Címke: Daniel Ricciardo

  • Ricciardo sisakot tervez cserélni Vettellel

    Ricciardo sisakot tervez cserélni Vettellel

    Daniel Ricciardo – aki a 2020-as szezonban már kétszer is felállhatott a dobogóra a Renault versenyzőjeként – egy rendkívül impozáns sisakgyűjteménnyel rendelkezik. Az ausztrál pilóta az Autosport.com-nak beszélt bővebben többek között erről a gyűjteményéről és a Red Bulltól kapott búcsúajándékáról is.

    Ricciardo az interjú során elárulta, hogy már sok versenyzővel cserélt bukósisakot, azonban egykori csapattársával, Sebastian Vettellel még nem, szóval az ausztrál pilóta már szívesen a gyűjteményében tudná a négyszeres világbajnok bukósisakját.

    „Őszintén, Vettellel cserélnék a legszívesebben sisakot,” – ismerte el az Eifel és Emilia Romagna Nagydíjon dobogót szerző Ricciardo. Csapattársak is voltunk és jó kapcsolatot is ápolunk egymással, szóval ezt a jövőben szívesen bepótolnám.

    „Talán több időm is lesz még erre, ugyanis Seb még 2021-ben is itt lesz a sportban, azonban, ha már idén visszavonult volna, akkor gyorsan kellett volna cselekednem.”

    Az ausztrál hozzátette, hogy a sisakok olyan sok helyet foglalnak és már annyi van belőlük, hogy lassan egy külön szobában kell tárolnia őket.

    Emellett a hétszeres futamgyőztes ausztrál azt is elárulta, hogy a Red Bulltól egy salakmotort kapott búcsúajándékként a 2018-as szezon végén, amikor ugyanis 5 közös év után otthagyta a milton keynesi istállót.

    „A Red Bulltól kaptam egy salakmotort, ami egy nagyon menő ajándéknak számít. Néha olyan elrontottnak érzem magamat ezekkel az ajándékokkal,” – zárta Ricciardo.

  • Alonso is hozzájárult Ricciardo dobogójához

    Alonso is hozzájárult Ricciardo dobogójához

    A Renault/Alpine-tól távozó Daniel Ricciardo felfedte a helyszínen lévő Alonso is segített a hétvége során, ami idei második dobogójához vezetett.

    A spanyol azért volt jelen Imolában, hogy egyre jobban visszaszokjon a csapathoz, és a versenyhétvégék ritmusához, mielőtt jövőre visszatér. Bár 2021-ben már riválisok lesznek, Ricciardo elismerte, hasznos volt, hogy Alonso is ott volt a megbeszéléseken.

    „Jó volt, tényleg. Persze jövőre egymás ellen megyünk majd, de már várom. Az én csapatommal fog majd együtt dolgozni, ezért ott volt az egyeztetések során.”

    „Hasznos volt, hogy hallotta, milyen beállításokban gondolkodunk. Ő már vezetett itt, habár annak már jó ideje. Tudta azonban, merre induljunk el a leszorítóerővel.” – mondott konkrétumot.

    „Nekünk teljesen új volt a helyzet, szóval jó volt, hogy még egy véleményt hallhattunk.”

    Ocon, aki jövőre Alonso csapattársa lesz, kiemelte, egy tapasztalt szem nem árt a jövő évi autó fejlesztéseinél sem.

    „Amikor dolgozunk, minden érdekli, és már készül 2021-re. Most újra megismer majd mindenkit. Mi egyre többet látjuk majd. Hagy minket dolgozni, de részt vesz a folyamatban.”

    „Már tesztelt is, jó volt az ő visszajelzéseit hallani. Kettő helyett három véleményt tudtunk összehasonlítani, ami mindig jobb, a mérnököknek is.”

    Alonso, racingline.hu
    Alonso már tesztelt idén, Fotó: Renault Sport
  • Brawn: Ricciardo egy Mercedesben már bajnoki címért küzdene

    Brawn: Ricciardo egy Mercedesben már bajnoki címért küzdene

    Ross Brawn, a Forma-1 sportigazgatója azt mondja, idén Ricciardo méltó ellenfele lenen Lewis Hamiltonnak a bajnoki címért folytatott harcban.

    Ricciardo az idei év egyik kiemelkedő teljesítményét nyújtja, az elmúlt három versenyen két dobogót is szerzett, az elsőt 2018-as Monacói győzelme, és a Renault visszatérése óta.

    Az ausztrál annak ellenére ad bele mindent, hogy év végén elválnak útjai a francia márkával, hiszen átigazolt a rivális McLarenhez.

    Imolában megszerzett harmadik helye után pedig nem akárki emelt érte szót, hanem a Ferrari egykori rekorddöntő csapatfőnöke.

    „Daniel Ricciardo rendkívüli versenyző, az egyik legjobb a Forma-1-ben. Újabb dobogója elég jól mutat ismét. Ha egy Mercedesben lenne, semmi kétségem afelől, hogy futamgyőzelmek és pole pozíciók lennének a neve mellett, és a bajnokságért is küzdene.”

    Daniel Ricciardo, Renault, F1, racingline.hu
    Ricciardo jól érzi magát a Renault-nál, Fotó: Renault Sport

    „Fantasztikus munkát végez, a Renault szomorú lehet, hogy elveszítik őt. Annak ellenére is, hogy Fernando Alonso jön majd a helyére.”

    „Remélem, a McLaren képes lesz olyan autót adni alá, amit megérdemel. Nagyszerű tagja ő az F1-es közösségnek.”

    Brawn persze nem mehetett el amellett sem, hogy a Mercedes az ő – és a Ferrari – konstruktőri rekordját döntötte meg a hétvégén.

    „A Mercedes rendkívül jó időszakon megy keresztül 2014 óta. Vasárnap egy olyan rekordot döntöttek meg, amiben nekem is részem volt. Amikor ilyen eredményt ér el az ember, mindig számítani lehet rá, hogy egy nap valaki megdönti majd.”

    Mercedes, racingline.hu
    Helyszíni ünneplés a rekorddöntést követően, Fotó: Mercedes AMG Petronas

    „Megérdemlik, amit elértek. Gratulálok Totónak, hogy ilyen jó vezető, és a pilótáknak is, hogy elérték az ő vízióját.” – dícsérte Brawn többek között egykori kollégáit is.

    „Számukra az a kihívás, hogy fenntartsák mindezt a pénzügyi-, sport- és technikai változások után is. Ezek nem kis változások, lehetőséget nyújtanak arra, hogy megváltoztassák az erőviszonyokat.”

  • Häkkinen Verstappent méltatja: Ő az egyetlen igazi kihívója a Mercedeseknek

    Häkkinen Verstappent méltatja: Ő az egyetlen igazi kihívója a Mercedeseknek

    Mika Häkkinent annak ellenére lenyűgözte Max Verstappen Emilia Romagna Nagydíjon teljesítménye, hogy a holland egy durrdefekt miatt kiesett a versenyből. A finnek kétszeres világbajnoka tikon azt is reméli, hogy a 2021-ben visszatérő Fernando Alonso alatt versenyképes lesz a Renault jövő évi konstrukciója.

    „Az idei szezonban már láthattuk azt, hogy Max (Verstappen) a két Mercedes egyetlen komolyabb kihívója,” – mondta a McLaren egykori klasszis versenyzője az Unibet podcastjében. „A rajtnál sikerült megelőznie Hamiltont és azt követően nyomás alatt tartania és megelőznie Valtterit (Bottas).

    Verstappen kieséséből Daniel Ricciardo profitált a legnagyobbat, ugyanis a Renault ausztrál pilóta ennek köszönhetően megszerezte a Renault idei második dobogós helyezését és hosszú idő után újra a cipőjéből ihatta a jól megérdemelt pezsgőt.

    „Az építkezés és a fejlődés rendkívül fontos ebben a sportban. Daniel és a Renault pedig pont ezt teszi az idei szezonban, amit nagyon jó látni. Ez persze részben Pat Frynak is köszönhető, akinek az érkezése felrázta a technikai részleget az enstonei istállónál.”

    Az 52 éves Häkkinen azt is reméli, hogy Alonso majd képes lesz reprodukálni Ricciardo idei jó eredményeit.

    „Alonsonak óvatosan kell figyelnie az idei eseményeket, ugyanis, ha jövőre legalább ugyanilyen jó vagy még jobb lesz a Renault, akkor biztos vagyok benne, hogy látni fogjuk őt valamikor a pódiumon,” – zárta a finn pilóta.

  • Statisztikák Imola után: Újabb Schumacher-rekordhoz került közel Hamilton

    Statisztikák Imola után: Újabb Schumacher-rekordhoz került közel Hamilton

    Lewis Hamilton sikerével ért véget az első Emilia Romagna Nagydíj, és ennek köszönhetően egy újabb rekordközeli mérföldkőhöz érkezett. Rajta kívül Verstappen és Stroll sorozata szolgáltat még érdekességet, illetve Ricciardo dobogós helyezései.

    A hatszoros világbajnok brit pilóta Imolában 45 kört töltött az élen, ezzel pedig átlépte az 5000 élen törtött kört F1-es pályafutása során, egész pontosan 5021 élen töltött körnél jár jelen pillanatban. Rajta kívül csupán Michael Schumacher tudta elérni ezt a mérföldkövet, ő végül 5111 körig jutott, így Hamilton számára ez a rekord is belátható közelségbe került.

    Legkorábban pedig a Bahreini Nagydíjon ezt a rekordot is a magáénak tudhatja majd a bajnok aspiráns.

    Remek szériában van Max Verstappen is, aki a tavalyi Amerikai Nagydíj óta, vagyis majdnem napra pontosan egy éve minden befejezett versenyén dobogóra állt. Az elmúlt 16 versenyből 12-t fejezett be, és mindegyik alkalommal pódiumra állhatott, legutoljára tavaly Mexikóban fordult elő vele az, hogy nem dobogós pozícióban látta meg a kockás zászlót, akkor negyedik volt.

    A holland versenyző idén négyszer esett ki, és a jelek szerint Olaszország nem hoz neki szerencsét, ugyanis Monzában, Mugelloban és Imolában is a kiesés sorsára jutott, emellett pedig az évadnyitó Osztrák GP jelentett neki idő előtti feladást. Ráadásul a korábbi években sem tudott jól menni az Olasz Nagydíjakon, dobogóra még nem állt, legjobb eredménye a 2018-as ötödik pozíció volt.

    A Red Bull pocsék olaszországi teljesítményét Alex Albon javította ki némelyest, ugyanis a thai máig egyetlen dobogós helyezése, amit Mugelloban szerzett, egyben a Red Bull egyetlen dobogós eredménye is a hibrid érában olasz földön.

    Az elmúlt versenyeken Daniel Ricciardo jelentett üde színfoltot az élmezőnyben, ugyanis az ausztrál az Eifel Nagydíjon szerezte meg a Renault első dobogóját 2011 óta, amit most Imolában egy újabbal megfejelt. Ezzel pedig elmondhatja magáról, hogy 2017 óta először fordult elő vele, hogy három futam alatt kétszer is a dobogón pezsgőzhetett. A hétszeres futamgyőztes akkor a Red Bull versenyzőjeként, egymás után háromszor is a top háromban zárt (Szingapúr, Malajzia Japán). Egy évvel később ugyan két versenyt meg is nyert a Red Bull-lal (Kína és Monaco), ám abban az évben többször nem tudott dobogón zárni a sorozatos technikai gondjai miatt.

    Lance Stroll öt futammal ezelőtt Monzában szerezte meg karrierje második dobogós helyezését, azóta viszont képtelen volt pontot szerezni. Három kiesés és egy kihagyott futam (Eifel Nagydíj) után Imolában csak a 13.lett. A kanadai az azt megelőző hét futamon – Monzát is beleszámítva – mindig pontot tudott szerezni.

    Összehasonlításképpen, ezen az öt futamon a csapattársa Sergio Pérez 48 pontot szereztt, míg az őt helyettesítő Nico Hülkenberg is négy egységet megkaparintott.

  • Vétett-e a szabályok ellen Hamilton és Ricciardo „shoey” pillanata?

    Vétett-e a szabályok ellen Hamilton és Ricciardo „shoey” pillanata?

    Daniel Ricciardo és Lewis Hamilton „shoey-val” ünnepelte az Emilia Romagna Nagydíj végeredményét. Ugyanakkor a koronavírus miatt életbe lépő protokollnak megfelelt-e a mozzanatuk?

    Az ausztrál versenyző a Nürburgringen is a dobogó harmadik fokára állhatott fel, ám akkor elfelejtette megejteni a már védjegyének számító cipőből ivást. Az imolai verseny azonban ismét neki kedvezett, így újfent a pódiumon ünnepelhetett. Ezúttal viszont nem ment ki a fejéből a „shoey”, sőt az élményt még Hamiltonnal is megosztotta. Ez alapján felmerült a kérdés: vajon legális volt-e a két pilóta ünneplése?

    Erre az okfejtésre Michael Masinek kellett válaszolnia. A versenyigazgató a következőket mondta el az esettel kapcsolatban:

    ,,Azt kell, hogy mondjam, nem tanulmányoztam avagy fontolgattam a cipőből ivást (shoey) a már ismert részletek miatt. Ám ezért nem kellene büntetést adni.” – nyilatkozta az ausztrál vezető a Motorsport-Total.com-nak.

    Így tehát nem jár figyelmeztetés ezért a kis akcióért, bár, benne volt a pakliban a dorgálás esélye is. A koronavírus miatt bevezetett Magatartási Kódexet a paddockban többen is megszegték már, így a Szövetség kénytelen volt rászólni többször is a csapatokra. Már a szezon megkezdése előtt jelezte ugyanis az FIA, hogy szigorúan veszik ezeket az intézkedéseket, amik nemcsak a „buborék” fogalmát definiálták át, hanem a díjátadó ceremóniát is módosították.

    Ricciardo ugyanakkor ragaszkodott ahhoz, hogy egy kortyot igyon a cipőjéből, amivel nem is volt probléma. A meglepetést Hamilton kérése okozta:

    ,,Levettem a jobb cipőmet, töltöttem bele pezsgőt, majd koccintani akartam a szerelőmmel. Ekkor Hamilton megkért arra, hogy vegyem le a bal cipőmet is. Majd inni akart belőle. Együtt csináltuk ezt, ami igazán magasztos pillanat volt. A vicc az egészben az, hogy körülbelül három évvel ezelőtt azt mondta a dobogón, hogy sosem inna a cipőmből. 2020-ban tényleg nagyon furcsa dolgok történnek.” – jegyezte meg nevetve Ricciardo, majd így folytatta – ,,Most nem felejtettem el (Shoey), és ez igazán boldoggá tesz. A pezsgő manapság sokkal hidegebb, ami talán az őszi időpontnak köszönhető. Ez pedig egy kissé elviselhetőbbé teszi a Shoey élményt.”

    Ugyan a hatszoros világbajnok akarta megtapasztalni a cipőből ivást, ám utána elárulta, nem igazán élvezte a nedű ízét:

    ,,Határozottan nem volt jó íze. Ezelőtt sem szerettem igazán a pezsgőt, de így sokkal rosszabb volt. A pozitív dolog az egészben viszont az, hogy Daniel anyukája így azt gondolja, hogy igazán jó sportoló vagyok, ami miatt nagyon hálás vagyok. Úgy vélem Daniel említette, hogy korábban azt mondtam, sosem tenném ezt meg. A tanulság így tehát az: soha ne mond azt, hogy soha.” – nyilatkozta jókedvűen Hamilton.

  • Ricciardo ismét dobogós, Hamilton nyert Imolában!

    Ricciardo ismét dobogós, Hamilton nyert Imolában!

    Az Emilia Romagna Nagydíjon Valtteri Bottas rajtolt az elről, mellőle csapattársa, Lewis Hamilton. A második rajtsor Max Verstappené és Pierre Gasly-é volt.

    Bottas jól jött el a rajt után, Verstappen feljött a második helyre. Hamiltont kis híján még Ricciardo is megelőzte, de végül nem sikerült neki. Gasly az 5. helyre csúszott vissza.

    Az első körben Magnussent megforgatta Vettel, mire a dán az utolsó helyre esett vissza.

    Stroll Ocon autójának hátuljával ért össze és egy darab le is tört a Racing Point első szárnyából.

    A 8. körben Gasly-nek szólt a csapata rádión, hogy valami probléma van az autójával és fel kell adnia a versenyt.

    Boxkiállása után Bottas Hamilton mögé került. A brit sokáig kint maradt még és egyre növelte előnyét.

    A 30. körben Ocon parkolta félre a Renault-t, virtuális biztonsági autó (VSC) lépett életbe. Hamilton kiválóan ki is használta kerékcserére a lehetőséget, hogy a mezőny nem gyorsulhat. Majd amint távozott a boxból, véget is ért a VSC-s fázis. Így Hamilton meg tudta tartani az első helyet.

    Lewis Hamilton
    Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas

    A rádión való beszélgetésből az derült ki, hogy Bottas autója alá beszorult valami törmelék, ami nehezítette a finn helyzetét, és többször el is fékezte magát.

    Vettel a kiváló negyedik helyen haladat, mikör kiment a boxba, de a Ferrari elrontott a kerékcseréjét, két kerék felrakása sem ment zökkenőmentesen. A német a 14. helyre csúszott vissza.

    A 43. körben Bottas ismét hibázott, mire Verstappen reagált és megelőzte őt.

    A 49. körben Magnussen is kiállt a versenyből technikai probléma miatt, míg Kimi Räikkönen csak ekkor érkezett meg a kerékcserére, a negyedik helyről. A finn a 12. helyre tért vissza.

    Az 51. körben Max Vertappen versenye is véget ért a második helyről, miután hirtelen defektet kapott jobb hátsó gumija.
    Az eset miatt pályára küldték a safety cart. Ekkor Hamiltont hívták volna a boxba, de elkésett, így Bottas érkezett meg kerékcserére. A második helyre tért vissza, Hamilton mögé.
    Perez is kerékcserén volt a harmadik helyről, így a 7.-re csúszott vissza.
    A következő körben aztán Hamilton is lecserélte a Pirelliket, de vissza tudott térni Bottas elé.

    A biztonsági autós fázis alatt George Russell hibázott és törte össze a Williamset.

    Stroll boxkiállása sem volt zökkenőmentes, nem fékezett időben és ellökte az egyik csapattagot.

    A safety car az 57. kör végén távozott, ekkor Hamilton, Bottas, Ricciardo, Leclerc volt a sorrend az élen.

    Albon szinte rögtön visszacsúszott a mezőny végére, miután megforgatta a Red Bullt.

    Romain Grosjean 5 másodperces büntetést kapott pályaelhagyásért.

    A 63 körös versenyt végül Lewis Hamilton nyerte, Valtteri Bottas és Daniel Ricciardo előtt. Ezzel a Mercedes bebiztosította magának 7. konstruktőri bajnoki címét.

    Végeredmény:

    Versenyző Csapat Differencia Boxkiállások
    1 Lewis Hamilton Mercedes 2
    2 Valtteri Bottas Mercedes 5.783 2
    3 Daniel Ricciardo Renault 14.32 1
    4 Daniil Kvyat AlphaTauri 15.141 2
    5 Charles Leclerc Ferrari 19.111 1
    6 Sergio Perez Racing Point 19.652 2
    7 Carlos Sainz Jr. McLaren 20.23 2
    8 Lando Norris McLaren 21.131 2
    9 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 22.224 1
    10 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 26.398 1
    11 Nicholas Latifi Williams 27.135 1
    12 Sebastian Vettel Ferrari 28.453 2
    13 Lance Stroll Racing Point 29.163 3
    14 Romain Grosjean Haas 32.935 (5mp büntetéssel) 2
    15 Alex Albon Red Bull 57.284 2
    George Russell Williams 1
    Max Verstappen Red Bull 1
    Kevin Magnussen Haas 2
    Esteban Ocon Renault 1
    Pierre Gasly AlphaTauri 1

     

     

  • Ocon: Hosszú folyamat Ricciardo tempójával felvenni a versenyt

    Ocon: Hosszú folyamat Ricciardo tempójával felvenni a versenyt

    Esteban Ocon elismerte, nem ment egyről a kettőre, hogy ismét felvegye a ritmust a Forma-1-ben.

    Portugáliában sem álltak le a pletykák, mégpedig az átigazolási piacot illetően. Most az is terítéken volt, hogy állítólag a Renault egy másik francia után érdeklődik – Pierre Gasly személyében – 2021-re.

    A Portugál Nagydíjon a 24 esztendős Esteban Ocon az ausztrál csapattársa Daniel Ricciardo előtt végzett, aki így értékelte mindezt: „Elégedett vagyok azzal, hogy végre menedzselni tudom a különbséget köztem, és Daniel között.”

    „Ez egy jó jel. Sok időbe telt, hogy egy nyelvet beszéljünk a csapattal, de már minden a jó irányba fordult, és ezt folytatnunk is kell.”

    Ocon azt is elmondta, 2019-es kihagyott éve, a Force Indiától való sokkoló elküldése nem könnyítette meg a dolgát a visszatérésben:

    „Hosszú folyamat volt. Kihagytam egy szezont, és amikor visszatértem, egy idegen csapatnál találtam magam. Sokat kellett tanulnom, sok mindent meg kellett értenem, illetve egy teljesen más autót kellett vezetnem, ahhoz képest, amit azelőtt vezettem.” – mondta Ocon.

    „Azonban mindezt megértettem, és fokozatosan felzárkóztam. Személyes célom az, hogy minél közelebb kerüljek a csapattársamhoz a következő futamokon. Ki szeretném használni ezt a lehetőséget, hogy felkészüljek a következő szezonra.”

    A Renault kétszeres világbajnoka Fernando Alonso ugyanis jövőre visszatér a Forma-1-be egy év kihagyás után, Ocon csapattársaként, az akkorra már Alpine névre hallgató csapatnál.

  • Ricciardo a tetoválásáról: Jelenleg két dizájn készül

    Ricciardo a tetoválásáról: Jelenleg két dizájn készül

    Daniel Ricciardo a csütörtöki sajtótájékoztatón elárulta, jelenleg két dizájn is készül a tetoválás kapcsán.

    Még tavaly Silverstone-ban született meg az az ötlet, hogy ha az ausztrál dobogóra áll a Renault-val, akkor Cyril Abiteboul is varrat magára valamit. A felek fogadtak is, ami alapján a mintát a 31 éves pilóta találhatja ki, míg a méretet és a helyet a francia vezető adhatja meg.

    Az Eifel Nagydíjon eljött Abiteboul rémálma, ugyanis Ricciardo a harmadik helyen ért célba, így biztossá vált az, hogy tetoválást kell készíttetnie magának. Természetesen Portugáliában a sajtó arra volt kíváncsi, hogy milyen motívum ékeskedik majd a csapatfőnökön, ezért a sajtótájékoztatóan az ausztrált faggatták arról, hogy mikor és mi kerül majd fel a franciára.

    ,,Van egy művészem, aki jelenleg két dizájnon is dolgozik. Már nagyon közel vagyunk a végkifejlethez. Beszélnem kell még Cyrillel (Abiteboul) a logisztikáról, de remélhetőleg még Bahrein előtt találunk alkalmat arra, hogy elkészíttessük.” -nyilatkozta Ricciardo az Autosport.com-nak.

    A német Skynak azonban további részelteket is elárult:

    ,,Méhészborznak kellene lennie. Nézzük meg, hogy nézne ki.” – tette hozzá az ausztrál, aki megnézné a beceneveként használt állat motívumát főnökén.

  • Ricciardo: Schumacher sisakja az egyik „legmenőbb” ajándék a sportban

    Ricciardo: Schumacher sisakja az egyik „legmenőbb” ajándék a sportban

    Daniel Ricciardo szerint az, hogy Lewis Hamilton megkaphatta Michael Schumacher egyik sisakját – miután az Eifel Nagydíjon beállította a hétszeres világbajnok győzelmi rekordját – a létező legmenőbb dolog, amit egy versenyző kaphat ajándékként a Forma-1-ben.

    A hatszoros világbajnok a mostani Nürburgringen rendezett versenyen szerezte meg pályafutása 91. futamgyőzelmét, amivel beérte a rekordtartó Schumachert. Mindez azt jelenti, hogy a német legenda rekordja 19 évig tartott, ugyanis ő még a 2001-es Magyar Nagydíjon érte be az akkor még etalonnak számító Alain Prost 51 első helyét.

    A verseny leintését követően Mick Shcumahcer lépett oda Hamilton mellé, aki éppen a futam utáni interjúját adta, hogy átadja az egyik, édesapja által a 2012-es szezonban használt bukósisakot.

    Ricciardo – aki a dobogós helyezését követően már Cyril Abiteboul leendő tetkóján morfondírozik – teljes mértékben elismeri Hamilton eredményeit és szerinte meg is érdemli azokat.

    „Már több, mint egy évtizedet tart a karriere ebben a sportágban és folyamatosan a bajnokság élén helyt állni és a maximumon teljesíteni egyáltalán nem könnyű,” – véli az ausztrál. „Mi itt, akik a pódiumon vagyunk, ezt teljes mértékben meg tudjuk érteni.

    „Ehhez nem elég egy jó autó, ugyanis minden egyes hétvégén helyt kell állj és maximalizálnod kell a lehetőségeidet. Szerintem már csak a kapott ajándék miatt is megérte: Michael (Schumacher) sisakja az egyik legmenőbb ajándék, amit valaha láttam ebben a sportban.

    Hamilton azonban elismerte, hogy ez már nem az első sisakja, amit Michael viselt, de biztosította a szurkolóit, hogy ez a sisak be fog kerülni azon sisak mellé, amit még 2012-ben kapott a hétszeres bajnoktól.

    „Az egyik legkülönlegesebb pillanatom Michaellel a 2012-es Abu Dhabi Nagydíjat követően történt,” – emlékezett vissza a Mercedes pilótája.

    „A futamot követően átmentem a Mercedes vendéglátó helyiségébe, ahol sisakot cseréltünk Michaellel. Ez egy olyan pillanat, amit soha nem fogok elfelejteni, hiszen egy olyan emberrel cserélhettem sisakot, akit gyerekként csodáltam és felnéztem rá.”