Címke: Daniel Ticktum

  • Zhou, a Formula 3 European első kínai győztese!

    Zhou, a Formula 3 European első kínai győztese!

    Daniel Ticktum indult ugyan a poleból, de Guanyu Zhou lerajtolta őt, így a brit a második helyre esett vissza a nyitó körökben, őt pedig Ralf Aron üldözte, akit Robert Shvartzman követett. A negyedik közben aztán jött is az első egész pályás sárga zászlós jelzés, mert Devlin DeFrancesco palánknak ment. Ezen fázisban a versenyzőknek redukálniuk kell a sebességüket, és tartaniuk kell egymás között a távolságot.

    Amint újra versenytempóra kapcsolhattak a pilóták, a Ferrari támogatott Shvartzman a kilencedik helyig esett vissza, a Renault junioros Sacha Fenestraz pedig feljött a negyedik helyre, így ő volt a legjobb újonc. Ugyanekkor Ben Hingeley is falnak ment, így beküldték a biztonsági autót.

    A kilencedik körben folytatódhatott a verseny, és Aron szemfüles volt, meg tudta előzni Ticktumot. Egy körrel később Mick Schumacher és Fabio Scherer akadtak össze, melynek az eredménye az lett, hogy Schumacher 19., Scherer a 15. helyre estek vissza. A verseny vége előtt Keyvan Soori Andres is a 12. helyen megismerkedett közelebbről a palánkkal, amely esetnek újra egy biztonsági autós fázis lett a vége.

    Amint a safety car levonult, Fenestraz indított még egy utolsó rohamot Ticktum ellen a harmadik helyért, de a brit immáron jól védekezett. Az élen nem történt változás, Zhou megnyerte élete első FIA Formula 3 European Championship versenyét. Mögötte Aron, Ticktum és Fenestraz ért be. Marcus Armstrong, Enaam Ahmed, Alex Palou, Robert Shwartzman, Marino Sato és Jüri Vips sorrendben zárult az első tíz pilóta sorrendje. Mick Schumacher végül a 15. helyen ért célba.

    Guanyu Zhou (PREMA Theodore Racing): “Jól rajtoltam, utána már csak azzal kellett törődnöm, hogy az új rajtokat követően mindig az élen maradjak. Én vagyok az első kínai pilóta, aki egy FIA bajnokságban nyert nyitott együléses versenyautóval, ami remek érzés. Nagyon örülök ennek, hogy ez sikerült.”

    Ralf Aron (PREMA Theodore Racing): “Mint az ismert, ezen a szűk utcai pályán nehéz megelőzni az ellenfeleket. Abszolút rámentem az új rajtokra. Amikor megtámadtam Daniel Ticktumot, akkor picit össze is értem Daniel autójával, de nem lett belőle semmi komolyabb gond. Második helyen kezdeni az új szezont, jó dolog.”

    Daniel Ticktum (Motopark): “Összességében nem vagyok elégedett, mert az élről indultam, és nem igazán akartam így harmadik helyen végezni. A fő problémám a rajtolással és az új repülőrajtokkal volt. Következő alkalommal jobb leszek.”

  • Daniel Ticktum szerezte meg a pole pozíciót Pauban

    Daniel Ticktum szerezte meg a pole pozíciót Pauban

    Mivel igen rövid a pálya Pauban, a FIA Formula 3 European Championship időmérő edzését két csoportra osztották. A szabadedzés eredményeket vették figyelembe, és a versenyzőket ez alapján sorolták A csoportba (első, harmadik, ötödik, stb.) vagy B-be (második, negyedik, hatodik, stb.).

    Az A csoportban Fabio Scherer az első körökben hamar átvette a vezetést. Később Jehan Daruvala javította meg őt, miközben Mick Schumacher a gumifalban kötött ki, így számára ez az időmérő edzés véget is ért. Ezt követően Sascha Fenestraz autózta ki a legjobb időt akitől Ralf Aron vette el azt, négy perccel a vége előtt. Két perc volt hátra a leintésig, amikor Guanyu Zhou feljött a harmadik helyre, majd két másodperccel a vége előtt hirtelen az első lett. Mögötte ekkor az A csoportban Aron, Fenestraz, Daruvala, Marcus Armstrong és Scherer voltak.

    A B csoport élén Habsburg Ferdinánd állt, nagyjából az ő időmérőjük feléig, aztán kénytelen volt átadni az előkelő helyét Daniel Ticktumnak. Két perccel a finis előtt Robert Shvartzman és Alex Palou is befért az osztrák-magyar elé, aki így visszaesett. Habsburg is azonban tudott még javítani, így az utolsó percben visszajött a második helyre, de Ticktummal már nem bírt versenyre kelni. A brité lett így a legjobb idő. A B csoport tehát így nézett ki: Ticktum, Habsburg, Shvartzman, Palou, Enaam Ahmed és Marino Sato.

    Daniel Ticktum (Motopark): “Jó dolog első hellyel kezdeni az új szezont. Nagyon szoros volt az időmérő, és örülök, hogy sikerült megcsípnem az első helyet, pedig a leggyorsabb köröm nem volt tökéletes. A makaói győzelmem óta jól érzem magamat az utcai pályákon. Ezek mindig különlegesek, mivel a legkisebb hibát is ha véted, egyből a palánkban találhatod magadat. Azt hiszem ilyen helyeken az a kulcs, hogy megtaláld az egyensúlyt az agresszív és a biztonsági vezetés között.”

  • Újabb Red Bullos a GP3-ban

    Újabb Red Bullos a GP3-ban

    Miközben Niko Karinak már kifelé áll a szekere Red Bull Junior Team-es Daniel Ticktum az utolsó három fordulóra előléphet GP3-as versenyzővé a DAMS csapattal. A 18 éves versenyző eddig Formula Renault 2.0-ban versenyzett, ahol jelenleg hetedik a bajnokságban.

    Ticktum Matthieu Vaxivière-t helyettesíti majd a GP3-ban, mivel ő a WEC-ben áll majd rajthoz a TDS Racinggel.