Címke: Daniel Ricciardo

  • Norris remélte, hogy a Mercedes most is „megajándékozza” egy dobogóval

    Norris remélte, hogy a Mercedes most is „megajándékozza” egy dobogóval

    Lando Norris elárulta, titkon abban reménykedett, hogy ismét kap egy ajándék dobogós helyezést a Mercedestől.

    Tavaly a szezonnyitó futamon a brit pilóta profitált Lewis Hamilton és Alex Albon találkozójából. Miután az incidens miatt a hétszeres világbajnokot 5 másodperces időbüntetéssel sújtották, a 21 éves pilótának annyi volt a dolga, hogy ne maradjon le honfitársától. A leggyorsabb kört megfutva sikerült végül bebiztosítania az utolsó körben a harmadik pozíciót, ezzel, pedig első F1-es dobogós helyezését szerezte meg.

    Norris előtt némileg déja vu érzést idézett elő a tegnapi futam, ugyanis Valtteri Bottas elrontott kerékcseréje és a Mercedes taktikája akár ismét az ő malmára hajthatta volna a vizet.

    ,,Őszintén, abban reménykedtem, hogy számára (Bottas) ott véget ért a verseny. Nyilvánvalóan nem kívánok senkinek sem ilyet, ám egy percig megfordult a fejemben az, hogy talán ebből valami előnyünk származhat – kezdett a tavalyi év egy kicsit felrémleni bennem, de ugyanakkor elégedett vagyok a negyedik hellyel. Jó tempót mentünk,  a megfelelő távolságot tudtam kiautózni. Ez egy remek szezonkezdés volt. A Mercedes és a Red Bull nagyon elhúzott, de a Ferrari (Charles Leclerc) mellett erőből el tudtam menni. Van még min dolgoznunk, ám boldogok vagyunk, hogy így alakult az első futamunk.” – foglalta össze a napját a brit versenyző.

    Daniel Ricciardo a hetedik helyen futott be, ezért úgy érzi, még sok olyan dolog van, amin munkálkodnia kell az elkövetkezendő időszakban:

    ,,Összességében elégedett vagyok a hétvégével. A versenyen küszködtem, nem mondanám, hogy egy erős futamom volt, így rengeteg munka és tanulás áll előttem. Nem volt ez olyan elkeserítő, de még van min dolgozni. A futamon úgy éreztem, hogy folyton visszaesek, és csak szenvedtem az abroncsokon. Van némi finomhangolás, amit eszközölhetek annak érdekében, hogy megtaláljam a beállítások után a tempót. Sok házi feladatot kell elvégeznem, hogy javulni tudjak. A verseny tekintetében sok feljegyzést készítettem arról, hogy hol tartott vissza az autó. Mondjuk azt, hogy a hetedik hely nem egy jó futamra utal.” – nyilatkozta az ausztrál a Sky Sportsnak.

  • Ricciardo: Még nem voltak jók a köreim

    Ricciardo: Még nem voltak jók a köreim

    A McLaren igen erősnek tűnik a Bahreini Nagydíj pénteki napja után, de főleg Lando Norris villogott a wokingiak közül. A csapat új pilótája, Daniel Ricciardo viszont még nem teljesen elégedett, hiába zárta a hatodik helyen a második szabadedzést.

    „A köreim még nem voltak olyan jók” – nyilatkozta az ausztrál a német Sky-nak. „Ugyanakkor biztató a napot a második és a hatodik helyen zárni, de még sok munka vár ránk.”

    Ricciardo tisztában van vele, hogy türelmesnek kell lennie új csapatánál: „Nyilvánvalóan mindent akarnál rögtön az első hétvége első napján. De ahogyan halad a szezon és ahogy egyre többet dolgozom a csapattal, úgy értem meg az autót és a dolgok automatikusan javulni fognak.”

  • Brown: Nincs helye Hamiltonnak a McLarennél, nem időszerű

    Brown: Nincs helye Hamiltonnak a McLarennél, nem időszerű

    Zak Brown szerint nem nyitottak arra a McLarennél, hogy jövőre Lewis Hamilton visszatérhessen hozzájuk. A hétszeres világbajnok Hamilton 2021-es hangulata elég morcos, Martin Brundle szerint. A pletykák szerint ez akár ez ahhoz is vezethet, hogy otthagyja a Mercedest, miután csak egy éves szerződést kötöttek. A McLarent irányító Brown a Daily Mailnek nyilatkozott:

    „Igen, azt hiszem, hogy 2022-ben náluk Max Verstappen-t és George Russellt láthatjuk majd. Max tapasztalt, és George-dzsal egyetemben fiatalok. A Mercedes helyében őket alkalmaznám az elkövetkezendő öt évben, gyilkos egy párosítás lenne.”

    Amennyiben a 36 éves Hamilton alternatív versenyülést keresne magának, jó hely lenen számára a McLaren, hiszen a karrierjét Wokingban kezdte, és 2008-ban bajnok is lett még Brown elődje, Ron Dennis irányítása alatt. Brown azonban utalt rá, hogy elégedett a McLaren jelenlegi felállásával, így amikor rákérdeztek nála, hogy Hamilton lehet-e opció 2022-re, így felelt:

    „Ahol most tartunk épp, úgy mondanám, hogy nincs rá szükségünk. Igazán elégedettek vagyunk a Daniel Ricciardo/Lando Norris összeállítással, mindketten hosszútávú szerződéssel rendelkeznek. Amennyiben visszahoznánk most Lewis-t, az egy egy-két éves kaland lenne, és tudjuk, hogy nem állunk készen arra, hogy harcoljunk a világbajnoki címekért. Olyan páros kell, akikkel eljuthatunk ebbe a helyzetbe, és amikor ide értünk, készen állnak a harcra. Daniel már készen áll erre természetesen. Nem hinném, hogy Lewis számára ez lenne a megfelelő időpont.”

    A brit riporter, Ted Kravitz mindeközben úgy gondolja, hogy a Red Bull egyértelműen a leggyorsabb, de a McLaren akár a Mercedes elé is kerülhet 2021-ben. Brown a McLaren jelenlegi vesenyképességét így látja:

    „Elöl még nehezebb dolgunk lesz, de ez is a fejlődésünk jele. Kell még dolgoznunk ezen, de minden percét élvezem.”

  • Ricciardót „megviselte”, hogy látta Bottas seggét

    Ricciardót „megviselte”, hogy látta Bottas seggét

    Az elmúlt hétvége a legtöbb Forma-1 rajongó számára azzal telt, hogy Drive To Survive maratont tartott. Sőt nem csak a rajongók, de az F1-es szereplők közül is sokan végig nézték a 2020-as szezonról készült sorozatot.

    „Betegszabin vagyunk, hogy megnézzük a Drive To Survive-ot” – írta ki Twitterre az AlphaTauri. „Ne mondjátok el Franznak (Tost, csapatfőnök).”

    „Az őszinteség a legjobb politika Günther számára… Ha még nem tudtátok volna 😀 ” – írta a Haas.

    George Russell pedig önmagát hiányolta a sorozatból – ahogy mi is – pedig jelentős eleme volt a tavalyi szezonnak.

    „Eljutsz a 10. részhez, és rájössz, hogy nem vagy benne” – írta Russell az alábbi képhez.

    Daniel Ricciardóra pedig szemlátomást Valtteri Bottas volt a legnagyobb hatással. Az egyik epizódban Bottas szaunájában látható, és egy pillanatra feltűnik a képen a finn fehér hátsója. Ricciardo pedig nem tudott elmenni mellette szó nélkül.

    „Gondolom nem én vagyok az első hozzászóló, de még mindig nem tudom, hogy mit is érzek az után, hogy láttam MINDENT Bottasból a DTS-ben” – írta Ricciardo.

    Majd újabb Tweetet szentelt a témának:

    „Azt hiszem megszületett BottASS (ass=fenék). A fenébe, de éretlenek vagyunk. Csak ajánlanék egy kis barnulást.”

    Nem csak az ausztrálnak égett be a retinájába a jelenet, az internet már tele van mémekkel Bottas seggéről. 😀

  • Abiteboul szerint Ricciardo meg fogja még bánni a döntését

    Abiteboul szerint Ricciardo meg fogja még bánni a döntését

    Cyril Abiteboul úgy véli, hogy Daniel Ricciardo hibát követett el azzal, hogy a McLarenhez igazolt.

    Pénteken vált elérhetővé a Drive to Survive 3. évada, ami a versenyek mentén arra is rávilágított, hogyan élték meg a csapatot váltó pilóták és főnökeik azt, hogy idén már nem együtt folytatják az útjukat.

    Azzal, hogy a Ferrari májusban közölte, nem kívánja meghosszabbítani Sebastian Vettel szerződését, ideje korán megindult a keringő a pilótapiacon. A Scuderia ugyanis két napra rá bejelentette, hogy megállapodtak az akkor még mclarenes Carlos Sainzcal. Így a wokingi csapat maradt versenyző nélkül, ám nem sokáig, ugyanis ők az ausztrál pilótát csábították magukhoz.

    A Netflix által készített sorozat legújabb évadának ötödik részében (eredeti cím: the end of the affair, magyar cím: a kapcsolat vége) a 31 éves pilóta és Cyril Abiteboul beszélt arról, hogy miképp élték meg azt, hogy elválnak útjaik.

    Az epizódból kiderült, hogy Ricciardóban milyen gondolatok játszódtak le, mikor a váltáson morfondírozott, továbbá abba is bepillantást nyerhetett a néző, hogy a francia vezető nem is volt egy darabig hajlandó beszélni a pilótával.

    ,,Nyerhetek akkor, ha minden autó versenyben marad? Még mindig fáj ezt kimondani… az igazság az, hogy nem. Legbelül tudtam, hogy mennem kell. Az elmúlt év során mindig voltak beszélgetések az McLarennel. Úgy vélem, ők tették meg a legnagyobb előrelépést 2019-ben. Figyelembe vettem az életkoromat, 31 éves vagyok, így nem vesztegethetek el esélytelenül több szezont. Úgy éreztem, hogy a McLaren jobb pozícióban van a Renault-nál, így ez vezetett rá erre a döntésre.” – magyarázta az ausztrál, aki azt is elárulta, hogy volt pár álmatlan éjszakája emiatt.

    Abiteboul azonban úgy véli, hogy a sikerhez a folytonosság és az állandóság a kulcs, így szerinte Ricciardo meg fogja még bánni a döntését:

    ,,Ami a legjobban fáj az az, hogy nem egy ilyen hosszútávú projektre gondoltam, mikor aláírtunk. Érzelmes vagyok, egy kicsit mediterrán és francia. Nem fogok változtatni. Hihetetlenül nehéz ez, viszont fontos az, hogy az érzelmeket félre tegyük. Nem akarok mesterséges hidakat építeni köztem és Daniel között. Őszintén úgy vélem, hogy hibát követ el.  Azok a versenyzők a legeredményesebbek, akik képesek stabilitást teremteni és időt is szakítani erre a karrierjük és az életük során.” -olvashatóak a The West Asutralian oldalán Abiteboul szavai.

    Tavaly azonban a dobogós helyezések és a Renault jó szereplése még nehezebbé tette az elválást az egykori vezetőnek:

    ,,Egy dolgot el kell mondanom, most Danielt nézni és figyelni frusztrálttá és elkeseredetté tesz. Nem csak amiatt, amit eddig közösen elértünk, hanem azért is, amit ezután vihetett  volna véghez. Ám ő meghozott egy olyan döntést, hogy csak ilyen rövid időre marad velünk. Épp újjá építem a vele való kapcsolatomat. Teljesen biztos vagyok abban, hogy megfogja bánni a döntését.” – tette hozzá az epizódban Abiteboul.

  • Seidl szerint a riválisok lemásolhatják majd a McLaren diffúzorát

    Seidl szerint a riválisok lemásolhatják majd a McLaren diffúzorát

    A McLaren nem is annyira titkoltan abban bízik, hogy a 2021-es szezont dobogós helyezéssel kezdhetik majd meg. Rengeteg elemző szerint a híres brit csapat lassan a nagyon szoros középmezőnyből idén már inkább az élmezőnybe keveredhet. A 2021-es McLarenen dicséretesen oldotta meg az új diffúzorát, mert kihasználtak egy kiskaput a szabálykönyvben. Andreas Seidl csapatfőnök erről már a német RTL-nek beszélt:

    „Érdemes lesz figyelni, hogy ez a dolog miképp alakul az elkövetkezendő hetekben. Mely csapatok reménykednek abban, hogyha megpróbálják ők is alkalmazni ezt a megoldást, azzal előrébb ugranak-e. Remek dolog látni azt, és boldog vagyok, hogy az aerodinamikai részlegünk rátalált erre a dologra.”

    2021-es céljaikkal kapcsolatban Seidl pedig ennyit mondott:

    „Nagyon-nagyon elégedettek lennénk azzal, ha az első futamon már a dobogóra állhatnánk.”

    Elismerte, hogy Daniel Ricciardo és Lando Norris is futottak a bahreini teszt alatt időmérős szimulációt, azonban nem árulja el, hogy mennyire is mentek el a határjaikig ebben:

    „Nehéz kiolvasni azt, hogy ki, hol áll. Azt gondolom azonban, hogy mi kellően felkészültek vagyunk, és újra szoros harcra számítunk.”

    Azokkal is egyetért, akik szerint Lando Norris 2021-ben még egy lépést tehet előre a karrierjében:

    „Daniel remek mérce lesz Landónak. Ő már bizonyította, hogy tud versenyeket nyerni a megfelelő technikával, ami segíthet abban, hogy Lando is megtehesse a következő lépését. Ne feledjük, nagyon fiatal. Amit eddig láttam tőle, az alapján mondhatom, ezt meg is fogja tenni.”

  • Russell szerint Norris lehet 2021 meglepetésembere

    Russell szerint Norris lehet 2021 meglepetésembere

    Lando Norris lehet az, aki mindenkit meglephet majd a 2021-es szezonban. Ezt jósolja barátja és honfitársa George Russell, aki a Williamsnél versenyez ugyan, de megcélozta Lewis Hamilton versenyülését 2022-re, a Mercedesnél. Így nyilatkozott erről Russell:

    „Szerintem marad Lewis, de jó kérdés, hogy mit akar csinálni.”

    A 23 éves pilóta mindenesetre addig is a mezőny végén tölti az idejét, amíg ez kiderül, de így folytatta:

    „A legrosszabb esetben is annyi történhet, hogy az lesz velünk, ami tavaly, pedig még akkor is jobb formában voltunk, mint 2019-ben. A Ferrari fejlődött a motorja terén, így a riválisaink is jobbak lesznek. Legjobb esetben is csak a középmezőnyben harcolhatunk.”

    Russell generációjából az egyik aki kiemelkedő eredményt érhet el a Forma-1-ben, az Lando Norris, mivel a McLaren is úgy tűnik, hogy egyike a legjobb autóknak a Red Bull és a Mercedes után. Erről ez a véleménye:

    „Daniel Ricciardo egy kemény csapattárs, de szerintem Lando sokakat meg fog lepni. A harmadik szezonját kezdi meg a Forma-1-ben, és mindvégig a McLarennél volt. Ismeri a csapatot, a mérnököket, az autót. Daniel harcolni fog vele, de Lando nagyon gyors, és nagy tapasztalattal rendelkezik az istállóról. Szerintem meg fog lepni egyeseket idén.”

  • Ricciardo máris otthon érzi magát a McLarennél

    Ricciardo máris otthon érzi magát a McLarennél

    Véget értek a tesztek és a McLaren új igazolása, Daniel Ricciardo pedig már tűkön ülve várja a március 28.-ai szezon kezdetet.

    Kétségkívül Daniel Ricciardo teljesítménye volt az egyik legmeggyőzőbb a szezon előtti teszt során, miközben a McLaren megbízhatóan teljesített és mozgott. Az ausztrál és a csapattársa Lando Norris összesen 328 kört teljesítettek, és ő maga rendkívüli mértékben elégedett volt az autóval.

    Nagyon boldog vagyok, hogy megbízhatóan, problémák és kérdések nélkül sikerült abszolválni a tesztet, nagyon sima három nap volt. Hálás vagyok a csapatnak, mind a pályán mind pedig a gyárban lévőknek, hogy egy remek autót tudtak adni nekünk.” – kezdte az ausztrál.

    Elérték, hogy nagyon otthonosan érezzem magam a csapatnál, ezért most kiválóan érzem magam és már alig várom a Bahreini Nagydíjat.” – tette hozzá.

  • Norris magabiztos: Minden simán ment

    Norris magabiztos: Minden simán ment

    A mezőnyben egyetlenként a McLaren csapata váltott motorpartnert, idéntől már Mercedes erőforrásokat használnak. Az átállás úgy fest, jól alakul számukra, legalábbis ez Lando Norris érzése.

    Nem ők voltak a leggyorsabbak, nem is ők tették meg a legtöbb kört, de a testbeszédük arról árulkodik, hogy jó úton haladnak. A három napos tesztsorozat utolsó napját követően Lando Norris az F1TV-nek nyilatkozott.

    „Jó reggel volt, sokat mentünk. Rövid és hosszú etapokat egyaránt” – mondta. „Csak egy tesztről van szó, dolgokat próbálgattunk az autón, különböző egyensúllyal mentünk. Meg kell érteni az autót, hogy készen álljunk néhány hét múlvára. Az egész teszt elég simán ment, mindenféle komolyabb probléma nélkül. Jó, hogy újra Forma-1-es autóban lehetek.”

    „Szerintem eléggé gyorsan sikerült megszoknom az autót és kényelmesen éreztem magam benne” – tette hozzá. „A három nap nem sok, főleg ha ketté van osztva. Nem egyszerű azonnal otthon érezned magad benne, nehéz megszokni. Nem mi tettük meg a legtöbb kört, de nem is voltak gondjaink. Mindenen végigmentünk, a tervhez ragaszkodva. Jó pozícióba helyeztük magunkat a verseny előttre.”

  • Ricciardo a leggyorsabb délelőtt, Hamilton kicsúszott, Vettel nem sokat ment

    Ricciardo a leggyorsabb délelőtt, Hamilton kicsúszott, Vettel nem sokat ment

    A 2021-es Forma-1-es szezon második tesztnapjának déllőttjén Daniel Ricciardo bizonyult a leggyorsabbnak, a McLarennel.

    Mögötte a visszatérő Fernando Alonso és Sergio Pérez zártak.

    A tegnapi homokviharnak ma kevéssé volt nyoma eddig, azonban a szél most is erős volt, és a pálya nem túl tiszta. Többen csúszkáltak is, leginkább a Ferrari.

    Illetve Lewis Hamiltonnak sikerült úgy kicsúsznia a kavicságyba, hogy onnan nem tudott visszatérni a pályára. Míg autóját eltávolították a pályáról, piros zászlóval szüneteltették a körözést.

    Mindeközben a legtöbben 50-70 kört teljesítettek délelőtt, Sebastian Vettel mindössze 9 kört tudott teljesíteni, váltó probléma miatt.

    # Versenyző Csapat Köridő
    1 Daniel Ricciardo McLaren 1:32.215 52
    2 Fernando Alonso Alpine +0.124 59
    3 Sergio Pérez Red Bull +0.263 39
    4 Nicholas Latifi Williams +0.326 47
    5 Yuki Tsunoda AlphaTauri +0.469 57
    6 Carlos Sainz Ferrari +0.857 56
    7 Nikita Mazepin Haas +0.886 76
    8 Lewis Hamilton Mercedes +1.184 58
    9 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo +3.803 73
    10 Sebastian Vettel Aston Martin +6.634 9