Címke: Daniil Kvyat

  • 12 versenyző kapott figyelmeztetést az újraindítás után történt baleset miatt

    12 versenyző kapott figyelmeztetést az újraindítás után történt baleset miatt

    Figyelmeztetésben részesítették a stewardok azokat a versenyzőket, akik valamilyen formában részt vettek az első újraindítás után kialakult tömegbalesetben.

    A Toszkán Nagydíj első perceit követően már a pirosra festett Safety Car körözgetett az élen, ugyanis a rajt után kialakult egy kisebb csetepaté. Max Verstappen motorproblémák miatt hátraesett, ám végül a kiesését nem a technika ördögének köszönhette, hanem versenyzőtársainak. A hollandot Kimi Räikkönen „tette arrébb”, miközben őt is eltalálták oldalról. Pierre Gasly sem mondhatta szerencsésnek magát, ugyanis ő bekerült a finn pilóta és Romain Grosjean közé, azonban hárman már nem fértek el, így az AlphaTauri versenyzőjétől is búcsúzni kellett.

    A hetedik körben a biztonsági autó elengedte a mezőnyt, ám akkor még nem lehetett sejteni, hogy mindjárt jöhet is vissza. Miután Bottas vezényletével elindultak a pilóták, a középső traktusban lévőknek sikerült produkálniuk egy látványos balesetet. Carlos Sainz, Nicholas Latifi, Antonio Giovinazzi és Kevin Magnusssen versenyének vetett véget ez az incidens.

    Az futam közben a versenyfelügyelők úgy határoztak, hogy a leintést követően vizsgálják meg az ügyet, így mikor véget ért a viadal, néhány pilóta, és a csapatuk képviselője a stewardok előtt mesélhette el a történteket.

    ,,A versenybírák meghallgatták a 10-es (Kevin Magnussen), a 6-os (Nicholas Latifi) és a 26-os (Daniil Kvyat) rajtszámú versenyzőt és alakulatuk képviselőit. Ezen kívül visszanézték a felvételeket a fedélzeti kamerák képanyagával együtt, továbbá az újraindítással kapcsolatos telemetria adatokat is megvizsgálták. A stewardok megállapították, hogy a baleset kiváltó oka az említett versenyzők inkonzisztens fék – és gázpedál használatában keresendő. A versenyfelügyelők elismerik, hogy a kontrollvonal elhelyezése a pálya sajátosságai miatt kihívást jelentett, továbbá azt is tudomásul vették, hogy a pilóták az újraindításnál próbáltak előnyhöz jutni.

    Mindazonáltal ez az eset rávilágított arra, hogy ezekben a szituációkban elővigyázatosabbnak kell lenni, továbbá feljegyezték azt is, hogy egy extrém harmonika-effektus alakult ki, ami egyre drámaibbá vált a hátrább autózók számára.

    Ezen kívül azt is megjegyezték, hogy néhány versenyző elkerülhette volna az incidenst azzal, ha nem követi olyan szorosan az előtte lévő autót. Ezzel ugyanis blokkolták szinte mindenki számára a kilátást, így azonnal nem tudták észrevenni, hogy mi történik előttük.

    Mindezért figyelmeztetés jár, ugyanis egyetlen egy versenyző sem hibáztatható teljesen az incidens kialakulásáért.

    Ezen felül kiemelték azt, hogy a 77-es rajtszámú versenyző (Valtteri Bottas) és azok a pilóták akiket nem említettek, a szabályoknak megfelelően jártak el. A 77-es autónak továbbá a regulák biztosították azt, hogy az élen haladva saját maga válassza meg a tempóját ebben a szituációban.” – áll a hivatalos közleményben.

    A versenyzők, akik figyelmeztetést kaptak:

    Rajtszám Versenyző Csapat
    1 20 Kevin Magnussen Haas F1 Team
    2 26 Daniil Kvyat Scuderia AlphaTauri
    3 6 Nicholas Latifi Williams Racing
    4 23 Alexander Albon Aston Martin Red Bull Racing
    5 18 Lance Stroll BWT Racing Point F1 Team
    6 3 Daniel Ricciardo Renault DP World F1 Team
    7 11 Sergio Pérez BWT Racing Point F1 Team
    8 4 Lando Norris McLaren F1 Team
    9 31 Esteban Ocon Renault DP World F1 Team
    10 63 George Russell Williams Racing
    11 99 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing ORLEN
    12 55 Carlos Sainz Jr. McLaren F1 Team
  • Tost: Az AlphaTauri versenyzőit októberben tudjuk bejelenteni

    Tost: Az AlphaTauri versenyzőit októberben tudjuk bejelenteni

    Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke szerint szerint a Red Bull pilótakérdése 2021-re a következő hónapban lehet tisztább, így ez nyilván kihatással lesz az energiaitalosok kiscsapatára is. Dr. Helmut Marko, szerint a monzai győztes, Pierre Gasly 2021-ben is marad az AlphaTaurinál mint a kiscsapat vezéregyénisége, így úgy tűnik, hogy aki elvesztheti a versenyülését, az Daniil Kvyat lehet. Tost a helyzetükről a Speed Weeknek és a Sport1-nek nyilatkozott:

    „Gasly remekül vezet, míg Daniil kudarcos évet tudhat magáénak, hiszen olykor ő, olykor a csapat hibázott. Például a silverstone-i balesete a csapat hibája volt. Korai lenne megítélni még Kvyat teljesítményét, hiszen még nem szokott össze az autóval, ami idővel azért változhat.”

    A Honda és Red Bull támogatott F2-es pilóta, Yuki Tsunoda lehet ugyanakkor Kvyat utóda. A 20 éves japán pilóta jól szerepel a sorozatban 2020-ban, és amikor Tostnál erre rákérdeztek, hogy kaphat-e náluk versenyülést, így felelt:

    „Folytassa így! Tsunoda remek munkát végez az első Formula 2-es szezonjában, ez igaz. A dolog azonban roppant egyszerű: az kap végül ülést, aki a leggyorsabb.”

    Azt is leszögezte az osztrák szakember, hogy nem ő dönthet majd erről:

    „Két ember van a Red Bullnál, akik a versenyzőkről dönthetnek a négy autónkra, ezek pedig Dietrich Mateschitz és Helmut Marko. Szerintem október végére már többet tudhatunk majd.”

  • A Mercedes Bottasszal nyitott az élen Monzában

    A Mercedes Bottasszal nyitott az élen Monzában

    A Mercedes nyitott a legjobban Monzában pénteken: Valtteri Bottas és Lewis Hamilton után némi meglepetésre Alexander Albon következett.

    Az edzés meglepetését szintén a Red Bull szállította: Max Verstappen vágta a falnak az autóját, amivel piros zászlós fázist is okozott, de végül csak visszakecmergett a sóderágyból, és saját „lábán” tért vissza a bokszutcába.

    Jól szerepeltek az energiaitalasok „leányvállalata”: Kvyat a 4., Gasly a 6. helyet szerezte meg az AlphaTaurival.

    A Ferrari otthon is szenved: Charles Leclerc csak a 11., Sebastian Vettel az utolsó előtti lett, és nem volt sokkal jobb, mint a Williamsnél újra lehetőséget kapott Roy Nissany.

     

    Versenyző Csapat Köridő Differencia Körök
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:20.703 28
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:20.948 0.245 27
    3 Alex Albon Red Bull 1:21.500 0.797 30
    4 Daniil Kvyat AlphaTauri 1:21.555 0.852 31
    5 Max Verstappen Red Bull 1:21.641 0.938 22
    6 Pierre Gasly AlphaTauri 1:21.667 0.964 27
    7 Sergio Perez Racing Point 1:21.747 1.044 25
    8 Lando Norris McLaren 1:21.747 1.044 29
    9 Daniel Ricciardo Renault 1:21.789 1.086 22
    10 Carlos Sainz Jr. McLaren 1:21.821 1.118 27
    11 Charles Leclerc Ferrari 1:21.904 1.201 25
    12 Esteban Ocon Renault 1:21.984 1.281 28
    13 Lance Stroll Racing Point 1:22.131 1.428 21
    14 Romain Grosjean Haas 1:22.409 1.706 20
    15 Kevin Magnussen Haas 1:22.422 1.719 19
    16 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:22.552 1.849 24
    17 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:22.619 1.916 27
    18 Roy Nissany Williams 1:22.826 2.123 25
    19 Sebastian Vettel Ferrari 1:22.988 2.285 24
    20 Nicholas Latifi Williams 1:23.120 2.417 22
  • Marko: Korai még Kvyat jövőjét firtatni

    Marko: Korai még Kvyat jövőjét firtatni

    Helmut Marko ismét nyomatékosította, túl korai még beszélni Daniil Kvyat jövőjéről. Annyit lehet tudni, hogy rezeg a léc az orosznál, korábban el is lett mondva, hogy nem úgy teljesít, ahogy azt várták.

    Az sem javít a helyzetén, hogy lenne, aki elfoglalná helyét az AlphaTaurinál, Yuki Tsunoda ugyanis egyre közelebb áll egy F1-es üléshez. Marko is sejtelmes választ adott arra a kérdésre, hogy Tsunoda további jó teljesítményétől függ-e Kvyat jövője, valamint attól, megkapja-e a szuperlicenszet. Annyit mondott erre, hogy talán igen.

    „Ha negyedik helyen végez az F2-ben, automatikusan megvan neki” – tért ki a szuperlicenszre. „Ha ötödik lesz, beültetjük két első szabadedzésre.”

    Alex Albonról is esett szó, aki a nagycsapat versenyzője, neki folytatnia kell az alkalmazkodást az autóhoz, de kapni fog időt továbbra is. Már csak azért is, mert sokat kísérleteztek autóján, hogy a szezon eleji problémáit megoldják.

    „Rengeteg dologgal próbálkoztunk, hogy sikerüljön megoldani a problémákat” – folytatta Marko. „A gyors egymásutánban következő versenyek miatt viszont nem volt mindig lehetséges ugyanolyan alkatrészekkel felszerelni az autót, ami azt jelenti, hogy Albonnak sokszor más volt az autója.”

    Pierre Gaslyt pedig nem tervezik újra előléptetni a Red Bullhoz.

    „Kell egy vezér az AlphaTaurihoz, és ő hibátlan ebben” – érvelt Marko.

  • Petrov: Korai lenne még teljesen leírni Daniil Kvyat-ot

    Petrov: Korai lenne még teljesen leírni Daniil Kvyat-ot

    Vitaly Petrov, Oroszország első korábbi Forma-1-es pilótája szerint még nem kell temetni Kvyat-ot. Mivel a Red Bull versenyzőkért felelős szakembere, Dr. Helmut Marko újra kritizálta az oroszt, ezért sokan úgy látják már, hogy Kvyat kénytelen lesz feladni a helyét a Honda támogatott japán Yuki Tsunodának. Őt már meg is erősítették, hogy a szezon utáni fiatal pilóták tesztjén ő vezetheti az AlphaTaurit. Petrov nem így látja, és ezt elmondta az Izvestia hírügynökségnek:

    „Hosszú még a szezon. Szerintem Daniil még tud fordítani ezen a helyzeten, csak várjunk még pár versenyt. Értem a rajongók aggodalmát Kvyat miatt. Mint aki versenyzett a Forma-1-ben is azonban elmondhatom, hogy tudom, mennyi részletet eltitkolnak a nagyközönség előtt. A felét sem ismerjük annak, mint ami valójában történik. Rengeteg oylan dolog van, amiről csak a csapat vezetői, vagy csak Daniil tudnak, legyen az a probléma a személyével, külső tényezők, vagy akár a beállítások. Daniil a szerződése miatt feltehetően nem mondhatja el az igazságot. Feltűnt azonban, hogy Franz Tost megvédte őt, és a sebességét méltatta.”

  • Váltót cseréltek Max Verstappen autójában

    Váltót cseréltek Max Verstappen autójában

    A Red Bull úgy döntött, hogy a biztonság kedvéért inkább kicserélik a váltót Max Verstappen autójában.

    Múlthéten a holland versenyző jól állt vasárnap, ám egy technikai hiba miatt a verseny elején kénytelen volt kiszállni a küzdelemből. Az osztrák csapat a Hondával karöltve dolgozott azon, hogy kiküszöböljék a problémát, sőt, hogy biztosra menjenek, még egy váltócserét is eszközöltek a Verstappen autójában. Ugyan az említett elem nem teljesített öt futam, ám mivel a 22 éves versenyző technikai okok miatt nem fejezte be az előző futamot, büntetlenül kaphatott egy új verziót.

    Ugyanakkor nem csak a Red Bull élt a csere lehetőségével. Lance Stroll és Danyiil Kvjat autójában is váltót cseréltek, és csakúgy, mint Verstappen esetében a kanadai és az orosz versenyzőnek sem jár a büntetés, mert nem teljesítették végig az előzőleg megrendezett Osztrák Nagydíjat

  • Szirotkin is egyetért azzal, hogy Kvjat nem térdelt le

    Szirotkin is egyetért azzal, hogy Kvjat nem térdelt le

    A Renault orosz tesztpilótája, Szergej Szirotkin kiállt a honfitársa döntése mellet, amikor Danyiil Kvjat úgy döntött múlt vasárnap, hogy nem térdel le a rajtrácson. Lewis Hamilton kardoskodott amellett a hogy a versenyzők tegyék meg ezt a gesztust, a Black Lives Matters politikai mozgalom támogatásának a kedvéért. Hat versenyző azonban megtagadta ezt, egyikük Kvjat volt, aki közölte, hogy ő csak az országáért és Isten előtt térdel le. Szirotkin is nyilatkozott erről a Sport-Expressnek:

    „Teljes mértékben egyetértek vele ebben, és azokkal a pilótákkal, akik nem térdeltek le. Tisztelem azok döntését is, akik megtették ezt, de továbbra is az a véleményem, hogy a rasszizmus elleni harcnál, illetve más kellemetlen dolgok mellett a modern világunkban vannak sokkal fontosabb napi gondok is. Arra gondolok itt, hogy mindannyiunk őszinte hite sokkal fontosabb, mint egy formális akció a kamerák előtt, vagy a nyilvánosságnak. Mindig is támogattam a jó dolgokat, de sosem beszélek róla. Személyesen nem érdekel az, hogy ki hogy néz ki, melyik országból való, mi a nemzetisége, vagy milyen vallású. A legfontosabbak az ember tulajdonságai, ettől függ valakihez az én hozzáállásom is.”

  • Rafinált tesztet produkált Imolában az AlphaTauri

    Rafinált tesztet produkált Imolában az AlphaTauri

    Az AlphaTauri nemcsak idei autóját vitt el Imolába, hanem a 2018-as STR13-at is.

    Korábban arról szóltak a hírek, hogy egy konstrukcióval felszerelkezve utazik el az olasz kis csapat a legendás aszfaltcsíkra, ám a szabályok adta lehetőségeket kihasználva a faenzai istálló egy trükkösebb megoldást választott.

    A helyszínen tehát nemcsak versenyzőből volt kettő, hanem autóból is, ugyanis az AT01 mellett, a 2018-as járműnek is szerepet szántak. Az STR13-mal a Pierre Gasly és Danyiil Kvjat reggel szabadon körözgethetett továbbá a csapattal együtt begyakorolhatták az új protokollt és irányvonalat, majd délután jött a „filmes nap” és az a bizonyos 100 km-es táv.

    A Motorsport.com olasz kiadása szerint az idei konstrukcióban már a legújabb Honda erőforrás duruzsolt, így arra is volt lehetőségük, hogy „bejárassák” a hajtásláncot.

    Pierre Gasly:

    ,,Nagyon boldog vagyok amiatt, hogy visszatérhettem a pályára egy ilyen hosszú szünet után. Hiányzott már az az érzés, ami a versenyzéssel jár, ezért leírhatatlan volt az STR13-ban és az AT01-ben ülni. Gördülékeny volt a napunk, mindkét autóval sikerült jó pár kört mennünk. Izgatottan és boldogan keltem fel reggel, és ugyanezekkel az érzésekkel fogok elaludni. Különleges volt F1-es autót vezetni Imolában, ami ráadásul az egyik kedvenc pályám. Úgy vélem készen állunk Ausztriára.”

    Danyiil Kvjat:

    ,,Nagyszerű érzés az, hogy Imolában lehetünk. Már ismertem a pályát, ugyanis 2010-ben a Formula BMW-vel itt teljesítettem az egyik első tesztem, míg 2012-ben a Formula Renault Alps keretein belül versenyeztem itt. Remek volt újra visszatérni ide. Imolában nagyon jó érzés vezetni, rengeteg gyors kanyar található a pályán. Igazán megérdemelné azt, hogy visszakerüljön a versenynaptárba. Nagyszerű volt visszaülni egy ilyen hosszú szünet után, nagyon élveztem.”

    https://www.instagram.com/p/CB0YWJSKnGU/?utm_source=ig_web_copy_link

    https://www.instagram.com/p/CB0ukNZqrSB/?utm_source=ig_web_copy_link

    https://www.instagram.com/p/CB03ugVKY06/?utm_source=ig_web_copy_link

    https://www.instagram.com/p/CB05vieKjUI/?utm_source=ig_web_copy_link

  • Kvyat: Nem az volt a legjobb évem, amikor legyőztem Ricciardót

    Kvyat: Nem az volt a legjobb évem, amikor legyőztem Ricciardót

    Daniil Kvyat Forma-1-es karrierje komoly hullámvasút, megjárta már a Red Bullt is, most mégis megint a bikások kiscsapatát erősíti.

    2015-ben került egész pontosan a Red Bullhoz, a 2014 végén távozó Sebastian Vettel helyettesének érkezett. A csapattársa Daniel Ricciardo lett, akit rögtön meg is vert, három ponttal többet gyűjtött nála. Ugyanakkor az orosz elmondása szerint mégsem ez volt a legjobb éve.

    „Jó évnek éreztem, de sosem vagyok teljesen elégedett” – magyarázta az F1 hivatalos podcastjében, a Beyond the Gridben. „Sok versenyen lehettem volna jobb, sőt időmérőkön is. 2019-ben is sokszor éreztem magam jobbnak, mint 2015-ben, többet hoztam ki az autóból. Ez a tapasztalat miatt van. Ha most kapnék esélyt egy nagycsapatnál, máshogy alakulnának a dolgok.”

    Az AlphaTauri pilótája végezetül egy kis esélylatolgatásba is belement: „Nehéz megmondani, ki a leggyorsabb a középmezőnyben. Nagyon közel vagyunk egymáshoz. Nem mi vagyunk a favoritok, de közel leszünk.”

  • Kvjat: Amíg nem kezdődik el a szezon, nincs értelme szerződésekről beszélni

    Kvjat: Amíg nem kezdődik el a szezon, nincs értelme szerződésekről beszélni

    Az AlphaTauri orosz versenyzője, Danyiil Kvjat is úgy véli, hogy a koronavírus miatt kialakult helyzetben most nincs értelme egyelőre az egyes versenyzők szerződéseiről beszélni.

    „Ha magabiztosan beszélnek az ausztriai kezdő dátumról, akkor kellően biztosak benne, hogy minden rendben lesz.” – mondta Kvjat az orosz Championatnak. „De a lényeg nem az, hogy az ember mit akar, hanem hogy mi történik, ha elkezdjük a szezont. Először is az a fontos, hogy elkezdődjön a bajnokság. Míg ez meg nem történik, értelmetlen mindenféle beszéd a szerződésekről. Türelmesnek kell lennünk.”

    „Tudom, hogy mindenkinek sok a kérdése, és nekem is. De most minden szünetel.” – mondta Kvjat, aki egyébként a jelen krízis idején Monacóban tartózkodik.

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner hasonlóan vélekedik, mint Kvjat: a lényeg, hogy elkezdődjön a szezon.

    „Ha egy versenysorozat egy évig nincs, akkor az végleg eltűnik.” – mondta Horner.

    Tehát most Ausztrián a világ szeme, és a Red Bullon, mint az Osztrák Nagydíj promótere.

    „Ausztriában a politikusok és a Red Bull mindent megtesznek azért, hogy a versenyeket mindenki számára biztonságban rendezhessék meg.” – mondta Ralf Schumacher a Kolner Expressek. „Remélem működik.”