Címke: David Vršecký

  • A Buggyra 30 éve a Kamion EB-n, számokban

    A Buggyra 30 éve a Kamion EB-n, számokban

    Vasárnap Spanyolországban a Buggyra csapat pontosan harminc szezont követően búcsúzott az európai kamionversenyzéstől. Ez pedig valóban három nagyon sikeres évtized volt. Nyolc versenyzői bajnoki címet és öt csapatbajnokit is behúztak. Ráadásul a Buggyra mindvégig hű maradt a kamionversenyzéshez, miközben sok pedigrés cég jött és ment.

    Pár számadat

    A Buggyra versenyzői hihetetlen, 326 futamot nyertek, ami azt jelenti, hogy a csapat minden harmadik versenyen győzelmet aratott. Az alakulat emellett 156 aranyserleget szerzett a csapatbajnokságban. A dobogós helyezések száma is elképesztő: 812 versenyzői dobogós helyezés – ami a versenyek több mint 82%-ában dobogót jelent, és további 334 a csapatnak. És még egy csillagászati szám: a Buggyra összesen 13 052 pontot szerzett a kamionversenyzésben töltött ideje alatt, ami több mint 13 pontot jelent futamonként.

    Mérföldkövek

    Minden 1993-ban kezdődött, amikor Martin Koloc elkezdett versenyezni, LIAZ-szal. Két évvel később a Sisu Truckkal ünnepelhette első bajnoki címét, majd egy évvel később, 1996-ban megismételte azt. Mindkét szezonban megnyerte a rangos Arany Kormánykerék díjat is.

    Egy másik fontos mérföldkő volt a 2001-es év, amikor a Sisu és a Praga márkákat felváltotta a csehországi Roudnice műhelyéből érkező első versenykamion, a Buggyra. 2002-ben Gerd Körber német kamionversenyző nyerte meg a bajnoki címet, folytatva az immár „jó hagyományt”, hogy a következő évben újra megnyerte a címet. A 2007-es szezonban a svájci Markus Bösiger pilótájuk lett Európa-bajnok.

    Ezután a tehetséges cseh David Vršecký ült a Buggyra kamionok volánja mögé. Újabb dupla sikert ért el, mivel 2008-ban és 2009-ben uralta az európai pályakamionversenyzést. A Buggyra FIA ETRC-címek gyűjteményét (2005-ig a sorozatot FIA Európa-kupának hívták) öt évvel ezelőtt Adam Lacko tette teljessé, aki akkor Jaramában ünnepelhette az Európa-bajnoki címét.

    A versenyzői bajnoki címek mellett a Buggyra öt csapatbajnokit is magáénak tudhat, 2007 és 2009 között három egymás utáni évben, majd 2015-ben és 2017-ben is győztek.

    Harminc szezon alatt összesen 23 pilóta, köztük három hölgy versenyzett a Buggyra színeiben. Lenka Vlachová a 2000-es szezonban egy Sisu volánjánál ült. Kilenc évvel ezelőtt a népszerű német pilótanő, Ellen Lohr két futamon indult. A 2020-as szezonban pedig a tehetséges Aliyyah Koloc versenyzett a csapat színeiben.

    További érdekes személyiségek, akik Martin Koloc és a Buggyra istálló színeiben versenyeztek: Daniel Landa cseh énekes és a spanyol kamionversenyző legenda, Antonio Albacete. Olyan legendák pedig, mint a kétszeres Forma-1-es világbajnok Emerson Fittipaldi, az egyetlen cseh Forma-1-es pilóta Tomáš Enge, vagy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) jelenlegi elnöke, Mohammed Ben Sulayem tesztelt a csapatnál a múltban.

    Buggyra a Kamion EB-n számokban:
    Szezonok száma: 30 (1993-2022)
    Versenyzői bajnoki címek: Martin Koloc 1995-1996, Gerd Körber 2002-2003, Markus Bösiger 2007, David Vršecký 2008-2009, Adam Lacko 2017).
    Csapatbajnoki címek: 5 (2007-2009, 2015, 2017)
    Versenyzők száma, 23: Martin Koloc (cseh), David Vršecký (cseh), Daniel Landa (cseh), Chris Tucker (brit), Lenka Vlachová (cseh), Gerd Körber (német), Antonio Albacete (spanyol), Ludovic Faure (francia), Adam Lacko (cseh), Markus Bösiger (svájci), Uwe Nittel (német), Chris Levett (brit), Jurij Jegorov (orosz), Michail „Mike” Konovalov (orosz), Michal Matějovský (cseh), Ellen Lohr (német), Jiří Forman (cseh), Alen Draganovič (szlovén), Enes Draganovič (szlovén), Oliver Janes (brit), Mika Mäkinen (finn), Téo Calvet (francia), Aliyyah Koloc (Egyesült Arab Emírségek).
    Összes versenyhétvége: 270
    Versenyek száma összesen: 985
    Győzelmek: 326, azaz az indult versenyek 33,1 %-a.
    Dobogós helyezések: 812, azaz az indult versenyek 82,44 %-a.
    Összes pont: 13 052, azaz 13,25 pont indított futamonként.

  • Emerson Fittipaldi a Buggyrával tesztelt – VIDEÓVAL!

    Emerson Fittipaldi a Buggyrával tesztelt – VIDEÓVAL!

    A Forma-1 1972-es és 1974-es világbajnoka, valamint az Indianapolis 500 nyertese 1989-ből és 1993-ból, Emerson Fittipaldi eddig inkább arról volt ismert, hogy formaautókkal gyors. Most a kora ellenére bebizonyította azt, hogy nem riad meg az új kihívásoktól sem!

    Hétfőn délelőtt az 1946-os születésű pilóta a kezei közé kapott egy Buggyra VK50 típusú versenykamiont. Martin Koloc, a Buggyra Racing csapattulajdonosa így nyilatkozott erről:

    „Ismét bizonyossá vált az, hogy minél nagyobb eredményeket ért el valaki, annál könnyebb vele kommunikálni és megtalálni a közös alapot. Emerson egy igazi profi, és egyeztetünk vele arról, hogy komolyabb szerepet vállaljon a Buggyra Academy projektünkben. Ezért is érkezett hozzánk a feleségével, és a fiával Emmoval, aki a mitfárere lesz.”

    A kétszeres F1 világbajnok olyanokkal harcolt mint Jackie Stewart, vagy Niki Lauda, a motorsportok aranykorszakában, de komolyan vette most ezt a tesztet is, Mostban, árulta el:

    „Kétszeresen is motivált vagyok. Azzal, hogy most Buggyrát vezetek, kiegyenlítem a „számlát” a testvéremmel Wilsonnal szemben, aki versenyzett a kamion Európa-bajnokságon, de a brazil kamionsportban is. Másrészt versenyezni fogok a pályán Aliyyah Koloc ellen, aki ahogy látom a 16 éves kora ellenére jelenleg a világ leggyorsabb kamionversenyzője.”

    Két ismerkedős kör után Emerson Fittipaldi aztán a gázra lépett, a kétszeres Európa-bajnok David Vršecký pedig így értelmezte a látottakat:

    „Bárki, aki Forma-1 világbajnok lesz és az Indianapolis 500 győztese is egyszerre, nem felejti el azt, hogy kell versenyezni. Beszéltünk egy fél órát a kamionról, és figyelmesen hallgatott. Egyértelmű volt, hogy az első köre arról szólt, hogy hozzászokjon a nagyobb járműhöz, a következő körben pedig már kicsit gyorsabban ment, most pedig már igazán nyomja neki. Figyelembe véve azt, hogy először ül versenykamionban, nagyon jól ment.”

    Nyolc kör után tért vissza Emerson és Emmo Fittipaldi a bokszutcába, majd így nyilatkozott:

    „Nagy tisztelettel vagyok a tervezők, a versenymérnökök és a szerelők iránt. Soha nem gondoltam volna, hogy milyen könnyedén irányítható egy öt tonnás jármű. A kamion jól reagál a gázadásra, tökéletesek a fékei és jól gyorsul. Egy két dolgot változtatnék csak rajta a saját szájízem szerint, de ezt leszámítva teljesen elégedett voltam.”

    A motorsport történelmet írt versenyző után pedig fián, Emmón a sor, hogy folytassa a családi hagyományokat.

  • Aliyyah Koloc két sebességi világrekordot is megdöntött!

    Aliyyah Koloc két sebességi világrekordot is megdöntött!

    A Koloc család egyike a legsikeresebbeknek a kamionsportban. Martin Koloc, a 15 éves Aliyyah édesapja maga is kétszeres ETRC bajnok, de a lány most két sebességi világrekordot is átadott a múltnak. 500 méteren repülő- és álló rajtból most mér ő a leggyorsabb, versenykamionnal.

    Szimbolikus is volt a dolog, hiszen Aliyyah annak a svéd Boije Ovebrinknek az idejét támadta, aki 1994-ben egy ponttal nyerte meg a kamion Európa-bajnokságot Martin Koloc előtt. Így beszélt erről Koloc:

    „Őszintén szólva egyáltalán nem gondoltam Boijére, amikor ennek nekivágtunk. Így viszont még boldogabb vagyok, tudván hogy erre eddig senki nem volt képes a múltból.”

    Az esemény helyszíne a Panenský Týnec repülőtér volt, már kora reggel. Erről David Vršecký nyilatkozott, aki 2008-ban ugyanitt szintén megdöntötte az álló- és repülőrajtos sebességi világrekordot:

    „Sokat gyakoroltuk a rajtokat és teszteltük a gyorsulást. Ugyanakkor ilyen még nem volt, hogy egy 15 éves lány vezet egy majdnem 5 tonnás és 1900 lóerős versenykamiont. Én is voltam Európa-bajnok, számos versenyt tudhatok magam mögött. Ez a a mai teljesítmény azonban valami teljesen más.”

    Pontban 11:00-kor David elment a 12 literes motorral szerelt Buggyra gumijait bemelegíteni, amelyet egy rövid szünet és eligazítás követett. A lány az első kifutásnál 500 métert teljesített 15 másodperc alatt, állórajttal. Aliyyah így élte meg a nagy pillanatait:

    „Vršecký szólt, hogy nyugodjak meg, ezek a gumik sokat kibírnak. Az egyetlen valódi gond az időjárással akadt, mert az állórajthoz nem lett volna jó, ha nedves az aszfalt. Amint beszálltam a kamionba és beindítottam a motort, azonban már nem voltam ideges.”

    Pár perccel később újra nekiveselkedett. Ezúttal 13.2 másodpercnél állt meg az óra, ami a jelenleg érvényes világrekord. A csapatmenedzser, Jan Kalivoda beszélt már erről:

    „Aliyyahnak nincs nemzetközi licensze. Így jelenleg ez egy nemzeti rekord, amellyel senki nem rendelkezik a világon. Az átlagsebessége 136 km/óra volt, ami 6 km/órával több, mint amit Boije tudott. Nincs ehhez nagyon mit hozzátenni, nem is kaphattam volna szebb ajándékot névnapomra.”

    Ez azonban még csak a történet fele volt, hiszen még jött az 500 méter, de repülőrajttal. Ekkor elkezdett esni, de Aliyyah állta a sarat:

    „Apám és David is azt mondta, hogy én dönthetek. Egy pillanatra sem gondoltam arra, hogy ne próbáljam meg. A rajtnál a versenykamion kicsit megrándult, de továbbra is azon voltam, hogy megcsináljam. Az előző meneteleimhez képest ez a menet egy kicsit hosszabbnak tűnt.”

    Végül 7.3 másodperc alatt teljesítette a távot, 246.5 km/órás átlagsebességgel, a csúcssebessége pedig 284.13 km/óra volt, amivel David is elégedett:

    „Erős ellenszélben és nedves pályán sikerült ezt elérnie. Sokat dolgoztunk azon, hogy ez megtörténhessen. A Techsoft céggel együtt optimalizáltuk az aerodinamikát, és velük elemeztük ki a korábbi rekordkísérleteink adatait is. Nagy siker volt ez a mai nap. Aliyyah meg akarta dönteni a 300 km/órás határt is, de a Panenský Týnec reptér aszfaltcsíkja túl rövid ehhez. A mostani eredmények tekintetében hiszek benne, hogy sikerül majd elérnünk a 300 km/órás sebességet is.”

     

  • Komolyan fiatalít a Buggyra Racing 2020-ra, a FIA ETRC-ben!

    Komolyan fiatalít a Buggyra Racing 2020-ra, a FIA ETRC-ben!

    Agam Lacko mellé a Buggyra Racing csapata komoly meglepetés igazolásokkal készül a 2020-as FIA kamion Európa-bajnokságra. Míg Adamnál marad az új különleges versenygép a VK50, addig Teo Calvet megörökli a tavalyi kamionját. Aliyyah Koloc is egy 2018-as specifikációjú Buggyra Freightlinerrel áll majd rajthoz.

    Calvet és Koloc személyében pedig a cseh csapat a valaha volt legfiatalabb párost mutatja be a FIA ETRC-ben, hiszen előbbi 18 éves, utóbbi azonban csak 16.

    Calvet már ismerős lehet a kamionversenyzés világából, miután kétszer is elindult a kamionozás legmagasabb kategóriájában. A Lion Truck Racing 2018-ban és 2019-ben is a Nürburgringen biztosított számára indulási lehetőséget. Mindkét alkalommal a korábbi versenyző majd versenyszervező és promóter Fabien Calvet fia pódiumra ért, még ha nem is a fő kategóriában.

    A hölgyversenyző Koloc kevésbé tapasztalt, eddig gokartozott leginkább, illetve a jó teljesítményével a Buggyra privát tesztjein hívta fel magára a figyelmet.

    A korábban szintén ennél a csapatnál a kamion Európa-bajnokságon versenyzett David Vršecký és Robin Dolejš mint főkonstruktőr és versenymérnök, alaposan kielemezték a fiatal tehetségeket. Biztosak benne, hogy megcsillogtatják majd a tudásukat, Vršecký ennyit árult el a csapat gondolkodásmódjáról:

    „Nem lesz gondunk ezzel, még mindig jobb egy tapasztalatlan pilótát top technikába ültetni, mint fordítva. Rengeted adatunk lett, és ha összehasonlítjuk Teo és Aliyyah legjobb köreit Adaméval, akkor még mindig fél másodperc a hátrányuk. Most megkezdjük a versenykamionok hangolását a vezetési stílusuknak, és képességeiknek megfelelően. Mielőtt ennek nekiállunk, további tesztek, versenyek várnak rájuk, és minden egyes kört, sebességet átbeszélünk, hogy tizedről-tizedre javuljunk.”

    Oly Janes, aki 2019-ben megszerezte a csapattal a GRAMMER Kupát jövőre újra inkább Angliában lesz tevékeny, még ha több alkalommal is feltűnik majd a kamion Európa-bajnokság mezőnyében.

    A Buggyra Racing bejelentésére és 2020-as terveire reagált George Fuchs is, a széria igazgatója:

    „Milyen remek dolog Teo és Aliyyah története, örömmel üdvözöljük őket a FIA ETRC-ben. Teljes elköteleződésük a sorozat iránt mutatja a versenyzők új generációja nagyon is erős, és a jövőben győztesekké, bajnokokká válhatnak. Biztos vagyok benne, hogy a fiatal rajongók komoly érdeklődéssel figyelik majd őket a kamion Európa-bajnokság nagy családjában. A kamionversenyzés éppen ezért menő, mert ennyire különleges dolgok is vannak benne. Az, hogy ilyen tehetséges fiatalokat is megnyerünk a szériának, elégedettséggel tölt el, és a legjobbakat kívánom nekik a következő szezonra. Ez a folyamat a fiatal versenyzőkkel kapcsolatban még Markus Bauernél és az MB Motorsportnál kezdődött el annak idején. Olyan fiatal és feltörekvő versenyzőket nyertünk általa, mint Steffi Halm, André Kursim, vagy legutóbb Fabio Citignola. Azt hiszem, hogy csakis elismerésre és figyelemre méltó az a munka amit Markus elvégzett azzal, hogy új tehetségeket hozott évről-évre a FIA ETRC-be.”

    A 2020-as kamion Európa-bajnokság a Hungaroringen kezdődik majd, április 25-26-án.

  • A Buggyránál Lacko fix, de új csapattársat kap

    A Buggyránál Lacko fix, de új csapattársat kap

    A Buggyra International Racing System életében nem lehetetlen a duplázás, és jól tudja ezt Adam Lacko is. Ugyanakkor a csapattársa kilétét jelenleg teljes homály fedi. Gerd Körber még 2002-2003-ban lett bajnoka az akkori Super Race Trucks kategóriának, illetve a tavalyi csapattárs, David Vrsecky is duplázott 2008-2009-ben. Az egyetlen bajnokuk, aki nem tudta megvédeni a bajnoki címét, az Markus Bösiger, de tőle pont David „vette el”, így végül a cím a Buggyránál maradt.

    A csapatvezető, Jan Kalivoda ennyit árult el egyelőre az idei tervekről:
    „Adam jelenleg szólóban nevez a 2018-as bajnokságba, és a bajnoki címért hajt, ugyanakkor a második versenyzőnkről még nem határoztunk. Egy dolgot azonban 99.9%-ban kijelenthetek, hogy a jelölt külföldi illető. Jelenleg három pilótával tárgyalunk, és mindegyiknek van előnye, de hátránya is. Két-három hét múlva Mostban (a teszten) azonban már ezt is tisztázhatjuk.”

    A FIA ETRC széria promótere ugyanakkor azt feltételezi, hogy a befutó versenyző már meg is van, aki nem más lesz, mint Oly Janes! A brit pilóta is gokartosként kezdte az autóversenyzői pályafutását, aztán 2009-ben megismerkedett a versenykamionokkal. Az elmúlt években a brit kamionsportban Freightlinerrel versenyez, és feltehetőleg elegendő mennyiségű saját szponzorral a háta mögött úgy néz ki, hogy 2018-ban Adam Lacko csapattársa lehet.

    Természetesen abban is biztosak lehetünk, hogy a Buggyra kezében ütőkártyaként ott marad továbbra is David Vršecký. A kétszeres Európa-bajnok tavaly inkább csak a szezon második felére ugrott be, tudott nyerni, és nagy segítség volt a bajnokságban ahhoz, hogy elnyerjék a konstruktőrök számára kiírt kupát is. Az ő idei szerepéről ennyit mondott Honza Kalivoda:
    „David azért küzd újra Kínában, hogy ott legyen újra bajnok. A Cseh Köztársaságban tervezőként és tesztpilótakánt számítunk rá. Másrészt, soha ne mond, hogy soha…”

  • Akár több mint 20 állandó nevezője lehet az idei kamion Eb-nek!

    Akár több mint 20 állandó nevezője lehet az idei kamion Eb-nek!

    Mérhetetlenül óvatosan, de a szél által összefújt pletykák alapján lassan ki merjük jelenteni, hogy az idei év a kamion Európa-bajnokságban egy olyan lehet, ahol több egész éves nevezéssel számolhatunk, mint az utóbbi években bármikor. Ugyan a csapatoknak kiírt nevezési határidő még mérhetetlenül messze van (április 30.), de egyre több jel mutat abba az irányba, hogy jó úton halad a széria, és egyre attraktívabb lesz minden résztvevő számára.

    Ugyan mi siratjuk a Red Bull Ringet, amiért kimaradt a 2018-as kamionos versenynaptárból, de úgy néz ki, hogy jót tesz a nevezési kedvnek az, hogy idén csak 8 versenyhétvégén lesz Európa különféle versenypályáin mennydörgés az aszfalton. Végig is szaladunk gyorsan egy olyan listán, amit most mi dobtunk össze, és mondjuk azt, hogy lehet némi realitása, így február közepén.

    A Buggyrásoknál Adam Lacko feltehetően a címvédésért indulna újra, és mivel jó szolgálatot tett, maradhat David Vrsecky is. Amennyiben esetleg kalandozna újra, biztosan lesz leginkább szláv jelentkező az üres helyre.

    Jochen Hahn biztos induló, komoly tervekkel, nincs is nagyon ezen sokat mit magyarázni.

    A Tankpool24 Racing Team helyzete a legérdekesebb jelenleg. Még mindig nem tudni, hogy sikerült-e dűlőre jutni a Mercedesszel abban a tárgykörben, hogy a csillagos márka jobban beállna-e mögéjük az elkövetkezendő időkben, és egyelőre csak Kiss Norbert indulása biztos. André Kursim a téli szezon folyamán elhagyta a csapatot, így kiadó egy hely. Az a nagy kérdés, hogy ezt biztosan betöltik-e, ha igen, akkor egész évre, és feltehetően német versenyzővel, vagy ahogy az IVECO Schwabentruck is csinálja, csak akkor viszik az adott versenyhelyszínre a versenykamiont, ha annak bérlője is akad.

    Az IVECO-soknál jöhet a legnagyobb változás, ha már fel is emlegettük őket. Az már eddig is ismert volt, hogy a kamionsport nagy öregje, Gerd Körber befejezi az aktív pályafutását, ennek ellenére egy szabad szemmel is látható összeget fel mernénk rá tenni, hogy ha másutt nem is, de a Nürburgringen újra sisakot, overált és kesztyűt húz. A fő pilótájuk azonban a pletykák szerint…. dobpergés… Steffi Halm lehet! A madarak csiripelése szerint újra csapatot vált a hölgy, sőt márkát is. Figyelembe véve az utóbbi évek alakulását náluk, meglepő lenne azért, ha a #28-as rajtszámú IVECO-ba leszerződtetnének valakit egész évre,,,

    A Truck Sport Lutz Bernau új kamiont épít, és Antonio Albacetére, viszont kap egy padawant is, Luis Recuenco személyében, így bővül a csapat.

    Sascha Lenz továbbra is magányos farkasként próbál az élre törni, ahogy teszi azt idén feltehetően a Rodrigues család legsikeresebb versenyzője, José is. A család legidősebb versenyző tagja Eduardo már nem biztos, hogy teljes évet fut, de akár olyan döntés is elképzelhető Portugáliában, hogy a legifjabb Rodrigues próbálhat szerencsét majd az MAN-nel.

    Támadnak az angolok is: Ryam Smith és Shane Bereton is információink szerint teljes évre készülnek immáron a FIA ETRC-ben. A Reinert Racing megüresedett versenyülésébe is feltehetően nem más, mint maga a tulajdonos, René Reinert ül vissza egy év kihagyása után.

    Erwin Kleinnagelvoort tovább csiszolgatja a SCANIA-ját, és újra harcba száll, a régebbi modelljét pedig eladta a Black Jack Truck Racing Teamnek, ahol feltehetően Rody Smit indulhat majd vele, aki már edződött a brit B ligában, illetve a holland kamionos bajnokságban.

    Nagy kérdés az, hogy az egyébként jobb eredményekre is képes Anthony Janiec továbbra is inkább távol tartja magát az Európa bajnokságtól, és továbbra is megelégszik a francia bajnoki meneteléssel, avagy újra visszatér. Hasonlóan kérdőjeles azért Frankie Vojtisek szereplése is, aki tavaly előtt még egész szezont futott, tavaly viszont már csak pár verseny erejéig tért vissza.

    Végül de nem utolsósorban a fekete Mercedeses magyar közönség kedvenc Dominique Orsinire is lehet újra számítani, amennyiben sikerült orvosolni azóta az ő versenykamionjának a motorját is, ami miatt év végén kénytelen volt kihagyni pár versenyt.

    Íme tehát egy előzetes lista, amit újfent hangsúlyozunk, hogy senki ne vegyen még készpénznek, de egy előzetes kapaszkodónak mindenképp megteszi, és legalább megismerkedhetünk a mezőnnyel, akik feltehetően ellátogatnak majd a Hungaroringre is június 16-17-én. Ahogy pedig az már megszokott volt tavaly is, minden versenyhelyszínen vannak csak egy alkalmas indulók, így ha szerencsénk lesz, akár egy több mint 20 kamionból álló rajtrács is összejöhet 2018-ban!

    Adam Lacko Freightliner Buggyra Racing
    Jochen Hahn IVECO Team Hahn Racing
    Kiss Norbert Mercedes Tankpool24 Racing Team
    Steffi Halm IVECO Team Schwabentruck
    Antonio Albacete MAN Truck Sport Lutz Bernau
    Sascha Lenz MAN S.L. Truck Sport
    TBA IVECO Team Schwabentruck
    David Vrsecky Freightliner Buggyra Racing
    André Kursim IVECO Don’t Touch Racing
    José Rodrigues MAN José Rodrigues
    Ryan Smith MAN Ryan Smith
    Shane Bereton MAN Shane Bereton
    Anthony Janiec MAN Lion Truck Racing
    René Reinert MAN Reinert Racing
    Erwin Kleinnagelvoort SCANIA EK-truckrace
    Rody Smit SCANIA Black Jack Truck Racing Team
    Eduardo Rodrigues MAN Eduardo Rodrigues
    Luis Recuenco MAN Truck Sport Lutz Bernau
    Frankie Vojtisek MAN Czech Truck Racing Team
    Dominique Orsini Mercedes Team Orsini Racing
    TBA Mercedes Tankpool24 Racing Team

     

  • Kiss Norbi újra dobogón a 2017-es kamion Eb végén

    Kiss Norbi újra dobogón a 2017-es kamion Eb végén

    28 évvel Krasznai János 3. helyezése után az összetettben újra magyar pilóta és újra Mercedesszel lett sikeres a kamion Európa-bajnokságban.

    A tegnapi problémákkal tűzdelt nap után a Tankpool24 csapat, Norbi és “ Gizella” is megrázta magát, és mintha mi sem történt volna szombaton, már kora reggel a bemelegítő edzésen remek teljesítményt mutatott a német-magyar egység. A cél egyértelmű volt: Steffi Halmot kellett maga mögött tartania a szombathelyi pilótának ahhoz, hogy bebiztosítsa a harmadik helyét a bajnoki összetettben. Ehhez a legjobb és legkézenfekvőbb megoldás, ha ő lesz a leggyorsabb. Kiss Norbi eleget tett a feladatnak és a superpole győzelmével az első rajtkockába kormányozta a Mercedesét. Minden adott volt tehát a jaramai nagy fináléhoz.

    Norbi nagyon tisztán, nagyon simán jött el a rajtnál, és rögtön előnyt tudott szerezni a második helyezett friss Európa-bajnok Lackohoz képest. Közben David Vrseckyt megelőzve Steffi Halm igyekezett előrébb jutni, de az első körben az ötödik helyen robogott. Adam Lackonak nem volt annyira sietős és a harmadik körben Jochen Hahn simán megelőzte. A magyar pilóta ekkora már 3.2 másodpercnyi előnyre tett szert, és ketten faképnél is hagyták a teljes mezőnyt. Norbi folyamatosan kontroll alatt tudta tartani a németet, és ebbe a lekörözött,  javarészt helyi versenyzők sem tudtak bezavarni. A célba is ebben a sorrendben értek be, elöl 2014-2015-ös magyar Európa-bajnok, mögötte a tavalyi bajnok, végül Lacko, az idei bajnok értek be a célba. A befutó eredményével eldőlt a idei végső sorrend, ami azt jelentette, hogy Kiss Norbert az összetett harmadik helyen fejezhette be a 2017-es kamion Európa-bajnokságot!

    Kiss Norbi rendkívül büszke a csapatára. 2015-ben ennek a kis német privát csapatnak nemhogy egy futamgyőzelem sem sikerült, de az ehhez hasonló bravúr az elképzelhetetlen kategóriába esett. Így nyilatkozott a vasárnapi első verseny után:
    „Nagyon jó munkát végeztünk tegnap este, és jó lett az autó.Köszönöm a csapatnak, és ezzel a győzelemmel be is biztosítottuk a harmadik helyet. Nagyon büszke vagyok rá, hogy fel tudunk állni a bajnoki dobogóra az év végén, mert titokban ez volt a célom az év elején. Örülök nagyon, hogy ez sikerült, és nagyon-nagyon büszke vagyok! ”

    A záró futamon Kiss Norbi  a fordított rajtrácsnak köszönhetően a 8. helyről kezdhette meg, a 2017-es évad záró futamát. A poleból a helyi nézők legnagyobb örömére Antonio Albacete indult, így a spanyolok hamar fieszta hangulatot teremtettek. Antonio lemásolta Norbi rajtját, és a piros lámpák kialvása után faképnél hagyta Gerd Körbert és Sascha Lenzt.  A rajt után nem sokkal kiépített magának egy tisztességes versenyelőnyt. Norbi a rajtsorrendhez képest egy helyet tudott javítani miután Vrsecky a harmadik kanyarban félreállt, láthatóan megviselt Buggyrájával. Hahn közben sikerrel megelőzte honfitársát Lenzet, és üldözőbe vette a csapatbajnoki IVECO-s társát, Körbert is. Kiss is megpróbálta ugyanezt, de az MAN-es pilóta maga mögött tudta tartani a Tankpool24 Mercedesét. Az utolsó körben Körbert még körbeautózta Hahn, de más változás már végül nem történt, így Kiss a 6. helyen végzett az év utolsó futamán. Nagyon nincs is mit különösebben hozzátenni, ahogy fogalmazott, “semmi extra nem történt, mindenki óvatos volt a rajtnál, később lehetett aztán kicsit agresszívabban menni, de ebben a futamban ennyi volt.”

    Az évet röviden összegezve annyit mondott a 32 éves magyar versenyző: “ Nagyon jól sikerült az év és büszkék vagyunk arra, hogy sokat javultunk. Köszönöm a szurkolóimnak, támogatóimnak és partnereimnek, családomnak, barátaimnak, mivel nélkülük ez a  siker nem jöhetett volna létre. Kiemelném a magyar kamionverseny szervezőit, akik újfent kiváló munkát végeztek, mondhatom, hogy évek óta számomra a legfontosabbat. Nagyon várom már a jövő évet, szeretném, ha sikerülne megszerezni egy Európa-bajnoki cím a Mercedesszel is!”

  • Kemény harc Jaramában az Európa-bajnoki dobogós helyekért!

    Kemény harc Jaramában az Európa-bajnoki dobogós helyekért!

    Az év utolsó versenyhétvégéjének komoly a tétje a szombathelyi pilóta számára, hiszen a helyosztókért még hatalmas harcban áll Steffi Halmmal és Jochen Hahnnal. A szabadedzések jól alakultak, Norbi az egyiket meg is nyerte, és joggal bízott abban, hogy minden rendben lesz az időmérő edzésen is. Az viszont nem teljesen úgy alakult ahogy azt az várta, mivel a sok helyi induló miatt nehéz volt egy tiszta kört menni. Norbinak viszont az utolsó pillanatban sikerült bejutnia a mindent eldöntő Superpoleba. Az égiek itt sem segítették, mert sebességtúllépés miatt törölték az összes idejét, így a 10. helyről indulhatott neki a szombati első futamnak.

    A poleból induló hazai hős, Antonio Albacete és Adam Lacko tisztán el is jöttek a rajtnál. Norbi már az ötödik helyre zárkózott fel, amikor a portugál José Rodrigues és Sascha Lenz ütközése miatt piros zászlóval leállították a futamot. Hiába sikerült jól a futam első köre, a szabályok értelmében új rajtnál ismét a 10. helyről kellet indulnia. Másodszorra is nekiiramodtak a versenynek, de ezúttal Norbinak már nem jött ki annyira jól a lépés, és csak a nyolcadik helyig tudott előrelépni. Közben elöl nem kockáztatott senki semmit, így Albacetét tisztes távolságból követte Lacko, hiszen neki egy második hely is elég volt a 2017-es bajnoki címéhez. Közben Norbi egyszer csak leszaladt a pályáról. Ekkor még vissza tudott jönni és láthatóan nem volt komolyabb baj. Valójában azonban igen. A Tankpool24 Mercedese egyre inkább lelassult, végül a bokszutcáig sem jutott el. Mint utólag kiderült “csak” egy szervőcső ment tönkre, de először a kormányműre gyanakodott a csapat. Hatalmas harc indult az idővel, hogy „Gizella” elkészüljön a második versenyre, miközben Norbi szomorúan nyilatkozott:
    “Úgy látszik a kormánymű lett a mumusunk. Ezen a pályán nagy kerékvetők és döntött kanyarok vannak ami biztos, hogy nagyobb terhelés a kormánymű számára, de úgy gondlom, hogy ettől még nem szabadna tönkre mennie. “

    Az utolsó előtti pillanatokra újra viadalra készen állt az Actros. Kiss Norbi a 18 indulóból a 16. helyről rajtolhatott a késő délutáni második futamon. A rajt után azonban minden erejét bedobta, és olyan parádés első kört zárt, hogy már a hatodik helyen versenyzett. Az Európa-bajnokság harmadik helyezésért versenyben lévő Steffi Halm már ekkor mögötte volt és egy körrel később Norbi az ötödik helyen haladt. Norbi előtt közvetlenül egy IVECO-s párharc alakult ki Jochen Hahn és Gerd Körber között, ahol a veterán legenda tartott ki ezúttal, és ért fel a dobogó harmadik fokára. David Vrsecky ismert arról, hogy lehetetlen megelőzni, és ezúttal a spanyol bika, Albacete bicskája tört bele, mivel a verseny végéig nem is tudta megelőzni a Buggyrást. Hatalmas volt az iram, és az ellenfelek mindent megpróbáltak egymással, de az eredmény már nem változott. Szerencsére a bajnoki összetett eredménye sem, így Norbi továbbra is tartja a harmadik helyét két futammal a 2017-es szezon vége előtt. Egyértelmű a cél: holnap Stephanie Halmot kell mindenképp maga mögött tartania Norbinak, és így látja most a helyzetét:
    “Még mindíg van kilenc pont előnyünk Stefihez képest ami végül is abból a szempontból nem tűnik olyan veszélyesnek, mert látjuk, hogy Stefi nem gyors. Nem tud jól menni ő sem, habár én sem vagyok igazán magabiztos, de remélem, hogy holnapra egy kicsit jobb lesz és sikerül megszereznünk az Európa- Bajnokságban a harmadik helyezést. “

    A hétvége eseményei ezúttal online stream formájában is követhetőek lesznek Kiss Norbi, és a FIA ETRC hivatalos oldalain is.

  • Vasárnap Zolderban: Újabb siker Kissnek és Kursimnak!

    Vasárnap Zolderban: Újabb siker Kissnek és Kursimnak!

    Lehet, hogy a katarzissal felérő szombati nap estéje kissé megviselhette a német legénységet, a magyar pilótával, mert ezúttal az időmérőn a megszokotthoz képest kevésbé ment jól a Mercedes. Kiss Norbi csak a hatodik helyre kvalifikálta magát, de ennek az oka inkább a gumikezelésben volt keresendő, sem mint az esetleges elhajlásban. Nem volt ez valami jó hír, mert az összes közvetlen ellenfele a bajnokságban Norbi elől indult, így Lacko, Hahn, Halm, de még Antonio Albacete is.

    A rajt aztán pont Antonionak sikerült a legrosszabbul. Először úgy tűnt, hogy Hahn meg is előzi, végül a spanyol megtartotta a helyezését. Lacko könnyedén elment és uralta a mezőnyt, Norbi csapattársa, André Kursim a rajt után nemsokkal elhagyta az első lökhárítóját a kamionversenyzésben megszokott csetepatéban. Norbi a verseny közben kénytelen volt szemlélni az eseményeket, amik előtte, és mögötte is zajlottak. Előtte Halm talált rést Albacete pajzsán, és így sikeresen megelőzte. Norbi mögött pedig miután sikerrel lerázta Vrseckyt, Lenz igyekezett, hogy felzárkózzon. Annak ellenére, hogy a kamionos Európa bajnokság egyetlen idei hölgyversenyzője leszaladt az egyik kanyarban a pályáról, sikerült Kiss elé visszajönnie. A verseny vége felé ugyan nagyon szoros lett a távolság Albacete-Halm és Kiss között, azonban a befutóra nem változott már az eredmény, így Norbi az 5. lett. Csapattársa André Kursim a 8. helyének köszönhetően késő délután az első helyről indulhatott újra, ahogy volt az már szombaton is. Norbi ezt mondta az első verseny után:
    „Sajnos, amilyen jól sikerült a tegnapi nap, azt ma nem tudtuk megismételni. Valami elment a lengéscsillapítónál, és nem jöttünk még rá, hogy mi. Ezt figyelembe véve, azt gondolom, hogy jól szerepeltünk. Persze több is lehetett volna benne, de minden nap nem lehet olyan sikeres, valójában az a lényeg, hogy túléltük ezt a versenyt.”

    A lemenő napnál rajtolt el Belgiumban az utolsó, negyedik verseny, és itt Kiss a negyedik helyről indult. Csapattársához képest csak Sascha Lenz, és az átugorhatatlan David Vrsecky volt előtte. Érezhető is volt, hogy egy jó rajttal itt hamar dobogóra lehet kerülni, és ez sikerült is Norbinak. A hétvégén már megszokott kedvenc előzési helyén Sascha Lenz mellett sikerült elmennie, így hamar fel is ért a csehek szekunder versenyzőjére. Ő viszont hű fegyverhordozónak bizonyult. David Vrsecky közben gyors haladást imitált és pont úgy rontott bele a kanyarokba, hogy folyamatosan lassítsa a mögötte előzési szándékát mindenféle módon kinyilvánító szombathelyin. A Buggyra szélesnek bizonyult, és a manővernek köszönhetően nem csak Norbit húzta magára, hanem Antonio Albacetét, Adam Lackót és a többieket. A cseh csapat ügyesen sakkozott, mert Lacko pillanatok alatt kihasználta azt, hogy a spanyol egy pillanatra elaludt, és máris ott loholt Norbi mögött. Kiss így megízlelhette a cseh szendvicset is. Közben csapattársa Kursim, tetemes előnyre tett szert az élen, senkitől sem akadályoztatva. Mindenki nagy meglepetésére megnyerte kamionos versenykarrierje második versenyét is.
    Kiss összegzése a második versenyről és a hétvégéről:
    „Szuper, hogy újra felértünk a dobogóra, Andréval együtt. Nagyon örülök, mert igazán pozitív most a hangulat a csapatnál, ami érthető a sikereink okán. Most nem is megyek haza, hanem maradok velük Németországban, és helyben segítem a minél jobb felkészülést Le Mans-ra. Kicseréljük a lengéscsillapítót is, így lesz munka bőven, és a német támogatóink kedvéért tartott bemutatót is gyakorlatilag tesztelésként fogjuk fel, továbbá ki fogjuk használni ezt a lehetőséget is a fejlődésre.”

    A Tankpool24 legénysége a nem várt belga remeklésnek köszönhetően a csapatbajnokságban is megkezdte a felzárkózást az IVECO-sokra, Kiss Norbi sok értékes pontot szerzett és így a harmadik helyen van az egyéni összetettben, 12 ponttal lemaradva Jochen Hahn mögött. Folytatás jövő héten a méltán híres és legendás Le Mans-ban!

  • Zolderben kezdődik a kamion Európa-bajnokság végjátéka

    Zolderben kezdődik a kamion Európa-bajnokság végjátéka

    Hetedik fordulójához ért az idei kamionos Európa-bajnokság, és most hétvégén Zolderbe, Belgiumba látogatnak el. A szezon a kétharmadánál tart, mostantól jön a végjáték. Ez a pálya az egyik legnagyobb kihívás a versenynaptárban, egyaránt a versenyzőknek és a gépeiknek is. Aki kifejezetten várja ezt, az pedig nem más, mint Jochen Hahn, a tavalyi bajnok, aki 2016-ban két futamot is nyert itt.

    A németnek eddig elég vegyes éve van, de a nyári szünet után újra visszatért a siker útjára, hiszen az Autodrom Mostban is tudott nyerni, egyre inkább összeszokik a 2017-es IVECO-jával. Így nyilatkozott a hétvége előtt:
    „Zolder egyike a kedvenc pályáimnak. Itt nagyon kell koncentrálni. Ahogy közeledünk az év vége felé, alacsonyabb a hőmérséklet is, így kisebb a tapadás is.”
    Ezen megállapítással egyetért MAN-es honfitársa, Sascha Lenz is:
    „A nagy sebesség, majd hirtelen fékezés jellemző Zolderre, és ez megterheli a kamionokat, nehéz megtalálni a megfelelő sebességet. A jó tapadás a szűk sikánokban kiemelkedően fontos ahhoz, hogy jó köridőt érjen itt el valaki.”
    A kétszeres bajnok David Vrsecky is már várja a csatákat Belgiumban: „A legnagyobb adrenalinlöketet a szezonban ezen a pályán kapjuk.” – árulta el a Buggyra versenyzője, aki idei legjobb eredményén van túl, hiszen hazájában második helyezést is tudott elérni alig pár hete.

    A versenyzők mindent meg fognak tenni azért, hogy elkerüljék a falakat, és a gépeknek is tökéletesnek kell lenniük, különösen a fékrendszereknek. Stefan Honens, a Tankpool24 Racing technikai igazgatója ki is jelentette: „A fékek tekintetében Zolder a legkeményebb pálya az évben.”

    A bajnoki cím esélyese, Adam Lacko nagyot lépett előre egyaránt a magyar és a cseh hétvégén is. A versenyzőnek kényelmes 60 pontos előnye van a második Jochen Hahnnal szemben. Jó lehet neki a lapjárás majd itt is, hiszen tavaly is kétszer nyert itt. Az összetett második helyéért azonban hatalmas a harc, hiszen csak 17 pont választja el Jochent, Steffi Halmot és Kiss Norbertet.

    Újabb szereplői is lesznek a hétvégének, így 17 versenykamion állhat fel majd a rajtrácsra. Jose Manuel Viera De Souza és Jose Fernandes Teodosio Renault illetve Volvo kamionokkal indulnak majd. Ők a VTR Racing versenyzői, és idén már indultak a Nürburgringen. Thomas Robineau is visszatér az MAN-jével, ő utoljára idén Misanoban indult. Újabb portugál és holland indulók is lesznek, név szerint José Eduardo Texeira Rodrigues és Henry Tijhuis. Rodrigues lesz a legfiatalabb a mezőnyben, apja José és nagyapja Eduardo teszi teljessé a családi versenykamionos idillt, amire egyszer már volt példa, 2016-ban Jaramában.