Címke: Daniel Ricciardo

  • Ricciardo: Szeretjük a kockázatot, de meghalni nem érdemes

    Ricciardo: Szeretjük a kockázatot, de meghalni nem érdemes

    Daniel Ricciardo elmondta, hogy a versenyzők csak egy bizonyos szintig szeretik a kockázatot.

    Volt is Belga Nagydíj, meg nem is, mindenesetre a világ ismét egy kicsit jobban oda figyelt a Forma-1-re. Elégedetlen szurkolók, versenyzők és csapatok hagyták ugyanis ott vasárnap a spa-francorchamps-i aszfaltcsíkot. Sok néző azzal érvelt, hogy bezzeg anno ilyen időben is lehetett versenyezni, így most miért nem?

    Az ausztrál pilóta azonba helyre tett egy-két dolgot, és némileg választ is adott az elégedetlenkedők kérdéseire:

    ,,Megváltozott azóta a gondolkodásmód. Azokban az időkben még nem voltam itt, mikor gyakoriak voltak a halálesetek. Biztos vagyok abban, hogy nehéz volt elfogadni ezt akkor is, csak annyiszor fordult elő, hogy megszokottá vált. A mai tudással a hátam mögött versenyeztem-e volna a 60-as években? Nem! Ez egy sport. Szeretünk kockáztatni, ám amikor az életed a tét, akkor már nem éri meg azt vállalni. Még mindig egy veszélyes sportágban mérettetjük meg magunkat, ahol egy bizonyos határon táncolunk. Ám van különbség a veszély és bizonytalanság között.” – fejtegette az Independentnek a gondolatmenetét Ricciardo.

    A McLaren pilótája ugyanakkor megcáfolta azt a teóriát is, miszerint a világ 20 legjobb versenyzője könnyen versenyezne az esőben:

    ,,A legegyszerűbb válasz, – és most nem akarok túl okoskodónak tűnni, hiszen ez egyszerű fizika – az hogy a konstrukció nem maradna a kijelölt úton. Lehetne lassabban menni? Úgy vélem igen. Ugyanakkor ha ezt tesszük, akkor lesznek olyan pilóták, akik meghaladják az autójuk fizikai képességeit, így még nagyobb baleset kerekedik ki az egészből, mert lassabban megyünk. Bizonyos értelemben ez még több problémát okozna.” – magyarázta a Ricciardo.

     

  • Hamilton „bombát” talált, Gasly kolbászt rendelt

    Hamilton „bombát” talált, Gasly kolbászt rendelt

    Jócskán késik a Belga Nagydíj rajtja az időjárási viszonyok miatt. Ez idő alatt, még mielőtt kiszálltak az autóikból a versenyzők, mókás rádióüzenetek is születtek.

    Lewis Hamilton, Daniel Ricciardo és Pierre Gasly is megmosolyogtathatta a közönséget megjegyzéseivel.

    Az első halasztások idején, mikor még a versenyzők az autóban ültek, Hamilton egyszer elvonult a mosdóba, majd visszaült autójába. Miután visszatért a rajtrácsra, a csapatrádión keresztül azzal viccelődött, hogy a mosdót, ahová elugrott, nem sokkal előtte használták, és nem éppen ideális állapotban hagyták ott.

    „Örülök, hogy elmentem a mosdóba. Amelyikben voltam, ott valaki egy őrült bombát dobott be. A legrosszabb dolog, amit valaha láttam. Egy életen át kísérteni fog…” – mondta a hétszeres világbajnok.

    Ricciardo a csapatrádión keresztül azzal viccelődött, hogy a verseny mérföldkő Forma-1-es karrierjében.

    „Nem tudom, tudjátok-e rólam, hogy ez a 200. nagydíjam. Elég nagy dolog” – mondta Ricciardo, akit egyébként már korábban megünnepelt a csapat.

    Pierre Gasly eközben úgy tűnt, hogy megéhezett.

    „Ha tudnátok szerezni nekem egy pár kolbászt, nyárson… A verseny így is két órán át fog tartani?”

    A mérnöke aztán megkérdezte: „A vacsorádra gondolsz?”

    Erre Gasly így válaszolt: „Arra gondolok, hogy szükségünk lesz némi fényre.”

  • Ricciardo elmondta, miért volt nehezebb dolga Verstappen ellen, mint Vettel ellen

    Ricciardo elmondta, miért volt nehezebb dolga Verstappen ellen, mint Vettel ellen

    Daniel Ricciardo visszatekintett korábbi csapattársaival való harcaira a Sport Bildnek adott interjújában. Csapattársa volt többek között a Red Bullnál a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelnek és Max Verstappennek is.

    Az ausztrál 2014-ben került a Red Bullhoz, abban az egy évben volt Vettel a csapattársa, akit le is tudott győzni. Ő volt az egyetlen abban az évben, aki nyerni tudott a két Mercedesen kívül, ráadásul háromszor is sikerült neki ez a bravúr. Ricciardót megkérdezték, hogy Vettel könnyebb csapattárs volt-e Verstappennél.

    „Papíron így tűnik” – válaszolta. „Nagyon erős évem volt ellene. Sebastian idősebb volt és karrierje csúcsán. Négyszeres világbajnokként kevesebb mozgástere volt arra, hogy még jobb legyen.”

    Verstappen 2016-ban lett Ricciardo csapattársa és első közös versenyüket meg is nyerte a holland, tehát mindenképp szorosabb volt köztük a verseny. A McLaren versenyzője elmondta, hogy ott az volt a helyzet, hogy Verstappen folyamatosan fejlődött, az elejétől kezdve: „Ezért volt nehezebb ellene.”

  • Herbert: Norris nem akar barátkozni Ricciardóval, és ez a jó hozzáállás

    Herbert: Norris nem akar barátkozni Ricciardóval, és ez a jó hozzáállás

    Johnny Herbert szerint Lando Norris nem akar barátkozni Daniel Ricciardóval, és ezt jól is teszi.

    Idén a brit versenyző konzisztens teljesítményével és dobogós helyezéseivel hívta fel magára a figyelmet. Jelenleg az egyéni tabella harmadik pozícióját őrzi, míg csapattársa csak a 9. helyet foglalja el.

    Mikor bejelentette tavaly a McLaren, hogy az ausztrál pilóta érkezik a csapathoz Carlos Sainz helyére, a legtöbben úgy vélték, hogy egyértelműen a 21 éves versenyző előtt lesz. Ricciardo azonban nem találja ritmust, míg Norris szárnyal az autóban.

    A wokingi istálló fiatal pilótája a szezon elején úgy döntött, hogy megpróbálja megváltoztatni a róla kialakult képet, így most már kevesebbet bolondozik a közösségi médiás platformjain. Az F1-es társadalom is elkezdte komolyabban venni őt, így az érintett elérte a célját.

    Herbert szerint Norris jól teszi azt, hogy nem akar barátkozni újdonsült csapattársával. Mikor Sainz oldalán harcolt, mindig együtt poénkodott a 26 éves pilótával, ám a versenyhétvégék többségén a spanyol volt előrébb. Idén viszont megváltozott a helyzet:

    ,,Egy csodálatos érettség mutatkozni benne, egy olyan aspektus, amit az elmúlt években nem láthattunk, mikor Carlos Sainz volt a csapattársa. Most viszont, hogy Daniel Ricciardóval kell egy csapatot alkotnia, mentális változás állt be nála, ugyanis ők nem barátok. Lando (Norris) nem is akar barátkozni, és ez a jó hozzáállás. Egy bizonyos ponton ugyanis kíméletlennek kell lenned a másikkal.” – nyilatkozta a Sky Sport szakértője a Motorsport-Magazine.com-nak

    Az egykori versenyző szerint honfitárást nem változtatta meg siker, ugyanis Norris továbbra is kedves:

    ,,Lando túlságosan barátságos és beszédes volt, és még mindig az, viszont most van benne valami, ami korábban nem volt meg. Igen, a McLaren is fejlődött, viszont Lando az, aki igazán kiemelkedik ebből. Következetes, és jól teljesít. Daniellel szemben ő hozza ki a legtöbbet az autóból, és a szezon első felében hatalmas változáson ment keresztül.” – tette hozzá Herbert.

  • Ricciardo libabőrös lesz, ha „a sportág istenével” vívott csatájára gondol

    Ricciardo libabőrös lesz, ha „a sportág istenével” vívott csatájára gondol

    Daniel Ricciardo, a McLaren ausztrál pilótája elmondta, hogy libabőrös lesz, amikor felidézi, hogy Forma-1-es karrierje kezdetén Michael Schumacherrel osztozott a versenypályán.

    Az ausztrál 2011-ben debütált az F1-ben, az azóta már megszűnt HRT csapatnál, és egészen 2012 végéig egy mezőnyben versenyzett Schumacherrel, míg nem a német úgy döntött, hogy végleg visszavonul.

    Ricciardo elmondta, „elképesztőnek” tartja, hogy „a sportág istenével” osztozott egy versenypályán.

    „Tudni, hogy egyszer egy mezőnyben voltam Michael Schumacherrel a Forma-1-ben, elképesztő számomra” – mondta Ricciardo a Sport Bildnek adott interjújában.

    „Emlékszem, az egyik első versenyemen, Suzukában volt egy rövid csatám vele. Olyan volt, mint egy macska-egér játék a pályán. Az tényleg irreális volt. Minden másodpercét élveztem.”

    „Michael már hét világbajnoki címet nyert. Ő a sportág istene.”

    „A verseny után apám félrehívott egy pillanatra, és a párharcról beszélgettünk. Azt mondta: ‘Van fogalmad róla, hogy mi történt az imént?’ Ezt először hagynom kellett, hogy belém ivódjon.”

    „Ha idősebb leszek, vissza fogok gondolni az ilyen pillanatokra. Istenem, most, hogy elmesélem, megint libabőrös leszek.”

    Ricciardo arról is beszélt, amikor először találkozott Mickkel, Michael Schumacher fiával, és elmondta, hogy az F1-es újonc abszolút megérdemli a helyét a rajtrácson.

    „2016-ban találkoztam Mickkel a jótékonysági focimeccsén. Valahogy rögtön az volt az érzésem, hogy kedves akarok lenni vele” – tette hozzá Ricciardo.

    „Éreznie kell a mély tiszteletemet, hiszen az édesapja egy legenda. Szóval már a kezdetektől fogva jó volt köztünk a kémia, mert ő is egy nagyon kedves fiú.”

    „Senki ne gondolja, hogy Mick csak a neve miatt van a Forma-1-ben. Minden, amit látok belőle, azt mutatja, hogy megérdemli a helyét itt közöttünk. Nagyon keményen dolgozik, és le vagyok nyűgözve attól, ahogyan teljesít.”

  • Norrist meglepte, hogy Ricciardo nehezebben alkalmazkodik az autóhoz

    Norrist meglepte, hogy Ricciardo nehezebben alkalmazkodik az autóhoz

    Lando Norris érdekesnek találja azt, hogy a többi csapatot váltó versenyző hogyan alkalmazkodott új versenyautójához.

    Nagy reményekkel érkezett Daniel Ricciardo a McLarenhez, ám a konstrukció vezethetősége némileg kifogott rajta. A szezon megkezdése előtt a többség arra fogadott, hogy az ausztrál lesz fölényben a csapaton belül, ehelyett fiatal csapattársa dominál az istállónál. A 32 éves pilóta elismerte, hogy az idei szezon első fele volt pályafutása legnehezebb időszaka, mivel a vezetési stílusa nagyon eltér az MCL35M kezelhetőségétől.

    A brit versenyző azonban megfigyelte, hogy az alakulatot váltók vagy épp visszatérők (Carlos Sainz, Sebastian Vettel, Sergio Pérez és Fernando Alonso), hogyan alkalmazkodtak, és mennyi időbe telt az nekik, hogy felvegyék a ritmust.

    ,,Tudom, hogy Dannynek (Daniel Ricciardo) nem könnyű, és nekem nem is volt részem olyanban, hogy többször is új csapatba érkezek. Így nem igazán tudom megítélni a helyzetét. Érdekes viszont azt megfigyelni, hogy más versenyzők, olyanok, mint például Carlos (Sainz) a Ferrarinál, vagy épp Fernando (Alonso) az Alpine-nál már újfent megtalálták a tempójukat. Azt hittem, hogy mostanra már Daniel is visszatalál a tempójához, bár nincs olyan messze tőle.” – nyilatkozta Norris a Sky Itáliának.

    A 21 éves fiatal ebben a szezonban a kiemelkedő versenyzők listáját ékesíti. Három dobogós helyezést szerzett idén, továbbá az egyéni pontversenyben is az előkelő harmadik pozíciót birtokolja. A brit pilóta elmondta, hogy ebben az évben már nemcsak az időmérőkön érzi kényelmesen magát az autójában, hanem a versenyeken is.

    ,,Az elmúlt két évben az időmérők, most pedig a versenyek tartoznak az erősségeim közé. A fejlődés minden esztendőben valamilyen szinten jelen volt, viszont ha egy szekciót kellene választanom, akkor a kvalifikációt mondanám. Ám idén a futamokon magabiztosabb vagyok, de ez tulajdonképpen minden évben változik.”

    A McLaren pilótája ezen felül azt is elmondta, hogy szerinte ki fogja megnyerni idén a bajnokságot:

    ,,Szerintem Max (Verstappen) lesz a befutó. A Mercedes idén kevésbé tűnik következetesnek. A Red Bull kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújt, a Mercedes ugyanis vagy nagyon gyors, vagy küszködik. Én Maxre tippelnék, de nagyon szoros lesz a küzdelem.” – zárta gondolatmenetét Norris.

  • Ricciardo 2024-ben már bajnokságot akar nyerni a McLarennel

    Ricciardo 2024-ben már bajnokságot akar nyerni a McLarennel

    Daniel Ricciardo 2024-ben már megnyerné a bajnokságot a McLarennel.

    Az ausztrál versenyző első idényét tölti a wokingi istállónál, ám a ritmust még nem teljesen sikerült felvennie. Az MCL35M vezethetősége és a 32 éves pilóta vezetési stílusa még nem találta meg a közös nevezőt, ám hétszeres futamgyőztes bizakodik abban, hogy az áttörés már a kapuban van.

    Az új szabályok és a brit alakulat új szélcsatornája a következő években érkezik, így Ricciardo megfogalmazta a céljait. Ugyan 2023-ban szerződése lejár, ám már most a hosszabbításon gondolkodik.

    ,,A csapat jó úton halad, viszont akadnak még olyan leküzdendő akadályok, amiket meg kell oldanunk ahhoz, hogy két év múlva a bajnoki címért harcolhassunk. Az új szélcsatorna lehet a kirakós utolsó darabja. Próbálok még keményebben dolgozni, hogy 2024-ben jó pozícióba kerüljek. Félreértés ne essék, már most is keményen próbálkozom. Szeretnék most is sikeres lenni. A tapasztalataim viszont megtanítottak arra, hogy ez egy hosszú folyamat. A korral a nyugalom és az érettség magától jön.” -nyilatkozta Ricciardo a Motorsport-Total.com-nak. 

  • Edwards szerint Daniel Ricciardo még visszavághat idén

    Edwards szerint Daniel Ricciardo még visszavághat idén

    Ben Edwards, a Channel 4 szakértője, csalódott Daniel Ricciardóban a teljesítménye miatt, viszont úgy véli, hogy idén még visszavághat az ausztrál.

    Nem kezdődött jól a 32 éves pilóta szezonja. Az autót nem igazán tudta „megszelídíteni, így csapattársával sem tudta felvenni a versenyt. Saját elmondása szerint az egyik legnehezebb évkezdését élte meg a McLarennél. A brit kommentátor viszont reméli, hogy Ricciardo a nyári szünet alatt feltöltődött, és a szezon második felében már újra harapni fog:

    ,,Igazán csalódott vagyok Daniel (Ricciardo) miatt… ő egy igazi tehetség, emellett, kiválóan áll az F1-hez. Ezért is keserít el az, hogy min megy most keresztül. Szerintem még visszavághat. A nyári szünet utáni fordulók nagyon izgalmasak lesznek, hiszen visszatérünk a hagyományos pályákhoz, és szerintem azokon jól fog teljesíteni. Véleményem szerint a nyári szünet jól jött neki, és segítségére volt abban, hogy egy kissé alakítson magán. Tudom, hogy megvan benne a tehetség ahhoz, hogy jól szerepeljen. Hiszek benne, képes lesz rá.” – nyilatkozta a brit szakértő az In the Fast Lane legújabb podcast-epizódjában.

    Ricciardo helyzetét az is nehezíti, hogy a garázs másik oldalán lévő Lando Norris eddigi pályafutása legjobb szezonját futja. A fiatal brit versenyző neve mellett idén már három dobogós helyezés szerepel, emellett az egyéni pontversenyben is a pódium legalsó fokán áll jelenleg. Edwards elismeri honfitársa tehetségét, és rámutatott arra, hogy a junior kategóriákban, a 21 éves pilóta a legjobb csapatoknál gyűjthette a tapasztalatot:

    ,,Őszintén szólva, az én meglátásom szerint Lando (Norris) fejlődött idén a legtöbbet. Érdekes volt őt figyelni, mikor a BBC Radio 5-nak kommentáltam Jolyon Palmerrel, aki szintén versenyző volt. Jolyon ott állt a pálya szélén, figyelte őt és látta, hogy mit csinál az alsó kategóriákban. Teljesen lenyűgözte őt. Lando lassan felnő, és versenyzőként is fejlődik. Idén nagy lépést tett előre, és ez Daniel Ricciardót is megviseli, úgy, mint szinte mindenkit.” – zárta gondolatmenetét a brit szakértő.

     

  • Ricciardo: Minden egy kicsit túl könnyű volt

    Ricciardo: Minden egy kicsit túl könnyű volt

    Daniel Ricciardo elárulta, hogy részben a Red Bull kultúrája volt az oka annak, hogy 2018 végén elhagyja a Milton Keynes-i székhelyű csapatot.

    Az ausztrál azután csatlakozott a Renault-hoz, hogy úgy döntött, elválnak útjai a Red Bull-lal, majd a francia gyári csapatnál töltött két szezon után Ricciardo 2021-re a McLarenhez igazolt.

    Korábban úgy nyilatkozott, hogy úgy érezte, a Red Bulltól való távozása helyes lépés volt, mivel úgy tűnt, a csapat túlságosan is arra koncentrált, hogy akkori csapattársa, Max Verstappen legyen a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnoka. Emiatt Ricciardo úgy érezte, hogy fiatalabb csapattársa potenciálisan kivételezett bánásmódban részesül.

    A McLaren pilótájával partnerségben álló ausztrál telekommunikációs vállalatnak, az Optusnak adott interjújában Ricciardo elárulta, hogy a Red Bull kultúrája volt a másik mozgatórugója annak, hogy mintegy három évvel ezelőtt úgy döntött, elhagyja a csapatot.

    „A kultúra egy komoly dolog, mert mintha a kultúra befolyásolná a boldogságodat, az érzéseidet, az élvezetedet, a hovatartozás érzését” – mondta Ricciardo.

    „Szóval azt hiszem, sok apró oka volt annak, hogy úgy éreztem, a Red Bulltól való távozás vagy a Red Bulltól való továbblépés volt a helyes lépés akkoriban.”

    „Aggódtam egy kicsit a kultúra miatt, de az is érdekelt, hogy milyen helyem lesz a kultúrában, ha továbblépek.

    „Úgy éreztem, hogy egy kicsit frusztráltabbá válok, valószínűleg önelégültebbé is, minden egy kicsit túl könnyű volt.”

    „Szóval ez nagy szerepet játszott ebben. Abszolút” – tette hozzá.

    Ricciardo idén eddig némileg küszködik a McLarennél, csapattársa Lando Norris rendre jobban szerepel nála.

    A hónap elején az ausztrál azt mondta, hogy az új csapatával folytatott küzdelmei közepette emlékeztette magát arra, hogy az F1 „nem lehet könnyű”, és a 2021-es évet az eddigi legnehezebb szezonjának nevezte.

  • A Forma-1-en kívüli életébe engedett betekintést Ricciardo

    A Forma-1-en kívüli életébe engedett betekintést Ricciardo

    A McLaren ausztrál pilótája nagyon élvezi a versenyzést, ám időnként jól esik elszabadulni tőle. Ricciardo viszonylag ritkán beszél a Forma-1-en kívüli életéről, ám most elmesélte mit csinál, amikor nem a pályán körözget.

    Ricciardo a saját bevallása szerint kimaxolta a pályán kívüli életét, ugyanis saját márkát alapított majd az idei év elején a boriparba is belevágott, miután a St. Hugo borászati céggel lépett partnerségre.

    „Amennyire szeretek versenyezni, annyira szeretek időnként mást is csinálni. Vannak más dolgok is, amik ösztönzőleg hatnak rám.” – kezdte.

    A speedcafe.com-nak adott interjújában Ricciardo arra is kitért, hogy Jamie Whincup útját szeretné járni, honfitársa ugyanis saját autómosót és kávézót nyitott, gondolva a karrierje utáni életére is.

    „Az új dolgok, és kalandok izgatottá tesznek. Akár most vagy akár a karrierem után is gondolkozhatok hasonló dolgokon. Már a harmincas éveimben járok, ez az a kor, amikor már el kell gondolkoznom az üzleti dolgokon is. Van benne egyfajta hosszútávú jövőkép is, de ami fontosabb, izgalmas projekt számomra.”

    A pályán kívüli érdekeltségeit azonban nem egymaga intézi, komoly segítséget is kap, hogy megfelelően tudjon koncentrálni a pályán mutatott teljesítményére.

    „Van körülöttem egy külsős csapat, ők a ’Team Ricciardo’, noha utálom ezt a kifejezést használni. Rájuk bízom az egyensúly megtartását. Ugyanis most épp elég dolgot intézek, ha többet csinálnék, akkor már felborulna a mérleg nyelve. Új dolog azonban a közeljövőben nem várható, ugyanis már így is tele vagyok és én mindig a versenyzést helyeztem az előtérbe.”