Címke: Daniil Kvyat

  • Gyorsan fogy a Red Bull türelme: Európába érve helyet cserél Gasly és Kvjat! (Áprilisi tréfa)

    Gyorsan fogy a Red Bull türelme: Európába érve helyet cserél Gasly és Kvjat! (Áprilisi tréfa)

    A Red Bull nagy reménységeként érkezett a Forma-1-be Pierre Gasly 2017-ben, a szezon végén, a Toro Rossóhoz, mikor onnan Carlos Sainz a Renault-hoz távozott, Danyiil Kvjatot pedig kirúgta a csapat.

    Gasly tavaly már teljes szezont teljesített és jócskán túl is teljesítette Le Mans-győztes csapattársát, Brendon Harrtley-t. Mivel idén Daniel Ricciardo a Red Bulltól a Renault-hoz igazolt, megnyílt a kapu Gasly előtt, az energiaitalosok pedig boldogan ültették át francia üdvöskéjüket a főcsapatba, azt remélvén, hogy méltó ellenfele lesz Max Verstappennek.

    Ezidáig azonban nem tudja felvenni a tempót holland csapattársával. Gasly kettőből kétszer nem tudott időmérőn a Q3-ba jutni, és a versenyeken is távol marad Verstappentől. Míg Max 27 ponttal harmadik a bajnokságban, addig Gasly mindössze négy pontot tudhat magáénak, ezzel pedig a tizedik helyen áll a pontversenyben.

    Közismert, hogy a Red Bull, s legfőképpen a csapat tanácsadója, Dr Helmut Marko nem túl türelmes az ifjoncokkal, ha teljesítményről és bizonyításról van szó. Nincs ez másként Gasly esetében sem, akit Európába érve visszaültetnek a „kis csapatba”, a Toro Rossoóba, míg helyére ismét, a már sokszor elküldött, majd visszahívott Danyiil Kvjat ülhet be.

    A Red Bull reményei szerint a már rutinos orosz tavaly a Ferrarinál töltött fejlesztő versenyzői tapasztalatai hasznosak lehetnek számukra, és jobb hátszelet tud majd biztosítani Verstappennek a szezon további részében. Hiszen a cél kétségtelenül az, hogy Verstappent éles harcba küldjék minimum a bajnokság egyik top3-as pozíciójáért, de talán a bajnoki címért is.

    „Pierre nagyon akar, igyekszik jól szerepelni, de nagyon görcsös, és ez rányomja a bélyegét az eredményeire is.” – értékelte Marko Gasly teljesítményét. „Talán túl korai volt őt a Red Bullba ültetni, Brendon (Hartley) mellett talán túlbecsülte és túlbecsültük a felkészültségét. Így jobbnak látjuk, ha visszaül még a Toro Rossóba, hogy több rutint gyűjtsön, elsősorban nem is vetezéstechnikailag, hanem mentálisan. Pierre még csak 23 éves, semmiről nem késett le.”

    „Danyiilt ugyan mi magunk küldtük el korábban, de a Ferrarinál töltött egy éve, mint fejlesztő versenyző, valamint a kirúgás ténye, jó hatással volt rá.” – folytatta Marko. „Érettebb lett, megértette, hogy miért kellett korábban távoznia, tanult belőle, és úgy véljük megérdemel még egy esélyt a Red Bullnál. Ezen kívül a Ferrarinál szerzett tapasztalatai is hasznosak lehetnek számunkra. Kiváló hátvédje lehet Verstappennek, akivel kétségtelenül az a célunk, hogy győzelmekért és a bajnoki címért küzdhessünk.”

    Update: Cikkünk április 1-jei tréfa volt. A Gasly rajongóktól ezúton is elnézést. 😉

  • Aleshin: Kvyat visszatérhet a Red Bullhoz

    Aleshin: Kvyat visszatérhet a Red Bullhoz

    Mikhail Aleshin nem tartja kizártnak, hogy egyszer még újra a Red Bull versenyzője lesz a honfitársa Daniil Kvyat.

    A Toro Rosso jelenlegi pilótája, aki apai örömök elé néz, elég hányatott sorsa volt az elmúlt években. Előbb elvesztette a helyét a Red Bullnál, amikoris visszafokozták a Toro Rossohóz, majd egy évvel később ott is lapátra került. Egy év szünet után azonban újra az energia italosok ifi csapatát erősíti.

    A jelenlegi Le Mans és egykori IndyCar versenyző, Mikhail Aleshin igen is lehetségesnek tartja, hogy Kvyat egy napon újra a nagy csapat autóját vezeti majd.

    „Jó volt látni Kvyatot, ahogy megmutatta magát és nem hagyta, hogy megelőzze őt Gasly. Nehéz megmondani, hogy a francia miért vezetett ilyen semmitmondóan, de ha Kvyat továbbra is ilyen szellemben fog vezetni, akkor minden reményünk meglehet ahhoz, hogy Daniil újra egy erősebb csapatot fog erősíteni. Megértem, hogy az ilyen gondolatok koraiak lehetnek, de számunkra ez a helyzet most pozitív.” – fogalmazott az orosz.

     

  • Horner még nem helyezne nyomást Gaslyra

    Horner még nem helyezne nyomást Gaslyra

    Pierre Gasly főnöke, Christian Horner bízik a fiatal franciában annak ellenére is, hogy nem alakult számára sallangmentesen a szezonkezdet.

    Gaslyt a Toro Rossótól léptették elő, a Renault-hoz távozó Daniel Ricciardo helyére. A téli teszteken kétszer is összetörte Red Bullját, majd kiesett a Q1-ben a melbourne-i időmérőn, és a futamon sem tudott a TOP 10-ben végezni.

    „A Forma-1-ben nagy a nyomás, túl korai lenne még bármilyen következtetést levonni”- védte meg pilótáját Horner. „Pierre keményen harcolt a nehéz szombati nap után, de kell neki egy problémamentes hétvége. Péntektől kezdve fejlődött, értékes visszajelzéseket adott a mérnököknek is. Igazából nagyon versenyképes volt, csak ezen a pályán nehéz előzni. Tudjuk, hogy megvan a sebessége, jönni fognak az eredmények.”

    Ezután már néhányan fel is vetették, hogy Gaslyt akár le is válthatják a tapasztaltabb Toro Rosso pilótára, Daniil Kvyatra, főleg hogy az orosz remek hétvégét zárt, hiszen 10. lett. Egyébként őt nem tudta megelőzni a végén a 11. helyezett Gasly. Ám Igor Yermilin, az orosz autósport-szövetség egyik vezetője igyekezett reális maradni.

    „Szerintem erről még szó sincs” – mondta. „Pierre a csapat hibája miatt került ilyen helyzetbe a versenyen, tudjuk, hogy Melbourne-ben alig van előzési lehetőség. A sebessége amúgy is megvan.”

  • Úton a legifjabb F1-es baba!

    Úton a legifjabb F1-es baba!

    Újabb „F1-es baba” érkezik, és újabb apukával bővül a mezőny, méghozzá Danyiil Kvjat személyében!

    Kiderült ugyanis, hogy a Toro Rosso orosz versenyzőjének barátnője, a háromszoros F1-es világbajnok Nelson Piquet idősebbik lánya, Kelly várandós.

    A 30 éves Kelly és a 24 éves Danyiil már több éve egy párt alkotnak, most pedig úton van első gyermekük.

    Gratulálunk!

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    I hope your eyes are as beautiful as the colour of the sea ???? #LightOfMyLife @danydk1

    Kelly Piquet (@kellypiquet) által megosztott bejegyzés,

  • Az idei Danyiil Kvjat utolsó esélye

    Az idei Danyiil Kvjat utolsó esélye

    Dr Helmut Marko hangsúlyozta, hogy nagyon elégedett a Red Bull 2019-es versenyzőpárosával.

    Daniel Ricciardo a Renault-hoz távozott, így Max Verstappen új csapattársa Pierre Gasly lett.

    „21 évesen Max már az ötödik szezonját kezdi, immáron vezetőként az egyik legversenyképesebb csapatban.” – mondta Marko a Speed Weeknek.

    „Pierre Gasly a szezon első felében pontokat fog szerezni, a második felében pedig már Max kihívója lesz.”

    A Toro Rosso versenyzőpárosát idén Alexander Albon és a már nem először visszatérő Danyiil Kvjat alkotja majd.

    „Tapasztalatot gyűjtött (amíg nem volt versenyzői ülése) és tudja, hogy ez az utolsó esélye.” – mondta Marko Kvjatról. „Eddig hozza az elvárásokat, ahogy Alex Albon is, aki mindannyiunkat meglepett. Nagyon hamar felvette a tempót és bátor vezetési stílust mutatott.”

    Miután a Red Bull a Renault erőforrást Hondára cserélte, Marko legalább öt futamgyőzelmet jósol idén a csapatnak.

  • Tost néha az óvodában érzi magát a sok fiatal versenyző miatt

    Tost néha az óvodában érzi magát a sok fiatal versenyző miatt

    A Formula 1-ben egyre több fiatal versenyző kap szerepet, Max Verstappen, Esteban Ocon, Daniil Kvyat, Lance Stroll, George Russell és Lando Norris mind tinédzserként csatlakozhatott a mezőnyhöz, és valamennyien Franz Tost figyelő szemei előtt tanulhatták meg a sportág csínyját-bínját.

    Az osztrák szakember viccelődve elmondta, néha emiatt úgy érzi, mintha egy óvodát vezetne, és nevetve még hozzátette, az igazi probléma nem a „gyerekekkel” van, hanem az apukákkal.

    ,,Nem a versenyzők jelentik a problémát, sokkal inkább az édesapjuk. Mikor látod, hogy Jos (Verstappen) és Lawrence (Stroll) sétálgat a paddockban, akkor néha olyan érzése támad az embernek, mintha a játszótéren lenne.”

    ,,A pilóták ugyanakkor sokkal felkészültebbek. Rengeteget dolgoznak együtt a mérnökökkel és rengeteg információt kell szolgáltatniuk nekik, ilyen problémákkal viszont az alacsonyabb kategóriákban még nem találkoztak, ezért nem akarjuk túlterhelni ezeket az ifjoncokat, mert akkor megtörnek még a verseny kezdete előtt. Az első pár futam alatt fel kell őket készíteni, ugyanis ami előttük áll, az nem egy könnyű feladat.”- ismertette álláspontját Tost.

  • Egginton: Kvyat idén motiváltabb lesz, mint valaha volt

    Egginton: Kvyat idén motiváltabb lesz, mint valaha volt

    A Toro Rosso orosz versenyzője, Daniil Kvyat első Forma-1-es korszaka olyan volt, mint egy hullámvasút: egyszer fent, egyszer lent. Azonban a Ferrarinál töltött egy év után Jody Egginton úgy véli, hogy a Red Bull egykori pilótájának benőtt a feje lágya.

    Kvyat egy év kihagyás után fog visszatérni a száguldó cirkuszba. Az orosz pilóta utoljára a 2017-es Amerikai Nagydíjon állhatott rajthoz, ami után az új-zélandi Brendon Hartley vette át a helyét a csapatnál. A GP3 egykori bajnoka az energiaitalosok színeiben is versenyzett, ahol az együtt töltött két év alatt kétszer állhatott dobogóra.

    Kvyatnak a tavalyi Forma-2-es bajnokság thaiföldi élmenője, Alexander Albon lesz majd a csapattársa a faenzai istállónál. Jody Egginton, aki a Toro Rosso technikai részének vezető helyettese, szerint a Ferrari rengeteget segített a fiatal orosz pilótának az együtt töltött egy év alatt.

    „Nagy előny számunkra, hogy Daniil rengeteg időt töltött a Ferrari szimulátorában,” – véli Egginton. „Ha egy versenyző egy kisebb kihagyás után tér vissza, akkor másképp fog tekinteni a dolgokra. Daniilnak volt ideje átgondolni a dolgokat és összeszednie magát, hogy újult erővel vágjon neki az egésznek. A visszajelzései hasznosak voltak a számunkra és biztos vagyok benne, hogy olyan jól fogunk dolgozni közösen, mint a 2014-es év során.”

    Az orosz rengeteg kalamajkában benne volt az előző pár szezonba, azonban nagyon úgy tűnik, hogy idén egy másik oldaláról ismerhetjük majd meg őt. „Nagyon motivált és nagyon jó munkát végez,” – tette hozzá a Toro Rosso technikai részlegének vezető helyettese.

  • Albon életében először vezethetett Forma-1-es autót Misanóban

    Albon életében először vezethetett Forma-1-es autót Misanóban

    A Toro Rosso leendő újonca, Alexander Albon rögtön ki is próbálta a Toro Rosso idei autóját Misanóban a tegnapi nap folyamán.

    A thai versenyző és orosz csapattára, Daniil Kvyat leplezték le a faenzai istálló idei konstrukcióját három nappal ezelőtt. Ezek után az autó bejáratásán mindkét pilóta megtehette első kilométerjeit az új autóval.

    Albonnak ez volt az első tesztje, ahol Forma-1-es autót vezethetett, szóval ez egy kitűnő alkalom volt a Toro Rosso mérnökeinek száméra, hogy megnézzék, hogy mire is képes valójában az ifjú thai fiatalember. Albon nem tudott részt venni az Abu-Dhabiban rendezett évzáró teszten még tavaly, ezért Kvyat mellett a GP2-ben versenyző, Sean Gelael vezethette a Toro Rosso tavalyi autóját.

    A thai versenyző már korábban is hangsúlyozta, hogy a legfőbb célja az, hogy a lehető leggyorsabban megértse az autó viselkedését. A fiatal thai azt is elmondta, hogy a Forma-1-es autó egy hatalmas lépés a számára, ugyanis az alsóbb kategóriákban használt autók sokkal lassabbak voltak ahhoz képest.

    „Nyilvánvalóan nehéz feladat áll előttem,” – véli Albon, aki tavaly a harmadik helyen végzett a Forma-2 összetettjében. „Mindössze négy napom vezethetem majd az autót, ami lássuk be, nem valami sok idő. A legfontosabb az, hogy a lehető legkényelmesebben érezzem magam az autóban és az is, hogy a megfelelő tempóm is meglegyen, amilyen gyorsan csak lehet.

    „Nincsenek nagy elvárásaim magammal szemben, azonban már az első naptól kezdve minden tőlem telhetőt meg fogok tenni. Kaptam egy lehetőséget, szóval most kell megmutatnom, hogy mire is vagyok képes valójában.”

    A Toro Rosso azért járatta be ilyen hamar az idei autóját, mert szeretnék valamilyen szinten megkönnyíteni a saját dolgukat a barcelonai tesztek előtt. Minden csapat összesen 100 kilométert tehet meg maximum ezen tesztek vagy filmezős napok során

    Az alábbi videóban pedig megnézhetitek, ahogy Daniil Kvyat elsuhan a célegyenesben, Misanóban az STR14-essel! Forrás: Toro Rosso Twitter

  • Tost: Kvyat megérdemelt egy újabb esélyt a bizonyításra

    Tost: Kvyat megérdemelt egy újabb esélyt a bizonyításra

    Franz Tost szerint Daniil Kvyat egy újabb esélyt érdemel a bizonyításra, hiába lett menesztve 2017-ben a Toro Rossotól.

    Az olasz kis csapat ma mutatta be új autóját, ahol is a tavalyihoz képest új felállással vágnak neki az évnek, Daniil Kvyat és Alexander Albon személyében, érdekesség, hogy az orosz versenyző ismét annál a csapatnál mutatkozik be, amelyiknél öt ével ezelőtt karrierjét elkezdte.

    2014-ben, miután Sebastian Vettel bejelentette, hogy elhagyja a Red Bullt és a Ferrarihoz szerződik, az osztrák csapatnak gyorsan kellett találnia egy megoldást, és az akkori Toro Rosso pilóták közül Kvyattra esett a választásuk, aki egy szezont teljesítve kapta meg az előléptetést és vált a nagy csapat pilótájává. Azonban 2016-ban négy futamot követően lefokozták, a túl sok hiba miatt, amit elkövetett, helyére Verstappen került, aki meg is nyerte első Red Bullos versenyét ezzel pedig „megforgatta azt a bizonyos kést” az orosz pilótában, aki nehezen tudta feldolgozni a vele történteket. 2017-ben Helmut Marko bejelentette, hogy el vállnak útjaik, és elengedik a pilóta kezét, akit a Ferrari karolt fel, és beültette a szimulátorukba ezzel segítve Vettel és Räikkönen munkáját. Tavaly Ricciardo bejelentése után, Gasly-t léptették elő, ám a helyére érkező pilóta személye sokáig kérdéses maradt. Mivel az osztrák istálló már nem bővelkedik fiatal tehetségekben, és Brendon Hartleyt nem akarták megtartani, így merülhetett fel ismét az orosz versenyző neve, és végül ő nyerte el, a lehetőséget, hogy ismét az F1-ben versenyezhessen.

    Tost elmondta, sosem kételkedtek Kvyat gyorsaságában, azonban azt elismerte, az előléptetés túl korán érkezett a versenyző számára.

    ,,Mindig azt mondtam, hogy egy fiatal versenyzőnek 2-3 év szükséges ahhoz, hogy megértse és megtanulja, hogyan teljesítsen jól az F1 bonyolult világában, azonban Daniil már a kezdetektől megmutatta milyen gyors. Mikor úgy alakultak a dolgok, hogy a Red Bullhoz kell mennie, úgy tűnt, készen áll a kihívásra. Párszor jó teljesítményt mutatott, ám nyomás alatt nem egyszerű és ma már joggal merülhet fel a kérdés, nem volt-e túl korai számára ez az egész.”

    ,,Nehéz időszakon kellett átmennie, mikor visszatért hozzánk 2016-ban, mentális megpróbáltatáson ment keresztül, azonban a vezető képességeiben senki sem kételkedett. Erősen hiszem, hogy megérdemel még egy esélyt, és érzem, hogy a legjobbját még csak ezután fogja megmutatni.”

    A Toro Rosso csapatfőnöke szerint az orosz pilóta segíthet beilleszkedni új csapattársának, aki csak idén fog debütálni a Formula 1-ben.

    ,,Alexnek sokat kell még tanulnia, mint minden újoncnak a Forma-1-ben, ám bebizonyította, hogy helye van itt, hiszen jól teljesített az alsóbb kategóriákban, mint az európai F3-ban, GP3-ban és főleg az F2-ben ahol futamokat is nyert. A tavalyi év második felében az Forma-2-ben az előzéseivel nyűgözött le minket, és győzött meg arról, hogy megfelelően választottunk, mikor rá gondoltunk. Daniil személyében egy tapasztalt csapattársa lesz, akitől sokat tanulhat és eközben a csapat támogatását is élvezni fogja. A Toro Rosso már nagyon várja a 2019-es szezont, két fiatal pilótával a fedélzeten.”

  • Így szól a 2019-es F1-es Honda motor! (Videó)

    Így szól a 2019-es F1-es Honda motor! (Videó)

    Hétfőn mutatkozik be a Toro Rosso STR14, Daniil Kvyat és Alexander Albon 2019-es versenyautója, a Toro Rosso jóvoltából azonban már most belehallgathatunk új versenyautójuk dalolásába.

    Hangerőt feltekerni: így szól a 2019-es Honda erőforrás!