Címke: Daniel Ricciardo

  • Egy 18 éves versenyzőnek lehet a legnagyobb esélye a Renault egyik ülésére

    Egy 18 éves versenyzőnek lehet a legnagyobb esélye a Renault egyik ülésére

    A Renault lehet, hogy az egyik tehetségéhez fog nyúlni, ha Daniel Ricciardo elhagyja a csapatukat a 2020-as szezon végén.

    Az ausztrál pilóta szerződése ugyanis a 2020-as szezon végén fog lejárni, és mivel Sebastian Vettel nem fogadta el a Ferrari ajánlatát, ezért lehetséges, hogy Ricciardo is be fog jelentkezni a négyszeres világbajnok ülésére.

    Ha az ausztrál tényleg a távozás mellett dönt, akkor a 18 éves Christian Lundgaardnak lenne a legnagyobb esélye a francia istálló másik versenyzői ülésére.

    A dán pilóta a Renault juniorprogramjának a tagja és az idei szezonban a Formula 2-es bajnokságban fog majd versenyezni az ART Grand Prix csapatánál.

    „Az a célunk Christiannal, hogy velünk jusson el Forma-1-be,” – nyilatkozta Mia Sharizman, aki a Renault juniorprogramjának elnökasszonya.

    „Most az lesz a célja, hogy a Formula 2-ben összeszedje a szuperlicenszhez szükséges pontokat, ami ugye a Forma-1-ben való versenyzéshez szükséges.

    „Azonban hiszünk abban, hogy az FIA Formula 3-ban és a Formula Renaultban nyújtott teljesítménye alapján idén képes lesz egy új szintre emelkedni. Ebben reménykedünk, de az utolsó lépés a Forma-1-hez vezető úton nem más, mint hogy jól szerepelj a Formula 2-es bajnokságban.”

  • Sajtó: „Vicc” ajánlat Vettelnek, Alonso viszont profitálna belőle

    Sajtó: „Vicc” ajánlat Vettelnek, Alonso viszont profitálna belőle

    Sajót értesülések szerint Fernando Alonso szívesen elfoglalná a Ferrari másik ülését, ha a vörösök nem tudnak megegyezni Sebastian Vettellel.

    A német versenyző kontraktusa idén lejár, viszont a tárgyalások a felek között már egy ideje megkezdődtek. Még az autóbemutató után Mattia Binotto kijelentett, hogy ők első sorban a négyszeres világbajnokot akarják megtartani, sőt az érintett is maradna helyén.

    Tegnap azonban a La Gazetta dello Sport arról számolt be, hogy a Scuderia csak egy évvel hosszabbítaná meg a német szerződését, és fizetését is lecsökkentené 40 millióról 10-15 millióra. Az olasz lap szerint ezt az ajánlatot a heppenheimi visszautasította, mire a vörösök fel is kerestek pár potenciális jelöltet, akik  átvehetnék a 32 éves pilóta helyét.

    Az F1-insider azonban úgy tudja, hogy az ajánlat csak egy „vicc” volt, az információt pedig egy bennfentestől tudják. Vettelnek azonban nem tetszett ez a húzás, ezért nemrég egy online interjúsorozat során kihangsúlyozta, hogy eddig mindig három évre kötelezte el magát, sőt, hozzátette: ugyan tapasztalt, de nem öreg.  A német nem beszélt más alternatívákról, ám a lapnak Bernie Ecclestone azt nyilatkozta, hogy a négyszeres világbajnoknak el kellene gondolkodnia a McLarenen, ugyanis a brit istálló jövőre már Mercedes motorokkal felszerelve vág neki a viadalnak.

    Alexei Popov orosz kommentátor meg tudja érteni Vettelt, és azt, miért utasította el a „vicc” ajánlatot.

    ,,Ne felejtsük el azt, hogy senki sem volt fizikailag jelen a tárgyaláson. A megbeszélés egy videókonferencia mentén jött létre, ezért minden információ ami a sajtóhoz került az a versenyző vagy a csapat kezdeményezése miatt történt. Először is, nem tudjuk, hogy az információk mennyire igazak. Ha valóban így történtek a dolgok, akkor meg tudom érteni Vettelt. Igen, Leclerc tavaly, egy kicsivel jobb volt és már van egy öt évre szóló szerződése, de azért mutathatnának némi tiszteletet egy négyszeres világbajnok iránt. 40 millióról 10-15 millióra csökkentenék a fizetését, ami nagyon súlyos, még ebben a helyzetben is. Jelen szituációban inkább távoznia kellene. Azt mondják, hogy két csapat érdeklődik iránta – beleértve a McLarent is -, bár ők nincsenek a Ferrari szintjén. Ez egy nagy kihívás lenne Sebastiannak. Elszerződne egy ilyen alakulathoz és győzelemre vihetné őket. ” -nyilatkozta a Match TV szakértője a Sportbox-nak.

    Ugyanakkor a kérdés még mindig adott: ha nem sikerül megegyeznie Vettelnek és a Ferrarinak, vajon ki léphet a német helyére?

    Daniel Ricciardo szerződése szintén lejár az év végén, így az ausztrál versenyzőt vihetné is az olasz istálló. Ugyanakkor ott van Carlos Sainz is, aki hasonló cipőben jár, sőt a spanyol és Vettel között akár egy csere is létrejöhet. Ám nem szabad elfeledkezni Antonio Giovinazziról sem, aki a Ferrari saját nevelése, olasz nemzetiségű, és nem is lenne talán olyan veszélyes Charles Leclerc-re.

    Az F1-insider szerint azonban van még egy név a kalapban, aki már el is kezdte a helyezkedést, és akit nagyon is érdekel egy megüresedett hely egy top csapatban. Fernando Alonso szívesen visszatérne a Forma-1-be, habár eddig a Triple Crown megszerzésén fáradozott, továbbá belekóstolt a Dakar világába is. A spanyol 2010-2014 között már versenyzett a vörösöknél, de ha lehetőség adódik rá, akkor megpróbálhat ismét visszatérni Maranellóba.

  • Ricciardo bevállalta a Parkour kihívást – VIDEÓ

    Ricciardo bevállalta a Parkour kihívást – VIDEÓ

    Vannak olyan emberek, akik olvasnak és tanulnak a karantén idején. Vannak olyanok is, akik pihennek, sorozatot néznek és lustálkodnak. És van Daniel Ricciardo…

    A Renault ausztrál pilótája ismét jól kitett magáért a karantén idején, ugyanis kihívták őt egy Parkour kihívásra, amire nem mondhatott nemet. Ricciardo először a motorjával parkol be a házának nappalijába, majd elkezd ugrálni a bútorain és így tovább.

    Nevetésre felkészülni: íme a 30 éves ausztrál mókamester mutatványa!

    https://www.facebook.com/f1andmore/videos/846370499185277/?v=846370499185277

     

     

  • Ricciardo: Tiniként is lenyűgözött a sebesség

    Ricciardo: Tiniként is lenyűgözött a sebesség

    Daniel Ricciardo az egyetlen pilóta, aki az elhalasztott Ausztrál Nagydíj után a kontinensen maradt. Hazament szülővárosába Perthbe, ahol azért árgus szemekkel figyeli azt, hogy miképp alakul a koronavírus-járvány. Gyerekként Ricciardo mindig nagyon várta, hogy gokartozhasson, és mesélt is arról a Sky Sportsnak, hogy miként esett szerelembe a motorsporttal:

    „Mindig is lenyűgözött a sebesség, imádtam gyorsan menni. Ez volt igazából az első dolog, amit nagyon szerettem. Már akkor is a sebesség megszállottja voltam. Szerettem azt is, hogy veszélyes és izgalmas, mert ilyenek voltak a versenyek. Igazából ez az oka annak, hogy beleszerettem az autósportba.”

    A Renault versenyzőjének is volt persze kedvence fiatalon:

    „Igen, felnéztem sportolókra és autóversenyzőkre. A pilóták közül egyértelműen Ayrton Senna és Michael Schumacher voltak a kedvenceim, de nem csak az F1-ből választottam. A NASCAR-ból Dale Earnhardt volt a hősöm, úgy hívtam, hogy „‘The Intimidator” (A Megfélemlítő), ami igazán menő.”

    Végül Daniel azt is elárulta, hogy miképp változott meg az élete azzal, hogy ő is versenyző lett:

    „Normál esetben én vagyok a jó fej srác egy csoportban, de amint valami versenyről beszélünk, máris egy másik személyiséggé változtam.”

  • Ricciardo nem zárja ki a Red Bullhoz való visszatérés lehetőségét

    Ricciardo nem zárja ki a Red Bullhoz való visszatérés lehetőségét

    Daniel Ricciardo nem tartja valószínűtlennek, hogy egy szép napon visszatér majd a korábbi csapatához, a Red Bullhoz, amint a 2020-as szezon végén lejár a jelenleg érvényes szerződése a Renault-nál.

    Az ausztrál pilóta mindenkit lesokkolt a döntésével – amit még 2018 folyamán hozott meg – hogy elhagyja a Bikákat és átszerződik a gyári Renaulthoz. A döntés azért volt meglepő, ugyanis Ricciardo egy középcsapat kedvéért hagyott el egy topcsapatot, akikkel két versenyt is meg tudott nyerni a 2018-as évad folyamán (Kína, Monaco)

    Azonban Ricciardo elvárásait jelentősen alulmúlta a francia istálló, ugyanis még a 2018-ban elért negyedik helyüket sem sikerült megvédeniük, mivel a McLaren megelőzte őket, így be kellett érniük az ötödik hellyel. A Renault ausztrál versenyzője az egyéni pontversenyben is csak a kilencedik helyet tudta megszerezni a tavalyi évben.

    Ricciardonak az idei év végéig szól a szerződése a francia istállóval, az ausztrál pilóta pedig egyáltalán nem zárja ki, hogy akár a Red Bullhoz is visszatérhet, ha lesz rá lehetősége.

    „Hogy kizárnám-e a Red Bullt? Nem, ugyanis az egyik dolog, amit megtanultam az életben az, hogy soha ne mondd, hogy soha,” – mondta az ausztrál a SkySports vodcastjában.

    „Nehéz ebben az időszakban tárgyalni, ugyanis patthelyzetben vagyunk – semmi sem történik. A beszélgetések pedig általában a versenyeket követően szoktak elkezdődni, legfőképp ugye az eredmények miatt.

    „Ez a helyzet sokkal inkább arról szól, hogy miként vagyunk képesek kezelni ezt. Ez egy lassú folyamat, ami sajnos ezek mellett még kiegyensúlyozott is.”

    A Daily Mail értesülései szerint a Forma-1 vezetői Ricciardo hazai versenyével, az Ausztrál Nagydíjjal szándékozzák megkezdeni a 2020-as szezont július folyamán. Természetesen csak akkor, ha a COVID-19 által okozott járvány nem élénkül újra fel az országban. Ez pedig cáfolja azokat a pletykákat, miszerint az Osztrák Nagydíjjal kezdené meg az évet a Liberty Media.

    A spielbergi versenyt pedig a duplafutamos Brit Nagyíj követné, azonban a jelenlegi tervezet szerint az összes európai verseny zárt kapuk mögött, tehát nézők nélkül rendeznék meg.

    Ezt pedig azt támasztja alá, hogy egyre több európai országban vezetnek be szigorúbb kijárási korlátozásokat a világjárvány miatt.

  • Ricciardo számára Leclerc a késői Bianchi

    Ricciardo számára Leclerc a késői Bianchi

    Daniel Ricciardót Charles Leclerc nagyon emlékezteti a néhai Jules Bianchira, aki ugyanúgy egy ígéretes Ferrari junior volt, mint a monacói, aki most már talán lassan bevált ígéretként is említhető.

    A francia 2013-ban és 2014-ben vezetett a Marussia csapatánál, ám az utóbbi év Japán Nagydíján történt balesete az életébe került. Pedig a legtöbben már a Ferrarihoz képzelték néhány éven belül, és többek között olyan sikereket jósoltak neki, mint amiket Leclerc most ér, vagy érhet el.

    Bianchi azért került szóba most Ricciardónál, mert az ausztrál összegyűjtötte azt az öt ellene egykor versenyző pilótát, akit a legalulértékeltebbnek tart.

    „Nem mintha Jules alulértékelt lenne, de sosem láthattuk egy topautóban, szóval talán nem fogalmazódott meg sokakban, milyen jó is volt” – mondta róla az ausztrál. „Vele kapcsolatban a 2014-es Monacói Nagydíjra gondolunk, amikor megszerezte a Marussia első pontjait. Monaco olyan, mint Makaó abból a szempontból, hogy mázlival nem lehet jó eredményt elérni, mert azt csak kiérdemelni lehet.”

    „A másik dolog, ami szomorúvá teszi a történetét, hogy biztosan topcsapatba került volna és futamgyőzelmeket szerzett volna” – tette hozzá. „Valamilyen szinten úgy érzem, hogy most Charles csinálja azokat, amiket Jules csinálhatott volna. Ez olyan, mintha Charles Jules késői verziója lenne a potenciálisan elérhető sikerek szempontjából.”

  • Hamilton és Ricciardo támogatja az ausztrál pálya átalakítását, Vettel nem

    Hamilton és Ricciardo támogatja az ausztrál pálya átalakítását, Vettel nem

    Daniel Ricciardo és Lewis Hamilton is támogatja azt az ötletet, hogy módosítani kellene az Ausztrál Nagydíj aszfaltcsíkján, annak érdekében, hogy jobban lehessen előzni.

    Az Australian Grand Prix Corporation vezérigazgatója, Andrew Westacott arról számolt be az Autosportnak, hogy a melbourne-i pálya 1-2 éven belül változásokon eshet majd át.

    Az ausztrál Ricciardo elismeri, hogy az Albert Park egy kicsit olyan, mint Monaco, ahol szeretnek vezetni a versenyzők, de az előzés eléggé nehézkes.

    „Megkérdezték a véleményünket, legalábbis néhányunkat, hogy mit gondolunk, kellene-e pár változtatás a pályán; azt mondták, hogy van pár terület a pályán, amin lehetne szélesíteni, vagy megpróbálni megváltoztatni a kanyar ívét, hogy kicsit nyitottabb legyen és talán nagyobb legyen a féktáv, vagy alapvetően több esély legyen az  előzésre.”

    Hamilton szerint azért is jó ötlet a változtatás, mert a 2020-ra tervezett autók (melyeket 2021-ben is használják majd) véleménye szerint az F1 történetének leggyorsabbjai, köszönhetően a nagyobb leszorítóerőnek.

    Ők támogatják a módosítást, Sebastian Vettel azonban úgy véli, hogy ez „bizonyos szempontból szomorú” lenne. Véleménye szerint ezzel várni kellene míg be nem vezetik az új szabályokat, hogy lássák annak hatásait, hiszen azok célja is az, hogy izgalmasabbak legyenek a versenyek.

    „Értem a dolgot, de nem tudom pontosan, hogy ez (a 2022-ben bevezetésre kerülő szabályváltozások) is nagyon indokolja-e a módosítást, versenyzés tekintetében, szóval talán bölcsebb lenne várni még, mielőtt átépítik az egész pályát.” – mondta a Ferrari versenyzője.

    „Olcsóbb opció is lenne, előbb költsük el az autókra szánt pénzt, mielőtt a pályákra is költenénk.”

    „Szerintem az a legjobb ha várunk és majd kiderül, mi lesz jövőre, aztán meglátjuk.”

    „Ha jobbá teszik a pályát akkor hajrá, de az ilyesmiből általában nem sok jó sül ki.”

  • Ricciardo és a Renault az ausztrál fizetéscsökkentéséről egyeztetnek

    Ricciardo és a Renault az ausztrál fizetéscsökkentéséről egyeztetnek

    A koronavírus a Forma-1-nek és csapatainak is komoly bevételkiesést okoz, nincs ez másképp a Renault esetében sem.

    Habár a francia istálló nem tartozik a legveszélyeztetettebb csapatok közé, ők is igyekeznek minimalizálni a veszteségeket. És az ő esetükben az sem utolsó, hogy élharcosai a költségvetési plafon csökkentésének.

    A csapat legtöbbet kereső tagja, Daniel Ricciardo is le kell mondjon gigászi fizetése egy részéről. Ebbe az ausztrál bele is egyezett elvileg, minderről Cyril Abiteboul számolt be a L’Equipe nevű francia lap hasábjain. A Renault csapatfőnöke arról is tájékoztatott, hogy a részletek még megvitatásra várnak, de nem hiszi, hogy Ricciardónak észszerűtlen követelési lennének.

  • „Vettel direkt teljesített rosszul 2014-ben, hogy elhagyhassa a Red Bullt”

    „Vettel direkt teljesített rosszul 2014-ben, hogy elhagyhassa a Red Bullt”

    A korábbi Forma-1-es versenyző, Martin Brundle úgy véli, hogy Sebastian Vettel direkt teljesített alul az elvárásokhoz képest, hogy emiatt elhagyhassa a Red Bullt akikkel zsinórban négy világbajnoki címet szerzett.

    Az akkor már négyszeres bajnok Vettelt még az újonc csapattársa Daniel Ricciardo is simán legyőzte. A Sky Sports szakértője szerint Vettel azért csinálta ezt direkt, hogy megőrizze az értékét a pilótapiacon.

    A 2014-es évad egy igazi rémálom volt a német számára. Vettel bajnoki címvédőként vághatott neki az idénynek, azonban szinte semmit nem tett a bajnoki címének megvédése érdekében. 2014 volt a turbóhibrid éra kezdete, amikor a Forma-1-es csapatok V6-os turbómotorokra váltottak az eddig használt V8-asakról. Ez egy olyan változtatás volt, amitől a négyszeres világbajnok egyáltalán nem volt elragadtatva.

    Továbbá a 2013-as év végén Mark Webber visszavonult, és a helyére a Red Bull juniorprogramjának egyik legígéretesebb tehetsége, Daniel Riccairdo került. Az ausztrál egyből képes volt felvenni a tempót és számos alkalommal múlta felül a sokkal rutinosabb csapattársát a szezon során. Ricciardo képes volt három győzelmet is szerezni, amíg Vettel legjobb eredménye egy második hely volt a Szingapúri Nagydíjon. Ricciardo ebből kifolyólag a szezon végén is előkelőbb helyet foglalt el a bajnoki tabellán Vettelnél.

    A 2014-es évad végén Vettel elhagyta a Red Bullt és a Ferrarihoz szerződött. A német szinte az egész Forma-1-et meglepte a döntésével. A németen már a szezon elején látszott, hogy sokkal motiváltabb az új csapatánál, ugyanis már az első versenyeken gyors volt, és két Mercedes komoly kihívójává vált. Vettel már a második ferraris versenyén megízlelhette a siker ízét a Malajziai Nagydíjon, amit még további két győzelem és számos dobogós helyezés követett.

    Vettel lehet, hogy szenvedett az RB10 volánja mögött, azonban az mindenféleképpen egy erős kijelentés, hogy direkt nyújtott rossz teljesítményt. Azonban a Sky Sports szakértőjeként dolgozó Martin Brundle ezt a véleményt osztja.

    „Mindig is foglalkoztatott a tény, hogy Seb miért is ment olyan lassan 2014-ben. Lehet, hogy ezzel tudta kiváltani a szerződésében szereplő kilépési záradékot,” – véli a brit. „Mennie kellett, ugyanis ha még egy ugyanilyen évet eltöltött volna a Red Bullnál, akkor elveszítette volna az értékét és szinte semmit nem ért volna a pilótapiacon.”

    „Szerintem Vettel már nem szeret belemenni a kerék a kerék elleni harcokba, és ez kritikus. Egész pályafutása során nagyon jó volt ebben, azonban manapság csak mérges lesz vagy a lekörözöttekre panaszkodik, és ez nagyon szomorú.  Emlékszem, amikor anno egy hátizsákkal megjelent, mosolygott és készen állt a harcra. Csodáltam őt abban az időben,” – emlékezett vissza Brundle.

    Mivel a négyszeres világbajnok nem a legjobb napjait éli, ezért az utóbbi időben nem volt képes a régi önmagát idézni. Ez részben a tavalyi autónak, az SF90-nek volt betudható, amivel Vettel a szezon első felében látványosan küszködött.

    A szingapúri győzelmét követően már-már kezdett visszatérni a helyes útra, azonban a Brazil Nagydíjon történt ütközést követően visszaesett ugyanabba a gödörbe, ahol a szezon elején volt.

    Ráadásul a német szerződése a 2020-as év végén le fog járni, szóval a német pilóta az egyik legfontosabb elemévé válhat a Forma-1 pilótakeringőjének, ha nem hosszabbít a Scuderiával.

  • Így változik Daniel Ricciardo zenei hangulata 4 hét traktorozással

    Így változik Daniel Ricciardo zenei hangulata 4 hét traktorozással

    Posztjai alapján úgy néz ki, hogy Daniel Ricciardo egészen jól viseli, hogy nincs szezon, bejön neki a farmer élet.

    Persze mindebből humort is csinál.

    Legutóbb különféle zeneszámokkal mutatta meg, hogyan változik a hangulata négy hét alatt, a traktoron. 😀

    (zene lista a videó alatt)

    https://www.instagram.com/p/B-1KccupTwc/

    Ricciardo videójában az alábbi számok szerepelnek:

    • Steve Angello Feat. T.D. Jakes – Rejoice
    • Joji – Attention
    • David Penso – Hero (Original Mix)
    • Frankie Stew And Harvey Gunn – Water Colours

    Ha pedig meghallgatnád a Racingline.hu „autós” zenei tracklistjét, klikkelj ide!