A Red Bull kisebbik csapata új vázat ad Daniel Ricciardónak a két hét múlva esedékes Kínai Nagydíjon, hátha ettől gyorsabb lesz.
Sajtóhírek szerint Ricciardónak a következő két versenyen bizonyítania kell, hogy helye van a csapatnál, különben repül. Annyi biztos, hogy nem különösebben elégedettek vele, hiszen Helmut Marko nyilvánosan már rápirított a küszködő pilótára.
Ricciardo alapvetően élvezi a versenyzést és keresi a megoldást, az RB pedig úgy próbál segíteni, hogy azonnal odaadják neki a (vélhetően tartaléknak szánt) kasztnit, amint elkészül. Erre nem most, a Japán Nagydíj hétvégéjén kerül sor, hanem két hét múlva Kínában.
„Mindig nagyon valószínűtlen, hogy a vázzal gondok legyen a teljesítmény szempontjából. De hamarosan elkészül egy új, és a logika azt diktálja, hogy adjuk oda Danielnek – nyilatkozta az RB új technikai igazgatója, Alan Permane. – Talán jót tesz neki, hogy teljesen új autóba ültetjük.”
„Nem a gondjai miatt készítünk új vázat, ezt fontos leszögezni. Csupán minden összeállt a cseréhez.”
A váz valóban ritkán rontja versenyzők teljesítményét, bár ismertek olyan történetek, hogy a klasszisok a vezetési érzetből észrevették, hogy az megrepedt, miközben ebben a csapatuk is kételkedett.
Permane hozzátette, hogy Szuzukába új padlólemezt hoztak, de ez inkább más pályákon fejtheti ki a hatását, mert elsősorban a lassú kanyarokban javítja az autó teljesítményét.
Daniel Ricciardo reagált az első futamok után terjedni kezdő híresztelésekre, amelyek nem sok jót jósolnak neki.
Felerősödtek a Ricciardo idő előtti távozását terjesztő hangok, mivel a Red Bull kisebbik csapatához tavaly visszatérő pilóta továbbra sem tudja felvenni a versenyt csapattársával a házon belüli párviadalban. Márpedig ennek az a tétje, hogy ki kerül szóba egyáltalán pilótajelöltként a Red Bullnál (akár Sergio Pérez, akár a csapatfőnök botránya miatt megingott jövőn Max Verstappen helyén).
Helmut Marko méltatta Cunoda Jukit és már jelezte Ricciardo felé a javulási kényszert, aki próbálja figyelmen kívül hagyni a médiában megjelenő híreket. „Úgy érkeztem a versenyre, de tényleg, hogy őszintén hittem benne, hogy nagyon jó hétvégénk lesz. Ami mások véleményét illeti, meg hogy ez és az hírlik, nos, ezekről először hallok” – nyilatkozta.
„Nem tiszteletlenségből mondom nektek, újságíróknak, de egyfajta utazáson veszek részt. Magamra kell koncentrálnom. Ha meghallanám ezeket a hangokat, az elterelné a figyelmem az útról. Nem hagytam, hogy a negatív dolgok beszivárogjanak.”
„Tényleg jól érzem magam, de az eredményektől sajnos nincsenek nagyszerű érzéseim. A volán mögött azonban jól érzem magam, folytatni akarom a versenyzést. Biztos javulni fogok, és hiszem, hogy az autón is javítani fogunk.” Ez biztos ráfér, hiszen Helmut Marko az utóbbi időben többször jelezte ennek szükségességét, pláne azt követően, hogy a tesztelés során ennek nem voltak jelei.
A McLarennél hasonló helyzetben teljesen elvesztette a reményt, s miután bejelentették, hogy nem hosszabbítanak vele szerződést, a motivációját is elvesztette, már csak túl akart lenni az utolsó versenyeken. Ottani versenymérnöke, Tom Stallard arról az időszakról.
„Daniel a covid alatti második lezárás idején csatlakozott a csapathoz. Ez sok kihívást okozott, mert ő Los Angelesben lakott, ezért videohívásokon keresztül kellett megismernünk egymást. Átvettük a technikai dolgokat, a szociális interakciókból elég sok hiányzott – mondta a BBC-nek. – Ideális esetben jól megismerjük a pilótát kimondott szavak nélkül is, a nonverbális kommunikációból.”
„Nehéz megoldani annak a versenyzőnek a helyzetét, aki szenved, főleg egy sportban, ahol szinte semmilyen gyakorlási lehetőség sincs. Megnyaljuk a sebeket, próbáljuk megérteni, mi történt és mit kell másképp csinálni, majd új tervvel folytatjuk.”
Elismerte, nehezen emésztette meg, amikor a McLaren úgy döntött, hogy Oscar Piastri érkezik Ricciardo helyére, mert végig hitt a formajavulásban. Azt mondta, a pilótával azóta is barátok.
Gondolkodik a Red Bull Carlos Sainz leigazolásán? Cunoda Juki tényleg olyan jó, hogy megérdemelné az ülést a nagycsapatban? Vagy csak Daniel Ricciardo gyengélkedése láttatja jobbnak a japánt? Helmut Marko elmélkedik.
Úgy tűnik a Red Bull tanácsadójának és a pilótaprogram felelősének folyamatosan szüksége van pontosan egy versenyzőre a cég két csapatából, akire kiszórhatja minden héten változatlan mennyiségű kritikaáradatát. Azt azonban el kell ismernünk Helmut Markónak, hogy képes megváltoztatni a véleményét, hiszen azok után, hogy a 2023-as szezon jelentős részében Sergio Pérez önbizalmát tette próbára azzal, hogy rendszeresen lehetséges menesztését lebegtette a sajtóban, idén eddig (szinte) csak pozitív dolgokat tud mondani a mexikóiról, aki a szezon első két futamát a második helyen zárta Max Verstappen mögött, és legutóbb Melbourne-ben is önhibáján kívül lett csak ötödik.
Marko olyannyira elégedett a Red Bull jelenlegi párosának teljesítményével, hogy a pilótaprogram korábbi tagjának, a Ferrarinál idén eddig remeklő Carlos Sainznak a lehetséges leigazolását is elvetette, amikor erről kérdezte a laola1.at.
„Nyilvánvalóan lenyűgöző a mostani formája – mondta az Ausztráliában győztes Sainzról. – De azt is meg kell jegyeznünk, hogy Checo is három jó versenyt teljesített eddig idén. Melbourne-ben is csak azért esett vissza, mert megsérült az autójának padlólemeze. Az egyetlen gyengeségét az időmérő jelenti, de ha azon javítani tud, semmin nem kell gondolkodni. A csapatban uralkodó hangulat is nagyon jó, már ami az ő környékét illeti.”
Ami Pérez kritikával illetett kvalifikációs teljesítményét illeti, idén eddig egy ötödik és két harmadik helyet szállított az időmérőn, megspékelve egy feltartás miatti hátrasorolással a legutóbbi nagydíjon.
Markónak azonban idén is van kit ostoroznia az RB-nél az évet gyengén kezdő Ricciardo képében, akinél eddig minden időmérőn és futamon gyorsabbnak bizonyult Cunoda. Arról azonban ennyi alapján még nincs meggyőződve, hogy mindez azt jelentené, a japán készen állna akár a Red Bullhoz való felléptetésre is.
„Mindannyian tanácstalanul nézzük, hogy általában lassabb Jukinál – szúrt oda Ricciardónak, idén már nem először. – Mindig van valami, ami nem stimmel nála, ami felettébb furcsa, hiszen a téli teszten még úgy tűnt, nagyon jó formában van. Jelenleg azonban egyértelműen Juki a gyorsabb.”
„Kellene még egy versenyző összehasonlításként. A kérdés az, hogy Juki kezdett-e el szárnyalni vagy Daniel ennyire gyenge? Három nagyon eltérő pályán lezajlott verseny után erre még mindig nincs egyértelmű válaszunk.”
Őrült fordulattal, leintés utáni bírói döntéssel zárult a Red Bull pilótáinak kihívása az ausztrál tengerparton, amivel kiderült: Max Verstappen és Sergio Pérez jobb életmentő, mint Daniel Ricciardo és Cunoda Juki.
Az Ausztrál Nagydíj előtt még a strandon kellett bizonyítania a négy versenyzőnek, ahova azért vitték őket, hogy megmutassák, melyik páros lenne a gyorsabb egy tengerparti vészhelyzetben, amin életek múlhatnak. Persze itt mindezt humoros köntösbe bújtatták, a versenyzést helyezve a fókuszba.
A Red Bull és az RB párosának egy-egy az életmentők által használt buggyval, Can-Am Commanderrel kellett elszáguldania egy távolabbi pontra, majd a feladat teljesítése után minél hamarabb visszaérni a startvonalra. A bemelegító fordulón, amin egy csónakot kellett visszavontatni, a Verstappen-Pérez páros volt a gyorsabb, ám a mindent eldöntő második játékban, amikor különböző tárgyak felpakolása és visszaszállítása volt a feladat, már Ricciardo és Cunoda bizonyult ügyesebbnek. Illetve, mégsem egészen, hiszen a tárgyak egy részét elfelejtették magukkal vinni, így kizárás lett a sorsuk, az érmeket pedig át kellett adniuk a Red Bull-osoknak – amit az ausztrál egy teátrális mozdulattal tett meg.
Mindez tíz évvel azután történt, hogy Ricciardót ténylegesen kizárták az F1-es Ausztrál Nagydíjról, ahol a második helyen futott be, ám túl magasnak találták Red Bulljának üzemanyagátfolyási-sebességét. Ezúttal szerencséjére nagyságrendekkel kisebb volt a tét.
F1-es versenyhétvégén újoncnak számító pilóta veszi át Daniel Ricciardo helyét a Japán Nagydíj első szabadedzésén. Ivasza Ajumu ezzel elmondása szerint fontos lépést tesz álma elérése felé, vagyis hogy zsinórban nyerje a világbajnoki címeket a jövőben.
Szokatlan módon a jövő hétvégén a naptár elejére átkerült Japán Nagydíjjal folytatódik a Forma-1-es szezon, ezzel pedig az első tervezett pilótacsere is váratlanul korán eljön 2024-ben, hiszen az RB a szuzukai nyitóedzésen a Honda juniorprogramjában tartozó Ivasza Ajumunak ad lehetőséget a bemutatkozásra. A csapatoknak idén is két edzést kötelezően át kell engedniük egy újonc számára, a Japán Nagydíjon pedig a 22 éves hazai pilóta Ricciardo ülését veheti át, ami fájóan egybeesik azokkal a hírekkel, melyek szerint a Red Bullnál máris ultimátumot kapott a szezont gyenge formában kezdő ausztrál.
Ivasza az elmúlt két szezonban a Forma-2-ben több győzelmet szerezve egy 5. és egy 4. év végi helyezést ért el, idén pedig hazája rangos sorozatában, a Super Formulában pallérozódik tovább a Red Bull és a Honda támogatásával. Tavaly év végén az Abu-Dzabiban zajló teszten már megejthette debütálását F1-es autóban az akkor még AlphaTauri néven működő faenzai csapatnál, nagydíjhétvégén azonban most hajthat pályára először.
„Nagyon boldog vagyok, hogy részt vehetek egy hivatalos F1-es edzésen a hazámban, és izgatottá tesz, hogy ezzel megtehetem az első lépést az álmom beteljesítése felé: hogy versenyeket nyerjek és több egymást követő évben megszerezzem a világbajnoki címet az F1-ben, a világ legnagyobb presztízsű sorozatában” – festette le ambiciózus terveit a fiatal pilóta, amelynek már ha csak töredékét érné el, akkor is Japán legsikeresebb versenyzője lenne, hiszen az országból senki nem tudott még a harmadik helynél előkelőbb helyen célba érni egy futamon.
Fotó: Sho Tamura / Red Bull Content Pool
A Red Bull kiscsapata – amely idéntől nagyobb önállóságot kapott, de a pilótaprogram fiataljainak továbbra is lehetőséget ad –, nem először hoz egy újonc japánt a Japán Nagydíjra: 2019-ben a Super Formula bajnoka, Jamamoto Naoki kapott jutalomként egy edzéslehetőséget, noha neki a sport meghódítására akkor 31 évesen már nem voltak tervei.
Mivel a másik autóban Cunoda Juki marad, az RB mostani húzása azt is jelenti, hogy a szuzukai első edzésen először fogja egy csapat mindkét autóját japán vezetni egy F1-es versenyhétvégén a 2006-os szezon vége óta, amikor Szato Takuma és Jamamoto Szakon voltak a Super Aguri pilótái.
A második edzéstől Ricciardo természetesen visszakapja az ülését a hétvége további részére.
Sajtóhírek szerint két versenye van bizonyítani Daniel Ricciardónak, különben leváltják? De vajon mi állhat az ausztrál pilóta gyenge szezonkezdete mögött?
Daniel Ricciardo Ausztráliában zsinórban másodszor kapott ki versenyen Cunoda Júkitól az idei szezonban (és az első futamon is csak csapatutasításnak köszönhetően tudta megelőzni), ráadásul a japán versenyző 7. helyével hat értékes pontot szerzett az RB-nek, míg az ausztrál pilótát csupán a 12. pozícióban rangsorolták. Ricciardo versenye persze már az időmérő edzésen megpecsételődött, hiszen miután pályaszélesítés miatt törölték a Q1-ben elért legjobb idejét, már az első szakaszban kiesett, míg Cunoda a Q3-ig jutott, ahol 8. lett.
És lehet, hogy szép lassan megpecsételődik a tavaly visszatérő veterán F1-es jövője is? Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója már a Szaúd-arábiai Nagydíj után figyelmeztető üzenetet küldött az ausztrálnak a Speedweek hasábjain, most pedig a hírek szerint ennél is komolyabb tett következett.
Az egyértelműen az anyacsapatba történő visszatérést megcélzó, arról az ausztráliai hétvégén is több alkalommal nyilatkozó Ricciardo a New Zealand Herald szerint ugyanis az idei harmadik futam után ultimátumot kapott Markótól. A lap úgy tudja, hogy Ricciardónak a következő két versenyen, Japánban és Kínában lesz még lehetősége bizonyítani, hogy ennél sokkal többre képes, és ha nem sikerül neki, a Miami Nagydíjtól a tartalékpilóta Liam Lawson ül a helyére a szezon hátralevő részére.
A Herald azt írja, Marko nagy csodálója az új-zélandi fiatalnak, aki tavaly valóban remek bemutatkozást produkált az akkor még AlphaTaurinak hívott testvércsapatban a Hollandiában csuklóját törő Ricciardo helyén. Az idei évre viszont nem maradt helye, noha mindenki készpénznek vette eddig is, hogy legkésőbb 2025-ben elfoglalhatja valamelyik ülést az RB-nél. Lehet, hogy Ricciardo visszafogott teljesítménye miatt nem is kell addig várnia?
Az új-zélandi lap azt ecseteli, hogy Marko Lawsont tartja a legjobb jelöltnek arra, hogy hosszú távon átvegye Sergio Pérez helyét Max Verstappen mellett, és mivel a mexikóinak 2024 végén lejár a szerződése, adott esetben már jövőre utódot kell találni neki.
Marko útilapút kötne Ricciardo talpára? / Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool
Ricciardo is a hatalmi harc egyik eleme lesz?
Markót ismerve egyáltalán nem meglepő, hogy rögtön nyomást helyez egy versenyzőre, ha az nem hozza a megfelelő teljesítményt, de Ricciardo kritizálása és Cunoda látványos dicsérése mögött más is lehet.
Ricciardo visszatérését ugyanis egyértelműen Christian Horner szorgalmazta, aki bevallottan mindig is nagyon kedvelte az ausztrált, és nagy sokként élte meg, amikor Ricciardo 2018-ban elhagyta a Red Bullt. Marko és Horner közül csak utóbbi volt ott személyesen akkor is, amikor tavaly Ricciardo Silverstone-ban azzal a céllal tesztelte a Red Bullt, hogy bizonyítsa, megvan még benne az, ami ahhoz kell, hogy átvegye Nyck De Vries helyét, amennyiben pedig Ricciardóra úgy tekintünk, mint a Horner által preferált Pérez-utódra, a pilótakérdés is a Red Bullon belül zajló hatalmi harcok egyik csataterévé válhat.
Ezek a hatalmi harcok az utóbbi egy hétben kicsit háttérbe szorultak ugyan, ám naivitás lenne azt hinni, hogy a Red Bull tulajdonosai, illetve a Marko és Horner közötti ellentét egyik napról a másikra megoldódott, Ricciardo eltávolítása pedig igencsak nagy skalp lenne a 80 esztendős tanácsadónak, amivel azt is megmutatná, hogy továbbra is ő az, aki a fontos döntéseket meghozza.
Ricciardo érdekes megjegyzései
Persze amennyiben valaki nem teljesít, jogos lehet a leváltása, ám Ricciardo idei küszködése mögött nem feltétlenül az áll, hogy az ausztrál egyszerűen nem tud olyan jól boldogulni az autóval, mint Cunoda. Melbourne-i Q1-es köre elmondása szerint az idei legjobb időmérős köre volt, ám így is több mint 1 tizeddel elmaradt a japán legjobb Q1-es idejétől, ami előtt az ausztrál pilóta utólag értetlenül állt.
„Magával a körrel elégedett voltam, úgy éreztem, mindent kihoztam belőle, és amikor láttam, hogy Jukihoz viszonyítva így sem elég jó, az… Kicsit még mindig össze vagyok zavarodva, mert tudom, hogy normál esetben mit jelent egy ilyen kör. Úgy szeltem át a célvonalat, hogy »Igen, ez jó volt«. Ezek a körök normál esetben több mint elegendőek, de most így sem volt az” – idézi a The-Race.com Ricciardót, aki természetesen itt arra utalt, hogy bár továbbjutott volna a körrel, Cunodát nem előzte meg.
Amit pedig ezután látott, még jobban zavarba hozta a rutinos pilótát.
„Látva, hogy [Cunoda] milyen időt futott a Q2-ben, most meg tudom mondani, hogy én nem lettem volna képes 7 tizedet gyorsulni a Q1-es időmhöz képest. Biztos javult a pálya, de őszintén szólva vannak dolgok, amelyeket meg kell vizsgálnunk, mert eddig ez egyértelmű küszködés.”
Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool
Nyilván erre mondhatjuk, hogy Ricciardo hozzáállása a legtöbb autóversenyző esetében tipikus, és csupán az történik, hogy amikor elfogytak az érvei, az autóban kezdi keresni a hibát, és különben is, kezdetben a McLarennél is az autót okolta, majd szépen lassan kiderült, hogy nem tudott alkalmazkodni hozzá. Ám a jelenlegi helyzet egyelőre másnak tűnik, a McLarennél ugyanis Ricciardo bizonyos dolgokat nem tudott megtenni az autóval, amiket amúgy szeretett volna, itt viszont elmondása szerint érzésre minden tökéletes, csak a tempó nincs meg.
„Oké, törölték a körömet, de a kör maga egyértelműen a legjobb idei köröm volt, és ezek normál esetben elegendőek szoktak lenni. Nem tudom, hol tudtam volna még időt találni a Q2-ben. A pálya javulása nyilván jelent néhány tizedet, de 6-7 tized (amennyivel Cunoda gyorsult – a szerk.) nem volt benne. A fékezés, az egyensúly és minden más terén magabiztosan érzem magam. Nem az a helyzet, mint a McLarennél, ahol kicsit bizonytalan voltam és nem tudtam idáig elmenni az autóval. Egyes kanyarokban egyszerűen nem tudok elég nagy tempót átvinni” – ecsetelte
Amikor pedig a The-Race arról kérdezte, hogy az autó mely tulajdonságai nem fekszenek még neki, Ricciardo rámutatott, hogy nem feltétlenül vele, hanem inkább az autóval lehet a baj. „Úgy érzem, hogy a négy kerékkel csúszás terén a határon vagyok. Úgyhogy jó az egyensúly, és úgy érzem, hogy a határán vagyok az autó potenciáljának. Szaúd-Arábia után láttunk néhány dolgot, a csapat elég sokat változtatott, és több új elemet is adott nekem erre a hétvégére, hogy kezelje ezen gondok és aggodalmak némelyikét. Úgy tűnt, hogy jobb lett a helyzet, de még mindig nem vagyok teljesen meggyőzve.”
„Továbbra is úgy érezzük, hogy jobban küszködünk, mint amennyire normál esetben kellene egy olyan autóban, amivel eléggé elégedett vagyok. Nem arról van szó, hogy itt vagy ott nagyon küszködnék, valójában eléggé jó érzés vezetni a kocsit, de a köridő mást mutat.”
Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool
Ricciardo már a szaúdi hétvége után is hasonló gondolatokat fogalmazott meg, és akkor a csapat talált kisebb problémákat az autóval, amelyek visszavethették a teljesítményt, de ez korántsem elég ahhoz, hogy magyarázza az egykörös lemaradást Cunodával szemben. Majd miután Melbourne-ben a határon vezetve sem volt elég jó a tempója, Ricciardo újabb ellenőrzéseket akart, mert „nem volt teljesen meggyőződve”, hogy az autó úgy működik, ahogyan kellene neki.
Amikor pedig a futam után az F1 TV levezető műsorában Laura Winter megkérdezte tőle, hogy mik azok a területek, amelyeken ő tud változtatni, és mik azok, amelyeknél az autón kell, Ricciardo ismét elment abba az irányba, hogy bár ő is mindent meg fog tenni, a csapatnak nagyítóval kell átvizsgálnia a kocsit.
„Ez most egy két részből álló folyamat. Nyilván amennyire csak lehet, megvizsgálom, hogy én mit tehetek, megnézem az adatokat, a fedélzeti kamerás felvételeket, hogyan vezetek, mi késztet arra, hogy bizonyos dolgokat tegyek, és hogy az belőlem fakad-e, vagy az autó az oka, amely nem adja meg azt az érzetet, amire szükségem van – magyarázta. – Aztán pedig rengeteget kérdezek a mérnököktől. Az autó nagyjából ugyanaz, mint tavaly. Nyilván más, de nem arról van szó, hogy megváltoztattuk a teljes filozófiáját, úgyhogy a tulajdonságai és kezelhetősége is nagyon hasonló. És ezért vagyunk kicsit bizonytalanok azt illetően, hogy miért küszködünk ennyire, miközben Juki egyértelműen nagyon kényelmesen érzi magát, mert az autó eléggé hasonló. De folytatjuk a munkát, és próbálom elérni, hogy a csapat nagyítóval nézze át a kocsit és menjen biztosra, hogy semmi nem siklott-e félre. Versenyzőként minden tőled telhetőt megteszel, de a lehető legtöbb kérdést akarod feltenni, hogy biztosra menj, hogy minden olyan, amilyennek lennie kell. Biztos fogunk találni valamit, most csak tiszta fejjel, a szemünket a célon tartva kell továbbmennünk.”
Azt nyilván ne is feltételezzük, hogy Ricciardo esetleg nem kap ugyanolyan autót, mint Cunoda, vagy a Red Bull megpróbálja hátráltatni őt, de ha tényleg igazak a Marko ultimátumáról szóló hírek, hamar fel fognak erősödni azok a hangok, amelyek szerint az ausztrál pilótát egyesek szeretnék a csapaton kívül tudni.
Noha még csak két verseny telt el a 2024-es szezonból, már mindenkit az foglalkoztat, hogy miként folytatódik a pilótakeringő a 2025-ös idényre. Az egyik F1-es újságíró szerint lesznek még meglepetések.
Hat ülés. Ennyinek van gazdája a 2025-ös Forma–1-es szezonra a meglévő szerződések alapján, de miután Max Verstappen jövője fölött egyre nagyobb kérdőjelek lebegnek, lehet, hogy ez a 6 valójában csak 5. Mindenesetre csak két csapat, a Ferrari és a McLaren várja úgy a következő idényt – miközben persze még az ideiből is csak két verseny ment le –, hogy nem kell azon gondolkozzon, kit és hogyan fog megszerezni a pilótapiacról.
A Ferrari már januárban bejelentette, hogy Lewis Hamilton jövőre csatlakozik hozzájuk, míg Charles Leclerc nemrég hosszabbított hosszú távra. A McLarennél Lando Norris tette ezt meg, így 2025-ben is ő és Oscar Piastri alkotja majd a wokingiak kettősét (persze láttunk már csodákat, így mindenképpen érdekes lesz figyelni, hogy amennyiben a Red Bullnál akár Pérez, akár Verstappen távozása miatt üresedés lesz, az miként hat majd Norrisra), míg a Red Bullnál és a Mercedesnél egy-egy versenyzőnek, név szerint Verstappennek és George Russellnek van érvényes kontraktusa, előbbinek 2028, utóbbinak 2025 végéig.
Mindkettejüknek hosszú távú szerződése van, de Verstappen red bullos jövője körül így is sok a kérdőjel / Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool
Emellett alighanem Lance Stroll nevét is felvéshetjük az Aston Martinhoz – ahogyan ezt Lawrence Barretto, az F1 riportere meg is tette ebben a videóban –, a többi ülés viszont még gazdára vár. Barretto ezután levezette, hogy szerinte hogyan fog kinézni a 2025-ös mezőny.
Persze mindent ő sem tud, így ezeknek a tippeknek a nagy része a jelenleg rendelkezésre álló információk, illetve egyéb információmorzsák, valamint meg nem erősített pletykák és benyomások alapján született, de azért olyan szempontból érdemes rá odafigyelni, hogy egy hétről hétre az F1-es paddockban dolgozó, az összes csapattal kapcsolatban levő újságírónak jobb rálátása van az ilyesmire, mint mondjuk a szurkolóknak.
Barretto szerint a Red Bull-lal és a Mercedesszel is szóba hozott Alex Albon maradni fog a Williamsben, míg az RB jövőre beülteti a tavaly Daniel Ricciardo helyetteseként remekül bemutatkozó Liam Lawsont, hogy 2025-től Cunoda csapattársa legyen. Ugyanis a riporter szerint Cunoda jövőre is az RB pilótája lesz, míg Ricciardót elő fogja léptetni a Red Bull a távozó Sergio Pérez ülésébe, Max Verstappen mellé. Baretto szerint Verstappen tehát jövőre még biztosan Red Bullt fog vezetni.
Ricciardo nem kezdett meggyőzően az idén, de még sok van hátra / Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool
Barretto ezután a Mercedes 2025-ös felállását „véglegesítette”, és nem a Forma–2-ben versenyző Andrea Kimi Antonellit, hanem Fernando Alonsót helyezte George Russell neve mellé. „Szerintem Fernando szeretne egy esélyt a Mercedesben, Toto [Wolff] pedig szívesen hozna egy nagy nevet Lewis Hamilton helyére, egyúttal adni fog még egy kis időt Antonellinek, hogy felvegye a ritmust a Williamsben” – magyarázta a riporter, miközben Antonelli nevét Alex Alboné mellé helyezte.
Az Alpine szerinte az egyik jelenlegi pilótáját mindenképpen meg akarja majd tartani, ez a versenyző pedig Pierre Gasly lehet, aki mellé 2025-től beültethetik tartalékjukat, a MotoGP-legenda Mick Doohan fiát, Jacket.
Ám ennél valószínűleg sokkal többeket foglalkoztat, hogy miként oldja meg Alonso pótlását az Aston, illetve Carlos Sainz a 2026-tól Audivá váló Saubernél folytatja-e. Nos, Barretto szerint nem, a Sauber ugyanis a Haasnál remekül teljesítő Nico Hülkenberget fogja szerződtetni Csou Kuan-jü helyére, Bottas pedig a tapasztalata miatt szerződéshosszabbítást kap, így egy igencsak rutinos párossal kezdheti majd meg 2026-ban F1-es szereplését a német gyártó.
Sainz mégsem az Audit választja? / Fotó: Antonin Vincent / DPPI / Ferrari
Carlos Sainz pedig így a Mercedeshez távozó Fernando Alonsót pótolhatja az Aston Martinnál, amelynek kelleni fog valaki, aki remek visszajelzéseket ad és hozzá tud járulni a csapat fejlődéséhez, de emellett a pályán is tudja szállítani az eredményeket. Sainz ilyen, és hosszú távra is lehet vele tervezni, ami a silverstone-i istállónak fontos lesz, hiszen 2026-tól lényegében a Honda gyári istállójává válik, és össze kell majd csiszolódnia a japánokkal.
A végére egy csapat, a Haas maradt, amely Barretto szerint jövőre meg fogja adni a lehetőséget a Szaúd-arábiai Nagydíjon szenzációs bemutatkozás produkáló Oliver Bearmannek, és hogy legyen egy tapasztalt pilótája is, megtartja Kevin Magnussent.
Nem sok időnek kellett eltelnie a 2024-es Forma-1-es szezonból, hogy a Red Bull pilótaprogramjának első számú felelőse, Helmut Marko máris nyomást kezdjen helyezni a leggyengébben teljesítő versenyzőre, aki jelenleg Daniel Ricciardo.
Bár az RB-től sokan erősebb, akár dobogóközeli formát vártak idén azok után, hogy a faenzai csapat szorosabbra fűzte a technikai együttműködést a Red Bull-lal, az istálló továbbra is a mezőny második felének tagja, az idei első két versenyhétvége során pedig pontot sem sikerült szereznie Ricciardónak és Cunoda Jukinak. A bahreini hétvége az emlékezetes elengedéses balhéval ért véget számukra, Szaúd-Arábiában pedig hiába kvalifikált a japán a 9. helyre, a futamon mindkét pilóta hátrafelé csúszott a mezőnyben. Cunoda egy öt másodperces időhozzáadással, Ricciardo egy megpördüléssel zárta a futamot, így végül csak a 15. és a 16. helyen rangsorolták őket.
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója a Speedweekben vezetett rovatában értékelte a szezon első két futamát, s el is kezdte az eddig haloványabban szereplő Ricciardo sürgetését.
„Ebben a szezonban sok forog kockán Juki és Daniel számára is. Juki időmérős tempója nagyon jó volt, Ricciardónak azonban hamarosan virítania kell valamit – írta Marko. – Az időmérőkön legalábbis Cunoda nagyon jól teljest. Ennek eredményeként az RB a verseny első etapjában még pontszerző helyen állt. Ezt követően azonban egyre hátrébb és hátrébb estek. Ezen a téren mindenképp van még elvégzendő munka, hiszen a verseny egésze során nem tudnak tartani egy erős tempót. Talán túlerőltetik a gumikat, talán más okok vannak – ezt kell megfejtenünk.”
Fotó: Clive Mason/Getty Images/ Getty Images / Red Bull Content Pool //
Az, hogy „sok forog kockán” a faenzai csapat pilótáira minden pillanatban igaz lehet, hiszen számos példát láttunk már rá, hogy Marko nem ad sok hibázási lehetőséget, és képes akár a szezon közben is váratlan pilótacserékre – így került tavaly az ülésbe Nyck de Vries helyén Ricciardo, ám mivel azóta már Liam Lawsonnak is van versenytapasztalata, az ő bevethetősége is nyomást jelenthet a jelenlegi pilótákra.
A nagy tétet viszont értelmezhetjük úgy is, hogy a tavalyival ellentétben idén jobb esély mutatkozik az RB pilótái számára arra, hogy év végén az anyacsapatban is felszabadul egy ülés. Egyrészt Sergio Pérez szerződése egyelőre csak az idei év végéig szól, másrészt váratlanul még Max Verstappen távozásának lehetősége is felmerült a Red Bull belviszályában. Bár Cunoda neve eddig nem került szóba a Red Bullhoz való felléptetés kapcsán, Ricciardo viszont kimondottan erre hajt, ám ha nem sikerül tartósan legyőznie japán csapattársát, könnyen keresztülnézhet rajta a vezetőség.
Ricciardo a szezonkezdet értékeléseként azt mondta, a szahíri gyengébb formájáért vállalja a felelősséget, ott az elrontott időmérője pecsételte meg a hétvégéjét, Dzsiddában azonban már úgy érezte, az autó lehetőségei korlátozzák őt a jobb teljesítmény elérésében. A futam végi megpördülését emiatt viccesen úgy kommentálta, nem akarta, hogy a csapatnál azt érezzék, csak ők követnek el hibákat.
Miközben a Red Bull mindent vitt a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon, a testvércsapat szerényen szerepelt, és még egy dühöngő versenyzővel is meg kellett birkóznia.
Már a Bahreini Nagydíj közvetítéséből is nyilvánvaló volt, hogy Cunoda Júki nagyon nehezen viselte, amikor az RB félreállította őt a verseny hajrájában a mögötte kettővel lágyabb keveréken érkező Daniel Ricciardo elől, hátha az ausztrál meg tudja előzni a mindkettejük előtt autózó Kevin Magnussent.
Cunoda először szarkasztikusan visszakérdezett a mérnökénél, hogy ugye csak viccel a helycserével, majd miután az többször rászólt, végül félreállt és rögtön elkezdte dühösen mondogatni, hogy Ricciardo nem elég gyors és túl lassan megy előtte. Végül Ricciardo sem tudott előbbre lépni, ám a csapat nem cserélte vissza a helyezéseket, így a két RB Ricciardo–Cunoda sorrendben ért célba a 13. és a 14. helyen.
Cunoda dühöngése a verseny alatt:
Yuki wasn't impressed when asked to swap places with Danny Ric 😤#F1#BahrainGP
A rádióban korábban a kialakult helyzetet cinikusan megköszönő japán pilóta a célba érés után dühösen csapkodni kezdett a pilótafülkében, miközben sem ő, sem mérnöke nem szólt a rádióban egyetlen szót sem. Cunoda ezután haladt a levezető körön, mígnem a 8-as kanyar előtt utolérte Ricciardót, és akkora lendülettel viharzott el mellette, hogy állóra fékezett jobb elsővel majdnem a bukótérben kötött ki. Az ausztrál emiatt gurulós tempóban visszaelőzte, Cunoda azonban raliversenyző módjára driftelve gyorsított, hogy aztán már csak centikkel suhanjon el a csapattárs mellett.
Ricciardo eközben a mérnökével diskurált, majd a váratlan manővert követően szitkozódni kezdett, de gyorsan abbahagyta, közölve, hogy inkább nem kezd bele abba, amit mondani akart, de azért még az angol szlengben használatos „helmet” szóval „fa**fejnek” nevezte Cunodát.
Az esetet IDE KATTINTVA lehet megnézni előbb Ricciardo, majd Cunoda fedélzeti kamerájából.
Ricciardo éretlennek nevezte Cunodát
A verseny után megkérdezték Ricciardótól, hogy Cunoda miért ment olyan közel hozzá a levezető körben, mire ő így felelt: „Nem tudom, utána rádióztam és próbáltam nyugodt maradni – mondta az F1 stábjának. – Most eléggé érzékeny vagyok, de nevezzük ezt éretlenségnek. Nyilvánvalóan frusztrált a csapatutasítás miatt, de legyünk őszinték, erről beszéltünk a futam előtt. Nagyon valószínű volt, hogy lágy gumikat fogom használni a verseny végén, így tudta, hogy van rá esély, hogy tempóelőnyben leszek, és szólnak neki. Nem adott pontokat nekem, a 13. helyért csatáztunk, és így legalább megadtuk magunknak az esélyt, hogy az egyik autóval megpróbáljunk pontot szerezni.”
Vajon milyen részletességgel tudja felidézni egy versenyző F1-es karrierje eredményeit? Daniel Ricciardo 32-szer állt dobogón, de már neki is meggyűlik a baja a memóriájával.
Az RB kérte arra az ausztrál pilótát, hogy sorolja fel eddigi összes dobogós eredményét a Forma-1-ből. Ricciardo nem tartozik azok közé, akik heti rendszerességgel megfordulnának a dobogón, és amióta 2018 végén elhagyta a Red Bullt, csupán háromszor végzett a legjobb három között – sőt, utolsó Red Bull-os évével együtt is csak ötször –, s talán már az eltelt idő is homályt borít egyes emlékeire.
Ricciardo a nyolc futamgyőzelmére persze élénken emlékszik, és további 24 dobogós helyének többségét is gyorsan rávágta, ám négy dobogó kiment a fejéből – mind ázsiai futamok voltak 2016-ból vagy 2017-ből, mint az az alábbi videó végén látszik. Idén rekordmennyiségű, 24 versenyből áll a naptár, a tesztek alapján pedig az RB-t egyesek dobogóesélyesnek tartják, amit az ausztrál már igyekezett is cáfolni.
— Visa Cash App Racing Bulls F1 Team (@visacashapprb) February 27, 2024
Ricciardo egyébként nyolc győzelmével a jelenlegi mezőny ötödik legeredményesebb pilótája Lewis Hamilton (103), Max Verstappen (54), Fernando Alonso (32) és Valtteri Bottas (10) mögött. Dobogós helyek tekintetében még Sergio Pérez is megelőzi.
És éppen Pérez az, aki alighanem emlékezőképességben is legyőzné Ricciardót. Bár még korábban, a 2017-es Monacói Nagydíj hétvégéjén vetettük mi magunk alá a mexikói pilótát egy tesztnek, amelyben arra kerestük a választ, mennyire tudja egy versenyző felidézni korábbi futamait. Ám amikor szúrópróbaszerűen rákérdeztünk néhány korábbi versenyére, az akkor még csak 119-szeres nagydíjrésztvevő, és a dobogón is ritkán járó Pérez elképesztő precizitással idézte vissza, hányadik helyről rajtolva hányadik helyen végzett, olykor azt is hozzátéve, hogy éppen alulkormányozott volt az autója azon a napon.
„Minden egyes versenyemre emlékszem” – jegyezte meg akkor a mexikói, aki komoly agykapacitással rendelkezik, ha jelenleg, 257 versennyel a háta mögött is képes még minden eredményét felidézni.