Címke: Dave Ryan

  • Mark Blundell: Ayrton Senna hihetetlenül egoista volt

    Mark Blundell: Ayrton Senna hihetetlenül egoista volt

    Mark Bundell egyik élménye Ayrton Sennával kapcsolatban az, amikor 1992-ben „elhappolta” előle a reptéri taxiját, de azt is elmondta, hogy a brazil nagyon is tanulmányozta az akkori sajtót: magáról.

    Sennáról sokat írtak az elmúlt években. A nagy szívéről a szegény emberek iránt Brazíliában, sőt egyesek szerint ma ő lehetne hazájában az államelnök. A háromszoros világbajnoknak, aki 1994-ben Imolában végzetes balesetet szenvedett a versenypályán azonban volt egy teljesen másik arca. A brazil zseni elképesztő volt, így emlékszik rá az egykori McLaren versenyző Mark Blundell is a „Beyond the Grid” podcastban, de némileg árnyalta is a képet:

    „Ugyanakkor hihetetlenül egoista is volt. Mindig elérte, hogy megkapja azt, ami ahhoz kellett, hogy sikeres legyen.”

    Blundell 1992-ben tesztpilóta volt a McLarennél annak sztárpilótái, Senna és Gerhard Berger mellett. Ez még az az időszak volt, amikor a Williams előállt a vezetőket segítő elektronikai megoldásaival, hogy ezzel érjenek fel a csúcsra. Főleg az aktív felfüggesztés volt döntő ezen harcban, és a brit pilóta dolga volt ennek a mclarenes verzióján dolgozni:

    „Emlékszem egy tesztre Imolában. Abban az autóban ültem, amelyikben már volt aktív felfüggesztés. Az én köridőm picivel jobb volt, mint Senna ideje a passzív autóval. Senna ezt nem akarta elhinni, hogy egy tesztpilóta gyorsabb lehet, mint ő, nem fért bele a világképébe. Beleásta magát az adatokba, és kielemezte, hogy mi a helyzet. Mennem kellett volna a repülőtérre, és az volt a terv, hogy a csapat fizioterapeutája, Josef Leberer kivisz.

    Ott ültünk tehát a teszt utáni értekezleten, és mondtam: „Oké srácok, mennem kell Bolognába, a reptérre. Josef, el tudsz vinni? Erre Senna csak felemelte a fejét, és annyit bökött oda: „Nem. Itt marad.” Minden lehetséges szóra jöhető ember itt ült a versenyzői eligazításon, még Dave Ryan is. Senki nem szólt egy szót sem. Dörmögtem tovább, hogy miképp jutok ki a repülőtérre?! Joseffel ez le volt beszélve! Senna megint felnézett, és megismételte: „Nem. Itt marad.” Ez egy pszichológiai játék volt a részéről. Majd a tudomásomra hozta: „Húzzál vissza a boxodba! Ma a pályán azt tettél, amit, de te itt csak egy tesztpilóta vagy, a tartalékos, akinek gondoskodnia kell magáról. Biztos, hogy senkit sem viszel el az embereim közül.”

    Blundell így folytatta a történetét:

    „Így dolgozott, később ezt megértettem. Mindig sikerült neki a maximumot kihoznia az őt körbevevő emberekből. Megvolt ez a képessége, hogy beszélt valamiről, és nyomás alatt tudott tartani egy egész rendszert, anélkül, hogy az emberek észrevették volna, hogy valójában mekkora nyomás alá is helyezte őket.”

    A ma 54 éves volt F1-es pilóta arra is emlékszik még, hogy amikor Senna már a repülőgépen ült, az asszisztense Beatrice átadott neki egy mappát, amelyben a nyomtatott sajtó hírei voltak. A lényeges részek pedig ki voltak emelve kis nyilakkal. Blundell elcsodálkozott, Senna pedig ezt is elmagyarázta neki:

    „Ezek a rólam szóló negatív megjegyzések. Meg akarom érteni, hogy ki mond ilyeneket.”

    Ekkor értette meg a McLaren tesztpilóta, hogy Senna a versenyen kívül is képes odafigyelni mindenre, amire ő képtelen lenne. Nyers tempó tekintetében szerinte Mika Häkkinen volt az egyik leggyorsabb valaha volt csapattársa. Mindent figyelembe véve azonban Senna páratlan volt:

    „Nem értettem meg, hogy mennyire kell egoistának lennem ahhoz, hogy megkapjam azt, amire szükségem van, hogy tovább fejlődhessek. Nem voltam egyszerűen ennyire kemény.”

  • Megvan a W Series autóinak a felkészítője is!

    Megvan a W Series autóinak a felkészítője is!

    Az összes W Series versenygépet 2019-ben a Hitech GP fogja üzemeltetni, akiknek már nagy tapasztalatuk van a Formula 3-as autókat illetően. A Hitech teljes csomagot kínál majd, felkészítéssel, szállítással és mindennel együtt ami szükséges egy versenypálya mellett. Egy 50 fős csapat fog dolgozni a versenygépeken jövőre, a 6 versenyhétvégén. A csapat vezetője, Oliver Oakes így nyilatkozott:

    „Ennyi tapasztalattal F3-as autókat illetően, mint ami nekünk van, mi voltunk az ideális partner a W Series számára. Ezen felül remek dolog támogatni a hölgyeket a motorsportban, akkor is amikor a volánnál ülnek, vagy a garázsban az adatelemzésnél.”

    A Hitech az elmúlt három évben folyamatos résztvevője volt a European F3 bajnokságnak, idén az újonc Enaam Ahmednek köszönhetően két futamot is nyertek. Indulnak ugyan az új FIA F3-ban is, de 2019-ben nem lesz probléma, mert a DTM betétfutamaként zajló W Series bajnoksága nem fog ütközni az F1-es betétprogrammal.

    A W Series a múlt hónapban megnevezett 55 hölgyet, akik közül majd 18 alkotja a női bajnokság első mezőnyét. A versengés a F3-ban is ismert Tatuus T-318 versenygéppel zajlik majd, amely idén az ázsiai Formula 3-as bajnokságban mutatkozott be. A Hitech dominált is itt 2018-ban, kilenc győzelmet szerzett Jake Hughes, egyet pedig Raoul Hyman.

    Dave Ryan a W Series versenyigazgatója így vélekedik a Hitechről:

    „Örülünk, hogy egy ilyen profi és ambiciózus partnerre leltünk. A sikerünk kritikus elemei ők, együtt jól fel tudunk készülni az első szezonra.”

    Catherine Bond Muir, a női széria igazgató asszonya zárta a nyilatkozatok sorát:

    „Ez egy fontos lépés az első májusi versenyünk előtt, és a W Series álma is beteljesül.”

  • Keszthelyi Vivien is ott van a W Series listáján!

    Keszthelyi Vivien is ott van a W Series listáján!

    A W Series, tehát a leendő női autóversenyzős széria kiadott egy 55 névből álló listát, akik pályázhatnak a 18 fős mezőnybe, közöttük a magyar Keszthelyi Vivien pilótanővel. A bajnokságot olyan ismert nevek is támogatják, mint a többszörös F1-es győztes David Coulthard, és a technikai zseni Adrian Newey. Októberben az is bejelentésre került, hogy a fődíj 1.5 millió dollár, valamint a résztvevőktől nem várják el azt, hogy hozzanak magukkal támogatókat. Hat fordulót terveznek 2019-ben a DTM betétprogramjaként, és az F3-as Tatuus T-318-as modellt használhatják majd a résztvevők.

    A szervezők elárulták, hogy több mint 100 hölgyet kerestek meg 30 országból a világ minden tájáról, és így állt össze a jelenlegi hosszabb listájuk. Catherine Bond Muir, a széria irányítója érthetően lelkes:

    „Nagyon izgatottak lettünk, de nem lepődtünk meg a válaszok láttán. Még ma is fennáll a nemi egyenlőtlenség a motorsportok terén, és a W Series megteszi az első lépést afelé, hogy ezt a csorbát kiköszörülje. A világ minden tájáról előléptek versenyzők, így az már biztos, hogy egy jó keretet biztosíthatunk, hogy megváltoztassuk a sportot annyira, amennyire szükséges.”

    A BMW által támogatott korábbi Red Bull junior Beitske Visser, a volt Renault Sport Akadémiás Marta Garcia, az egykori Lotus F1-es csapat tesztpilótája Carmen Jorda és a brit GT bajnok Jamie Chadwick azon női versenyzők nevei akik a legképzettebbek ezen a listán, de a további pilóták is egy széles körből érkeznének.

    Jorda mellett a korábbi GP3-as hölgyversenyző Vicky Piria, Samin Gomez és Alice Powell is megtalálható, aki bajnok lett a Formula Renault UK-ban, és ennek ázsiai szériájában is. Számtalan hölgy versenyző érkezne a belépő szintű együléses Formula 4 kategóriákból is.

    Az Amerikában versenyzőket számtalan név képviselhetné, és köztük van Ayla Agren F1600 bajnok is. Más tipikusan amerikai szériákból is találunk a listán neveket, a legérdekesebb a 21 éves Natalie Decker, aki ar ARCA sorozatban pole pozíciót szerzett Daytonában idén.

    A tapasztaltabb versenyzők neveit gazdagítaná Emma Kimilainen STCC versenyző, aki maga is régebben együléses versenyautókkal versenyzett, illetve a Lamborghini Super Trofeoban vitézkedő Shea Holbrook is.

    A listán megtalálható az a Sarah Moore is, aki megnyerte a BTCC betétfutam Ginetta Junior szériát is, még 2009-ben. A lista tovább fog csökkenni, egy három napos pálya és pályán kívüli tesztet követően, és végül kialakul majd a W Series kezdő 18 fős mezőnye. A „zsűriben” helyet foglal majd Coulthard, a széria versenyigazgatója Dave Ryan és a szintén korábbi Forma-1-es versenyző, Alexander Wurz is.

    A hétvégén Londonban lesz az Autosport Awards díjátadó gála, ahol a szériát már képviselni fogja Powell, Piria, Holbrook, Kimilainen, Naomi Schiff és Stephane Kox is.

    W Series 55 fős „hosszú” lista

    Versenyző Nemzetiség Kor Háttér
    Ayla Agren Norvégia 25 Road to Indy, F1600 (bajnok)
    Amna Al Qubaisi Egyesült Arab Emirátusok 18 olasz F4
    Chelsea Angelo Ausztrália 22 Supercars Development Series
    Carmen Boix Gil Spanyolország 22 NASCAR Whelen Euro
    Sarah Bovy Belgium 29 Lamborghini Super Trofeo
    Toni Breidinger Egyesült Államok 19 USAC Midget, ARCA
    Ivana Cetinich Dél-Afrika 22 gokart
    Jamie Chadwick Egyesült Királyság 20 brit F3, brit GT (GT4 bajnok)
    Veronika Cicha Cseh Köztársaság 31 Boss GP
    Sabre Cook Egyesült Államok 24 Road to Indy, US F4
    Courtney Crone Egyesült Államok 17 Formula Car Challenge
    Natalie Decker Egyesült Államok 21 ARCA
    Mira Erda India 18 JK Tyre Championship
    Carlotta Fedeli Olaszország 26 TCR
    Cassie Gannis Egyesült Államok 27 NASCAR K&N
    Marta Garcia Spanyolország 18 spanyol F4
    Michelle Gatting Dánia 24 dán szupertúra
    Angelique Germann Németország 27 osztrák F3
    Megan Gilkes Kanada 17 F1200 Canada
    Samin Gomez Venezuela 26 GP3
    Grace Gui Kína 27 ázsiai Formula Renault
    Michelle Halder Németország 19 TCR Germany
    Esmee Hawkey Egyesült Királyság 20 Porsche Carrera Cup GB
    Jessica Hawkins Egyesült Királyság 23 Mini Challenge
    Shea Holbrook Egyesült Államok 28 Lamborghini Super Trofeo
    Carmen Jorda Spanyolország 30 GP3
    Keszthelyi Vivien Magyarország 17 Audi SS R8 Cup
    Emma Kimilainen Finnország 29 STCC
    Natalia Kowalska Lengyelország 28 Formula 2
    Stephane Kox Hollandia 24 GT4 European
    Miki Koyama Japán 21 japán F4
    Fabienne Lanz Dél-Afrika 32 gokart
    Milla Makela Finnország 25 finn Formula Ford
    Alexandra Marinescu Románia 18 brit F4
    Milou Mets Hollandia 28 LMV8 Oval Series
    Sheena Monk Egyesült Államok 29 Lamborghini Super Trofeo
    Sarah Moore Egyesült Királyság 25 LMP3, Ginetta Junior (bajnok)
    Marylin Niederhauser Németország 22 GT4 European
    Tasmin Pepper Dél-Afrika 28 VW Engen Polo Cup
    Vicky Piria Olaszország 25 GP3, European F3 Open
    Taegen Poles Kanada 20 gokart
    Alice Powell Egyesült Királyság 25 GP3, Formula Renault UK (bajnok)
    Charlotte Poynting Ausztrália 20 Aussie Racing Cars
    Naomi Schiff Belgium 24 Formula Renault 2.0, GT4 European
    Carrie Schreiner Németország 20 Lamborghini Super Trofeo (Middle East Pro-Am bajnok)
    Sharon Scolari Svájc 23 Formula Renault 2.0
    Doreen Seidel Németország 33 VW Scirocco, GT4 European
    Siti Shahkirah Malájzia 24 F4 SEA
    Sneha Sharma India 28 JK Tyre Championship
    Bruna Tomaselli Brazília 21 Road to Indy
    Shirley van der Lof Hollandia 32 német F3
    Beitske Visser Hollandia 23 Formula Renault 3.5, GT4 European
    Fabienne Wohlwend Liechtenstein 21 Ferrari Europe
    Caitlin Wood Ausztrália 21 Blancpain GT
    Hanna Zellers Egyesült Államok 21 amerikai F4, IMSA Prototype Challenge

     

  • W Series néven női formaautós széria indul 2019-ben!

    W Series néven női formaautós széria indul 2019-ben!

    Egy teljesen új versenyszériát indítanak 2019-ben, melynek különlegessége az, hogy csak női pilóták indulhatnak benne. A cél az, hogy felkészítsenek egy fiatal női tehetséget a Forma-1-re.

    Az utolsó nő, aki el is indult Forma-1-es Nagydíjon, az Lella Lombardi volt 1976-ban. A széria szervezői biztosak benne, hogy a „W Series” felkészíti a hölgyeket a férfiak elleni küzdelemre, és egyenlő feltételeket biztosít az indulóknak, legyen az edzés vagy más lehetőségek. Catherine Bond Muir vezérigazgató asszony így nyilatkozott:

    „Most rendkívül izgalmas időszakot élünk meg a motorsportok terén, és a nők életében is. Célunk az, hogy életre hívjuk ezt a sportágat, és megmutassuk a világnak, hogy a nők mire képesek. Számtalan sportágban láthatjuk ahol nők és férfiak is egyaránt indulnak, mégis külön értékelik a nőket, már csak azért is, hogy minél többen vegyenek részt benne. Eddig az autóversenyzés olyan sportág volt, ahol nem volt külön széria nőknek.” (És itt most elmorzsolunk egy könnycseppet a megboldogult magyar találmány Lotus Ladies Cupért… – a szerk.)

    A sorozat 2019 májusában indul majd, és a reményeik szerint 20 kiemelkedő hölgyversenyzővel, a világ minden részéről. Díjazás is lesz, másfél millió dollár a tét. A versenyek 30 percesek lesznek, európai versenyhelyszíneken.

    Az autók a Tatuus F3 specifikációjú járművei lesznek, 1.8 literes motorokkal és haloval. Bárki nevezhet, de az előválogatón David Coulthard, Adrian Newey és a korábbi Forma-1-es csapatvezető Dave Ryan dönti majd el, hogy ki juthat el tovább, az éles sorozatba is. Coulthard így nyilatkozott az új szériáról:

    „Ahhoz, hogy sikeres versenyzővé váljon valaki, képzettnek, eltökéltnek, versenyképesnek, bátornak és fizikailag is felkészültnek kell lenni, de ehhez nem kell férfivá is válni. A W Series abban hisz, hogy a női és férfi versenyzők tudnak és akarnak is egyenlő bánásmód mellett versenyezni majd, ha megkapják ugyanazon lehetőségeket és edzési módokat. Mi azon vagyunk, hogy ez megtörténhessen.”