Címke: Daniel Ricciardo

  • A McLaren nem szállt el Monza után: Nem lesz ez minden hétvégén

    A McLaren nem szállt el Monza után: Nem lesz ez minden hétvégén

    Daniel Ricciardo és Lando Norris tisztában van azzal, hogy nem minden hétvége zárul majd a győzelmükkel.

    Az ausztrál versenyzőt legtöbben már leírták erre az évre, ám a 32 éves pilóta bebizonyította, hogy érdemes még számolni vele. A rajt után megelőzte Max Verstappent, majd az első helyet nem engedte ki a kezéből és végül megnyerte az Olasz Nagydíjat. Csapattársa mindeközben felért a második helyre, hogy egy tökéletes hétvégét kreáljanak a wokingiaknak.

    Azonban a pilóták nem szálltak el maguktól, tudják, hogy nem ez lesz az új norma a Forma-1-ben.

    ,,Egy héttel Monza után, még mindig jó érzés a dobogó legfelső fokára gondolni. Nem is kívánhattunk volna tökéletesebb befejezést ennek a három hetes periódusnak. Nagyszerű érzés volt az élen autózni és esélyt kapni arra, hogy az első helyért harcoljunk. A kettős győzelem mindenki kemény munkájának gyümölcse. Szakítottam időt arra, hogy kiélvezzem ezt a pillanatot, viszont most már ideje Oroszországra koncentrálni. A monzai teljesítményre akarok építeni, és megpróbálok fontos pontokat szerezni, hogy versenyben maradjunk a riválisainkkal szemben. Szocsi trükkös pálya, ezért a lehető legtöbbet kell kihoznunk az időmérőből, hogy a legjobb esélyünk legyen a vasárnapi pontszerzésre.” – nyilatkozta a McLaren honlapján Ricciardo.

    Norris így látja az előtte álló hétvégét:

    ,,Nem ragadtattuk el magunkat, ugyanis tisztában vagyunk azzal, hogy nem ez lesz minden hétvégén. Továbbra is a lehető legjobb helyzetbe kell hoznunk magunkat, és a lehető legtöbbet kell kihoznunk az autónkból, a boxkiállásokból, a stratégiából és mindenből ami ezekhez kapcsolódik.”

  • Versenyzés és pingpong, avagy így trollkodta meg Norris Ricciardót

    Versenyzés és pingpong, avagy így trollkodta meg Norris Ricciardót

    Lando Norris és Daniel Ricciardo pingpongozásra adta fejét Szocsiban. 

    Ki ne emlékezne arra az ikonikus rádiózásra, ahol Sebastian Vettel feltette a költői kérdést: most akkor versenyzünk vagy pingpongozunk?

    Nos, Szocsiban mindkettő megvalósult, ugyanis a McLaren két pilótája és a négyszeres világbajnok kezébe vette az ütőket, és játszott pár menetet a csütörtöki napon. A rövidebbet az ausztrál pilóta húzta, ugyanis csapattársa ellopta a telefonját és a következő szöveget és képet posztolta ki a 32 éves versenyző közösségi médiás felületére:

    ,,Azon felül, hogy 5-0-ra kikaptam Landótól asztaliteniszben, nagyon sok mindent tanított nekem ebben az évben, különösen a gyorssebességű kanyarokban. Lenyűgöző. Elég nagy golyói vannak. Olyasmi, ami nekem nincs.”

    Természetesen az elkövető is hozzászólt a poszthoz:

    „Jaj, Daniel, hagyd abba, elpirulok.”

  • Seidl még bulizott, mikor Ricciardo már rég aludt

    Seidl még bulizott, mikor Ricciardo már rég aludt

    Andreas Seidl még nagyban bulizott Monzában, mikor a futamgyőztes Daniel Ricciardo már rég aludt.

    A 2010-es Kanadai Nagydíj óta nem volt arra példa, hogy a McLaren versenyzőit az első két helyen intse le a kockás zászló. A wokingi istálló ezért nem aprózta el a dolgot, ugyanis egy hatalmas bulit csaptak Monzában. A futamgyőztes azonban nem sokáig élvezte az örömködést, mivel inkább az alvást választotta az ünneplés helyett.

    ,,Rég volt már, hogy futamgyőzelmet ünnepeltünk, ezért ez nagyon fontos volt a számomra. Ezekből az érzelmekből tudunk építkezni, élni. Jó volt látni, hogy az energiák felszabadultak. A monzai hétvége elég intenzív volt, még este is kint maradtunk a pályán. Daniel (Ricciardo) ezután rögtön elment aludni, így én vettem át a bulit a bárban a srácokkal. Természetesen Wokingban bepótoltuk ezt Daniellel.” – árulta el Seidl az F1-insider.com-nak és a Sport1.de-nek.

    A nyári szünet után ismét erőre kapott az ausztrál versenyző, amit a monzai eredmény is alátámaszt. A csapatfőnök szerint pilótájának „roha**ul” szüksége volt erre a pillanatra”.

    ,,A nehéz akklimatizálódás után roha**ul szüksége volt erre. A múltban már bizonyította, hogy a legjobbak közé tartozik. Ezért is akartuk őt. Remélem visszatér a régi fénye. Két erős versenyzőre van ugyanis szükségünk ahhoz, hogy ismét a csúcson legyünk.”

  • A Netflix még édesebbé tette Ricciardo számára a monzai sikert

    A Netflix még édesebbé tette Ricciardo számára a monzai sikert

    Daniel Ricciardo nagyon örült annak, hogy az Olasz Nagydíjon a Netflix stábja a McLarennél forgatott.

    A wokingi istálló és az ausztrál versenyzőjük a felhők felett lebegnek három méterrel a monzai futam óta. A 32 éves pilóta ismét nyerhetett, míg az alakulat 2010 óta újfent egy kettős győzelmet ünnepelhetett.

    A Drive to Survive legújabb évadát most forgatják, így a Netflix minden futamon ott van. Ricciardo így örült annak, hogy pont akkor volt nálunk a stáb, mikor az leginkább számított.

    „Minden évben van dráma, és ez a valóság. Már egy ideje tudjuk, hogy a Netflix minden versenyen ott van, így minden alkalommal azt gondoljuk: ez egy őrült epizód lesz! Nagyon király ugyanakkor az, hogy a Netflix minden hétvégén követ egy csapatot, és Monzára pont a McLarent választották. Így ez tökéletes lett. Nem akarom, hogy minden rólam szóljon, de jó hogy ott voltak és megörökítették az érzelmeket és azt, hogy mi történt a háttérben. 11-12 év óta ez volt az első kettős győzelme a McLarennek, így biztos sok örömteli pillanatot kaptak lencsevégre.” – nyilatkozta Ricciardo a Pardon My Take legújabb podcast epizódjában.

  • Surer szerint Ricciardo és Norris most már ugyanazon a szinten van

    Surer szerint Ricciardo és Norris most már ugyanazon a szinten van

    Marc Surer szerint Daniel Ricciardo és Lando Norris most már egy szinten van, így nem lesz akkora szakadék közöttük a szezon hátralévő fordulóin.

    Az ausztrál versenyző megtörte a jeget Monzában, ugyanis nyerni tudott a wokingi istálló színeiben. A 32 éves pilóta már a sprintfutamon is jól mozgott, így Valtteri Bottas büntetése révén az első sorból várhatta a rajtot. A startnál azonban megelőzte Max Verstappent, és a legnagyobb díjig vezette autóját.

    Az egykori versenyző szerint Ricciardo és az MCL35M most már „összekapcsolódott”, így a különbség sem lesz annyira számottevő a garázs másik oldalához képest:

    ,,Úgy vélem, megtalálta a megfelelő utat. Azok közé tartozik, akik későn fékeznek. Nincs még egy olyan versenyző, aki képes úgy bevetődni. Ezt többször is megmutatta már, ám a McLaren autója ehhez nem tudott asszisztálni. A fékezési stílusa a hátránya lett, ugyanis nem jó irányba változtatta meg a konstrukció aerodinamikáját. A versenygép instabillá vált.” – magyarázta Surer a Motorsport-Total.com-nak.

    Az Olasz Nagydíj azonban mindent megváltoztatott:

    ,,Szerintem a nyári szünetben ezt tanulmányozta, és megértette hogyan kell fékeznie annak érdekében, hogy a maximumot hozza ki az autóból. Azt hiszem mostanra kattant át valami.”

    Két erős pilótával a fedélzeten a McLaren is bizakodóan tekinthet a 2022-es évre:

    ,,Jövőre akár a Mercedest és a Red Bullt is utolérhetik. Ennek egyszerű okai lehetnek. Ők voltak ugyanis azok, akiknek a téli szünet alatt át kellett alakítaniuk az autójukat az új motorpartnerük miatt. Emiatt nem használtak fel annyi zsetont, és mégis tettek egy lépést előre. Ez azt jelenti, hogy az alakulat nagyon is tudja mi a fontos. Ha most nem hibáznak az aero mentén, akkor jövőre nagyon elől lesznek.” – tette hozzá Surer.

  • Norris: Ricciardo „feltámadása” nekem is jól jön

    Norris: Ricciardo „feltámadása” nekem is jól jön

    Lando Norris úgy véli, hogy Daniel Ricciardo feltámadása számára is hasznos.

    Mielőtt az ausztrál versenyző elkezdte volna a munkát a McLarennel, a legtöbben arra fogadtak, hogy simán le nyomja majd újdonsült csapattársát. Azonban az év elején a 32 éves pilóta küszködött az autóval, míg a brit ifjonc szárnyalt vele.

    A csapat idei első győzelmét viszont Ricciardo szerezte meg. Norris a McLaren kérésének eleget téve nem támadta az ausztrált, így bebiztosították a kettős győzelmet. Az ünneplésen a 21 éves pilóta szívből örült az alakulat sikerének, ugyanakkor némileg szomorú is volt amiatt, hogy nem nyerhetett.

    ,,Daniel már a rajtnál vezetett. Saját erőnkből kerültünk azokba a pozíciókba, ahol voltunk. Ezért is érdemeltük meg mindennél jobban. Meg volt a sebességünk, így mi tettük azokba a pozíciókba az autónkat. Önbizalmat ad az nekünk, hogy nem mások balszerencséje miatt kerültünk oda.”

    Norris örül annak, hogy csapattársa önbizalma visszatért az első hely kapcsán, ám úgy érzi a nyomás most rajta van, hogy visszaválaszoljon:

    ,,Abból a szempontból nézve, hogy mit tud most a pályán és, hogy pár hónappal ezelőtt mit mutatott, egyértelműen közelebb került. Ez egy bizonyos szempontból nézve számomra is jó, bár nem szereztem ezt az érzést, ugyanis versenyzőként mindenkit le akarsz győzni a pályán. Ez arra késztet engem és a csapatot, hogy még jobban hajtsunk. A konstruktőrök harcában profitálhatunk ebből. A Ferrarival versenyzünk, és nekik két nagyon jó pilótájuk van. Számunkra nehéz volt a szezon első fele, amikor Daniel (Ricciardo) küszködött, viszont most már sikerült túljutni azon a perióduson. Megmutatta ismét azt, hogy mire képes. Ugyanakkor ezzel mindenki tisztában volt már régóta, hiszen ezért is jött a McLarenhez. A feltámadása mindannyiunk számára nagyon pozitív.” – nyilatkozta Norris.

  • Ricciardo: Verstappen azonnal segített volna egy sérült Hamiltonnak

    Ricciardo: Verstappen azonnal segített volna egy sérült Hamiltonnak

    Daniel Ricciardo kiállt Max Verstappen mellett abban a kérdésben, hogy miért hagyta ott a holland Lewis Hamiltont a baleset után. Az ausztrál szerint Verstappenben némi frusztráció is érezhető.

    A két pilóta monzai ütközése után Max Verstappen látszólag nem feltétlenül fordított arra figyelmet, hogy bajnoki riválisa jól van-e. Ricciardo érteni véli, hogy ez miért történhetett, és ezt el is mondta a Pardon My Take nevű podcastban.

    „Ismerem Verstappent, jó pár évig csapattársak voltunk. Ő ilyen. Ő egy versenyző, aki ezeket a dolgait a pályán hagyja, és ennyi. Azt hiszem ebben még mindig benne volt némi frusztráció a Brit Nagydíj eseményei kapcsán. Talán ezért is volt az, hogy semmivel sem igazán törődve csak úgy elsétált.” – mondta Ricciardo

    „Ugyanakkor az is látható volt, hogy azért odafordítja a fejét, és egy kicsit meg is állt. Szerintem amikor azt látta, hogy Lewis próbál visszatolatni a pályára akkor megfogalmazódhatott benne, hogy ’oké, Lewis rendben van’, de nem tudhatom pontosan.” – mondta Ricciardo.

    Az ausztrál versenyző szerint Verstappen egy másodpercet sem hezitált volna, ha Hamilton valami sérülést szenvedett volna el:
    „Ha benne vagyunk egy ütközésben, és tudjuk, hogy a másik megsérült, akkor 100%-ig biztos vagyok abban, hogy mindannyian azonnal a sérült segítségére sietnénk.”

    „Nem gondolnám, hogy Max manővere ostobaság lett volna, hiszen meglátta a lehetőséget és ráment, ugyanakkor egyértelműen nem a legjobbra sikeredett.” – zárta Ricciardo.

  • Így élte meg a McLaren belülről a „tökéletes hétvégét” – videóval!

    Így élte meg a McLaren belülről a „tökéletes hétvégét” – videóval!

    Megmutatta a McLaren, hogyan élték meg a helyszínen a monzai versenyhétvégét.

    A végeredményt már egy hete tudjuk, ám a wokingi csapat úgy döntött, szemlélteti hogyan érezték magukat, mikor az első két helyen leintették a versenyzőiket.

    Ugyanakkor a hétvége nemcsak a vasárnapból állt.

    Lando Norris és Daniel Ricciardo a hét közepén ellátogatott a Sparcohoz. Az olasz cég évek óta biztosítja a brit istállónak a versenyzői overallokat, kesztyűket és cipőket. A pilóták így megnézhették, hogyan készülnek a darabok, ezen felül néhány különlegességet is megszemlélhettek.

    Az ausztrál versenyző a sajtó napon pizzát sütött, míg brit csapattársa bejárta a pályát. A Netflix a hétvégén a McLarennél időzött, így lencsevégre kaphatták az alakulat momentumait, továbbá felvették azokat a mondatokat, amik a „sötét szobában” fognak majd elhangozni.

    A szombati nap jól alakult a McLaren számára, így bizakodva vágtak neki a vasárnapnak. A szerelők ujjongtak, mikor Ricciardo az élre állt a futamon. Norris előzésénél viszont még nagyobb lett az öröm. A futam végén elöntötte a mámor a csapatot, ugyanis évek óta nem volt részük abban, hogy mindkét pilótájuk és csapatvezetőjük a dobogón álljon.

    Andreas Seidl igazi „foci hangulatot” varázsolt a közös fotók elkészítésénél, míg Riccardo mosolyogva ment haza este a „tökéletes hétvégéről.”

  • Ricciardo: Voltak pillanatok, mikor kiszerettem a Forma-1-ből

    Ricciardo: Voltak pillanatok, mikor kiszerettem a Forma-1-ből

    Daniel Ricciardo elárulta, voltak olyan pillanatok idén, mikor kiszeretett a Forma-1-ből.

    A szezon első felében az ausztrál pilóta nem találta meg a ritmust az új konstrukciójában. A 32 éves versenyző hiába próbált változtatni és javítani teljesítményén, az eredmények nem akartak jönni. Mindeközben Lando Norris szárnyalt a garázs másik oldalán.

    Az áttörés azonban megtörtént, ugyanis az Olasz Nagydíjról győztesként távozhatott. Ricciardo nemrég azonban elmondta, előfordultak olyan pillanatok, mikor nem igazán szerette a száguldó cirkuszt.

    „Ez egy megnyugtató eredmény. Természetesen hiszek magamban. Mindenki eljut idáig ebben a sportban, ám az idei szezon nagy kihívásokat tartogatott a számomra. Ez a sport elég trükkös, nem fekete-fehér. Néha tényleg nagyon kell küzdened azért, hogy megtaláld a válaszokat. A célod felé kell menned és hűnek is kell maradnod hozzá, ugyanis könnyen letérhetsz az útról. Voltak olyan pillanatok, mikor frusztrált voltam, vagy lehajtottam a fejem, ám elhatároztam, hogy ez nem mehet így tovább. Arra törekedtem, hogy ebből a helyzetből megpróbáljak valahogy profitálni és tanulni. Voltak olyan napok, mikor határozottan nem szerettem ezt az egészet, de ilyen pillanatok minden évben előfordulnak. Úgy vélem, idén több ilyen periódus volt, viszont én nem vagyok dühös azért, amiért így éreztem.  Ezek a pillanatok értékelik fel igazán a jó momentumokat, továbbá választ adnak néhány kérdésre. Olyanokra, hogy mennyire akarod ezt, vagy mit jelent ez neked.” – nyilatkozta Ricciardo a Racingnews365.com-nak.

    Az ausztrál pilóta elmondta, hogy a monzai eredmény még motiváltabbá varázsolja majd, ugyanis azon a héten a Mercedesszel és a Red Bull-lal küzdhetett:

    ,,Vannak olyan pillanatok, mikor kiszeretünk a sportból, de az a megvilágosodás ami utána jön… ráébredsz ugyanis arra, hogy mennyire szereted és mennyire akarod ezt csinálni. Tisztában voltam azzal, hogy lesz esélyünk a dobogós helyezésekért harcolni, de ez az „akarás”, igazi átütő sikert hozott.”

  • Norris: Remélem utoljára kellett cipőből innom

    Norris: Remélem utoljára kellett cipőből innom

    Lando Norris nagyon reméli, hogy az első lesz egyben az utolsó „shoey-ja”. A brit pilóta ugyanis a monzai dobogón kénytelen volt inni a csapattársa, Daniel Ricciardo cipőjéből, aki 3 év után tudott újra futamot nyerni a Forma-1-ben.

    A Méhészborznak már védjegyévé vált az, hogy ha a dobogóra áll, akkor minden egyes alkalommal pezsgőt vagy habzóbort iszik a saját cipőjéből. Ez pedig a mostani Olasz Nagydíjon sem volt másképp és az ausztrál pilóta Norrist és a wokingi istálló ügyvezető igazgatóját, Zak Brownt sem hagyta ki a buliból.

    „Az íze rendben volt a shoey-nak” – idézi a fiatal brit pilóta szavait a Crash.net. „Azonban nem vagyok valami a nagy rajongója ennek az ötletnek, mert egy olyan izzadt cipőből kellett innom, ami végig Daniel lábán volt a verseny során.”

    „Nem ajánlom ezt senkinek és nagyon remélem, hogy nekem sem kell többet cipőből innom. Az év elején beszéltünk még olyanról, hogy ha mindketten dobogóra tudunk állni egyszerre, akkor ki fogom próbálni. Örülök neki, hogy megcsináltam végül. Zak sem maradt ki belőle és szerintem ő is nagyon élvezte. Jó móka volt és amennyire nem szerettem volna megcsinálni, annyira élveztem.”

    Ugyan a McLaren tagjai jól szórakoztak a dobogón, a harmadik helyen végző Valtteri Bottas nem ivott Ricciardo cipőjéből. A finn egyébként már többször is visszautasította ausztrál versenytársának ajánlatát (2017 Baku, 2018 Sanghaj), ugyanis ő megfogadta, hogy soha nem fog más cipőjéből inni.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés