Címke: Daniel Ricciardo

  • Ricciardo kizárja a júniusi szezonkezdést

    Ricciardo kizárja a júniusi szezonkezdést

    A koronavírus járvány terjedése mindenre, így az F1-re is kihatással van, már az első nyolc futamot elhalasztották vagy végleg törölték, tehát a jelenlegi állás szerint a szezon a júniusi Kanadai Nagydíjjal kezdődik meg.

    Azonban egyes hírek szerint ez sem lesz (időben) megtartva és most kiderült, Daniel Ricciardo is ezen a véleményen van.

    „Nem tudjuk igazából, hogy mikor fogunk újra versenyezni, de amikor ez megtörténik, szerintem elég hektikusan fog kinézni a naptárunk” – mondta az ausztrál. „Szerintem a lehető legtöbb futamot próbálják majd belesűríteni a következő év kezdetéig. Amikor megkapom a hívást, készen akarok állni. Imádnám, ha ez júniusban jönne, mert addig halasztottak el mindent, de akkor minden tökéletesen alakulna. Szerintem később fog megtörténni.”

  • Ricciardo: Szívás, hogy halasztani kellett a Holland Nagydíjat, már nagyon vártam

    Ricciardo: Szívás, hogy halasztani kellett a Holland Nagydíjat, már nagyon vártam

    Daniel Ricciardo Ausztráliában van jelenleg és keményen edz a 2020-as szezonra, ha az egyszer elkezdődne. A Renault versenyzője a Ziggo Sport kérésére mesélt videóüzenetben a jelenlegi helyzetről.

    „Nos, én itt vagyok Ausztráliában elkülönülve, egy kicsit többet süt itt a nap, mint Európában. Mindössze próbálok fitt maradni. Ez a fő célom jelenleg. Michaellel, az edzőmmel vagyok itt, felkészültek próbálunk maradni a versenyre a kinti edzéssel.”

    Néhány pilóta szimulátorozással próbálja kompenzálni a versenyelmaradások miatt keletkező űrt, Ricciardo nem tartozik közéjük: „Még nem nagyon merültem bele a virtuális versenyzésbe, de van néhány buggy-nk itt, amiket tudunk vezetni a terepen. Rallyzok, hogy éles maradjak. Sok hely van itt.”

    Az ausztrál végezetül beszélt egy kicsit Zandvoort-ról, ahová május első hétvégéjén tért volna vissza a Forma-1.

    „Tényleg szívás, hogy el kellett halasztani Zandvoortot” – tette hozzá. „Remélhetőleg később bepótoljuk. Nagyon vártam már a nagydíjat. Nyilván egyrészt a közönség miatt, másrészt viszont a kanyarok és a különböző módosítások miatt is. Nagyon menőnek tűnt. Várom, hogy újra versenyezhessek. Remélem, a vírus eltűnik és az emberek hamar felépülnek, így a világ újra felveheti a maga fonalát.”

  • Norris ellenfelei képeiből kreált új emote-okat Twitch-csatornájára

    Norris ellenfelei képeiből kreált új emote-okat Twitch-csatornájára

    Lando Norris tegnap a nagy hajvágás előtt, azért még kedveskedett feliratkozóinak egy kis meglepetéssel: élő adásban kreált új emote-okat kollégái képeivel.

    A nagy közösség mellé új szellemes hangulatjelek is dukálnak, így a brit versenyző kapva-kapott az alkalmon és photoshop tudását bevetve állt neki a munkának. Max Verstappen, Daniel Ricciardo, George Russell, Carlos Sainz és Alex Albon lettek az áldozatok. A holland  bandita jelmezt kapott agresszív versenyzési stílusa miatt, a spanyol feje egy híres ketchup márka üvegére került fel, a Williams pilótája nevéhez hasonló kutyatestet kapott (Jack Russell-terrier), míg az ausztrál egy avokádóba költözött. A monacói pilóta neve egy szójátéknak köszönhetően merült fel,  ezért az ő feje egy székre került (Charles Leclerc- Charles Le chair), míg a thai pilóta egy vakító mosolyt kapott.

    Norris Twitch csatornáján a feliratkozók már birtokba is vehették az emote-okat, és kedvükre használhatják őket.

    Norris Twitch-csatornája ide kattintva elérhető!

  • Ricciardo: A tűzzel játszottunk, amikor meg akartuk rendezni az Ausztrál Nagydíjat

    Ricciardo: A tűzzel játszottunk, amikor meg akartuk rendezni az Ausztrál Nagydíjat

    A Renault pilótája Daniel Ricciardo elismerte, hogy megkönnyebbült, amikor az utolsó pillanatban lefújták a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat. A hazai versenyére készülő versenyző úgy érezte, hogy a tűzzel játszanak azzal, hogy meg akarják rendezni a melbourne-i fordulót.

    Ricciardo minden más versenyzőhöz hasonlóan hazatért a lefújás után, és ott várja ki a szezon valós kezdését. Mint ismert, egy, a paddockban diagnosztizált koronavírusos eset miatt nem sokkal az első szabadedzés előtt törölték a hétvégét.

    A mezőny egyetlen ausztráljának számára szokás szerint nagyon zsúfolt volt a hétvégét megelőző hete, ám most elismerte, hogy komoly aggályai voltak a futamrendezéssel kapcsolatban.

    „Bizonyára kissé beszűkült a látásom, mert Melbourne mindig is egy sűrű és kaotikus hétvége. Nem szenteltem túl sok gondolatot az egész korona-helyzetnek, de mélyen legbelül azért aggódtam. A tűzzel játszottunk.” – kezdte a The Age-nek adott interjújában.

    „[A pozitív eset után] elkezded visszafejteni magadban az interakcióidat, kivel beszéltél, mikor merre voltál, és így pedig könnyen paranoiás leszel. Pár héttel korábban még Barcelonában teszteltünk, ahol nem volt semmi korlátozás. Egyszer csak már közel jártunk a szezonnyitóhoz, amikor láttuk, hogy más sportokban, mint például az NBA-ban mi történt. Akkor már határozottan azt gondoltam, hogy nem, nem szabad versenyeznünk.” – folytatta.

    Ricciardo azt is elmesélte, hogy a péntek reggelen – amikor eldöntötte, hogy hazatér – a korábbi csapattársával, Max Verstappennel is beszélt.

    „Azon a péntek reggeleken a telefonok valósággal megőrültek. Az egyik ember, akivel beszéltem az Max volt. Kíváncsi voltam, hogy ő mit tervez. Miután törölték a futamot az első gondolatom az volt, hogy minél hamarabb kijutni onnan. Szerettem volna tudni, hogy más pilóták mit terveznek, mielőtt felszállnék a gépre.” – mesélte.

    „Az én tervem az volt, hogy visszamegyek Perth-be, ahol a családom is van, és ott készültem fel Melbourne-re is. Nem kockáztathattam azzal, hogy máshová megyek.” – tette hozzá.

    Azonban védelmébe is vette a sorozat vezetőit – akik a döntés meghozatalát elég sokáig elhúzták – mondván nem volt könnyű az a helyzet, amibe csöppentek.

    „Kívülről könnyű azt mondani, hogy jobban is lehetett volna kezelni azt a helyzetet, mert még belülről is naívság lett volna azt mondani, hogy pontosan ismerjük a történéseket. Mindannyiunkat rosszul érintett, hogy végül nem lett verseny, és ez kellemetlen volt mindenki számára, aki ott dolgozott, aki nézőként jött el, akik a tévében szerették volna nézni, de száz százalékig ez volt a helye döntés. A vasárnap igencsak furcsa volt, mert otthon voltam. Vasárnap, amikor eljött a rajt időpontja volt egy gondolatom, hogy ember, most F1-es autóban kellene lennem, mekkora szívás már…” – zárta.

  • Kvyat megnevezte a jelenlegi mezőny legjobb pilótáját

    Kvyat megnevezte a jelenlegi mezőny legjobb pilótáját

    Daniily Kvyatnak már számos csapattársa volt a 2014-es bemutatkozása óta a Forma-1-ben. Az AlphaTauri orosz versenyzőjének többek között emiatt is esett nehezére az, hogy kiválassza közülük a legjobbat.

    Amikor Kvyatot erről kérdezte a Sky Sports, ekképp felelt: „Mindannyian rendkívül gyorsak és versenyképesek voltak, azonban Daniel (Riccciardo) volt közülük a leggyorsabb. Amikor csapattársak voltunk a Red Bull-nál, az egy nagyon jó év volt. Azonban, mint elmondtam, az összes csapattársam gyors volt,” – emlékezett vissza az orosz versenyző.

    Az olasz médium azonban ezzel még nem volt megelégedve, és Kvyattól azt is megkérdezték, hogy szerinte ki a mezőny legjobb versenyzője.

    „A tények magukért beszélnek, ugyanis Lewis (Hamilton) szinte mindegyik év végén győztesként ünnepelhet. Kimeríthetetlen önbizalommal képes versenyezni évről-évre a Mercedes volánja mögött.”

    Az Alpha Tauri orosz versenyzője mindezek mellett még a tavalyi Német Nagydíjon szerezett dobogójára is röviden kitért. A 25 éves Kyvat egyáltalán nem számított rá, hogy képes lesz elérni egy ilyen teljesítményt a jelenlegi csapatával, amit a tavalyi szezon során még Toro Rosso volt a neve.

    „A dobogóm egy rendkívül szép pillanat volt. Korábban még az járt a fejemben, hogy talán soha nem leszek képes újra a Forma-1-ben versenyezni, és az a bizonyos harmadik hely egy hatalmas elismerés volt a számomra.”

  • A Renault megnevezte Ricciardo potenciális utódját

    A Renault megnevezte Ricciardo potenciális utódját

    Cyril Abiteboul egy fiatal versenyzővel folytatná, ha Daniel Ricciardo nem maradna a Renault-nál 2021-ben.

    Az ausztrál már korábban beszélt arról, ő a különleges helyzet ellenére nem változtat a hozzáállásán, ami a szerződéseit illeti.

    Miután a tavalyi szezon nem úgy sikerült, ahogy elképzelte, sokan úgy vélik, az idén lejáró szerződését nem fogja meghosszabbítani a franciáknál. Helyette Bottas vagy Vettel helyére pályázna inkább.

    A távozásáról szóló pletykákat pedig nem más támogatja, mint jelenlegi csapatfőnöke, Cyril Abiteboul. Amikor bejelentették Ocon kétéves szerződését, már arról beszélt, 2021-re egy fiatal pilótával párosítanák össze.

    „Fontos volt, hogy kihasználjuk a Daniel szerződtetése által kínálkozó lehetőséget, ezt a döntést nem bántuk meg. Most azonban úgy gondoljuk, nem ártana egy kis vérfrissítés.” – mondta akkor Abiteboul.

    „Ez egy trend, ami több csapatnál is megfigyelhető. Sok fiatal van az akadémiánkon, remélhetőleg egyiküket be tudjunk ültetni az autóba 2021-ben. Ezt két évvel korábban még nem tudtuk volna megtenni, most már vagyunk annyira érettek csapatként, hogy megbirkózzunk egy újonccal.”

    A csapatfőnök már meg is nevezte, szerinte ki lenne az ideális jelölt. Vettel szerződtetését sem zárta ki, de kitart amellett, hogy egy fiatal pilótát keresnek.

    „Figyelembe kell vennünk, hogy van egy programunk is, ami az utánpótlást biztosítja. 2016-ban indítottuk el, és az volt a célunk, hogy 2021-ig eljuttassunk valakit a Forma-1-ig. Most itt van nekünk Christian Lundgaard, ő is egy opció többek között.”

    A dán Lundgaard idén az ART csapatában indul az Formula 2-ben. Tavaly az F3-ban hatodik lett, egy győzelemmel és két dobogóval. Rajta kívül a csapat tesztpilótája, a szintén F2-ben induló Guanyu Zhou, illetve a Formula 3-as Oscar Piastri és Caio Collet, valamint a Formula Renault Eurocupban induló Hadrien David a Renault Sportakadémia tagjai.

  • Ricciardót nyomasztja az elmaradó Monacói Nagydíj

    Ricciardót nyomasztja az elmaradó Monacói Nagydíj

    Nemrégiben vált hivatalosság, hogy 2020-ban a Forma-1 mezőnye nem fog ellátogatni Monacóba. Erre 1954 óta nem volt példa a száguldó cirkusz történetében.

    A hírt a Spanyol és a Holland Nagydíj elhalasztása mellett jelentették be, és a nagy presztízsű verseny 2018-as győztese, Daniel Ricciardo rendkívül csalódottan fogadta a rossz hírt. A koronavírus miatt lassan, de egyre biztosabbá válik, hogy az idei szezon sokkal másabb lesz, mint amilyen a többi volt.

    A Renault ausztrál versenyzője a Renault Instagram oldalán levő kérdezz-felelek videóban tért ki a témára. „Előző este pont egy belső kamerás felvételt néztem az egyik Monacói versenyről és egy kicsit szomorú is lettem. Mindegyik fáj persze, különösen Ausztrália, ahol nagyon közel álltunk, hogy versenyezzünk, de aztán mégsem.

    Az első verseny furcsa lesz majd a versenyzők számára, különösen ezután a váratlan hosszú szünetet követően. Ricciardo vicces kedvében volt és felvázolta, hogy mi tervez majd csinálni az első versenyen. „Azt hiszem az utolsó helyre fogom kvalifikálni magam, ugyanis az első kanyarban érzem, hogy káosz lesz. Hátulról végignézem az egészet, és már az első körben át fogom venni a vezetést.”

    Még mindig tisztázatlan, hogy hol és mikor veheti kezdetét az idei Forma-1-es szezon. Jelen pillanatban úgy fest, hogy a Kanadai Nagydíj lesz az idei év szezonnyitó versenye.

  • Ricciardo szerint a koronavírus nem befolyásolja a szerződéskötéseket

    Ricciardo szerint a koronavírus nem befolyásolja a szerződéskötéseket

    Daniel Ricciardo nem hiszi, hogy a megszakított 2020-as szezon hatással lesz az új szerződések megvalósulására.

    Mika Salo, egykori Forma 1-es pilóta nemrég arról beszélt, hogy a koronavírus világjárvány miatt nemcsak a futamok lesznek elhalasztva, hanem a szerződésekről való tárgyalások is.

    „Jelenleg minden össze van kavarodva és nehéz kimondani, de a legjobb tippem az, hogy az emberek meghozzák a kívánt döntéseiket a jelenleg helyzet ellenére is” – nyilatkozta Ricciardo a The Age-nek.

    Az ausztrál pilóta szerződése az év végén jár le és a Renault is bevallotta, hogy fennáll a lehetősége, hogy Ricciardo távozik.

    Azonabn Ricciardo elárulta, hogy a vírus nem állítja meg abban, hogy eldöntse, mi lesz a következő nagy lépés a karrierjében.

    „Nehéz elhinni, hogy bárki is aláír egy egyéves szerződést, hogy 2022-es kockázatos szezonra szabad legyen” – fogalmazott az ausztrál pilóta. – „Érdekes belegondolni, hogy legtöbbünknek – Max és Charles kivételével – ebben az évben lejár a szerződése” – tette hozzá.

    Ricciardo ugyanakkor elismerte: „most annyi minden van a levegőben, hogy bármi lehetségesnek tűnik.”

  • Daniel Ricciardo farmernek állt

    Daniel Ricciardo farmernek állt

    A koronavírus-járvány miatt most minden versenyző otthon van. Van, aki szigorúan betartja az otthoni önkéntes karantént, és van, aki karanténba azért nem zárta magát, de kerüli az emberek társaságát és max a családjával találkozik.

    Daniel Ricciardo például egy Instagram videó keretében azt mutatta meg, hogy mennyire éli az ausztrál vidéki életet és munkagépen ülve hallgat zenét (Emerson Leif – Wake Up With You).

    https://www.instagram.com/p/B-CBjMkJM7f/

  • Massa: A Ferrari Alonsóval komolyabb volt, mint a Leclerc/Vettel páros

    Massa: A Ferrari Alonsóval komolyabb volt, mint a Leclerc/Vettel páros

    Felipe Massa szerint ő és Fernando Alonso a Ferrarinál jobb páros volt, mint most Charles Leclerc és Sebastian Vettel. A monacói pedig igazán megtett mindent, hogy a Forma-1 felfigyeljen rá tavaly, amikor csatlakozott a vörösökhöz, és jobb is lett, mint a négyszeres bajnok Vettel. Leclerc kétszer is nyert, Belgiumban és Olaszországban, míg Vettel egyszer diadalmaskodott, Szingapúrban. A monacói több pole pozíciót és több pontot is szerzett, mint a magasan jegyzett csapattársa. Vettelnek mindenképp vissza kell vágnia 2020-ban ha el akarja kerülni, hogy Leclerc legyen az első számú pilóta, már persze akkor, ha egyáltalán hosszabbítani akar a Ferrarival év végén.

    Massának nem idegen ez a helyzet, hiszen annak idején Fernando Alonso szárnysegédje volt, amikor 2010 és 2013 között voltak együtt a Scuderiánál, és úgy véli, hogy neki nehezebb dolga volt, mint Leclercnek most Vettellel. Így nyilatkozott a Gazetta dello Sportnak:

    „Nekem szerintem nehezebb dolgom volt Alonsóval, mint mint neki Vettellel. Fernando nagyon jó volt abban, hogy nyomás alá helyez. Nem hagy békén, gyakorlatilag egyedül Hamilton volt képes ennek ellenállni. Leclerc egy született tehetség. Nagyon gyorsan tanulja meg az új pályákat, jók a a megérzései, ezen felül okos, és jól átgondolja, hogy mit is akar az autóval. Ez pedig segít neki abban, hogy kevesebbet hibázzon. Tavaly fejlődött a szezon során, ellentétben Verstappennel, aki azért hibázgatott. Leclerc gyorsabban fejlődött.”

    Amennyiben a Ferrari elő tud állni egy olyan autóval amivel képesek a Mercedes szintjén menni, akkor Massa szerint Leclerc megnyerné a bajnoki címet:

    „Mindig is tudtam, hogy Leclerc olyan nyomás alá tudja helyezni Vettelt, mint Ricciardo tette azt a Red Bullnál. Először egy szponzoreseményen találkoztam vele Monte Carloban, ahol ott volt Jules bianchi is, meg Charles, még egy kedves gyerekként. Követem a karrierjét, láttam a GP3-ban, és egyből gondoltam, hogy fel fog érni a csúcsra. Egy igazán nagy tehetségnek tartom. Gyors volt minden kategóriában, mindenütt nyert, és amikor elért a Forma-1-be, rögtön megmutatta a képességeit a Sauberrel, majd a Ferrarinál. Ha jó autót kap, akkor elég jó ahhoz, hogy megmérkőzzön a Mercedesszel, és megnyerje a bajnoki címet.”