Elmarad a NASCAR Cup Series kvalifikációja Daytonában, Almirola és Suarez marad, a Truck Seriesnek pedig régi-új főszponzora van.
Éjjel percenként jöttek a frissebbnél frissebb hírek a NASCAR világából, így összegyűjtöttük nektek a legfontosabb történéseket.
A Daytona International Speedwayen a szakadatlan esőzések miatt törölték a NASCAR Cup és az Xfinity Series kvalifikációját. A rajtfelállást a szabálykönyv határozza meg. Így a Hendrick Motorsports versenyzői, Kyle Larson és Chase Elliott az első sorba kerülnek, mindössze egy héttel azután, hogy a Watkins Glen International versenyen a győzelemért ütköztek. Joey Logano, Daniel Suarez, Christopher Bell, Tyler Reddick, Kevin Harvick, Chris Buescher, Michael McDowell, és Alex Bowman alkotja majd az első tíz helyezettet.
Ha már Bowman: A 48-as autó csapatfőnöke, Greg Ives szünetet tart karrierjében, így jövőre új crew chiefje lesz Alex Bowmannek.
Két szerződéshosszabbítás is történt éjszaka. Daniel Suarez 2023-ban is a Trackhouse Racing versenyzője marad, Aric Almirola pedig olyannyira meggondolta magát év elején bejelentett visszavonulása után, hogy 2 éves szerződést írt alá a Stewart-Haas Racinggel, illetve főszponzorával, a Smithfield Foods-szal.
2008 után visszatér a NASCAR Truck Series eredeti főszponzora, a Craftsman. A széria NASCAR Craftsman Truck Series néven fog futni, ami a divízió eredeti neve volt az 1995-ös alapítástól 2008-ig. A Truck Series főszponzora 2009-től a Camping World volt. A szerződés hosszáról egyelőre még nem érkezett információ, de annyi biztos, hogy 2023-ban ők lesznek a névadó szponzorok.
Zane Smith 2023-ban visszatér a Front Row Motorsportshoz egy kibővített programmal, amely a NASCAR Cup Series versenyeit és néhány Xfinity Series-indulást is magában foglal a teljes munkaidős Truck-program mellett.
Daniel Suárez még a múlt héten nyilatkozott az NBC Sportsnak a Kyle Busch körül kialakult szponzori/szerződéses szituációról.
Suárez elmondta, hogy ő sem érti, mi történik a Joe Gibbs Racingnél Kyle Busch kapcsán.
„Nem is olyan régen gondolkodtam ezen, és néhányszor már voltam ilyen helyzetben” – mondta Suárez szombaton a Richmond Raceway-en tartott sajtótájékoztatón.
„Úgy gondolom, hogy Kyle-nak óriási eredményei vannak az önéletrajzában, ami elméletben nagyban segíti őt a szponzor szerzésben, de még ezzel együtt is küzd, hogy helyet találjon.”
„Elvesztette sokéves főszponzorát, és most, hogy a csapat… nos valljuk be őszintén a csapata nem végzett jó munkát a szponzorkeresésben. Már régóta tudják, hogy az M&Ms távozik, és nem találtak semmit. Ezt meglepőnek tartom.„
Daniel Suárez szintén beállt azok sorába, akik szerint Ty Gibbs ezekben a hetekben „felvételezik” a Joe Gibbs Racing 18-as rajtszámú autójába.
„Ty (Gibbs) szerintem tisztességes munkát végzett az elmúlt néhány versenyen” – magyarázta a mexikói.
„Nem hiszem, hogy remekül teljesített, de szerintem rendben van a teljesítménye, és ez valószínűleg elég jó ok ahhoz, hogy a csapat elgondolkozzon a jövő évi szerződtetésén. Ki tudja, mi fog történni, de mindenképpen meglepő az a helyzet, amiben (Kyle Busch) most van.”
Buschnak, aki 15. szezonját tölti a Joe Gibbs Racingnél, nincs szerződése a NASCAR Cup Series 2022-es szezonján túl.
A kétszeres Cup Series bajnok már hónapok óta tárgyalásokat folytat a Gibbs-szel, és nemrég azt mondta, hogy hajlandó kevesebb pénzt is elfogadni, hogy a csapatnál maradhasson.
Suárez Carl Edwards visszavonulása miatt talán idő előtt került a Joe Gibbs Racinghez 2017-ben, de az eredmények nem jöttek, így 2 szezon után megvált tőle a csapat – a helyére az akkori címvédő, Martin Truex Jr. érkezett.
Suárez tavaly került a startup Trackhouse Racinghez, amely idénre felvásárolta a Chip Ganassi Racing NASCAR részlegét.
A 30 éves versenyző június 12-én a Sonoma Raceway-en megszerezte karrierje első Cup futamgyőzelmét Sonomában.
Amikor az emberek a NASCAR-ra gondolnak, gyorsan az amerikai motorsportra asszociálnak, és nem a nagy, nemzetközi mezőnyre.
A Watkins Glen International versenysorozat vasárnapi Cup Series futama azonban olyan neveket vonultat majd fel, amire 2013 óra nem volt példa – írja a The Checkered Flag.
A mexikói Daniel Suárez heti jelenléte már így is multinacionálissá teszi a Cup rajtrácsát, de öt másik versenyző is felbukkan majd a watkins gleni épített pályán.
A mezőny talán legismertebb neve Kimi Räikkönen. A finn, aki 2011-ben, négy évvel az F1-es világbajnoki cím megnyerése után a NASCAR alsóbb szériájában próbálkozott, a Trackhouse Racing 91-es autójában fog bemutatkozni a Cup Seriesben.
Nem Räikkönen lesz az egyetlen F1-es pilóta a mezőnyben, hiszen Daniil Kvyat második versenyén indul a Team Hezeberg színeiben.
Az orosz, aki utoljára 2020-ban futott F1-es nagydíjat, júliusban Indianapolisban a harminchatodik helyen végzett első NASCAR-indulása alkalmával, miután a felfüggesztése meghibásodott.
Szintén a Hezeberg versenyzője a holland Loris Hezemans. A regnáló Euro Series bajnok, akinek édesapja, Toine a Hezeberg tulajdonosa, a COTA és a Road America Cup Series versenyeken már indult, de mechanikai problémák miatt egyiket sem tudta befejezni.
Németországot Mike Rockenfeller képviseli, a DTM-bajnok és a Le Mans-i 24 órás korábbi győztese, aki első NASCAR-futamán indul.
Rockenfeller a Spire Motorsports autóját fogja vezetni a Watkins Glenben, majd októberben a Charlotte Roválon.
Kyle Tilley rendelkezik a legtöbb Cup Series tapasztalattal a kvintettből, négy Cup-indulással a Live Fast Motorsports színeiben. A 2021-es Asian Le Mans Series LMP2 bajnok és a Daytonai 24 órás LMP2 győztese Angliából származik.
A hét képviselt nemzetiség a legtöbb a NASCAR-futamon, a korábbi rekord (6) szintén Watkins Glenben született 2013-ban. Akkor Marcos Ambrose és Owen Kelly Ausztráliából, Ron Fellows Kanadából, Victor Gonzalez Jr. Puerto Ricóból, Juan Pablo Montoya Kolumbiából, Max Papis pedig Olaszországból érkezett.
Daniel Suárez szerint Kimi Räikkönen egyelőre nincs tisztában azzal, hogy mennyire agresszív a NASCAR Cup Series mezőnye.
A 2007-es Forma-1-es világbajnok a Trackhouse Racing színeiben fog versenyezni a hétvégi Watkins Glen International versenyen Suárez és Ross Chastain csapattársaként.
„Jó volt, de rövid volt” – mondta Suárez. „Ugyanannyit tudtam én is tanulni tőle, mint ő tőlem. Kimi egy fantasztikus versenyző.”
„Úgy gondolom, hogy egy autóversenyző nem csak a vezetés tudása miatt nagyszerű. Sok más dologban is jónak kell lennie. Ahogyan gondolkodik, és hogy mennyire nyitott vagy zárt gondolkodású.”
„Ő tényleg azért van itt, mert jó eredményt akar elérni, nem csak szórakozásból. Szóval nagyon jó volt vele dolgozni az elmúlt napokban, és már nagyon várom, hogy lássam, mire lesz képes.”
Suárez szerint Räikkönen már egyből nagyon gyors lesz, de az ellenfelek agresszív versenyzési stílusához hozzá kell majd szoknia.
„Szerintem gyors lesz” – tette hozzá Suárez. „A sebesség megvan, a versenyzés része pedig egy folyamat lesz, mert nem számít, mennyit gyakorolsz a szimulátorban, nem számít, hány tesztet csinálsz – a versenyzés része az egy más tészta.”
„Fel kell kötnie a gatyáját, mert nem ismeri ezeket a versenyzőket. Nem tudja, hogyan versenyeznek, nem tudja, mennyire agresszívak, szóval ez a rész egy kis időbe fog telni.”
„Elhozhatod a világ legjobb versenyzőjét, de a versenyzés részébe beletelik egy kis idő. Azt hiszem, ami sebességet illeti, szerintem jó lesz.„
Daniel Suárez kerékcseréjét végző Cory Baldwinnak emlékezetes lesz a richmondi verseny, miután Suárez túlcsúszott a boxhelyén, és elütötte őt.
Minden héten téma a NASCAR közvetítések során, hogy a boxutcai személyzet tagjai igazi sportolók, és minden egyes héten veszélynek teszik ki magukat, amikor átugranak a boxutca falán.
A vasárnapi NASCAR Cup Series Federated Auto Parts 400-as futamán a Richmond Raceway-en Daniel Suárez egy kicsit túl gyorsan jött be a pitbe a boxkiállás során.
Ahogy túlcsúszott a kijelölt megállási helyén, Suárez enyhén érintkezett az emelős emberével, Josh Applebyvel, majd nagyot ütközött az első kerékcserét végző Cory Baldwinnal, aki majdnem egy másik autó elé – Noah Gragson – repült ki.
Ráadásul a gumicipelő ember is kitérő manővert tett, hogy ne üsse el őt a No. 99-es autó.
A futam után Suárez a Twitteren kért bocsánatot csapattársaitól az incidens miatt, és csatolt egy videót is az incidensről.
„Ha valaha is kétséges volt az, hogy boxcsapatom tagjai igazi sportolók. A legrosszabb érzés tudni, hogy tényleg megsérülhetett volna miattam az egyik srácunk, de szerencsére nem így történt! Túl gyorsan jöttem be, és rosszul ítéltem meg a sebességemet, de Cory Jeremy Josh Milan és Jerick profiként kezelték a helyzetet. Még egyszer bocsánat fiúk!”
If there was ever any doubt, pit crews are true athletes. It’s the worst feeling knowing I could have really hurt one of my guys, thankfully it didn’t come to that! Came in too hot & misjudged my stall, but Cory Jeremy Josh Milan & Jerick handled it like pros. Sorry again boys🙏🏽 pic.twitter.com/HhXS7Z51or
Ahogy a videón is látható, Baldwint épphogy elkerülte Noah Gragson, aki valóban lelassította és majdnem megállította a No. 16-os Kaulig Racing gépét, hogy ne üsse el a csapat tagjait.
Az eddig remek szezont futó mexikói a 19. helyen végzett a vasárnapi richmondi futamon, és két kört kapott a 60. futamgyőzelmét megszerző Kevin Harvicktól.
Bár nem ez volt a legjobb napja a pályán, Suárez és a Trackhouse Racing csapata is hálás lehet, hogy a boxutcai személyzet minden tagja egészségesen távozhatott a futam után az ijesztő helyzetet követően.
Még sok van hátra a szezonból, de ha most lenne a szezon vége, már most is elégedetten távozna Daniel Suarez.
A legtöbb vezetett kör egy szezonban? Ezt már 23 verseny után kihúzta a bingókártyáról. Javított a pontszerző helyezésén? A bajnoki tabellán a 13. helyen áll, ez a legmagasabb helyezés, amit Suarez a szezon ilyen késői szakaszában elért.
Futamgyőzelem? Ez a Sonoma Racewayen történt, méghozzá fölényesen. Ez a teljesítmény nem egy, hanem két jutalommal járt, mivel Suarez először kvalifikálta magát a rájátszásba.
Mindezek a dolgok szépek, de úgy tűnik, még nem végzett. És nem is tűnik elégedettnek.
Szombaton a Richmond Racewayen Suarez elismerte, hogy jó érzés úgy nekivágni az alapszakasz utolsó két versenyének, hogy már nem kell aggódnia a rájátszás miatt.
„Őszinte leszek – a fejemben már a rájátszásban vagyok, és az elmúlt hat hétben ez volt a gondolkodásmódom„
„Úgy gondolom, hogy nem lehet úgy menni a rájátszásba, hogy csak úgy átkapcsoljuk a kapcsolót, és azt mondjuk: ‘Oké, bent vagyunk a rájátszásban, és most nagyon keményen kell nyomnunk.‘”
„Nem hiszem, hogy ez így működik, ezért el kell kezdeni felépíteni ezt, és úgy érzem, hogy ezt tettük, különösen a 99-es számú csapaton belül. Azt hiszem, ez meg is látszik a pályán.”
A sonomai győzelme óta Suarez mindössze háromszor végzett a top 10-en kívül.
„Az elmúlt két hónapban minden egyes héten olyan versenyautónk volt, amelyek képes volt az első ötben végezni” – mondta Suarez.
„Az elmúlt két hétben különböző körülmények miatt nem értünk célba, de ettől eltekintve minden egyes héten az első ötben, illetve az első nyolcban végeztünk. Ez jó. Ez tetszik.”
Ami a rájátszást illeti, Suarez készen áll, és úgy véli, csapata is készen áll.
„Határozottan úgy gondolom, hogy erősek leszünk. A csapatunk egyre erősebb és erősebb lesz, és szerintem nagyon jó móka lesz.„
Bár élőben is lehetett követni Suarez szemszögéből a múlt hétvégi sonomai versenyt, annak tudatában, hogy nyert, még érdekesebb a felvétel.
A NASCAR versenyről-versenyre közvetít youtube csatornáján fedélzeti kamerás felvételeket bizonyos versenyzőktől.
Ritka azonban az olyan alkalom, amikor egy esélyes, sőt, mint később kiderült győztes versenyző szemszögéből láthatjuk a verseny alakulását.
Így történt ez Daniel Suarezzel, aki 195. NASCAR Cup Series indulásán szerezte meg élete első győzelmét a Trackhouse Racing 99-es rajtszámú autójában.
Suarez versenyének több kulcspillanata is volt, többek között az első helyért folytatott harca Chris Buescherrel (17-es autó) és Michael McDowellel (34-es autó). Ez a jelenet például 1:51:10-nél található.
És természetesen érdemes a verseny vége után az ünneplést is megtekinteni, ahogy a kamerák kereszttüzében Daniel Suarez kiélvezi első futamgyőzelmét.
Daniel Suarez a múlt hétvége során megszerezte élete első futamgyőzelmét, szerdán pedig csapatának tulajdonosa megnyugtató híreket közölt.
Már azelőtt, hogy vasárnap megnyerte első NASCAR Cup Series futamát a Sonoma Raceway-en, Daniel Suarez munkahelyének biztonsága nem igazán volt kérdéses a Trackhouse Racingnél.
Néhány nappal a futam után azonban a csapat elnöke, Ty Norris azt mondta, hogy „100%-os esély” van arra, hogy a 30 éves versenyző újra aláír a csapathoz.
„Suarez nem megy sehova” – mondta Norris szerdán az NBC NASCAR America MotorMouths Peacock című műsorában.
Norris elmondta, hogy áprilisban kezdte meg a tárgyalásokat Suarez ügynökével, Gustavo Arenasszal, és a Coca-Cola 600 hétvégéjére szóbeli megállapodás született.
„Az a vasárnapi győzelem, őszintén szólva, nem befolyásolta, hogy hosszabbítunk-e vele vagy sem” – mondta Norris. „Már régóta tárgyalásban vagyunk. Ez csak számára volt megerősítés. Már tudja, hogy ott van, ahol lennie kell. Ez az otthona.”
Suarez, aki hatodik teljes idejű Cup-szezonját tölti a NASCAR-ban, a Trackhouse Racinggel kötött kétéves szerződés második évében van. A vasárnapi futam volt Suarez 195. versenye, és élete első győzelme.
A mexikói versenyző a 17. helyen áll a tabellán, ami megegyezik karrierje legjobb (2019) eredményével.
Mind Suarez, mind csapattársa, Ross Chastain győzelmek révén – minden valószínűség szerint – bejutott a rájátszásba. Chastain a Circuit of The Americas és a Talladega Superspeedwayen nyert.
Daniel Suarez túl messzire jutott és túl közel került NASCAR-álmai megvalósításához, hogy feladja azokat. És végül sikerült neki!
Suarez 2009-ben debütált a NASCAR egyik nevelőszériájában szülőhazájában, Mexikóban, és 2016-ban az első mexikói születésű pilóta lett, aki NASCAR Xfinity Seriesben futamot nyert Michiganben.
Úgy tűnt jövője sínen van. A NASCAR Drive for Diversity programjának első sikertörténetei között volt, és a Joe Gibbs Racinggel 2016-ban megnyerte az Xfinity bajnokságot.
Éppen amikor Suarez második szezonját kezdte volna az Xfinityben, Carl Edwards hirtelen elhagyta a NASCAR-t, így a JGR-nek a 2017-es szezonra kellett egy helyettes. Ők pedig Suarezt választották.
Bár rengeteg villanása volt, úgy tűnt, Suarez soha nem találta meg ugyanazt a formát a Cup Seriesben, amit az Xfinityben mutatott.
Kicsit több mint egy éve dolgozik legújabb csapatával, a Trackhouse Racinggel, és Suarez végre kezdi megcsillogtatni azt a potenciált, amit karrierje kezdetén mutatott.
A kölyökképű Daniel Suarez 2014-ben Fotó: Jeff Zelevansky/NASCAR via Getty Images
Daniel Suarez – NASCAR Cup Series futamgyőztes
Suarez a vasárnapi Sonoma Raceway-en rendezett versenyen a 110 körből a legfontosabb, utolsó 22-t vezette és 195. versenyén megszerezte élete első Cup Series győzelmét.
Ezzel Suarez lett az első mexikói pilóta, aki a Cup Series 1949-es alapítása óta győzni tudott.
„Tudod, sokba került nekem, hogy idáig eljussak. Sokan nem tudják ezt, de sokba került nekem, hogy először 10 évvel ezelőtt idejussak, és hogy most, végre meglegyen a győzelem” – mondta a 30 éves Saurez.
„Nagyon szerény családból származom. Életem minden egyes lépése sokba került nekem. Tudtam, hogy fontos emlékezni arra, hogy ha már idáig eljutottam, nem fogom itt feladni. Mindig is nagy volt az önbizalmam.”
„De nyilván amíg nem nyersz, addig lesz egy kis kétség. De tudtam, hogy gyors vagyok. Tudtam, hogy versenyezhetek velük, azokkal a srácokkal, akik nyernek. Már csak a győzelem hiányzott.”
Bár a Trackhouse Racing egy új csapat, a tavalyi szezonbeli debütálásuk óta folyamatosan versenyképesnek bizonyultak
Még a Next Gen autó idei bevezetésével együtt is a csapat hétről hétre az egyik legkonzisztensebb eredményeket felmutató alakulat.
A szervezet idén már három futamgyőzelmet szerzett, hiszen Daniel Suarez mellett Ross Chastain már kétszer is eljutott a győztesek útjára.
Daniel Suarezt a sonomai verseny végén senki nem tudta megszorongatni, mégsem volt teljesen elégedett Fotó: Sean Gardner/Getty Images/NASCAR Media
Sokszor voltak rosszkor rossz helyen, de amikor kellett mindent jól csináltak
Bár úgy tűnt, hogy Suarez 99-es számú csapata egyik akadályból a másikra akadályba ütközik a győzelemhez vezető úton, Suarez elmondta, hogy végig megbízott a csapatában.
„Azt mondtam nekik, hogy gyorsak vagyunk, szóval az eredmények jönni fognak idővel. A múlt héten eltört az emelő. Charlotte-ban mi voltunk a leggyorsabb autó, és minden egyes alkalommal félrementek a dolgok a boxutcában” – mondta a Trackhouse Racing versenyzője.
„Mindenki odatette magát. Még keményebben dolgozott az egész csapat. Összefogtunk, és tudtuk, hogy a balszerencse nem tarthat örökké. És meg lett a gyümölcse.”
Bár az idei szezonban megmutatta, hogy gyors autóval rendelkezik, csapata kiszámíthatatlan eredményei miatt fennállt a veszélye, hogy győzelem nélkül lemarad a rájátszásról.
Most megvan az első győzelme és a lehetőség, hogy a Cup Series bajnoki címéért küzdjön.
„A mai nap elképesztő volt. Sok mindent jól csináltunk. De úgy gondoljuk, hogy az autónk lehetett volna egy kicsit jobb is” – mondta Suarez.
„Nem fogunk ráülni a babérjainkra. Amikor eljutsz egy olyan szintre, hogy a sikereid közben is azon dolgozol, hogy jobb legyél, akkor a csillagos ég jelenti a határt.”
Zárásnak pedig nézzük meg azt, ahogy a mexikói kommentátorok leközvetítették nemzetük első Cup Series futamgyőzelmét.
'@Daniel_SuarezG's win was special for him and all of Mexico. 🇲🇽
Mi a közös Max Verstappenben és Daniel Suarezben? Mindketten a Piquet család lányait boldogítják, múlt hétvégén pedig nagyot alakítottak.
Vasárnap a Forma-1 címvédője, és jelenlegi bajnoki éllovasa, Max Verstappen nyerte az Azerbajdzsáni Nagydíjat.
Később pedig aznap az Atlanti-óceán túlpartján, az Egyesült Államok nyugati partja közelében Daniel Suarez megszerezte első NASCAR Cup Series győzelmét a Sonoma Raceway-en.
Hogy mi a közös bennük? Mind Verstappen, mind Suarez az egykori F1-es pilóta, Nelson Piquet lányaival jár. A Red Bull pilótája Kelly-vel, a Trackhouse Racing versenyzője pedig a húgával, Juliával van kapcsolatban.
Bár nincs olyan feljegyzés vagy dátum, amely konkrétan rámutatna arra, hogy pontosan mikor kezdett el randizni Max Verstappen és Kelly Piquet, egy jelentés szerint 2020-ban kezdtek el találkozgatni egymással.
Akkor találkoztak és kezdtek el randizni egymással, amikor Verstappen szakított korábbi barátnőjével, Piquet pedig a Toro Rosso korábbi versenyzőjével, Daniil Kvyattal.
Piquet-t gyakran látni, ahogy szurkol barátjának, és ott volt akkor is, amikor a Red Bull pilótája megnyerte a 2021-es bajnokság epikus zárófutamát.
Ami Daniel Suarezt és Julia Piquet-t illeti, a párkapcsolati múltjukról nem sokat tudni. Az azonban feltételezhető, hogy Suarez és barátnője éppen akkor kezdtek el találkozgatni, amikor a Trackhouse Racing versenyzője elkezdte versenyzői karrierjét az Egyesült Államokban.
A mexikói ugyanis nem nagyon tudott angolul, és jelenlegi barátnője bátyja, Nelson Piquet Jr. volt az, aki segített neki a kommunikációs problémáján.
Annyi biztos, hogy a múlt hétvége piros betűs ünnep lesz a Piquet lányok naptárjában, hiszen az uraik dominálták a Európa és az Egyesült Államok aszfaltcsíkjait.