Címke: Daniel Ricciardo

  • Jones elmondta mit csináljon Ricciardo, ha nem akar alul maradni

    Jones elmondta mit csináljon Ricciardo, ha nem akar alul maradni

    Alan Jones szerint ha Daniel Ricciardo nem kapja össze magát, akkor Lando Norris továbbra is fölényben lesz.

    Az ausztrál versenyző idén ismételten egy új csapatnál találta magát. Miután a Renault-os kaland nem jött be, és megüresedett egy hely a McLarennél, a 31 éves pilóta és a wokingi alakulat egyesességre lépett.

    Ricciardo „papaya” pályafutása nem indult viszont fényesen. Az első két futamon csapattársa előkelőbb helyen végzett nála, míg Imolában a csapatutasítás is elő került, ami során ő húzta a rövidebbet. Honfitársa szerint ez azért van, mert az ausztrál nem a vezetéssel, hanem minden mással van elfoglalva. Példának okáért Jones megjegyzi, hogy Romain Grosjean balesetét követőin is az ismétlések gyakorisága foglalkoztatta Ricciardót és nem a versenyzés.

    ,,Véleményem szerint Danielnek (Ricciardo) inkább a cockpiten belüli dolgokra kellene koncentrálnia és nem az azon kívüliekre. Danielt elkezdte egy kissé jobban foglalkoztatni az, ami az autón túl van. Tényleg fel kell kötnie a gatyáját, ugyanis ha nem lesz óvatos, akkor Lando (Norris) felülkerekedik rajta.” –nyilatkozta 1980 világbajnoka Peter Windsornak.

  • Ricciardo elmondta, hol vezetné a példaképe autóját

    Ricciardo elmondta, hol vezetné a példaképe autóját

    A McLaren-Mercedes ausztrál pilótája Daniel Ricciardo most említést tett arra, hogy ha összejön, akkor hol vinné pályára a fogadásából „nyert” NASCAR-autót.

    Idénre is lett egy fogadása Ricciardonak, ezúttal a McLaren ügyvezetőjétől kapta azt a felajánlást, hogyha dobogóra áll idén, akkor vezetheti a gyerekkori példaképe, Dale Earnhardt NASCAR autóját.

    Azonban azt még nem derült ki, hogy hol vezetné ebben az esetben azt a legendás autót, most pedig rá is kérdeztek nála:

    „Mondjuk azt, hogy a nagy álmom az Daytona lenne. Azonban az a pálya a frászt hozná rám, így ami talán valószínűbb az Bristol vagy Martinsville, egy kedves, kicsi pálya. Másfelől pedig ott lehet még egy utcai pálya, mint Watkins Glen, de talán azt mondanám végső soron, hogy Bristol.” felelte.

    Az ausztrál a nyilatkozata ellenére azért szeretne egyszer részt venni a daytonai 24 órás viadalon, emellett pedig a bathursti Supercar viadalon is szívesen megmérettetné magát.

  • Sainz reagált Ricciardo viccére: Nem tudja hogyan kell egy inget jól viselni

    Sainz reagált Ricciardo viccére: Nem tudja hogyan kell egy inget jól viselni

    Carlos Sainz reagált Daniel Ricciardo azon viccére, miszerint a spanyol úgy öltözködik, mint egy 60 éves.

    A 31 éves pilóta nemrég a Square Mile nevű magazinnak adott egy hosszabb interjút, amiben többek között a Drive to Survive által kreált rivalizálásokról is beszélt. A McLaren újdonsült versenyzője elmondta, hogy a második évadban látott ellentétnek, amit közte és Sainz között „rajzoltak” meg, nincs alapja. Ricciardo kijelentette, hogy bírja a spanyol pilótát, csak egy probléma van vele, az ahogy öltözködik:

    ,,A második évadban (Drive to Survive) volt néhány epizód vagy részlet, amit én túl erőltetettnek éreztem. Próbáltak valamiféle rivalizálást kreálni köztem és Sainz között, holott sosem volt ilyen. Úgy értem, olyan módon, mintha ő eltérne a többi ellenféltől. Sosem volt semmilyen személyes problémám vele, de a Netflix szeretett volna valami ilyet kreálni. Talán senki sem vette még észre, de számomra ő rendben van. Valószínűleg kaptam már ezt meg olyan srácok esetében, akiket nem kedvelek… ellentétben Carlosszal (Sainz)… Úgy értem, úgy öltözik, mint egy 60 éves, de egyébként nincs baj vele.”

    A Sky Sports által az érintetthez is eljutott a kritika, aki a következőket mondta:

    ,,Nehéz ezt megemészteni, ugyanakkor a stílust és a klasszist nem lehet megvásárolni. Még mindig az extra és különleges ruháival van elfoglalva, ám azt sosem fogja tudni, hogyan kell egy inget vagy egy jerseyt (kézzel kötött kelme) jól viselni. Úgy ahogy, te meg én.” – válaszolta nevetve Sainz a brit tévécsatornának.

  • Ricciardo teljes mértékben Norris árnyékában versenyez

    Ricciardo teljes mértékben Norris árnyékában versenyez

    Lando Norris sokakat meglepett az Emilia Romagna Nagydíjon, miután a fiatal brit már a szezonnyitó bahreini versenyen is lenyűgöző teljesítményt nyújtott. Az őrületes kavarodás végén Norris képes volt megőrizni a harmadik helyét, így a tavalyi Stájer Nagydíj óta először ünnepelhetett a dobogón.

    A McLaren brit titánja már az időmérőn is közel volt a pole pozícióhoz, azonban a leggyorsabb körén négy kerékkel elhagyta a pályát ott, ahol nem lehetett volna, így a versenybírák el is vették azt a körét, amivel a harmadik helyre kvalifikálhatott volna. A vasárnapi futamon pedig akár második is lehetett volna, azonban Lewis Hamiltont nem sikerült maga mögött tartania.

    Amíg Norris a tökéletes teljesítménye mellett még a nap versenyzője is lett Imolában, addig az újonnan a wokingi istállóhoz csatlakozó Daniel Ricciardo úgy végzett a hatodik helyen, hogy messze elmaradt csapattársa teljesítményétől.

    Az ausztrálnak még nem sikerült felvennie a ritmust a nagy múlttal rendelkező istállónál és ezt többek között az F1 hivatalos oldalának újságírója Will Buxton is így látja.

    „Lando zseniálisan ment a hétvégén és nagyon megérdemelt volt a harmadik helye. Ezzel az eredményével pedig teljes mértékben beárnyékolja Ricciardot, aki a hatodik helyen ért célba.”

    A McLaren a kiugró eredményeivel jelen pillanatban a harmadik helyen áll a konstruktőri bajnokságban, Norris a dobogójának köszönhetően szintén a harmadik helyet foglalja el az egyéni bajnokságban Lewis Hamilton és Max Verstappen mögött.

  • Seidl nem lepődött meg a csapatot váltó pilóták küszködésén

    Seidl nem lepődött meg a csapatot váltó pilóták küszködésén

    Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnökének elmondása szerint nem lepődött meg azon, hogy a csapatot váltó pilóták jobban küszködnek a csapattársaiknál.

    Ebbe a csoportba tartozik Daniel Ricciardo is, aki az imolai hétvége után elismerte, hogy még nem sikerült azt a tempót megtalálnia a téliszünet alatt, illetve után, ami szükséges lenne Lando Norris kihívásához. Vettel és Pérez is szokja még új autóját, szerintünk öt futamra lesz szükség a teljes átálláshoz.

    „Nem fogom azt mondani, hogy ez egy meglepetés. Ez egyenesen abból következik, hogy egyik autóból átugrottak a másikba, és volt másfél napjuk tesztelni.”mondta Seidl.

    „Ezek az autók nagyon összetettek. Meg kell találd az utolsó két, három, négy tizedet, de az is különbséget tud tenni, hogy mennyire vagy magabiztos az autóban, amikor a maximumot akarod kihozni belőle. Ezt nem azonnal fogod megtalálni, és nem is tudod kihozni az autóból a maximumot.”

    „Ez ugyan olyan, mint amikor ezt anno Carlosszal beszéltem meg, amikor ide jött a Renault-tól.”

    „Azt is látjuk, hogy ők mind nagyon tehetséges, és nagyon tapasztalt pilóták, akik nagyon gyorsan tanulnak.
    Ez része annak a folyamatnak, amikor az új pilóta beintegrálódik a csapatba. Azzal a tapasztalattal, amellyel Daniel rendelkezik, és azzal a tapasztalattal, amellyel a csapaton belül rendelkezünk, már csak néhány versenyhétvégén múlik, hogy Daniel teljesen otthonosan mozogjon az autónkban.” – mondta Seidl.

    Seidl kifejtette, hogy a legutóbbi szezonok között rendkívül rövid volt az átfutási idő, ami azzal párosult, hogy drasztikusan csökkentették a csapatok és a versenyzők számára a szezon előtt rendelkezésre álló tesztelési időt, amely négyről egyenként másfél napra csökkent:

    „Nincs értelme panaszkodni a másfél napos tesztelés miatt. Ez egy megállapodás volt az összes csapat között, hogy csak egy tesztet rendezzenek a költségek megtakarítása érdekében, így nincs értelme túlságosan belemenni ebbe a kérdésbe.” – mondta.

    Seidl egyébként abban reménykedik, hogy a most elveszített tesztnapok visszajönnek jövőre, hiszen nem volna rossz, ha a teljesen új autókat ki lehetne próbálni normális hosszúságú teszten.

  • Fel-le és oldalra, mint a hullámvasúton – ilyen volt a McLaren hétvégéje!

    Fel-le és oldalra, mint a hullámvasúton – ilyen volt a McLaren hétvégéje!

    Megmutatta a McLaren milyen volt az Emilia Romagna Nagydíj az ő szemszögükből nézve.

    Fel-le, egyik oldalról a másikra mozogva, mint a hullámvasúton: így is lehetne jellemezni a wokingi csapat hétvégéjét, miután egy némileg elkeserítő időmérőt követően a dobogó harmadik fokáig másztak fel. Az istálló jó szokásához híven most is bevitte a szurkolóit a kulisszák mögé, és a már méltán híres McLaren Unboxed keretein belül mesélte el az imolai történéseket.

    Lando Norris az élményre rátett egy lapáttal, ugyanis órákkal később saját streamjében vetítette le követinek az epizódot, miközben egy-két kulisszatitkot még elárult.

    Időmérő:

    Ebből a részből kimaradt a csütörtöki és a pénteki nap, így rögtön szombaton, az időmérő előtt találjuk magunkat. A csapat tagjai a garázs elé felsorakozva egy perces néma csenddel emlékeznek meg Fülöp hercegről, akit azon a napon temettek el az Egyesült Királyságban. Ezután kezdetét veszi a munka, a versenyzők felkészülnek, majd autóba ülnek, hogy teljesítsék a rájuk váró kvalifikációt. A első számú szerelő már a versenyautó előtt áll és ujjával forgómozgást végez. Norris hozzá teszi, hogy a McLarennél ez a mozdulat jelzi azt, hogy be kell indítani a motorokat.

    A Q3-ba kapcsolódunk be, ahol is izgulnak már a narancssárga-fehér ruhát viselők, mivel ifjú pilótájuk nagyon jó kört rakott össze. Egy pillanat erejéig még a második helyre sorolják, ami üdvrivalgást vált ki a garázsban. Aztán jön a feketeleves. Mivel a brit nem megengedett helyen szélesítette ki a pályát, idejét törölték, így végül a hetedik pozíció lett az övé. Az ítélet természetesen nem tetszik a gárdának, a szerelők legyintek, valaki szerint nem is kellett volna elvenni a kört, ám a többség egyöntetűen, a „majd legközelebb” mondatot mormolja.

    A megbeszélésen Norris nagyon maga alatt van, Ricciardo is érdeklődve kérdezi, hogy mennyin múlott a dolog. Az ausztrál teljesítménye ugyan még nem olyan, amilyennek szeretné, ám ennek ellenére humorát nem hagyta otthon. A kamerához közel rúgva érkezik meg, majd megjegyzi vélhetően Andreas Seidlnek, hogy köszöni szépen azt, hogy ilyen türelmes vele.

    Futam:

    A versenynapján Ricciardo a szerelőkkel nyújt (a mozdulatsoroknak Norris nem látja az értelmét) utána jöhet a sisakon lévő plexi kiválasztásának menete. A 21 éves versenyző meglepődik az eső intenzitásán, majd kezdőik a tánc. Az atmoszférához igazi pluszt ad, hogy hallani lehet, ahogy a szerelők egy-egy esetről elmondják a véleményüket, meglepődnek vagy épp ujjonganak. Az utóbbiból igazán jutott nekik arra a napra.

    Az utolsó körben ugyanis szinte mindenki felugrott a pályát és a bokszutcát elválasztó falra, hogy gratuláljon a 21 éves pilótának. Mikor Norris megérkezik a parc fermé-be, jöhet is a pacsi és az ölelkezés, Seidl különösen megszorítja, csakúgy, mint a csapatjátékosként viselkedő Ricciardót.

    A brit versenyző a Twitch-en el is mondja, hogy fájdalmas az még sisakon keresztül is, ha ütögetik a fejét, ezért arra a napra megmaradt a fejfájás. A védjegyévé vált mozdulattal kapcsolatban hozzátette, hogy mivel az üveg nem tűnt olyan strapabírónak, így nem nagyon merte a földhöz vágni az alját, mert félt, hogy összetörik.

    Természetesen az epizódból nem maradhatott ki az sem, ahogy Lewis Hamilton gratulál Norrisnak. A „Carlando” rajongók is örülhetnek, ugyanis a spanyol is feltűnik pár perc erejéig.

    A csapatfotózáson mindenki ott van, és kiállt egyet örömében, majd folytatódik a pakolás, hiszen a cirkusznak robognia kell tovább.

    Lando Norris kommentárja és meglátásai a videóval kapcsolatban IDE kattintva érhető el!

  • Seidl szerint nem kellene panaszkodni a rövid előszezon miatt

    Seidl szerint nem kellene panaszkodni a rövid előszezon miatt

    Nincs értelme panaszkodni a szezon előtti tesztek rövidsége miatt, még akkor sem, ha több élversenyzőnek is nehézséget okoz a 2021-es autóhoz való alkalmazkodás, nyilatkozta Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke. A német is elismeri, hogy a csapat újonca, Daniel Ricciardo még mindig próbálja felvenni a tempót a jó formába lendült csapattársával, Lando Norrisszal.

    De nem Ricciardo az egyetlen pilóta, aki a csapatot váltók közül szenved. Carlos Sainz, Fernando Alonso és Sebastian Vettel is nyíltan beszélt erről.

    „Nem mondanám, hogy ez meglepetés volt számunkra” – mondta Seidl, amikor Ricciardóról, illetve az említett pilótákról kérdezték. „Tudjuk, hogy nem könnyű átülni egyik autóból a másikba. Mindegyik versenyző nagyon tehetséges és tapasztalt, de ezeket a modern autókat nehéz irányítani, és nem olyan könnyű megszerezni azt az utolsó néhány tizedmásodpercet. Ez nem újdonság, és úgy gondolom, hogy Danielnek és a mérnökeinknek elég tapasztalata van ahhoz, hogy megoldják ezt a problémát. Ez csak idő kérdése.”

    „De nem panaszkodhatnak, hogy csak másfél napot kaptak a tesztelésre – minden csapat beleegyezett ebbe, hogy pénzt takarítsanak meg” – tette hozzá a német. „Nincs értelme tovább ragozni ezt a témát.”

    Seidl azonban reméli, hogy a Forma-1 2022-re több tesztlehetőséget biztosít, mert a technikai szabályok jelentősen változnak.

    „Egy ilyen helyzetben jobb, ha két tesztsorozatot tartunk, amelyek között szünet van, hogy elemezzük az összegyűjtött információkat, és aztán reagáljunk” – mondta ezzel kapcsolatban.

  • Ricciardo: Ez volt az a pillanat, amikor félre kellett tennem a büszkeségemet

    Ricciardo: Ez volt az a pillanat, amikor félre kellett tennem a büszkeségemet

    A McLaren egy sikeres vasárnapi napot zárt Imolában a McLaren csapat, azonban Daniel Ricciardo szenvedett, hogy felvegye a tempóját annak a Lando Norrisnak, aki tegnap karrierje második Forma-1-es dobogóját szerezte. Az ausztrál pilóta még a nehéz hétvégéje ellenére is képes volt pontokat szerezni a wokingi istállónak. A verseny közben azonban az ausztrálnak félre kellett tennie a büszkeségét és el kellett engednie a mögötte érkező Norrist, aki végig gyorsabb volt nála.

    „Ez volt az a pillanat, amikor le kellett nyelnem a büszkeségemet és a csapat érdekeit szemem előtt tartanom,” – idézi Ricciardo szavait a SkySports. „Voltak olyan időszakok, amikor jó volt a tempóm, azonban az élen haladók gyorsabbak voltak többnyire, így nem volt kérdés, hogy el fogom engedni Landot.”

    Ricciardo döntése végül ki is fizetődött, mert Norris az elengedés pillanatát követően jelentősen leszakította magáról az ausztrált és végül a harmadik helyen végzett Lewis Hamilton mögött és a két Ferrari előtt.

    A McLaren brit pilótája azonban a verseny után adott interjújában elárulta, hogy a rajtnál majdnem összeütközött a csapattársával, ami miatt biztos elúszott volna a hatalmas boldogságot okozó harmadik helye.

    „Természetesen soha nem lehetsz csalódott, ha felállhatsz a dobogóra. Szépen talpra álltunk a tegnapi időmérő után, ahol nagyot hibáztam. Egy nagyon nehéz versenyünk volt, tele nehéz pillanatokkal. A rajtnál például majdnem ütköztem Daniellel. Sok nehéz döntést kellett meghoznunk, azonban szerencsére egyik döntésünk sem bizonyult rossznak.”

  • Ricciardo a McLarennel indulna Bathurstben, de akár az IndyCarban is

    Ricciardo a McLarennel indulna Bathurstben, de akár az IndyCarban is

    A McLaren és Zak Brown kapcsolatait használná a csapat újdonsült pilótája, Daniel Ricciardo ahhoz, hogy belekóstoljon Ausztrália és Amerika legrangosabb szériáiba.

    A McLaren jelen van az IndyCar mezőnyében is a Schmidt Peterson Motorsporttal való partnerségüknek köszönhetően. Zak Brown pedig résztulajdonosa a Walkinshaw Andretti United csapatnak, akik a népszerű Supercars sorozathoz tartoznak.

    A WAU nem először adna lehetőséget egy rendhagyó párosnak a Bathurst 1000-en, 2019-ben két IndyCar pilóta, Alexander Rossi és James Hinchcliffe vezette az autójukat.

    „Meg kell kérdeznem erről Zaket.” – közölte Ricciardo a GP Racinggel. – „Ha nem is fogok versenyezni, akkor is körbe kell vezetnem egy Supercart Bathurstben. Akár egy privát teszten, vagy egy valódi versenyen, de meg kell csinálnom.”

    „Úgy gondolom, most jó esélyem van rá, Zakkel mint barát és csapatfőnök. Azt is szeretné, hogy beleüljünk egy IndyCarba, szóval sok dolgot csinálhatunk még.”

    Az említett sorozat versenye, Bathurst 1000 egybe esik a Japán Nagydíj időpontjával. Viszont a GT autóknak kiírt 12 órás verseny (februárban) jó lehetne az ausztrálnak.

    „Amikor leszerződtem vele [Brownnal] a tavalyi év elején, voltak beszélgetéseink ilyesmiről. Bedobta, hogy indulhatnék ott.” – mondta erről Ricciardo. – „Ha megkérdezne, és meg tudnánk oldani, igent mondanék.”

    Ricciardo már elég jól kijön Zak Brownnal, a csapatfőnök felajánlott neki egy tesztvezetést Dale Earhardt autójával.

  • Alguersuari újra versenyezni fog, de nem azzal, amire gondolsz

    Alguersuari újra versenyezni fog, de nem azzal, amire gondolsz

    A Toro Rosso korábbi Forma-1-es versenyzője, Jaime Alguersuari azt tervezi, hogy visszatér a motorsportok világába, a KZ váltós szakosztályba, a gokart világbajnokságon. 25 évesen, hat éve vonult vissza az autósporttól.

    2011-ben őt és csapattársát, Sebastian Buemit is dobták a Red Bull junior csapatából, akiket ma már AlphaTauri néven ismerünk. Akkor Daniel Ricciardónak és Jean-Eric Vergne került a helyükre, Alguersuari pedig elment két évig tesztpilótának a Pirellihez. Ezt követően versenyzett a Formula E bemutatkozó szezonjában a Virgin Racingnél, majd 2015-ben bejelentette a visszavonulását.

    A spanyol ezt követően profi zenei karriert épített Squire néven, de a koronavírus-járvány alatt elkezdett gokartokat tesztelni, hogy elüsse valamivel az időt, hiszen fesztiválokra nem mehetett. 2013-ban a KZ világbajnokságon kilencedik lett Varennes sur Allierben. Itt akkor Max Verstappen és Charles Leclerc végeztek az első két helyen. A 2008-as brit Formula 3 bajnok Alguersuarinak most az a figyelemreméltó célja, hogy visszatérjen a világbajnokságra, amely szeptemberben lesz, Kristianstadban. A tapasztalt 31 éves pilóta a Motorsport.com-nak beszélt arról, hogy ma már teljesen másképp tekint a versenyzésre, mint 20 évesen, és a visszatérése segít neki érzelmileg lezárni egy olyan kört, amely nem volt igazán lezárva eddig:

    „Gokartokat tesztelek, és olyan érzések törtek fel, amelyeket már nagyon régóta nem éreztem. Amikor elkezdtem versenyezni, a sisak alatt mosolyogtam, és akkor ez csak a vezetésről szólt, és annak a szeretetéről. Most, hogy visszatértem a gokartokhoz, ugyanezt érzem, és arra gondoltam: Miért is ne térhetnék vissza egy olyan helyzetbe, ahol versenyképes vagyok, és úgy érzem, hogy inspiráló az életemre nézve is? A Forma-1 után nagyon szenvedtem. Miután visszavonultam, egy hangot se akartam hallania versenyzésről. Nem néztem az F1-es versenyeket sem, mert nehéz volt elfogadnom azt, ami történt. Ma már mindezen túl vagyok, az idő megkönnyítette ezt.”

    Alguersuari hangsúlyozta, hogy nincs konkrét célja. Csak szórakozni akar, de versenyképesnek kell lennie ahhoz, hogy újra gondolja azt, hogy esetlegesen visszatérjen a versenyautókhoz is:

    „Amennyiben nem leszek azon a szinten amit gondoltam, tehát a top 10-ben a világ legjobb gokartversenyzői ellen, akkor nem térek vissza teljesen. Érzem, hogy megvan a sebességem, és megvannak bennem azok az érzések, amelyek oda vezettek, hogy tökéletesen vezessek. Amennyiben ez nem lenne meg bennem, akkor bele se vágnék.”