Címke: Darlington Raceway

  • Logano megfenyegette Byront: „Én úgyis nagyobbat ütök”

    Joey Logano és William Byron összetűzése újabb fejezetéhez érkezett. A Penske versenyzője megfenyegette riválisát.

    Joey Logano-t a verseny előtt kérdezték, hogy számít-e megtorlásra William Byron részéről a Darlingtonban történtek miatt.

    Megint csak azt tudom elmondani, mint a múlt héten. Ő lökött fel a falra, szóval megérdemelte azt, amit a verseny végén kapott” – jelentette ki Logano.

    A dolgok így működnek a NASCAR-ban. Remélem nem gondolja senki, hogy engem csak úgy arrébb lehet rakni. Véleményem szerint én egyenlítettem ki a számlát amikor a korlátra löktem őt.

    Logano ezután hozzátette, ha Byron meg meri próbálni kilökni őt, akkor bizony a Hendrick Motorsports versenyzője húzza majd a rövidebbet.

    Ha szeretné folytatni ezt a dolgot, akkor én benne vagyok. Nem hiszem, hogy ez hosszú távon ez megérné neki, de persze játszhatjuk ezt” – hangoztatta a 31 éves Logano.

    Azt azonban megígérhetem, hogy ha folytatjuk, akkor én minden alkalommal egyre nagyobbat fogok ütni, és fájni fog neki.

    Érdekes lesz látni, hogy vajon Byron mit fog reagálni Joey Logano szavaira. A Copy That podcast csapata szerint nagyban befolyásolhatja majd Byron jövőjét az, hogy miként kezeli majd ezt a szituációt.

    Ráadásul Byron főnöke, a négyszeres Cup Series bajnok Jeff Gordon is arra biztatta versenyzőjét, hogy meg kell mutatnia, ki az úr a háznál, és vissza kell adnia Joey Loganonak azt ami kijár neki.

  • Íme a teljes Cup Series verseny közvetítése a Darlingtonból

    Drámai, izgalmas, megbotránkoztató, drága. Csak néhány szó, amivel lehet jellemezni a NASCAR Cup Series Darlington-i versenyét.

    Hullottak a csillagok Darlingtonban. Kyle Busch, Ross Chastain, Kyle Larson csak három, azok közül a sztárversenyzők közül, akiknek nem sikerült befejezniük a hétvégi NASCAR Cup Series Darlington Raceway-en tartott versenyét.

    A végén jött persze az igazi dráma, amikor Joey Logano levadászta az utolsó körökben William Byront, azonban ahelyett, hogy előzési manőverbe kezdett volna, két körrel a verseny vége előt fogta magát, és kilökte a 24-es autó sofőrjét.

    Persze az utózönge még sokáig nem fog csitulni, de annyi szent, hogy ezt a versenyt mindenképp érdemes visszanézni.

  • HIHETETLEN! A Forma-1 beelőzte a NASCAR-t nézettségben

    A vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat több 50 év alatti felnőtt nézte az USA-ban, mint a NASCAR Cup Series darlingtoni futamát.

    A Max Verstappen által megnyert Miami Nagydíj volt a második legnézettebb F1-es futam az Egyesült Államok történetében, 2,07 millióan nézték az ABC és az ESPN műsorán a futamot is. Ebből több mint 700 000 néző tartozott a 18-49-es korosztályhoz.

    A NASCAR Cup Series darlingtoni futama, amelyet Joey Logano nyert meg, ugyanebben az időpontban kezdődött a Fox Sports 1-en – írja a Yahoo Sports.

    A NASCAR 2,6 millió nézővel épphogy megnyerte az összesített nézettségi csatát, de ebből mindössze 517 000 volt az 50 év alatti felnőttek száma.

    Ha az F1 nézettségi adataiból kivesszük a verseny előtti showműsort, akkor a futam nézettsége 2,6 millióra ugrik, és az ESPN szerint éppen csak elmarad a NASCAR-futamétól.

    Az egyetlen Forma-1-es verseny, amely jobb nézettséget ért el az Egyesült Államokban, mint a Miami Nagydíj, a 2002-es Monacói Nagydíj közvetítése volt.

    A vasárnapi verseny volt az első Forma-1-es futam Miamiban, és az első az idei szezonban az Egyesült Államokban rendezett két futam közül. Az F1 amerikai futamainak száma 2023-ban háromra bővül a Las Vegas-i Nagydíjjal.

    A Forma-1 új amerikai futamai a nézettség gyors növekedése közepette jönnek. Az ESPN csatornái 2021-ben átlagosan több mint 930 000 nézőt ültettek a képernyők elé, miután 2020-ban átlagosan 608 000 érdeklődőt értek el.

    A miami futam kétségkívül a sportág legnagyobb eseménye volt a hétvégén is. Olyan hírességek, mint Michael Jordan, Tom Brady, Serena Williams, David Beckham és mások is jelen voltak, amikor a Miami Dolphins Hard Rock Stadionja köré épített ideiglenes pályán versenyzett az F1.

  • Íme Jeff Gordon és William Byron futam utáni DÜHÖS reakciója

    Ellentmondásos körülmények között ért véget a NASCAR Cup Series darlingtoni versenye, melynek végén William Byron dühösen távozott.

    Történt ugyanis, hogy az utolsó körre fordulva Joey Logano kérdés nélkül a falba tette riválisát, akinek annyira megsérült az autója, hogy csak a 13. helyen tudott célba érni.

    A videón jól látható, hogy William Byron egy eléggé súlyosan összetört, füstölgő autóból száll ki, és főnöke, a Hendrick Motorsports alelnöke, Jeff Gordon próbálja őt azonnal vigasztalni.

    Jó munkát végeztél, nagyon büszke vagyok rád” – mondta a négyszeres Cup Series bajnok versenyzőjének. „Vissza kell majd vágnod neki.

    Byron ezek után következő, kisípolt szavait nem ismételhetjük meg, mert nyomdafestéket nem tűrnek.

    Természetesen a háttérből az is hallható, ahogy a közönség kifütyüli Joey Logano-t.

    Annyi biztos, hogy ennek a történetnek még lesz folytatása – ha már főnöke is erre biztatta a 24-es autó versenyzőjét.

  • Majdnem fejbe dobták a versenyzőt, de elfogták a tettest

    Újabb negatív hatása volt a népszerűtlen célegyenesben készített interjúknak. John Hunter Nemechek-et majdnem fejbe dobták.

    A NASCAR egy ideje már a verseny utáni interjúkat a célvonalnál tartja. Azonban sokszor előfordult már, hogy ez igazi veszélyforrásnak bizonyult.

    Miközben a győzelme után Jamie Little, a Fox Sports riportere interjút készített vele, egy rajongó hirtelen egy vizes palackkal dobta meg őt.

    Szerencsére a berepülő tárgy épphogy nem találta el a sofőrt, de nem sokon múlt a baj. A legrosszabb az volt, hogy a palack valószínűleg teli vagy félig teli volt, így ha becsapódott volna, az nagyon fájt volna.

    Nemechek dicséretére legyen mondva, hogy alig hátrált meg azon kívül, hogy megfordult, hogy lássa az autóról lepattanó üveget.

    Természetesen ez vitát váltott ki arról, hogy a verseny utáni interjúkat magának a pályán kellene-e megtartani. Korábban ezeket az interjúkat a Victory Lane-en vagy a boxutcában tartották, és nem sokan örülnek a helyszínváltásnak.

    Van azonban egy jó hír is! A Fox NASCAR riportere, Jamie Little, aki interjút készített a versenyzővel, megerősítette, hogy a biztonságiak azonosították, és elkapták John Hunter Nemechek támadóját.

    Az ügyről a riporter egy tweetben számolt be, melyben a következőket írta: „Úgy értesültem, hogy a biztonságiak azonosították a személyt, és azonnali lépéseket tettek az ügyben.

    Az egyik legnagyobb kritikusa a frontstretch-interjúnak Dale Earnhardt Jr., aki a twitteren azt írta, hogy az ilyen interjúkat kínosnak érzi, mert egy versenyző első ösztöne a győzelem után az, hogy a csapattal ünnepeljen.

  • Joey Logano egyáltalán nem bánta meg ALJAS manőverét

    William Byron és Joey Logano darlingtoni csatája valószínűleg még sokáig beszédtéma marad a NASCAR garázsában.

    Joey Logano szerint William Byron csak magának köszönheti azt, ami történt a verseny végén. A győztes versenyző úgy véli, a 24-es autó pilótája szándékosan tette őt a falba a futam utolsó újraindításánál.

    Egyenlőek vagyunk” – mondta Logano. „Ha te falba raksz engem, akkor számíts arra, hogy én is falba foglak tenni.

    Logano két körrel a Darlington Raceway-en rendezett verseny vége előtt a 3-as kanyarba érve ütközött Byron lökhárítójának.

    Az érintkezés a falnak lökte Byront, akinek az autója megsérült és végül a 13. helyen ért célba.

    Logano elismerte, hogy Byron joggal lenne dühös, „ha minden ok nélkül kilöktem volna csak azért, hogy megnyerjem a versenyt” – mondta Logano.

    Ilyen a versenyzés, a kezemben volt a győzelem, ő fellökött a falra, úgyhogy azzal a módszerrel szereztem vissza a helyemet, amivel ő megkaparintotta. Megkapta, amit érdemelt, ez így működik.

    Én megtettem, amit kellett. Meg kellett nyernem a futamot; nagyon fontos, hogy nyerjek és bejussak a rájátszásba. Mindezek a dolgok beleszámítanak a döntés meghozatalába.

    Byron persze úgy érezte, hogy ő és Logano a vitatott újraindítás utáni esetnél alig ért össze.

    Oké” – nevetett a Penske versenyzője. „Talán az ő részéről így érződött. Egyszerre éreztem a falat és az ő autóját is, szóval, oké… ha ő így látja…

  • Így vetett véget Byron versenyének az „IDIÓTA” Joey Logano

    A NASCAR Cup Series darlingtoni versenye ismételten drámai befutót hozott, hiszen Joey Logano az utolsó körben falba tette William Byront.

    Egy verseny végi újraindítást követően William Byron állt az élre, őt Joey Logano üldözte, Tyler Reddick pedig próbált kapaszkodni az élen álló kettőshöz.

    Ez Reddicknek nem sikerült, ellenben Logano elképesztő hajrát bemutatva először utolérte, majd Byront falba lökve meg is előzte a Hendrickest és megnyerte a futamot.

    William Byron élesen bírálta a Penske pilótáját a futam utáni interjújában.

    „Szimplán mondva, ő egy idióta. Mindig ezt csinálja. Egy csomó sráccal megcsinálta már. Kb. 10 mérföld/órával gyorsabban érkezett meg a kanyarba, és szimplán belelökött a falba” – mondta Byron.

    Sajnos az autó jobb oldala szinte teljesen leszakadt, úgyhogy esélyem sem volt bevenni a kanyart. Logano egy kretén. Nem tud nyerni tisztességesen, csak így. Nem tudom mit mondjak…

  • Felesége védte meg Kyle Busch-t a tudatlan twitterezőtől

    Kyle Busch és felesége Samantha Busch rengeteg megpróbáltatás után úgy döntött újra gyereket vállalnak. Csak egy bökkenő van.

    Még 2021 novemberében Kyle Busch és felesége, Samantha bejelentették, hogy kislányt várnak. Elmondásuk szerint a gyermek születése valamikor 2022 májusában fog bekövetkezni.

    Most pedig elérkezett 2022 májusa, és a leendő szülők érthető módon idegesek. A pár ugyanis a múltban már szenvedett előre nem látható körülmények miatt, így remélik, hogy minden zökkenőmentesen fog menni.

    Ennek fényében a pár béranyát kért fel a baba kihordására, mely bármelyik pillanatban megérkezhet..

    Természetesen Kyle Busch a 2022-es szezonja kellős közepén van, de a Joe Gibbs Racing mindent megtett, hogy komfortossá tegyék versenyzőjük számára a szituációt.

    Megerősítették, hogy Trevor Bayne készenlétben áll arra az esetre, ha Kyle-nak el kell mennie, amikor a béranya szülni fog.

    Sajnos a Twitteren egy személy meglehetősen bántó dolgokat mondott a párról. Azt firtatták, hogy Kyle Busch miért aggódik egy olyan baba miatt, amit a felesége nem szülhet meg.

    Hogy felvilágosítsalak, a babánk biológiailag 100%-ban a mi gyermekünk. Vannak petesejtjeim, de köszönöm, hogy úgy viselkedsz, mintha bármit is értenél a meddőséghez” – fakadt ki teljesen jogosan Samantha Busch.

    Miután többszörös vetélést és sikertelen ciklusokat szenvedtünk el, azt javasolták, hogy egy béranyát kérjünk fel a baba kihordására” – tette hozzá Samantha.

    A felhasználó végül törölte a tweetet, később pedig a Twitter-fiókját is, miután még a Kyle Busch ellentábor is védelmébe vette a házaspárt.

  • Elliott összetörte autóját, nem vett részt az időmérőn

    Chase Elliott-nak nincs jó hétvégéje. Először az eső miatt lemaradt az Xfinity versenyről, majd a Cup edzésen defekt miatt összetörte autóját.

    A Darlington Raceway-en tartott edzések közül a B csoportba került Chase Elliott, amikor defektet kapott.

    Azonban nem Elliott volt az első, aki szenvedett a bal hátsó kerék miatt, hiszen többek között az A csoportban gyakorló Kevin Harvick is bal hátsó defektet kapott.

    Elliott a Darlington Raceway 3-as és 4-es kanyarja között kapott defektet, majd a felső falnak csapódott, és a szervízsávon pihent meg végül autója.

    A Fox Sports elemzője, Larry McReynolds fel is tette a kérdést: „Mit csinálhatnak ezek a csapatok a bal hátsókkal? Vajon a guminyomással játszanak olyan szinten, hogy az okozza a defekteket?

    Elliott autóját természetesen a vasárnapi versenyre összerakják, de az időmérőn nem tudott részt venni.

  • Kyle Busch indulása kérdéses, Trevor Bayne ugorhat be

    Kyle Busch egy fontos eseményre készül, amely miatt bármelyik pillanatban elhívhatják NASCAR-os kötelezettségeitől.

    Trevor Bayne, aki utoljára 2018-ban indult a NASCAR Cup Series-ben, ezen a hétvégén a Darlington Raceway-en, a következő hétvégén pedig a Kansas Speedway-en lesz Kyle Busch lehetséges helyettese, mivel Busch második gyermeke érkezését várja.

    A Joe Gibbs Racing képviselője a TobyChristie.com-nak megerősítette, hogy Bayne készenlétben lesz. Bob Pockrass a Fox Sports-tól számolt be először arról, hogy Bayne lesz a tartalékversenyző.

    A 37 éves Busch egy győzelemmel áll az idei szezonban, és a negyedik helyen áll a NASCAR Cup Series bajnoki tabelláján.

    Busch, akinek a 2022-es szezont követően lejár a jelenlegi szerződése, az idei szezonban szerződési tárgyalásokat folytatott a Joe Gibbs Racinggel.

    A 31 éves Bayne-t a Joe Gibbs Racing szerződtette a szervezet 18-as számú NASCAR Xfinity Series versenyautójának volánja mögé az idei szezonra.

    Bayne az idei szezonban három indulás során egy pole-t és két top 5-ös helyezést ért el a JGR számára.