Címke: Daniil Kvyat

  • Menedzsere szerint az idei év Kvyat utolsó esélye

    Menedzsere szerint az idei év Kvyat utolsó esélye

    Menedzsere, Nicolas Todt szerint Daniil Kvyat az utolsó esélyét kapta meg arra, hogy sikeressé váljon a Forma-1-ben.

    Kvyat karrierje jól indult 2014-ben, mert egy év múltán, 2015-ben már a Red Bull színeiben versenyzett. Ám 2016 elején visszafokozták oda, ahol kezdte: a Toro Rossóhoz. Majd 2017 őszén végül onnan is kirúgták, és az egész Red Bull junior programból. A Ferrarihoz került 2018-ra, ahol szimulátoros fejlesztőversenyzőként tevékenykedett. 24 évesen pedig újabb esélyt kapott a Red Bulltól, ugyanis újra leigazolta a Toro Rosso 2019-re.

    „A Forma-1-ben mindig nehéz második esélyt kapni” – mondta a Corriere dello Sport hasábjain Nicolas Todt, aki egy népszerű menedzser, hiszen ő egyengeti többek között Charles Leclerc és Mick Schumacher útját is.

    A francia szerint Kvyat a Red Bulltól történő kirúgása után kicsit magába nézett, és elgondolkodott.

    „Meg akarta érteni, mi történt, eközben pedig jó munkát végzett a Ferrarinál. Az ő helyzete Felipe Massa-éra emlékeztet, ő 2004-ben tért vissza a Sauberhez egy év szünet után. 2 év múltán pedig már Michael Schumacher mellett találta magát a Ferrariban.”

    „Nem akarok álmodozni, de Daniil egy tehetséges pilóta és remek atléta, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy sokkal műveltebb lett. Tolsztojt és Dosztojevszkijt olvas. Ez egy nagyon intelligens és önmagát ismerő emberre vall. A Forma-1-be tehát érettebben és kevésbé érzelmesen tér vissza. Természetesen hoznia kell az eredményeket, de azt is megérti, hogy ez egy komoly esély, és többet biztosan nem kap már” – zárta gondolatát Todt.

  • Nagyon trendi lift-szelfit tolt Danyiil Kvjat és Kelly Piquet

    Nagyon trendi lift-szelfit tolt Danyiil Kvjat és Kelly Piquet

    Danyiil Kvjat már több éve jár a háromszoros Forma-1-es világbajnok Nelson Piquet idősebbik lányával, a 30 éves Kelly-vel. Gyakran fotózkodnak együtt, és idén már az F1-es paddockba is visszatérnek majd, hiszen Kvjat ismét a Toro Rosso versenyzője lesz.

    Most egy liftes szelfit posztoltak, ami akár egy divatmagazinba is beillene, bár lássuk be, ez inkább a modellkedésben is jártas Kelly érdeme, kevésbé Danyiilé.

    https://www.instagram.com/p/Bs-jUCdnuYI/

  • Vettel nem aggódik a fejlesztőpilóták távozása miatt

    Vettel nem aggódik a fejlesztőpilóták távozása miatt

    Sebastian Vettel nem aggódik amiatt, hogy a Ferrari eddigi szimulátor pilótái távoztak, szerinte ugyanis hamar találnak majd egy kiváló embert erre a feladatra.

    A Ferrarinak tavaly két fejlesztő pilótája is volt Danil Kvyat és Antonio Giovinazzi személyében. Előbbi a Toro Rosso utóbbi pedig a Sauber állandó pilótája lesz idén, így jelenleg nincs a vörösöknek olyan versenyzője aki a szimulátorban tesztelhetne.

    Korábban arról szóltak a pletykák, hogy Robert Kubica kaphatja meg ezt a szerepkört, de ő végül a Williams ajánlatára bólintott rá. A Ferrari szerződésben áll Marc Genével és Davide Rigonnal is, akik alkalmanként beugrottak szimulátorozni, de a Scuderia valószínűleg egy új embert keres majd a szimulátorba.

    „Személy szerint én magam nem vagyok nagy rajongója a szimulátornak, mert nem túl szórakoztató. Ugyanakkor viszont ez rendkívül fontos is.” – kezdte Vettel.

    „Nagyon hálásak vagyunk a srácoknak akik időt szántak erre, nem ez a legszebb munka péntek esténként, különösen mikor fiatal vagy, de rendkívül fontos, minden itt adódik össze. Mindenki elvégezte a rá eső feladatát, és rendkívül megtisztelő számunkra, hogy kezünkben foghatjuk a kormányt és irányíthatjuk azt az autót amit közösen hoztunk létre.” – folytatta.

    „Biztos vagyok benne, hogy 2019-re találunk egy olyan embert, aki tökéletesen és gyorsan beilleszkedik, szóval biztos vagyok benne, hogy ezen a területen is erősek leszünk.” – zárta a négyszeres világbajnok.

    Könnyen elképzelhető, hogy a Ferrari a saját akadémiájából bíz meg valakit erre a feladatra, de felmerült már többek között Szergej Szirotkin neve is.

  • Már idén vezethet majd Danyiil Kvjat

    Már idén vezethet majd Danyiil Kvjat

    Danyiil Kvjat már idén visszaülhet a Toro Rossoba. Ugyan idén nincs versenyzői ülése, csak jövőre lehet ismét az F1-es mezőny tagja, de a szezon utáni abu dhabi Pirelli teszt második napján már vezethet majd.

    „Minden kilométer, amit megtehet az autóval, hasznos számára.” – mondta a Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost. „A terv az, hogy kilométereket gyűjtsön és szokja az új gumikat, hogy képbe kerüljön az autóval, bár a jövő évi autó aerodinamikája más lesz.”

    Az orosz versenyző, aki idén a Ferrari fejlesztő versenyzője volt, egyelőre nem volt még üléspróbán, de erre sor fog kerülni az elkövetkező két hétben.

  • Todt örül Kvyat visszatérésének

    Todt örül Kvyat visszatérésének

    Jean Todt örül, hogy Daniil Kvyat visszatér a Formula 1-be.

    Az orosz pilóta tavaly került ki a Red Bull Programból, majd csatlakozott a Ferrarihoz, ahol is eddig fejlesztő versenyzői státuszban volt alkalmazva. Ám miután az osztrák csapat bejelentette, hogy Daniel Ricciardo helyére Pierre Gasly lép, a választás ismét Kvyatra esett, hogy elfoglalja a francia helyét a Toro Rossonál.

    ,,Nagyon tehetséges versenyző, amit már bizonyított.” – kezdte Todt az FIA elnöke. „A fiam a menedzsere, örülök, hogy visszatér. Jövőre jó autója lesz, jó motorral, ezért biztos vagyok benne, hogy jól fog teljesíteni.”

    Todt azt is kifejtette, hogy nem ért egyet azokkal a nézetekkel, miszerint az orosz versenyzőt kulcsfontosságú hibái miatt kellett meneszteni korábbi csapatából.

    ,,Volt pár hibája, és ha még mindig az F1-ben van, azt jelenti, hogy tehetséges versenyző. Ha túl sokat hibázol, egyszerűen kikerülsz innen, ha viszont itt vagy, akkor az a teljesítményed miatt van.” – zárta a francia.

    Szerző: Csonka Nikolett

  • Horner: Kvyat megérdemli az újabb lehetőséget

    Horner: Kvyat megérdemli az újabb lehetőséget

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke úgy véli, Daniil Kvyat megérdemli az újabb lehetőséget.

    Már egy ideje hallani lehetett, hogy mire készül a Toro Rosso, múlt hétvégén Szocsiban pedig be is bizonyosodott, hogy a pletykák igazak, és 2019-ben Kvyat vezeti majd az egyik Toro Rossót.

    Kvyat 2014-ben, a Toro Rosso színeiben debütált az F1-ben, majd egy évet követően az energiaitalosok nagy csapatának tagja lett. A fiatal orosz tündöklése nem tartott sokáig, 2016-ban a Spanyol Nagydíjat megelőzően a Toro Rossóba száműzte őt Helmut Marko.

    Kvyat ezt követően a Toro Rossótól is távozni kényszerült, időközben pedig a Ferrarinál is tevékenykedett mint tesztpilóta.

    „Ez nagyszerű Daniil számára. Eltöltöttem vele egy kis időt a nyári szünetben, jó formában van. Nagy dolog volt számára 2016-tól a Red Bullt vezetni, majd tulajdonképpen ismét a junior csapatba került. Nem hiszem, hogy sikerült ezt feldolgoznia” – mondta Horner.

    „Megvan a tempója, 2013-ban bajnoki címet nyert a GP3-ban, valamint 2015-ben is volt néhány nagyon jó futama. Úgy vélem, megérdemli a második esélyt. Érdekes lesz látni, hogy mire megy vele” – tette hozzá.

    Kvyat csapattársának kilétét homály fedi, miután az energiaitalosok egyelőre nem ismertették az orosz 2019-es társát.

  • Verstappen támogatja Kvyat visszatérését

    Verstappen támogatja Kvyat visszatérését

    Max Verstappen egyetért a Red Bull azon döntésével, mely szerint adnak még egy esélyt az egyszer már kirúgott Daniil Kvyatnak.

    2016-ban a Red Bull pont Max Verstappen miatt küldte vissza az oroszt a Toro Rossóhoz és a következő év végén a bikások még a kiscsapattól is elküldték. A most 24 éves pilótát azonban újra alkalmazzák jövőre, mert az idei szezonban újra fel tudta magát építeni a Ferrari szimulátoros pilótájaként. Verstappen szerint jó döntés volt újra beültetni Kvyatot:

    „Tapasztalt, ismeri a csapatot, a csapat is őt” – mondta a holland De Telegraafnak. „Ez hasznos lesz jövőre, főleg, hogy a Toro Rosso jövőre kicsit több alkatrészt kap a Red Bulltól. Szerintem ez a jó döntés. Nem is tudok nagyon mást elképzelni, aki jöhetett volna. A Red Bull ifjoncok közül senkinek sincs elég licenszpontja az F1-hez. Igaz Daniil nem vezetett F1-es autót egy ideje, de így is lehetséges, hogy tudott fejlődni.”

  • Marko: Wehrlein ott van a Toro Rosso listáján 2019-re

    Marko: Wehrlein ott van a Toro Rosso listáján 2019-re

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko elismerte, hogy a Toro Rosso 2019-es második ülésére sokak mellett Pascal Wehrlein is esélyes.

    Az Orosz Nagydíj szombatján hivatalosan is bejelentették Daniil Kvyat visszatérését, az orosz Pierre Gasly helyére érkezik 2019-től. A másik ülés jelenleg Brendon Hartley-é, de azt még nem tudni, kié lesz jövőre. Wehrlein amiatt lehet erre nagy esélyes, mert év végén szakít a Mercedesszel és szabadon igazolhatóvá válik. Állítólag Wehrlein múlt héten Grazban találkozott Markoval, aki ki is jelentette, így hogy a német elérhető, potenciális jelölt lett.

    „Ez így már más, igen” – mondta az osztrák Autosport hasábjain. „Még nem döntöttünk ez ügyben, hosszú a listánk.”

    Azonban Christian Horner cáfolta ezt a lehetőséget. Azt mondta az Autosportnak, hogy szerinte Wehrlein máshol fog versenyezni: „Úgy tudom, hogy a Formula E-be tart.”

    Megkérdezték Hornert arról is, hogy szerinte változna-e ez a dolog, ha a német F1-es ajánlatot kapna: „Ezt belsőbb körökben vitatnánk meg. Számos lehetőségünk van. Szerintem sok az időnk is, semmit sem kell elsietnünk.”

    Eközben Marko azt is megerősítette, hogy Mick Schumacher sosem volt valódi jelölt az ülésre, hiába remekel mostanában a Forma 3-ban és valószínűleg bajnok is lesz.: „Nem, egyáltalán nem. Szerintem ez túl korai lenne neki, nézzük meg, mit tud az F2-ben.”

    A Ferrari nemrégiben jelentette ki, hogy szívesen fogadnák Schumachert kötelékükben, aki valószínűleg az F2-ben folytatja, annak ellenére is, hogy meglesz az elegendő licenszpontja az F1-hez. A Red Bull akkor hozta el Verstappent, amikor még a holland a Forma 3-ban versenyzett. Emiatt Markot megkérdezték arról is, lát-e párhuzamot a két pilóta között, de így válaszolt: „Nem, egyáltalán nem.”

    Hartley jövője egyelőre tisztázatlan, maga az érintett azonban azt mondta, hogy hosszú távú megállapodása van a Red Bullal. De amikor Markot kérdezték meg erről, világosan válaszolt, hogy mit kell ahhoz tennie, hogy megtarthassa a helyét: „Le kell győznie Gaslyt ezen a maradék 5-6 versenyen.”

    Még Esteban Ocon is szóba kerülhetne, ha megszabadulna a Mercedeses köteléktől, úgy, mint Wehrlein. Viszont Toto Wolff egyértelművé tette, hogy ilyen nem fog történni.

  • Hivatalos: Danyiil Kvjat visszatér

    Hivatalos: Danyiil Kvjat visszatér

    A Toro Rosso ma hivatalosan is bejelentette, hogy Danyiil Kvjat visszatér a csapathoz.

    Ritkán esik meg a Red Bullnál, hogy egy korábban menesztett versenyző vissza tud hozzájuk térni, az orosz versenyzőnek azonban sikerült.

    Kvyat 2014-ben debütált a Forma-1-ben a Toro Rossónál, majd 2015-ben átülhetett a főcsapat, a Red Bull autójába. Nem voltak azonban megelégedve vele, így 2016-ban szezon közben helyet cserélt Max Verstappennel, tehát az orosz visszakerült a fiókcsapathoz. A 2017-es szezont azonban már nem fejezhette be, a csapat elküldte.

    Idén a Ferrari fejlesztőversenyzőjeként tevékenykedett, 2019-ben azonban ismét visszatérhet oda, ahol elkezdődött F1-es pályafutása.

    Kvjat nagyon boldog, hogy visszatérhet:

    „Először is szeretném megköszönni a Red Bullnak és a Toro Rossonak, hogy újra a Forma-1-ben versenyezhetek, és örülök, hogy ahhoz a csapathoz térhetek vissza, amelyet már nagyon jól ismerek. A Toro Rossonál mindig is otthon éreztem magam, és így lesz ez jövőre is. Köszönettel tartozom a Ferrarinak is, amiért hittek a vezetési képességeimben, és emiatt közel maradhattam a Forma-1-hez mint a fejlesztő pilótájuk. Ugyan a munkám elsősorban a szimulátorozásról szólt ott, mégis sokat tanultam, és most erősebb és jobban felkészült vagyok, mint amikor elhagytam a Toro Rosso csapatát. Soha nem adtam fel azt, hogy versenyezhessek, még mindig fiatal vagyok, és jó formában tartottam magamat, hogy készen álljak ha jönne egy másik lehetőség. A legjobbamat fogom nyújtani, ezt várja a csapat is, és már nagyon várom, hogy újra elkezdődjön az egész.”

    Franz Tost ennyit tett hozzá:

    „Pierre Gasly meggyőző teljesítményt nyújtott mióta bemutatkozhatott a Forma-1-ben, és emiatt jövőre csatlakozhat az Aston Martin Red Bull Racing csapatához. Megérdemelte, és a Toro Rosso szemszögéből nézve büszke vagyok rá, hogy egy újabb Red Bull junior pilóta Helmut Marko programjából felkerül a Red Bull Racinghez, – a küldetésünk teljesítve! Az, hogy Danyiil visszatér, arról annyit, hogy azt hiszem, hogy megérdemel egy újabb lehetőséget a Forma-1-ben. Ő egy magasan képzett autóversenyző, fantasztikus a nyers tempója, amit már számtalanszor bizonyított a karriere alatt. Voltak nehéz helyzetei a múltban, de biztos vagyok benne, hogy idővel beért emberileg, és most már megmutathatja majd a tagadhatatlan képességeit a versenypályán. Keményen dolgozunk azon, hogy egy jó csomag várja majd, és azt gondolom, hogy még csak most jön el az ő ideje. Ezért vagyok boldog, és örömmel üdvözlöm újra a csapatunknál, hogy egy sikeres szezont teljesíthessünk.”

  • Nicolas Todt is segíti Kvyat visszatérését az F1-be

    Nicolas Todt is segíti Kvyat visszatérését az F1-be

    A neves menedzser, Nicolas Todt maga mondta el, hogy most már Daniil Kvyat útját is ő egyengeti és emiatt könnyen lehet, hogy az orosz hamarosan visszakerülhet az F1-be.

    A 24 éves pilóta már megélt 4 kalandos évet a Forma-1-ben. A Toro Rossónál jól indult a pályafutása, előléptették a nagycsapathoz, majd bő 1 év múlva visszafokozták a kiscsapathoz, végül a kiegyensúlyozatlan teljesítménye miatt megváltak tőle a 2017-es Amerikai Nagydíj után. Kvyatot 2018 elején a Ferrari szerződtette szimulátoros- és fejlesztőpilótának, de könnyen lehet, hogy újra alkalmazza az oroszt a Toro Rosso, hiszen nem állnak sorba a tehetségek a Red Bull akadémiáján.

    „Már pár hónapja menedzselem Daniil karrierjét” – mondta a Motorsport.com hasábjain Todt, aki egyébként Charles Leclerc menedzsere is. „Szívesen segítek egy olyan tehetségnek, mint ő, szerintem befejezetlen ügye van az F1-ben.”

    Gyakran nevezik torpedónak Kvyatot a kiszámíthatatlan és agresszív vezetési stílusa miatt. A sebessége mindig is megvolt, nem úgy, mint az érettsége. Azonban Helmut Marko szerint korábbi protezsáltjuk bölcsebb és megfontoltabb lett, mióta oldalvonalon kívülre került.

    „Szerintem érettebb lett, de nem sietünk a Toro Rossot illető döntések kapcsán” – idézi az osztrákot a Motorport.com. „Megoldjuk a pilótaproblémáinkat, van egy hosszú listányi nevünk.”

    A jelenlegi pilóták között elég nagy a különbség, Pierre Gasly a Red Bullhoz tart, míg Brendon Hartley napjai a Forma-1-ben valószínűleg meg vannak számlálva. Kvyat mellett egy másik ex-f1-es neve is felmerült a Toro Rossónál, azé a Pascal Wehrleiné, aki állítólag igen előkelő helyen szerepel a listán és nemrég engedte el a kezét a Mercedes.