Címke: David Coulthard

  • Csatlakozna az F1-hez a W Series mezőnye, és szuperlicensz pontokat is osztanának

    Csatlakozna az F1-hez a W Series mezőnye, és szuperlicensz pontokat is osztanának

    A W Series, a kizárólag nők számára indított formaautós sorozat még csak az elmúlt hétvégén debütált – a futamot pedig Jamie Chadwick nyerte -, máris arról beszélnek, hogy a bajnokság a jövőben talán csatlakozik a Forma-1 mezőnyéhez és az F1-es hétvégék betétfutamai lesznek.

    David Coulthard már hétvégén arról számolt be, hogy vannak tárgyalások erről.

    „Ausztrália azt akarta, hogy ott tartsuk az első futamot.” – mondta Coulthard, aki a W Series tanácsadó testületének elnöke, és Claire Cottingham mellett ő közvetítette a versenyt. „Ők egy államilag finanszírozott esemény és nem okozott volna gondot számukra, hogy mi is ott legyünk.”

    A W Series csapata azonban úgy döntött, még túl korai lenne ekkora lépést tenni. Jövőre azonban már valóban opció lehet, hogy a Forma-1-gyel együtt, Melbourne-ben legyen a szezonnyitó.

    „Szerintem igazán érdekes lenne, ha még az a kis nyomás is megérkezne, hogy F1-es hétvégén versenyeznek.”

    Jelenleg a hat futamból álló szezont a DTM betétfutamaiként teljesíti a W Series, de a jövőben bővítenének ezen.

    Coulthard azt is hangsúlyozta, hogy a versenyzőn nincsenek hozzáláncolva a W Series-hez, ezzel párhuzamosan más bajnokságokban is indulhatnak. Chadwick például az Aston Martin gyári versenyzője is.

    „Szerintem ez (a W Series) tökéletesen illik az új tulajdonosokhoz (Liberty Media) és mindenhez ami fontos számukra és amit tesznek. Beszéltünk már erről, ők pedig szeretnék látni, hogy is alakul ez (a bajnokság).”

    43 év telt már ell azóta, hogy egy nő a Forma-1-ben versenyzett, és összesen öt ilyen volt 1950 óta. Sokak szerint azonban talán Chadwick lehet a következő, akinek sikerül ez, és annyit tényleg bizton állíthatunk, hogy jelenleg az MRF Challenge-et is megnyerő Chadwick az egyik legkiemelkedőbb női versenyző. Esetleges F1-be kerülése azonban függ majd attól is, hogy lesz-e ehhez elegendő szuperlicensz pontja.

    A W Series vezérigazgatója, Catherine Bond-Muir szerint az FIA az idei szezon végeztével fontolóra veszi majd, hogy a női bajnokságban való szerepléssel is lehessen szuperlicensz pontokat gyűjteni.

  • Coulthard és a Red Bull 50.000 rajongó előtt parádézott Hanoiban!

    Coulthard és a Red Bull 50.000 rajongó előtt parádézott Hanoiban!

    Az Aston Martin Red Bull Racing elutazott Vietnámba, még a 2020-as verseny előtt. Egy év múlva a Forma-1 mezőnye is a legújabb utcai pálya felé tart majd Hanoiba. de az energiaitalos csapatot érte a megtiszteltetés, hogy a helyi rajongóknak tartsanak egy bemutatót, hogy mégis mire számíthassanak.

    David Coulthard, és a szimulátoros fejlesztő pilóta Jake Dennis parádéztak tehát Hanoi utcáin, egy 700 méteres lezárt szakaszon. A csapat tavaly amúgy már járt a környéken, akkor Ho Si Minh-városában parádéztak. A királykategória legújabb utcai pálya nagysebességű lesz, 22 kanyarral, egy részén megkerülik a nemzeti stadiont. Coulthard és Dennis itt szórakozhattak a még V8-as erőforrásokkal felszerelt RB7-esekkel. Minderre több mint 50.000 rajongó volt kíváncsi Vietnám fővárosában.

    David Coulthard így nyilatkozott a bemutatót követően:

    „Remek volt újra vezetni az RB7-est, és látni, hogy milyen energikus a közönség. Nagyon meleg volt, de mégis örülök neki, hogy ezt megtehettem. Hihetetlen az az energia, ami ezen autókat övezi a világ körül. Az Aston Martin Red Bull Racing az egyike a top csapatoknak, akik szóra jönnek akkor, amikor meg kell mutatni a Forma-1 erejét valahol a világban, így beleillett abba a tervbe, hogy bemutatózzunk egy évvel a Hanoiban tartandó verseny előtt partnerünkkel, a Heinekennel.”

    Jake Dennis hozzátette:

    „Ez egy remek lehetőség volt, hogy bemutatózhattam DC-vel, ez komoly megtiszteltetés. A rajongók hihetetlenek voltak itt. A fánkozás a végén mókás volt, és megőrültek a kilátogatók amikor felálltam az autóra. Azt hiszem több mint 50.000-en voltak itt, ami nagyszerű. Sosem fogom elfeledni.”

    Az első Vietnámi Nagydíj 2020 áprilisában kerül majd megrendezésre.

  • Ecclestone: A Ferrarinak meg kellett volna tartani Räikkönent

    Ecclestone: A Ferrarinak meg kellett volna tartani Räikkönent

    Bernie Ecclestone szerint a Ferrarinak meg kellett volna tartania Kimi Räikkönent 2019-re is.

    A brit üzletember, aki egykor az F1 teljhatalmú urának számított baráti kapcsolatot ápol a négyszeres világbajnokkal. Még mindig együtt backgammonoznak, gyakran találkoznak, ezért is szeretné Ecclestone, hogy Vettel nyerje meg idén a bajnokságot, ugyanakkor Mr. E. szerint az olaszok hibát követtek el, ugyanis a finn versenyző sokkal jobb második számú versenyző, mint a fiatal Charles Leclerc.

    ,,Úgy vélem, a Ferrari hibát követett el azzal, hogy elengedte Kimit. Ő egy nagyon jó csapattárs volt, és nem okozott semmiféle problémát, pontosan tudta mit kell tennie. Ha arra kérték, engedje el Sebastiant, akkor megtette, ha pedig azt szerették volna, hogy lassítson le egy kicsit, hogy feltartsa az ellenfelet, akkor annak a kérésnek is engedelmeskedett. Nem hinném, hogy Charles készen áll erre a munkára.” –nyilatkozta Ecclestone a francia Auto Hebdo-nak.

    Toto Wolff egyet ért az egykori tulajdonossal, Leclerc-t egy nagyon jó pilótának tartja, ezért úgy véli a Ferrarin belül még feszültségeket generálhat a rátermettségé.

    ,,Leclerc a jövő egyik bajnoka, akár még idén is nyerhet. A Ferrari morális problémákkal találta szembe magát. Egyrészről támogatniuk kell a világbajnok pilótájukat, másrészt, nem áldozhatják fel a szuper tehetséges fiatalt ennek a rovására, különösen azután, amit Charles átélt Bahreinben, emocionálisan ő volt a nyertese a futamnak. Talán a Ferrari majd vissza akarja adni neki azt az elveszített győzelmet, én gondolkodnék erről.”

    Ugyanakkor David Coltuhard úgy véli, Kínában Sebastian Vettel visszavág, összeszedi magát és erősebben tér vissza.

    ,,Az normális dolog, hogy a fiatalabb generáció le akarja győzni az idősebb mesterét, de nem hinném, hogy az az idős alak Sebastian lenne. Az ő autója nem állt össze Bahreinben, ezért még koránt sem lefutott a dolog kettőjük között, én nem írnám le őt ilyen könnyen.”

  • Március elején küldik pályára először az Aston Martin DTM autóját!

    Március elején küldik pályára először az Aston Martin DTM autóját!

    Az új Aston Martin DTM autója március első hetében debütál, ami komoly munkát igényel az R-Motorsporttól és a beszállítóiktól is. Florian Kamelger, az istálló menedzsere erről így beszélt:

    „Az extrém rövid fejlesztési idő nagy terhet tesz a Vynamic csapatára, akik az AF Racing és a HWA-val szövetségben vállalkoztak erre a feladatra. Túl vagyunk ugyanakkor az összes mérföldkövön, és az új Aston Martin DTM autója március első hetében a pályán is bemutatkozhat. Most meg itt a remek alkalom, hogy bemutassuk az autónk alakját, ami egy igazán ügyesen megtervezett modell.”

    A csapat tartott egy sajtótájékoztatót, ahol jelen volt már mind a négy versenyzőjük, tehát Paul Di Resta, Daniel Juncadella, Jake Dennis és Ferdinand Habsburg is.

    Di Resta ennyit tudott mondani:

    „Nagyon lenyűgöz az, ahogy Affalterbachban fejleszt a Vynamic, és hogy hol állunk. Már most csodálatos az, amit mindenki hozzátett ehhez a DTM-es vállalkozáshoz ilyen rövid idő alatt, mióta a tavalyi szezon véget ért. Ez lesz a valaha volt legrövidebb idő alatt kifejlesztett DTM autó.”

    Habsburg így látja a helyzetét:

    „Sokat kell még tanulnom, hiszen fiatal versenyzőként érkeztem meg ebbe a projektbe. A DTM hatalmas kihívás, mivel a világ legjobb túraautósai ellen küzdök majd, így gyorsan meg kell ismerkednem majd az autóval, és minél jobban össze kell szokjunk.”

    Jelen volt a korábbi Forma-1-es és DTM-es versenyző, David Coulthard is mint műsorvezető, és biztos benne, hogy ez a csapat versenyképes lesz:

    „Az R-Motorsport DTM-es projekt egy nagyon professzionális felállás, és az Aston Martin Vantage DTM autók remek értékei lesznek a szériának. Nem látok olyan okot, amitől ne lenne versenyképes az alakulat az első pillanattól kezdve.”

    https://www.facebook.com/RMotorsportRacing/videos/vb.243234422736036/259221118290513/?type=2&theater

  • Keszthelyi Vivien is ott van a W Series listáján!

    Keszthelyi Vivien is ott van a W Series listáján!

    A W Series, tehát a leendő női autóversenyzős széria kiadott egy 55 névből álló listát, akik pályázhatnak a 18 fős mezőnybe, közöttük a magyar Keszthelyi Vivien pilótanővel. A bajnokságot olyan ismert nevek is támogatják, mint a többszörös F1-es győztes David Coulthard, és a technikai zseni Adrian Newey. Októberben az is bejelentésre került, hogy a fődíj 1.5 millió dollár, valamint a résztvevőktől nem várják el azt, hogy hozzanak magukkal támogatókat. Hat fordulót terveznek 2019-ben a DTM betétprogramjaként, és az F3-as Tatuus T-318-as modellt használhatják majd a résztvevők.

    A szervezők elárulták, hogy több mint 100 hölgyet kerestek meg 30 országból a világ minden tájáról, és így állt össze a jelenlegi hosszabb listájuk. Catherine Bond Muir, a széria irányítója érthetően lelkes:

    „Nagyon izgatottak lettünk, de nem lepődtünk meg a válaszok láttán. Még ma is fennáll a nemi egyenlőtlenség a motorsportok terén, és a W Series megteszi az első lépést afelé, hogy ezt a csorbát kiköszörülje. A világ minden tájáról előléptek versenyzők, így az már biztos, hogy egy jó keretet biztosíthatunk, hogy megváltoztassuk a sportot annyira, amennyire szükséges.”

    A BMW által támogatott korábbi Red Bull junior Beitske Visser, a volt Renault Sport Akadémiás Marta Garcia, az egykori Lotus F1-es csapat tesztpilótája Carmen Jorda és a brit GT bajnok Jamie Chadwick azon női versenyzők nevei akik a legképzettebbek ezen a listán, de a további pilóták is egy széles körből érkeznének.

    Jorda mellett a korábbi GP3-as hölgyversenyző Vicky Piria, Samin Gomez és Alice Powell is megtalálható, aki bajnok lett a Formula Renault UK-ban, és ennek ázsiai szériájában is. Számtalan hölgy versenyző érkezne a belépő szintű együléses Formula 4 kategóriákból is.

    Az Amerikában versenyzőket számtalan név képviselhetné, és köztük van Ayla Agren F1600 bajnok is. Más tipikusan amerikai szériákból is találunk a listán neveket, a legérdekesebb a 21 éves Natalie Decker, aki ar ARCA sorozatban pole pozíciót szerzett Daytonában idén.

    A tapasztaltabb versenyzők neveit gazdagítaná Emma Kimilainen STCC versenyző, aki maga is régebben együléses versenyautókkal versenyzett, illetve a Lamborghini Super Trofeoban vitézkedő Shea Holbrook is.

    A listán megtalálható az a Sarah Moore is, aki megnyerte a BTCC betétfutam Ginetta Junior szériát is, még 2009-ben. A lista tovább fog csökkenni, egy három napos pálya és pályán kívüli tesztet követően, és végül kialakul majd a W Series kezdő 18 fős mezőnye. A „zsűriben” helyet foglal majd Coulthard, a széria versenyigazgatója Dave Ryan és a szintén korábbi Forma-1-es versenyző, Alexander Wurz is.

    A hétvégén Londonban lesz az Autosport Awards díjátadó gála, ahol a szériát már képviselni fogja Powell, Piria, Holbrook, Kimilainen, Naomi Schiff és Stephane Kox is.

    W Series 55 fős „hosszú” lista

    Versenyző Nemzetiség Kor Háttér
    Ayla Agren Norvégia 25 Road to Indy, F1600 (bajnok)
    Amna Al Qubaisi Egyesült Arab Emirátusok 18 olasz F4
    Chelsea Angelo Ausztrália 22 Supercars Development Series
    Carmen Boix Gil Spanyolország 22 NASCAR Whelen Euro
    Sarah Bovy Belgium 29 Lamborghini Super Trofeo
    Toni Breidinger Egyesült Államok 19 USAC Midget, ARCA
    Ivana Cetinich Dél-Afrika 22 gokart
    Jamie Chadwick Egyesült Királyság 20 brit F3, brit GT (GT4 bajnok)
    Veronika Cicha Cseh Köztársaság 31 Boss GP
    Sabre Cook Egyesült Államok 24 Road to Indy, US F4
    Courtney Crone Egyesült Államok 17 Formula Car Challenge
    Natalie Decker Egyesült Államok 21 ARCA
    Mira Erda India 18 JK Tyre Championship
    Carlotta Fedeli Olaszország 26 TCR
    Cassie Gannis Egyesült Államok 27 NASCAR K&N
    Marta Garcia Spanyolország 18 spanyol F4
    Michelle Gatting Dánia 24 dán szupertúra
    Angelique Germann Németország 27 osztrák F3
    Megan Gilkes Kanada 17 F1200 Canada
    Samin Gomez Venezuela 26 GP3
    Grace Gui Kína 27 ázsiai Formula Renault
    Michelle Halder Németország 19 TCR Germany
    Esmee Hawkey Egyesült Királyság 20 Porsche Carrera Cup GB
    Jessica Hawkins Egyesült Királyság 23 Mini Challenge
    Shea Holbrook Egyesült Államok 28 Lamborghini Super Trofeo
    Carmen Jorda Spanyolország 30 GP3
    Keszthelyi Vivien Magyarország 17 Audi SS R8 Cup
    Emma Kimilainen Finnország 29 STCC
    Natalia Kowalska Lengyelország 28 Formula 2
    Stephane Kox Hollandia 24 GT4 European
    Miki Koyama Japán 21 japán F4
    Fabienne Lanz Dél-Afrika 32 gokart
    Milla Makela Finnország 25 finn Formula Ford
    Alexandra Marinescu Románia 18 brit F4
    Milou Mets Hollandia 28 LMV8 Oval Series
    Sheena Monk Egyesült Államok 29 Lamborghini Super Trofeo
    Sarah Moore Egyesült Királyság 25 LMP3, Ginetta Junior (bajnok)
    Marylin Niederhauser Németország 22 GT4 European
    Tasmin Pepper Dél-Afrika 28 VW Engen Polo Cup
    Vicky Piria Olaszország 25 GP3, European F3 Open
    Taegen Poles Kanada 20 gokart
    Alice Powell Egyesült Királyság 25 GP3, Formula Renault UK (bajnok)
    Charlotte Poynting Ausztrália 20 Aussie Racing Cars
    Naomi Schiff Belgium 24 Formula Renault 2.0, GT4 European
    Carrie Schreiner Németország 20 Lamborghini Super Trofeo (Middle East Pro-Am bajnok)
    Sharon Scolari Svájc 23 Formula Renault 2.0
    Doreen Seidel Németország 33 VW Scirocco, GT4 European
    Siti Shahkirah Malájzia 24 F4 SEA
    Sneha Sharma India 28 JK Tyre Championship
    Bruna Tomaselli Brazília 21 Road to Indy
    Shirley van der Lof Hollandia 32 német F3
    Beitske Visser Hollandia 23 Formula Renault 3.5, GT4 European
    Fabienne Wohlwend Liechtenstein 21 Ferrari Europe
    Caitlin Wood Ausztrália 21 Blancpain GT
    Hanna Zellers Egyesült Államok 21 amerikai F4, IMSA Prototype Challenge

     

  • Coulthard szerint Hamiltont jobban is ünnepelhetnék

    Coulthard szerint Hamiltont jobban is ünnepelhetnék

    David Coulthard úgy véli, Lewis Hamiltont több dicséret illetné, miután zsinórban második, összességében pedig ötödik vb-címét gyűjtötte be múlt hétvégén, a Mexikói Nagydíjon.

    A britnek egyébként nem volt túl jó versenye, szenvedett a gumikkal, a Ferrari és a Red Bull pedig jobban kezelte azokat. Azonban már egy 7. hely is elég lett volna neki, emellett még Sebastian Vettelnek is nyernie kellett volna, így nyugodtan bekocoghatott a 4. helyen.

    Sokan kritizálták Hamiltont az életstílusáért, mert köztudottan sokat utazgat a világban és az F1-en kívüli karrierjét is építi. Coulthard szerint az eredményeivel kellene foglalkozni, mert azok határozzák meg, milyen pilóta.

    „Kétségtelen, hogy kivételes pilóta” – dicsért a skót a BBC hasábjain. „Igaz, hogy megosztó személyiség, de el kell ismerni, hogy egy ikonikus és sikeres brit versenyző, jobban kéne ünnepelni őt. Szerintem Angliában nem igazán dicsekszünk a sikereinkkel. Ha megnézzük, mi megy Amerikában, láthatjuk, hogy ott volt a baseball World Series versenye, ami egy nemzeti bajnokság, mégis úgy beszéltek róla, mintha világméretű lenne. Nem ünnepeljük túlságosan, hogy milyen jók vagyunk, minden téren. Nem csak a motorsportban vagyunk jók és többet kéne ezzel foglalkoznunk.”

  • Sebastian Vettel visszatér a ROC-ra!

    Sebastian Vettel visszatér a ROC-ra!

    Megvannak a 2019. január 19-20-án Mexikóban megrendezésre kerülő Race of Champions első nevezői, David Coulthard és Sebastian Vettel személyében.

    Mindketten számos alkalommal vettek már részt a versenyen. Vettel hétszer nyert Nations’ Cupot, vagyis Nemzetek kupáját, ebből hatszor Michael Schumacherrel párban. 2017-ben Pascal Wehrleinnel alkották a német csapatot, azonban Wehrlein az egyéni verseny során megsérült, így a Nations’ Cupon Vettel egyszemélyes csapatként vett részt és meg is nyerte azt.

    „Örülök, hogy visszatérhetek a Race of Championsre, ami állandó része a versenyzői életemnek, mióta megérkeztem a Forma-1-be.” – mondta Vettel.

    Coulthard kétszer nyerte meg az egyéni versenyt, egyszer pedig második lett egyéniben.

    „Állandó rejtély, miért vagyok még mindig sikeres a Race of Championsön, mikor olyan versenyzők ellen megyek, akik fiatalabbak és tehetségesebbek nálam!” – mondta a skót. „De ilyen a kiütéses rendszer természete. De biztos vagyok benne, hogy a nagy számok törvénye hamarosan utolér, viszont továbbra is nyomni fogom és megmutatom a gyerekeknek, hogy is van ez…”

    „Briliáns hír, hogy Sebastian és David is csatlakozik az idei (2019) Race of Championshöz.” – mondta a ROC elnöke, Fredrik Johnsson. „Seb már bebizonyította, hogy ő minden idők egyik legjobb versenyzője, négy F1-es világbajnoki címe van, és még nem állt le. Idén ugyan lemaradt az ötödik címről, de nem kétséges, hogy ez csak még elszántabbá teszi, hogy a ROC mezőnyünk többi részének megmutassa, hogy mit tud az egyforma autókkal a Race Of Championsön.”

    „Ami DC-t illeti… csak annyit mondhatok, hogy ő semmit nem veszített a varázsából. Folyamatosan jön a Race Of Championsre és megmutatja a motorsport jelenlegi nagyjainak, hogyan kell ezt csinálni, ezt bizonyítja, hogy kétszer koronázták már a ROC Bajnokok bajnokává.”

  • David Coulthard reggeli fánkja Miamiban

    David Coulthard reggeli fánkja Miamiban

    A Red Bull mindig is kereste magának az extrém helyszíneket ahol bemutatózhatnak, és David Coulthard is most egy ilyen kalandban vehetett részt. Ezúttal Miamiban az 1000 Museum épületének a tetejére pakolták fel a versenyautójukat, ahol David kezelésbe vehette azt. Sergette-forgatta az autót, a szponzor legnagyobb örömére.

    Kár is vesztegetni tovább a szavakat, íme az akció:

  • W Series néven női formaautós széria indul 2019-ben!

    W Series néven női formaautós széria indul 2019-ben!

    Egy teljesen új versenyszériát indítanak 2019-ben, melynek különlegessége az, hogy csak női pilóták indulhatnak benne. A cél az, hogy felkészítsenek egy fiatal női tehetséget a Forma-1-re.

    Az utolsó nő, aki el is indult Forma-1-es Nagydíjon, az Lella Lombardi volt 1976-ban. A széria szervezői biztosak benne, hogy a „W Series” felkészíti a hölgyeket a férfiak elleni küzdelemre, és egyenlő feltételeket biztosít az indulóknak, legyen az edzés vagy más lehetőségek. Catherine Bond Muir vezérigazgató asszony így nyilatkozott:

    „Most rendkívül izgalmas időszakot élünk meg a motorsportok terén, és a nők életében is. Célunk az, hogy életre hívjuk ezt a sportágat, és megmutassuk a világnak, hogy a nők mire képesek. Számtalan sportágban láthatjuk ahol nők és férfiak is egyaránt indulnak, mégis külön értékelik a nőket, már csak azért is, hogy minél többen vegyenek részt benne. Eddig az autóversenyzés olyan sportág volt, ahol nem volt külön széria nőknek.” (És itt most elmorzsolunk egy könnycseppet a megboldogult magyar találmány Lotus Ladies Cupért… – a szerk.)

    A sorozat 2019 májusában indul majd, és a reményeik szerint 20 kiemelkedő hölgyversenyzővel, a világ minden részéről. Díjazás is lesz, másfél millió dollár a tét. A versenyek 30 percesek lesznek, európai versenyhelyszíneken.

    Az autók a Tatuus F3 specifikációjú járművei lesznek, 1.8 literes motorokkal és haloval. Bárki nevezhet, de az előválogatón David Coulthard, Adrian Newey és a korábbi Forma-1-es csapatvezető Dave Ryan dönti majd el, hogy ki juthat el tovább, az éles sorozatba is. Coulthard így nyilatkozott az új szériáról:

    „Ahhoz, hogy sikeres versenyzővé váljon valaki, képzettnek, eltökéltnek, versenyképesnek, bátornak és fizikailag is felkészültnek kell lenni, de ehhez nem kell férfivá is válni. A W Series abban hisz, hogy a női és férfi versenyzők tudnak és akarnak is egyenlő bánásmód mellett versenyezni majd, ha megkapják ugyanazon lehetőségeket és edzési módokat. Mi azon vagyunk, hogy ez megtörténhessen.”

  • Coulthard: Vettel nem veszi elég komolyan a bajnoki küzdelmet?!

    Coulthard: Vettel nem veszi elég komolyan a bajnoki küzdelmet?!

    A korábbi Forma-1-es pilóta, David Coulthard szerint a Ferrariból és Vettelből hiányzik a harci szellem, ami a bajnoki sikerhez elengedhetetlen.

    Hat versennyel a 2018-as Forma-1-es világbajnokság vége előtt 40 pont a Ferrari és Sebastian Vettel hátránya a Mercedeses Lewis Hamilton mögött. A korábbi pilóta, Coulthard úgy véli az olaszok rendelkeznek a mezőny leggyorsabb autójával, amiből viszont nagyon keveset hoznak ki. Szerinte azonban mégsem ez a legnagyobb hiba náluk idén, hanem az hogy nincs meg bennük a feltétlen győzni akarás.

    Coulthard egy exkluzív interjút adott a német meinsportradio.de-nek, amelyben tett említést az idei bajnok versenyfutásról is.

    „Az emberekben kezd az a benyomás kialakulni, hogy a Ferrariból, Sebből és a Ferrari vezetőségéből hiányzik a szenvedély. Ezt mutatja Vettel hockenheimi hibája is. Nézőként az a benyomásom, hogy túlságosan is könnyen veszi ezt. Hogy ez valóban így van-e, azt nem tudhatjuk.” – fogalmazott a skót.

    A McLaren korábbi pilótája és a brit televízió szakértője ezt annak tudja be, hogy a csapat igyekszik nagyon jól elzárnia magát a külvilágtól.

    „Még brit televíziós társaságként sem rendelkezünk túl közeli hozzáféréssel a Ferrarihoz. A Mercedesnél sokkal jobb ez. Éppen ezért sokkal jobb érzés az, amikor végig tudjuk követni a csapat érzelmi hullámvasútját. A Ferrari ehhez elég kevés lehetőséget biztosít, de ez is egy vállalati döntés, és én ezt tiszteletben is tartom.” – vélekedett.

    A Ferrari idén még szigorúbban kezeli a média ügyeket, így a többi csapathoz képest jóval kevesebb lehetőségük van a média munkatársainak velük kapcsolatban.

    „A Forma-1 egyben sport és üzlet is. Emellett pedig a rajongókról is kell, hogy szóljon. Minden profi sportnak szüksége van rajongókra, hogy bevételeket szerezzen. A Ferrari gyakran emlegeti a Tifosikat, akiknek köszönhetően rendkívül jó helyzetben vannak világszerte. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy elég információkat biztosítanak a média számára.”

    „Jelen pillanatban 40 pontos különbségről beszélünk, és már csak 150 szerezhető. Elméletileg a Ferrari még mindig nyerhet. De nagyon meglepődnék ha sikerülne ez nekik. Mindkét pilóta nagyon gyors, kiváló vezetői képességgel rendelkeznek, de Lewis jobb, ha a kiélezett és közvetlen bajnoki harcról van szó.” – zárta.