Címke: Daniil Kvyat

  • Kvyat abban sem biztos, hogy maradhat tartalékpilótának

    Kvyat abban sem biztos, hogy maradhat tartalékpilótának

    Daniil Kvyat elárulta, hogy még abban sem biztos, hogy a Red Bull felajánlja neki azt, hogy 2021-ben maradhat tartalékpilótának. Az orosz pilótát feltehetően a Honda támogatott Yuki Tsunodára cserélik jövőre, így elég kevés arra az esélye, hogy maradhat a Forma-1-ben, mondta most Bahreinben. Ez azt is jelenti egyben, hogy az egyetlen esélye a szériában maradni, ha jövőre hivatalosan a Red Bull és az AlphaTauri tesztpilótája lesz. Szombaton így nyilatkozott:

    „Semmit sem tudok. Nem gondoltam még ezt át, várjuk ki, hogy milyen lehetőségeim adódnak a szezon után. Akkor fogom megvizsgálni ezeket és kiválasztom majd azt, amely számomra a legjobb.”

    Azt is elismerte, hogy megkeresett más F1-es csapatokat is:

    „Olykor felhívnak emberek, mivel volna érdeklődés irántam, más helyeken is. Mondtam már, hogy ezzel a csapattal 2019-20-ban álltam szerződésben, és meglátjuk majd, hogy mi lesz a következő lépés. Függetlenül attól, hogy mások mit döntenek, én fogom eldönteni azt, hogy mit kezdek az életemmel és a karrieremmel, Abu Dhabi után. Így igen, egyeztetek emberekkel és a menedzserem Nicholas Todt is építi a kapcsolatokat, így a jövőm szempontjából lehetnek érdekes opciók.”

    A 26 éves pilóta azt is elhintette korábban, hogy akár ki is hagyhatja a 2021-es évet, bár ő nem ezt akarja:

    „Ahogy már említettem, vannak lehetőségeim, ebből csak az egyik volt az, hogy jövőre vakációzom, és elvezek olyan dolgokat, amelyeket a Forma-1 miatt nem tehettem eddig. Azonban, ahogy mondtam, sok opcióm van, de jelenleg még egyáltalán nem tudom, hogy mit fogok csinálni jövőre.”

  • Sirotkin: Nem reális, hogy visszatérjek a Forma-1-be

    Sirotkin: Nem reális, hogy visszatérjek a Forma-1-be

    Sergey Sirotkin elismerte, hogy nem igazán esélyes az, hogy visszatérhessen a Forma-1 mezőnyébe. Csak egy évnyi versenyzés után az orosznak mennie kellett Williamstől, azt követően pedig leginkább a Renault tartalékpilótájaként ismert. Az orosz Sportboxnak elismerte, hogy a COVID-19 miatt kialakult helyzetben a tartalékosoknak leginkább egy versenyre van esélyük beugrani esetlegesen:

    „Alapvetően nem változott a munka mint volt az korábban, bár logisztikailag bonyolultabbak lettek a dolgok. Az viszont igaz, hogy kicsit nőtt annak az esélye, hogy akár a volán mögé ülhetek megint, mint egyébként erre lehetőség lenne normál esetben.”

    A 25 éves pilóta azonban már inkább a Forma-1-en túli életen gondolkodik, idén pedig már versenyzett egy gyári támogatású Ferrari 488 GT3 versenyautóval. Sirotkinnak vezető szerepe van az SMP Racing programjában, erről pedig ennyit árult el:

    „Jobban be szeretnék kapcsolódni az összes Ferrari projektbe. Jelen pillanatban a versenyzői karrieremben talán az a legjobb döntés, ha erre koncentrálok. Több értelme van felépíteni egy magas színvonalú kapcsolatot hosszú távra, mint üldözni a gyermekkori álmot a Forma-1-ről, aminem sajnos jelenleg nincs realitása.”

    Egy másik orosz versenyző is feltehetően kénytelen lesz kiszállni a Forma-1-ből: Daniil Kvyat helyére az AlphaTaurinál érkezhet Yuki Tsunoda. Erről is van véleménye a honfitársának:

    „Remélem, hogy Daniil erős teljesítménnyel képes még megmutatni a a magas színvonalát és a karakterét a vezetőségnek. Nem érdemes még tényként kezelni azt, hogy távozik.”

  • Hivatalos: Russellt még megbüntették, a többiek viszont fellélegezhetnek

    Hivatalos: Russellt még megbüntették, a többiek viszont fellélegezhetnek

    A stewardok öt helyes rajtbüntetéssel sújtották George Russellt, miután nem lassított eléggé a dupla sárga zászlós szakasz alatt.

    Ugyan a Williams brit versenyzője így is az utolsó helyről indul, mivel erőforrást kellett cserélni autójában. Az időmérő kaotikus körülményei miatt azonban még több rajtbüntetést bezsebelt, ugyanis a Q1-ben nem emelte el kellőképp a gázról a lábát Daniil Kvyat megforgását követően.

    A versenyfelügyelők beidézték a pilótát, és a meghallgatás után a következők mentén mondtak ítéletet:

    ,,A stewardok meghallgatták a 63-as rajtszámú versenyzőt és csapata képviselőjét, valamint visszanézték a felvételeket, a telemetriát és a versenybírói ellenőrző rendszert is. A 63-as autó akkor ért a 2-es kanyarba, mikor a szakaszon dupla sárga zászló volt érvényben a 26-os rajtszámú versenyző miatt. Ugyan a 63-as konstrukció vezetője megpróbált lassítani amikor a dupla sárga zászlóval ellátott részhez ért, ám a stewardok véleménye szerint nem eléggé vett vissza. Ezen felül mikor elhaladt a 26-os számot viselő versenyző mellett, nem volt az autó a teljes irányítása alatt, és ennek hiánya egyértelműen ellentmond a szabályoknak. A pilóta abban a körben normál időt futott, ami önmagában is megsérti a versenyigazgató feljegyzései által előírt követelményeket.” – áll a közleményben.

    Russell a rajtbüntetés mellé még három büntetőpontot is a magáénak tudhat.

    Kevin Magnussen a Q1 után jelezte, hogy többen is figyelmen kívül hagyták a sárga zászlós figyelmeztetéseket, így nem tartja igazságosnak a kialakult sorrendet. Akkor a versenyfelügyelők közölték, hogy kivizsgálják a helyzetet, így íme a többi érintett „ítélete”:

    • Daniel Ricciardo és Pierre Gasly a 8-as kanyaron haladt át, mikor szimpla sárga zászló volt érvényben. A telemetriai adatokból és a köridőkből a stewardok megállapították, hogy a két pilóta a szabályoknak megfelelően reagált, így nem kapnak büntetést.
    • Helyi idő szerint 16:01-kor a 8-as kanyarban dupla sárga zászló volt érvényben. Az adott szakaszon elhaladó Valtteri Bottas, Daniil Kvyat, Lance Stroll, Sergio Pérez és Lewis Hamilton a telemetriai adatok és a köridők szerint a szabályoknak megfelelően járt el, így nem kapnak semmilyen szankciót.
  • Hivatalos: Norris és Sainz büntetést kapott, Stroll megúszta

    Hivatalos: Norris és Sainz büntetést kapott, Stroll megúszta

    Lando Norris és Carlos Sainz büntetést kapott, Lance Stroll azonban megtarthatta pole pozícióját.

    Kalandosan indult az időmérő Isztambulban, sőt a vége igazi tűzijátékot tartogatott, hiszen a Racing Point kanadai versenyzője szerezte meg az első rajtkockát Max Verstappen és Sergio Pérez előtt.

    Azonban a kvalifikáció után sem nyugodhattak meg a versenyzők, ugyanis a stewardok megkezdték a már beígért vizsgálatokat.

    Még Kevin Magnussen panaszkodott arra, hogy szinte mindenki javított az idején a sárga zászlós szakaszok alatt, ezért nem tartja fairnek a Q1-ben kialakult sorrendet. Később az FIA be is jelentette, hogy vizsgálni fogják a „feljavuló” versenyzőket. Ezen a rostán akadt meg a McLaren brit pilótája, aki nem lassított eléggé akkor, mikor Nicholas Latifi autója miatt adták ki a jelzést. Norrist így beidézték a stewardok, majd a meghallgatás után a következő döntést hozták:

    ,,A versenyfelügyelők meghallgatták a pilótát és a csapat képviselőjét, visszanézték a felvételeket, visszahallgatták a rádióbeszélgetéseket, valamint megvizsgálták a telemetriát és a versenybírói ellenőrző rendszert. A telemtetria megmutatta, hogy a 4-es rajtszámú versenyző lassított az adott szektorban, majd az incidens helyét elhagyva lépett a gázra. A pilóta megkérdezte csapatát, hogy szakítsa-e meg a körét, ám azt a választ kapta, hogy maradjon kint, mert gyorsan változnak a körülmények. Mint kiderült, abban a körben volt a versenyző a leggyorsabb a Q1-ben. A stewardok ugyan tudomásul vették, hogy a 4-es rajtszámú pilótának nem állt szándékában abban a körben a leggyorsabbnak lenni, viszont a változó pályaállapotok miatt mégis az volt, így megszegte az előírásokat.”

    A 21 éves pilóta öt rajthelyes büntetést és mellé három büntetőpontot kapott, így a 16. helyről kezdheti a holnapi futamot.

    A spanyol ugyanakkor azért került a stewardok elé, mert feltartotta a gyors körön lévő Sergio Pérezt.

    ,,A versenyfelügyelők meghallgatták a 11-es és az 55-ös rajtszámú versenyzőket, valamint a csapatuk képviselőit, ezen felül több felvételt több kameraszögből is visszanéztek és visszahallgatták az 55-ös pilóta rádióforgalmazását is. Az 55-ös autó a bokszból jött ki, míg a 11-es konstrukció épp az 1-es kanyaron haladt át. A 11-es autó utolérte az 55-öst a 2-es és a 3-as kanyar között, majd az 55-ös rajtszámú versenyző feleslegesen akadályozta ellenfelét abban a pontban, valamint további kanyarokban is. A rendkívüli körülmények természetesen befolyásolták a helyzetet, ám a rádiókommunikáció során kiderült, hogy a csapat egyértelműen figyelmeztette az 55-ös autót arra, hogy a 11-es autó mögötte van.” áll a hivatalos közleményben.

    Sainz ezért a mutatványért három rajthelyes büntetést és 1 büntetőpontot kapott, így holnap a 15. helyről indulhat.

    Lance Stroll azonban némileg hátra dőlhet, ugyanis megtarthatja rajtelsőségét. A kanadai versenyzőt azért vizsgálták, mert a Q3-ban, Pérez megforgása miatt nem lassított eléggé. A stewardok a meghallgatás után megállapították, hogy a pilóta elvette a gázról a lábát, és csak azután nyomta meg a körét, miután elhárult a vészjelzés. Ezen felül a többi körében gyorsabb volt, mint a vizsgált időpontban.

    Itt azonban még nem álltak meg a versenyfelügyelők, ugyanis George Russellt is beidézték. A Williams brit versenyzőjének arról kell beszámolnia, hogy miért nem lassított kellően a dupla sárga zászlós szakasz alatt.

  • Kvyat egykori kedvesének csapja a szelet Verstappen?

    Kvyat egykori kedvesének csapja a szelet Verstappen?

    Furcsa kommentet írt nemrég Daniil Kvyat egykori kedvesének Instagramjára Max Verstappen.

    A holland manapság egyedül tengeti napjait, ugyanis a német RTL-nek hetekkel ezelőtt elmondta, hogy már nincs barátnője. A 23 éves pilóta 2017 óta alkotott egy párt Dilara Sanlikkal, ám kapcsolatuk idén véget ért.

    Kelly Piquet és Daniil Kvyat kislánya tavaly született meg, ám a páros még karácsony előtt szakított egymással, így a két szülő külön töltötte az ünnepeket. Sőt, Nelson Piquet lánya a pilótával készült összes közös fotót eltüntette az Instagramjáról.

    Tegnap azonban a brazil hölgy legfrissebb fotója alatt egy érdekes komment tűnt fel, amire többen is felkapták a fejüket. A Red Bull pilótája ugyanis, egy különös idézetet hagyott Kelly oldalán:

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Darker than the ocean, deeper than the sea, you got everything, you got what I need ?

    Kelly Piquet (@kellypiquet) által megosztott bejegyzés,

    ,,Együtt szembenézünk az olyan kihívásokkal, amik mélyebbek, mint az óceán és magasabban vannak mint az ég.” – így hangzanak magyar fordításban Sonia Gandhi, indiai politikus szavai.

    A kommentelők természetesen megrohamozták a pilótát és arról érdeklődtek, hogy most akkor együtt van-e Kelly Piquet-vél. Verstappen és a hölgy ugyan nem válaszolt, de a holland aktivitásai Nelson Piquet lányának oldalán eléggé árulkodóak. Továbbá az is szembetűnő, hogy a 23 éves versenyző és orosz ellenfele kikövette egymást az Instagrammon.

  • Tsunoda megtette az első métereit egy F1-es autóval

    Tsunoda megtette az első métereit egy F1-es autóval

    A Formula 2-ben versenyző Yuki Tsunoda épp most teszt először egy Forma-1-es autóval az AlphaTauri színeiben, ahol egyike a 2021-es versenyülés várományosának. Hivatalosan még nem tudható, hogy ki ülhet Pierre Gasly mellé a másik AlphaTauri autóba, pedig Helmut Marko gyakorlatilag erősen utalt rá. Közölte, hogy Gasly mellé jövőre egy fiatal pilóta érkezik, ami már szinte felér egy igennel arra a kérdésre válaszolva, hogy Tsunoda megkapja-e a lehetőséget jövőre.
    A mai napon azonban a japán pilóta megtehette az első métereit egy F1-es betontorpedóval. Még mindig vár a szuperlicenszére, de úgy néz ki, hogy év végén meglesz ez neki. Ez pedig könnyen azt is jelenti, hogy nem csak Daniil Kvyat, hanem Alexander Albon is 2021-ben a száguldó cirkuszon kívül találhatja magát.

    Ma Tsunoda egy 2018-as Toro Rossóval tesztel. Decemberben pedig már az AlphaTauri jelenlegi autójával vehet részt az akkor zajló fiatal pilóták tesztjén.

  • Tsunoda az AlphaTaurival tesztel, szabadedzésekre is beültethetik

    Tsunoda az AlphaTaurival tesztel, szabadedzésekre is beültethetik

    Yuki Tsunoda minden valószínűség szerint a Forma-1-es debütálás küszöbén áll, vélhetően Daniil Kvyat helyét veszi majd át az AlphaTaurinál.

    Ezt már Helmut Marko is előrevetítette, de most mindezt az is igazolja, hogy a japán a héten tesztelni fogja Imolában a 2020-as AlphaTaurit.

    „Imolában először lesz alkalma Forma-1-es autóba ülni, szóval bele kell rázódnia” – mondta róla Franz Tost, a csapatfőnök. „300 kilométert szeretnénk, ha futna, majd lehetőség szerint Bahreinben vagy Abu Dhabiban szabadedzésre is beülhet egyik autónkba. Majd meglátjuk. Minden attól függ, hol végez a Formula 2-ben. Ha marad a legjobb négyben, meglesz a szuperlicensze. Ha visszacsúszik ötödiknek, két edzés kell, hogy meglegyen az elegendő pontmennyiség.”

    Ám ne felejtsük el, hogy az ülésére azért még pályázhat az Imolában negyedikként célba érő Daniil Kvyat és Alex Albon is, amennyiben kirúgják a Red Bulltól.

    „Jobb a több jelölt annál, mintha egy sem lenne” – folytatta mosolyogva Tost. „Azt hiszem, erről a Red Bull dönt, de nem sietünk. Jó, ha a szezon vége előtt kiderül, de sok minden függ Tsunoda év végi helyezésétől az F2-ben.”

    Tost legvégül tagadta, hogy csak a Honda miatt kerül be Tsunoda, ha végül őt választják: „Sosem hoztunk döntéseket szponzorok befolyásával a Toro Rossónál és az AlphaTaurinál. Habár úgynevezett testvércsapat vagyunk, a Red Bull jó eredményeket vár tőlünk, így meg kell bizonyosodnunk róla, hogy a pilótáinknak megvannak a megfelelő képességei.”

  • Marko gyakorlatilag elárulta, ki megy jövőre az AlphaTauriba

    Marko gyakorlatilag elárulta, ki megy jövőre az AlphaTauriba

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko elég egyértelmű utalást tett arra, ki vezetheti majd a második AlphaTaurit Pierre Gasly mellett.

    Az osztrák a Sky Germanyvel beszélt az Emilia Romagna Nagydíj időmérője után, és nem rejtegette a véleményét a kiscsapat helyzetéről.

    „Gasly nagyon jól megy idén. Nem megy a Red Bullhoz, mert kell egy vezér az AlphaTaurinak. Jövőre egy nagyon fiatal versenyző lesz mellette.” – magyarázta Marko.

    Ez egyértelműen Kvyat menesztését is jelenti, valamint kizárható, hogy a jelenleg szabad Pérez vagy Hülkenberg érkezne.

    Amikor megkérdezték, Yuki Tsunodáé lesz-e a hely, sejtelmesen megerősítette a hírt: „Így is mondhatjuk.”

    Yuki Tsunoda
    Fotó: Josh Kruse / Scuderia AlphaTauri / Red Bull Content Pool
  • Senna előtt tiszteleg Pierre Gasly időmérős negyedik helyével is

    Senna előtt tiszteleg Pierre Gasly időmérős negyedik helyével is

    A gyakorláson elért 4. helye után Gasly azt nyilatkozta, szeretné ezt megtartani az időmérőre is. A francia nem is emelte el a gázról a lábát, eddigi legjobb szombati eredményét beállítva indulhat majd a második sorból az Emilia Romagna Nagydíjon.

    Az AlphaTauri pilótája az első ötben végzett az első két szakaszban, aztán a Q3-ban Daniel Ricciardo elé is, mindössze három tizedre volt Max Verstappentől. Ezzel az 2019-es Német Nagydíj után indulhat ismét a negyedik rajtkockából.

    Gasly Ayrton Senna emlékére dedikált sisakban versenyez a hétvégén, neki ajánlotta ezt az eredményt is.

    „Ez egy jó nap volt számomra. A legjobb időmérőm volt a csapattal, negyedik hely, ez volt a legjobb a Red Bullal is. Itt, Imolában utolérni ezt különleges nekem.”

    „Már gyerekkoromban nagy Senna szurkoló voltam, emiatt van ez a sisak. Az egyik példaképem, miatta is fontos volt, és a csapatnak is, hiszen 25 kilométerre vagyunk a bázisunktól.”

    A vasárnapi esélyekről Leclerc-t és Ricciardót emelte ki, mint fenyegetést a középmezőny legjobbja címért.

    „Nagyon szoros a középmezőnyben, a negyeditől a tizedik helyig talán 3-4- tized volt csak köztünk. Ezért fontos lesz, hogy a rajt után is tartsam a helyem.”

    „Nehéz csatára számítok Daniel, Charles meg a többiek ellen. Szerintem jó helyen vagyunk, próbáljuk megtartani, és a lehető legtöbb pontot szerezni.”

    Csapattársa, Kvyat szintén jól zárt. Nyolcadik lett, idén először jutott be a Q3-ba. Gasly szerint júniusi filmes tesztnapjuk segíthetett nekik a pálya gyors feltérképezésében.

    „Ez egy nagyon nehéz pálya, át kell menni a kerékvetőkön, de rá kell érezni az autóra, hogy mindent ki tudjunk hozni belőle. Persze akkor még nem teljes motorbeállításokkal mentünk, kb. 15 kört tettünk meg. Viszont minden kis előnyt elfogadunk, jó döntést volt itt forgatni.”

  • Az F1 szakértője szerint Albon nem a Red Bull kötelékében folytatja!

    Az F1 szakértője szerint Albon nem a Red Bull kötelékében folytatja!

    Pierre Gasly bejelentését követően az F1 hivatalos szakértője szerint kijelenthető, hogy a Red Bull év végén el fog búcsúzni Daniil Kvyattól.

    Pierre Gaslyval már második pilótáját tette véglegessé az osztrák alakulat, ezzel már csak Albon és Kvyat sorsa kérdéses.

    Gasly jó teljesítményt nyújt idén, monzai győzelme is bizonyítja, hogy sokat lépett előre Red Bullos korszaka óta. Mégis az AlphaTaurinál marad majd, ahol nem lesznek nagy elvárások vele szemben.

    Igaz, az a csapat, már nem a Red Bull junior istállója, hanem inkább testvéri szerepet tölt be a nagycsapat mellett. Az f1.com szakértője, Lawrence Barretto szerint azért történhetett meg a változás, mert kiapadt a fiatal tehetségek sora a bikásoknál. Emellett egy második okot is említ:

    „Egy Gasly kaliberű pilóta nem csak azért jó a csapatnál, mert előkelőbb helyekért küzdhetnek a középmezőnyben, hanem mert mentorként is szolgálhat egy fiatal számára. A Red Bull vezetőségének kommunikációja alapján a nagycsapathoz való visszatérés számára nem opció.”

    Újonc ülhet majd a második autóban, nagy valószínűséggel a Honda által támogatott Yuki Tsunoda. Nem csak ő jelölt azonban a helyért, de szóba jöhet a jelenlegi csapattárs, Kvyat, de akár még Albon is.

    Az orosz nem volt elég kiegyensúlyozott idén, de Albon iránt Helmut Marko még türelemmel van idén, azonban vészesen fogy az idő, hogy bizonyítson.

    „Átrakják a kiscsapatba, hogy ott kapjon egy második esélyt? Vagy másodjára is megválnak tőle? – találgat Barretto. De valamiért az nem vetül fel, hogy Albon az élcsapatnál maradjon