Címke: Daniel Ricciardo

  • Így ünnepelték a McLarent Wokingban – képekkel, videókkal!

    Így ünnepelték a McLarent Wokingban – képekkel, videókkal!

    Megmutatta a McLaren, hogyan várták és ünnepelték a gyárban dolgozók Daniel Ricciardót és Lando Norrist.

    A wokingi istálló nagyszerű hétvégét zárt Monzában, ugyanis a dobogóra mindkét versenyzőjük felállhatott. Az ausztrál pilóta jól kapta el a rajtot és magabiztosan tartotta első helyét, míg a 21 éves brit ifjonc bravúros védekezéssel és előzéssel kaparintotta meg a második pozíciót.

    Természetesen az eredményt a McLaren Techonolgy Centre-ben is kitörő örömmel figyelték, így mikor „hazaérkeztek” a díjak, tapssal és közös fotókkal ünnepelték a sikert.

     

     

  • Magasan Hamiltoné a legjobb fizetés az F1-ben

    Magasan Hamiltoné a legjobb fizetés az F1-ben

    Köztudott, hogy a Forma-1-es pilóták rendkívül jól keresnek. A szerződésükben foglalt fizetésük mellett pedig még sokan a különböző szponzoraiktól is képesek nagyot szakítani. A legjobban kereső Lewis Hamilton példának okáért 60-szor annyi pénzt keres, mint a táblázat legalján álló Yuki Tsunoda. Most pedig a racingnews365.com forrásai és az express.co.uk beszámolója alapján nézzük meg, mennyi pénzt tehet zsebre az F1-es mezőny tagjai az idei szezonban.

    Az idei Forma-1-es év már jócskán túl van a felén és az egyéni bajnokságot a Red Bull pilótája, Max Verstappen vezeti. Azonban a holland pilóta hiába vezeti az összetettet, Hamiltonnál még így sem keres több pénzt az energiaitalosoknál.

    A racingnews365 értesülései szerint a brit csillag a mostani szerződésének értelmében évenként 30 millió eurót kap a brackley-i istállótól. Mindezek mellett a személyes támogatóitól is rengeteg pénzt kap, ami miatt az ő fizetése kimagaslik az F1 mezőnyéből. A normális fizetése  60-szor nagyobb az AlphaTaurit erősítő Tsunoda bérénél, aki „mindössze” 0,5 millió eurót vághat zsebre az év végén.

    A 21 éves japán fizetése annyira alacsony, hogy még a két Haas versenyző, Mick Schumacher és Nikita Mazepin is kétszer annyi pénzt keres, mint ő. A két Haas újonc mellett a Williams pilótái is 1-1 millió eurót kap a grove-i istállótól a 2021-ben tett szolgálataikért. Azonban George Russellel nagyot fog fordulni a világ, ugyanis 2022-ben már a Mercedes pilótája lesz és azt a Valtteri Bottast váltja, akinek 10 millió euró a fizetése az Ezüst Nyilaknál.

    Hamilton mögött Verstappen foglalja el a második helyet a maga 25 milliós eurójával, megelőzve ezzel két többszörös világbajnokot: a 20 milliót kereső Fernando Alonsót, illetve a 15 milliót elérő Sebastian Vettelt. A négyszeres világbajnok mellett még a 3 év után futamot nyerő Daniel Ricciardo is évi 15 millió eurót tehet zsebre.

    A két Ferrari pilóta sem panaszkodhat, ugyanis Carlos Sainz és Charles Leclerc erőfeszítéseit is bőven megfizeti a Ferrari. A spanyol éveként 10, amíg monacói kollégája 12 millió eurót kap a maranellói istállótól.

    Ricciardo csapattársa, Lando Norris sokkal szerényebben keres az ausztrálhoz képest maga 5 millió eurójával. Emellett még Pierre Gasly és Esetban Ocon is ennyi pénzt tehet zsebre az év végeztével.

    Végezetül pedig két meglepőbb adat: a nemrégiben új szerződést aláíró Sergio Pérez 8, egykori csapattársa, Lance Stroll pedig 10 millió eurót kap a saját istállójától.

    Versenyző Csapat Fizetés

    (GBP)

    Fizetés

    (USD)

    Fizetés

    (EUR)

    1 Lewis Hamilton Mercedes £22m $30m €25m
    2 Max Verstappen Red Bull £18m $25m €21m
    3 Fernando Alonso Alpine £15m $20m €17m
    4 Sebastian Vettel Aston Martin £11m $15m €13m
    Daniel Ricciardo McLaren £11m $15m €13m
    6 Charles Leclerc Ferrari £9m $12m €10m
    7 Valtteri Bottas Mercedes £7m $10m €8m
    Carlos Sainz Ferrari £7m $10m €8m
    Lance Stroll Aston Martin £7m $10m €8m
    Kimi Räikkonen Alfa Romeo £7m $10m €8m
    11 Sergio Perez Red Bull £6m $8m €7m
    12 Lando Norris McLaren £4m $5m €6m
    Esteban Ocon Alpine £4m $5m €6m
    Pierre Gasly AlphaTauri £4m $5m €6m
    15 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo £730,800 $1m € 840,000
    Mick Schumacher Haas £730,800 $1m € 840,000
    Nikita Mazepin Haas £730,800 $1m € 840,000
    Nicholas Latifi Williams £730,800 $1m € 840,00
    George Russell Williams £730,800 $1m € 840,000
    20 Yuki Tsunoda AlphaTauri £364,900 $500,000 € 420,000

     

     

  • A McLaren a boxutcában is lenyomott mindenkit az Olasz Nagydíjon!

    A McLaren a boxutcában is lenyomott mindenkit az Olasz Nagydíjon!

    A McLaren bizonyult a leggyorsabbnak a boxutcában is, ugyanis a brit istálló cserélt a leghatékonyabban kereket.

    Daniel Ricciardo meseszerű hétvégét zárt Monzában. Megszerezte élete első mclarenes győzelmét, megfutotta a leggyorsabb kört, sőt, még az ő kerékcseréje bizonyult a leggyorsabbnak is.

    Ezen a téren általában a Red Bull és a Williams jár az élen, ám a wokingiak mindenkit maguk mögé utasítottak az Olasz Nagydíjon. Max Verstappen és Lewis Hamilton jócskán bukott a boxutcai látogatásán, ugyanis az ő esetükben „sokáig” pörgött az a bizonyos óra. A két bajnok aspiráns ezután találkozott egymással a pályán, majd végül mind a ketten a sóderágyban kötöttek ki.

    A McLaren (Daniel Ricciardo) tehát a DHL listáján is begyűjtötte az első helyet, a második pozícióba a Bikák értek fel (Sergio Pérez), míg a harmadik a Williams (George Russell) lett.

  • Nemzetközi sajtó: Az a kanyar Hamiltoné volt!

    Nemzetközi sajtó: Az a kanyar Hamiltoné volt!

    A McLaren helyett Max Verstappen és Lewis Hamilton volt terítéken a nemzetközi sajtóorgánumok címlapjain.

    Narancssárgába öltözött vasárnap Olaszország, viszont mégsem a győztes csapattól volt hangos a világsajtó. A Brit Nagydíj után ugyanis ismét egymásra talált a két bajnok aspiráns. Kettőjük táncának itt is ütközés lett a vége. A stewardok a futam után a holland pilótát büntették meg, ugyanis őt találták bűnösnek az eset kapcsán.

    A média képviselői azonban így látták a monzai incidenst:

    Marca (Spanyolország):

    ,,Ahogy Britanniában, úgy itt sincs egyértelmű bűnös. Így igazságot a stewardoknak kellett tenni. Kettőjük közül végül Verstappen jött ki győztesen egy olyan hétvégéből, ahol neki volt a legtöbb veszteni valója. Öt ponttal ugyanis még mindig vezeti a bajnokságot.”

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    ,,Az élet tele van csupa meglepetéssel, hiszen nagyon hirtelen történhetnek sorsfordító pillanatok. Idén ‘Nagy Mosoly’ olyan keményen küzdött a McLarennél, hogy a jókedv szinte eltűnt belőle. Néhányan már a jövőjét is kétségbe vonták az alakulatnál. Ám az olasz gyökerekkel rendelkező ausztrál pilóta egy mesteri futamot vezényelt le Monzában.”

    Auto Motor und Sport (Németország):

    ,,A versenyfelügyelők a határozatukban leírták, hogy Hamilton elkerülhette volna az ütközőst, ám Verstappen ‘messze’ volt még a pozíció megszerzésétől, így neki vissza kellett volna vennie. Röviden és tömören: az a kanyar Hamiltoné volt.”

    Bild (Németország):

    ,,Mindkét autó kicsúszott és a kavicságyban kötött ki. Őrület Monzában! Hamiltonnak szerencséje volt, ugyanis a glória megakadályozta azt, hogy bármi rossz történjen vele. A Red Bull ugyanis megmászta, majd maga alá temette a Mercedest.”

    L’Équipe (Franciaország):

    ,,Ez a szankció egyenértékű azzal, amit Lewis Hamilton kapott még az Egyesült Királyságban. Mivel a britet még a verseny alatt tudták megdorgálni, 10 másodperces időbüntetés lett a jutalma. Ez a futam után kiszabott büntetések terén egy három helyes hátra sorolást ér.”

  • Ricciardo szerint Verstappen elmondhatott volna egy imát az előzésért

    Ricciardo szerint Verstappen elmondhatott volna egy imát az előzésért

    Daniel Ricciardo örül annak, hogy Max Verstappen nem tudta megelőzni őt az Olasz Nagydíjon.

    Az ausztrál versenyző jól kapta el a rajtot, és sikerül az első körben már az élre állnia. Magabiztosan tartotta pozícióját, miközben egykori csapattársa hajthatatlanul próbálta megelőzni. A holland pilóta azonban nem bírt a 32 éves versenyzővel, így alávágással próbálkozott.

    A boxutcában azonban rengeteget vesztegelte, így még Lando Norris is megelőzte. A versenye ugyanakkor nem tartott sokáig, ugyanis a 23 éves pilóta ismét Lewis Hamiltonnal „találkozott”. A két bajnok aspiráns tehát búcsúzott, míg a McLaren egy kettős győzelmet ünnepelhetett.

    ,,Nem kellett komolyabban védekeznem. Ott volt mögöttem, ám egyértelművé vált az, hogy amíg én nem hibázok vagy amíg el nem mondja az Ave Maria-t, addig nagyon nehéz dolga lesz az előzéssel. Tudtuk, hogy mindenki egyszer megy majd kereket cserélni. Némelyik körben talán egy kicsit lassabban mentem, de ez a megfelelő egyensúly megtalálásáról szólt. Kontrolláltam az egészet. Magunktól kerültünk az élre. Én első voltam, Lando akkor még harmadik. Kiváló rajtpozíciónk volt, amiért meg is dolgoztunk. A boxkiállások rendben lezajlottak, így esélyünk nyílt arra, hogy megnyerjük. Ez nem a külső körülmények játéka volt. Teljesen kiérdemeltük. ” – ecsetelte Ricciardo.

  • A nézők szerint egy picit másként alakult a top 3 sorrendje

    A nézők szerint egy picit másként alakult a top 3 sorrendje

    A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője.

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    Monzában nagyon díjazta a futamgyőztes teljesítményét a közönség, hiszen Daniel Ricciardo nem a bajnokság két éllovasának kiesése után került az élre, hanem már a rajt után, önerőből.

    A második legtöbb szavazatot azonban nem a második helyen célba érő Norris kapta, hanem a dobogó harmadik fokára álló Valtteri Bottas. Norris a nézőknél a harmadik helyet csípte meg.

    A nap versenyzője szavazás eredménye:

    Daniel Ricciardo – 34.5%
    Valtteri Bottas – 28.6%
    Lando Norris – 8.5%
    Sergio Perez – 5.1%
    Max Verstappen – 4.6%

    A nap versenyzője szavazás nyertesei 2021-ben:

    Bahreini Nagydíj Sergio Pérez
    Emilia Romagna Nagydíj Lando Norris
    Portugál Nagydíj Sergo Pérez
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Sebastian Vettel
    Azerbajdzsáni Nagydíj Sebastian Vettel
    Francia Nagydíj Max Verstappen
    Stájer Nagydíj Charles Leclerc
    Osztrák Nagydíj Lando Norris
    Brit Nagydíj Charles Leclerc
    Magyar Nagydíj Fernando Alonso
    Belga Nagydíj
    Holland Nagydíj Sergio Pérez
    Olasz Nagydíj Daniel Ricciardo
  • Ricciardo a győzelem után: Eddig csak altattam!

    Ricciardo a győzelem után: Eddig csak altattam!

    Daniel Ricciardo tudta, hogy el fog jönni az a nap, mikor megtörik a jég és sikereket ér majd el a McLarennel.

    Az ausztrál versenyző a rajtot követően Max Verstappen elé került. Hiába támadta rendületlenűl a holland, a 32 éves pilóta nem adta át helyét, sőt egészen a futam végégig őrizte azt. A felszabadult Ricciardo shoey-val ünnepelte 8. győzelmét, sőt poénkodva elmondta, eddig csupán csak altatott:

    ,,Szabad káromkodni? Mivel szeretnék. Ugyan jól kaptam el a rajtot, ám nem volt garancia arra, hogy meg is tudom őrizni ezt a helyet. Nem volt hiper sebességünk, ám annyi volt a tarsolyunkban, hogy Maxet (Verstappen) magunk mögött tartsuk. Éreztem valamit már pénteken is. Eddig csak altattam. Az augusztusi pihenés jól jött a számomra. Az elmúlt három hét alatt jobban éreztem magam az autóban. Őrület, hogy 1-2-ben végeztünk.” – osztotta meg gondolatait a közönséggel Ricciardo.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés

  • Kettős McLaren győzelem, Hamilton és Verstappen is kiesett Monzában!

    Kettős McLaren győzelem, Hamilton és Verstappen is kiesett Monzában!

    Az Olasz Nagydíj hétvégéjének szombati sprintkvalifikációját Valtteri Bottas nyerte meg, azonban mivel több komponenst is kicseréltek Mercedesében, rajtbüntetés várt rá vasárnap. Így nem indulhatott a pole-ból, hanem a mezőny végére sorolták. Mivel azonban tegnap Gasly nem tudta befejezni a versenyt, ma az övé lett a legutolsó rajtpozíció – ám a csapat úgy döntött, hogy a boxutcából rajtol el, a mezőny után. Bottas pedig a 19. helyről startolhatott.

    Az első sorban így Max Verstappen és Daniel Ricciardo sorakozott fel, mögöttük pedig Lando Norris és Lewis Hamilton sorakoztak fel.

    Yuki Tsunoda számára el sem kezdődött a verseny, mivel a rajtrácsról már a kezdés előtt letolták AlphaTauriját műszaki probléma miatt.

    Hamilton, Kubica, Bottas és Gasly kemény gumikeverékeken indult, mindenki más pedig közepes Pirelliken vágott neki az 53 körös versenynek.

    Ricciardo kiválóan rajtolt el és átvette a vezetést Verstappentől, Hamilton pedig hamarosan megelőzte Norrist. Ez után Verstappent kezdte rögtön támadni, de összeértek és a brit lesodródott a pályáról, ennek köszönhetően pedig ismét Norris mögött találta magát.

    Eközben Giovinazzi túl hamar zárta az ívét Sainz előtt, így összeértek és az olasz meg is forgott hazai versenyén és le is koccolta a falat. Szerencséjére vissza tudott térni a pályára, egy első szárnycsere után folytatni tudta a versenyt. Az esetért később Giovinazzi 5 másodperces büntetést kapott, mert a bírák veszélyesnek ítélték meg a manőverét.

    Az 5. körben Tsunodát csapattársa, Gasly követte a kisesők között.

    A 12. körben került Hamilton először előzési pozícióba, de nem sikerült megelőznie Norrist.

    A 13. körre Bottas már a fél mezőnyön átverekedte magát, és már a 10., pontszerző helyen haladt.
    Mindeközben Ricciardo előnye már több, mint egy másodperc volt Verstappen előtt.

    Ocon 5 másodperces büntetést kapott, amiért korábban leterelte a pályáról Vettelt.

    A 21. körben Verstappen közel került Ricciardóhoz, de hibázott, így nem tudott előzéssel próbálkozni.

    A 23. körben kezdődtek meg a kerékcserék, először Ricciardo állt ki az élről, kemény keverékű Pirelliket kapott. A következő körben érkezett Verstappen, de nagyon hosszúra nyúlt a boxkiállása, a holland a 9. helyre esett vissza
    Mindeközben Hamilton megelőzte Norrist. Utóbbi azonban ez után szintén kiment a boxba kerékcserére.

    A 25. kör végén érkezett cserére Hamilton. Az ő kiállása is lassú volt, bár nem annyira, mint Verstappené. Végül Norris és Verstappen közé tért vissza. Végül Verstappennel fej-fel mellett haladtak, míg nem a kerékvető megdobta a Red Bullt, összeakadtak a kerekeik, mire Verstappen autójának hátulja a levegőbe emelkedett és „átröppent” Hamilton feje felett. A Mercedes a Red Bull hátulja alá szorulva végezte. Értelemszerűen mindkettőjük versenye véget ért, a pályára pedig megérkezett a safety car.

    A 30. kör végén távozott a biztonsági autó a pályáról. Ricciardo-Leclerc-Norris-Pérez sorrend volt az élen. Norris rögtön támadta a Ferrarit, és meg is előzte. Ezt követően a másik Ferrarit, Sainzot Bottas előzte meg, így a finn már az 5. helyen haladt. Leclercet pedig Pérez is megelőzte.

    A 33. körben Bottas a negyedik helyre jött fel, miután a védekezése következtében a monacói elhagyta a pályán. Utána azonban vissza tudta szerezni pozícióját, ám nem sokáig maradt így, mert Bottas ismét elment mellette.
    Közben Mazepin a csapattársát, Schumachert forgatta meg a mezőny végén. Ezért később 5 másodperces büntetést kapott az orosz.

    Pérez is 5 másodperces büntetést kapott, mert pályaelhagyással előnyhöz jutott, mikor Leclercet előzte.

    A 43. körben Bottas ugyan már Pérez elé került a Curva Grandénál, de a mexikóinak sikerült visszaszerezni a 3. helyet.

    Majd virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe, miután Mazepin leparkolta autóját a pálya szélén. Hamar eltávolították onnan a Haast, és ismét szabad volt a pálya.

    A versenyt végül sikerült is megnyernie az ausztrál Ricciardónak. A második helyen Norris futott be, így kettős McLaren-siker született. A harmadik helyen Pérezt intették le, de a büntetése miatt csak az 5. helyen értékelték. A dobogóra így még Bottas állhatott fel

    Végeredmény:

    Versenyző Csapat Lemaradás
    1 Daniel Ricciardo McLaren
    2 Lando Norris McLaren 1.747
    3 Valtteri Bottas Mercedes 4.921
    4 Charles Leclerc Ferrari 7.309
    5 Sergio Perez Red Bull 8.723
    6 Carlos Sainz Jr. Ferrari 10.535
    7 Lance Stroll Aston Martin 15.804
    8 Fernando Alonso Alpine 17.201
    9 George Russell Williams 19.742
    10 Esteban Ocon Alpine 20.868
    11 Nicholas Latifi Williams 23.743
    12 Sebastian Vettel Aston Martin 24.621
    13 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 27.216
    14 Robert Kubica Alfa Romeo 29.769
    15 Mick Schumacher Haas 51.088
    Nikita Mazepin Haas
    Lewis Hamilton Mercedes
    Max Verstappen Red Bull
    Pierre Gasly AlphaTauri
    Yuki Tsunoda AlphaTauri

     

     

     

  • Ricciardo: Rég voltam már ilyen jó pozícióban

    Ricciardo: Rég voltam már ilyen jó pozícióban

    Daniel Ricciardo nagyon örül annak, hogy Max Verstappen mellől rajtolhat holnap.

    A sprintkvalifikáció rajtjánál az ausztrál versenyző előre egerészte magát a harmadik pozícióig. A szombati viadalon meg tudta tartani a helyét, így Valtteri Bottas büntetése kapcsán a második rajtkockából várhatja majd az Olasz Nagydíjat.

    A 32 éves versenyző rendkívül örült annak, hogy az első sorból indulhat majd a monzai hétvége utolsó megmérettetésén:

    ,,Rég voltam már ilyen jó pozícióban. Jó újra itt lenni. A holnapi nap fontos lesz, főleg annak tükrében, hogy Valtteri gondjai miatt nyertünk egy újabb pozíciót. Az első sorból fogok indulni, aminek örülök, hiszen erre rég volt már példa. Az első pillanattól kezdve támadni fogok. Ez biztosított esélyt számomra ma is. Jól rajtoltam, és egy pillanat erejéig azt hittem, hogy Maxet (Verstappen) is el tudom kapni. Ő azonban a belső ívre húzódott. Nagyon várom már a holnapi napot.” – nyilatkozta a sprintidőmérő után Ricciardo.

  • Horner és Wolff is tárgyalt Kimi leszerződtetéséről!

    Horner és Wolff is tárgyalt Kimi leszerződtetéséről!

    Kimi Räikkönen úgy fejezi be Forma-1-es pályafutását, hogy sem Toto Wolffnál, sem Christian Hornernél nem vezetett – pedig lehetett volna másképp is. Ha a a Sauber és az Alfa Romeo csapatát egynek vesszük, akkor a finn négy különböző konstruktőrnél versenyzett összesen. A többiek a McLaren, a Ferrari és a Lotus voltak. De a sportág két legprofibb jelenlegi csapatfőnökével is folytak tárgyalások. Wolff esetében ez még akkor történt, amikor a Williamsnél dolgozott.

    Ami a Red Bullt illeti, Räikkönen már 2013-ban is felmerült. Ők azonban úgy döntöttek, hogy a következő szezonra inkább Daniel Ricciardót léptetik elő a Toro Rossótól. Miután Kimi 2021-es szezon végi visszavonulását megerősítették, Horner így nyilatkozott a riportereknek róla:

    „Volt néhány beszélgetésünk Kimivel még akkor, amikor választani kellett, hogy ki váltsa Mark Webbert. Miután visszatért a „szabadságáról”, nyilvánvaló, hogy volt már a ralizása alatt és a karrierje legelejétől kezdve kapcsolata a Red Bull-lal. Szóval volt néhány megbeszélésünk, de nem igazán jött össze a dolog.”

    A Red Bull volt a Sauber csapat névadó szponzora, amikor Räikkönen 2001-ben bemutatkozott a Forma-1-ben. Később jött a szünet 2010-ben és 2011-benn, amikor a rali-világbajnokságban és a NASCAR-ban versenyzett. Az osztrák energiaital-óriás támogatta azt a Citroen C4 WRC-t is, amelyet Kimi 2010-ben vezetett. Ezzel a 10. helyen végzett a bajnokságban, legjobb eredményével, a törökországi ötödik helyezéssel.

    Ami Wolffot illeti, ő 2012-ben lett a Williams ügyvezető igazgatója, miután akkor már három éve tagja volt az igazgatótanácsnak. A következő szezonra viszont a Mercedeshez csatlakozott. Wolff, akkor volt itt felelős, amikor a grove-i székhelyű csapat Pastor Maldonado révén a 2012-es Spanyol Nagydíjon megszerezte legutóbbi F1-es győzelmét, most így beszélt a finnről:

    „Volt egy kis dolgom vele még a Williams-es időkben, hogy megbeszéljük, esetleg csatlakozhatna-e a Williamshez. Általánosan elmondhatom róla, hogy kedvelem őt, mint karaktert, aki hű marad önmagához.”

    Räikkönen végül 2012-ben a Lotusszal tért vissza a Forma-1-be, és mind a két idényben egyszer-egyszer nyert, majd 2014-re a Ferrarihoz igazolt. Kimi minden idők legtapasztaltabb Forma-1-es versenyzője lett, 341 futamon indult, de már csak legfeljebb kilenc futama van hátra, mielőtt befejezi pályafutását, és októberben tölti be 42. életévét. A Holland Nagydíjat a pozitív koronavírus tesztje miatt kénytelen volt kihagyni, a helyét, amely jövőre megüresedik az Alfa Romeónál, honfitársa, Valtteri Bottas veszi majd át.