Címke: Daniel Ricciardo

  • Ricciardo megegyezett menedzserével

    Ricciardo megegyezett menedzserével

    Daniel Ricciardo és korábbi menedzsere, Glenn Beavis rendezték 12 millió dolláros vitájukat. A szóbanforgó összeg ki nem fizetett jutalékokból tevődött össze.

    Ezügyben a bírósághoz fordultak.

    A menedzser állítása szerint miután Ricciardo leigazolt a Renault-hoz, az ausztrál nem fizette ki neki a szerződés értékének 20%-os jutalékát.

    A két fél most állítólag rendezte a félreértéseket, de arról nem számoltak be, hogy végül milyen összegben sikerült megálapodni.

    „Daniel Ricciardo és Glenn Beavis örömmel erősítik meg, hogy békés úton rendezték vitájukat a Glennek járó összeg kapcsán és ezzel véget ért a londoni legfelsőbb bíróság eljárása is. Daniel és Glenn minden jót kívánnak egymásnak a jövőben.” – áll a közleményben.

  • A Renault egy új első szárnnyal készül a Japán Nagydíjra

    A Renault egy új első szárnnyal készül a Japán Nagydíjra

    A Renault egy új fejlesztésű első szárnyat hoz majd az ezen a héten megrendezésre kerülő Japán Nagydíjra. Az enstonei istálló nagyon reméli, hogy az új elemnek köszönhetően még jobban megközelíthetik majd a McLaren versenyzőit.

    A Renault jelen pillanatban 33 ponttal van lemaradva a wokingi istállótól, a számukra nehéz Szingapúri és Orosz Nagydíjat követően. Azonban a francia istállónál továbbra is magabiztosan kezelik a dolgokat és hiszik, hogy a szezon utolsó öt versenyén képesek lesznek majd csökkenteni a hátrányukon. Ennek érdekében számos fejlesztést próbálnak majd ki Japánban, amik főleg az autó első tengelyének tapadásának javítására szolgálhatnak, ami különösen fontos a szuzukai aszfaltcsíkon.

    „Egy 5.807 kilométer hosszú pályáról van szó, ami eléggé hosszúnak számít. A pályának nagy a szintemelkedése és a gyors kanyaroktól a hajtűig van itt minden,” – magyarázta a Renault technikai guruja, Nick Chester. „Nagy kihívást jelent az autót jól beállítani, ugyanis az egyes szektorban nagyon fontos az első tengely tapadása. A versenyzők viszonylag nagy sebességgel mennek itt, szóval fontos, hogy kényelmesen érezzék magukat az autóban.

    „Egy új első szárnyat fogunk kipróbálni Szuzukában. Emellett lesznek új aerodinamikai elemek is az autón, amik megnövelhetik az autó leszorító erejét és tapadását.”

    Nico Hülkenberg és Daniel Ricciardo is tisztában van azzal, hogy fontos hétvége áll előttük és mindkettőjüknek jól kell szerepelniük a felkelő nap országában rendezett versenyen. „Nyilvánvaló, hogy értékes pontokat veszítettünk Szingapúrban és Szocsiban is, ami frusztráló, ugyanis megvoltak a lehetőségeink,” – véli Hülkenberg, akinek továbbra sincs ülése a 2020-as szezonra.

    „Még harcban vagyunk a negyedik helyért. A versenyeinknek tisztábbaknak kellene lenniük, azonban számos tényező közre játszhat az én és a csapat oldaláról egyaránt. Sok pontot szeretnénk gyűjteni Japánban, ez a célunk,” – mondta Ricciardo. „Fontos, hogy majd Japánban megbizonyosodjunk róla, hogy jó úton haladunk. Fontos, hogy még minden esélyünk megvan arra, hogy negyedikek legyünk a konstruktőri bajnokságban. Tudjuk, hogy nehéz lesz megszerezni azt a negyedik helyet, azonban minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni a céljaink érdekében.”

  • Ricciardo szerint még mindig elkaphatják a McLarent

    Ricciardo szerint még mindig elkaphatják a McLarent

    A Renault ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo továbbra sem adja fel a konstruktőri negyedik helyet, hiszi, hogy még megelőzhetik a McLarent, amely 33 ponttal jár előrébb náluk 5 versennyel a vége előtt.

    Azt még hozzá kell tenni, hogy a francia alakulat az elmúlt két versenyhétvégén 3 pontot tudott szerezni, míg a McLaren ez idő alatt 18 egységgel gyarapította pontszámát.

    „Lehetünk mi a negyedikek, Monza megmutatta, hogy egy hétvége alatt minden megváltozhat” – magyarázta Ricciardo. „De mindkét autóval pontokat kell szereznünk. Kétségtelen tény, hogy ők a favoritok, de meg kell próbálnunk.”

  • Ricciardo szerint nem kéne változtatni a versenyek formátumán

    Ricciardo szerint nem kéne változtatni a versenyek formátumán

    Daniel Ricciardo úgy gondolja, 2021 nem az ideális év arra, hogy változtassanak a versenyhétvégék menetrendjén.

    Tervezik ugyanis, hogy 2021-től változtatnak a struktúrán, szóba jött például az is, hogy szombaton tartanának egy sprintfutamot, melynek végeredménye határozná meg a vasárnapi futam rajtsorrendjét, ráadásul fordított rajtrácsos start lenne vasárnap. Ross Brawn azt szeretné, ha ezt és más alternatívákat ki is próbálnának jövőre, hogy kiderüljön, melyik lehet alkalmas arra, hogy beillesszék a 2021-es szabályrendszerbe.

    Ricciardo szerint azonban ez nem olyan jó ötlet.

    „Szerintem nem ez a megfelelő időzítés ehhez, szerintem ez nem jó.” – mondta. „Szerintem ha 2021 ezt hozza majd, amit ígérnek, akkor nincs ok arra, hogy változtassunk bármit is a formátumon. És szerintem ez nagyon fel is hígítaná a versenyhétvégét. Így van ez a többi sportág esetében is, amiket követek, hogy amikor változtatnak a dolgokon, a termék felhígul.”

    Ricciardo az alsóbb kategóriákból is ismert fordított rajtrácsos megoldást is véleményezte.
    „Ha ehhez még a fordított rajtrácsot is bevezetik, az már túl sok lesz. Már így is van 22 versenyünk, vagy mennyi, képzeljék el, ha 44 lenne.” – mondta az ausztrál.

    „Imádok versenyezni, ne értsenek félre, a versenyzés ötlete nagyszerű, de szerintem ez felhígítja a sportot. Meg aztán a költségek is kétszeresére nőnének.”

    „Nem tudom, hogy a csapatok anyagilag hogy élnék túl ezt a helyzetet.”

  • Ricciardo „ideális esetben” 2021-re is hosszabbít majd a Renault-val

    Ricciardo „ideális esetben” 2021-re is hosszabbít majd a Renault-val

    Daniel Ricciardo hosszú éveken át a Red Bull kötelékében versenyzett, míg nem úgy döntött, hogy az idei szezontól a Renault-nál folytatja pályafutását.

    Mivel a Renault nem hozza a Red Bull szintjét eredmények tekintetében, többen megkérdőjelezik, hogy mennyire is hozott jó döntést az ausztrál versenyző.

    Sokkal jobb pedig valószínűleg jövőre sem lesz a helyzet, a Renault tanácsadója, Alain Prost ugyanis előre figyelmeztet, hogy a következő szezon nehéz lehet majd a 2021-es szabályváltozásokra való készülés miatt.

    Ricciardo pedig maga is tisztában van azzal, hogy mivel már 30 éves, ő sem várhat örökké a jó autóra.

    „Ez egy kicsit red bullos dolog; úgy éreztem, hogy öt év elég idő ahhoz, hogy működni kezdjen a dolog.” – mondta az ausztrál. „Nagyon akartam bajnoki címet nyerni a Red Bullal, mivel ők hoztak be engem az F1-be, és ez a sztori nekik is tökéletes lett volna.”

    „Most ez az egész áthelyeződött a Renault-hoz. Ideális esetben hosszabbítok 2021-re, mert előre haladnak a dolgok és valós esélyünk van.”

  • Webber: Ricciardo már bánhatja, hogy átszerződött a Renault-hoz

    Webber: Ricciardo már bánhatja, hogy átszerződött a Renault-hoz

    A korábbi Forma-1-es versenyző Mark Webber úgy véli, hogy Daniel Ricciardo már megbánhatta azt, hogy a Red Bulltól átigazolt a Renault alakulatához, A franciák azonban idén nagyon is szenvednek a megbízhatósággal. Ricciardo azóta az energiaitalos csapattal volt, mióta 2014-ben felkerült a Toro Rossóból, de a Renault kedvéért lelépett, és 2019-20-ban az ő pilótájuk lett.

    Tavaly a gyári csapat egy erős negyedik helyet szerzett meg a konstruktőrök bajnokságában, Nico Hülkenberggel és Carlos Sainzzal. Idén azonban nem akar jönni ez az eredmény, az ötödik helyen vannak, jóval lemaradva a McLaren mögött.

    Az elmúlt pár verseny jól ment a franciáknak, és az ausztrál versenyzőnek is köszönhetően negyedik és ötödik helyeket szereztek Monzában. A hétszeres nagydíjgyőztesnek Szingapúrban azonban felejthető versenye volt: az időmérő edzés után diszkvalifikálták az elért nyolcadik helyéről, a versenyen pedig defektje volt. Honfitársa, Mark Webber a Fox Sportsnak nyilatkozott:

    „Ott volt a Red Bull csapatában, és bárcsak maradt volna, mert az övék egyszerűen egy jobb csomag. Nyilvánvalóan voltak pénzügyi okok is, de a Red Bull nem volt távol ettől, szerződhettek volna. Most már bánhatja ezt a két éves fázist, de most már elég a sajnálkozásból. Jönnek a fiatalok, két év alatt megváltozhat hirtelen a teljes kép. Azt gondolhatod, hogy „igen, frankó vagyok, van még némi időm.” A következő pillanatban meg csak jönnek. Nem akarom elkiabálni, de ebből ki tud majd mászni.”

    Hülkenberget ugyanakkor Esteban Oconra cseréli 2020-ban a Renault, így ő lesz Ricciardo csapattársa. A kérdés az, hogy láthatunk-e újra egy olyan kiemelkedő teljesítményt, mint amit Charles Leclerc mutat be a Ferrarinál Sebastian Vettel ellenében?

  • Az olaszok Ricciardót ültetnék be a Ferrariba Vettel helyére

    Az olaszok Ricciardót ültetnék be a Ferrariba Vettel helyére

    Sebastian Vettel az utóbbi időkben nem teljesít jól, míg csapattársa Charles Leclerc szinte szárnyal. Az olasz sajtó ezért már számba is vette a lehetséges jelentkezőket a német helyére, majd megállapították a jelenlegi felhozatalból Daniel Ricciardo lenne a legjobb választás a Scuderiának.

    Egyesek szerint a hatalomátvétel Monzában már megtörtént és a monacói vette át a vezér szerepet, habár a 21 éves fiatal nem ért egyet ezzel, szerinte minden változatlan maradt a hierarchiai sorrendben. Ha még nem is történt meg a trónfosztás, akkor nagy valószínűséggel hamarosan bekövetkezhet, főleg ha a német nem mutat fel valamit. Ám a szakértők szerint a négyszeres bajnoknak nem csak a csapaton belüli státuszáért kell megküzdenie, hanem az üléséért is.

    ,,Ha ez így folytatódik, akkor nem vagyok abban biztos, hogy a Ferrari tovább fogja alkalmazni őt. Ha meg akarja tartani a helyét, akkor muszáj lesz neki legyőzni a csapattársát és dominálnia kell a csapaton belül szezon hátra levő részében. Ha ezt nem tudja teljesíteni, akkor úgy vélem, el kell mennie.” -nyilatkozta Ralf Schumacher a német Sky-nak.

    Ugyanakkor az olasz Sky és a La Gazzetta dello Sport már meg is találta a német utódját Daniel Ricciardo személyében. Az ausztrál elmondta a BBC-nek, egyelőre nem hagyja el az alul teljesítő Renault, ám az nem azt jelenti, hogy akár jövőre vagy az után ne lenne nyitott egy váltásra.

    ,,Hiszünk abban, hogy a következő év az ideinél sokkal jobb lesz, és valószínűleg ő is (Cyril Abiteboul) feltette a következő kérdést: ha mégsem úgy alakul, akkor miért akarna Daniel maradni?”

    Szingapúrban a Sky Italia megkörnyékezte a 30 éves versenyzőt, és megkérdezte arról, mit szólna, ahhoz, ha Charles Leclerc lenne a csapattársa a közel jövőben:

    ,,Meglátjuk mit hoz a jövő, úgy tervezem, hogy legalább öt évig még versenyezni fogok. Tudom, hogy Charles ennél is erősebb lenne, ha idén jobb autót kapott volna. Kedvelem őt, barátok vagyunk, és érdekes is lenne ez a párharc. Ki tudja mi lesz.” -válaszolta Ricciardo.

  • Ricciardót meglepte a Haas döntése

    Ricciardót meglepte a Haas döntése

    Daniel Ricciardo elárulta, meglepődött azon, hogy a Haas szerződést hosszabbított Romain Grosjeannal.

    A Formula 1-es paddock népe szinte egy emberként hitte, hogy Günther Steiner Nico Hülkenberget választja majd Kevin Magnussen mellé jövőre, ám mikor az amerikai csapat közzé tette határozatát és bejelentették a francia pilótát nagyon sokan meglepődtek. Az ausztrál is ezt a tábort erősítette, sőt el is mondta, ő azt hitte, Grosjean a Formula E-be megy.

    ,,Pár napja hallottam, hogy a Formula E-be fog menni. Azt hittem, itt hagyja az F1-et, az utóbbi években mutatott hullámzó teljesítménye miatt. Úgy gondoltam, hogy azt érezte, ideje váltani. Mikor meghallottam a híreket be kell valljam, hogy egy kicsit meglepődtem, de annyira azért mégsem. Ha van lehetőséged arra, hogy maradj az F1-ben, akkor meg kell ragadni.”-nyilatkozta az ausztrál a francia RMC Sport-nak.

    Grosjean a francia Auto Hebdo-nak elismerte korában a pletykák miatt más lehetőségeket is számításba vett.

    ,,Egy bajnokságot sem nyertem meg 2011 óta, és 2013-ban volt csak olyan autóm, ami képes volt dobogós helyezéseket szerezni. Néha olyan ez, mintha ping pong ütővel teniszeznél. Azt gondoltam: valóban Dávidot és Góliátot akarok játszani? Jobb lenne, ha egy kisebb bajnokságban versenyeznék ahol még a győzelemre is esélyem lenne? Fontos, hogy néha feltedd magadnak ezeket a kérdéseket. Ám a válasz végül az lett: A Formula 1-ben akarom folytatni.” -ismertette belső vívódásait a francia.

  • A Forma-1 Hollywoodba megy bemutatózni!

    A Forma-1 Hollywoodba megy bemutatózni!

    Los Angelesbe, illetve a Hollywood Boulevardra tart a Forma-1, amely már a harmadik királykategóriás fesztivál lesz Amerikában. Ma hivatalosan is megerősítették, hogy Valtteri Bottas, Max Verstappen és Daniel Ricciardo vesznek ezen részt, október 30-án.

    A fesztivál célja az, hogy megismertesse a nagydíjhétvégék hangulatát a közönséggel, és a Forma-1-et ismertebbé tegyék az Egyesült Államokban. A korábbi két rendezvény sikeres volt Chicagoban és Miamiban, az F1 Hollywood Festival-t ugyanakkor először rendezik meg Los Angelesben.

    A fesztivál október 29-én kezdődik a „Hollywood Ride of Fame”-mel, ami egy autókiállítás lesz a Boulevardon. A rajongók megismerkedhetnek a motorsport világával oly módon, hogy számos Forma-1-es és ikonikus autót láthatnak a múltból. Másnap a kilátogatók adrenalinfröccséről autóbemutatók gondoskodnak, természetesen központban a Forma-1-gyel.

    Három nagydíjgyőztes: Valtteri Bottas, Max Verstappen és Daniel Ricciardo képviseli majd a csapataikat, tehát a Mercedest, a Red Bullt és a Renault F1 csapatát, és mindannyian gumit égetnek majd a Hollywood Boulevardon. Sean Bratches, a Forma-1 kereskedelmi igazgatója így nyilatkozott:

    „Izgulunk, mert már harmadszor térünk vissza az F1 fesztiválunkkal Amerikába. LA egy ikonikus város, ismert a showbizniszről, és nagyon várjuk már azt, hogy a Forma-1-et láthassuk Hollywood Walk of Fame sétányán, és először vegyük át a hatalmat a Boulevard felett. Fontos, hogy a rajongók megismerjék a Forma-1-et a városközpontokban, és megmutathassuk, hogy a királykategória mit nyújthat az amerikai piacnak.”

  • Ezért nem szerződtette Wolff Verstappent amikor lett volna rá lehetősége

    Ezért nem szerződtette Wolff Verstappent amikor lett volna rá lehetősége

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff nagyra tartja Max Verstappent, ugyanakkor elárulta azt is, hogy miért nem sikerült leigazolniuk 2014-ben.

    Alig nőtte még ki a gokartokat, és már az European Formula 3-ban versenyzett, amikor augusztusban érkezett a nagy hír, mely szerint a Red Bullnak sikerült leigazolnia a felkapott fiatalt. Két hónappal később pedig már tesztelhette és a Toro Rosso Forma-1-es autóját a 17. születésnapján Suzukában a pénteki szabadedzésen. 2015-re a junior csapat le is igazolta. Ezt követően került 2016-ra az anyacsapathoz, ahol rögtön az első futamát megnyerte. Hét győzelmet szerzett eddig, és egyike a következő generáció legnagyobb sztárjainak.

    Wolff így beszélt róla a RacingNews365-nek:

    „Először is el kell mondanom, hogy hogy a srác egy kiemelkedő fiatalember. A Red Bullnál megadták a lehetőséget Maxnak arra, hogy fejlődjön. Megengedtek neki hibákat a Toro Rossonál de a Red Bullnál is, olyanokat, mint például amikor tavaly Azerbajdzsánban ütköztek Daniel Ricciardoval. A legtöbb top pilótánál megvan ez a tanulási fázis. Azt gondolom, hogy tavalyhoz képest amit idén nyújt, az lenyűgöző.”

    Továbbra is sokan várják azt, hogy Verstappen akár a Mercedeshez is igazolhat, legelőbb akár már 2021-ben. Wolff azonban elárulta, hogy öt éve a csapata még nem állt készen arra, hogy fogadja őt:

    „Minden okkal történik. A Red Bull megadta a lehetőséget a srácnak, hogy fejlődjön. Akkoriban nem voltak létesítményeink és kialakult struktúránk a juniorjainknak. Arra koncentráltunk, hogy Mercedes csapatként versenyeket és bajnokságokat nyerjünk. Akkoriban ez még nagyon új dolog volt nekünk. Persze akarjuk, hogy miénk legyen az „új Max”. Páran már érkeztek is a mi programunkból, ezt elárulhatom. De az igazi Max Verstappen szerződtetése akkor még túl korai lett volna nekünk.”