Címke: Daniel Ricciardo

  • Norris: Ricciardo nem nagy előrelépés Sainzhoz képest

    Norris: Ricciardo nem nagy előrelépés Sainzhoz képest

    Lando Norris úgy véli, hogy nem nagy előrelépés az, hogy Daniel Ricciardo lett az új csapattársa a McLarennél. Tavaly, ahogy bemutatkozó évében 2019-ben is a 21 éves pilóta csapattársa Carlos Sainz volt, aki 2021-re a Ferrarihoz igazolt. A spanyol helyére érkezett Ricciardo, aki egy évtizeddel idősebb Norrisnál, és a Red Bullnál hét versenyt nyert. Norris mégis így vélekedett róla:

    „Nem hinném, hogy Daniel érkezése nehezítene a dolgomon. Dolgoztam már Carlossal, aki egy különösen jó pilóta, vannak dolgok, amiben ő lesz jobb mint Daniel, és fordítva. Nem gondolom azt, hogy Daniel nagyobb előrelépés lenne ahhoz képest, mint amit Carlos elért. Másrészt rajta nagyobb a nyomás, mert már régebb óta a aktív a Forma-1-ben, be kell jönnie az ő igazolásának és nagyon jól kell teljesítenie.”

    Norris azt is elárulta, hogy szerinte viszonylag nehéz dolga lesz Ricciardónak idén a McLarennél:

    „Nehezebb dolga lehet valakinek egy fiatalabb pilótával, mint egy ifjúnak egy tapasztalt ellen menni. Én a karrierem korai fázisában vagyok, de még mindig jobban kell teljesítenem, a kifogások ideje lejárt. Sokkal felelősebb vagyok, mint az elmúlt években, és vezetni akarom a csapatot.”

    Ricciardo ugyanakkor utalt rá, hogy ő fiatalnak és energikusnak érzi magát, még ha a csapattársa jelentősen fiatalabb is. A L’Equipenek nyilatkozott:

    „Azt hiszem, hogy Lando és köztem van 10 év. Őrület, hogy ez már a 11. szezonom lesz a Forma-1-ben, gyorsan elszáll az idő. Noha ez hosszú időnek tűnik, még mindig fiatal vagyok és energikus. Most pedig már hasznom is van ennyi tapasztalatból.”

  • Marko és Ricciardo is egyetért a sprintversenyek kipróbálásával

    Marko és Ricciardo is egyetért a sprintversenyek kipróbálásával

    Stefano Domenicali ötlete a szombati sprintversenyekről egyre nagyobb népszerűségre tesz szert az F1-es közösségben. Legutóbb Ricciardo és Helmut Marko fejezte ki támogatását.

    A múlt héten fogadták el a javaslatot, miszerint három helyszínen – Montréal, Monza és Interlagos – próbaképp szombaton is versenyt rendeznének. Az előbbi pályán már jelezték, támogatják az ötletet.

    „Jobban tetszik az ötlet, mint a fordított rajtrácsé” – árulta el Ricciardo. – „A legjobbak lesznek elől a legjobb autóban, úgyhogy ez nem annyira mesterséges. Tetszik az, hogy több verseny, és kevesebb gyakorlás legyen.”

    „Nem akarom azonban, hogy könnyebb legyen nyerni, és a győzelem értéke csökkenjen. Ha ezt is figyelembe veszik majd, akkor nyitott vagyok rá.”

    A korábbi pilótája mellett a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko is felszólalt:

    „Szerintem jó döntés, túl sok unalmas versenyünk volt.” – szögezte le. – „Az is jó, hogy pontokat is lehet majd kapni értük. Három olyan pályát találtunk, ahol lehet előzni, így ott meg tudjuk majd próbálni.”

    Nem ő volt az egyetlen csapatvezető, Ricciardo főnöke, Andreas Seidl is támogatását fejezte ki:

    „Nem akarjuk, mesterkélt módon megváltoztatni a sorrendet, ahogy ez a fordított rajtráccsal lenne. Egy munkacsoport majd tanulmányozni fogja a lehetőségeket, minél hamarabb, mert az ördög a részletekben rejlik. Mi várjuk, hogy kipróbálunk valami újat, és lássuk, hogyan működik.”

  • Ricciardo nem tetoválásban fogadna, Zak Brown gyűjteményére fáj a foga

    Ricciardo nem tetoválásban fogadna, Zak Brown gyűjteményére fáj a foga

    Daniel Ricciardo úgy véli, hogy nem tudná megismételni a Renault-s tetoválós fogadását a McLarennél, de feltűnően érdeklődik Zak Brown klasszikus autógyűjteménye iránt. A hétszeres nagydíj győztes Ricciardo három éves szerződést kötött a csapattal, amely 2021-től kezdődik, miután az elmúlt két évet a Renaultnál töltötte.

    Amikor az ausztrál leszerződött a franciákkal, akkor fogadott Cyril Abiteboul akkori csapatvezetővel, hogy azonos tetoválást csináltatnak, amennyiben megszerzi az első dobogós helyezésüket, ami teljesült is tavaly, az Eifel Nagydíjon. Ricciardo reménykedett benne, hogy még 2020-ban találkozhat emiatt a volt főnökével, hogy megcsináltathassák a tetoválásokat, de hétfőn elárulta, hogy ez még mindig nem történt meg:

    Tudni fogtok róla, amint megvagyunk ezzel Cyrill-lel. Sajnos még mindig nem estünk túl rajta. De megtörténik majd, meglesz ez. Tartjuk magunkat a dologhoz, hiszen ez még egy lezáratlan dolog közöttünk, a tetoválás. Remélem, hogy megtörténik, minél előbb, annál jobb.”

    Az Autosport rákérdezett nála, hogy számíthatunk-e hasonló fogadásra közte és a McLaren Racing vezér Zak Brown közt, mire Ricciardo elárulta, hogy Brown közölte már vele, hogy ilyesmiről szó sem lehet. Az ausztrál pilóta ezért alternatív lehetőségeken gondolkodik, és felemlegette Brown széleskörű versenyautó gyűjteményét. Ebben benne van Mario Andretti Lotus 79-ese, Ayrton Senna McLaren MP4/6-osa, vagy Mika Häkkinen MP4-16-os járgánya:

    „Még csak pár órája volt, hogy ebédeltem Zak-kel, és megemlítette, hogy utálja a tűket. Így tetoválás biztosan nem lesz már Zak és köztem. Gondolkodunk azonban valami hasonlón. Tudom, hogy remek autókollekciója van, így talán fogadhatunk az egyik autójára, vagy valami hasonló!”

    Ricciardo ma már élesben is kipróbálhatja a McLaren MCL35M-et Silverstoneban, miután az elmúlt hetekben Wokingban volt a gyárban a csapattal, hogy minél gyorsabban formába lendüljenek a szezonkezdetre. Úgy véli, hogy az integráció egy új csapatba mindig is egy pilótának a legnagyobb kihívás. Cserélődnek a kollégák, és ekkor szembesülnek azzal, hogy mennyire más a pályán és a pályán kívül is egy új banda:

    „Illeszkedni kell olyan szempontból, hogy azt érezd, a csapat része vagy. Nem csak versenyzőként, hanem az egészbe, a tervezéstől kezdve egészen a stratégia kialakításáig. Már annyi egyeztetésem volt itt az MTC-ben nem csak a mérnökeimmel, hanem ténylegesen is a versenyrészleggel. Tényleg az az érzésem, hogy ülök a szobában, ahol hallatom a hangomat. Azt gondolom, hogy van elég tapasztalatuk, hogy amit mondok, azt meg is valósítsák. Ez a fajta integráció a versenycsapat minden területén talán sokkal erősebb dolog, mintha csak versenyzőként versenyeznék. Az, hogy bármelyik szobában leülhetek és előadhatok, talán ez a legfontosabb. Ugyanakkor ez is a legnehezebb, hogy elinduljon a dolog.”

  • Ricciardo és Norris segédletével készül a McLaren saját dala – Videóval!

    Ricciardo és Norris segédletével készül a McLaren saját dala – Videóval!

    Daniel Ricciardo és Lando Norris közreműködésével alkot saját „himnuszt” a McLaren.

    Tegnap lezajlott az idei első autóbemutató a wokingiak révén, ami azért tartogatott meglepetéseket. A szokásos overallos bevonulás és autó leleplezés elmaradt, ugyanis ma már az MCL35M Silverstone-ban rója a köröket (filmes nap), így a show idején nem tartózkodott a gyárban. Ennek tükrében a csapat egy videó keretein belül mutatta meg, hogyan találkozott a két versenyző először a 2021-es járművel.

    Ugyanakkor egy érdekes projektről is lerántotta a McLaren a leplet. Profi zenészek segítségével egy saját dalon dolgoznak. A bemutató előtt a két pilóta ellátogatott a British Grove Studiosba, hogy meghallgassák a még készülő dallamokat, valamint saját stílusukat és „szövegüket” is rögzítsék a melódiában.

    Az idei évben a csapat jelmondata #SendIt lett, amit fel is lehet fedezni a műben, mikor azt Norris és Ricciardo elé tárják.

    A videó kapcsán kiderült, hogy a brit versenyző az iskolában gitározott, így mikor a kezébe került a hangszer, emlékeit felidézve szólaltatta meg azt. Norris a látogatás során a dobot is kipróbálta, amibe azonnal beleszeretett, így vett is egy szettet magának.

    A közös zenélés kapcsán Ricciardo a tamburint vette kezébe, majd ahogy kibontakozott a zene, táncolva rázta azt az ütemre.

     

  • Ricciardo: 2018-ban már tárgyaltam a McLarennel

    Ricciardo: 2018-ban már tárgyaltam a McLarennel

    A McLaren hétfő esti autóbemutatóját megelőzően Daniel Ricciardo arról beszélt, hogy már 2018-ban is tárgyalt a csapattal. Akkor azonban a Renault-t választotta, de két franciáknál eltöltött szezon után csak kikötött Wokingban.

    „Azt hiszem, elmondhatom, nincs rejtegetnivalóm, már három éve volt” – mondta. „Ez már elég idő. Néhány éve, 2018-ban egyeztettem a McLarennel. Nem hiszem, hogy Andreas [Seidl – a szerk.] már ott volt, James Key pedig biztosan nem. Még nem volt meg az a stabilitás. Nem csak az eredmények terén, hanem a csapat szerkezete terén sem. Szerintem ez mostanra sokkal megalapozottabb lett. Igazából passzolok a puzzle-be, ahelyett, hogy nekem kéne összeraknom.”

    A McLaren épp most vált vissza Mercedes motorra, Ricciardónak ezzel először adatik meg, hogy a németek erőforrásával hajtott autót vezethessen.

    „A hibridéra kezdete óta Renault motor volt a hátam mögött, alig várom, hogy valami újat tapasztaljak meg” – tette hozzá. „A Mercedes nagyon sikeres, szóval nyilván valami jó végkifejletre számítok.”

  • Bemutatkozott az MCL35M – a McLaren és a Mercedes szerelemgyereke

    Bemutatkozott az MCL35M – a McLaren és a Mercedes szerelemgyereke

    Egy nappal Valentin-nap után bemutatkozott az MCL35M, a McLaren-Mercedes legújabb autója.

    2014-ben duruzsolt utoljára a német gyártó erőforrása a wokingi konstrukcióban, ugyanis a brit csapat akkor úgy döntött, hogy újraalkot egy régi házasságot, és a visszatérő Hondával az oldalán veti bele magát a 2015-ös szezonba. Ez a frigy azonban nem volt gyümölcsöző, így a felek útjai 2017-ben ismét elváltak. 2018-ban már Renault motorral felszerelkezve csobbant bele az évadba a gárda, majd három évi együttműködés után úgy döntött az alakulat, hogy visszatér a Mercedeshez.

    Az eredeti tervek szerint ez a megállapodás az új érára jött volna létre, ám a koronavírus miatt a szabályváltoztatásokat egy évvel elhalasztották. Ezen felül a csapatok megegyeztek abban is, hogy a tavalyi autó kasztniját használják idén is. Természetesen fejlesztésre volt némi lehetőség, ugyanis a Szövetség visszahozta a zsetonrendszert, ám a McLarennek a rendelkezésére álló érméket az új motor integrálására kellett költeni. Ennek kapcsán szinte egy teljesen új konstrukcióval vághatnak bele az idei évbe.

    Újdonságokkal a pilótafelállás is szolgál, ugyanis Carlos Sainz Jr. eligazolásával Daniel Ricciardo érkezett a fedélzetre. Az ausztrál pilóta ambíciókkal telve és izgatottan vághat neki az idei évnek, csakúgy, mint a harmadik szezonját megkezdő Lando Norris.

    A rendhagyó bemutatón a rajongók egy kis csoportja is részt vehetett, persze csak digitális formában. Az alakulat főhadiszállásán egy led fal segítségével varázsolták oda őket, és érték el, hogy a leleplezés részesei legyenek. A fél órás műsor során az autóbemutató volt az utolsó traktus, amit egy videó segítségével oldott meg a csapat. A konstrukció ugyanis már Silverstone-ban van, mivel holnap forgatási napot tart az istálló.

  • Így hangolódik a McLaren az esti autóbemutatóra – Videóval!

    Így hangolódik a McLaren az esti autóbemutatóra – Videóval!

    A múlt és a jövő összekapcsolásával hangolódik a McLaren a ma esti bemutatóra.

    Ahogy azt már korábban megírtuk, február 15-én, magyar idő szerint 20:00-kor fogja leleplezni a brit csapat az idei autóját. Az alakulat főhadiszállásán megrendezett eseményt természetesen az istálló felületein is élőben lehet követni.

    Nemcsak az MCL35M fog debütálni a mai napon, hanem Daniel Ricciardo is, aki hivatalosan először öltheti magára Lando Norrisszal a McLaren 2021-es overallját.

    Az alkalomhoz illően a csapat egy kis videóval készült, ami a kezdetektől, pontosabban Bruce McLarentől, a tavalyi szezonig kalauzolja a nézőt. A fekete-fehér felvételek és az alapító sikerei után leginkább a 21 éves brité és a konstruktőri harmadik helyé volt a főszerep, majd megérkezett Daniel Ricciardo is, akinek az üléspróbáját tették bele a videóba.

  • Ricciardo megmutatta új sisakját: Minden mindenhogy jó

    Ricciardo megmutatta új sisakját: Minden mindenhogy jó

    Daniel Ricciardo 2021-re a McLarenhez igazolt, mely csapat ma este mutatja majd be új autóját. Ez alkalomra az ausztrál versenyző meg is mutatta új sisakját.

    A fejvédőn a McLaren papaja színe és kék árnyalatok vegyülnek. Hátul látható rajta Ricciardo beceneve, a The Honey Badger, vagyis a méhészborz. A tetején pedig az All Good All Ways felirat látható, amit talán úgy fordíthatunk magyarra, hogy „minden, mindenféleképpen jó”. Ezzel a versenyző arra kíván utalni, hogy fogadjuk el az embereket, függetlenül azok rasszától, vallásától, életútjától. Másrészről pedig a pozitív szemléletmódra is utal.

    Ricciardo így magyarázza a feliratot: „Valójában kettősdolog: mindig rendben lesz, a nap mindig süt, talán vannak hullámvölgyeid, de ez arról szól, hogy légy pozitív, bármit is csinálsz.”

    „Másrészről nem számít, hogy honnan jöttél, mi az életutad, a rasszod, a vallásod, bármid… minden, mindenféleképpen jó, mindenki király.”

    „Elfogadjuk. Mindenki szeret mindenkit. Hiszek ebben, ebben (a sisakban) versenyzem idén, remélem tetszik.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés

     

  • Ricciardo: A McLarennél van a legnagyobb esélyem bajnokságot nyerni

    Ricciardo: A McLarennél van a legnagyobb esélyem bajnokságot nyerni

    Daniel Ricciardo hiszi, hogy a McLarennél van a legnagyobb esélye arra, hogy elérje végcélját, azaz világbajnokká váljon.

    A hétszeres futamgyőztes ausztrál két Renault-nál töltött év után igazolt a wokingiakhoz idénre, ahol pályafutása során először Mercedes motoros autóval versenghet, hiszen a McLaren visszavált a németek erőforrására a 2014-es szakításuk után.

    „Azt gondolom, hogy ez a legjobb esélyem elérni azt, amit már régóta megcéloztam” – jelentette ki a Sydney Morning Herald hasábjain. „Sosem csak amiatt akartam eljutni az F1-ig, hogy itt legyek – bajnokká akartam válni, és még mindig ezt akarom. Elnézve a McLaren fejlődését, úgy érzem, ez a legjobb esély arra, hogy ezt véghezvigyem.”

    „Sosem lehet tudni ebben a sportban, de biztos vagyok abban, hogy a jó helyen vagyok. Itt lehetek és harcolhatok a jövő évi bajnoki címért? Ki tudja, de szerintem lesz rá esélyem, tudva azt, ahol most vagyok. Látható, hogy a McLaren ösvénye egyre biztatóbb, és azt érzem, hogy a McLaren is megtalálta bennem az egyik összetevőt a győzelemhez, ami eddig nem volt meg” – zárta gondolatát.

  • McLaren-Mercedes: A bajnoki cím nem elérhető, de a Red Bullt utolérhetik?

    McLaren-Mercedes: A bajnoki cím nem elérhető, de a Red Bullt utolérhetik?

    A 2021-es esztendőben egy sikeres párosítást találhatunk a nevezési listán, mégpedig a McLaren-Mercedes csapatát. Az 1990-es évek végétől egészen 2014 végéig volt a német alakulat a McLaren motorgyártója, mely időszakhoz sok siker köthető.

    Azért biztosan nem olyan lesz az együttműködés, mint az évszázad elején. A brit istálló biztosan nem kap majd gyári támogatást a Mercedes csapatától, nem úgy, mint amikor még Norbert Haug mindig Ron Dennis mellett ült a boxfalon.

    Ezúttal a McLaren nem lesz több, mint egy partnercsapat. Ugyan értek el sikereket a 2010-2012 közötti időszakban, de mindenképpen gyári támogatást szerettek volna elérni egy motorgyártónál, így a Honda mellett döntöttek. A remélt sikeresség azonban elmaradt a japán gyártóval.

    Most újra Mercedes szív dobog majd a wokingi kasztniban. Mivel ugyanaz az erőforrás fog mindkét csapat autójában duruzsolni, így a McLarennek minimum ugyanolyan jó autót kell építenie, mint német riválisának. Az idei évre nagyon keveset lehet változtatni a tavalyi autókon, így nem valószínű, hogy a brit istálló hirtelen a mezőny elejére kerüljön.

    A legjobb, amiben a McLaren reménykedhet az esetleg a Red Bull utolérése lehet. Ahogyan azt tavaly is láthattunk, a Mercedes egyre erősebb és erősebb az erőforrása tekintetében, amennyiben ez a tendencia folytatódik, az osztrákok bajban lehetnek.

    Ha idén is erős motorral tudnak előrukkolni, akkor ott lesz az Aston Martin, és a McLaren akik az erős erőforrás segítségével lecsaphatnak az italgyártókra.