültetik kispadra, és hogy a Kanadai utáni Osztrák Nagydíjon visszatérhetnek-e a képernyőre.

  • Szexista megjegyzéseik miatt felfüggesztették a pilótából lett kommentátorokat

    Szexista megjegyzéseik miatt felfüggesztették a pilótából lett kommentátorokat

    A jelenleg az olasz Sky kommentátoraiként dolgozó Davide Valsecchi és Matteo Bobbi élő adásban tettek szexista megjegyzéseket. Ennek következtében a csatorna úgy döntött, hogy a Kanadai Nagydíjon nem alkalmazza őket.

    Davide Valsecchit és Matteo Bobbit egyaránt az autóversenyzésből lehet ismerni. Előbbi igazán közel volt a Forma-1-hez, hiszen 2012-ben megnyerte a GP2-es bajnokságit, és a Team Lotus, majd a Lotus F1 Team tesztpilótájaként az is felmerült, hogy állandó ülést kap a sorozatban. Honfitársa szintén volt tesztpilóta, a Minardi színeiben részt is vehetett a 2003-as San Marinó-i Nagydíj első szabadedzésén.

    Jelenleg mindketten az olasz Sky kommentátoraként dolgoznak, ám ezúttal óriási hibát követtek el, amely nem maradt következmények nélkül. A Spanyol Nagydíj után mindketten szexista megjegyzéseket tettek élő adásban, és bár társuk igyekezett felhívni erre a figyelmüket, ők még ekkor sem kaptak észbe, amit a csatorna azzal jutalmazott, hogy mindkettőjüket felfüggesztette.

    A felállás úgy nézett ki, hogy Bobbi a stúdióban ült, míg Valsecchi a paddockban állt Federica Masolinnal együtt. Az egészet az idősebbik expilóta kezdte, amikor felhívta a figyelmet a páros mögött látható nőkre. „Azt akartam mondani Davidének, hogy van mögötte egy szép »fejlesztési csomag«, ha megfordul” – közölte Valsecchivel.

    Forma-1, Davide Valsecchi, Team Lotus, Malajziai Nagydíj 2011, péntek
    Valsecchi a Team Lotus színeiben, a 2011-es Malajziai Nagydíj szabadedzésén (Fotó: Wikimedia Commons)

    A 36 esztendős egykori versenyző nem határolódott el társa erősen szexista megjegyzésén, épp ellenkezőleg, továbbvitte ezt a vonalat. „Ismerem őket, sajnos azt mondták, hogy nem lehet tesztelni őket” – válaszolta. Masolin érzékelte a bajt, és próbálta terelni a dolgot. „Menedéket kérek politikailag, nem nézhetnénk meg inkább néhány interjút ahelyett, hogy ezt a kettőt hallgatnánk?” – tette fel a szerkesztőknek címzett kérdését.

    Ezt követően valóban bevágtak egy nyilatkozatot Carlos Sainztól, ám a történet itt még nem ért véget. Masolin ugyanis ezt követően felolvasott a telefonjáról egy nézői kérdést, amely az interjú bejátszását megelőző pillanatokra reagált. „Vajon viszontlátjuk őket épségben és egészségben a következő nagydíjon, ez után a kis show után, amelyet különösen a feleségeik értékeltek nagyra?”

    A két korábbi pilóta még ekkor sem érzékelte a helyzet súlyát. Előbb Bobbi reagált, aki azt felelte, hogy „azt hiszem, ha hazamegyek, sok ütést fogok kapni”. Erre Valsecchi kontrázott: „Már kétszer megműtötték a szemem, mert elvesztettem a látásomat, amikor gyerekként ezeket a dolgokat nézegettem” – jelentette ki. Masolin még tett egy utolsó kísérletet, hogy valami megbánást csikarjon ki férfi kollégáiból, de sikertelenül.

    A La Republicca jelentésére hivatkozva a Rossoneri.it azt írja, hogy a két érintett viselkedésének meglett a következménye, ugyanis a csatorna felfüggesztette őket. Egészen konkrétan arról van szó, hogy a soron következő Kanadai Nagydíjon nem tartanak igényt a munkájukra. Hogy aztán Spielbergben ismét ott lesznek-e, arról egyelőre nem szól a fáma, de alighanem csak egyfutamos „eltiltást” kaptak.

  • Villeneuve: A Ferrarit a rossz döntései miatt utolérte a karma

    Villeneuve: A Ferrarit a rossz döntései miatt utolérte a karma

    Jacques Villeneuve szerint a „Karma” megbüntette a Ferrarit azért, amiért túlkomplikálták a stratégiát az Orosz Nagydíjon.

    A Scuderia Szocsiban ismét erősnek bizonyult, ám jó formájukat végül nem tudták győzelemre váltani. Az első rajtkockából induló Charles Leclerc-nek az volt a feladata, hogy szélárnyékot biztosítson Sebastian Vettelnek, aki annak segítségével majd megelőzheti az egyes kanyarban Lewis Hamiltont. Ám a német rögtön a rajt után magam mögé utasította a britet, majd csapattársán is túl jutva az élre ugrott. A verseny előtti egyesség szerint Vettelnek vissza kellett volna rögtön adni a pozíciót a monacóinak, ám a négyszeres bajnok megtagadta a kérést, mondván Hamilton túl közel van hozzájuk, először szakítsák le jobban. A vörösök viszont tovább kérlelték a németet, míg Vettel közölte csapatával, csak akkor hajlandó a cserére, ha Leclerc felzárkózik rá. A Ferrari rangidős pilótája egymás után dobálta a gyors köröket, míg csapattárs folyamatosan szakadt le róla. A Scuderia ezért a bokszkiállások alkalmával módosított a sorrenden, ám Vettel autójában meghibásodott az MGU-K, így ő idő előtt távozni kényszerült a versenyből.

    Leclerc a közepes gumikon hátrányba került a lágyon vágtázó Mercedesekkel szemben, így mikor George Russell autója miatt beküldték a Safety Car-t a Ferrari kihívta a monacóit és ismét feltették neki a lágy keverékű abroncsokat. A harmadik helyre visszajövő fiatal azonban nem tudta megelőzni Valtteri Bottast a futam hátra levő részében, így végül a dobogó legalsó fokával kellett megelégednie.

    A kanadai világbajnok szerint a vörösök oroszországi kálváriája azért jöhetett létre, mert a sors így büntette őket a rossz döntéseik miatt.

    ,,Egyáltalán nem testszett az, ahogy a Ferrari a stratégiáját menedzselte. Nem kellett volna azonnal rászólniuk Vettelre, hogy adja vissza a pozíciót. Egész végig azon gondolkodtak, hogyan tudnák Leclerc-t előnybe részesíteni és az élre tenni, ezért a Karma megbüntette őket. Tegnap Vettel volt a leggyorsabb és megérdemelte volna a győzelmet.”

    Davide Valsecchi a Sky Italia szakértője egyetértett Villeneuve véleményével, sőt hozzá tette, a Ferrari annyira el volt foglalva saját magával és az ifjú monacóival, hogy nem vették észre mekkora veszélyt jelent rájuk az ötszörös világbajnok.

    ,,Véleményem szerint a Ferrari túl makacs volt, ott és azonnal akarták megoldani a problémát és csak azon gondolkodtak, hogyan tudnák Leclerc-t pozícióba hozni, mindeközben teljesen megfeledkeztek Hamiltonról. Lewis meglepően gyors volt, és a Ferrarinak inkább azon kellett volna gondolkodnia, hogyan szakadjanak el tőle, de ők inkább azzal voltak elfoglalva, hogy visszaadják Leclerc-nek a pozíciót.”

  • Binotto jobb csapatfőnök, mint Arrivabene volt?

    Binotto jobb csapatfőnök, mint Arrivabene volt?

    Mattia Binottónak sikerült csökkentenie a Ferrari munkatársainak vállára nehezedő nyomást, véli a csapat egykori tesztpilótája, Marc Gene.

    „Az ember mindig érzi a nyomást a Ferrarinál.” – mondta Gene a holland Formule1.nl-nek. „De most kevésbé érezhető ez a nyomás, mint korábban.”

    Annak ellenére, hogy az első két versenyen nem tudtak nyerni, annak ellenére sem, hogy Bahreinben Charles Leclerc technikai okokból maradt le első győzelméről, nem olyan stresszes most a csapat, mint korábban. Gene szerint ez annak köszönhető, hogy Binotto másként irányítja a csapatot, mint tette azt az előző csapatfőnök, Maurizio Arrivabene.

    „Arrivabene keménykezű volt és olykor agresszív, míg Binotto sokkal rugalmasabb.” – véli a Sky Italia szakértője, az egykori GP2 bajnok, Davide Valsecchi. „Ő teljesen kivette a politikát a csapatból.”

    Ilyen körülmények között pedig Valsecchi szerint Leclerc tündökölni fog.

    „Biztos, hogy a bajnoki címért fog küzdeni idén. Már most egy szinten van Vettellel, sebesség szempontjából. És tudja kezelni a Ferrarinál rá nehezedő nyomást.’

  • Ilyen egy vasárnapi mise a TV8-on!

    Ilyen egy vasárnapi mise a TV8-on!

    Az olasz TV8 csatornán lehet nézni többek között a Forma-1-et, a MotoGP-t és a SuperBike futamait Itáliában. El is készültek az idei kedvcsináló videójukkal, ami nyugodtan írhatjuk, hogy Isteni lett! Elég merész húzásnak gondoljuk mindezt abban az országban amelyen belül található Vatikán is, de sebaj hiszen volt már olyan, hogy a pápa áldását adta a Ferrarira is.

    A kisfilm azért is különösen pikáns, mert ismert az autósport és az egyház viszonya, vasárnaponként elég komoly konkurenciái is egymásnak a hívők tekintetében. Svájcban mint az ismeretes, ki is lobbizták az egyháziak, hogy ne legyen autóverseny többé az országban, hivatkozván az 1955-ös tömegkatasztrófára Le Mansban. Csak tavaly tört meg végül ez az „átok”, amikor Formula E-t rendeztek Zürichben.

    Visszatérve a TV8 mesés misés filmjére, a karakterek nem véletlenül hasonlítanak az autó és motorsportban ismert alakokra, sőt feltűnik Davide Valsecci is, több ismert autósportos figura mellett…

    https://twitter.com/TV8it/status/1096499387537055744

  • Verstappen az egyetlen, aki legyőzheti Hamiltont

    Verstappen az egyetlen, aki legyőzheti Hamiltont

    Max Verstappen az egyetlen a Forma-1-es mezőnyben, aki kihívója lehet Lewis Hamiltonnak. Ezt állítja a korábbi GP2 bajnok Davide Valsecchi, aki szerint a Mercedes és a Ferrari is iparkodhatna azon, hogy megszerezzék a holland pilótát a Red Bulltól.

    Verstappen akkor vált igazán ismertté, amikor a Forma-1 valaha volt legfiatalabb pilótájává vált az akkori 17 évével 2015-ben, és szélesebb körben is úgy gondolták, hogy egy született tehetség, hasonlóan Hamiltonhoz, aki 2007-ben érkezett meg a királykategóriába. Valsecchi szerint a holland „cseszek mindenre” hozzáállása a kulcs a sikereiben, és reméli, hogy 2019-ben egy versenyképes autót adnak alá, mert ha nem, akkor újabb Hamilton vb cím várható.

    A Formula 1 magazinnak így beszélt Valsecchi Verstappenről:
    „Nagyon fiatal, nagyon jó, és nagyon arrogáns. Ugyanakkor nem is az arrogáns a jó szó rá. Nagyon is magabiztos: „Én vagyok a legjobb, b.sszátok meg.” – a hozzáállása. Ezt én szeretem. Max egy gyilkos, mindig agresszív, és nagyon gyors. Az ilyenek bajnokká válnak. Véleményem szerint Verstappen az egyetlen, aki felveheti a kesztyűt Hamiltonnal. Igazi pánikot tud okozni Lewis fejében. Elég végzetes dolog az, hogy Max nem ül bajnokesélyes autóban. Jelenleg Hamilton elérhetetlen, mivel nem is kell harcolnia. Max sokkal jobb, mint Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen vagy Valtteri Bottas.”

    Azzal hogy a Red Bull Honda erőforrásokra vált, akár vissza is térhetnek a bajnokesélyesek közé, de Valsecchi szerint a Forma-1 jelenlegi igáslovainak azzal kellene törődniük, hogy leigazolják Verstappent:

    „Ha a Mercedes helyében lennék, leigazolnám Verstappent, Hamilton sikereinek a tovább vivőjeként, hiszen az egyik világbajnok menne, a másik jönne. Tökéletes, nem? A Ferrari helyében meg ha fel akarnám venni a versenyt a Mercedesszel, akkor azonnal megszerezném Verstappent. Sajnos, azonban nem én döntök.”

  • Valsecchi: Ricciardonak el kellett hagynia a Red Bullt

    Valsecchi: Ricciardonak el kellett hagynia a Red Bullt

    Daniel Ricciardonak nem volt más választása, ezért hagyta ott a Red Bullt. Ez a véleménye a GP2 korábbi bajnokának, Davide Valsecchinek, aki egy olasz tv csatorna sportriportereként dolgozik.

    Az olaszt tv riporter az egyik holland lapnak elárulta, hogy az ausztrál pilóta Max Verstappen miatt döntött úgy, hogy az év végén otthagyja a milton keynesi alakulatot 5 év versenyzés után.

    „Daniel nem akarta azt, hogy úgy kezeljék őt, mint egy második számú pilótát,” – mondta Valsecchi. „Amint Verstappen megérkezett a Red Bullhoz, látni lehetett, hogy nagyon tehetséges.

    „Valószínűleg Daniel emiatt fog távozni a csapattól, mert Max egyszerűen jobb nála. Nem csodálom, hogy Max közel kétszer annyi pénzt keres meg egy év alatt, mint Daniel.”

    Valsecchi szerint Verstappen minden téren hihetetlenül jó. „Max egy olyan típusú versenyző, aki egyszerűen mindenben jó. Nagyon fiatal, nagyon motivált és természetesen ezek mellett még magabiztos is.”