Címke: Daniel Ricciardo

  • Ricciardo megadta volna magának a bajnoki címet 2014-ben

    Ricciardo megadta volna magának a bajnoki címet 2014-ben

    A Beyond the Grid podcastban Ricciardo elárulta, szerinte ő nyújtotta a legjobb teljesítményt a turbo-hibrid éra első évében, és ha egyenlő lett volna az összes autó, bajnok lett volna.

    A Mercedes legyőzhetetlen volt eddig, amióta visszatértek a turbómotorok. Hamiltont pedig csak csapattársa Nico Rosberg tudta legyőzni 2016-ban.

    Az első évben a két Mercedesen kívül csak Daniel Ricciardo nyert futamot, hármat is, ezzel pedig 71 ponttal végzett az előző négy bajnokságot megnyerő csapattársa, Sebastian Vettel előtt.

    „Azt mondanám igen [megérdemeltem volna egy bajnoki címet], de nem akarok keserű szájízzel visszagondolni rá, hogy „Basszus, ez az enyém kéne, hogy legyen, miért nincs egy nagy trófeám?” Nem akarok így ránézni.”

    „Úgy gondolok vissza rá, hogy igen, lehettem volna bajnok, ha megvannak hozzá az eszközeim. Az, hogy három versenyt nyertem, míg a Mercedes annyira erős volt az rendben van. Viszont úgy hiszem, egyenlő lehetőségekkel engem kellett volna megverniük.” – meséli hozzáállását az ausztrál.

    „Még beszélni sem szeretek erről, mert nem akarok úgy tűnni, mint aki jobbnak gondolja magát annál, aki végül nyert. Csak tudom, hogy vezettem és éreztem magam, úgyhogy… és ja, jó volt.”

    Ricciardo idén hároméves nyeretlenségi sorozatát törte meg az Olasz Nagydíjon, de ennek ellenére úgy érzi, még elérhető egy bajnokság.

    „Volt idő, amikor kicsit keserű voltam, mert úgy éreztem, ennyi idő után kijárna nekem egy cím, és hogy ez szívás. Miért nem? Rosszkor voltam rossz helyen, talán ez vagy az történt, én nem javultam eleget, vagy nem voltam elég érett. Most már nem gondolom ezeket.”

    „Azért vagyok még itt, mert hiszek abban, hogy nyerhetek még címet. Bár ezt akarom, de megbékélek azzal, ami történni fog. Amíg minden teljesítményemet a pályán hagyom, addig elégedett leszek.”

  • Felmérés: Verstappen a legnépszerűbb pilóta, a csapatok között a McLaren az első

    Felmérés: Verstappen a legnépszerűbb pilóta, a csapatok között a McLaren az első

    Egy globális felmérés során Max Verstappent választották meg a Forma-1- legnépszerűbb pilótájának. A felmérés a világ egyik legnagyobbja volt és ezt a Motorsport Network, az F1 és a Nielsen Sport közreműködésével készülhetett el.

    A Red Bull holland pilótája jelen pillanatban fej-fej mellett halad Lewis Hamiltonnal az egyéni vb-címért folytatott küzdelemben. Ugyan jelen pillanatban Verstappen vezeti a bajnokságot, a szurkolók többsége és egyes szakértők szerint is a brit klasszis a bajnoki cím legnagyobb esélyese.

    A globális felmérés eredményeit most csütörtökön tették közzé közvetlen az Amerikai Nagydíj előtt, amelyben több, mint 167.000 szurkoló vett részt 187 különböző országból.

    Verstappen a szavazatok 14,4 százalékát kapta meg és a szurkolók harmadánál szerepelt az általuk három legjobban kedvelt versenyző között. A holland népszerűsége 2017 óta töretlenül ível felfelé, 2021-ben pedig egy újabb szintre lépett ezen téren. Mondjuk azt hozzá kell tenni, hogy Hollandiában is rengetegen szavaztak rá, ami megerősítette az első helyét. Mindezek mellett az is kiderült, hogy a szülőhazáján kívül az Egyesült Államokban és Japánban szeretik őt a legjobban az emberek.

    A második helyen Lando Norris végzett, aki a szavazatok 13,7 százalékát kapta meg és a szavazók 40 százaléka az általuk legjobban kedvelt pilóta közé sorolta a fiatal britet.

    A McLaren meglepően népszerű volt a női szavazók körében, ugyanis a wokingi istállóra a női szavazók 57 (!) százaléka tette a voksát. A Zak Brown által irányított istálló összesítésben 29,5 százalékkal szerezte meg a győzelmet a Red Bull és a Ferrari előtt. A legjobb ötbe még a Mercedes és az Alpine csapat fért be.

    A versenyzőknél a képzeletbeli bronzérmet Lewis Hamilton nyerte a szavazatok 12,5 százalékával. A hétszeres világbajnok brit pilótán kívül még Daniel Ricciardo és Sebastian Vettel fért be.

    F1-es globális felmérés (versenyzők)

    1. Max Verstappen – 14.4%
    2. Lando Norris – 13.7%
    3. Lewis Hamilton – 12.5%
    4. Daniel Ricciardo – 10.2%
    5. Sebastian Vettel – 9%
    6. Charles Leclerc – 7.4%
    7. Fernando Alonso – 7.3%
    8. Kimi Raikkonen – 5.4%
    9. George Russell – 4%
    10. Pierre Gasly – 2.9%

     

    F1-es globális felmérés (csapatok)

    1.    McLaren 29.5%

    2.    Red Bull 19.7%

    3.    Ferrari 17.9%

    4.    Mercedes 11.9%

    5.     Alpine

    3,1%

     

     

     

  • Bobby Ewingnak öltözött Ricciardo Austinban – Képekkel!

    Bobby Ewingnak öltözött Ricciardo Austinban – Képekkel!

    Daniel Ricciardo gyorsan asszimilálódott Texasban.

    Az ausztrál versenyző korábban is megmutatta, hogy mennyire szereti Amerikát és a térséget, ugyanis már a Red Bullos korszakában is viselte a cowboy életstílus jegyeit. Mivel egy évet kellett várnia arra, hogy ismét beöltözzön, ezért nem aprózta el a dolgot.

    Tipikus cowboy kalapban, ingben és csizmában borzolta a kedélyeket ma a paddockban.

    Természetesen Ricciardo rendhagyó öltözetére többen is felfigyeltek, sőt a McLaren „meg is fejtette” a pilóta szándékát.

  • Kimi inkább Rambo lenne, Norris utálja a Trónok harcát!

    Kimi inkább Rambo lenne, Norris utálja a Trónok harcát!

    A mezőny nagy része már Amerikában van, ugyanis hétvégén ismét a COTA-ra látogat a Forma-1.

    Az apropó kapcsán egy rendhagyó sajtóanyaggal csalt mosolyt a létesítmény az arcokra, ugyanis a versenyzők egy részét kedvenc sorozatukról, filmeikről és karaktereikről faggatták.

    Ha már USA, akkor szórakoztatást. A COTA mindig is ismert volt a sztárparádéjáról, a koncertekről és természetesen a show-ról. Mióta a Netflix is csatlakozott a száguldó cirkuszhoz, azóta a nézők még inkább betekintést nyerhetnek a Forma-1 világába. Sokan a Drive to Survive miatt kezdték el követni a sportot, így nem meglepő, hogy három évad már lement. Természetesen lesz folytatás, ugyanis már javában készül a következő szezon, de addig meséljenek a pilóták a kedvenceikről:

    Melyik sorozat az abszolút kedvenced?


    George Russell: Modern Family.

    Nicholas Latifi: A Szökés (Prison Break).

    Nikita Mazepin: Birmingham bandája (Peaky Blinders).

    Mick Schumacher: A Harry Potter filmek.

    Pierre Gasly: A nagy pénzrablás (La Casa del Papel/Money Heist).

    Yuki Tsunoda: Nem igazán nézek sorozatokat, inkább a Youtube Gaming tartalmait figyelem.

    Lando Norris: A Szökés (Prison Break) és A nagy pénz rablás (La Casa del Papel/Money Heist).

    Daniel Ricciardo: Ozark.

    Fernando Alonso: Lost.

    Esteban Ocon: Ugyan nem sorozat, de szeretem A sötét lovag – Felemelkedést (The Dark Knight Rises).

    Kimi Räikkönen: Nincs kedvencem, de minden ami dokumentum vagy igaz történet az jöhet.

    Lance Stroll: Félig üres (Curb Your Enthusiasm).

    Charles Leclerc: A nagy pénzrablás (La Casa del Papel/Money Heist).

    Carlos Sainz: A nagy pénzrablás (La Casa del Papel/Money Heist), Briliáns elmék (Suits) és a Trónok harca (Game of Thrones).

    Melyik az aktuális kedvenc sorozatot vagy filmed?


    Nicholas Latifi: A Sólyom és a Tél Katonája (The Falcon and the Winter Sold.

    Nikita Mazepin: Nem idei ugyan, de a Lehetelten Küldetés (Mission Possible) legújabb része igazén tetszett.

    Mick Schumacher: A vezércsel (Queens’ Gambit).

    Sergio Pérez: Engedély nélküli élet (Vivir Sin Permiso/Unauthorised Living).

    Pierre Gasly: Cocaine Cowboys: The Kings of Miami.

    Lando Norris: Csodálatos kérdés! Még én sem tudom! Nem szoktam emlékezni a filmek címére… csak nézem őket.

    Daniel Ricciardo: Superstore – Az agyament műszak.

    Fernando Alonso: Hm… talán a saját sorozatom (Fernando – Amazon Prime). Ez egy olyan dolog, amire büszke az ember ha megjelenik, ugyanis egy évnyi anyagot tartalmaz. Amikor augusztusban végre megjelent, csodálatos hír volt azok számára, akik szerepeltek benne. Ami a többi műsört illeti, én elég nyitott vagyok. Nem szoktam elkötelezni magam egyfajta sorozat vagy film mellett. Megnézhetek ma egy vígjátékot, holnap meg egy thrillert, én mind a kettőt élvezem.

    Esteban Ocon: A Loki sorozat a Disney +-on.

    Antonio Giovinazzi: Egy spanyol sorozat, aminek az a címe, hogy Ki ölte meg Sarát? (Who killed Sara?).

    Lance Stroll: A nagy pénzrablás legújabb évadja.

    Charles Leclerc: Squid Game.

    Carlos Sainz: Az új James Bond film!

    Melyik a guilty pleasure filmed vagy sorozatod?


    George Russell: Egyértelműen a Modern Family.

    Nicholas Latifi: Trónok harca (Game of Thrones).

    Mick Schumacher: Vagy ezerszer megnéztem a Harry Potter filmeket…

    Lando Norris: Tesó-tusa (Step Brothers).

    Daniel Ricciardo: Friday Night Lights és a Superstore – Az agyament műszak.

    Fernando Alonso: Dr. House – akármelyik évadból nézhetsz részt, ugyanis nem sok mindenről maradsz le.

    Esteban Ocon: South Park.

    Antonio Giovinazzi: Harry Potter.

    Lance Stroll: Hard Knocks (NFL).

    Mi az amit mindenki szeret, de te titkolod, hogy ki nem állhatod?


    Nicholas Latifi: Nem mondanám, hogy titkokban utálom, de mindig is nagy volt a felhajtás az amerikai The Office körül. Láttam belőle egy epizódot, de nem igazán tudott lekötni. Ha több részt néznék meg, talán még tetszene is!

    Mick Schumacher: A nagy pénzrablás (La casa del Papel/Money Heist).

    Pierre Gasly: Nincs olyan sorozat, amit utálok, nincs arra időm, hogy olyan műsort nézzek, amit nem élvezek.

    Lando Norris: Oh, melyik az amelyikben szörnyek és sárkányok vannak? A Trónok harca (Game of Thrones)! Igen, az szörnyű, nem is értem miért nézi bárki is.

    Daniel Ricciardo: Love Island.

    Fernando Alonso: Nem utálok különösebben egyetlen egy sorozatot sem, de a Kártyavárat (House of Cards) és a Trónok harcát (Game of Thrones) soha nem néztem. Nem láttam egy részt sem belőlük, és nem is vagyok kíváncsi rájuk. Nem vonzanak túlságosan, hiába népszerűek.

    Esteban Ocon: A nagy pénzrablás (La casa del Papel/Money Heist). Egy részét sem láttam.

    Lance Stroll: Love Island.

    Ha egy sorozatból vagy filmből kellene választanod egy karaktert, akkor te ki lennél?


    George Russell: Úgy vélem James Bond!

    Nicholas Latifi: Én Harvey Spectert mondanám a Brilliáns Elmékből (Suits).

    Nikita Mazepin:  Jason Statham, ő menő!

    Mick Schumacher: A Verdák első részéből a Ferrari (szerk: Michael Schumachert személyesítette meg a karakter).

    Sergio Pérez: Tom Cruise!

    Pierre Gasly: Harry Potter, mert szeretem a varászlatot!

    Yuki Tsunoda: Ted!

    Lando Norris: Batman!

    Daniel Ricciardo: Ha már a Friday Night Lightsról beszéltünk, akkor talán Riggins lenne. Ő is olyan jól néz ki, mint én és simán legurítja a sört. Ha a filmekről beszélünk… akkor bármi, amit Denzel (Washington) játszik. 

    Esteban Ocon: Vasember! A ruhájával még repülni is tudsz. Fantasztikus karakter, akivel még azonosulni is lehet, hiszen ő ember. Ő nem a megszokott módon gondolkodik, és olyan dolgokat tud létrehozni, ami a csúcstechnológián alapul. Mi is ezen dolgozunk a Forma-1-ben.

    Kimi Räikkönen: Rambo.

    Antonio Giovinazzi: Rocky Balboa.

    Lance Stroll: Adam Sandler, bármelyik filméjéből.

    Charles Leclerc: Harry Potter.

    Carlos Sainz: A Professzor a nagy pénzrablásból.

    Szerinted a jelenlegi versenyzők közül ki érdemelne meg egy saját valóságshow-t, és miért?


    George Russell: Daniel Ricciardónak kell lennie. Biztos vagyok benne, hogy én nézném a Keeping up with the Ricciardo’s műsort. 

    Nicholas Latifi: Valószínűleg Lewis (Hamilton). Biztos vagyok benne, hogy sokan szeretnék látni, hogy mit csinálni a pályán kívül. Nagyon mozgalmas életét él, és sok szenvedélye van.

    Nikita Mazepin: Lewis (Hamilton), mert ő sok olyan dolgot csinál a versenyzés mellett, ami érdekes lehet.

    Mick Schumacher: Daniel Ricciardo, mert ő vicces.

    Sergio Pérez: Szerintem Kimi, de a régi Kimi, a 20 évvel ezelőtti. Ő nagyon keményen bulizott, és a történetek amiket hallottam róla, tényleg beleillenének egy filmbe.

    Pierre Gasly: Lewis Hamilton, mert szerintem rengeteg érdekes dolog van az életéről a pályán és azon kívül is. 

    Yuki Tsunoda: Daniel Ricciardo, ő a legjobb karakter.

    Lando Norris: Nem is tudom… talán nekem, Alexnek (Albon) és George-nak (Russell). Mindig jól szórakozunk. Avagy én és Carlos (Sainz)… meg Daniel (Ricciardo). Daniel vicces srác, neki is lehetne egy saját műsora. Ő is nagyon szeret csevegni.

    Daniel Ricciardo: Valószínűleg valamilyen formában egyszer majd bekerülök a televíziózásba. Vagy saját magam által, vagy én nem vállalok szerepet, még nem tudom. Nem sok igazi személyiség van a sportban… de én az vagyok!

    Fernando Alonso: Yuki (Tsunoda), ő ugyanis elég érdekes. Én szeretnék többet tudni róla. 

    Esteban Ocon: Fernando (Alonso), nekem már van is egy sorozata.

    Kimi Räikkönen: Úgy 15 évvel ezelőtt felkértek, hogy csinálja egyet az MTV-nek. Én viszont nem, nem fogok ilyet sose csinálni.

    Antonio Giovinazzi: Szerintem legyen Kimi. Az vicces lenne.

    Lance Stroll: Lewis, ő egy elég elfoglalt ember, aki körül mindig érdekes dolgok történnek.

    Charles Leclerc: Yuki, ő elég karakteres és vicces.

    Carlos Sainz: Yuki, mert ő vicces.

    Végül, melyik versenyző bírná a legkevesebb ideig a Hang nélkül (The Quiet Place) című filmben?


    George Russell: Valószínűleg Lando. Ahhoz képest, hogy milyen kicsi, elég lármás.

    Nicholas Latifi: Én sokáig tudok csendben lenni, így szerintem én bírnám a legtovább. Talán Danny Ric nem, mert ő eléggé energikus.

    Mick Schumacher: Én sokáig bírnám! Okos vagyok.

    Sergio Pérez: Szerintem Seb (Vettel). Seb sokat küszködne.

    Lando Norris: Ez elég trükkös, de úgy vélem Yuki (Tsunoda) lenne az. Nem értené, hogy mi történik, így elkezdene üvölteni.

    Daniel Ricciardo: Valószínűleg én lennék az. Valamit kitalálnék, hogy beszéljek! Valamint Seb. Az évek alatt Vettel beszélt a legtöbbet a versenyzői üléseken. Én lennék a másik, de ugyanakkor ő nagyon fegyelmezett… nem tudom.

    Fernando Alonso: Én Russellt mondanám… ő nem tudna csendben maradni.

    Esteban Ocon: Nagyon jó film, csodálatos. Ki az aki mindig hangosan beszél? Nicholas Latifi, őt azonnal elkapnák. 

    Lance Stroll: George Russell!

  • Brown állja a szavát: Jövőhéten teljesíti Ricciardo vágyát!

    Brown állja a szavát: Jövőhéten teljesíti Ricciardo vágyát!

    Daniel Ricciardo a jövő hétvégi Amerikai Nagydíjon teszteli Dale Earnhardt 1984-es Wrangler Chevrolet Monte Carlo NASCAR Cup Series autóját.

    A McLaren Racing vezérigazgatója, Zak Brown ígéretet tett Ricciardónak, hogy ha az ausztrál megszerzi első dobogós helyezését a McLaren színeiben, tesztelhet a 3-as számú Chevyvel, mivel Earnhardt volt a példaképe gyerekkorában. Az üzletet az idei szezon elején kötötték meg, és Ricciardo teljesítette is, olyannyira, hogy Monzában nem csak, hogy dobogóra állt, de meg is nyerte az Olasz Nagydíjat.

    Ricciardo most lehetőséget kap arra, hogy Earnhardt autóját vezesse a Circuit of The Americas (COTA) pályán, az Egyesült Államok Nagydíjának hétvégéjén, teltházas közönség előtt.

    A versenyhétvégére három NASCAR-bemutatót terveznek, az egyikre pénteken közvetlenül az első szabadedzés után kerül sor, a következő kettőre pedig szombaton, illetve vasárnap délelőtt. Azt még nem erősítették meg, hogy Ricciardo részt vesz-e az utóbbi két bemutató egyikén, vagy csütörtökön viszi pályára az autót, amikor még nincs Forma-1-es program.

    Brown szokása, hogy mérföldkőnek számító eredményekért különleges ajánlatokkal ösztönzi a versenyzőit. Pato O’Ward például azért érdemelt ki egy Forma-1-es tesztet Abu Dhabiban még idén, mert megnyerte első IndyCar futamát.

  • Ricciardo az Amerikai Nagydíjon vezetheti hőse NASCAR-autóját

    Ricciardo az Amerikai Nagydíjon vezetheti hőse NASCAR-autóját

    Miután megnyerte a főnökével kötött fogadást az Olasz Nagydíjon aratott sikerével, Daniel Ricciardo Austinban be is hajthatja azt Zak Brown-on.

    Az ausztrál új főnökével abban fogadott, hogy ha megszerzi első dobogóját a csapattal, akkor vezetheti gyermekkori őse, Dale Earnhardt NASCAR-autóját, mely Brown gyűjteményének egyik darabja.

    A szezon eleje alapján úgy tűnt, hogy Ricciardónak hosszú időre lesz szüksége a fogadás beteljesítéséhez, de a monzai kettős győzelmük alkalmával pontot tett az ügy végére. Az kérdéses volt, hogy hol lesz lehetőség a hármas autó meghajtására. Egy ausztrál podcastban azonban Ricciardo azt mondta, hogy Austinban előfordulhat, hogy lesz.

    „Szerintem az elkövetkezendő hónapokban fog megtörténni” – árulta el akkor. „Nem tudom, hogy ez egyáltalán megtörténhet-e az Egyesült Államokban. Majd meglátjuk. Tudom, hogy az autó jelenleg Európában van, de talán az amerikai témához illeszkedve, ki tudja, talán még Austinba is elküldik, hogy megtegyen néhány kört Texasban.”

    Mostanra azonban már biztossá volt, hogy így lesz, a McLaren is megerősítette.

  • Sikeres volt az új F1-es kesztyű tesztje

    Sikeres volt az új F1-es kesztyű tesztje

    Daniel Ricciardo a Török Nagydíj hétvégéjén tesztelte a Romain Grosjean tavalyi, bahreini tűzesetes balesete után kifejlesztett új, lángálló kesztyűt.

    Grosjean csodával határos módon megmenekült a tavaly novemberi balesetből, de égési sérüléseket szenvedett a kézfején, amikor kimászott a roncsok közül.

    A francia versenyző autója a pálya menti szalagkorlátba csapódott, egy 53G-s becsapódás során, amely kettészakította és lángba borította az autót..

    Az FIA a tűz elleni védelem javításán dolgozik, és a múlt héten bejelentette, hogy a Török Nagydíj edzésein a kiválasztott versenyzők új kesztyűket tesztelnek. Mint kiderült, nem akadályozta a versenyzőket, megfelelően tudták mozgatni benne a kezüket.

    „Használtam őket… nem vettem észre a különbséget” – mondta a McLaren pilótája, Ricciardo, aki egyike volt annak az ötnek, akinek engedélyezték a kipróbálást. „Én sem vagyok túl kényes a felszerelésre… de nekem teljesen megfelel. Ez egy jó plusz (tulajdonság) mindenféle hátrány nélkül.”

    Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi a riportereknek elmondta, hogy a teszt jól sikerült.

    „Romain incidense miatt ez egy olyan terület volt, amin azonnal elkezdtünk dolgozni, és azt hiszem, nagyon gyorsan felismertük, hogy ezen a területen tudunk is javítani.”

    „A versenyzők első visszajelzései szerint ‘Igen, minden rendben’. Van néhány finomhangolási elem, néhány márkával, de semmi áthidalhatatlan.”

    Masi szerint a lángálló tulajdonságok már bizonyítottak, és most már csak a vezetői kényelemmel kell foglalkozni.

  • Leclerc: Piastri megérdemelne egy lehetőséget

    Leclerc: Piastri megérdemelne egy lehetőséget

    Bár a sajtó már leközölte, hogy Nyck de Vries, majd Guanyu Zhou is aláírt az Alfa Romeóhoz, nemrég harmadik jelöltként Oscar Piastri is színre lépett.

    Az Alpine második juniorjáról van szó a sorban, Webber tanítványáról. Az ausztrál ugyan csak egy éve van Formula 2-ben – Zhou-val ellentétben -, de máris sokkal közelebb van a bajnoki címhez, mint kollégája.

    Amennyiben meg is szerezné azt, a Formula 2-es szabályok értelmében nem indulhatna már a nevelőszériában. Ezért az Alpine könnyen lehet, inkább őt helyezné előrébb Zhou-val szemben.

    „Ő egy nagyon-nagyon tehetséges versenyző.” – nyilatkozta róla Charles Leclerc. – „Sokat remélek neki, az F1-ben van a helye. Lehetőleg hamarosan.”

    „Elég egyértelmű amint egy pilóta megérdemli az ilyesmit. Oscar még csak az első évét teljesíti a Formula 2-ben, de máris nyerni tud. Ez a többiekkel is így volt.” – utalt magára és Russellre, akik első szezonjukban léptek tovább az alsóbb kategóriákban.

    Egy másik mostani F1-es, honfitársa, Daniel Ricciardo szót emelt Piastriért:

    „Izgatott vagyok Oscar teljesítménye miatt. Tudom, milyen volt nekem, amikor Mark Webber volt itt, amikor én érkeztem. Király érzés volt, büszke voltam, hogy Ausztráliát képviselhetem.”

    „Oscar egyszerűen végigsöpör a többieken idén. Jól átlátja a versenyeket, úgy tűnik, mindene megvan a sikerhez.”

    Az Alfa Romeo a nemsokára dönteni fog a második pilótájáról, akkor majd kiderül. Mindenesetre maga az érintett sem lát sok esélyt arra, hogy bemutatkozik jövőre, inkább 2023-ra koncentrál

  • Norris akár még a Ferrari versenyzője is lehet a jövőben

    Norris akár még a Ferrari versenyzője is lehet a jövőben

    Lando Norris nem zárja ki anna a lehetőségét, hogy egy nap a Ferrari versenyzője legyen.

    A brit pilóta erős teljesítményével hívta fel magára idén a figyelmet. A munkája ugyanakkor már az év első felében meghozta a gyümölcsét, ugyanis 2023-ig hosszabbított a McLarennel. 

    Azonban a szerződése lejárta után Norris vonzó célpont lehet más csapatok számára is, így akár a Ferrari is lecsaphat rá. Ugyan a fiatal brit még nem tervez olyan előre, viszont nem zárta ki annak lehetőségét, hogy akár egy nap vörös színben álljon rajthoz:

    ,,Jelenleg boldog vagyok ott, ahol vagyok. Most hosszabbítottam meg a szerződésemet a McLarennel, ugyanis szeretném velük megnyerni az egyéni és a konstruktőri világbajnoki címet. 10 év múlva viszont nem tudom mi lesz. Az igaz, hogy rengeteg olasz szurkolóm van, ezt Monzában meg is tapasztaltam. A szálloda és a pálya előtt sokan vártak rám, és éreztem a szeretetüket is.” – nyilatkozta a 21 éves versenyző a La Gazzetta dello Sportnak.

    Norris korábbi csapattársa, Carlos Sainz most pont a Scuderiát erősíti. Az együtt töltött évik alatt viszont a két pilóta között szoros baráti viszony alakult ki. Daniel Ricciardóval ugyanakkor más a brit pilóta kapcsolata. A McLaren versenyzője úgy véli, hogy ez azért lehet, mert az ausztrál idősebb nála.

    ,,Daniel (Ricciardo) nagyon különbözik Carlostól (Sainz). Ez azért lehet, mert talán hat év a korkülönbség közöttük. Azért lettünk barátok Carlosszal, mert mindketten szeretünk versenyezni és versengeni a másikkal, legyen szó a szimulátorozásról vagy a golfozásról. Ugyanazokat a dolgokat szeretjük, így könnyű volt kijönnünk egymással. Daniellel egy kicsit ez más, ám ő tényleg ugyanaz az ember, mint akit a tévében láthatunk. Nagyon kedves, és sok mókás pillanatot éltünk már át együtt. Ő egy nagyszerű versenyző, és sokat tanulok tőle.” – tette hozzá Norris.

  • Vettel: Emberi oldalról is fenntartható versenynaptár kell

    Vettel: Emberi oldalról is fenntartható versenynaptár kell

    Sebastian Vettel szerint az F1-nek „fenntartható” módot kell találnia arra, hogy a jövőben hogyan tudja lebonyolítani a szezonokat, és nem szabad elhanyagolnia a versenynaptár bővítésével járó emberi áldozatokat.

    A Forma-1 jelenleg rekordszámú, 22 eseményt rendet az idei szezonban, és ez a szám 2022-ben 23-ra nő majd, mivel a Miami is bekerül a naptárba.

    A több futam többletbevételt jelent a kereskedelmi jogokat birtokló Liberty Media számára, ami a csapatok kasszáját is gazdagítja.

    A jövő évi bővítés azonban elkerülhetetlenül dupla és tripla hétvégékkel jár majd, amelyek csak növelni fogják az egyes csapatok utazó személyzetének amúgy is nagy terheit.

    „Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy egy csapat vagyunk, emberek és emberek, akik a világ körül utaznak” – mondta Vettel a hétvégi Török Nagydíj előtt.

    „Lehet hozni a számokat. Ha 52 hétvégénk van egy évben, ebből 23-on futamot teljesítünk, és van néhány hónap az évben, amikor a világ legtöbb helyén nem tudunk futamot tartani, akkor ez nyilvánvalóan egy nagyon intenzív szezont eredményez.”

    „A célnak annak kell lennie, hogy fenntartható módon bonyolítsuk le a szezonunkat, nemcsak a környezetünk, hanem az emberi erőforrás szempontjából is.”

    „Ha ennyi ember vesz részt ebben, miközben a hétvégék sokkal hosszabbak, mint a szombat-vasárnapok, amelyeket a tévében látunk. Azt hiszem mi, a versenyzők, vagyunk a szerencsésebb oldalon.”

    Vettel hozzátette, hogy az F1 szezonjai csak úgy bővülhetnek, „hogy ezek az emberek az otthonuktól távol töltött munkájukon túl, normális életet is élhessenek”.

    „A legtöbbjüknek, legyen szó mérnökökről vagy szerelőkről, a csapatnál dolgozó alkalmazottakról, családjuk vagy gyerekeik vannak, akikről gondoskodni akarnak” – mondta.

    „Tehát nagyon óvatosnak kell lennünk, hogy hová akarjuk helyezni az érdekeinket.”

    A McLaren versenyzője, Daniel Ricciardo – aki a szezon elején elárulta, hogy a hazájától való hosszú távolléte miatt időnként rosszul érzi magát – csatlakozott Vettel megjegyzéseihez, és kiemelte annak fontosságát, hogy a csapattagok összefogjanak, amikor kint vannak a pályán, amit az elmúlt évben nehéz volt elérni az F1 protokolljai és a Covid-korlátozások miatt.

    „Nagyon fontos a csapat számára, hogy szoros kapcsolatokat ápoljunk a csapat többi tagjával” – mondta az ausztrál.

    „Hosszú időre távol vagyunk a családunktól, különösen a tripla versenyhétvégéken, szóval bizonyos módon támaszkodnod kell a csapattársaidra, hogy kisegítsenek, ha egy kicsit le vagy törve, vagy hiányzik az otthonod, vagy bármi.”

    „Nagyon remélem, hogy jövőre tovább nyílik a világ, és többet tudunk kapcsolatban lenni a csapattal.”

    „Nem csak a pályán; szeretnénk részt venni néhány eseményen, néhány vacsorán, és úgy gondolom, hogy a verseny hétvégéjén a paddockon kívüli társasági élet is segít feloldani a hétvégét.”

    „Azt hiszem, ez egyfajta fontos idő, hogy kikapcsolódjunk, és enyhítsük az utazás és a honvágy, vagy bármi más okozta stresszt.”