Címke: Daniel Ricciardo

  • Briatore: Leclerc szerződése akkor ér valamit, ha versenyképes autót kap

    Briatore: Leclerc szerződése akkor ér valamit, ha versenyképes autót kap

    A napokban lett hivatalos, hogy Charles Leclerc első éve után a Ferrarinál 2024 év végéig hosszabbít, ám Flavio Briatore óva inti, hogy ez önmagában nem elég a sikerhez.

    „A Forma-1-ben az autó a fontos” – mondta az olasz. „A Renault egy vagonnyi pénzt adott Ricciardónak, de jobb lett volna, ha ezt az összeget az autó fejlesztésébe fektetik bele. Ha nincs jó autód, semmit nem tudsz csinálni. Alonso példáját is említhetnénk, amikor a Ferrarinál volt. Azért volt harcban a bajnokságért, mert fel tudta emelni az autót egy bizonyos szintre. Elég megnézni, hol volt hozzá képest a második pilóta.”

    „A Ferrarinak muszáj építenie egy olyan autót, ami fél tizedre van a Mercedestől. A pilóta jelenti a különbséget ez esetben. De ezt csak két tizednyi különbség esetén tudja megtenni, öt esetén már nem.”

  • Őt hiányolja az élmezőnyből Häkkinen

    Őt hiányolja az élmezőnyből Häkkinen

    A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen szerint szégyen, hogy Daniel Ricciardo egy olyan csapatnál versenyez, akik egyáltalán nem képesek harcba szállni a győzelemért.

    Az ausztrál versenyző nemrég fejezte be az első szezonját a Renaultval, miután a tavalyi szezon végén elhagyta a Red Bullt, akikkel öt közös évet teljesített a száguldó cirkuszban. Ricciardoval először fordult elő a 2014-es szezon óta, hogy nem tudott dobogóra állni, ugyanis az idei legjobb eredménye egy negyedik hely volt, amit még az Olasz Nagydíjon ért el.

    Ha az idei szezonját hasonlítanánk a tavalyihoz, akkor nyilvánvaló, hogy a tavalyi két győzelme miatt – amit Kínában és Monacóban szerzett – egy sokkal eredményesebb évet zárt, mint idén. A finnek kétszeres világbajnoka nem győzte dicsérni az ausztrál pilótát és azt is elmondta, hogy a mostani csapata nem a tehetségéhez méltó.

    „Kár, hogy Daniel egy olyan csapat színeiben versenyez, ahol nincs esélye a győzelemre,” – véli Häkkinen. „Ha egy élcsapattól érkezel meg egy olyan istállóhoz, akik csak folyamatosan veszítenek, az eléggé bosszantó tud lenni. Daniel egy rendkívül pozitív figura, azonban óvakodnia kell attól, hogy kritizálja magát. A képességeivel nincsenek bajok, sokkal inkább az autóval vannak problémák,” – nyilatkozta a finn az Unibet podcastjában.

    A francia istálló ráadásul még hátrébb is esett a konstruktőri bajnokságban a tavalyi évhez képest, ugyanis a McLaren az ugrásszerű fejlődésüknek köszönhetően átugrották őket, visszaszorítva az enstoneiakat az ötödik helyre.

  • Leclerc tette tönkre Ricciardo ferraris álmait?

    Leclerc tette tönkre Ricciardo ferraris álmait?

    Jack Plooij holland riporter szerint Daniel Ricciardo már megállapodott a Ferrarival tavaly, ám Charles Leclerc szerződtetése átírta a forgatókönyvet.

    Az ausztrál pilóta 2018 nyarán jelentette be, hogy távozik egykori csapatától a Red Bulltól. Mindenkit meglepett a hír, és elindultak a találgatások arról, vajon melyik istálló kaparintotta meg az ausztrált. Többen a Ferrarira fogadtak, majd jött a hír, hogy a 30 éves versenyző a Renault-t választotta. Szerződése azonban a franciákkal csak két évre szól, ugyanis Ricciardo nem tett le arról, hogy a vörösökhöz szerződjön.

    A Ziggo Sport riportere szerint a megállapodás már meg is történhetett a felek között, ám hirtelen egy másik pilóta is beszállt a keringőbe, aki végül kiütötte az ausztrált a nyerő pozícióból:

    ,,Majdnem biztos vagyok abban, hogy az ügyvédje és a Ferrari már megegyezett. Valamin már az aláírása is szerepelhetett, ám mindez háttérbe szorulhatott Charles Leclerc teljesítménye miatt. Egy azonban biztos, Ricciardo nem fogja feladni, a Ferrari versenyzője akar lenni, azért van itt.”

    A holland szerint az ausztrál tisztában volt azzal, hogy nem feltétlenül a jó lóra tett a Renault-val, azért is írt alá csak két évre, ugyanakkor nem igazán számított neki az, hogy megérzése beigazolódik-e avagy sem. Plooij úgy véli, Ricciardo célja az volt, hogy minél távolabb kerüljön a Red Bulltól.

    ,,Mikor aláírta a szerződést, tisztában volt azzal, hogy ez rosszul is elsülhet. Azonban nagyon csalódott volt és csak második számú versenyző a Red Bullnál, és ő ezt nem akarta.”

  • Räikkönen azt hitte, hogy a Mikulástól kapott ajándékot

    Räikkönen azt hitte, hogy a Mikulástól kapott ajándékot

    A Forma-1-es versenyzők egy része megajándékozta egymást még a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj előtt. Voltak egyszerűbb és kreatívabb ajándékok, de most nézzük meg, hogy mit is kaptak pontosan a versenyzők egymástól.

    Kezdjük Kimi Räikkönennel, aki már a csomagja felbontása előtt kitalálta, hogy egy serpenyő lapul a csomagolópapír alatt. A finn világbajnok pedig vicces kedvében volt, ugyanis 2007 világbajnoka szerint maga a Mikulás hozta neki azt a piros színű karácsonyi mintás serpenyőt. Azonban Kimit szembesítették a ténnyel, hogy nem a Mikulás, hanem az egykori csapattársa, Romain Grosjean vette neki a konyhai eszközt. Räikkönen természetesen megköszönte az ajándékot és kellemes ünnepeket kívánt a franciának.

    Amikor Daniel Ricciardo kibontotta a csomagját, gyorsan ráeszmélt, hogy egy karaoke mikrofont kapott az ő titkos Mikulásától. „Az első ember, aki rögtön az eszembe jutott, az Charles Leclerc volt,” – mondta nevetve az ausztrál. „Azért Charles, mert a Japán Nagydíj utáni interjúja közben énekeltem, közvetlen mellette.”

    Az ausztrálnak olyannyira nehezére esett kinyitni a csomagját, hogy azt egy késsel kellett felvágnia. „Ki csomagolta ezt be? Srácok, ti őrültek vagytok.” Ricciardonak nagy nehezen, de sikerült kibontania csomagot és egy karaoke szett volt benne, ami a mikrofon mellé járt. Emellett még a legjobb 40 karaoke zeneszámot is megkapta egy lemezen. „Most összezavarodtam, ugyanis azt hittem, hogy van egy 20 eurós költségvetésünk az ajándékvásárlásra. Azt hiszem ez az ember jócskán túllépte ezt a keretet.”

    Azonban, mint kiderült, nem a Ferrari monacói pilótája vette Ricciardonak a karaoke felszerelést. Az ausztrálnak egy kis hezitálást követően sikerült kitalálnia, hogy ki volt az ő titkos mikulása. „Talán Max volt, mert ő ismer is. Most már tudom is, hogy miért költött egy kicsivel többet. Hát megnyerte a Brazil Nagydíjat, bónusz pénz baby!”

    A Red Bull holland versenyzőjének elsőre sikerült kitalálnia, hogy ki adta neki az ajándékát. „Jézusom, már tudom, hogy ki adta az ajándékomat,” – mondta Verstappen. „Azt hiszem, hogy ezentúl többet kellene golfoznunk közösen. Ez csak Carlos lehetett, srácok ezt direkt alakítottátok így, hogy ő adjon ajándékot nekem? Egyáltalán nem golfozok jól, ugyanis nem nagyon szoktam játszani, szóval ez a kombináció így tökéletes.”

    Az egyik legviccesebb ajándékot a holland csapattársa, Alex Albon kapta. A thai versenyző ajándékát Lewis Hamilton őrült interlagosi manővere inspirálta. A regnáló bajnok ugyanis megforgatta Albont a pálya hátsó részén, elvéve tőle az első dobogós helyét.

    Mielőtt a thai fiatal kibontotta volna csomagját, ez az üzenet állt rajta: „Alexnek a következő alkalomra, amikor dobogós helyért harcol majd.” „Tudom, hogy a csomag George Russelltől van,” – jelentette ki Albon. „Bármi is lesz, biztos vicces lesz és az elveszített dobogómmal kapcsolatos lesz.”

    Albon ezt követően kinyitotta az ajándékát, ami nem volt más, mint egy óriás méretű visszapillantó tükör. „Tudhattam volna,” – sóhajtott a thai. „Mindenféleképpen a tudatára fogom juttatni a szerelőimnek, hogy feltétlen tegyék fel, ugyanis valahogy észre kell vennem, ha majd jön Lewis.”

    Végezetül pedig egy olyan ajándék, amit mindenki kapott már élete során karácsonyra: zoknik. Ezt kapta Leclerc is, azonban a Ferrari monacóija nagyon örült az ajándékának. „Nem létezik, hogy nem Daniel (Ricciardo) az, ugyanis ő a nagy zokni mániás. Múltkor mentünk nyaralni Las Vegasba és egyszerűen nem voltak normális zoknijaim. Most már vannak, köszönöm Daniel,” – hálálkodott a fiatal monacói.

  • Nézzük, mennyit érhet Ricciardo Los Angeles-i villája

    Nézzük, mennyit érhet Ricciardo Los Angeles-i villája

    Annak ellenére, hogy Daniel Ricciardo ausztrál származású, imád időt eltölteni Los Angelesben. Az ausztrál pilóta pedig nemrégiben felfedte a valódi okát annak, hogy miért is szereti annyira az Egyesült Államos nyugati partján fekvő városát.

    Mint kiderült, Ricciardonak Los Angelesben található az otthona, ami egy több millió dolláros rezidencia. A perthi születésű ausztrál még 2014 folyamán költözött az Egyesült Államok nyugati partjára, a városban, ami „azonnal megtetszett neki”. Azonban lakást csak a tavalyi évben vásárolt az amerikai nagyvárosban és minden bizonnyal nem sajnálta rá a pénzt, ugyanis körülbelül 13 millió dollárt fizetett ki azért a bizonyos villáért.

    Ricciardo a West Australiannak adott interjújában ezt nyilatkozta: „Az időjárás, a tengerpart közelsége lehetőséget ad arra, hogy néha elmeneküljek az őrület elől,” – véli a Renault versenyzője. „Itt mindig történik valami, itt sohasem unatkozik az ember.”

    Az ausztrál villájában tökéletes a kilátás, ugyanis egyszerre a Coldwater Canyont és a Csendes-Ócánt látni lehet. Ezen kívül a házban öt hálószoba van és az egyikben még egy kandalló is megtalálható. Emellett még öt fürdőszobát, egy rendkívül modern eszközökkel felszerelt európai konyhát is találhatunk. A ház kültéri részén pedig szintén sok minden dolog van, ami szem-szájnak ingere: egy hatalmas erkély és terasz, valamint egy kerti medence is rész ennek a hatalmas villának.

  • Ricciardo szerint is sokkal érettebb lett Verstappen

    Ricciardo szerint is sokkal érettebb lett Verstappen

    Daniel Ricciardo is úgy látja, hogy egykori csapattársa Max Verstappen már sokkal érettebben viselkedik, mint korábban.

    Ricciardo és Verstappen 2,5 éven keresztül alkottak egy izgalmas párost a Red Bullnál, majd az ausztrál idénre átszerződött a Renaulthoz.

    Az ex-Red Bullos a Forma-1 hivatalos podcastjében beszélt egykori társáról és kettejük kapcsolatáról is.

    „Szerintem mi mindketten nagyon jót tettünk egymásnak.” – kezdte. „Határozottan sokat fejlődött abban az időben és talán még tőlem is tanult egy kicsit.”

    „Most pedig már szemmel láthatóan érettebb lett, kevésbé heves és kiszámíthatatlan, mint évekkel ezelőtt. Megtalálta a helyét, ha pedig ehhez én is hozzá tudtam járulni, akkor az király, ha nem, akkor is jó.” – folytatta.

    Az ausztrál azt is elmondta, hogy ugyan már nem csapattársak, de továbbra is barátok maradtak a hollanddal és a korábbi ütközéseiket is hamar meg tudták beszélni.

    „Nagyon hamar rendeztük azokat az incidenseket, mint a 2017-es bakui vagy budapesti ütközés. Ez pedig azért lehetett, mert eléggé tiszteljük egymást. Tisztában vagyok az ő képességivel és a sajátoméval is, ezek a dolgok pedig megtörténnek. Tisztelettel viszont könnyen meg lehet ezt oldani.” – mondta.

  • Olav Mol: Ricciardo nem tette jobbá a Renault-t

    Olav Mol: Ricciardo nem tette jobbá a Renault-t

    A Ziggo Sport elismert kommentátora, Olav Mol szerint Daniel Ricciardo nem tette jobbá újdonsült istállóját, a Renault-t.

    Az ausztrál versenyző tavaly a nyári szünetben úgy döntött, ott hagyja a Red Bullt és a franciákhoz igazol. Döntését a Formula 1-es társadalom meglepve fogadta, ugyanis az enstone-i alakulat nem top csapat és teljesítménye már akkor is elmaradt az osztrák istállóétól.

    Nagy reményekkel vágtak neki az idei szezonnak, azonban még a tavalyi eredményüket sem tudták megismételni a franciák, ezért drasztikus lépésekre szánták el magukat. Az egyik ilyen határozatuk miatt küldték el Nick Chestert, aki 19 évig dolgozott a csapatnál.

    Maga Ricciardo is elismerte, idei szezonja nem úgy sikerült, ahogy eltervezte, ugyanakkor a tél folyamán mindent megtesz azért, hogy fejlődni tudjanak és kellőképpen motiváltak maradjanak. 2020-ra az alakulat ismét a negyedik helyet célozta meg, míg a nagy szabályváltozások után már a nagy csapatokat is elkapnák.

    Ugyanakkor nem csak az ausztrál volt elégedetlen a teljesítményével, a holland Olav Molt sem győzte meg a 30 éves pilóta.

    ,,Nem elég csak a paddock bohócának lenni. Brazíliában hátulról jött felfelé, de azon kívül nem lehetett látni olyan igazi ‘Ricciardo-pillanatokat’. Nem látom azt, hogy a Renault-t jobbá tenné. Véleményem szerint kevésbé kellene jókedélyűnek lennie és gyakrabban kellene az asztalra csapnia.”

  • Ocon számol a problémákkal a  Renaultnál

    Ocon számol a problémákkal a  Renaultnál

    Esteban Ocon elmondása szerint már Abu Dhabiban, a szezon utáni teszten leküzdött néhány problémát  a Renaultnál. A francia felszabadult tartalék pilótai szerepéből, és a Pirellinek tesztelhetett Yas Marinában.

    A francia kispadon ült 2019-ben, hiába tűnt úgy, hogy idénre a Renault-hoz kerülhet, az ülést betöltötte a Red Bulltól hirtelen távozó Daniel Ricciardo, és az ő korábbi Racing Pointos ülését Lance Stroll kapta meg.

    A 2020-as szezon előtti tesztet nyolc napról hatra rövidítették. Ocon elárulta azt is, hogy az lehet a jövő évi sikerük kulcsa, ha a teszten alaposan megismerik a kocsijukat.

    „Ez nélkülözhetetlen és határozottan ez fog segíteni nekem, ugyanis amikor megérkezel a teszt helyszínére februárban, van egy kis előnyöd. Ugyanis megvan a fix helyed a kocsiban és néhány dolgot a pályán is leellenőriztél. És az jó, ha van rá esélyed. Idén sajnos kevés esélyt kaptam vezetésre, és most februárban még kevesebb időm lesz, ami baj. Szóval az a két nap mínusz nagyon fog nekünk hiányozni a teszten.” – nyilatkozta Ocon

  • Ocon szerint 2020-ban a Renault még nem fog nyerni

    Ocon szerint 2020-ban a Renault még nem fog nyerni

    Esteban Ocon Abu Dhabiban elmondta: tudja, hogy nem fog nyerni futamokat 2020-ban a Renault-val, de mindent megtesz ennek érdekében.

    Miután egy évet ült a kispadon a Mercedesnél, a francia az első tesztjeire készül az új csapatával Abu Dhabiban. Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke múlt hétvégén elmondta, a 23 éves Oconban látja a tüzet, amely idén hiányzott az idősebb párosból.

    „Olvastam és mindent megteszek ennek érdekében” – mondta a Le Figaronak Ocon. – „Szeretném összemérni magam Daniel Ricciardoval, mert mindig a legjobbal szeretnék harcolni. Az a célom, hogy előtte legyek”.

    Továbbá tisztában van azzal is, hogy a Renault nem készült fel a futamgyőzelemre. Úgy véli, az eddigi években jó irányba haladt a csapat, de még nincs nyerő autójuk és valószínű, jövőre sem lesz.

    „De fontos dolog, hogy a motivációdat fent tartsd, előrefelé tartani és egy nap elérni a célt. Egy nap világbajnok szeretnék lenni, de hetedik vagy nyolcadik.”

  • Az FIA elárulta miért nem működött a DRS Abu Dhabiban

    Az FIA elárulta miért nem működött a DRS Abu Dhabiban

    Az FIA elmagyarázta, miért nem lehetett használni a verseny egy részén a DRS-t.

    Szinte már 2010-ben érezhette magát a nagyérdemű és a Száguldó Cirkusz, miután megtiltották a versenyzőknek a rendszer használatát aminek köszönhetően kezdetét vette a masszív vonatozás. Normál esetben az állítható hátsó szárny működtetésére a harmadik körtől kapnak lehetőséget azok a pilóták, akik ellenfeleik mögött kevesebb, mint egy másodperces hátrányt jegyeznek, ám az idei szezonzáró versenyen egy tiltó üzenet jelent meg a képernyőn és a kormánykijelzőn.

    Michael Masi elmondta, elszállt az egyik adatszerver, ez okozta a galibát. A javítás időigényesnek bizonyult, ezért döntöttek úgy, hogy nem engedik a DRS alkalmazását.

    ,, Egyszerűen leállt az adatszerver, sok kicsi probléma keletkezett egyszerre, ez okozta a bajt. Ahogy láthattuk az időmérő rendszer jól működött, ám a DRS összeomlott, ezért azonnal megtiltottuk a használatát, mindaddig, amíg nem győződtünk arról, hogy minden jól működik és a megfelelő adatokat továbbítjuk az autók felé.”

    A versenyigazgató elárulta, ha nem korlátozzák az állítható hátsó szárny használatát, akkor a hiba miatt, nem csak bizonyos versenyzők működtethették volna az eszközt, hanem mindenkinek szabad lett volna a vásár.

    ,,Az autóknak küldött jelekkel kapcsolatban nem volt olyan visszajelzésünk amire teljes mértékben támaszkodhattunk volna, ezért úgy döntöttünk globálisan tiltjuk le, ugyanis ha ezt nem tesszük meg, akkor mindenki szabadon használhatta volna a DRS-t. Inkább bele se gondolok, milyen hatással volt ez a versenyre, ám ezt az intézkedést meg kellett lépnünk.”

    Masi hozzátette, egyenként a 20 autót monitorozni és ellenőrizni, szinte lehetetlen a rendszer nélkül, főleg annak tükrében, hogy elméletileg a csapatok is vezérelhetik a DRS-t.

    Természetesen a versenyzők sem hagyták szó nélküli a dolgot, Sebastian Vettel a megyei labdarúgó bajnokságokhoz hasonlította az esetet és szarkasztikusan utalt arra, hogy ennyi pénzből, amennyiből a sportág működik illene erre is felkészülni:

    ,,Egy kicsit olyan volt, mint a megyeiben. Nem tudom, hogy történhet meg ilyesmi. Talán azért fordulhat elő ilyen helyzet, mert alig van pénz ebben a sportban.”

    Daniel Ricciardo szerint a hiba felhívta a figyelmet arra, mennyire fontos az állítható hátsószárny az F1-ben:

    ,,Ahogy azt láthattuk, a DRS bizonyos pályákon elengedhetetlen. Monzában meg vagyunk nélküle, és az emberek nevezhetik mesterkéltnek, ám szükségünk van rá. Isten óvja DRS-t! – tette hozzá viccesen az ausztrál.