Címke: Daniil Kvyat

  • Albon nem gondol a Red Bullra, még maradni szeretne a Toro Rossóban

    Albon nem gondol a Red Bullra, még maradni szeretne a Toro Rossóban

    Alex Albon elmondta, szemei előtt nem az előléptetés és a Red Bullos ülés lebeg, azt szeretné elérni, hogy jövőre is legyen egy hely számára a Toro Rossoban.

    Az olasz kis csapat színeiben debütáló pilóta a tavaly rosszul teljesítő Brendon Hartley-t váltotta, míg az új-zélandi csapattársa, Pierre Gasly egy év után Daniel Ricciardo távozása miatt felkerült a nagy csapatba. Új felállással vágott hát neki az idei évnek a faenzai alakulat, és nem is bánták meg eddig választásukat, ugyanis a visszahozott Daniil Kvyat és az újonc Albon nagyon jól teljesítenek, ellentétben az előléptetett franciával, akinek pozíciója egyre bizonytalanabb lábakon áll az osztrák istállóban. Az brit-thai versenyző azonban a Hungaroringen elárulta, nem gondol arra, hogy felkerüljön az anyacsapathoz, elsődleges célja az, hogy megtartsa jelenleg ülését.

    ,,Őszintén szólva nem gondolok ezekre a dolgokra, sokkal inkább az foglalkoztat, hogy megtartsam az ülésem jövőre is. Ez az, amire koncentrálok most, ezt a feladatot kell elvégezni.”

    A Toro Rosso a Német Nagydíjon Kvyat dobogós helyének és Albon hatodik pozíciójának köszönhetően az ötödik helyre ugrott fel a konstruktőri tabellán. A fiatal versenyzői meg is jegyezte, hogy megfejtették a titkot és már tudják, mit kell tenniük.

    ,,Úgy vélem szükségünk lenne még pár esős futamra, talán esőtáncot is járni fogunk annak érdekében, hogy újra a pódiumon legyünk.” – viccelődött a brit-thai versenyző.- „Most ötödikek vagyunk, azonban jól tudjuk, nem lesz könnyű ezt a pozíciót megtartani, de a Formula 1 már csak így működik. A sok pont, amit a múlt héten szereztünk, nagy löketet adott a csapatnak. A célom az tehát, hogy itt maradjak és növeljem a pontjaim számát, és a többit meg majd meglátjuk.”

  • Villeneuve: A Red Bull nem tudja kire lecserélni Gaslyt

    Villeneuve: A Red Bull nem tudja kire lecserélni Gaslyt

    Jacques Villeneuve szerint egyetlen magyarázat van arra, hogy Pierre Gasly még a Red Bull pilótája: nem tudják kire lecserélni.

    Amikor Gasly helyzetéről kérdezték, így válaszolt: „Több, mint nehéz. Nagyon, de nagyon messze van attól a szinttől, ahol lennie kellene.”

    Silverstone-ban már úgy tűnt, sikerül formába lendülnie, de Villeneuve nem gondolná, hogy alapvetően változtatna a francia helyzetén az angliai jó szereplés.

    „Miért változtatna?” – tette fel a kérdést a kanadai. „Szerencsés, hogy egyáltalán még ott lehet. A Red Bull és Helmut Marko a múltban sokkal agresszívabban bánt a versenyzőkkel. Ez is azt mutatja, hogy nem nagyon jönnek a saját nevelésű pilótáik, így nem tudják, kivel lehetne pótolni.”

    A korábbi világbajnok nem gondolja, hogy az érettebb Daniil Kvyat jó helyettes lenne.

    „Már volt a csapatnál, szóval miért csinálnák ezt megint? Nem így fognak eljárni. Egy nagy- és kiscsapatnál teljesen más vezetni. Vannak, akik elképesztőek kisebb csapatnál, de nagyobbnál egyáltalán nem. Ez még olyanokkal is megtörténik, akiknek 10 év tapasztalata van.”

  • Kiderült, hogy hívják Kvjat kislányát

    Kiderült, hogy hívják Kvjat kislányát

    Danyiil Kvjat számára bizonyára elképesztő volt ez elmúlt hétvége, hiszen az élet minden területén boldogságot élhetett meg. 

    Miután a Német Nagydíjon, vasárnap sikerült a dobogón végeznie, azt is elárulta az orosz versenyző, hogy szombat éjjel párja, a háromszoros Forma-1-es világbajnok Nelson Piquet lánya, Kelly, életet adott első gyermeküknek.

    Mint kiderült, a brazil-orosz kislány a Penelope nevet kapta. Ezt már sejteni lehetett korábban, mivel a közösségi oldalakon Kelly mindig „Baby P”-nek nevezte.

    Az immáron otthonában felvett videóüzenetében Danyiil arról beszélt, hogy nem lehet szavakba önteni, amit érez, és igazán különleges volt először találkoznia kislányával.

    https://www.instagram.com/p/B0g2BSbI9sl/

  • Stroll szerint egy apró hiba miatt maradt le a dobogóról Hockenheimben

    Stroll szerint egy apró hiba miatt maradt le a dobogóról Hockenheimben

    A Racing Point versenyzője, Lance Stroll szerint a verseny vége felé elkövetett hibája miatt csúszott le a dobogóról a Német Nagydíjon.

    A kanadai volt az első, akinek az autójára felkerültek a száraz pályás gumik az utolsó előtti biztonsági autós fázisban. A Racing Point azért kockáztatta meg ezt, mivel Stroll a mezőny végén volt. Azonban a kockáztatás bejött, ugyanis Stroll az élre került, miután a többieknek is kellett állni a boxba slickekért.

    Stroll végül a negyedik helyen fejezte be a versenyt, ami a legjobb eredménye az idei szezonban, azonban úgy véli, hogy a verseny végén elkövetett hibája miatt tudta őt megelőzni a harmadik helyen végző Daniil Kvyat, aki a Toro Rosso első dobogóját szerezte meg a 2008-as Olasz Nagydíj óta.

    „A nyolcas kanyarban hibáztam, amikor még nedves volt pálya és én voltam az első, aki bevállalta a száraz pályás gumikat,” – mondta Stroll. „A hiba miatt rá kellett mennem egy picit a vizes műfűre, ami miatt lendületet vesztettem és később Daniil emiatt tudott elmenni mellettem. A hiba nélkül biztosan meglett volna a dobogó, azonban így utólag már könnyű véleményt alkotni az esetről, azonban a negyedik helynek is nagyon örülök.”

    Stroll azt is elmondta, hogy a változó körülmények miatt különösen nehéz dolga volt. A Racing Point versenyzője ötször látogatta meg a boxutcát és szerinte ebből négy alkalommal kapott a körülményekhez képest eltérő abroncsokat.

    „Kihívással teli volt ilyen körülmények között versenyezni. Mindegyik kiállásban komoly kockázat volt, ugyanis soha nem lehetett tudni, hogy miként fog alakulni az időjárás. Ötször álltam ki a boxba, és ha jól számolok, akkor négy kiállást is elrontottunk. Rossz gumin mentünk, ami miatt kétszer is megpördültem a versenyen. Azonban az utolsó előtti biztonsági autós fázis közben kiálltam a boxba száraz pályás gumikért, aminek segítségével az élmezőnyben találtam magam.

    „Talán egy kör erejéig álltam az élen. Talán nem is vezettem egy teljes körig sem. A rádión szóltak a fülemre, hogy „Vezeted a versenyt”, szóval valameddig biztosan én voltam az élen, amíg Max meg nem előzött.”

  • Kvyat nyugodt a jövőjét illetően

    Kvyat nyugodt a jövőjét illetően

    Daniil Kvyat elmondta, hogy teljes nyugodtsággal hallgatja a Pierre Gasly Red Bullos jövőjéről szóló pletykákat.

    A francia pilóta idén került fel a nagycsapathoz a Toro Rossótól, ám ott eddig látványosan alulteljesít. A Red Bullt láthattuk már pár alkalommal, hogy igen kegyetlenül bánik a fiatal pilótáival, ezt maga Kvyat is megtapasztalhatta. Így hát nem véletlenül kapnak szárnyra időről-időre olyan pletykák, hogy Gasly távozhat a Red Bulltól. Ha ez valóban így lenne, a megüresedő helyre a legesélyesebb pilóta egyértelműen Kvyat.

    „Nem figyelek más csapatot” – mondta az orosz még csütörtökön. „Ha eljön a megfelelő pillanat, elkezdünk a következő szezonra fókuszálni, tárgyalni, majd dönteni. Jelenleg minden nyugodt, és úgy haladnak a dolgok, ahogy azoknak kell. Nincsenek fejlemények ebben az ügyben.”

  • Hamilton és Russell is büntetést kaphat az időmérő után

    Hamilton és Russell is büntetést kaphat az időmérő után

    A bajnokságot vezető Lewis Hamilton és a Williams újonca, George Russell is vizsgálat alatt van feltartás miatt a mai osztrák időmérő után.

    Mindkét vizsgálandó eset a Q1-ben történt. Hamilton Räikkönent blokkolta, Russel Kvyatot.

    Räikkönen a hármas kanyar felé haladva igen gyorsan közeledett az előtte lévő Hamiltonra, aki látszólag későn vette őt észre, és először a kanyar belső ívén akart annyira lelassítani, hogy elengedje a finnt, de mivel ez nem jött össze, kiengedte autóját a bukótérbe, viszont ezzel együtt is akadályozta versenytársát.

    „Hamilton teljesen feltartott” – panaszkodott Räikkönen a rádión.

    Ha kap büntetést Hamilton, valószínűleg egy háromhelyes hátrasorolásra kell számítani. Ezzel ötödiknek esne vissza.

    George Russell a Q1 legvégén vétett, a nyolcas kanyarban szinte már csak éppen gurulva haladt utolsó gyorskörére készülvén, ekkor érkezett meg azonban versenytempóban Daniil Kvyat, akinek kikerülő manővert kellett alkalmaznia, és azzal, hogy kihajtott a bukótérbe, nem tudott javítani és kiesett 18-ként.

  • A mezőny végéről rajtol majd Daniil Kvyat

    A mezőny végéről rajtol majd Daniil Kvyat

    Az orosz Daniil Kvyat a rajtrács végéről kezdheti majd meg a vasárnapi Francia Nagydíjat miután egy teljesen új erőforrást kapott.

    A két Red Bullos is megkapta a Honda legújabb fejlesztését, miközben Kvyat csapattársa Alexander Albon nem kapott új egységet a belső égésű motorból.

    Az új belsőégésű motor nagyjából 10 lóerő pluszt jelenthet a csapatoknak. Ez az elem önmagában csupán tíz helyes büntetést von maga után, de a Toro Rosso úgy döntött, hogy minden más elemből is újat rak be Kvyat autójába.

  • Többek között Verstappen és Räikkönen szerint se érdemelt volna büntetést Vettel

    Többek között Verstappen és Räikkönen szerint se érdemelt volna büntetést Vettel

    Max Verstappen, Kimi Räikkönen, Carlos Sainz, Nico Hülkenberg, Daniil Kvyat és Lando Norris szerint is hiba volt megbüntetni Sebastian Vettelt a Kanadai Nagydíjon.

    A német világbajnok a verseny 48. körében a 3-as kanyarnál hibázott és ráment a fűre minek következtében autója már nem tapadt be, ezért azon kellett fáradozni, hogy összeszedje azt. Sikerült visszatérni a pályára, pont riválisa Lewis Hamilton elé, akinek fékeznie kellett emiatt. A manővert a versenyfelügyelők szabálytalannak minősítették és 5 másodperces büntetéssel sújtották a világbajnokot.

    Rögtön az eset után több egykori és jelenleg aktív versenyző is Vettel védelmére kelt, legutóbb csapattársa, Charles Leclerc állt ki mellette, és most újabb hat pilóta hangoztatta nem tetszését az üggyel kapcsolatban.

    ,,Ha már büntetést akarnak kiosztani, akkor legalább ne a versenyen tegyék azt, ugyanis emiatt elszállt az az izgalom, ami Lewis és Seb csatájánál kibontakozott. Ha visszanézed mi történt, akkor láthatod, hogy Sebastian hibázott és lehajtott a pályáról, és ezután visszatért arra, nem csinált semmi mást. Nem szándékosan tartotta fel Lewist, akkor meg miért is adtak neki büntetést? Megpróbált mindent úgy csinálni (Vettel), hogy az a lehető legbiztonságosabb legyen. A vezető helyről lehajtasz a pályáról, tudod, hogy Lewis jön mögötted alig másfél másodpercre, nyilván rajta hagyod a lábad a gázon és megpróbálod összeszedni az autót.” – osztotta meg véleményét először Max Verstappen.

    A holland elmondta, látta az esetet Hamilton perspektívájából is, és igen az ő helyében ő is azt mondta volna, hogy blokkolták a pályán.

    ,,Lewis látta, hogy hibázott. Mikor a baloldalra húzódott, tudta, hogy Seb visszajön a pályára és szélesre fogja venni az ívet, ezért neki majd visszább kell vennie. Ha én lettem volna Lewis, akkor én is panaszkodtam volna a rádión, hogy feltartott engem. Tudjuk, hogy szólnak a szabályok, és ebben az esetben benne volt egy lehetséges büntetés.”

    A Red Bull pilótája a versenybírákat ért kritizálásokra is kitért, a 21 éves versenyző együtt érez a stewardokkal és nem helyesli, a szidalmazásukat.

    ,,Szerintem rájöttek arra, hogy mi történik, de nem adhattak másfajta büntetést, mert minden le van írva a szabálykönyve, tehát nem volt választásuk, ezt kellett kiszabniuk rá. Néha nem akarják ezt meglépni, de muszáj nekik. Olvastam pár kommentet a Twitteren, melyben szidalmazzák őket, de egyszerűen ez nem igazságos velük szemben. Ők csak a lehető legjobban próbálják végezni a munkájukat, ezért nem fair azt mondani, hogy rosszul csinálták, amit csináltak. Úgy vélem a szabálykövet kellene átvizsgálni és ki kell venni belőle pár dolgot.”

    Nico Hülkenberg sem ért egyet azzal, hogy honfitársa büntetést érdemelt volna, egy kis humorral próbálta oldani a hetek óta tartó vitatkozást az ügyben.

    ,,Volt büntetés? Tényleg? Semmit sem lehetett olvasni erről a sajtóban.” – nevetett a német. – ,,Ugyanakkor véleményem szerint, ez csak versenyzés volt. Nehéz kontrolálni az autót a füvön és nehéz egyenesbe hozni azt és visszatérni vele, ugyanis ilyenkor nem tapadnak úgy az abroncsok, ahogy kellene, tehát az én véleményem az, hogy versenybaleset volt. A szabályozás tekintetében viszont különböző ítéletek születhetnek, ugyanis mindig más stewardok ítélkeznek.”

    Carlos Sainz is egyet értet azokkal, aki nem adtak volna büntetést Vettelnek.

    ,,Úgy ahogy szinte minden Formula 1-es szurkoló én is csalódott voltam. Először is, jó páran úgy cselekedetünk volna, mint Sebastian. Egyszerűen csak próbáltunk volna visszajutni a pályára, hogy folytassuk a versenyzést az első helyen, függetlenül attól, hogy a másik autó hol helyezkedik el. Veszélyes volt ez? Lehetséges, de mi nem az a Formula 1-ben? Mindig ott van a veszély lehetőség, olykor közel vagyunk a falakhoz is. Nem gondolnám, hogy nagy baleset lett volna ebből, vagy, hogy Lewis veszélynek lett volna kitéve.”

    A McLaren spanyol pilóta Verstappenhez hasonlóan védelmébe vette az oly sok kritikát kapott versenyfelügyelőket.

    ,,Nem hinném, hogy büntetést kellett volna adni, viszont a szabályok le vannak írva és a versenyfelügyelők feladat az, hogy betartassák őket, ezért én sem értem, miért kritizálták őket hetekig, ugyanis ők csak a munkájukat végzik. Vannak szabályok és nekik ezt alkalmazniuk kell, és ezt is tették. Tehát ez nem Seb hibája, nem is Lewisé, hanem egy olyan szabályé, aminek nem kellene léteznie. Túl drasztikus és mindent feketében vagy fehérben akar láttatni.”

    Végül Kimi Räikkönent is megkérték, hogy mondja el véleményét az üggyel kapcsolatban. A finn szerint se érdemelt büntetést egykori kollégája és barátja, hiszen miután lement a fűre nem tudta kontrollálni az autóját.

    ,,Csak egy kis részletet láttam belőle, ezért nem vagyok tisztában az egész történettel. Ám abból, amit én láttam, azt vehető ki, hogy lement a pályáról, majd visszahajtott, ennyi történt. Akármelyik oldalról is közelítjük meg, nem történt semmi. Valaki meghozza a döntéseket, néha ez neked kedvez, néha nem. Ugyanakkor könnyen megeshet az, hogy lehajtasz a fűre, ilyenkor szinte zéró kontrollod marad az autó felett. Visszaesel a pályára, nos, ugyanott volt a fal is, meg a fehér vonal is. Ha valakit eltalálsz, és akkor büntetnek, azt meg tudom érteni.”

    Daniil Kvyat szerint a versenyfelügyelőknek konzisztensebben kellene büntetéseket osztani, azáltal pedig kiiktatni a meglepetés erejét egy-egy szankcionálás után.

    ,,Ez szerintem a konzisztenciáról szól, minden ügyet ugyanúgy kellene kezelni, ám ha elsőre megnézzük, úgy vélem itt nem történt semmi olyan, amit büntetni kellett volna. Ha mélyebben beleásod magad, talán ki lehet sajtolni a szankciót, de ha jól emlékszem, azt ki is elemezték lett, hogy a múltban hasonló esetek miatt például egyáltalán nem járt büntetés.”

    Lando Norris is Vettel mellé, állt és ő sem büntette volna a németet.

    ,,Nem okozott balesetet, és különben is ezzel az egésszel csak időt veszített. Ennyi az egész, semmi büntetendő nem volt ebben.”

  • Tost szerint Kvyat sokkal érettebben versenyez idén

    Tost szerint Kvyat sokkal érettebben versenyez idén

    Danill Kvyat a harmadik Toro Rossos időszakát kezdte meg és Franz Tost szerint az orosz pilóta az előző két időszakához képest sokkal jobban versenyez.

    Kvyat még 2014-ben mutatkozhatott be a száguldó cirkuszba faenzai istálló színeiben. Miután Sebastian Vettel az évad végén elhagyta a Red Bullt a Ferrari kedvéért, a német pilóta megüresedő helyét a fiatal orosz vehette át. 2015-ben ugyan sikerült legyőznie Daniel Ricciardot, az orosz pilótát 2016-ban visszaültették a Toro Rossoba, majd 2017 végén pedig parkolópályára tették.

    Tost szerint az immáron 25 éves Kvyat rengeteget fejlődött az elmúlt évek során. „Daniil most már sokkal érettebb,” – véli a faenzai istálló csapatfőnöke. „Az F1 technikai oldalát immáron sokkal jobban megérti. Minannyian tudjuk, hogy tavaly a Ferrari szimulátorában dolgozott, ahol nagyon fontos tapasztalatokra tett szert.

    „Azt is el kell mondjam, hogy Alex az idei év egyik legnagyobb meglepetése, ugyanis az újonc szezonjában briliánsan telesít. Eddig mindkét versenyzőnkkel maximálisan meg vagyok elégedve.”

  • Interjú: A Ferrarinál végzett munkájáról és a nyelvtanulásról is kérdeztük Daniil Kvyatot

    Interjú: A Ferrarinál végzett munkájáról és a nyelvtanulásról is kérdeztük Daniil Kvyatot

    Daniil Kvyattal, a Toro Rosso 25 éves versenyzőjével Monacóban beszélgettünk, és ezúttal is megbizonyosodtunk arról, hogy az orosz egyértelműen az intelligens versenyzők csoportjába tartozik.

    Kvyatot többek között a Forma-1 nélküli időszakáról, a ferraris évéről, a W seriesről, valamint a nyelvtanulásról is megkérdeztük.

    Daniil, ismét itt vagy a mezőnyben, az eddigi versenyek pedig egész jól alakultak számodra, egyetértesz ezzel?

    Daniil Kvyat: Igen, nagyon elégedett vagyok a dolgok alakulásával. A barcelonai verseny jó példa volt arra, hogy mennyire gyorsak tudunk lenni, ha minden összeáll. Kitűnő teljesítményt nyújtottunk szombaton, vasárnap pedig még ennél is jobbat. Egyértelműen a középmezőny leggyorsabb csapata voltunk. Örülök, hogy itt lehetek, elégedett vagyok és nagyon jól érzem magam a csapatban, szeretem ezt a közeget.

    Pierre Gasly nemrég azt mondta, hogy a Honda erőforrása már kishíján a Ferrari szintjén van, hogy vélekedsz erről?

    Kvyat: Úgy gondolom, nem lehet pontos összehasonlítást végezni, a mérnökeink talán többet tudnak erről az adataik alapján. Ami biztos, hogy közelebb vagyunk a legjobbakhoz, mint korábban. A Honda jó munkát végez, az egyenesekben is megvan a sebességünk ahhoz, hogy harcoljunk a többiek ellen. A megbízhatósággal sincs gond, szóval elégedettek vagyunk velük.

    Korábban két alkalommal is át kellett adnod a Forma-1-es ülésed, megtaláltad már az okokat, hogy mi vezetett idáig?

    Kvyat: Nem gondolkodtam túl sokat ezen. Ami megtörtént, azon már nem tudunk változtatni. Jelenleg itt vagyok, aminek nagyon örülök. Szeretek a csapatnál dolgozni, kedvelem ezt a közeget és minden versenyhétvégét élvezek.

    Szóval azonnal igent mondtál a Toro Rossónak?

    Kvyat: Mondhatjuk, igen. Nem gondolkodtam rajta túl sokáig.

    Voltak más ajánlataid, amikor elveszítetted az F1-es ülésed?

    Kvyat: Voltak lehetőségek, a Forma-1-en kívül több különböző opció adódott. Én viszont vissza akartam térni, ezért igent mondtam a Toro Rossónak.

    A Ferrarinak is dolgoztál, mennyire más ott az élet?

    Kvyat: Nehéz összehasonlítani a kettőt. Szeretem Olaszországot, mert sokáig éltem ott. Folyékonyan beszélem a nyelvet és nagyon tetszik az ottani kultúra. Szerettem Maranellóban dolgozni, új barátokra találtam a Ferrarinál. Ami miatt nem tudok konkrétabb összehasonlítást tenni, az az, hogy a Ferrarinak nem versenyeztem, míg a Red Bullnak igen.

    Köztudott, hogy a Red Bullnak nagyon modern szimulátora van, neked pedig a Ferrarinál is sok szimulátoros feladatod volt. Náluk is hasonlóan fejlett, modern a helyzet?

    Kvyat: Én voltam az első számú szimulátoros versenyzőjük, szóval sok feladatom volt a Ferrarinál. Úgy érzem, jó hatással volt a csapat teljesítményére a mi munkánk. Mindig megtisztelő volt a Ferrarinak dolgozni, főleg, amikor pénteken rosszabb teljesítményt nyújtottak a szabadedzéseken, majd a szimulátoros tesztelések után szombaton pole pozíciót szereztek. Úgy érzem, tagjai voltunk a csapat szombati eredményeinek, mert keményen dolgoztunk a szimulátorban. A szimulátoros munka pedig egyre fontosabbá válik, mert a valós tesztek limitálva vannak. Elég lenyűgözőek a mai technikák, de természetesen nem fogható az igazi vezetéshez.

    Kvyat interjúEmlítetted, hogy folyékonyan beszélsz olaszul. Tegnap azt olvastam, hogy finnül is tudsz. Ez igaz?

    Kvyat: Ez egy kicsit túlzás. Korábban hosszú ideig finn csapatnál versenyeztem és a személyi edzőm is finn volt. Elég sok szót tudok, de a nyelv valódi használata nem igazán megy.

    Elég sok idegen nyelvet megtanultál, különleges érzéked van hozzá?

    Kvyat: Több nyelvet is meg tudnék tanulni, ha akarnék. Ha kellene, nyolc-kilenc nyelven is tudnék beszélni, azonban nem érzem a szükségességét. Négy nyelven folyékony a tudásom, ezt pedig elégnek érzem. Néha így is összekeveredem, ha többet tanulnék, akkor lehetséges, hogy még nagyobb káosz lenne a fejemben.

    Mindezek ellenére tervezed, hogy további nyelveket tanulj a jövőben?

    Kvyat: Ha szükségem lesz rá, akkor igen. Nagyon gyorsan megtanultam franciául és portugálul. Szerintem csak akkor tud valaki jól nyelvet tanulni, ha tudja, hogy használnia kell a tudását.

    Melyik nyelvet volt a legnehezebb elsajátítanod?

    Kvyat: Hmm… Talán az olaszt, mert rövid idő alatt kellett megtanulnom. Olasz iskolába jártam, ezért fontos volt, hogy tudjam a nyelvet. Először komplikáltnak tűnt az egész, aztán összeálltak a dolgok és minden könnyedén ment. Ma már folyékonyan beszélem.

    Végezetül pedig gratulálok a kislányodhoz, aki hamarosan érkezik. Elkezdted már tervezni, hogy versenyzőnőt faragj belőle?

    Kvyat: Nem, nem igazán. Nem hiszem, hogy versenyző lesz belőle, mert ez a sport nem nekik szól. Talán teniszezni vagy golfozni fog, de nem lesz belőle versenyző.

    Nemrég startolt el a W series, amiben csak hölgyek versenyeznek. Nem követed a sorozatot?

    Kvyat: Van pár ismerős név ott, ez jó lehetőség a versenyezni vágyó nőknek, hogy azt csinálják, amit szeretnek. Nincsenek olyan szinten, hogy a Forma-1-ben sikeresek legyenek, ezért jó ötlet volt egy külön sorozat létrehozása.