Címke: Daniil Kvyat

  • Hivatalos: Marad a Toro Rosso párosa 2020-ra

    Hivatalos: Marad a Toro Rosso párosa 2020-ra

    A Scuderia Toro Rosso hivatalosan is megerősítette, hogy 2020-ban is a Pierre Gasly – Danyiil Kvjat párossal versenyeznek majd.

    Mindeközben bejelentésre került az is, hog Alexander Albon a Red Bullnál folytathatja, Max Verstappen csapattársaként.

    „Örülök, hogy Pierre ls Danyiil maradnak a következő szezonra.” – mondta a Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost. „Mindkét versenyző jó teljesítményt nyújtott idén és F1-es évek során már bebizonyították, hogy nagyon versenyképesek, ki tudják hozni az autóból az abban rejlő potenciált és értékes visszajelzéseik vannak a fejlesztések kapcsán. Ez a fiatal és tapasztalt duó, párosítva egy remélhetőleg versenyképes autóval, a legjobb tényező lesz ahhoz, hogy nagyon sikeres szezonunk legyen 2020-van és nagyon várom, hogy folytassuk az együttműködést.”

    „Nagyon örülök, hogy folytathatom a csapattal 2020-ban és biztos vagyok benne, hogy izgalmas kihívás áll előttünk.” – mondta Pierre Gasly. „A Toro Rosso mindig megadta számomra a lehetőséget, hogy teljesítsek minden szezonban és szuper motivált vagyok és elkötelezett, hogy visszafizessem ezt nekik a lehető legjobb eredményekkel jövőre.”

    „Nagyszerű, hogy bejelentettek a csapathoz 2020-ra.” – mondta Danyiil Kvjat. „Nagyon boldog vagyok, mivel jól érzem magam itt mindenkivel. Ismerem a csapatot, ők is jól ismernek engem, szóval könnyen megértjük, hogy kinek mire van szüksége. Nagyszerű dolgokat értünk el együtt, mint például az idei dobogó Németországban, szóval remélem, hogy nagyon erős szezonunk lesz jövőre is. Hálás vagyok a lehetőségért, hogy folytathatom a Forma-1-ben és mindent beleadok majd, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam jövőre. Nagyon várom már, hogy még izgalmasabb időszakot töltsünk együtt.”

  • Verstappen: Ez az eredmény megmutatta mekkorát léptünk előre

    Verstappen: Ez az eredmény megmutatta mekkorát léptünk előre

    Max Verstappen úgy érzi, 0.067 másodperces hátrány, amit az első rajtkockából induló Valtteri Bottastól szenvedett el, megmutatta, a Red Bull nagyot lépett előre.

    A holland versenyző a második sorból vághat majd neki a futamnak vasárnap, az oldalán Charles Leclerc-rel, míg előtte a Mercedes finn versenyzője fog startolni.

    Már Mexikóban is kimutatta foga fehérjét az osztrák csapat, ugyanis a dél-amerikai országban Verstappen volt a leggyorsabb, azonban ezt a pozíciót elvették tőle, mert figyelmen kívül hagyta utolsó köre alatt a sárga zászlót. A 22 éves versenyző elmondta, tavaly majdnem egy másodpercet kapta Austinban a legjobbtól, ám most ez a differencia el sem éri az egy tized lemaradást, ez pedig azt mutatja, a Red Bull sokat ugrott előre.

    ,,Úgy vélem a Q3-as szakasz egy kicsit nehezebb volt, mint a Q2-es. A tapadás talán nem volt olyan jó, ám ezzel mindenki küszködött. Csak egy kicsit volt nehezebb jó kört futni, ám összességében számunka nagyon pozitív módon ért véget ez az időmérő. Ha összehasonlítjuk a mostani időnket a tavalyival, akkor megállapíthatjuk, nagyot ugrottunk előre, továbbá az elmúlt két versenyen eléggé versenyképesek voltunk, ami igazán jó dolog. Láthatóan fejlődünk és tanulunk, emellett már a következő évre koncentrálunk, és úgy érzem a jó irányba haladunk.”

    Természetesen a szó esett a Q2-es incidensről is, ahol Lewis Hamilton és Max Verstappen autója majdnem össze ért, mikor a brit próbált el menni Daniil Kvyat mellett. A holland az esetről a következőket mondta:

    ,,Mindannyian a következő gyors körünkre készültünk, az utolsó kanyarokban jártunk, azt hiszem legelöl Seb ment, utána következett a másik Ferrari Charles-lal, aztán előttem Daniil autózott. Mindannyian próbáltunk lassítani, hogy elég helyet hagyjunk. Aztán megérkezett Lewis és úgy jött be közénk, mintha senki sem lett volna körülötte, nem érdekelte mi történik. Ekkor azt éreztem, ‘ha téged nem érdekel, akkor engem sem’, ezért vissza akartam venni a pozíciómat, így lett necces az a helyzet. Mindenki tiszteletben tartotta a másikat és azt, hogy a körülötted lévők próbálnak helyet hagyni egy jó kör érdekében.” -ecsetelte a Verstappen.

  • Kvyat kislányáról és kedveséről mesés fotók készültek

    Kvyat kislányáról és kedveséről mesés fotók készültek

    Lassan már három hónapos lesz Daniil Kvyat és Kelly Piquet első gyermeke, Penelope.

    Kvyat korábban vehemens, felelőtlen vezetési stílusáról lett híres, kivívta a torpedó becenevet is. Többször kitették már a Red Bull/Toro Rossotól, de újra és újra visszatért. Jelenleg is a Toro Rosso versenyzője és idén úgy fest, hogy végre meg is érett az orosz versenyző, sokkal összeszedettebb, mint korábban.

    Hasznos lesz ez magánéletében is, hiszen egy ideje már egy párt alkot a háromszoros világbajnok Nelson Piquet idősebbik lányával, Kelly-vel, ráadásul most már édesapának is tudhatja magát. Így aztán igazán felelősségteljesnek kell már lennie.

    Kvyat kedvese a minap mesés fotókat posztolt magáról, kislányukkal.

    (több kép, lapozz!)

    https://www.instagram.com/p/B3zvjflgrXn/

    https://www.instagram.com/p/B3z2OfDgV0D/

    https://www.instagram.com/p/B3Rc_i5IDvY/

    https://www.instagram.com/p/B2dhRZ7I3ti/

  • Villeneuve: Kvyat örülhet, hogy nem a kanapéról nézi az F1-et

    Villeneuve: Kvyat örülhet, hogy nem a kanapéról nézi az F1-et

    Jacques Villenuve ezúttal Daniil Kvyat kapcsán formált véleményt, szerinte a Red Bull nem fog számolni az orosszal.

    Kvyat egyszer már menesztve lett a Red Bull pilótaprogramjából, még 2017-ben, ám az idei évre visszahívták a Toro Rossóhoz, és nem is teljesít rosszul: sikerült összehoznia egy dobogót, ami egy középcsapattal nem kis bravúr, még akkor sem, ha azt a kaotikus Német Nagydíjon szerezte. Mindezek ellenére nem az orosz kapta meg azt a Red Bull ülést, ami Gasly lefokozásával felszabadult, hanem újonc csapattársa, Alexander Albon. Villeneuve nyilatkozatában ezt megpróbálja megmagyarázni, sőt kimondta azt is, hogy a Red Bullnak nincsenek is vele tervei.

    „Sosem fogják előléptetni” – mondta 1997 világbajnoka. „Nem kell erről álmodozni, mert nem tervez vele a Red Bull. Kirúgták a csapattól, majd visszavették, szóval már ennek is örülnie kell. Azért Albont választották, mert gyors, és Thaiföldről érkezett, csakúgy mint a Red Bull. Egyetlen esélye van Kvyatnak, mégpedig az, hogy valami történik a legfontosabb versenyzők egyikével. Így is örülnie kellene: Fizetést kap, hogy az F1-ben vezethet, miközben járhatott volna úgy is, hogy otthonról kell néznie a versenyeket a kanapéból.”

  • Marko megdicsérte Kvyatot: Végre felnőtt

    Marko megdicsérte Kvyatot: Végre felnőtt

    Helmut Marko hiába mondta nemrég, hogy jövőre kizárt Kvyat visszatérése a Red Bullhoz, most mégis megdicsérte az idén visszatérő orosz pilótát.

    A Red Bull juniorprogramjában nagyon ritka, ha valaki második esélyt kap. Kvyat most megkapta, és úgy látszik, élt is vele.

    „Kár, hogy nem volt egy kicsit szerencsésebb, de még így is megfelel a várakozásoknak. Jó szezonja van. Tudjuk, mire képes” – mondta Marko az oroszról. „Felnőtt, már nem túl érzelmes. Nincs kétség afelől, hogy fejlődik.”

  • A Red Bull egy „erős második pilótát” szeretne 2020-ra

    A Red Bull egy „erős második pilótát” szeretne 2020-ra

    A Red Bull versenyzői közül akár még Daniil Kvyat is megkaphatja a Red Bull második ülését a 2020-as Forma-1-es idényre.

    Nem is olyan régen a milton keynesi istálló tanácsadója, Dr. Helmut Marko még azt nyilatkozta, hogy az orosznak egyáltalán nincs esélye visszakerülni az anyacsapathoz, ugyanis Max Verstappen csapattársa Alex Albon és Pierre Gasly lesz. Azonban Marko egy orosz hírügynökségnek azt mondta, hogy meg van elégedve Kvyat teljesítményével, akinek sikerült talpra állnia, miután a Red Bull már kétszer is kirúgta őt az elmúlt 3 évben.

    Az orosz eddig zseniálisan teljesít az idei szezonban, ugyanis a top csapatok versenyzőin kívül csak ő mondhatja el magáról, hogy pezsgőzhetett a dobogón. A faenzai istálló versenyzője a kaotikus Német Nagydíjon szerezte meg a harmadik helyet, miután számos élversenyzőnek eléggé balszerencsésen alakult a hétvégéje.

    „Kvyatnak eddig nagyon jó szezonja van,” – mondta Marko. „Sajnos a technika ördöge számos alkalommal kibabrált vele, azonban eddig azt nyújtja, amit elvárunk tőle. Tudjuk, hogy mire is képes valójában. Felnőtt a feladathoz, ugyanis már nem annyira érzelmes, mint pár évvel ezelőtt volt. Nem kérdés, hogy sokat fejlődött az elmúlt évek során.”

    Az orosz a maga részéről csupán annyit mondott, hogy nagyon örül annak, hogy újra csúcsformában versenyez és 2020-ban is a Red Bull valamelyik csapatában versenyezhet majd. „A legfontosabb az, hogy a Forma-1-ben maradjak,” – nyilatkozta Kvyat. „Ez egyfajta elismerése lenne az idei szezonban nyújtott teljesítményemnek. Forma-1-es versenyzőnek lenni fantasztikus érzés, és emellett a Toro Rossot is nagyon szeretem.

    „A döntést természetesen a főnökeimre bízom, azonban annyit mindenféleképpen el szeretnék mondani, hogy elégedett vagyok magammal. Rengeteg jó versenyt teljesítettem az idei szezonban és hosszú időt követően újfent dobogóra állhattam. Kevesebbet hibázok és magamat is jobban kezelem,” – tette hozzá az orosz.

    A Red Bull Racingnek eléggé nyilvánvalóak céljai a következő szezonra: Verstappennel harcba szeretnének szállni az egyéni világbajnoki címért. Azonban Marko a konstruktőri bajnokság fontosságát is hangsúlyozta. „Az a feladatunk, hogy újfent konstruktőri bajnokok legyünk és ez csak úgy lehetséges, ha Max mellett a másik versenyző is kiegyensúlyozottan teljesít és folyamatosan hozza a pontokat.”

  • Masi: az F1 újravizsgálhatja a sisakok ügyét

    Masi: az F1 újravizsgálhatja a sisakok ügyét

    A Forma 1 versenyigazgatója, Michael Masi azt nyilatkozta, sportág vezetői lehet, hogy újravizsgálják a szabályt, ami megtiltja a versenyzők különböző sisakfestését.

    Szocsiban kisebb vita keveredett, amikor a helyi versenyző, Danyiil Kvjat nem használhatta az alkalmi fejfedőjét hazai futamán. A tiltás akkor lépett életbe, mikor az FIA közölte a Toro Rossóval, az orosz már elhasználta a „jokerjét”.

    A helyzet kissé szólva is érdekes, főleg annak fényében, hogy Sebastian Vettel kisebb változtatásokkal kerüli ki a szabályt szinte minden hétvégén. Arról nem is beszélve, hogy Max Verstappen Ausztriában sárga, majd utána Belgiumban teljesen narancssárga sisakkal gurult pályára.

    Amikor arról kérdezték, miért éppen Kvjattal szúrtak ki, Michael Masi a következőképp válaszolt:

    Nem igazán szúrtunk ki vele, ez rossz szó. [A többiek mind] megkérdezték tőlünk, hogy az új festés szerintünk lényegesen eltér-e az előzőtől, és a válaszunk az volt, hogy nem.

    Masi hozzátette, nem biztos, hogy a szabályt újravizsgálják majd, és azt is beismerte, vannak, akik nem szoktak egyeztetni velük, mielőtt változtatnak.

    Amikor Verstappen háromfajta sisakjáról kérdezték, így felelt: „Hogy őszinte legyek, meg kell majd néznem még egyszer, mielőtt erre válaszolnék.”

  • Főnöke megerősítette, hogy Kvyat marad jövőre a Toro Rossónál

    Főnöke megerősítette, hogy Kvyat marad jövőre a Toro Rossónál

    Helmut Marko után a Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost is kijelentette, hogy Daniil Kvyat marad náluk jövőre.

    A 25 éves orosz maga is megerősítette, hogy a Red Bullhoz való visszatérés most már egy lezárt téma.

    „Sok mindent hallok az emberektől, különböző dolgokat mondanak, de örülök, hogy van helyem jövőre is a Forma-1-ben. Imádom a Toro Rossót, és jó lesz, ha még többet vezetek majd itt.”

    Így tehát két pilóta maradt esélyes a Red Bull Verstappen melletti ülésére: Alxeander Albon és Pierre Gasly.

    A nagycsapatnál a szezon első felében Pierre Gasly vezetett, de most Albon foglalhatja el ezt az ülést. A thai pilóta nem érez nagy nyomást azonban így sem.

    „Minden rendben van. Megadatott az a lehetőség, hogy megismerjem a csapatot. Tudom, sokan gondolják, hogy nagy rajtam a nyomás, de egyáltalán nem fókuszálok a jövő évre és a tárgyalásokra.”

    Helmut Marko Mexikó környékére ígért döntést, Albon ehhez mosolyogva ennyit tett hozzá: „Addig még van néhány verseny.”

    A másik jelölt, Pierre Gasly így nyilatkozott még csütörtökön: „Nem akarok 2020-ra gondolni, a munkámra koncentrálok. Ha jól végzem, a jövőm magától megoldódik.”

  • Danyiil Kvjat szerint vicc a sisakszabály

    Danyiil Kvjat szerint vicc a sisakszabály

    Danyiil Kvjat viccnek nevezte az őt hazai futamán különleges sisakfestésétől megfosztó szabályt.

    Az orosz új, fehér-piros-kék sisakkal készült a Szocsiban megrendezendő versenyre, de az FIA megtagadta az engedélyt a használatára pénteken.

    https://www.instagram.com/p/B2_PjYuH99J/

    Ez azért van, mert a sportszabályzat szerint egy szezonban mindössze egy alkalommal lehet eltérni a megszokott dizájntól, amit Kvjat már Olaszországban (csapata hazai futamán) megtett.

    Azt nyilatkozta, hogy nem tudott erről a szabályról, és hogy ez kész röhej.

    Ez egy jó sisak. Remélem láttátok. Nem is tudom… A garázsba rakom, hogy megmutassam mindenkinek.” – mondta Kvjat – “Ez egy vicc – de a szabály az szabály.”

    Valami különlegeset akartunk a tervezőmmel (Jens Munser). Az orosz nemzeti színeket. Ami kicsit eltér, de mégis egyszerű. Szerintem jól sikerült. Talán holnap felveszem. Meglátjuk. Nem tudom, mik lehetnek a következmények. Ha őszinte akarok lenni, az F1-nek a sisakfestésnél nagyobb problémái is vannak, amire koncentrálni kéne.”

    A Toro Rossos csapattárs, Pierre Gasly is kiállt a véleménye mellett. Amikor megkérdezték erről, ezt felelte:

    Baromság. Ha ez tényleg igaz, az nagyon gáz. Jelenleg nagyobb dolgok miatt aggódom, minthogy megváltoztatja az ember a sisakját, vagy nem. És pont a hazai versenyén. Micsoda szégyen.”

    Ez a szabály egyébként a franciának is betehet, aki azt tervezi, hogy a Honda hazai versenyén, Japánban változtatna. Miközben szintén Monzában már versenyzett különleges festéssel, Anthoine Hubert emlékére.

  • Büntetés vár a Red Bullra és a Toro Rossóra

    Büntetés vár a Red Bullra és a Toro Rossóra

    A Honda Oroszországban egy újabb Spec 4 erőforrást fog bevetni, ezért a Red Bull két pilótájára (Max Verstappen és Alexander Albon) és a Toro Rosso két versenyzőjére (Pierre Gasly és Daniil Kvyat) büntetés vár.

    Ugyan már az új specifikációjú hajtásláncot  Belgiumban és Olaszországban használatba vették, ennek ellenére a japán gyártó szeretne egy új erőforrással neki vágni a soron következő nagydíjnak ugyanis, ha most Szocsiban megkapják a rajtbüntetés az új egységek miatt, akkor Japánban már nem kell hátrányból indulniuk a fent említett csapatoknak.

    Verstappen, Albon és Gasly tehát csak 5 helyes rajtbüntetés fog kapni, ugyanis az autóikban csak a belső égésű motort fogják cserélni, az MGU-H és az MGU-K érintetlen marad, viszont a hazai versenyre készülő Kvyat már nem mondhatja magát ilyen szerencsésnek, az ő konstrukciójában az erőforráshoz tartozó összes komponenst lecserélik, így a versenyt csak a rajtrács végéről kezdheti majd meg.